Délmagyarország, 1967. július (57. évfolyam, 153-178. szám)
1967-07-16 / 166. szám
Szűrővizsgálat A divat a cél Három vállalat dolgozik A „lappangási idő" kifeje- betegségre irányuló szűrözést az orvosi nyelvben el- vizsgálatokkal. Nagy sorozatsősorban a fertőző betegsé- ban végzett vizsgálatokkal gekkel kapcsolatban hasz- olyan kezdeti kis elváltozásonáljuk. Azt az időt értik kat fedeztek fel, amelyekből rajta, amely a fertőzést elő- későbM, megfelelő kezelés idéző kórokozoknak a szer- nélkül kifejlődött volna az együtt: a Magyar Posztó, a vezetbe jutása es az első tü- igazi" zöldhályog. Hazánkban Debreceni Ruhagyár és a r.et között telik el. Azonban sikerült a trachomát nagy- Luxus Áruház. Az áruház a betegségek kezdete és az jából felszámolni és ennek esztendők óta rendszeres pi. első tünet jelentkezése kö- oka nem utolsósorban az, ackutatóst folytat, és felmézött nem csupán a fertőző hogy rendszeres szűrővizs- ri, hogy milyen árucikkeket betegségek esetében telik el gálatot szerveztünk meg. keresnek leginkább a vevők, hosszabb-rövidebb idő. Akad A rák-szűrővizsgálatoknak Ezután adja le a megrendeolyan betegség, amely alat- a betegség természetéből kö- lést az iparnak. Az egyik A divat változásainak kö- fontosán fejlődik a szervezet- vetkezően különösen nagy kereskedőnek megtetszett a vetkezménye, hogy a férfiak ben> s lassli kialakulása, jelentőségük van, hiszen ha Magyar Posztóban egy kú is színesebben öltözködhet- vagy elhelyezkedése miatt valahol, akkor a rákbeteg- sérlet alatt álló szövet, aminek. A kiving nagy előnye, csak akkor okoz tüneteket, ségeknél különösen igaz az, íyenhez hasonló Magyarorhogy szellős könnyű jól amikor m:Sr elhalalmaso- hogy a korai felismerés a szágon edd;g még nem került mosható anyagból készül dott Például: ha a gyomor- gyógyulás záloga. Elsősor- forgalomba. Azonnal leköViselésük kényelmes nem ban- arnely egy viszonylag ban a test felszínén és a tötte a Luxus Áruház részókell a nadráeba evű'rni és nagy- üreges szervünk, da- látható nyálkahártyákon ke- re. Kell a naaragba gyúrni es „0„0f „„ elváltozások korai _ Az ú} s2Övet neve. Lek_ Kiving a rajta levő 2—3 zseb ele- ganat keletkezik. az 'étkező _ _ _ gendő arra, hogy a nélkü- ^Xf^lutt ^merése ad lehetőséget ez tor _ mondja Légrádi'Lászlözhetetlen aorósáeokat el- di& anl'3 elzarja ,az ureget a fajta szűrővizsgálat. ló a Magyar Posztó főtechV5_P_b?. g ka e és az étel emésztése és to- A szűrővizsgálatok óriási nológusa — vább haladása útjába aka- anyagi '-1--*-*—• "—helyezzük bennük. Kopásálló, a gyürtelenítésre alkalmas, él-, Bohanek Miklós felveteio Két ruha „Lektor" lélegző anyagból, A manökenek ft kiadással járnak, ^ __ _____ „ „ „ _ személyi és dologi feltételek, tnetve plisszétartó. Mosás,' gyárudvaron mutatják be a modern vonalú könnyű nyáEz a tétel nem csupán ar- megfelelően képzett személy- vasaias után is megtartja ri modelleket, ra vonatkozik, hogy már az z?t> Képek, eszközök, helyi- eredeti tulajdonságait. ,, , első tünet jelentkezésekor or- stb- megteremtése sem .... „. , saját terveik szerint a Deb- lengyel, olasz és svájci szüvoshoz kell fordulni hanem könnyű feladat. Ezért ter- Az UJ szövet 35 százalék- reCeni Ruhagyár konfekci- vőgépeket is. arra ls hogy jó lenne ha a mészetesen a szűrővizsgála- ban polyester, 65 szazalek- onálja és szátiítja a kész ru- A Luxus Áruház; hogy betegséget már akkor felis- tokla berendeltek számát le- ban yiscos-muszal. Emiatt hákat Budapestre. A külön- kedvében járjon a divatosan mernénk, amikor még az el- hetőleg korlátozni kell. Er- konnyu, rugalmas. Emellett: ieges anyag a különleges fa- öltözködőknek, rövidesen 6ő tünet sem jelentkezett. re a korlátozásra a „vészé- nem veszi fel az elektromos- zon> a kis széria természete- több fiók Luxus Áruházat _ . „ ... 