Délmagyarország, 1967. június (57. évfolyam, 127-152. szám)

1967-06-02 / 128. szám

1967. JCNIUS !., PÉNTEK NÉVNAP: CARMEN HŰVÖS mo Várható időjárás péntek estig; felszakadozó felhőzet, már csak néhány helyen cső, zivatar. Mérsékelt, nap­küzbrn főleg a Dunántúlon megerősödő északi, észak­keleti szél. Az évszakhoz képest hűvös idfl. Várható legmagasabb nappali hő­mérséklet 16—11 fok között. (MTI) A Nap kél 3 óra 50 perckor, cs nyugszik 18 óra 34 perckor. A Hold kél 1 óra 26 perckor, cs nyugszik 13 óra 40 perckor. VlZALLAS A Tisza vízállása Szegednél 438 cm. (Apadó.) SZAZ ÉVE született Gróh István (1867— 1936) Iparművész, régész és író. A Képzőművészeti Főiskolán Székely Bertalan és Lotz Ká­roly tanítványa volt. Rozsnyón, majd Nyíregyházán lett rajzta­nar és 1896-tól a budpaesti Ipar­művészeti Iskolán tanított. Ké­sőbb ugyanitt iga'.gatő lett. Si­kerrel kutatta fel a magyaror­szági műemlékek, elsősorban ré­gi falfestmények egész sorát. Országjáró útjain sok középko­ri falfestményt fedezett fel és másolt le. NEMZETI SZÍNHÁZ Este 7 órakor- Tosca. Liszt Fe­ronc-operabérlet. Vége kb. 10 órakor. KULTÜRPARK Nyitva 13 órától 21 óráig. MOZIK Vörös Csillag: Senki sem akart meghalni. Négy fivér balladája szélesvásznú szovjet filmen. Elő­adások kezdése: negyed 6 és fél 8 órakor. — Fákba délután 2 rt 4 órakor: Ne hagyd magad, I'itkin! Angol filmvígjáték szé­les vultozatban. Este 6 es 8 óra­kor: Jaguár. Magyar filmvígjá­ték. széles változatban. Móri ez Zsigmond Mvelödesi Ház, Mihálytelek: Sok hűség semmiért. Magyar film. 7 óra­kor. A DÉL-MAGYARORSZÁG FÉNYÚJSÁGJA este fél 8 órától 10 óráig híre­ket sugároz a Klauzál téren. INSPEKCIÓK ÁLL ATORVOSI SZOLGALAT Szeged város területére Május 27-től június 3-ig este 6 órától reggel 6 óráig (vasár- és ünnepnap nappal is) elsősegély és nehézellés esetére ügyeletes dr. Palotás Gyula állami állator­vos. Lakása: Szeged. Partizán u. 7. Telefon: 12-694. Az állatorvos kiszállításáról a ii,vó köteles gondoskodni. — A szegedi Zámenhof esz­perantó kör júniustól min­den hónap első hétfőjén tartja klubestjeit — este fél 7-t6i — a Tolbuhin sugárúti szakszervezeti székházban. — Fogadóórák a rendőrségen. Fogadóórát tart a lakosság ré­szére a Csongrád megyei Rend­ór-fökapitánysúg vezetője jú­nius 3-an. szombaton délelőtt 9—12 óratg a Szeged, Kossuth L.ajos sugarút 22-24. szam. I. emelet 103. számú helyiségében. Ugyancsak fogadóórát tart a Szeged városi és járási rendőr­kapitányság vezetője június 6­an, kedden délután 14—17 óráig r Párizsi körút 42. szám alatt, az. I. emeleti kapitányságvezetői helyiségben. Gyászközlemények Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett édesanya, nagy­mama és dédmama, özv. KO­\ ACS ISTVÁNNC, életének 80. ét ében rövid szenvedés után elhunyt. Temetése folvó hó 2-án 15 órakor lesz a belvárosi te­mető ravatalozójából. A g) 4­szolo család, Szatymazi u. 21. T. 3968. Mely fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett édesanya, nagy­mama, dedmama és testvér, özv. MÓZES MIHALYNC, életé­nek 82. évében hosszú szenvedés után elhunyt. Temetése folyó ho 3-án 11.30 órakor lesz a bel­t árosl temető ravatalozójából. A gyászoló család, Pctres u. 18. T. 3970. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy drága férj, édesapa, nagy­apa. dédapa, KOCSIS ISTVÁN MAV nyugdíjas, életének 89. évében hirtelen elhunyt. Teme­tése folyó hó 2-án 10 órakor lesz az alsóvárosi temető kápolnájá­ból. A gyászoló család. Kisfa­ludy n. 4. T. 3972. Köszönetet mondunk mind­azon rokonoknak, szomszédok­nak, ismerősöknek, akik szere­tett halottunk. PÁSZTORI SÁN­DOR temetésén megjelentek, részvétükkel es virágaikkal mély fájdalmunkat enyhíteni Igyekeztek. A gyászoló esalád. Vaskapu u. 32. T. 9974. Tudatjuk, hogy szeretett test­vér és nagybársl, ROVÓ ERNŐ elhunyt. Temetése folyó hó 2-án 12 órakor lesz a Gyevi-temető ravatalozójából. A gyászoló esalád, Kálniány L. n. 13. T. 3967. A „betörő" után itt a „N/omozó" Bánón* citrom, narancs Az utolsó kilónyi banán-szállítmányok is kikerültek az érlelő raktárakból, s ezzel befejeződött a déligyümölcs­szezon. Az új idényig, decemberig a déligyümölcsöket már csak a citrom és mazsola képviseli. Az utóbbi fél évben, a te mutatják be a Szegedi szezon idején, 13 188 tonna, zömében olasz, valamint görög Nemzeti Színházban Köves­és török citrom került forgalomba. Ez a mennyiség elegen- di Nagy Lajos, Szenes Iván dő volt a folyamatos ellátáshoz, minősége azonban gyak- és Nádas Gábor új zenés ran nem volt megfelelő. Narancsot és banánt a tavalyinál vígjátékát, a Szegény kis többet hoztak be. mégis kevés volt belőlük. A külkereske- nyomozót. A darab a tavalyi delem az előző évi szezonhoz képest mintegy 700 tonnával évadban nagy sikerrel ját­több, összesen 12 400 tonna narancsot vásárolt, de ez is szőtt Szegény kis betörő kevésnek bizonyult. A nálunk már ismert görög, spanyol, folytatása. Az új vígjátékban marokkói, izraeli és olasz narancsokon kívül egyiptomi és ennek megfelelően taláiko­kubai narancsot is árusítottak, minőségüknek megfelelően zunk a régebbi darab alak­olcsóbban. Csaknem 50 százalékkal több banánt importál- jaival és szereplőivel: a ta­tunk, ez a mennyiség azonban távolról sem elégítette ki az nár úrral (Kovács Gyula), igényeket. lányával, akinek gondolko­- Bemutatkozott A Moszk- VCDÖHALO POLIAMIDBÓL dá,sát túlságosan befolyásol­Június 3-án, szombaton es­val Művész Színház. Csütör- te,3 . krimík <PcmÍén „ Különleges munkavédelmi Gvongwer), a feltalalo rtier­nwtocfntto h;ilót rendelt a Kenderfonó- nőkkel (Jászai László) és a és Szövőipari