Délmagyarország, 1967. október (57. évfolyam, 232-257. szám)

1967-10-14 / 243. szám

KÉPERNVŐ Doktor Emlékszünk még a monu- további részeiről beszélnék mentális NDK-filmre, A lel- — a televízió jóvoltából a kiismeret lázadására? Mielőtt bármit mondanék ennek az új NDK televíziós filmnek, a Doktor Schlüternek csütörtökön este, a televízióban bemutatott első részéről, erre a régebbi filmre hivatkozom. A két mű rokonsága, hasonlósága ugyanis szembetűnő. Nemcsak azért, mert méreteimúlt héten sajtóvetítésen láthattam az egész filmet — szeretném kiemelni, hogy ezt a feladatát Doktor Schlüter alakja magas színvonalon, meggyőzően teljesíti. De nemcsak ő, hanem a többiek is. A főbb szereplőket az első részből megismerhettük, lényeges mon— ez egyébként már az első részből is kiderült —, hogy van valami romantikus felfokozottság az egész filmben. Ilyen nagyméretű, nagy terjedelmű alkotások, mint ez a film — irodalomban legalább — jellegzetesen a romantika vagy az ahhoz közelálló irányzatok szülöttei. A Doktor Schlüter alkotói mintha nemcsak a nagy méreteket, a hatalmas ben, terjedelmében mind- danivalót képviselő úl sze- terjedelmet vették volna át i..uí _ .... _ ' u.... i..... kettő monumentális; a Doktor Schlütert öt részletben láthatják majd a nézők. S nem is azért, mert mindkettő egész történelmi korszakot fog át — a Doktor Schlüter harminc évet — s még csak nem is azért, mert mindkét film hatalmas visszhangot váltott ki a közönség és a kritikusok körében egyaránt. Köteteket lehetne például megtölteni a replők a továbblak folyamán már alig lépnek a cselekménybe. önmagában ez rámutat már egy másik különbségre is. A lelkiismeret lázadásában a történelem, a háború, a felszabadulás stb. eseményei megjelentek a filmen, háborús stb. képeket láthattunk benne. A Doktor Schlüter más módszert választ az egyén sorsa és a történelem kapcsoróluk szóló cikkekkel, ta- lódásának bemutatására: a nulmányokkal, értekezésekkel. A hasonlóság mélyebb: tartalmi. Mindkét film arra vállalkozott, hogy szembenézzen a német múlttal, s megvizsgálja a jelent. Ez a történelem nagy eseményeit közvetlenül nem ábrázolja. Ez persze nem azt jelenti, hogy kikapcsolja, elkerüli vagy jelentéktelenné teszi. A képeken az egyéni sorsok alakulását látjuk, a közös alap természetesen világtörténelem ilyen szemnem tematikai hasonlóságot jelent: a Doktor Schlüter világa egészen más, mint A lelkiismeret lázadásáé. Az új filmben nagyobb szerepet kap a jelen, a mai német valóság. De nemcsak ezért. A Doktor Schlüter az elmúlt 30 év német történelmének más oldalait, más alakjait, más konfliktusait dolgozza fel, mint A lelkiismeret lázadása, s természetesen másképpen is. A hasonlóság nem közvetlen, nem a filmek konkrét anyagára, cselekményére vonatkozik, hanem mindkettő magas fokú igényességére, a problémák elemzésének intenzitására. Az öt részből álló film — csütörtökön A szerződés című részt láthatták a nézők — főhőse a becsvágyó vegyészmérnök, Doktor Schlüter. Ezzel a figurával a dönteni nem tudás problémáit akarták megrajzolni a szerzők, Karl-Georg Egei, a film írója, és Achinn Hilbner, a rendező. Anélkül, hogy a film cselekményének pontból végig a háttérben marad. Csak hatásait, következményeit látjuk. Az első részből megismert szereplők életútját harminc éven át egészen napjainkig követi a film. Megint nem a továbbiak részleteiről akarok árulkod- várni rá. ni, de annyit elmondhatok tőlük. hanem. bizonyos mértékben a szemléletet, a látásmódot is. Ez néha kétségtelenül zavaró. De a film