Délmagyarország, 1967. augusztus (57. évfolyam, 179-205. szám)

1967-08-30 / 204. szám

VILÁG PROLETÁRJAI. EGYESÜLJETEK! VíL-Mmmm a mezőgazdasági kiállításon A MAGYAR SZOCIALISTA MUNKASPA RT LAPJA 57. évfolyam, 204. szám Ára: 50 fillér Szerda, 1967. augusztus 30. Megkezdte munkáját az arab csúcsértekezlet Szovjet vezetők táviratban üdvözölték a khartoumi találkozót Iszmail Al Azhari szudáni elnök az eredetileg kitűzött időpontban, kedden este Khartoumban megnyitotta a negye­dik arab csúcsértekezletet. (Az AFP fran­cia hírszolgálati iroda téves híre alapján közöltük lapunk tegnapi számában, hogy az arab államfők csúcsértekezletét szer­dán nyitják meg.) A tegnap megnyílt arab csúcstalálkozón a 13 arab ország kö­zül nyolc államfője érkezett Khartoumba, öt országot — különféle okok miatt — csupán az államfő megbízottja képvisel. A találkozón — amint ezt lapunk tegna­pi számában jelentettük — az arab kül­ügyminiszterek által kidolgozott négy napirendi pont szerepel. Ezek: 1. Politikai, katonai és gazdasági intéz­kedések az izraeli agresszió következmé­nyeinek felszámolására. 2. Az idegen katonai támaszpontok fel­számolása az arab országokban. 3. Az arab gazdaság szerepe a bagdadi értekezlet ajánlásainak fényében. 4. Arab politikai tevékenység nemzet­közi téren. Izmail Al Azhari szudáni elnök meg­nyitó beszédében hangsúlyozta, hogy az arab népek történelmének jelenlegi sors­döntő szakaszában súlyos felelősség nehe­zedik az arab vezetőkre. Az ünnepélyes megnyitás után az érte­kezlet zárt ajtók mögött folytatta munká­ját. Testvéri fogadtatás a szudáni fővárosban Khartoumban, a szudáni fővárosban a kormány a keddi napot munkaszünetté, nemzeti ünneppé nyilvání­totta, az arab csúcstalálkozó örömére. Mahgub szudáni kormányfő a csúcsértekezlet alkalmából rádióbeszédet mondott: kifejezte remé­nyét, hogy a csúcstalálkozót siker koronázza majd, Aref iraki elnök IL—18-as különrepülőgéppel érkezett Khartoumba. Az iraki ál­lamfőt Azhari szudáni el­nök üdvözölte. A kora dél­utáni órákban megérkezett Khartoumba a kuwaiti emír, Szalai jemeni elnök és He­km libanoni államfő. A hyitott kocsiban a városon végighajtató vendégeket ha­talmas tömeg üdvözölte. Khartoum és Omdurman szinte teljes lakossága az utcákon szorongott. A kairói rádió a szudáni fővárosból adott helyszíni közvetítésben számolt be Nasszer elnök érkezéséről. Az EAK elnökének repülő­gépe a késő délutáni órák­ban szállt le Khartoum re­pülőterén, ahol Azhari szu­dáni elnök, Mahgub minisz­terelnök és a szudáni fővá­rosban tartózkodó más ma­gasrangú arab személyisé­gek fogadták. Nasszer a szálláshelyéül kijelölt Szu­dán Hotelben a délután fo­lyamán tárgyalt Husszein jordániai királlyal, Helou li­banoni elnökkel. Szalem El Szalahhal, Kuwait képvise­lőjével és Aref iraki elnök­kel. Kedden délelőtt Khartoum utcáin több ezer diák vonult fel tüntetve az Egyesült Ál­lamok imperialista politiká­ja ellen. Nyikolaj Podgornij, a Szov­jetunió Legfelső Tanácsa El­nökségének elnöke és Alek­szej Koszigin, a szovjet mi­nisztertanács elnöke üdvözlő táviratot intézett az arab ál­lamfők khartoumi értekezle­téhez. — Az arabok együttes har­ca a bűnös izraeli agresszió ellen, az agresszor mögött ál­ló imperialista körök ama próbálkozásai ellen, hogy me­rényletet kövessenek el az arab államok szuverenitása és területi