Délmagyarország, 1967. november (57. évfolyam, 258-283. szám)
1967-11-21 / 275. szám
VILÁG PROLETARJAI, EGYESÜLJETEK1 Jegorov vezérezredes: mammmmimrmmm^mmm A MAGYAR SZOCIALISTA M U I\ K A S P A R 1 57. évfolyam, 275. szám Ara: 50 fillér InteiDacionaHzmusunkösszefonódik nemzeti feladataink teljesítésével A SZOT elnöksége és a KISZ KB Intéző Bizottsága a jubileumi munkaversenyről Felhívás a dolgozókhoz A Szakszervezetek Orszá- törtenelmi érdemei iránt ér- vállalatok, gazdaságok és gos Tanácsának elnöksége és zeti mély tiszteletet. intézmények politikai szera KISZ Központi Bizottsá- A jubileumi verseny eddi- veit, gazdasági és műszaki gának Intéző Bizottsága ér- gi tapasztalatai és az el- -'ezeiéit a jubileumi verseny tékelve a jubileumi verseny múlt tíz hónap népgazda- irányításában és- szervezétapaszralatait örömmel álla- sági eredményei azt is bi- sében kifejtett tevékenységüpitotla meg, hogy az egész zcnyílják, hogy az interna- kert, hasonlóképpen a sajtó, haladó világ nagy ünnepe- cionalizmus gondolata össze- a iáuió, a televízió dolgozónak, a Nagy Októberi Szo- fonódea a nagy nemzeti *ei- it, ai.ik rendszeresen ismercialisia Forradalom 50. év- cdatainak teljesítéséért ér- tettéK a jubileumi verseny fordulójának megünneplésé- zett felelősséggel hatásosan eredményeit. re irányuló kezdeményezése* segítette gazdaságpolitikai A jubileumi munkaverméltó fogadtatásra talállak céll itűzéseink eredményes seny c nagy évforduló iin • társadalmunk minden rétegé- megvalósítását, a dolgozók nepscpeivel azonban nem febcn. élet- es munkakörülményei jeződiti be. Felhívjuk a dolA Magyar Szocialista fejlesztésének megalapozd- gozókat ifjúmunkásokat, a Munkáspárt Központi Bízott- sát jubileumi munkaverseny vasasának a dolgozók kezde- A versenyben százezrei: ianr.ennyi résztvevőjét, hogy mór vezéseit megerősítő és vettek részt a dolgozók lankadatlan lendülettel folylelkesítő határozata vala- minden rétegéből. Elismerő• tassák a versenyt a köteüemlnt a SZOT elnökségének sünket és köszönetünket te zertsegvállalások, a vállalati és a KISZ Központi B.zott- jezzük ki a fizikai és szelle- és népgazdasági tervek misága Intéző Bizottságának mi dolgozók százezreinek a előbbi és minél eredményeközös felhívása után a iubi- szocialista brigádoknak és se oh teljesítéséért. A jubileleumi verseny országos moz- műhely kollektíváknak, a ki umi verseny gazdag tapaszgalommá fejlődött és inkább, való dolgozók, a kiváló úji- talatainak felhasználásúval mini eddig — mély politikai tók ezreinek, akik a ju'o'- és széles körű terjesztésévei tartalmat kapott. A magyar leumi versenyben tanúsított készüljenek a gazdasági dolgozók, köztük is elsősor- lelkes, áldozatkész munká- mechanizmus reformjának ban a szocialista címért küz- jakkal tiszteletre méltó bevezetésére, a szocializmus dő kollektívák tetteikkel íe- eredményeket értek el. Kő- építésének jövő évi nagy feliezték ki a szovjet nép nagy szönet és elismerés illeti a adataira. A font válsága Az angol közvélemény felháborodása — A nemzetközi pénzvilág visszhangja — Lemondásra szólították fel a kormányt Izgatott vasárnapja volt a államok) már közöltők, hogy küzdve egy olyan politika tőkés pénzügyi világnak. Lá. nem változtatnak valutájuk megva'ósításáért, amely zas tőzsdei spekulációk nap- értékén. megfelel az angol nép érdéín' után a Wilson kormány Nagy-Britannia