cselekménye végül is annyira érdekes, izgalmas és tanulságos, hogy közömbösíti, másodlagossá teszi ezeket a zavaró mozzanatokat. A címszerepet játszó Ottó Mellies hatásos, meggyőző alakítást nyújt. Demmin figuráját Hans Peter Minetti mutatja be. Fee alakját a csinos Eva Maria Hagen személyesíti. A modern szépségű szovjet filmszínésznő, Larissza Luzsina kitűnő játéka a film meglepetése. Kétszeresen is. Először önmagában, mint kiemelkedő színészi alakítás. Másodszor pedig azért, mert később majd feltűnik egy másik, izgalmas szerepben is. Ez a második szerep a film nagy fordulata. Érdemes Ökrös László Nemzetközi fizikai tanácskozás Pénteken kora délután vt- zásainak időszerű kérdéseiget ért a Dubnai Egyesitett ről négy napon át tárgyalt Atomkutató Intézet neutron- több mint félszáz fizikus, fizikai bizottsága és a Köz- akik közül 35-en külföldről ponti Fizikai Kutató Intézet érkeztek ebből az alkalcmáltal az Építők Rózsa Ferenc ból Budapestre Művelődési Házában rende- . . , ' zett nemzetközi tudományos A szemináriumon számos szeminárium, a szilárdtestek JRen értékes előadas hangés a folyadékok állapolválto- zott el. (MTI) Munka, ünnep, tanulás Megjelent a Pártélet októberi száma Hétköznapjaink összefonódnak ünnepeinkkel, a munka, a tanulás és az alkotó emlékezés együtt jellemzi ma a politikus társadalom életét. Erről szól, ezt az összetett segíti a Pártélet száma. A munka, a gazdaságirányítás reformjának előttünk Dr. László Andor, a Magyar Nemzeti Bank elnöke a vállalatok és bankok újszerű kapcsolatairól, a változó hitelpolitikáról írt cikket. Rédei Jenő, a Kqnjunkfeladatot túra és Piackutató Intézet októberi igazgatója a termelőüzemek és a külkereskedelem kapcsolatát, az export- és importformák változásalt, a álló feladatait világítja meg piaci információ fontosságát — a szerkesztőség kérdéseire adott válaszaiban — Tímár Mátyás, a Minisztertanács elnökhelyettese. Az interjú részletesen foglalkovázolja írásában. A reform egyik fontos elméleti és gyakorlati területét, a munkához való jog és a munkakötelezettség dialektikus zik a már meghozott intéz- kapcsolatát elemzi dr. Kakedésekkel. az árak, bérek és jövedelmek várható alakulásával, a foglalkoztatottság időszerű kérdéseível. Rávilágít: a pártszervek legfontosabb feladata most hulíts László tanulmánya. Közli, illetve feldolgozza a Pártélet a Politikai Bizottság két legutóbbi határozatát. A kádermunkáról és az állami személyzeti munkáaz átmenet zavartalanságá- ról szóló határozat szövege. nak biztosítása, a jelzések összegyűjtése és a közhangulat alakítása. Grafikai kiállítás a képcsarnokban Ez a kiállítás nem lebilin- A válogatás főként a pei és a fiatal Pásztor Gáis klasszikus-realista módon bor Füst című rézkarca képviseli. Würtz Ádám hangucselő, képeinek távolról intenzív látványával A képek hangulatát vonz. készült tájképeknek engehar- dett teret, bizonyára szem l-l M.VCA imusumiui uui - aeic lerei, oizonyura szem lajtprpmtf~. neeatív-nozitiv sogó színességtől mentes, előtt tartva a lakásdíszítési altere.1negatív pozitív gondos mívesség jellemzi és igény szempontjait. A ke- kliséjű Népmese karcával és a nézőtől is aprólékos vizs- vés figurális kompozíció kö- Csendélet című képével szegálódást követel. Azt persze zül Varga Lajos Anya gyer- repelt; Szász Endre művénem állíthatnánk, hogy az mekével című rembrandti szetéből csupán a mesterség október 13—21-ig. tartó Or- érzékenységgel rajzolt Ma- tud;isat éreztető, öreg című szagos Grafikai Het kereté- urer Dora kristálytisztán ben a