Délmagyarország, 1967. szeptember (57. évfolyam, 206-231. szám)

1967-09-05 / 209. szám

Összeesküvést lepleztek le Kairóban Amer marsall házi őrizetben — Badran tábornokot letartóztat ták % Kairó (MENA) A kairói A1 Ahram hét­fői száma bejelentette, hogy az Egyesült Arab Köztársa­ság állambiztonsági szervei lelepleztek egy összeeskü­vést, amelynek célja az volt, hogy visszahelyezzék koráb­bi tisztségébe Amer mar­sallt, az EAK fegyveres erői­nek volt helyettes főparancs­nokát. Az A1 Ahram jelen­tése szerint Amer marsailt házi őrizet alá helyezték, ötven más magas rangú ka­tonatisztet és polgári sze­mélyt — köztük Badran volt hadügyminisztert — pedig letartóztattak. Az A1 Ahram közli töb­bek között, hogy Nasszer el­nök, miután a június 9-i tö­megtüntetések hatására visz­szavonta lemondási szándé­kát, felszólította Amer mar­sallt, hogj' mondjon le ka­tonai tisztségéről és csupán az EAK alelnöki tisztségét őrizze meg. Amer azonban ragaszkodott ahhoz, hogy megőrizze mindazokat a tisztségeket, amelyeket a katonai vereség előtt betöl­tött. További bonyodalmakra került sor, amikor egyes kar tonai parancsnokokat, főleg a légierő soraiból kihallgat­tak, hogy megállapítsák fe­lelősségüket Elsősorban ugyanis a légierő volt az oka a vereségnek, mert a figyelmeztetések ellenére nem készült fel az ellenség támadására. Egyes tisztek, akiket őrizet alá helyeztek, Amer marsall szállására mentek és ott maradtak az örizetbevételi parancs elle­nére. Ebben az időben Amer marsall otthona valóságos arzenállá változott. Később olyan megerősített hírek érkeztek, amelyek sze­rint Amer marsall és egyes hívei — Írja az A1 Ahram — a nép, az állam és a fegyveres erők érdekei ellen irányuló tevékenységet fejte­nek kl. Nasszer elnök fel­kérte Amer marsaUt, hogy találkozzék vele és elébe terjesztette a tudomására ju­tott tényeket* beleértve ka­tonatisztek beszámolóit Amer marsall híveinek ter­veiről. A megbeszélésen részt vettek Zakaria Mohieddinés Husszein El Safi alelnökök, továbbá Anvar Szadat, a nemzetgyűlés elnöke. Nasz­szer elnök közölte Amer mansallal, hogy tevékenysé­ge veszélyes következmé­nyekkel járhat és tájékoz­tatta arról, hogy házi őri­zetbe helyezték. Ugyanak­kor parancsot adtak azok­nak a tiszteknek a ietartóz­tatasára, akiket a marsall óvott az őrizetbe vételtől. Okmányok és a résztvevők vallomásai bizonyítják: Amer marsall és egyes hívei ter­vet dolgoztak ki arra, hogy visszahelyezzék őt a fegy­veres erők élére. A vizsgá­lat eredményeinek elbírálá­sára katonai tőrvényszék alakul. Mahmud Riad, az EAK külügyminisztere hétfőn öt­napos látogatásra Rómán ke­resztül a Szovjetunióba és Jugoszláviába indult. A kül­ügyminiszter üzenetet visz a szovjet vezetőknek és Titó­nak Nasszer elnöktől. Riad hétfőn este megérkezett Moszkvába. Tűzharc a Szuezi-csaiornánál • Kairó (MENA) Az egyiptomiak és izrae­liek között hétfőn délelőtt indult tűzharc helyi idő sze­rint 15.30 órakor fejeződött be — közölte a kairói rádió. Az egyiptomi katonai köz­lemény beszámol arról, hogy a harcban mindkét fél olda­lán részt vett a légierő, a tüzérség és páncélosok. Egyiptomi részről a veszte­ség egy halott és három se­besült, egy olajvezetéket ta­lálat ért, de a tüzet eloltot­ták. Kairól jelentés szerint az ellenség vesztesége két tank, egy rádióállomás. Egy kato­nai tábort szétdúltak. Választási komédia Dél-Vietnamban % Saigon (AFP) A vasárnapi dél-vietnami választásokon az ország 14 millió főnyi