Délmagyarország, 1967. szeptember (57. évfolyam, 206-231. szám)

1967-09-10 / 214. szám

Nézzünk farkasszemet! F

ogadoorak kedden, szerdán, pénteken 9-től 12-ig. Háromnegyed kilenc. A folyosón már sűrű verejtékszag, szék. pad sehol. Bekopogtatott az irodába. A titkárnő lei-eleket bontott. Csak fehér blúzM6 mellét látta és ápolt, gyűrűs kezét. — Kérem. én. ha lehetne... — Kint tessék várakozni — mondta a titkárnő, kicsit megemelkedett bal keze, amin lilaköves gyűrűt viselt cifra rámában. — De én elnézést... — Az osztályvezető elvtárs meg nem érkezett meg. Kint tessek várakozni. Ha egy pillanatra fölnéz a levelekből. meglátja a bő ruhában előremeredő hasát. Bizonyára székkel is megkínálja. De nem nezett föl. Megszámolta az előtte sorakozókat. Összesen 17-en voltak, közöttük több hazaspár, azok egyszerre mennek be az ajtón. Otthon nem szólt róla, hova készül. Bevásárlószatyorral indult él. Reménytelen ügy ez, Feri mindenképpen lebeszélte volna. Ö is tudta, hogy reménytelen. Legreménytelenebbnek mégis a tehetetlenségét érezte. Most fölösleges dolgot csinál, de legalább csinál valamit. Fél tizenegykor került rá a sor. Lába feszült a cipőben, a soandál pántja belesüppedt a dagadt húsba. 13 idegen kiló nehezedett rá fáradt volt. Az osztályvezetőt hatalmas, ódivatú íróasztal választotta el tőle. — Nem tudom, megismer-e... elvtárs? -r- kezdte bátortalanul. Néhány szűkebb körű értekezleten találkoztak mar. sőt egyszer fehér asztal mellett is. Akkor — jól emlékezett rá — az osztályvezető a nevén szólította. És utana sokáig ráköszönt az utcán. Most nem nézett rá. — Miért? Találkoztunk már valahol az elvtársnövel? Meghökkent. Erre a kérdésre nem gzamított. sehogy se jutott eszébe az Ideülő felelet — Óhajt valamit? Még sokan várakoznak odakint, — Igen — bólintott —, arról van szó... tetszik tudni, albérletben lakunk a férjemmel. Hatszáz forintot fizetünk, de most... itt. a gyerek es . . . a főbérlő szólt hogy keressünk mas helyet. Nekünk egy szoba is megfelelne, régi házban is ... Adják be írásban — mondta az •MTtályvezető. Nem neki mondta, a kopasz falnak a háta mögött. — Az önöké lesz a 7342-ik igénylés. Semmit sem ígérhetek. A gyengeség a lábából indult el, háromnegyed kilenc óta állt. Tudta. ha eléri a fejet, sírni kezd. és sértegetni fogja az osztályvezetőt. Minek egy magnetofonszalagot sértegetni? De ö ezért a néhány percért két. orát várakozott. Nem adhatta fel ilyen könnyen. — Esetleg . egy régi lakasbol kiköltözik a lakó, mondom, nekünk akarmi ... — Adják be írásban. Nem ígérhetek semmit. Három lépessel bejuthatott volna az íróasztal túlsó oldalára. Mutatóujja már begörbült, hogy megkopQgtassa az osztályvezető szemét. Hatba üvegből van. Gyorsan megfordult. A titkárnő keze rászólt a gépelt papapirlap fölött. — Külje be a következőt. Az injekciót nap mint nap egy ügyeskezű asszisztensnőtől kapta meg a rendelőben. Délben ment. olyankor enyhült a forgalom. Most is alig négyen-öten ültek előtte, kettőt arcról ismert, ők is mindennapos vendégek voltak. A fiatal irnoklány az ajtó elé lépett, s amíg szeme egy csomó