Délmagyarország, 1967. szeptember (57. évfolyam, 206-231. szám)

1967-09-19 / 221. szám

Szovjet professzor Szegeden A Műszaki és Természet­tudományi Egyesületek Csongrád megyei szervezete vendégeként hétfőn Szegedre látogatott Germán Tyimofe­jevics Artamonov, a Moszk­vai Légitechnikai Intézet matematikai tanszékének professzora, a matematikai tudományok doktora. Arta­monov professzort az MTESZ szegedi székházában dr. Bátyai Jenő műszaki tit­kár üdvözölte, majd dr. Muszka Dániel, a szegedi József Attila Tudományegye­tem kibernetikai laborató­riumának tudományos osz­tályvezetője tartott számára tájékoztatót a Szegeden folyó kibernetikai kutatásokról. Délután G. Ty. Artamonov ellátogatott a József Attila Tudományegyetem kiberne­tikai laboratóriumába, ;1hol dr. Muszka Dániel mutatta be az intézetet. Októbertől: rendelet­rostálás Október 1-én megkezdődik a tanácsi rendeletek rostá­lásra. Az államhatalom helyi szervei által alkotott jogsza­bályok, rendeletek nagy ré­sze ugyanis elavult Ezért 1968. július 31-ig kötelező valamennyi felülvizsgálata. Ennek során hatályon kivül helyezik mindazokat, ame­lyek a felsőbb jogszabályok rendelkezéseivel ellentétesek, vagy időszerűtlenné váltak. Módosítják azokat a ren­deleteket is, amelyek idő­szerűek ugyan, egyes pontjai azonban túlhaladottak. Egyéves a Zeneművészeti Főiskola sz: jedí tagozata Egy esztendővel ezelőtt, számára zenei versenyt hir­tavaly szeptemberben új is- det. Köszöntötte az igazgató kolatipus kezdte meg műkő- az iskola új tanárát. Bán dcsét Szegeden: a Zenemű- Sándor zongoraművész-ad­vészcti Főiskola kihelyezett junktust. Ezután külön üd­tagozata. A zene- és ének- vözölte az első éveseket, tanárképző főiskola június- akik az intézet hagyományos ban eredményesen fejezte be rendje szerint esküt tettek, első évét. Mind a 30 — el­ső és másodéves — hallga­Kinevezték a Tudományos Minősítő Bizottság tagjait A Minisztertanács a Tu- levelező tagja; Sályi István, Megkezdődtek a budapesti művészeti hetek A szófiai opera vendégjátéka dományos Minősítő Bizottság elnökét és tagjait — ered­ményes munkájuk elismeré­se mellett — megbízatásuk alól felmentette, s kinevez­te a bizottság elnökét, tit­kárát és tagjait Elnök: Tolnai Gábor aka­démikus: titkár: Tétényi Pál, a kémiai tudományok doktora. A bizottság tagjai: Balogh János, az Akadémia levele­ző tagja; Balogh Ferenc, az orvostudományok doktora; Bárczi Géza akadémikus; Bocsánczy János, a műszaki tudományok kandidátusa; fíöleskei Elemér, az Aka­démia levelező tagja; Egyed László, az Akadémia leve­lező tagja; Földesi Tamás, a filozófiai tudományok doktora; Frigyes Andor, a műszaki tudományok kandi­a műszaki tudományok dok­tora; Simon Sándor, a mű­szaki tudományok doktora; Stnkovits István, a törté­nelemtudományok kandidá­tusa; Szabó Zoltán akadé­mikus; Szabolcsi Lászlóné, az Akadémia levejező tagja; Szántó György, az orvostu­dományok kandidátusa; Szi­geti József, az Akadémia levelező tagja; Tamássy István, a biológiai tudomá­nyok doktora; Tandori Ká­roly, az Akadémia levelező tagja; Vajda György, a műszaki tudományok dokto­ra; Varga Ottó akadémikus. A Művelődésügyi Minisz­térium képviselőjeként: Po­linszky Károly miniszterhe­lyettes, az Akadémia leve­lező tagja. Az Egészségügyi Minisz­térium képviselőjeként: Vedres István, a miniszter dátusa; Horn Artúr akadé- első helyettese, az orvostu­mikus; Ivánovics György dományok kandidátusa. akadémikus; Király István, az irodalomtudományok doktora; Kiss Albert, a me­zőgazdasági A Mezőgazdasági és Élel­mezésügyi Minisztérium képviselőjeként: Gergely A főiskolán az idén kez­tóta sikeres virsaát tett d<5dik meg a P^aS0^. U­"Jff^o iwuiiletvc a gyakorlati tanítás Az .den 19 elsőssel három tantárgyszerű oktatá8a. A évfolyammá es ezzel teljes- halIgat4 gyakorlataikat há­té való fo.skola uj tanevet rom h , £ a Llszt Ferenc ma kezd. meg. Tanévnyitó Zeneisko|ában a Madach & unnepseguket tegnap del- • előtt tartották Lenin körúti intézetük nagytermében. Bá­thory Sándor, a tagozat igaz­gatója ünnepi beszédében többek között bejelentette, hogy az- októberi forradalom a rókusi általános iskolában végzik. A ket utóbbi helyen a szakvezetéssel Veress László és dr. Kalmár Fe­rencné tanárokat bízták meg. Üj tantárgyként kezdik 50. évfordulójának tisztele- meg az idén a zenekar- és tére a főiskola a hallgatók énekkarvezétés oktatását. Nemzetközi gépíróverseny A múlt hét végén Brnó- csapatverseny is volt. amely­ban, a nemzetközi gépkiállí- bői a csehszlovák verseny­tás alkalmából hét nemzet zők kerültek kj győztesen, részvételével nemzetközi gép- A második helyen Magyar­iróversenyt rendeztek. Az ország csapata: Rajkai Ar­elektromos csoportban Tóth turné (Országos Tervhivatal), Györgyné (Magyar Külke- Boromissza Ivánné (Pónz­reskedelmi Bank RT) érte el ügyminisztérium) és Tarmé az első helyezést. Varga Erzsébet (Nehézipari A mechanikus csoportban Minisztérium) végzett. KEPERN VO Táncdalgálaest Az első táncdalíesztivái — hattunk. Ügy énekeltek ezek mint tudjuk — azzal zárult, a finnek, románok, franciák, kandidátusa; Kovács István, az Akadémia levelező tagja; Kovács Géza, a közgazdasá­gi tudományok kandidátusa; Lakos Sándor, a közgazda­sági tudományok kandidá­tusa; Mészáros János, az ál­latorvostudományok kandi­dátusa: Nánási Pál, a ké­miai tudományok doktora; Pál Lénárd, az Akadémia tudományok István miniszterhelyettes, a mezőgazdasági tudományok kandidátusa. A Honvédelmi Miniszté­rium képviselőjeként: Ló­ránt Imre vezérőrnagy. a hadtudományok kandidátu­sa. Az Országos Műszaki Fej­lesztési Bizottság képviselő­jeként: Tarfán Rezső, a mű­szaki tudományok doktora. Újjáválasztották a KIOSZ-vezetőségét A magánkisiparosok küldöttgyűlése A Kisiparosok Országos Ezt követően a küldött­Szervezetének Csongrád me- gyűlés újjáválasztotta a KI­gyei küldöttgyűlését tegnap, OSZ Csongrád megyei vá­hétfőn délelőtt rendezték lasztmányának 17 tagját ós meg a szervezet szegedi központjában. A gyűlés el­7 póttagját, majd megvá­lasztotta a közelgő ötödik hogy a legnagyobb táncdal­fogyasztó közönség, a fiata­lok elfogadták és megsze­rették a magyar tánczenét. A második: táncdalfeszti­vállal éppen ezért már majdnem annyit foglalkoz­tak. mint kedvenc klubcsa­ol aszok, csehek, angolok — némileg saját nemzeti stílu­sukhoz is alkalmazva a da­lokat —, mintha régi siker­számaikat hozták