lakosságából — amelynek mint ismeretes, kétharmada él a DNFF el­lenőrzése alatt álló terüle­teken — 4 868 381 személy, a Thieu—K y-rezsi m szava­zásra jogosultjainak 83,7 százaléka járult az urnák­hoz. A leadott szavazatok 75,6 százalékát tekintik ér­vényesnek. Az AFP meg­jegyzi, hogy a részvételről közölt számadat bizonyos „kételyeket" ébreszt, mint­hogy azt még vasárnap este, a szavazás lezárása után feltűnően korán tették köz­zé. A hétfő reggel 7 óráig be­érkezett hírügynökségi Je­lentésekből kitűnik, hogy a leadott szavazatok mintegy 70 százalékának összeszám­lálása után a tábornokok — Thieu államfő és Ky mi­niszterelnök — állnak az élen 35,8 százalékkal. Ugyan­ezen adatok szerint 20,3 szá­zalékot kapott Truong Dinh Dzu polgári elnökjelölt. A végleges és hivatalos ered­ményeket később teszik köz­zé. Truong Din Dzu hétfőn reggel rögtönzött sajtóérte­kezleten jelentette be, hogy az elkövetett választási csa­lások miatt a vasárnapi el­nökválasztás érvénytelení­tését fogja kérni az alkot­mányozó nemzetgyűléstől. Dzu 50 éves saigoni ügyvéd, tanulmányait Hanoiban foly­tatta, 1947-ben telepedett le Saigonban. # New York (MTI) A New York Times a dél­vietnami választásokkal fog­lalkozó hétfői cikkében megjegyzi: naivitás lenne azt gondolni, hogy nem vol­tak szabálytalanságok. Ame­rikai részről hétfőn délig nem hangzott el hivatalos állásfoglalás a dél-vietnami választási komédia „eredmé­nyeiről", mivel hétfő mun­kaszüneti nap volt az Egye­sült Államokban. Egyes po­litikusok azonban máris vé­leményt nyilvánítottak. Pél­dául Wayne Morse oregoni szenátor, a vietnami háború közismert ellenfele kijelen­tette: Thieu „győzelme" „to­talitáriánus eszközök igény­bevételének az eredménye". Varsó De Gaulle lengyelországi látogatásának hivatalos prog­ramját még nem tették köz­zé, de közölték, hogy a fran­cia köztársaság elnöke szer­dán 16 óra harminc perckor érkezik a varsói Okecie pol­gári repülőtérre. Üj Delhi India. Jugoszlávia és az EAK küldöttségének' vezetői Üj Delhiben a tizenkét na­pig tartó tanácskozáson megvizsgálták a három or­szág hosszú távú ipari koo­perációjának lehetőségeik Kinshasa Hétfőn délután Kinshasá­ban megnyílt az Afrikai Egységszervezet miniszteri tanácsának 9. ülésszaka. Az afrikai országok külügymi­nisztereinek tanácskozásán az AESZ 38 tagországa kö­zül 37 vesz részt: egyedül Malawi külügyminisztere maradt távol. London Wtlson hétfőn délután fo­gadta Brown külügyminisz­ter ós Sir Humphrey Tre­velyant, Anglia adeni főbiz­tosát Megvitatták a dél-ará­biai „államszövetségben" ki­alakult helyzetet nevezete­sen azt hogy az angol ter­vek bukása után hogyan le­het a legkisebb tekintély­veszteséggel átadni a hatal­mat az arab mozgalomnak. Athén A görög katonai kormány hétfőn engedélyt adott arra, hogj' Theodorakisz görög ze­neszerző, az EDA volt par­lamenti képviselője, rövid ^HIKDENFELOLv Y////////////////A ideig találkozhasson a kül­földi sajtó képviselőivel. Az újságírókkal előzőleg közöl­TéJc, hogy Theodoraikisznak csak a börtönbeli körülmé­nyeiről és a vele szemben alkalmazott bánásmódról szabad kérdéseket feltenni, a letartóztatással kapcsolatos egyéb politikai jellegű ér­deklődés tilos. Móricz Zsigmondra Vasárnap Leányfalun ba­rátok, olvasók és tisztelők népes tábora előtt, Móricz Zsigmond halálának 25. év­fordulóján koszorúzták meg a Móricz-villa falán elhelye­zett emléktáblát. Hétfőn a Kerepesi-temetőben elhelyez­ték a megemlékezés koszorú­it