kartonlapon válogatta a neveket, azt mondta: — Akik injekcióra várnak, bejöhetnek. Mind a hárman felálltak. Az orvos kezet mosott a kagylónál, észre se vette őket. Ók az asszisztensnő asztala voltak. — Legalább tízszer megmondtam, hozzák rendbe a gumikesztyűket — mondta az orvos —, ilyen kesztyűkkel nem tudok dolgozni. A rendreutasítás az asszisztensnőnek szólt. — Főorvos úr, kérem, én ma később érkeztem. Tetszik emlékezni, a főorvos úrtól kéredzkedtem el tegnap. A kesztyűket Vicának kellett volna.. — Vica. nem Vica. mindig talál? nak mentséget. Az asszisztensnő elkészítette a tűt. — Főorvos úr, kérem, én igazán ., . — Nem vitatkozom, Amit mondtam. vegye utasításnak. Látta, hogy az asszisztensnő a jobb oldalához közeledik. — A bal következik — mondta. Az asszisztensnő nem hallotta. Az orvos kiment a szobából. — Ne haragudj. Vica szólt az asszisztensnő —, nem igy egyeztünk tegnap. Közben fölszivta a szérumot a fecskendőbe, s megint a jobb laba felé indult. — Tudod, hogy a kesztyűkét nem vállalom — nyelvelt az imoklány —, az csak akkor jó neki, ha te csinálod. — A bal combom következik — mondta kicsit hangosabban. Vannak kivételes esetek, nem kecsmazni mentem el ma reggel. A te dolgodat is intéztem, de ha te igy fogod fel a helyettesitest... A tegnapi injekció megkeményedett esoméjaban hallotta a tű ropogósát. — Nem fog begyulladni? Tegnap Ls ebbe a labamba ... — Inkább ne intézz semmit! Utána milliószor a szemere veted az embernek. Odakint már erősén tűzött a nap. Böre alatt érezte a forróságot. A meleget. viselte legnehezebben, az izzadság nem párolgott el belőle, befelé verejtekezétt. s úgy érezte! vér helyett a föltorrósodott izzadság folyik az. ereiben. Most mát csak a bevásárlás van hatra, aztán hazamehet — biztatta magát a következő esemegeboltig. A hűtőpult előtt a szokásos sor húzódott, lehettek nyolcan előtte. — Miért nem megy előbbre? — szólt rá egy fiatalember. • de a többi sorbanalló hallgatott. Frissareű kislány az eladó, magasra tupírott kontyon ül a kis fehér párta. Méri a túrót, sajtot vág a hosszú késsel, s közben a raktár felé . villog csiklandós pillantásával. — Most mit vagy úgy oda, azért, mert a Kati átejtett. Meg ie erdemelted a múltkori eukkoiásért. A raktár válasza nem jut el a vásárlókig. esak az eladólápy saoprán nevetése. — Tíz dekát kértem — ismétli a ser eleje —, tizet és nem tizenötöt. A kislány lecsap egy kanáínyival a túróból. — Nagyon belevaló lány a Kati, az az igazság. A nyomába se érsz neki. akárhogy erőlteted'. Kicsit lassan oezlik a sor a hűtő? pult előtt, ma valahogy .,. Vagy talán neki van rossz napja. — Tíz deka szalámit tessék — mondja a magaét —, lehetőleg vékonyra szelje. Akkurátus vastag szeleteket hasit a kés a rúd szalámiból. _ Azt is mondta, ha ilyen balhét keversz, sose mégy el többet hozzátok. — Vékonyra legyen szíves. — A mutterodnák is lesz egy kis mondanivalója. azt mondta Épp ideje, hogy valaki téged is megtanítson kesztyűbe dudálni. — Kisasszony — pipiskedik a hűtőpult fölé és keze elkapja a lány gömbölyű állát. Elképedt arcában most először látja