0 lyeztetett életkor" fogalma sagot Nem tapad a fehér- sen meglátszik majd az ára- hoz létre a megyeszékhelyeit a célt szolgaija a szu- ad iehetőséget. A statiszti- nemuhoz, a harisnyához, es kon is. ken is rővizsgálat. kai vizsgálatokból megálla- vet szikrákat öltözkö- Az együttműködés az ed- Ez a három cég már az új A tüdőtuberkulózis elleni pítható az, hogy mely kor- dés-vetkőzes közben mint a diginél nagyobb felkésziiltsé- szellemben dolgozik. Eredküzdelemben e módszer je- csoportban legnagyobb egy- t°bbi muszalas ruhaanyag. get igényel a gyártó vál'.ala- ményeik közvetlenül lemérleiitősége közismert. Annak, egy betegség előfordulása. Erre mondjak: kuion egesen toktól. Hogy a Magyar Posz- hetőek lesznek a piacon, ha hogy népünk egészségügyi Például 35 év alatt olyan testbarát szövet tó eleget tudjon tenni ennek gazdagabb választékkal tahelyzete javult a nagyha- ritka a rák, hogy az ez alatti A Lektorra monopóliumot a magasabb szintű követel- lálkozunk majd az üzletektású modern gyógyszerek lakosságot nem érdemes „át- szerzett a Luxus Áruház. Ez menynek, régi, több szem- ben. mellett a tüdőszűrésnek is szűrni". Természetesen az is, azt jelenti, hogy a belőle ké- pontból elavult gépparkját R. L fontos szerepe van. Már ke- hogy foglalkozási betegsé- szült mindennemű ruha hat felfrissítette, többek között vesebben tudják, hogy a tü- gekre vonatkozó szűrés ese- hónapig csak ebben az áru- NSZK gyártmányú hőrögzí- U^f „j íífpl/olf tén a szűrésben résztvevő- házban vásárolható. Egy-egy tó gépekkel, Schlafhorst ke- lYjd.il JíllCI\UI\ ket foglalkozásuk már eleve szériából mindössze 20—25 resztcsévéjű gépekkel. Üzem- A maanyag nyári játékok meghatározza. modellt adnak el. A szövetet be helyezték már a modern kdzdtt nagyon kedvelt a vitorlás gőzhajó, a szétszedhető polietilénhajó, a vízibusz. A polietilénveder nagyon szép színekben kerül forgalomba. A kacsalocsoló,) a hattyúlocsoló a gyermekek kedvencei. A kilencrédőszűrő vizsgálatot nagy sikerrel alkalmazzák a szilikózis nevű betegség elleni küzdelemben is. Hasonlóképpen: próbálkozások vannak arra is, hogy a tüdőszűrés során a korai szívbetegségek „kiszűrésével" is foglalkoznak az orvosok. Hűsítő italok .. , A frissítő italokban is MÁLNÁS LIMONÁDÉ: cukorral és 2 evőkanál tej^f0!0"" "*, szeretjük a változatosságot. Körülbelül fél kiló érett jel jól elkeverjük. 1 csésze homótotó 7ó próbálkoztak a zoldhályog- otthoni elkészítésre ajánl- málnát 15 dkg cukorral, fél (1 dupla) erős, forró kávét sz®f. ^ua"yag ^ArfTdon rak (glaukómának) nevezett juk néhány hűsítő receptjét, citrom levével és fél liter öntünk hozzá. (Ez csak 1 nenany nyardl K U J forralt, lehűtött vízzel kor- adag.) sóba tesszük. A citrom má- MANDULÁS ITAL: 1 lisik felét héjával együtt fel- ter tejet 4 evőkanál cukor- „ szeleteljük, s hozzáadjuk. ral felfőzünk. 