Kárász utcai képcsar- felépített Szélben című kénokban bemutatott képek — pontosan 47 darab — reprézentatív grafikai művésze- sa emelhető ki. A huszadik Rarcsay képeivel nem is taad- századra inkább jellemző lálkoztunk, s valószínű, hogy a gondolatiságot mindössze alkotásán keresztül kaptunk pe és Csohány Kálmán lírai ízelítőt. A kiváló mesterek szépségű Búcsú című alkotá- közül például Kass János és tünk keresztmetszetét nák. Ehhez túl kevés mát, az aktualitást rögzítő Kondor Béla Emlék az alkotás, és kevés a grafika üveggyárból és Candide cínagy mestereinek bemutatkozása. a fiatal tehetségek jelentős része is a grafikai hét más mű "szürrealista látásmóddal rendezvényein szerepel. felépített sajátos stílusú ké-Jakab Agncs valamint az új pártoktatási évad feladatairól szóló írás — az utóbbi Ballá István , KB-osztály vezető-helyettes cikke — egyaránt segítséget ad a politikai munkához. A közoktatás feladatait érinti dr. Benczédy József, aki — 2046/1967. Korm. hat. szemszögéből — az új iskolai évad és a gazdaságirányítás reformjának művelődéspolitikai összefüggéseit magyarázza. Közelgő ünnepünk, a Nagy Október fél évszázadának méltó fogadtatását szolgáló rovat vezető írása Vass Henrik, a Párttörténeti Intézet igazgatójának tollából került ki. A cikk elemzi a prágai elméleti konferenéia vitáit, amelyekben 41 párt küldötteinek aktív közreműködésével a szocialista forradalom nemzetközi jelentőségének marxista következtetéseit kidolgozták. J. L. Szabadkai írók estje A Tiszatáj szerzőinek márciusi jugoszláviai látogatását viszonozni érkezett Szegedre tegnap délután a szabadkai szerb-horvát és magyar írók 11 tagú küldöttsége — a Magyar írók Szövetsége dél-magyarországi csoportjának, valamint a Tiszatáj szerkesztőségének vendégeként. A szabadkai írók a Móra Ferenc Művelődési Otthonban sikeres felolvasóesten mutatkoztak be — első ízben — a szegedi közönségnek. Az ismerkedést részben könnyítette, hogy a Tiszatáj októberi számában a Szegedre látogató irók-költők néhány elbeszélésüket, költeményüket futárként előre küldve, mintegy bejelentkeztek. Ami a közvetlen találkozást persze nem pótolhatta, de mindenesetre rákészített, ráhangolt arra a sajátos irodalmi levegőre, ami déli szomszédaink szemtől szembeni jelenlétével hitelesebb ismerkedési lehetőséget kínált. Számunkra kissé szokatlan, hogy több itt debütáló költő és szépprózairó egyszemélyben. Mert bármennyire rokonszenves a művészi megnyilatkozás tágabb-szélesebb horizontjának igénye. az olvasó elé kitárulkozás verses-rímes líraiságának és csevegő, történéstmondó epikus formájának dilemmája olykor változékony sikerrel célozza a hatást. Mindez természetesen nem holmi rassz szájfz — a tegnap esti bemutatkozás őszinte sikere kézből cáfolná —, csupán csendes számonkérése az igazi arcvállalásnak: ki vagyok, mit csinálok. Amire minden bizonnyal lesz még lehetőség, hiszen — önmagunkat ismételjük — Csépé Imre, Josip Klarski, Ivan Pancsics, Radovan Zdrale, Jan Kos, Zákány Antal, Lévay JSndre, Lazar Merkovics, Dér Zoltán, Urbán János és Kvazimodo Braun János (a Balázs Béla Színpad tagjainak, Szilágyi Jánosnak, Sz. Szabados Margitnak és Bajnóczky Istvánnak közreműködésével) tegnap szép sikert arattak. Nikoiényi István Balla László: £71yalo£osaM Szerkesztősísünk meghívására Szegeden tartózkodik Balla László elvtárs, a Kárpáti Igaz Szó. az Ukrajnai Kommunista Part Kérpátorttoli Területi Bizottsága ás a Dolgozók Képviselői Területi Tanácsa Ungváron megjelenő napilapjának főszerkesztője. Balla László újságíró