arairányülni a tekintetét. — Kisasszony — mondja még egyszer, és legbelül tudja, hogy a gyöngeség elérte a fejét —. nézzen rám egy másodpercre. Nézzünk farkasszemet! FENÁKEL JUDIT —. Istenkém, de szép fiú* — sandít felé. Aztán egétcen feléje fordul. Mert hiszen nyugodtan szemügyre veheti. Ugyanis a mintegy huszonnegyéves fiatalember fekete szemüveget visel, olyan tükröző szemüveget: látja is magát benne a kislány, kicsiben, de egészen tisztán, mint egy tükörben. Ez még nem mondana semmit, számtalan fiú visel fekete szemüveget De mellette a padon, aktataska alatt ott hever — a fehér bot. A sza tacskója lepittved, az óriási barna szemek nedvesen tündökölnek. Mert ez a vak fiú remek férfipéldany. Regi római pénzeken látott ilt klasszikus szépségű ferfiareokat a kislány. A makacs száj szögletébe inkább a kemeny akarat, vakmerő céltudatosság vonasa ékelődött mintsem a szörnyű szerencsétlenség gyászának jeg)-e. A fiú izmos, barna nyaka, széles, egyenes válla is nagy testi erőre vall. A pihentetőn kinyújtott hosszú, egyenes lábakon a könnyű „tropical" ruhaanyagon éppúgy átrajzolódnak a sportnevelte hatalmas izmok, mint a kihajtott hófehér ing ujjain azok a pompás, forró kígyók. A haja kékesfekete, mint a holló szárnya. — Istenem, be kár... — bámulja a kislány, és most már akkora két könnycsepp pottyan a sárga kardigánra, mintha nyolckarótos brilliáns-gombok díszítenék. A fiú. mintegy a vakok végtelenül kifinomodott ösztönével megérezhette, hogv valaki nézi. Mert arcát a napról most a lány felé fordítva elmosolyodott megvillantván hófehér, erős fogsorát s megszólalt: — Egy lány... ugye, egy lány... — mondta halkan. — I... igen — hebegte a lány, és kissé közelebb húzodott hozzá a padon. — De honnan tudja, kedves ... kedves uram? — tette hozzá ijedt-gyorsan. Hiszen... — Hiszen vak vagyok, ugye? — Viiagtalan ,.. — A vak is ,,lát" egyetmast. Valami sugárzást éreztem maga felől. Mintha meg egy Nap lenne. Itt. Mellettem a padon. Tehát egy szőke lany ül itt mellettem. — Istenkém .. — Persze a tapintásunk még sokkal fejlettebb, mint a többi érzékünk. Például... — Például? — suttogta a lány, és suttyomban előhúzta kis zsebkendőjét és megtörtölte a szemét. — Nem kell siratni a vakot — mondta szentenciásan a fiú. — A vak a maga benső világát éli. Hallottam a szipogását. Tegye el a könnyeit. Szüksége lehet még rájuk a látók világában. A könny a lélek választóvize. Sok keserűséget felold. — ön .. . bölcsész? — Mérnök vagyok. Vegyész. — És ... mióta? . .. Hogyan ... történt? ... — Robbanás. Kísérletezés közben. A szemidegeket,.. — Hogy én szőke vagyok, azt mondta. De hátha esak festett szőke? — vitt már némi játékos kacérságot a hangjába, merthogy a fiú ilyen közömbösen viseli a sorsát — Mondtam, hogy a tapintasunk. Az hihetetlenül kifinomodik. Ha a hajat megtapinthatnam ... — Tessék — keszségeskedett, s ült egész közel hozzá a lány. A vak fiatalember gyöngédén ket tenyerebe fogta a kedves-szép linyfejet. A barna-erős férfiujjak inkább simogatva. mintsem tapingtgatya merültek . el az aranyló hajtenger hullámaiba — Igazi szőke. Ez