Vállalattól a Betörő több más figurájá­adasát a Moszkvai Művész Ganz.MÁVAG híd-gyáregy- val. Fellép még a darabban Színház Budapesten vendeg- St.ge. A poIiamid selyemből Falvay Klára, Bordás Dezső, szereplő tarsulata. Az egyut- készült vastagabb szálú és Kovács Zsuzsa. Kátav Endre. tes ttogogym „A Kreml to- nagyobb szilárdságú hálót a Kovács János, Lakkv József, ronyoraja cimu darabjat magasban végzett vasszerke- Mentes József és Ajtai Gá­jatszotta. zeti munkáknál, például híd­- A vietnami népfront- építésnél kívánják felhasz­küldöttség Egerben. A Viet- nalm a. hagyományos aláall­nami Demokratikus Köztár- ványozas helyett. Egy 9/ saság Hazafias Frontjának mferes nagysagu hálót r u isivaii tart eiuauast i küldöttsége - élén Nguyen pakepp™. megvizsgálnák Sze(,f.di Nyomda klubszobája Thi Liu asszonnyal, a VDK Ganz hídépítői, s ha az m i- h,n mn p4ntcken délután fái Hazafias Frontjának fótit- clen követelményeknek meg- négy drnkor. Az előadást « Pa­kár-lielyettesével csütör- fele1' akkor az új pozsonyi pfr. és Nyomdaipari Műszaki tökön E"erbe látogatott híd építkezésénél már ilyen Egyesület Csongrád megyei cso­védőhálót használnak. — Ülésezik a Dana-bizott­ság. Csütörtökön Budapes­ten megnyitotta a Duna-bi­zottság 25. ülésszakát Vasz­lik Bogdanov, a Bolgár Nép­köztársaság budapesti nagy­követe, a Duna-bizottság el­nöke. bor. Rendező: Bozóky István. — A matemntíkaszedés jelen­legi technológiája és fejlődési Iránya külföldön címmel Radnó­ti István tart előadást portja rendezi. A unkósokat, alkalmazottakat keresnek A Szegedi Ingatlankezelő Vál­lalat azonnali belépéssel felvesz: kőműves, tetőfedő szakmunká­sokat, gépkezelőket, építőipari segédmunkásokat, kéményseprő­ket, továbbá építőipari techni­kust. házkezelőnőt és irodataka­ritónőt. Jelentkezés a vállalat munkaügyi osztályán. Szeged, Jósika u. 21. Cs. m. Talajerőgazdálkodási Vállalat II. sz. üzemegysége azonnali belépéssel 1 fő vontató­vezetőt és 4 fő rakodó munkást vesz fel. Jelentkezés munka­könyvvel Szeged. Dorozsmai út 5. sz. alatt. Szerszámkészítő részlegünkbe esztergályost, maróst felveszünk. \ a'amint beállító lakatost. Zo­máncozó részlegünkbe zomán­ca ókat fe veszünk és betaní­tónk Legalább 16 éves gyakor­lat ni gépkocsivezetőt felveszünk. Vidéklek részére szállást bizto­sítónk Szegedi Tömegcikk Ké­szítő Ktsz. Szeged, Zákány ü. 44. sz. Figyelem! A Szegedi Konzeir­gvár felvételre keres férfi és nói segédmunkásokat, férfiak rtszére génkocsi rakodás, nők részére általános konzervipari segédmunka lehetőség van. To­vábbá a S-egedi Konzervgyár a középiskolás, főiskolás és egye­temi diákság részére az előszer­ződés kötését megkezdte az Is­kolai szünidőben a konzervgvár­ban dolgozni kívánó diákságot (elhívja, hogv a vállalat munka­ügyi osztálván az előszerződés