épsége, törvényes jogai és érdekei ellen, teljes megértésre és támogatásra talál országunkban, az egész sokmilliós szovjet nép részé­ről — mondja többek között a távirat. — Miként a múlt­ban, a Szovjetunió most is az arab népek hűséges ba­rátja. Az arab államfők negyedik csúcstalálkozója megnyitó és záró ülésének szinteréül a szudáni nemzetgyűlés ötszáz férőhelyes tanácstermét vá­lasztották. A találkozó töb­bi ülése zárt ajtók mögött a Nilus-parti köztársasági pa­lotában zajlik le. A megnyitó után az. állam­fők elé terjesztik azt a napi­rendi javaslatot, amelyet a külügyminiszteri értekezlet dolgozott ki. Az értekezlet alkalmából, de a konferen­cián kívül kerül sor Nasszer elnök és Fejszál király meg­beszélésére, amelyeken részt­vesz Mahgub szudáni kor­mányfő is. A megbeszélések tárgya: a Jemen ügyében fennálló egyiptomi—szaúdi viszály rendezése. A szudáni szakszervezetek szövetsége memorandumot intézett az arab csúcstalál­kozó résztvevőihez. A Khar­toumban közzétett memoran­dum az alábbi ajánlásokat tartalmazza: — Az amerikai, brit és nyugatnémet érdekek felszá­molása politikai, gazdasági, katonai és kulturális téren az összes arab országban; — Minden nyugati vállalat lefoglalása; — A brit és amerikai ban­kok államosítása; — Az arab országokban levő arab betétek kivonása; — Kőolaj bojkott Nagy­Britannia és az Egyesült Ál­lamok irányában. Bemutatták az új gépeket Kedden, a kiállításon „mű­szaki-napot" tartottak, amely­nek keretében a Műszer- és Irodagép Értékesítő Vállalat, valamint az ország legna­gyobb mezőgazdasági gép­gyárai ismertették a sajtó képviselőivel a bemutatójuk anyagát. A KGM pavilonjában Heimer Jenő, a MIGÉRT ve­zérigazgatója mutatta be a ft tapasztalat „házhoz megy" Szovjet iroda Budapesten a szintetikus gyémánt magyar felhasználására D. K. Puskin, a Szovjet- talatait. Az iroda munkatár­unió magyarországi kereske- sai hetente hétfőn, szerdán delmi képviselője kedden a és szombaton a kereskedel­budapesti szovjet kereske- mi képviselet épületében ad­delmi képviselet Bajza utcai nak felvilágosítást. Be is épületében György Gyula mutatják a szerszámok al­kohó- és gépipari miniszter- kalmazását. A hét másik helyettes jelenlétében meg- három napján a szakértők nyitotta a mesterséges gyé- a magyar üzemeket kere­mánt ipari felhasználásáról sik fel. műszaki tájékoztatást nyújtó Dr Hornung Andor nyűg­irodát. díjas egyetemi tanár, a mű­— A mesterséges gyémánt- szaki tudományok doktora a szerszámok a Szovjetunió- megnyitón máris beszámolt ban négy évvel ezelőtt kezd- néhány magyar üzem első te.k elterjedni - mondotta kisérieteinek tapasztalatai­V. V. Szuprunyenko, az ról ^ Egyesült Iz2Ó> a Di_ iroda vezetője, a szuperke- ^sdi Csapágygyár, a MOM, mény anyagok kijevi kuta- a Ganz-MÁVAG és a Ke­tó intézetének tudományos ményfémipari Vállalat pró­murikatársa. - Felhasználá- bálta a SZOvjet szín­sük ma már igen széleskö- letikus gyémántot, és az m- Egyesült Izzó, valamint a A Szovjetunióban előállí- Diósdi Csapágygyár már tott szintetikus gyémántokat üzemi méretű alkalmazását Ttegyven országba exportál- ig megkezdte ' . - D. K. Puskin bejelentette, A most felállított iroda J . ' szakértői lényegében ház- hogy a kereskedelmi kepvi­hoz hozzák a szovjet kuta- selet gyémántraktárat állít tó intézetek, üzemek tapasz- fel, s így a magyar üzemek rövid