Délmagyarország, 1967. szeptember (57. évfolyam, 206-231. szám)

1967-09-10 / 214. szám

Szellemi pazarlás A

z már fáj, ha útfélen látunk egy zsák cementet. Ha felvágják valahol a frissen öntött járdát, azért is haragos lesz a közvélemény. Ilyen gazdagok vagyunk? — kérdezik az emberek. Nem hiányzik az már sehol? S vádolnak ezek a kérdések. De egyúttal a közös anyagi vagyon növekvő becsületét bizonyítják. Mert fáj, ha belemarnak, ha gondatlanság, könnyelműség, felelőtlenség emészti. A nemzeti vagyon lesz attól kisebb, az anyagi erő csorbul tőle. Pedig hányszor kell még mondani ma is egy-egy jogos társadalmi igényre: egyelőre nem bírja el a közös pénztár... Ezúttal azonban a közös nemzeti vagyonnak olyan részéről szeretnék beszélni, amelyet nem lehet sem forintban, sem tonnában kifejezni: a szellemi vagyonról. A tudásról, a szakértelemről. Gondos statisztikusok kiszámolták és kimutatták, hogy mennyibe kerül a nemzeti közösségnek egy diploma, egy érettségi bizonyítvány, egy szakmunkáslevél. Tíz, húsz, ötven, százötvenezer forintig is elmegy. Befektetés ez, éppen olyan, mintha gyümölcsöst telepítenek: majd termőre fordul. De termőre fordul-e? A szegedi járás egyik termelőszövetkezetében tartanak egy képzett mezőgazdasági mérnököt. Felvették, mert az a nóta, hogy a nagyüzemi termelés komoly, megalapozott szaktudást kíván. S nemrégiben azt tnondta neki az elnök: „Te meg, pajtás, vidd el a dinnyét Pécsre és add el!" És ő elvitte és eladta, mert használni, lendíteni szeretett volna a közösségnek. Mást nemigen bíztak rá, felcsapott hát dinnyekereskedőnek, a legkülönbözőbb művelési eljárásokkal és tervekkel a fejében, s legalább 2500 forinttal a fizetési jegyzéken. De tudok egy másik helyet is. Ott pedig egy lány, egy mezőgazdasági technikus ül a pénzesfiók mellett és segédpénztárosi minőségben nyálazza a bankót. Fölvették, alkalmazták őket, hát akkor csináljanak is valamit Két ember miatt nem keíl a harangot félreverni. Ügy mondják, még az aranyból is csöppen. De csöpp-e az, mikor kiderül egy vizsgálatnál, hogy egy mezőgazdasági technikumi évfolyamból egyetlen egy került a szakmájába — s azután az is elhagyta? Lett belőlük rendőr, gépkocsivezető, bolti eladó, bérszámfejtő, egy kis tanulmányi ráadással óvónő és asszisztens, csak éppen kertész, növénytermesztő, állattenyésztési szakember nem. Mondhatná valaki: ja, kérem, a mezőgazdaság még ma is nehéz dió! Igenám, de nyomukra jártak egy gépipari osztálynak is. Valamivel jobb arány jött ki, mert a tanulócsoport fele a szakmánál maradt, de a másik ötven százalék innen is elkopott. Lehet, hogy innen meg még cukrász is kitelt. Ha munkanélküliség lenne az országban, meg lehetfte érteni. De éppen ilyen szakmák után sóhajt a mezőgazdaság és az ipar! Hirdetések özöne keresi a szakembereket Fizetést is tisztességgel ígérnek mindenütt. Ilyen képzettségű embernek 1800-on alul alig ígérnek. S mint tesz a sors: a sövényházi községi tanács adóügyi előadó, magyarabbul szólva végrehajtó felvételi pályázatára nyolcvannál többen jelentkeznek — 1200-ért! A Csongrád megyei országgyűlési képviselők csoportülésén jegyeztem fel ezeket az eseteket. Valódi, élő, igaz dolgok. Hogy most hol a hiba — az iskoláztatási arányokban, a végző fiatalok vagy a munkaadók szemléletében? — erre egyetlen szóval nem lehetne válaszolni. Mert amint igaz, hogy sok fiatal nem meggyőződéssel megy egy-egy pályára, hanem csak azért, hogy valamit mégis próbáljon, az is igaz, hogy sok helyen sem anyagilag, sem erkölcsileg nem sokra becsülik a kezdő, fiatal szakembereket, nem bíznak rájuk semmit vagy alig valamicskét, így azután az egyik ezért, a másik azért válik meg tanult szakmájától, mi pedig sirathatjuk a pénzünket, amin kitaníttattuk őket. Hiszen ez közönséges szellemi pazarlás, s ha jól meggondoljuk, nem is olyan csekélyke, hogy oda ne kellene figyelni. Vannak ennek a gondnak objektív gyökerei