megkötése érdekében Jelentkez­em Cím: Szegedi Konzervgyár. Rókusi ff. 6. Jelentkezni lehet 6.36 órától 15 óráig. xS. 130 311 Az ÉM Csongrád megyei Álla­mi Építőipari Vállalat azonnali beléni'ssel alkalmaz, gyakorlattal rendelkező ívhegesztő szakmun­kásokat (nyugdíjasokat is), kő­művest kiszolgáló segédmunká­sokat, kubikos brigádokat. IS­IS éves fiatalkort! leánvokat 4— 6 órás takarítói. ételkinsztól munkakörbe, valamint 8 órás munkaidőben foglalkoztatott ta­karftó. ételfelszolgálókat. Je­lentkezés: Szeged. Borskai u. 10—12. Munkarrógazdáikodás. Hajóslegényeket 18 éves korlol felveszünk. Jelentkezés: Szeged, Dózsa Gvörgv u. 5. Folyamsza­bályozó és Kavicskotró Vállalat. Az ÉM Csongrád—Bács megyei Téglaipari Vállalat szőregi mun­kahellyel felvesz segédmunká­sokat. Jelentkezni a vállalat központi munkaügyi osztályán 8-tól 16.30-ig. Szeged, Deák Fe­renc u. 30. sz. alatl. A kereseti és személyszállítással kapcsola­tos lehetőségekről a munkaügyi osztály adja meg a tájékozta­tást. Az EMFRGÉ Gumlgvár felvé­telre keres üzemi gyakorlattal rendelkező villanyszerelő, ma­rós szakmunkásokat. segéd elektrikusokat valamint férfi és női segédmunkásokat. XS. 134 392 Xflanz raavaq BUDAPEST felvesz esz-ergályos, marós, viilanybegesztő szakmunkásokat. Téríté­ses vasútljegyet és szál­lást biztosítunk. Jelent­kezés: levélben. Buda­pest. VIII. Vaida Péter u. 10. Munkaerógazdál­kodáS. 3258 MH Áramszünet A Délmagyarországt Aram. szolgáltató Vállalat közli, hogy 1967. június 9-én Új­szegeden áramszünet lesz, Felsöklkötő sor. Közép fa­sor. Rózsa Ferenc sgt.. To­rockóT u., Hargitai u.. Sar­ló u. és Thököly u. által határolt területen I órától 16 óráig. — Vásárhelyi kiállítások. Június 4-én, vasárnap dél­ben két kiállítás nyílik a hódmezővásárhelyi Tornyai múzeumban. Erdős Péter tárlatát a múzeum földszinti helyiségeiben dr. Dömötör János nyitja meg. Az eme­leti helyiségekben Medgyessy Ferenc szobraiból nyílik ki­állítás. — Érettségi. Csütörtökön a középiskolákban megkezdőd­tek a nappali tagozatos diá­kok szóbeli érettségi vizsgái. Összesen több mint ötven­kétezer diák áll a vizsgabi­zottságok elé. a gimnázi­umokban 32 500-an, a külön­böző technikumokban mint­egy 12 000-en, a szakközép­iskolákban pedig több mint 7700-an végeztek. — Szakmunkásvizsgák. A szakmunkásképző intézetek­ben is június 8-a az 1966— 1967-es oktatási év utolsó ta­nítási napja, s június 15-ig több mint 180 ezer szakmun­kástanuló kapja meg bizo­nyítványát. A tanulók egy része — csaknem ötvenezer fiatal — már készül a szak­munkásvizsgára, amelyet jú­nius 15 és július 15 között rendeznek meg a tanintéze­tekben. — Propán-bután gázpalack robbant be szabálytalan ösz­szeszereles miatt Balástya, Öszeszék 54. számú tanyá­ban. A robbanás következté­ben üvegszilánktól