Idő alatt beszerezhetik a szükséges szerszámokat. (MTI) kiállított liszt-, mag-, takar­mánytalaj-, bor-, és tejvizs­gáló laboratóriumot, a La­bor Műszeripari Művek gyártmányát. A MEDICOR Művek fontos állatgyógyá­szati gyártmányát, műszerét vonultatta fel a kiállításon, a Magyar Optikai Művek a kereskedelemben is már kapható fotóméterekkel és geodéziai műszerekkel, a Ganz Műszer Művek meteo­rológiai műszereket és ba­romfinevelő automata-gépe­ket^ mutatott be. A kiállítás fogadótermé­ben Vllmann Nándor, a Vö­rös Csillag Traktorgyár ve­zérigazgató helyettese ismer­tette a Budapesti Mezőgaz­dasági Gépgyárral. a Mo­sonmagyaróvári Mezőgazda­sági Gépgyárral, valamint a it készítő MEZŐGÉP — és Malomgépfejlesztő Intézettel — idén első alkalommal — megrendezett közös kiállítás anyagát. Elmondotta, ' hogy a Vörös Csillag gyár trakto­raihoz ma már beszerezhe­tők mindazok a munkaesz­közök, amelyekre a mező­gazdasági nagyüzemek igényt tartanak. A már ré­gebbi, jól bevált Ue—28-as traktornál tapasztalatok alapján szerkezetei módosí­tásokat hajtottak végre. A D4K—B traktorok több­éves munkaeredményekónt ma már nemcsak műszaki jellemzőikben hanem minő­ségileg is világszínvonalat Az orosházi mezőgazdasági gépjavftő állomás szovjet gyártmányú kéPviselnek- Ennek k°3ZÖn­SZK—4-es kombájnhoz szerkesztett kukoricabetakarltő adaptert hető többek között, hogy a belföldi kereslet állandó nö­..... vekedésével párhuzamosan az export igények is nö re­kednek. A Közúti Gépellátó Válla­lat együttműködve nemre? kialakították azt a talaj ita­bilizációs gépláncot, amellyel igen rövid idő alatt jó mi­nőségű utat készjthetnek. Az új konstrukció különösen a mezőgazdasági bekötőutak és az erdészeti szállítóutak ki­képzésénél hasznos. A már hagyományos összkerék-hnj­tású traktorcsalád új tagiát az UE—50-es típust nemrég alakították ki. Ezzel a típis­sal a mezőgazdasági szak­emberek régi kívánságának I tesznek eleget Idén ötven | minta sorozatú VE—50-es traktort bocsátanak a mező­gazdaság rendelkezésére, amelynek tapasztalatait fel­használva 1968-ban megkez­dik a sorozatgyártását. Háromsoros répafejező gép (fenn). — Magyar gyártmányú jM* Dutra U—28-as erőgépek a kl- fiMlfc állításon (lent) JiST >J$ Vasárnap Arpád-emlékünnepség A Hazafias Népfront sze- a Központi Bizottság titkára gedi járási és sövényházi bi- mond ünnepi beszédet. A zottsága idén is megrendezi gyűlést követően 11 órai a sövényházi—pusztaszeri kezdettel délután 2 óráig Árpád emlékműnél a hagyó- változatos szabadtéri műso­mányos egésznapos ünnepsé- rokat tekinthetnek meg a get. Idén erre vasárnap, részvevők. A kulturális mű­szeptember 3-án kerül sor, sorban a többi között fel­s ezúttal is a járás vala- lép a hódmezővásárhelyi Pe­mennyi községéből, sőt a tőfi Művelődési Ház ének­megye más részeiből is kara, a csongrádi zenei ál­többezer főnyi vendéget vár- talános iskola tanári zene­nak. kara, a hódmezővásárhelyi Az Árpád-ünnepség prog- és szentesi zeneiskola ifjúsá­ramja reggel 9 órakor térze- gi zenekara, a csongrádi szö­nével kezdődik. Az emlék- vetkezeti énekkar, a tápéi műnél 10 órakor nagygyü- jg Ház lest rendeznek. Ezen Komo- tánccsoportja és a Csongrád csin Zoltán, az MSZMP Po- Megyei Irodalmi Színpad litikai Bizottságának tagja, együttese. (MTI Foto — Bereth Ferenc felvételei) É

Next

/
Oldalképek
Tartalom