volna el a magyar közönségnek. Talán nem merész a fel­tételezés: ha eddig ezek nökségében helyet foglalt országos küldöttgyűlés 12 Horváth János, az MSZMP Csongrád megyei küldöttét Csongrád megyei bizottságá- Ezután került sor a tisztújí­nak munkatársa Katona tásra, melynek keretében 7 Sándor országgyűlési képvi- tagú vezetőséget valamint a selő, a Hazafias Népfront két póttagal együtt öttagú Csongrád megyei bizottsága- fegyelmi bizottságot válasz­nak titkára. Tóth Istvánné, tottak. a nőtanács Csongrád megyei Gömöri Lajos, a KIOSZ titkára, dr. B. Nagy Zoltán, elnökhelyettese rövid beszéd a megyei tanács vb ipari kíséretében a „Kiváló pénz­osztályának főelőadója, dr. ügyi dolgozó" kitüntetést Veszely József, a Szeged nyújtotta át a pénzügymi­mj. városi tanács vb ipari niszter nevében dr. May Ká­osztályának előadója, Erdösi rolynak, az adóközösség Ernőné, a KISZÖV osztály- nyugalomba vonuló elnöké­vezetője, valamint a KIOSZ nek majd a szünetben meg­részéről Gömöri Lajos e- tartotta első ülését a vezető­nökhelyettes. Sas Ferencné ség és megválasztotta a Csongrád megyei titkár és tisztséviselőket. A KIOSZ Béres József előadó. Sas Ferencné a választ Csongrád megyei szervezeté­nek elnöke Kiss Imre, titká­mány beszámolójában érté- ra Sas Ferencné lett ismét" kelte az elmúlt négy eszten­dőben végzett munkát, s A küldöttgyűlésre a Sze­geden és a megyében dol felvázolta az új feladatokat, gozó magánkisiparosok ta­majd tartalmas vita követ- nulói színvonalas kiállításon kezett, melyben igen sokan mutatták be mestermunkái­szólaltak fel. kat. patukkal. A televízió pedig nem is lehettek sikerszá­ntana beharangozta: 16-an maik de azok lesznek! Nem Nemzetközi Gálaest. Szom- Ehetnek kétségeink aziránt. baton este aztán megtörtént a csoda: a táncszámok pró _ _ feták lettek saját hazájuk- Yvagyar számokat, s ban is. A tv jó emlékezetű dal-kereskedelmünk" hogy ezek a jónevű előadók máshol is sikerre viszik a tánc­im­nézőiben felmerültek emlék- port-export mérlegének ará­kepek az Intervízió bécsi európai táncdalversenyéről, s nem kis elégtétellel nyug­táztuk, hogy ezek a mi szá­maink így együtt, a külföl­diek előadásában tulajdon­képpen jobbak, mint ami­lyen műsort Bécsből hall­nya pedig remélhetően to­vább javul. Nem tudjuk, a televízió­nál ki találta ki ezt a ven­dégfesztivált. Mindenesetre, jól találta ki. Gratulálunk! B. L. Lengyel varrágép-kiállítás A sikeres lengyel bútorki- nak tagja a pártbizottság állítás után most ismét a osztályvezetője, Deák Fe­Hangversenyek, operai es­ték, színházbemutatók, kiál­lítások, konferenciák... Ez­zel kezdődtek Budapesten a művészeti hetek. Aki gon­dosan tallózva a zenei ese­mények zsúfolt naptárában elhatározta, hogy a legizgal­masabb programokról nem hajlandó lemondani, vasár­nap este ugyancsak elbi­zonytalanodott. A Zeneaka­démiára Rosztropovics világ­hírű szovjet gordonkamű­vész hangversenye csalogat­ta, az Operaházban pedig magyarországi bemutatót ígért a szombaton hatalmas közönségsikerrel debütáló szófiai opera. Musszorgszki) Hovanscsina című zenedrámájával mutat­kozott be a fiatal, ám nagy­hírű bolgár társulat. A szó­fiai együttes alig 46 eszten­dős