sérülést szenvedett id. Csúrí József ós Gémes László. A konyha­berendezés meggyulladt. A kár mintegy 3600 forint. A tüzet a tanyában levők, va­lamint a községi önkéntes tűzoltók oltották el. — Figyelmetlenül lépett le a járdaszegélyről a Kossuth l.ajos sugárúton Sebők And­rásné Algyő, Il/a szám alatti lakos. Egy motorkerékpáros­sal összeütközött. Sebőkné nem sérült meg, ellenben Kiss Imre Szeged, Ballagi tó sor 32. szám alatti lakos, a motorkerékpár vezetője meg­sérült. Közlemény T A gyereket i gólya hona című zenét, vígjátékot mutatja be a Szegedi Postás Színjátszó Együttes június 3-án. szombaton este fél 8 órakor a szatymazi művelődési otthonban. Jegyek a helyszínen válthatók. xS. 134 326 Bélyeget legelőnyö­sebben vásárolhat, értékesíthet. Falus bélyegkereskedés. Kelemen u. 4. x BUtorcladás, külön­böző bútorok nagy választékban állan­dóan kaphatók. Te­leki u. 6. jí Kifogástalan . pótban négyszemé­lyes rekamié. 2 fo­tel 4 kárpitozott ezek sürgősen eladó. Bakav Nándor utca 21. Érdeklődni csü­törtökön délután és pénteken egész nap Trabant 509-as eladó. Kunfehértó. Jókai u. 4. Bajusz. x Volkswagen nagy­ablakos eladó. Mik­száth K. u. 10. c. n. 7. x Potd Consul Cortina igényesnek eladó. Gelka szerviz, mun­ka napokon 8—16 óráig. x 403-as Moszkvics el­adó. Megtekinthető: Domaszék 21. oz. Dobó Miklós. x Egy politúros kom­binalt szobabútor eladó. Sándor u. 51. x 4 ágy pa prikapalán­ta elacló. Pásztor u. 5 . x Jé állapi tban levő hálószobabútor el­adó. Érd.: minden­nap 3 óra után. Sze­ged. Blaha I— u. 8. az. alatt. BMW Ise+ta kisautó tiadó. Somogyi u. 16., vasárnap 8-13­ig. Villany gramofon, rézü6tök. kukorica­morzsoló és fű ka­szálásra eladó. Jó­zsef Attila út 130. Símca személygép­kocsi kitűnő álla­potban eladó. Párl­7Si krt. 43. ,.C" 1. II. e. 1. a. Volkswagen sze­mélygépkocsi eladó Dugonics u. 11. Sül Elcserélnék fehér ti Wartburgot fehér úi Trabantért. Érd.: du. 15-től. Tápéi u. 10. 1965 kiadású Pannó­nia 8000 km-rel, — 12 090 forintért el­adó. ..Sürgősen — 134 213" jeligére a Hirdetőbe. x Eladó db 1 szemé­lyes. Jó állapotban levő rekamié. Cfm: Kazinczy u. 12., II. 8. X Újszerű kiskocsit vennék, motoriogo­sitványosat. .Mániá­tokat ..Június" 1e1­ieére a szentesi Hir­detőbe. x Simson Moped, si­sakmentes. kifogás­talan eladó. Gogol u. 6. i. 2. x Fgy Moszkvics sze­mélygépkocsi részé­re garázst keresünk, ajánlatokat a Sajtó­házba ..21 275 Moszk­vics" jeligére. Slraca Ária ne 1200­as ötszemélyes, ki­tűnő állapotú sze­mélygépkocsi eladó. Megtekinthető 5 után. Üjszeged. Fa­rajdi u. 4 a. Egy bécsi zongora eladó. Gutenberg u 19. sz. 1. Singer varrógép jó állapotban és mo­dern háloszobabutor eladó. Kálmány La­1os u. 16. 1. ajtó. Trabant 601-es ki­utalás átadó, esetleg elcserélném Wart­burg kiutalásért. „Csere 21 274" jeligé­re n Saltóházba. Trabant 28 000-rel elrdó. sor 10. 