is. Sokszor ötletek, érzések alapján nyitottak iskolákban ilyen vagy olyan tagozatot, a szükségesnél jóval nagyobb arányban fejlesztettek egy-egy szakmai ágazatot. Ne menjünk messze: Szegeden és környékén már annyi a közgazdasági technikumot végzett fiatal, hogy tán a fél országnak elég lenne. Belőlük is lett dajka, telefonista, jegyszedő, raktáros, minden. Csak ahhoz nem ez, vagy nem feltétlenül ez az iskola kellett volna. Arról is tudunk, hogy mind Szegeden, mind a megye más városában megindult vagy megindul a tanügyi buzgalom, ha megjelenik egy új ipar. Ilyen tagozat kellene, meg olyan... Nem kell ezt az éber figyelmet kárhoztatni, csak utána kell számolni, s körül kell nézni az országban, másként megszerezhetnénk-e a szakemberszükségletet. Ezért mondhatjuk példaadónak, hogy szegedi fiatalokat küldtek a nagykanizsia és várpalotai iskolákba, ahol az olajipar szakembereit képezik. S ugyanígy okos dolog lenne, ha Hódmezővásárhely a szegedi Tömörkény István Gimnázium és Szakközépiskola keramikus tagozatára kacsingatna a majolikagyár és az új porcelángyár szakmai utánpótlásáért új oktatási bázis szorgalmazása helyett 4

tanulás, a képzés szellemi beruházás. De ellentétben a gépekkel, ez a vagyon akkor kopik leginkább, ha „áll". Alig remélhető, hogy aki a friss bizonyítványnyal, szakmai levéllel nem állt munkába, s éveket töltött más foglalkozási körben, visszatalál valaha a szakmájába. Mind veszett pénz az már, meg sem igen menthetünk belőle. Viszont hasznát láthatjuk ennek a drága tandíjnak a jövőben. Sokan mondogatják is már, hogy majd az új mechanizmusban ... Akkor majd meggondolja a tsz-elnök, hogy dinnyét áruitasson a mezőgazdasági mérnökkel vagy értékesebb, és tudásához illőbb munkára fogja. Meg majd a tervezés is fegyelmezettebb, szigorúbb lesz, nem érzések alapján, vagy a mindenáron való túlbiztosítás szándékával jelentik be az igényeket a termelő üzemek, a gazdaságok. Most még „olcsó" nekik a szakember, de akkor majd jobban körülnéznek, hogy felkutassák körzetükben a szellemi tartalékokat is. S mindez kétségtelenül a jövő igazsága. Kamatát viszont csak akkor hozza meg, ha semmivel sem tekinti kisebb hibának, mulasztásnak a közvélemény a szellemi javak pazarlását, mint az anyagét, az energiáét. Iskolarendszerünk növekvő stabilitása is ígér változást, a közgondolkodás és figyelem is bizonyára éberebb lesz majd ezekkel a dolgokkal szemben. Igaz ugyan, hogy az a technikum akkor sem múlt el nyomtalanul egyegy ember életében, ha azután nem gyakorolja a szakmát. Az iskoláztatás ujjlenyomatai megmaradnak benne. De olyan gazdagok mégsem vagyunk, hogy drága pénzen kiképzett szakembernek megengedhessük, hogy italbolti csapos vagy fagylaltárus legyen! SZ. SIMON ISTVÁN VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! A MAGYAR SZOCIALISTA M V N K A'SP ÁR T LAPJA 57. évfolyam, 214. szám Ara: 80 fillér Elutazott hazánkból a szovjet pártós kormányküldöttség Szombaton, tegnap délután elutazott Budapestről a Szovjetunió párt- és kormányküldöttsége, amely a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága és a Magyar Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány meghívására hivatalos baráti látogatást tett hazánkban. A küldöttséget L. I. Brezsnyev, a Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottságának főtitkára vezette. A delegáció tagjai voltak: A. N. Koszigin, az SZKP KB Politikai Bizottságának tagja, a Minisztertanács elnöke. A. A. Gromiko, az SZKP KB tagja, külügyminiszter, K. V. Ruszakov, az SZKP KB Reviziós Bizottságának tagja, a Központi Bizottság osztályvezető-helyettese, T. P. Januskovszkaja, az SZKP KB Revíziós Bizottságának tagja, a Közoktatási és Tudományos Dolgozók Szakszervezetének elnöke és F. J. Tyitov, az SZKP KB tagja, a Szovjetunió budapesti nagykövete. A szovjet párt- és kormányküldöttséget ünnepélyesen búcsúztatták a Ferhegyi repülőtéren, ahol ezrek és