fennállása óta a világ operaszínpadainak bőkezűen szórta kiváló tehetségű szó­listáit. Elég talán csak Nt­colai Gyaurovnak, Raina Kabaivanszkának, vagy an­nak a Nikola Nikolovnak a nevét említenünk, aki a Sze­gedi Szabadtéri Játékok egyik legemlékezetesebb operaélményének, a Turan­dotnak tenorhőse volt, s aki tegnap, hétfőn este Buda­pesten újólag Kalaf herceg selyemtalárjaban hódította meg a közönséget. A Ho­vanscsina és Turandot elő­adásaiban még egy ismerős hangra bukkantunk: az óhi­tű Doszifej és az elűzött ta­tár király, Timur maszkjában Nikola Gjuzelev öblös, magvas orgánuma kísértette a szegedi Fülöp király em­lékezetes, parádés alakításá­nak sziluettjét. Vasárnap este a szófiai opera Goleminov Ivajlo cí­mű történelmi operáját mu­tatta be — Magyarországon először — a szerző vezényle­tével. Marin Goleminov, Di­mitrov-dí.ias bolgár zene­szerző-karmester országa ze­nei kultúrájának fejlődésé­ben három évtizede kulcs­pozíciót tölt be. Szimfonikus, énekkari, zene-színpadi es más hangszeres müvei is­mertek külföldön is; nálunk, Szegeden a filharmóniai hangverseny-sorozatban hall­hatjuk majd első szimfóniá­ját. Ivajlo a XIII, századi népi és nemzeti hő6, aki egy személyben képviseli orszá­ga függetlenségi harcét és a paraszti vérből trónra szár­mazott uralkodó eszméjét. A legfontosabb, legsürgetőbb harca, az ország függetlensé­ge érdekében békejobbot nyújt a földesuraknak, nem­zeti egységre szólít fel. Az opera ott zárul, hogy Ivajlo előtt megnyílik a trónterem, a nép ujjong, a cárnő fejet hajt uralkodójának. M. Petkanova . szöveg­könyvére Goleminov tartal­mas, erőteljes, minden izé­ben drámai ihletésű zenét komponált. A hét, színhelyeiben meg­lehetősen elütő, hosszabb színpad átrendezést igénylő jelenetre osztott operát Dra­gan Kardzsijev rendezte — három felvonásra, hagyomá­nyosan, bár kicsit konzerva­tív felfogásban. Az opera­társulat teljesítménye azon­ban elsőrangú. Legszembe­tűnőbb erényük: hogy az együttes mint egész, rend­kívül kiegyensúlyozott, ben­ne színeiben elütő, oda nem kívánkozó hang alig akad. A címszerepet éneklő Pavel Gerdzsikov inkább bassz­bariton, világos, érces hang­ja megfelelt a szerep köve­telményének. Kívüle még sokan megjegyezték Nadja Afejan. valamint Borisz Ma­rinov és Nadja Sarkova ne­vét. A szófiai nemzeti opera ma, kedden este a módosí­tott szereposztású Hovans­csinával búcsúzik a főváros­tól. Nikolényi István Közlekedési balesetek lengyel ipar termékeivel ta­renc, a Csongrád megyei ta­Kóstolóval egybekötött „LUNAPRESS" kávéfőző bemutatót tartunk Villamossági Szakárudáinkban Hódmezővásárhely. Lenin u. 32. szeptember 19-én, Szeged, Klauzál tér 2. szeptember 20-án, Szentes. Petőfi u. 1. szeptember 21-én, Makó. Szegedi u. 2. szeptember 22-én. Minden kedves érdeklődőt szívesen látunk Cs. m Vegyesiparcikk Kisker. Vállalat. H lálkozhatnak a szegediek Tisza Áruházban, ahol a nács vb kereskedelmi osztá­Lengyel Népköztársaság Bu- lyának vezetője. Kurucz Ár­dapesti Kereskedelmi Taná- pád, a Szeged városi tanács csosi Hivatala és a lengyel ,. . . , , . ... . . Varimex külkereskedelmi vb ^reskedelmi osztalyanak vállalat varrógép-bemutalót h«!y«ttes vezetője. A