Móricz sírján. Családjától lányai, rokonai jöttek el. ott voltak többen a kortársak, a barátok, a pályatársak közül, megjelentek a kulturális, a társadalmi élet ismert sze­mélyiségei. A sáremlék talapzatán az első koszorút dr. Orbán László, az MSZMP Központi Bizottságának tagja, a mű­velődésügyi miniszter első helyettese helyezte el. A moszkvaiak ezrei Ehrenburg temetésén Küldöttség húsz országból A moszkvaiak ezrei hétfőn elbúcsúztak Uja Ehrenburg­tól, aki hosszas betegség után életenek 77. évében, ez év augusztus 31-én elhunyt. Végtelen sorban vonultak a nagy író tisztelői, olvasói, harcostársai a Szovjet Írók Házában felállított ravatal előtt, amelyet beborítottak a koszorúk. A ravatal mellett írótársai álltak díszórséget A gyászszertartást Borisz Polevoj író nyitotta meg, majd Vlagyimir Ligyin pró­zaíró, az elhunyt régi barát­ja méltatta Ehrenburg mun­kásságát. Jurij Zsukov új­ságíró, a Szovjet Békebizott­ság alelnöke hangsúlyozta, hogy a közélet egyetlen terü­letén sem nyilvánult meg Ehrenburg jelleme oly kris­tálytisztán cs szenvedélye­sen, mint a békeharcban. Ehrenburg temetésére húsz országból érkezett küldött­ség. Részvéttávtratot küldött Pablo Picasso, Nicolas Guil­len és John BernaL Uja Ehrenburgot sokezres tömeg kísérte utolsó útjára a novogyevicsi temetőbe. A sírnál Isabelle Blume, a Béke-Világtanács ügyvezető elnöke mondott beszédet A gyászbeszédek elhang­zása után a koporsót a szov­jet himnusz hangjai mellett engedték le a sírba, amelyet hamarosan elborítottak a ko­szorúk. (MTI) Szovjet tudományos-műszaki előadássorozat Szegeden Ala Lavrentyev, a Szovjet Tudományos Akadémia elnöke tart előadást A szovjet tudomány és technika 50 éve című buda­pesti jubileumi kiállítással egy időben országszerte szovjet tudományos-műsza­ki előadássorozatot rendez­nek. melynek keretében a kiállítás alkalmából hazánk­ba érkezett szovjet tudós­küldöttség tagjai tartanak előadásokat. Több kiváló szovjet tudós látogat Sze­gedre is, hogy előadást tart­son és találkozzék a tudo­mány szegedi művelőivel. Az előadássorozat első vendége. M. A. Lavrentyev, a Szovjet Tudományos Aka­démia alelnöke ma látogat Szegedre. A kiváló szovjet tudóst úgy ismerik világ­szerte matematikai munkás­ságán túl, mint a szovjet tudományos élet egyik ki­emelkedő szervezőjét Nagy­része van abban, hogy olyan tudományos központok szü­lettek a Szovjetunióban, mint Moszkva, Leningrád, Kijev és Novoszibírszk. Eze­ket a városokat úgy emlege­tik már mindenütt, mint „tudós városok"-at Lavrentyev akadémikus a Szegedi Akadémiai Bizott­ság székházában (Somogyi B. a 7.) — a korábban ki­adott programtól eltérően — ma délután 3 órakor tartja meg előadását A szovjet tudomány fejlődésé­nek fő szakaszai címmel. Szeptember 6-án, szerdán N. Sz. Jegorov, a biológiai tudományok doktora, műve­lődésügyi miniszterhelyettes lesz a szegedi tudósok ven­dége. A szovjet miniszter­helyettes szerdán délután 3 órakor, a József Attila Tu­dományegyetem tanácster­mében (Dugonics tér 13.) A felsőfokú oktatás rendszere a Szovjetunióban címmel tart előadást Még egy előadást tarta­nak a szovjet tudományos­műszaki előadássorozat ke­retében Szegeden. az MTESZ, a JATE és a Sze­gedi Akadémiai Bizottság rendezésében. Ennek előadó­ja G. I. Marcsuk, a Szov­jet Tudományos Akadémia levelező tagja, akadémiai intézeti igazgató lesz, témá­ja pedig A számítótechnika és a müszaki-tudománjjos fejlődés. Az előadást az Akadémiai Bizottság