ketségtelen. Selyemfinom szálak. Ilyet nem lehet, festeni, ilyen festék nincs! Hiszen szakmabeli vagyok. Ha én ilyen festéket tudnék keverni, meggazdagodnék. — És .. . szeretne gazdag lenni? — Ha szeretne valaki, gazdag lennék. Ezenközben még mindig két kezeben tartotta a finom fejecskét, s úgy' folytatta. — Ha megengedi ... Ha az arcoeskaját is megtapinthatnám. annyira „látnám", hogy akár le is tudnám rajzolni. Meglehetősen rajzolgattam, amig. — Csak tessék... milyen csodálatos is. hogy az elveszített ..., hogy a természet pótolni akarja... valahogyan ... A fiú ujjai most vegtelen könnyed-gyöngededen simogatták végesvégig a szív formájú; csodaszép lányarcot. amelyen most már könnyek peregtek. — Nono. . . kislány . . . nem szabad ... Ez mire jó? Nem kell engem ennyire sajnálni. Mert nagv betyár — voltam én! Mindig is szerettem a szép. szőke lányokat.,... Látom! Látom az ujjaimmal. Oly tisztán látom ezeket a remek vonásokat, hogy ugyanezekkel az ujjaimmal le • is tudom rajzolni. Azzai izgatottan papírt, ceruzát kotorászott elő a táskájából s — olykor meg-megsimogatva a lány areát — néhány perc alatt lerajzolta. Élethű, biztos kézzel portrét sikerrtett. — Óriási! — kiáltott fel a kép láttán szinte sikítva a lany. — Node ilyet! Hát sokat hallottam, olvastam a va. .. a világtalanok rendkívüli tapintó érzékerői, de ez már mégis csodálatos! A fiú egy kicsit köhintett. Mintegy köszörülte a torkát. mintha valami fontosat, akarna mondani. És amit mondott, az valóban elég fontos volt. — Nem csodálatos. Egyáltalán . semmi csodalatos nincs abban, ha egy fiatalember észreveszi, milyen csodálatos szépségű az a lány, akit a vak véletlen ültetett mellé egv tóparti padra. Azzal levetette a fekete szemüvegét és — két melykék. huncutul ragyogó férfiszem tekintett, nagy vidáman a lányra. Most már egészen közel ülj a megleptéstől moccanni sem képes lányhoz, átkarolta a vállát, úgy folytatta: S — Nem vagyok vak. Semmi baja a szememnek- Mikor eszrevettem. hogy. maga vaknak néz. végigjátszottam. nagyon boldogan végigcsináltam ezt a mókát, — De . . . hát.... a fehér bot! — kiáltott. mérgesen a kislány, es az öröm fényessége már kigyúlt a szemében. — A fehér bot egy darab neoncső. Itt vettem a boltban. Csakhogy rajta volt a táskám a végén, hát maga nem láthatta, hogy nem sétabot. Akkor lennék én vak, ha nem látnám, milyen gyönyörű maga!... — Tugud .. .tubitruuu. .„ — szólt, le mos-t az igazan szép, fiatal, összebúvó emberpárrá az estere hazatért gerle. CS. PATAJ MlHÁi Yi FAlUte-I VÍUA (etet BAZSALI FERENC: FIAKERES (olaj) Gellért Oszkár köszöntése Titokteli kísértetjárás a magyar irodalom 1967-es esztendeje: szív szorongató es tisztelgőn f óhaj tó. szomorú és tűnődve ünneplő, tragikus és reménykedő, t Temet ez a naptári hónaptucat, kegyelettel megemlékezik, évfordulót ül és , nagyon bízik benne, hogy talán a jövőben többször ( teheti majd ugyanezt élőkkel is. Arany Jánosra, nemzeti irodalomtörténetünk másfél évszázada született klasszikusara emlékeztünk néhány hónapja. azóta eltemettük Kassákot. Füst Milánt, Aprily Lajost, hetvenedik születésnapján lélekben vendégséget jártunk Fábry Zoltán stószi házában, s ' most megint egy születésnap. Megint egy „kétlábon járó klasszikusé", Gellert Oszkáré. A nyolcvanötödik. Költő és újságíró, neve oly szükségszerű egymásrautaltsággal fonódik a legendás hírű Nyugat folyóirathoz, mint Ady Endréé. Babits Mihályé vagy Mottói Zsigmondé. 