601-es. sürgősen Bánomkert Simea Ronde kifo­gástalan állapotban eladó. Bokor u. I. x Moszkvics 4C7 négy­személyes személy­kocsi Jó állapotban eladó. Forráskút. A tokháza d. 276. Soós. KERESSE FEL A SÁRKÁNY ÉTTERMET, ahol mindennap ételkülönlegességet szolgálunk fel. Speciális ételajánlatunk: Szakácsmester tál 3 szemé­lyes. étteremben 27,60 Ft, IV. osztályon 24,30 Ft. Sertésmáj cigányosan 1 adag étteremben 10.20 Ft, IV. osztályon 9,— Ft. Bográcsgulyás 1 adag étteremben 8,40 Ft, IV. osztályon 7,40 Ft. Cs. m. Vendéglátó Vállalat X. S. 134 055 Budai 175-öa csó­nakmotor eladó. Kossuth u. 28. Trágya és egy 7 hónarxis bika eladó. Faragó u. 5. sz. M. 7. 256 cm' mo­torkerékpár úlszerű állapotban eladó. Kismotort beszámí­tok. Érdeklődni: szombaton T4 órától és vasárnap délelőtt, (jósol ti. 14. Magasnyomású für­dőhengert csaptelep. oel vennék. Címeket Remény u. 16/a alá lrérek. Egyajtós jégszek­rény. zonKoras/ék. politúros háló ágy­betéttel eladó. Fü­redi u. 9. emelet 4. Eladó ldhúzhatós ebédlő asztal. 4 db párnázott szék. At­tila utca 1.. L em. 3. Anyakoca és trágya eladó. Alsónyomás sor 4. Kukorica eladó. Pusztaszeri u. 22. 3 db 150x90 obiak el­adó. Petőfitelep, Dolgoa u. 14. Jégszekrény- eladó. Érdeklődni de. 9-12­ig. Jóslka u. 5. ftszt. Z. 5 m" vörös terméskő és 125x136-as ikerab­lak eladó. Üjszeged, Kállai fasor 46. Tv-antenna. sezkn eladó. Érd.: péntek egész nap. Nádor u. 10. II. S. Czékusné. Festett hálószobába tor olcsón eladó. Sándor u. 20 a. 256 Jawa eladó. Üj­szeged, Jőbb fasor 40. fényezett hálószoba­bútor ágyak nélkü olcson eladó. Bakay N. u. 3/a. I. 6. 2 mézpergető eladó. Kossuth Lajos su­gárút 21. fszt. 1. Wartburg 1000-es szakszerűen ápolt kitűnő állaootban el­adó. Csángó. Bpest. VII. Lenin krt. 19. Tel.: 211-158. Mély, szép csehszlo­vák gyermekkocsi eladó. Retek u. 43. Kis Tátra személy­gépkocsi eladó. Sán­dorfalva, Ady Endre u. 43. x Eladó háztáji gumi­kerekű kocsi, meg­tekinthető 8 órától egész nap. Tolbuhin sgt. 21. Eladó konyhaszek­rény. asztal, szek. úti, kutkerekü gu­mikerekű kézikocsi, uogoi u. 2o„ emelet 11. Eladó négyszemélyes rekamié, kétszemé­lyes rekamié, kana­pérekamlé, heverő, sezlon, fotelok, ágyak, könyvszek­rény. konyhaszek­rény. ágybetét, férfi varrógép. hármas­szekrény. politúros háló és festett há­lók. Hunyadi tér 5'a. Kétszemélyes sezlon. kétszemélyes reka­mié és süllyesztös varrógép eladó. Pil­le u. 35. Jawa 350 nagykere­kű. minden elfogad­ható áron eladó. Kismotort beszámí­tok. Kárász u. 6. I. 3. Tisza Orion kiské­pes televízió eladó. Tímár u. 3 t>. Egy Jó állapotban levő sezlon eladó. Szeged, Kántor u. 5. Kifogástalan álla­potban levő kombi­nált szobabútor el­adó. Megtekinthe­tő Partizán u. 7„ mfszt. szombaton 3— 6-ig, vasárnap 9—12­ig. Eladó 2 takkos nyúlketrec, 1 női fotel, dióbarna, egy intarziás doboz. — Bárka u. 10., alsó csengő. Horganybádog für­dőkád. kettős létra, nagyméretű előszo­bafal, lisztesláda, szekrények. asztal, kétaknás kályha el­adók. Veresács utca 36. Skoda Octávia Su­per harmincezer ki­lométerrel eladó igé­nyednek. Algyö. Te­metkezési Vállalat. x Eladó szórófejes ön­tözéshez szivattyú, motorral. 