3 dkg darált választék, bár nem teljesen Hldeg.1?eÍyen leh"tjuk; s..k0- mandulát adunk hozzá, amíg érthető, miért van tófeje az rulbelul 2 ora múlva 1 üveg {orró Ha kihűlt 2 egész to- úsz6ÖVnek. A gyerekek A cipőboltban néhány nyarat ság a szitás homokozó, mindkettőből van elegendő az üzletekben. A PVC úszóövek között is elég nagy Besegít uniformizálás A eipőboltok kirakatai guknak előtt gyakran megállnak az ben. emberek. Különösen, ha valami olyat látnak, amiért valóban érdemes megállni. Mit kaphat a vásárló mi az Q SZOVetkeZet amit csak ritkán talál, vagy hiába keres? Az állómunkát végző nők körében kedvelt az úgyneveNl'nCS zel' k'smama cipő. Éppen az érdeklődésre való tekin- . tettel biztosítani kell az üz- vele* letek folyamatos ellátását e A szegedi cipőszaküzletek típusból is. A Csehszlová— a cipőnagykereskedelmi kiából importált egészségvállalat közvetítésével — fő- ügyi cipők azonban ehhez ként a Minőségi-, a Duna- nem elegendők, és Bonyhádi Cipőgyártól, A gyermekcipő ellátással valamint az endrodi, ma- Ugyancsak baj van. Itt gyakkói és a szegedi ktsz-ektol ran komoly mennyiségi dikapnak árut. Noi divatcipők- ferenciák adódnak. Férficipőből kisebb a kereslet a divatos fazonok iránt, de ez egyre fokozódik. Az igényeket kielégíteni hivatott lenne az Április 4. Ktsz, mely exporttermelése mellett a belföldi kereskedelemben is rangos helyen áll: szerződéses viszonyban van az ország majdnem minden cipőnagykereskedelmi vállalatával. A szegedi Kárász utcai cipőcipőszaküzletek- gondatlanságbői adódnak, ásványvizet adunk hozzá jágt keverünk hozzá, s jég- megfelelő logikai'érzékkelHk Poharakba,n - klskanallal kockával kínáljuk. inkább a kacsafejű vagy a ke^ éJ hte^ntaai etófeltéte- ~^RTEj- 1 pohár eper- t CÍTROMFRÖCCS Akinek csillagformájú úsréövet kélek hiánvoznak melvek nél- . . „ ' , p° , fP?r turmixgépé van 1 szemelyre nk. importtal erkeztek inkül nehéz más orvoslást te- SZÍrup°„-,3 dl ^"f1 és111 ^ fél citromot és 5 dkg por- dián vitorlások, és ismét kul nehez más orvoslást ta- jássárgá]ávai jól elkeve- cukrot számítva, 2 dl vízzel kaphatóK az indián sátrak • rünk. (Az epert előzőleg át- citromfröccsöt készíthet. és ruhák. A nyári játékok Ha nem is a legszeren- törjük, s tíz dekához 1 pú- GYÜMÖLCS TURMIX: sorába tartozik még a cicáa csésebb ez a megoldás, pil- pozott evőkanál porcukrot felhasználha- és kutyás homokkocsi, a talanatnyilag be kell érnünk számítunk.) t személyre 10 dkg ücska és a hinta. Ezekből TOJÁSOS KÁVÉ. 1 toiás gyümölcsöt, 5 dkg porcuk- sokkal több került forgaHalmal Zsuzsa sárgáját 1 kávéskanál por- rot és 2 dl tejet. lomba, mint tavaly. A női alkalmi cipőknél a régebbi nyújtott forma és szaküzletbe épp a napokmagas sarok mellett jelentban érkeztek meg a fonott, kezik az úi ^lesebb orrú mo(Jern , 6ik Igyekeznek a forma és a szelesebb, hatra- vásáflók kedvében járni> s ano saroK. ez méginkább sikerülne bői nagyobb a választék, és gyakrabban és nagyobb itt várható leginkább fejlő- mennyiségben jutna termédés. A legdivatosabb fazo- keikből a varos cipoboltjainokból nagy mennyiséget bagyárt az ipar: szerencsére . uniformizálásáról már nem /\ C$6f6 beszélhetünk.- De jobb len- l j » ne, ha több fazont tervezné- nem me&OldÓS nek, az elosztást pedig ügye- ö sebben oldanák meg. Évek Végül a cipők minőségéóta probléma, átlagosnál ki- ről. A vásárlók gyakran sebb, illetve nagyobb cipőt emelnek kifogást a kifizebeszerezni, s időnként bosz- tett áru minősége ellen. Az szúságot okoz a vevőnek, ipar — a fogyasztók érdehogy a kiválasztott fazont kében — helyet is ad ezekcsak egyfajta színben talál- nek a reklamációknak, s ja meg. vagy térítés nélkül utánjaAz ipar még mindig nem vít, vagy a vevőnek kicsetudja megoldani a mostani réli cipőjét az üzlet. Kérdés, mértektől eltérő fejbőségű ez e az egyetlen megoldása cipők gyártását. Nem árta- annak, hogy a vevő nagyjána, ha ez mielőbb bekö- ból olyan minőségű cipőhöz vetkeznék, mert igen sokan jusson, amilyent kifizetett? vannak, akik csak ezért Az igazság az, hogy a minőnem tudnak vásárolni ma- ségi hibák nem pusztán ANEKDOTA Puccinit, a nagy olasz ze- mér). 