Kommu- (Folytatás a 2. oldalon.) rászánta magát a font 14,3 nista Pártjának végrehajtó százalékos leértékelésére, bizottsága vasárnapi nyilatAttlee-ék után, akik 1919- kozatában elítélte a font leben négy dollárról 2.80-ra értékelését. A nyilatkozat a szárították le a font értékét font sterlingnek a munkás— ismét munkáspárti kor- párti kormány által történt mány kényszerült erre a lé- leértékelését Pésre- az angol nép életszínvonaEzentúl a font 2,80 dollár <» e'lcni leggaládabb tá. , _ , , madasnak nevezi helyett csak 2,40-et ér. és követeli, hogy meg kell A font leértékelését valósá- változtatni ezt a politikát, gos láncreakció követte. Az amely a nemzeti öngyilkosélen Dánia, Írország, Izrael sággal egyenértékű, a korSpanyolország haladt, mánynak lényegesen csökMinden agresszort le tudunk csendesíteni! K^. 21. A rakétacsapatok és a tüzérség napja a Szovjetunióban Vasárnap a szovjet fő- fordítjuk a gyakorlat nyel- ség által eddig viselt összes városban és a szövetségi vére, ez azt jelenti: a kato- háborúkban felhasználtak. köztársaságok fővárosaiban, nai kalandok kedvelőit az Az ünnep alkalmából nyitovábbá a hős városokban, óceán térségei, ezek a haj- latkozó szovjet katonai veLeningrádban, Volgográd- dani védőgátak sem mente- zetők egyöntetűen aláhúzban, Szevasztopolban, sitik a válaszcsapástól. A zák: a szovjet katonai doktOgyesszában és a hősi erőd- szovjet hadsereg mindennel• rínának „korábban bizonyos ben, Bresztben 20 ágyúlövés rendelkezik, hogy a hazára, kérdésekben megnyilvánult díszsortüze jfelezte, hogy az vagy a szocializmus orszá- szubjektív vonásokat megegész Szovjetunióban meg- gainak közösségére támadó szüntető" alapvető tételét: ünneplik a rakétacsapatok bármely agresszort lecsen- jóllehet, a nukleáris rakétaés a tüzérség napját. Az ün- desítsen. csapatok a szovjet fegyvenepség eredete 25 esztendő- Erre vonatkozóan Jegorov res ütőerő fő formáját repvel ezelőttre nyúlik vissza, vezérezredes nagy benyo- rezentálják, ez nem jelenti a történelmi jelentőségű mást keltő adatot hoz nyil- azt, hogy a győzelmet a hásztalingrádi ellentámadás vánosságra: a szovjet had- borúban csupán stratégiai kezdetére, amelyben a szov- seregnek van olyan raketá- rakéták csapásaival ki lehet jet tüzérség kimagasló sze- ja, amelynek nukleáris töl- vívni. A háború céljait csurepet játszott. tete egymagában nagyobb pán az összes fegyvernemek Az ünnep napját hadtör- robbanó energiát képvisel, egyesített erőfeszítéseivei ténészek és magasrangú ka- milU a.mennyit az emberi- lehet elérni, tonák alkalmasnak ítélték arra, hogy a szovjet hadsereggel, a szovjet katonai doktrínával kapcsolatban lényeges mozzanatokat tárjanak fel. Jegorov vezérezredes, a haditanács tagja, a stratégiai rendeltetésű rakétacsapatok politikai vezetőségének főnöke a Krasznaja Zvezda hasábjain erőteljesen figyelmeztet arra: a Szovjetunió új, félelmes fegyverei a katonai szótárból egyszer és mindenkorra kiiktatták a „földrajzi sebezhetetlenség" fogalmát. Ha ezt a fordulatot — fejti ki — leGr&csko marsall napiparancsa A rakétacsapatok és a tüzérség napja alkalmából Andrej Grecsko marsall, aSzovjetunió honvédelmi minisztere napi parancsot adott ki. — Az SZKP és a szovjet kormány állandóan figyelemmel tartja az imperialis ta reakció mesterkedéseit, fáradhatatlanul gondoskodik az ország védelmi képességének