1962-ben kiadott folytatásos önéletrajzi munkájában igy ír • erről: „Ennek a könyvemnek helyesebb címe ez: Egy író élete a Nyugat szerkesztőségében. mert egyéni életem azonosult a szerkesztő életével. Egv szerkesztő életével. aki azonban korántsem végezhette dolgát. korlátlanul, mert olyan szerkesztőtársai voltak, mint Babits és Osvát. majd Móricz és Babits, akik között gyakori volt az elvi konfliktus, úgyhogy társszerzői munkája mellett a ketteiük nézeteltéréseinek áthidalása vált szinte fő feladatává. Vagyis ütköző szerepet kellett vállalnia, s most. hogv visszagondol erre a szerepkörre, csodál ja. hogy 1934-ig a költő fel nem őrlődött benne." Gellért Oszkár De a Nyugat szerkesztőségében harmóniát teremtő igyekezte mellett akadt ereje az orninozus dátumig nem kevesebb, mint 12 verseskötet megjelentetésére, s ezt követően mai napig is több mint enynyiszer állt a kitárulkozás Gellért Oszkér-i tisztítótüzével az irodalmi fórum nyilvánossága elé. Neves, izmos, korszakteremtő generáció küldötteként, szinte mindenkor meghökkentően, erőteljesen és őszintén. Verseinek mesterműhelyre valló formai rendezettsége, szenvedélyes, merész témahasználata, telivér anyanyelve jellegzetes egyéniségként jelöli meg helyét a magyar lírikus nemzedék élvonalában Költészete. újságírói-politikus szerepvállalása a mindenkor haladó" alkotóművész irodalomtörténeti definícióját példázza. A Pesti Hírlap manifesztumsúlyú vezércikkeiből egyenesen tart, rohan a tanácsforradalomba. aktit- teoretikusa a polgári demokratikus átalakulásnak, de a Tanács-Magyarországnak is sajtófőnöke. A fehérterror zaklatásaiból igy neki még inkább kijut mini Móricz Zsigmondnak: egy ízben bebörtönzik. A felszabadulás után habozás nélkül lép a kommunista pártba, költészete valósággal megifjodik, s az ellenforradalommal 74 évesen már másodszor találkozó Gellért Oszkár szilárdan tud.ia, mi a hite. mit kell tennie. Egyike irodalmi életünk úiraszervezőinek. Többszöri Baumgartendij után Gellért Oszkár 1949-ben Kossuth-díjat kapott. Születésnapján úgy köszöntjük, mint büszke szép életúton embert, megcsodált és tisztelt tartást. irodalmi példát. NIKOLÉNY1 ISTVÁN Emberség, szerelem — Én Caesay idejében éltem S megsejtettem a hadvezérben Róma jövendő zsarnokát, — Én meg Metternichhel egy évben Jöttem világra. És megértem A Vérmező-tragédiát. — Én Lesbiámat énekeltem. — Én meg Lillámat énekeltem. Szintúgy csalódva síromig. S nekem feléjük száll a lelkem Nem megcsalatva, de betelten A Jósággal, mely andalít: Catullusom s Csokonaim te Szivem s agyam hűségre intve Maradjatok holtig velem. Rabszolga-rend volt s lett atom-kor Költő örökkön arra gondolj: Van emberség s van szerelem. Tatóraap. 1967. szeptember 10. OÉL-MAGYARORSZÁa 7