402-es Moszkvics henger­blokk. meghaitó Skoda motor, kétco­los hajlékony szívó­cső, nagyméretű jégszekrény. Ságvári u. 8. x Csepel fürdőszobai vízmelegítő, téglalap alakú eladó. 460 Ft. (Vízhálózat nélkül ls használható.) Érdek­lődni: vasárnap. Pe. tőfltelep. Csap utca 59. Jókaiban levő egy­személyes rekamié eladó. Hattyas sor 67. Nagyobb méretű prí­ma zöld fehér kék zománcos krómozott jobbos. balos tűz­hely eladó. Tolbuhin sgt. 51. Lakatosmü­hcly. Haláleset miatt há­lóbútor. székek női ruhák. edények, függönyök, könyvek, sok minden eladók. Estefelé naponta — Házíék, Hétvezér u. 5l Jó állapotban levő hálósznbabútor, alig használt varrógép eladó. Algyői űt 18. Ajtó előszobára, vagy kapura eladó. Veresács u. 12'a. Hodozható cserép­kályha eiado. Petőfi Sándor sgt. 50. Bu­lin t. Négyszemélyes re­kamié, 2 fotel, ket­tő szék, asztal. Va­ria kombinalt szek­rény eladó. Szűcs u. 10. sárközi. Eladó: kisebb mére­tű szalagfűrész, vas­gyalu 270 mm löke­tű. 125 cm" D. Cse­pel motorkerékpár. Megtekinthető: min­dennap fél 4 után. Petőfitelep. Bank bán u. 61/a. 500-as Trabant sür­gősen eladó. Cím: Vánkay, Kossuth u. 26.. II. 2. Lendkereke* hasz­nsat kukou'ioamor­zsoló és varrógép el­adó. Tolbuhin sgt. 47. Érdeklődni: 15­tói 20-lg. Politúros háló, fes­tett 3 ajtós szek­rény és rekamiék eladók. Zrínyi utca 3.. földszint 1„ szom­bat délután, vasár­nap délelőtt. Angol páncéltőkés planinó eladó. Sze­ged. Tápéi sor Jó állapotban levő szobabútor eladó. — Tartalmaz: négysze­ntélves rekamiét, 2 fotelt. 1 asztalt. 1 háromaltós szek­rényt. 2 éjjeli szek­rénvt. Újszeged. Lö­völde u. 20. Beke Sándor. 250-es idskerekü Jawa motorkerék­pár. vízszivattyú 220 voltos motorral el­adó. Harmat u. 22. Kétszárnyú utcai, vagy kamra bejárati ajtó. deszkából nagykapu eladó. — Petőfitelep, Csap u. 58. Feliér csempézett tűzhely eladó. Érd.: 7—10 óra között. — Fejszés. Vidra utca 3.. II. 6. Manet-robogó ön­inditós eiadó. Jó­zsef Attila sgt. 171. 50 mázsa trágya el­adó. Szabadság tér 11. 8o-as tangóharmoni­kát vennék. Ajánla­tokat „Harmonika — 134 377" jeligére a Hirdet, '.be, Különböző méretű ablakok eladók. Ke­reszt u. 13. HAZASSAG EGYÉB 26 éves elvált asz­szony megismer­kedne szerény, ma­gányos, józan gon­dolltodású magas, bania férfivel há­zasság céljából. 