szék­házába, szeptember 7-én, csütörtökön délelőtt 11 órá­ra tűzték ki. A sorozat befejezéseként négy műszaki-tudományos filmet vetítenek az MTESZ klubjában (Széchenyi tér 3.), szeptember ll-én, hétfőn délután 3 órakor. A filmek címe a következő: Visszaté­rés a hangok világába, Cso­dálatos anyagok, Röntgen­spektrométerek, A 70 mil­liárd elektronvoltos proton­gyorsító. A szovjet tudósok előadá­sait minden esetben tolmá­csolják a hallgatósagnak. Fogadás a szovjet nagykövetségen F. J. Tyitov, a Szovjetunió budapesti nagykövete hét­főn este fogadást adott a jubileumi kiállítás alkalmából hazánkban tartózkodó szovjet kormányküldöttség tisztele­tére. A fogadáson megjelent dr. Ajtai Miklós, a Miniszter­tanács elnökhelyettese, Kiss Árpád miniszter, az Orszá­gos Műszaki Fejlesztési Bizottság elnöke, valamint az El­nöki Tanács, a kormány és a Magyar Tudományos Aka­démia több tagja, a tudományos élet sok ismert személyi­sége. Ott voltak a szovjet kormányküldöttség tagjai: V. A. Kirillin, a Szovjetunió Minisztertanácsa elnökhelyette­sének vezetésével. (MTI) RÁDIÓM ŰSOR Kostiifh Rádió 4.w< Hintik, Időjárás. 13! Haj­naltól reggoLIg . . . Zenés műsor. Állandó prózai adások: 4.45 Fa­lurádió. 5.00 Hírek. Időjárás. 5.30 Reggeli krónika. 6.00 Hirek. Idő­járás. 6.30 Hirek. Időlárás. 7.00 R'-ggelI krónika n. 7.15' Körzeti időjárás. 7.30 Üi könyvek. 8.00 Hírek. Időjárás. 8.05 Műsor­ismertetés. 8.22 Puritánok Rész­letek Beilini operájából. 8.50 Az élő sejt titkai. Előadás. 8 00 Harsan a kürtszó! A ^vermek­rádió műsora. 9.40 Mezei csokor. 10.00 Hírek. Hazai lapszemle. 10.10 Kamarazene. 11.01 A szüzek varosa. Zenés komédia. Közben 11.57 Hallgatóink agyolmébe 12.00—18.15 Hirek. Időjárás 13.21 A budapesti szniházak műsora. 13.24 Csajkovszkij: G-dur zonBu­ravemseriy. 14.00 Válaszolunk hallgatóinknak. 14.15 A Masvar Rádió és Televfzió gyermekkó­rusa énekel. 14.25 A magányosan sétáló macska. Rudvard Kip­ling meséle. 14.41 Ifjúsági zene­karok műsorából, ts.oo Hírek. Időjárás. 15.10 Kapcsoljuk . . He'vsrínl közvetítés a szovjgt tudomány és technika 50 éves c, jubileumi kiállításról. '5.15 A ro„»1car •""-'pete Verdi — I. Nagy Olivér előadása. 15.55 Gazdasági űlsártróké a szó. 16 M A bolgár kulidra hete. .Arany Orphev.s" fesztivál a bolgár ten­gerrarion. Rónai István zenés beszámolója. 16.37 A szovjet irodalom Magyarországon. Úr­ban Nagv Rozália előadása IT. 16.50 Dvt 'v.sák: XVI. szláv tánc. 16.57 Hallgatóink figyelmébe, 17.00 Hirek. Nemzetközi lapszem­le 17.15 Utry Anna énekel. Németh János elmbaimozlJe 17.81 Uj felvételeinkből. 13.00 Regorm. Gazdasági szemle. 16.30 Könnyű­zenei híradó. 19.00 üti krónika. 19.30 A Szabó család. 20.03 Székely Mihály magyar nótákat énekel. 20.20 A Magyar Rádió és Televízió szi mfonikus zenekará­nak nyilvános hangversenye. Közben: 21.00 Hírek. Időjárás. 21.05 Csábítás Földes Györgv írása. 21.15—21.20 Vörösmarty Mihály, Kosztolányi Dezső és Juhasz Gyula versei. 22.00 Hírek. Időlárás. 22.20 Sporthírek. 22.25 A Stúdió 11 játszik. 22.50 Medi­tációk. 23.00 Nikota Nikolov Verdi-operákból énekel. 23.27 Verbunkosok, népdalok. 24.00 Hírek. Időlárás. O.ló—0.2S £11 zene. •Petőfi Rádió 4.38—757 Azonos a Kossuth Rá­dió műsorával. 10.00—12.15 Zenés műsor üdülőknek. 12.15 Ueetho­ven: Prometheus — balett. 13.14 Házunk tája. A Falurádió mű­sora. 13.34 Az Allami Népi Együttes zenekara játszik. 13.47 Vízállásjelentés. 14.00 Kettőtől hatig... A Petőfi Rádlo zenés műsora. 