erősítéséről a hadsereg és a flotta harci erejének növeléséről — hangoztatja a napiparancs. A szovjet honvédelmi miniszter az ünnep alkalmából üdvözli a rakéta-csapatok és a tüzérség harcosait és tisztjeit, valamint a honvédelmi ipar dolgozóit ADNFF köszönő levele Losonczi Pál, a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöke hétfőn fogadta Dinh Ba Thi-t, a DNFF budapesti állandó képviseletének vezetőjét, aki átadta dr. Nguyen Huu Tho-nak, a DNFF Központi Bizottsága elnökének köszönő levelét. Dr. Nguyen Huu Tho, a Népköztársaság Elnöki Tanácsa elnökéhez és Kállai Gyulához, a Hazafias Népfront Országos Tanácsa elnökéhez intézett levelében őszinte köszönetét fejezte ki a támogatásért, amelyben a DNFF politikai programja részesül Magyarországon. amelyek hasonló arányban kenteni kell a katonai kinyomban leértékelték valu- adásokat, le kell állítania a tájukat. Számos más ország magántőke kivitelét, ellenőr, (például Ausztrália) vára- zése alá kell vonnia az irrv kozó álláspontra helyezke- portot és nem szabad tovább dett. Amerika és a Közös játszania a világbankár szePiac országai (Nyugat-Né- repét Az egész munkásmozmetország. Franciaország, galomnak egységes baloldali Olaszország és a Benelux frontban kell egyesülnie, Tovább javul a gázszolgáltatás Uj gázbontök Szegeden Köztudott, hogy a szegedi ződött a tervezés. Most ösz- zel és a régi berendezések medencében egyre több szén- szesen három vízgázos és há- termelésével fedezni tudják hidrogénkincs kerül a fel- rom levegős gázbontót építe- Szeged várható maximális színre, s következtében ter- nek. A munka május végén szükségletét is. A további jed az előnyös gáztüzelés. A kezdődött a Fulcz utcai te- három gázbontó december felhasználás azonban bonyo- lepen, a gyűjtőtartály köze- végén kapcsolódik a termelult technikai folyamat Az lében. A szerelést ugyancsak lésbe, algyői, üllési lelőhelyeken a Szegedi Gázmű szakembe- r feltörő földgázt jó néhány red végzik, a beruházás gaz- NVOlTláSberendezésen szelídítik meg, daságos; 2 és fél millió fo- " amíg a tűzhelyekig eljut- rintba kerül. PTnhnlvnrnk hat. Ezenkívül folytatni kell JáUPUIjrüáüfi " Decemberben Az új berendezések éP(téujak építését, ami sok pénz- J. ,. ..;„„ be kerül, s ezért csak foto- m,UnVWÍf T r^S aTTJfLta^!^ zatosan vadulhat meg. mUKOŐneK "IS ^TS Az új berendezések céljá- gedi Építőipari Vállalatnak ról Galambost István adott november 1-én kellett volna tájékoztatást. A szegedi fo- átadnia a szükséges vezérlő, gyasztás a tavalyi 80 ezer kiszolgáló épületet. A 12X14 köbméterrel szemben 1967— méteres kezelőhelyiség azon68 telére naponta, a csúcs- ban még tető alá sem keidőszakokban 120 ezer köb- rült. A gázmű dolgozói így nieg- méterre emelkedik. Ezt a nem kezdhetnek hozzá a Komócsin Zoltán és Győri Imre elvtársak látogatása Bakson Komócsin Zoltán elvtárs, za nagytermében a község az MSZMP Politikai Bízott- párt-, állami-, gazdasági és ságának tagja a KB titkára, tömegszervezeti vezetői foCsongrád megyei országgyű- gadták. Gémes Ferenc elvlési képviselő és Győri Imre társ a községi tanács vbelvtárs, az MSZMP Közpon- elnöke, Cséri Gyula elvtárs, ti Bizottságának tagja, a az Oj Élet TermelőszövetCsongrád megyei pártbizott- kezet elnöke és Kovács ság első titkára vasárnap Sándor elvtárs, a községi délelőtt Baksra látogatott, párt-alapszervezet titkára