kiállí­rendezett. A tegnap délelőtti tást Henrik Kweicinski, a megnyitón részt vett Balog Lengyel Népköztársaság Bu­István, az MSZMP. Szeged ^ tj Kereskedelmi Tana­városi végrehajtó bizottságé- „. . ,, , . .. csosi Hivatalának attaséja nyitotta meg. Michalak Zé­nón, a lengyel Varimex kül­kereskedelmi vállalat mun­katársa. Stanislav Bartos, a Badom gyár igazgatója es Patel Stef+iski, a lengyel kereskedelmi képviselet ügy­vivője társaságában. A szép kivitelű, Lucznik gyártmá­nyú úgynevezett sima és cikcakk típusú varrógépeket szeptember 18-toi 30-ig lehet megtekinteni. A lengyel j szakemberek műszaki taná­120 337 I csókkal is szolgálnak at «r­1 déklödőknék, I Súlyos balesetet okozott Kiskundorozsma és Bordány között a hajló kezéből el­szabadult tehén, amely az úttestre szaladt. Ifj. Gyé­mánt János Bordány. Fel­szabadulás utca 8. szám alatti lakos, aki motorke­rékpáron közlekedett, fék­távolságon belül nem tudott megállni, s nekiszaladt a tehénnek és elesett. Ifj. Gyé­mánt súlyosan, vele utazó felesége könnyebben • sérült. Figyelmetlenség okozta a József Attila sugárúton Zsi­ga József budapesti lakos súlyos sérülését. Gépkocsiból lépett ki, s nem nézett kö­rül, úgy haladt át a villa­mossínen. Egy ott közlekedő Llcbmarm Béla felvétele csuklós villamos elütötte, s közel 8 méteren át maga előtt tolta. Elsőbbség meg nem adusa okozott balesetet héttön a szegedi hídfőben. Dr. Koma­ri Árpád, Szeged, Parajdi utca 1. szám alatti lakos sze­mélygépkocsival közlekedett az Oskola utcából. A hídról lefelé haladt motorkerékpá­ron Szekeres Géza Doma­szék tanya 1030. szám alatti lakos, összeütköztek. Párat­lan szerencse, hogy dr. Ko­mári hibájából nem történt sérülés. Az általa okozott kár mintegy 7 ezer forint. Az ügyben a vizsgálat fo­lyik. Képünk a baleset utáni pillanatokat örökítette meg. Munkásokat, alkalmazottakat keresnek DEGAz udvari segédmunkáso kát. szerelők mellé segédinunká­,tokát, földasó segédmuuk+sokát azonnali belépéssel felvesz Je­lentkezés:' Pulcz u. ti. sz. jtpti T vizsgázóit lehetőleg gázkazán­ÍOtót felvesz a Magyar Tudomá­nyos Akadémia Szegedi központ­ja. Jelentkezés Somogyi u. 7. x Pótbeiskolázást hirdetünk Ipa­ri tanuló felvételre a ti)zasze­derkényl munkahelyünkön az alábbi szakmákba: kőműves, ács, betonelemgvártó. Kollégi­umi ellátást biztosítunk. Jelent­kezni lehet ÉVM Tiszaszoder­kény 31. sz Állami fpítőiparl Vállalatnál. Levélcím: Postafiók 14. HK 51S A Kenderfonó é» Szövőipari Vállalat (Üjszeged) (elvételre keres acsokat. szövő-cétnázó be­fanulókat, éjjeliőröket. Ukarltó­uőlget, férfi .egédmunkásokat éa 14—15 eves fiatalkorú fiókát, leá­nyokat. Jelentkezés a váUaiát munkaerógazdálkodójánál xS. 93 124 A Szegedi Ingatlankezelő Vál­lalat azonnaU belépéssel felvesz, szegedi egymüszakos munka, helyre kőműveseket, segédmun­kásokat. víz- és gázszerelőket, szobafestőt, villanyszerelőt, gép­kocsivezetőt (klstcherkorslra. ra­kodással. gépknesiszerelöt éoltfl­iparl gépkezelőt) továbbá kör­ponti fűtőket ellenőr. munka, helyi takarítónőket. Jelentkezés a vállalat munkaügyi osztálváni Sz.eged, Jósika u. !1. TS. st «#> KEDD, 19*7. ASENTESPBM 19 DÉL-MAfjYARORSlÁG 5

Next

/
Oldalképek
Tartalom