es művészetkritikus. több elbeszélés kötete, regénye és művészetkritikat gyűjteményes Írása is megjelent. Alábbi tárcája Irodalmi munkásságából ad ízelítőt A dagadt lábú, kövér öregasszony már talán tizedszer hajol be a taxi ablakán: — Tíz kilométer az egész. És biztosan volna utasa visszafelé is. — Egészen biztosan volna. Járhatnék oda meg vissza, ameddig csak tetszik. Akár reggelig. Csakhogy én is ember vagyok, és nekem is pihenni kell. Sajnálom, lejárt a munkaidőm. A nappal nagy forgalmú, zajos autóbuszállomás most kihalt volt, — pedig még nem is járt olyan későre. Itt-ott még lézengtek is emberek: az utolsó autóbuszra vártak, ebbe vagy abba az irányba. Az öregasszonynak nem volt már autóbusza. Ezelőtt félórával ment el. Változott a menetrend. — Percek alatt megjárná ... A sofőr nem válaszolt. Na, mindegy... Gyalog neki vágni a tíz kilométeres útnak (amely egyébként megvolt tizennégy is, csak a sofőrnek mondott tizet) később is ráér. Még vár egy pár percet, hátha jön egy másik taxi. Behúzódott az állomás eresze alá. — Nem tudja, drágám jön még kocsi? A munkáját már csak Ímmel-ámmal végző pénztárosnő megvonta a vállát: — Bajosan. Ez is csak betévedt ide valahogy. Olyan rosszkedvű este volt. Nyomasztóan hatott ez a néptelen, szürkeségbe burkolt hatalmas autóbuszpályaudvar is, a két-három várakozó inbolygó alakja csak még lévertebbé tette az embert. A sofőr mozdulatlanul ült a kocsijában. Cigarettázott. Csak tudná az ember, hogy mit ácsorog itt, ha már annyira vágyik pihenni! És az öregasszony megint közelebb ment pár lépéssel. Hátha csak kéreti magát. De a lányok előbb értek oda. Csak az imént libbentek be a kapun. Hárman. Kirándulók, tűristák... Szorosan rájuk simuló trikó, csak úgy dagadt belőle a mellük. Sort. Az egyiknek a haja vörös niagara. Ketten szőkék, de olyan hidrogénszőkék, majdnem fehérek. — Na, szálljanak be. II Mire az öregasszony felocsúdik, már a kocsi el is indult, de hogy kimenjen a pályaudvarról, először meg kell fordulnia, így a szitkok, átkok még utóiérik. És az öregasszony szájából csak úgy dől, csak úgy tódul. Az egész pályaudvar zeng tőle. Az utolsó járat lekésésének keserűsége, a negyedórát tartó meddő rimánkodás a sofőrnek — ez most mind ott izzik az átkaiban. Hallják-e a lányok? Biztosan hallják, mert a kocsi a sötétben lassan, óvatósan kanyarodik. Hallják, hogy az öregasszony a fejükhöz vágja: alighanem a kenyerüket is úgy keresik, ahogy a taxit fogják. A pucér lábszárukkal, trikójukat dagasztó mellükkel. Hallja-e a sofőr, hogy minek titulálják? Hogy utolsónál is utolsóbb jelzőket akasztgatnak rá? — Hogy ott forduljatok fel az első kanyarnál 1 Ezzel a jókívánsággal az öregasszony kiadta dühét és ellhallgat. De a taxi is kifordult már a kapun. Az után kiabálhat! Az asszonynak kissé kellemetlen is már, hogy annyira kikelt magából, annál is inkább, mert pályaudvaron levők közül senki sem osztozik felháborodásában, senki sem vigasztalja. A várakozók közömbösen róják azt a négy-öt lépést jobbra, aztán balra. Nem szólnak. Tetszettek volna nekik a lányok? — Utolsó rongyok! Szégyentelenek! De várni már igazán nincs mire. Nekivág az útnak. Tíz, azaz, hogy tizennégy kilométer. Fájós lábbal. De talán útközben akad valami. Majd felkérezkedik valami kocsira. Egy kilométer ... Kettő ... Sehol semmi. Hanem az öregasszonynak nem is esik nehezére a járás. Viszeres, dagadt oszlop-lába valahogy szokatlanul könnyen emelkedik. Úgy látszik sikerült jó egyenletes, sc nem gyors, se nem lassú tempót felvennie. Valahol levághatták