ezrek gyűltek össze, s számuk az indulásig jóval meghaladta a tízezret. Az épületet magyar, szovjet és vörös zászlók díszítették, a betonon díszzászlóalj sorakozott fel csapatzászlóval. A búcsúztatásra megjelent Kádár János, az MSZMP Központi Bizottságának első titkára, Losonczi Pál, a Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöke, Fock Jenő, a Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány elnöke, Apró Antal, Biszku Béla, Fehér Lajos, Kállai Gyula, Komócsin Zoltán, Nemes Dezső, Szirmai István, az MSZMP Politikai Bizottságának tagjai, dr. Ajtai Miklós, Czinege Lajos, Németh Károly, a Politikai Bizottság póttagjai, Pullai Árpád, a Központi Bizottság titkára. Dobi István, az Elnöki Tanács nyugalmazott elnöke, Kisházi Ödön, az Elnöki Tanács helyettes elnöke, valamint a Központi Bizottság, az Elnöki Tanács több tagja, a kormány tagjai, a politikai, a gazdasági és_ a kulturális élet sok más vezető személyisége. Dísz jel harsant, majd a díszzászlóalj parancsnoka jelentést tett L. I. Brezsnyevnek. Felcsendült a magyar és a szovjet Himnusz. közben 21 tüzérségi díszlövést adtak le a Szovjetunió párt- és kormányküldöttségének tiszteletére. L. 1. Brezsnyev Kádár János társaságában ellépett a díszzászlóalj arcvonala előtt, s köszöntötte az egységet. Az SZKP főtitkára, s a küldöttség tagjai szívélyes búcsút vettek a megjelent magyar közéleti személyiségektől, a diplomáciai testület képviselőitől, majd Kádár János társaságában elhaladtak a búcsúztatásra megjelent fővárosi dolgozók hosszú sorai előtt. A díszőrség díszmenete után úttörők virágcsokrokat nyújtottak át L. I. Brezsnyevnek, A. N. Kosziginnak, s a delegáció többi tagjainak, akik ezután a magyar államférfiakkal a betonon várakozó különrepülőgéphez indultak. Vasárnap, 1967. szeptember 10. Áz ENSZ rendkívüli közgyűlése Az ENSZ székhelyén hivatalosan is bejelentették, hogy a közgyűlés rendkívüli ülését (a közel-keleti helyzetről) szeptember 18-ra hívták össze. U Thant ENSZfőtitkár jegyzékben tájékoztatta erről a 122 tagállamot. Diplomáciai források nyilvánvalónak tartják, hogy a július 21-én félbeszakított és most felújított rendkívüli ülésszak résztvevői a közelkeleti problémát a soronkövetkezó rendes ülésszak hatáskörébe utalják. Az őszi ülésszak szeptember 19-én nyílik meg. Egy másik New York-i jelentés arról ad hírt, hogy Románia kilenc ország képviseletében U Thant főtitkárhoz intézett levélben kérte Kína ENSZ-tagságának napirendre tűzését. A levél többi aláírója: Albánia, Algéria, Kambodzsa, Brazzaville-Kongó, Kuba, Guinea, Mali és Szíria. Az ideiglenes napirend legfontosabb pontja a leszerelés kérdése és a gyarmatosítás felszámolása. A napirend-tervezetben eddig 94 pont szerepel. Leonyid Brezsnyev elvtárs búcsúszavai Itt L. L Brezsnyev a vendéglátókhoz fordulva a következő szavakkal búcsúzott: Kedves Kádár elvtárs! Kedves Losonczi elvtárs! Kedves Fock elvtárs! Kedves magyar barátaink! Most, amikor elköszönünk vendégszerető hazájuktól, mély benyomásokat viszünk magunkkal, amelyeket itt-tartózkodásunk idején a magyar barátainkkal lezajlott találkozásaink során szereztünk. Nagy megelégedéssel töltenek el bennünket a magyar barátainkkal együtt végzett közös munka eredményei. Rendkívül nagy jelentőségű, hogy új barátsági, együttműködési és kölcsönös segítségnyújtási szerződést írtunk alá. E szerződés kétségkívül elő fogja segíteni a Szovjetunió és a szocialista Magyarország közötti testvéri kapcsolatok továbbfejlesztését, s ugyanakkor jól szolgálja majd az egész szocialista közösség erősítését. Látogatásunk idején lehetőségünk nyílt arra, hogy véleményt cseréljünk az országainkat érdeklő kérdések széles köréből. E beszélgetések megmutatták, hogy egyformán közelítjük meg az összes elvi problémát, egy nyelven beszéltünk és beszélünk, mert álláspontunk marxista—leninista álláspont. Nagyon hálásak vagyunk Kádár elvtársnak és a többi