18.00 Hírek. Időlárás. 18.10 Brahms: Szerelmi dalkfrin­gők. 18.33 Kozmosz. 18.58 Psota Irén énekel, a Svéd Rádió szó­rakoztató zenekara játszik. 19.24 Hangverseny a stúdióban. 19.54 Jó éjszakát, gyerekek: 20.00 Esti krónika H. 20.30 Ismeretlen Is­merősök. Dalos leckék szerel­meseknek. 21.05 Külváros Szó­fia — UT. kerület. 21.50 Tánc­zene. 22.06 UJ operlemezem kő­ből. 33.00—23.15 Hírek. Időjárás. KÉPÉR N VŐ Korén érik az ifjúság? TELEVÍZIÓMŰSOR Magyar televízió 17.58 Hírek. 18.05 A ml őr­sünk . . . 18.35 Moszkva képel. Moszkva alapításának 82a. évfor­dulóján. 18.45 Magyar mesterek Rlppl Rónai József. Közvetítés a Nemzeti Galériából 19.15 BA. lyegsarok. 19.30 Esti mese. 19.40 Stop! A TV közlekedési műsora. 20.00 Tv-híradó. 20.20 Bemáth László színházi legvzete. 28 30 Viktor Rozov: A btítoe. Dráma két részben. A Békéscsabai Jó­kai Színház előadása, felvételről. A szünetben: kb. 21.15 Új köny­vek. kb. 22.15 Tv-híradó — í. kiadás. Iskola-tv 9.05 Orosz nyelv (ált. tsk. VI. oszt.) Köszöntünk iskola! 9.01 Olvasás (ált. isk. IV. oszt.) Ol­vasni jó. Látogatás egy gyer­mekkönyvtárban. 9.55 Fizika (ált. isk. 8. oszt.) ŰJ tantár­gyunk: a fltika. I3..W Orosz nyelv (Ism.) 14.30 Olvasás (Ism.) 15.25 Fizika (ism.). Jugoszláv televízió 17.80 Heti szemle albán nyel­ven. 18.60 Hírek. 18.10 Riport­műsor. 19.30 A nagyvilág a kép­ernyőn. 19.10 Úton-útfélen. 19.40 Hirdetések. 19.54 Jó éjszakát, gyerekek! 20.00 Tv-hlradó. 20.30 Hirdetések. 20,40 Dokumentum­film. 20.55 Játékfilm 22.25 Hí­rek. Román televízió 17.30 Bábjáték és egy sorozat­fllm gyerekeknek. 18.00 iskolá­sok műsora. 19.00 A George Fnescu nemzetközi fesztivál ün­nepi megnyitója. Talan sohasem foglalkoz­tak ennyit a történelem fo­lyamán az ifjúság legkülön­bözőbb problémáival, mint napjainkban. A háziasszony, az autóbuszsofőr, az éjjeliőr, a szállítómunkás, mindenki tud valamit mondani a fia­talokról, jót vagy rosszat. Különféle foglalkozású em­berek véleményét gyűjtötte össze a televízió riportere és operatőre, s ezzel a kis in­dító riportfilmmel a rende­ző, ifj. Schiffer Pál megfelelő alaptónust adott az Éretlen ifjúság? című vitának. A szombat, esti adás a tanév kezdetének apropójára indí­tott sorozat első része volt, amelybe ezúttal Étben Ottó antropológus, dr. Kontra György orvos és Kulcsár Kálmán szociológus kapcso­lódott be. Már az antropológus és az orvos véleményéből ls kide­rült, hogy a mai fiatalok világszerte korán érnek, s ez felnőttéválásuk idejét ls sür­getően megrövidíti. A fel­n ötté váláshoz szükséges eg­zisztenciális körülmények azonban jóval később szü­letnek meg. „A két időpont közötti szakasz veti fel a legtöbb problémát" — álla­pította meg a szociologus. Ebben a szakaszban élő fia­talokról szokták a legszélső­ségesebb véleményeket mon­dani. A kérdéssel rendkívül ap­rólékosan, sokoldalúan fog­lalkozott három szakember, felelősségük, gondos, precíz, tudományos magyarázataik példaadóak lehetnek az ügy­be beleszóló sok-sok ember­nek. S bármilyen sokat is beszélünk az ifjúságról, ilyen becsülettel jó volt életre­hívni ezt a fórumot. Szülő­ket, pedagógusokat se?'t. oktat, de józanabb vél' ménynyilvánításra készteti „laikus közöns'g"-et ls Sylvcszter András szeri­tésében készülő sorozat 1 ralevő négy részit i« érd:' lődve várjuk, dc ezután st tetszik majd, ha m riport papírról olvassa a kérdést ket. Cs. Partém István Kedd, 1967. szeptember 5. DÉl-MA SYARORSIÁQ &

Next

/
Oldalképek
Tartalom