30— 45 évig. Kétéves kislányom van. — „Lakás szükséges 134 409' jeligére a Hirdetőbe. Motorcsónaktest, négyszemélyes, vi­harálló eladó. Meg­tekinthető: Béke t. Ü-...oha/on. Sezlon, modern há­lószoba eladó. Al­földi u. 54. 34 éves elvált asz­szony megismerked­ne lakással rendel­kező férfival házas­ság céljából. — „Őszinteség 134 356" jeligére a Hirdető­be. Jól képzett kömü­vessegédet felveszek azonnali belépéssel. Vastag István kőmű­vesmester. Szeged. Dobó u. 37. x Aszma-barlang kú­rához társat kere­sek. Faragó u. 33. Csatornatöltésen le­vő fű kaszálásra ki­adó a deszkt Kos­suth Tsz kertésze­tébem x Jutányos nyaralás Siófokon júniustól 2—4 személy részé­re. „Kertes ház" jeligére a siófoki Hirdetőbe. Zongora béradó. — Háromajtós szek­rény. bicikli dongó­motorral eladók. — Tolbuhin sgt. 19. Sefellnné. Bejárónőt felveszek. Dózsa György utca 2„ II. 26. Idős beteg gondozá­sát lakás ellenében vállalnam. „Mielőbb 134 430" jeligére a Hirdetőbe. Megbízható, leinfor­málható bejárónő jelentkezzék. Köl­csey u. 13.. n. 5. Garázs kiadó. Új­szeged. Szőregi út 3. Gyermek gondozá­sát kétéves kortól, kortes házban válla­lom. Feltámadás ut­ca 7 a, sarok. Megnyúlt, kötött kardigánját, pulóve­rét megjavítja, át­alakítja MüUer Er­zsi. ÜJ üzlethelyiség Lenin krt. 55. X Gomba (húzást, mos­ható alkatrésszel ké­szít Müller Erzsi. Cj üzlethelyiség Lenin krt. 55. X Karórám elveszett Bajcsy-Zsilinszky utcai festékbolt és vágóhídi villamos útvonalán. Becsüle­tes megtalálót jutal­mazom. Boszor­kóuyszleet u. 44'a. Gábor János. Gvcrniekgondozást vállalok egész hétre. Földműves u, 43. x Kardigán. pulóver kézikötését, hímzést, szoknvaplisszirozást vállalok. Udvary Margit kézimunka­üzlet, Kigyó u. 8. X Radiátoros Zephir kályha, olaj- vagy gázfűtéshez alkal­mas eladó. Érdek­lődni : vasárnap Pe­tőfitelep. Csap utca 59. Kiskerekű Wartburg, vaiszniű. 28 ooo km-t futott, kifogástalan, elsőkézből eladó. Ér­deklődnl Kónya szervizében. Dáni utca. Templommal szemben. Modern egyajtós Jégszekrény, ós két­személyes kemping sátor igényesnek el­adó. Pusztaszeri u. 3. emelet. Buela Vil­mán. Skoda Oktávia sze­mélygépkocsi nagy javitás közben el­adó. Érdeklődni: va­sárnap. Petőfitelep, Csap u. 59. Két kitűnó állapot­ban levrt cserépkály­ha gázfűtés miatt eladó. Vedres u. 6,'a. rrr. 7. Jó állapotban Ievö futókocsit vesz a Délalföldi Mezőgaz­dasági Kísérleti Intézet, Szeged. Alsókikötő sor 5. XS. 133 884 lucerna egész évi kaszálásra máso­dik kaszálástól eladó „VIRÁGZÓ" Termelőszö­vetkezet, Dóc. Eladó Igényesnek 5 személyes túrahajó, 175 cm"-es Budai farmotorral. Érdek­lődni : Pozsonyi Ig­nác u. 13. a. Sxálhamentes halasaié a Búbos Étteremben Cigányzene • Kerthelyiség Olcsó árak — 1 adag szálkamentes halászlé IV. osztályon 9,20 Ft, felszolgálva 11.70 Ft. Cs. m. Vendéglátó Vállalat xS. 133 984 4 DÉL-MAGYARORSZÁG Szombat, 1967. június 3.

Next

/
Oldalképek
Tartalom