magyar vezetőnek, öszszes magyar barátainknak, akik segítséget nyújtottak ahhoz, hogy ez a látogatás ilyen gyümölcsöző tegyen. Nem sok < időre válunk el egymástól: két hónap múlva, a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 50. évfordulója megünneplésének napjaiban boldogok leszünk, hogy fogadhatjuk Moszkvában a testvéri Magyarország pártés kormányküldöttségét. Még egyszer kifejezzük őszinte hálánkat a forró, baráti fogadtatásért. Üj sikereket kívánunk drága barátaink, a szocialista építésben. Éljen és virágozzék a szovjet és a magyar nép testvéri barátsága! Éljen a szocialista országok népeinek nagy közössége! A viszontlátásra a közeli találkozásig, drága barátaink! (Nagy taps.) Kádár János elvtárs válaszbeszéde Kádár János a következő beszéddel búcsúzott a vendégektől: Kedves Brezsnyev elvtárs! Kedves szovjet barátaink! Befejeződött magyarországi programjuk és látogatásuk. E program keretében új magyar—szovjet barátsági, együttműködési és kölcsönös segítségnyújtási szerződést kötöttünk. A két nép barátságának kikovácsolásáért szovjet és magyar forradalmárok nemzedékei harcoltak és dolgoztak, barátságunk szüntelenül erősödik. Ez így lesz nemzedékeken át. Barátságunk és együttműködésünk megfelel országaink, népeink érdekeinek, s valamennyi szocialista ország, a haladás, a béke, a szocializmus nemzetközi érdekeinek is. — Ebben az ünnepi pillanatban a megkötött szerződésre gondoldolva még egyszer szeretném biztosítani önöket, nem kíméljük erőnket, hogy ez a barátság népeink javára erősödjék, hogy együttműködésünk az élet minden területén gazdag gyümölcsöt teremjen. — Most, a búcsú alkalmával ismét köszönetet szeretnék mondani a Szovjetunió Kommunista Pártjának, kormányának, Legfelsőbb Tanácsának azért a döntésért, hogy ezt a szerződést megkötötték velünk. Most, amikor elköszönünk önöktől, szerencsés utat kívánunk és azzal búcsúzunk: a mielőbbi viszontlátásra! A küldöttség minden tagjának kíséretüknek jó egészséget, sikert kívánunk. Megkérjük önöket> vigyék magukkal forró elvtársi, testvéri üdvözletünket Moszkvának, a kommunizmust építő nagy ézovjet népnek. —- Éljen éa erősödjék az örök, megbonthatatlan magyar—szovjet barátság! — Éljen a kommunizmus és a béke! — Még egyszer: szerencsés utat, viszontlátásra! (Hosszantartó taps.) Kádár János szívélyes kézfogással, baráti öleléssel búcsúzott L. I. Brezsnyevtől, A. N. Koszigintől. Hazaérkezett a küldöttség A repülőgép ezután fél 3 órakor a magasba emelkedett, s a magyar légierők vadászgép-kötelékének kíséretében elhagyta a repülőtér légterét. A szovjet párt- és kormányküldöttség szombaton a koraesti órákban hazaérkezett Moszkvába. (MTI) De Gaulle látogatásai Lengyelországi látogatásának negyedik napján, szombaton De Gaulle elnök Krakkóból gépkocsin Auschwitzba ment és felkereste a volt náci haláltábort. Ezután Edward Ochab társaságában Katowicéba, a sziléziai iparvidék központjába ment. Délután a francia vendégek Zabrzeba látogattak, majd De Gaulle repülőgépen elutazott Gdanskba Megnyíl! a brnói vásár Otakar Si műnek csehszlovák miniszterelnök-helyettes szombaton megnyitotta a hagyományos Brnói Nemzetközi Vásárt. Beszédében kijelentette, hogy a brnói vásárt a gazdasági kapcsolatok további szélesítésének jegyében — tekintet nélkül az egyes országok társadalmi rendszerére — tartják meg. Reményét fejezte ki, hogy a jövő évben megrendezésre kerülő második kereskedelmi és fejlesztési világkonferencia tovább fokozza a nemzetközi kereskedelmet, amelyhez Csehszlovákia is hozzá akar járulni. Az idén is, mint eddig, 12 termékcsoportban rendezték meg a vásárt: 33 ország 1105 kiállítója — az 1959. évinek két és félszerese — jelent meg, 20 000 kiállítási tárgygyal. A kiállított termékek 30 százaléka gépipari újdonság. A legnagyobb kiállítók sorában van Magyarország is. Kilenc külkereskedelmi vállalat 1500 négyzetméteren állította ki árucikkeit (MTI) L