50. Szatmári Kálmán, neszerzőt egyszer autóbal- 51 • Berlini állatkert neve, eset érte. Egyik lába eltörött, kiejtf szffinb 52;. A napi i - u- ii ..... . munka után következik. 54. kórházba kellett szállítani. Betű, ahogy kiejtem. 55. Ennek ellenére nem vesztet- A. D. I. 57. Rend szerint te el jókedélyét, s amikor nem egyedül jár — névelőbarátai betegágyánál meglá- Yf1- 58. A gallium vegyjele. ,,,. . , ,, ... . 59. Szellemi munkás. 60. togattak, így fogadta okét... Károly becézése 62 Izes;tö. (Az anekdota befejezese mai A magaSba tart. 65. Szakeresztrejtvényünkben ta- bályos alakú görbület 66. láiható.) Megfordított névelő. 68. O. M. A. 69. Távolodást kifejeVlZSZINTES SOROK: 1. ző igekötő. 70. A tantál vegyTegnapután! 3. Az anekdota jele. 71. Művészöröm, többefcjezésc. II. (A zárt betűk: óesszámban. 74. Elmesélem. S—O—É—N.) 13. Ilyen áru- FÜGGŐLEGES SOROK: ház is van. 14. Két régi ci- 1. \z anekdota befejezése. gányprímás (Jenő és Pál). IV. (A zárt betűk; T— A— 15. Rózsavölgyi Kálmán. 16. L.) 2. Van ilyen betegség és Helyrag, a -re párja. 17. Van tulajdonság is. 3. Római 150ereje ahhoz, hogy valamely es. 4. Északi... 5. Régies terhet tartson. 19. Betűszóm- mutatószó. 6. Igekötő. 7. péItd gyöngédség, gondosság, szédok a szoros ábécéből. 20. Fontos élelmezési cikk. 8. 47. É Z. A. 49. Nagyobb Kettósbetű. 21. A tölgyfa Budapest. 9. ... publica költemény. 53. Művészeti termése. 23. A kép része. 25. (köztársaság). 10. Ilyen faj Oszkár becézése. 27. Megfort p ,1 4 5 r 1 r 8 y 10 12 13 14 15 M 16 & 17 18 m iy M 20 21 "2Z 1 23 24 25 20 27 18 H29 30 M 31 33 34 3b lü 36 TTE 37 ,38 ÍSKI tu 41 ü 42 43 40 (4 4b «6 ü 47 48 40 50 51 m 52 53 P b4 75 56 \M 571 1 m 58 | 50 iu léi |^|62 63 m 64 15 ^165 167 68 69 71 72 73 M 74 75 76 | 1 I —• | 1 1 1 11 MEGFEJTÉSEK — NYERTESEK A két héttel ezelőtti rejtirányzat. 50. Levelet készít, vény megfejtése: Az üzemi ta film is van. 11. Egyfor- 59. Régies mutatószó 61. A üdülők. Szigliget. Balatonditva: az SZTK elődje volt. ma mássalhangzók. 12. A mozog ikerszava. 63. A mar kenese. Balatoni fogas, Ba28. Számos. 29. Erdei gyü- KISZ tagja. 17. Régies téli 'ige félmúlt alakja. 64. Nem dacsonyi bor. Szőlőtermő, mölcs. 31. A német ábécé öltözet. 18. Ugyanaz, mint a a hátam mögé. 67. Aranka Veszprém. Vitorlás. — utolsó betűje. 32. Az anek- függőleges 9-es. 22. Disznó- idegen változata. 69. Én, la- Könyvvásárlásra jogosító dota befejezése. I. (A zárt pásztor (kanasz). 23. A juh- tinul. 72. Kicsinyítő. 73. To- utalványt kap a szegedi betű: M.) 34. Balaton menti féle állatok hímje. 24. Tar- jás, németül. 75. Házőrző. Móra Ferenc könyvesboltüdülő. 36. Német prepozició. tanak benne valamit. 26. Sok 70. Éneklő hang. ban (Kárász utca): Keresz37. C.M. A. 39. Kémiai elem. sikeres táncdal szövegírója . . tesi István Hajnóczy u„ 40. Kerti munka. 42. A mag- (Iván). 28. Egyforma mással- . „„ „ 3 vizszm- Lanlos J(5zsef csongrádi suból fejlődik. 44. Belső szer- hangzók. 30. Állathang. 33. ^ 32 - 3" ,47", ,a ^Sgoleviink. 46. Kettőzött kettős- Zenei félhang. 35. A bori- Res 1. sorok küldendők be. betű, a gyakorlatban na- tékról olvasható. 38. Város A, megfejtéseket a megjele- ^ A gyon ritkán fordul elő. 47. Romániában. 41. Borral isz- "e,S ° s23"11^ egy heten hg 4 útja Könyvet kapott Az anekdota befejezése. III. szák. 42. Férfinév. 43. Üdü- beIul> levelezőlapon várjuk. postán. Takács Péterné 43. Budapesti színész (Ele- lőhely (tőle... Balaton). 45. M. K. Deszk. gárút. Remes Julianna Remény u., Seller István Mátyás tér, Tébesz Antal Apri8 DÉL-MAGYARORSZAG Vasárnap. 1967. július 16.