a lóherét. Nem is tudja, hol, merre az átmentén kukoricatáblák húzódnak. Lehet, hogy egészen messze, de igy éjszaka a szénaillat fantasztikusan nagy távolságra elmegy. Kellemes. Szinte frissít, hűsít. Nem. nem is fáradt... Egészen úgy érzi, mintha öreg, beteges henger-lába helyén olyan csupa rugany, csupa izom lábszár pattogna, mint annak a vörös hajú fruskának ... Emlékszik, egyszer ó Is vörösre festette a haját. Vagy tizenhét éves lehetett. Neki is ilyen dús sörénye volt, alig tudott fésűt akasztani belé. — Kisasszony, a lángoló hajától megijednek a lovaim. Igen... Itt történt az is, épp ezen az országúton. Istenem ... Vagy negyven évveL ezelőtt. Az öregasszony, mintha még frissebbnek érezte volna magát. Mintha ez az emlék valami konnektor volna, most belekapcsolódott, és az onnan áradó energia hajtja tovább. Először jött akkor ebbe a faluba. Ide helyezték tanító apját, s ő szünidőre jött haza, a pozsonyi tanítóképzőből. Az autóbuszt akkor is lekéste, az ég rogyjon rá, de akkor nem sokat teketóriázott, mielőtt nekivágott volna a gyalogsétának. — Kisasszony, a lángoló hajától megijednek a lovaim. Egészen meghökkent, amikor a háta mögött megállt a bi'icska és megszólították. — Tudja mit? Inkább szálljon fel, elviszem, mert még megbokrosodnak a csikók és engem is elragadnak. — Dehogy szállok, hiszen azt se tudom, hogy maga kicsoda. — Én pedig már kitaláltam, hogy maga ki lehet. Az új tanítónak a lánya. Én meg a pap fia vagyok. Hát csak szálljon fel nyugodtan. Még hálás is lesz nekem Géza bátyám, hogy nem hagytam kutyagolni . . . Igaz volna, hogy egy férfi meg egy nő, már az első találkozáskor megérzi, hogy lesz köztük valami? Mert vele mindig így volt. Akkor is. Hogy milyen pompás érzés volt azon a repülő bricskán, Zoli mellett. Ügy hajtott, mint egy isten: vadul, merészen, de biztonságosan. És mekkora szerelem lett a dologból! Pedig mennyi bajjalbánattal járt. Mert az ő apja a katolikus egyházi tanító volt, a Zolié református pap. Mindkét öreg a kenyerét féltette, hát ott vetettek nekik gáncsot, ahol tudtak. Találkozniuk sem volt szabad. De a Zoli furfangos eszén nem lehetett túljárni. Esténként ott adott neki találkát, ahol senki sem gondolta: az apja templomában. A kórusbejárat a Zoliék kertjének végéből nyilt, ott lopakodtak fel, és ott ültek le, az orgona alatt, a kántor helyére, mert Zoli azt mondta, hogy ha a templomba be is nyitna valaki, oda semmiképp sem lát. És ott, az orgona alatt a Zoli suttogása is úgy csapódott bele a templom némaságába, mint valami furcsa földöntúli orgonaszó, és ez különös zene zsongíthatta el őt azon a szeptemberi estén is, amikor... Az öregasszony szinte észre sem vette, hogy az országutat rója, és hogy két falu maradt már el a háta mögött. A messziről ideáramló szénaillat még mindig úgy kísérte, mint valami hű kutya: hol elébe szaladt, hol elmaradt mögötte ... Egy pillanatra felrémlett az eszében a taxi is meg a három dagadó mellű túristalány, de újra feltörő dühe és felháborodása összekeveredett régi kedves emlékeivel, és olyan furcsa valami lett belőle, mintha édes italt keserűvel vegyítenek. Egy pillanatra maga elé is képzelte a kocsit, ahogy tovalramlik a három szép lánnyal, de mintha lovak lettek volna elébe fogva, a sofőr arca a Zoliéhoz hasonlított, a vörös hajözönt meg szinte a magáénak érezte. A kocsi vágtatott, vágtatott, az öregasszony meg szorgalmasan számlálta egymás mellé a lépéseket. Az útszéli Jelzőtábla a hetedik kilométert mutatta. Szombat, 1967. október 11. DÉL-MAGYARORSZÁG 5