Társaságukban volt Csá- adtak tájékoztatót Baks popenszki István elvtárs, a litikai, gazdasági és kultúszegedi járási pártbizottság rális eredményeiről, s a toelső titkára. vábbi feladataikról. Ezt egéA vendégeket a tanácshá- szítették ki az igen hasznos eszmecserében dr. Hesz Ferenc községi főorvos. Székest Béla, a tanács vb-titkára, Széli István agronómus, Fehér Nándor főkönyvelő, Bárkai István brigád vezető, Bánfi Jóesef Iskolaigazgató, Madarász Antal termelőszövetkezeti főagronómus. A felmerülő kérdésekre Komócsin Zoltán és Győri Imre elvtársak válaszoltak, s adtak útmutatást a helyi feladatok jó végrehajtásához. A vendégek később megtekintették az épülő új művelődési házat. X Szegedi szakemberek terveivel A gázmű mindent Telefoto — Külföldi Képszolgálat Lord Chalfont brit külügyi álhunmlniszter Anglla képvlselóje a közös piaci tárgyalásokon Párizsban ny latkotik az újságíróknak az angol álláspontról a font stwSng válságával és Angliának a Közös Piacba való belépésével kapcsolatban B - 52-esek bombázták Dak lo környékét B—52-es típusú, nyolcmotoros amerikai nehézbombázók támadták vasárnap a közép-vietnami fennsíkon fekvő Dak To környékét, ahol dél-vietnami szabadságharcosok 19 napja kemény csatát vívnak ameritesz, hogy az eddigieknél mennyiséget a régebbi ké- belső szerelési munkákhoz, ejtőernyősökkel és délnagy obb igényeket is biz- szülékekkel már nem bizto- Ha az építőipari vállalat i vietnami katonasággal. «. , ' — * — o-A,* ,r™r» „„rr, oi A kambodzsai határ közelében fekvő magaslati pontért dúló harc vasárnap kiéleződött Három amerikai ejtőernyős század, egymás után esett a partizánok fsapdájába. Saigonban közölték, hogy a csatatéren negyven amerikai ejtőernyős holttestét találták meg a vasárnapi ütközet után. Dél-vietnami hazafiak a hétfőre virradó éjjel felrobbantották a 4-es számú, stratégiai fontosságú országos főútvonal egyik szakaszát, Saigontól negyven-: egy kilométernyire. (MTI) tonságosan kielégítsen. A síthatták volna, ezért von sürgősen nem készíti el az nyáron Újszegeden sikeresen szükség az új bontókra. Az irányító épületet, a ieghideáttértek a földgáztüzelésre, algyői—üllési mező kútjai a gebb napokra veszélybe kea város gázellátásának javí- napi 200 ezer köbméter szűk- rül a gázszolgáltatás! tásóra pedig új berendezése- séglet fedezésére is alkalma- Tavaly egyes városrészek ket építenek. sak, de a magas. 10—11 ezer lakói panaszkodtak a gáz Az országban eddig nem kalóriás földgázt nem lehet nyomásának ingadozása ml. működött magyar gyártmá- használni városi gázas tűz- att. A panaszokai orvosolja nvú vizgázos rendszerű föld- helyekhez, rezsókhoz. boy le- a gázmű: a Bartók Béla tégázbontó szerkezet A gáz- rekhez stb. Át kell aLakita- ren, valamint a Petőfi Sánmű műszaki kollektívája — ni alacsonyabb, 3800 kaló- dor sugárút és a Béke utca Galambosi István főmérnök riós gázra. Ezt a feladatot sarkán nyomásszabályzókat Irányításával — megtervez- oldják majd meg az épülő építenek. Az új benendezéte ezt a fontos készüléket, gázbontók. A tervek szerint sekkel az eddigieknél lényeTavaly egy régi lepárlóval egyelőre 3 lép munkába de- gesen biztonságosabb és végeztek kísérleteket, s a cember elején, amelyekkel egyenletesebb lesz a gázszoltapasztalatok felhasználásé- naponta 40—50 ezer köbrné- gáltatás, val rövid idő alatt befeje- ter gázt alakítanak AL EzM. L