Délmagyarország, 1967. június (57. évfolyam, 127-152. szám)
1967-06-15 / 139. szám
Tízezer méter ráadás az olajmedencében Jól halad az algyői kőolajfúrási program VILÁG PROLETÁR]Ál. EGYESÜLJETEKI A szegedi kőolajfúrási üzemnek ebben az évben mintegy 66 ezer méternyi fúrási feladata van. A tervek szerint augusztus l-ig összesen húsz 2600—3000 méteres kutat fúrnak és negyvennégy 2150 méteres olajés gázkutat adnak át a kőolajtermelő vállalatnak. A tavalyinál hozzávetőleg, tízszerte nagyobb feladatot — az úgynevezett algyői programot — kitűnően hajtja végre a szegedi kőolajfúrási üzem. A kedvezőtlen, esős időjárás, a belvíz okozta nehézségek ellenére a munka sikeres állomásához érkezett. A hét elején újabb fúrási pontokon fejezték be a vizsgálatokat, a harmincadik 2150 méteres kutat is átadták már, valamint 15 nagyobb mélységű objektum fúrását is elvégezték. Mindez azt jelenti, ho© a szegedi üzem tízezer méterrel. azaz négy kúttal teljesíti túl féléves tervét. A szegedi medence szénhidrogén kutatásának és bányászatának történetében rekordnak számító eredményt új technológia alkalmazásával érték el. Olyan segédanyagokat kísérleteztek ki, amelyek az eddigieknél jobban megfelelnek a szegedi medence sajátos geológiai követelményeinek. A sikert az is elősegítette, ho© a fúrási terhelést és sebességet szintén megnövelték. Eredetileg 40—50 napba telt e© 2150 méteres kút munkálatainak elvégzése Al©ő térségében. Ma ugyanezt a feladatot 25—28 nap alatt oldják meg. A na©obb mélységű kutak fúrási idejét is sikerült 110-ről 6070 napra leszállítani. A kitűnő eredményeket állandó munkaerőhiánnyal küzdve érte el a szegedi üzem. Tíz vizsgáló berendezésből időszakonként csak ötöt működtethetnek, három műszak helyett jelenleg is csak kettő dolgozik. Hozzávetőleg száz embert tudnának azonnal alkalmazni — mondotta Hingl József, a kőolajfúrási üzem vezetője. A munkaerőgondon az sem segített, hogy rendszeresen, bérelt autóbuszokkal ingyen szállítják a munkásokat távoli helységekből a helyszínre. A közeljövőben újabb intézkedéssel próbálkoznak: Hingl József arról is adott tájékoztatást, hogy rövid időn belül emelik a kőolajfúrási üzemhez belépő fizikai dolgozók órabérét Két hét múlva aratás 10 500 kombájn, háromezer aratógép cár „bevetésre44 A kereken e©hetes hűvös, esős időjárás általában kedvezett a kalászosok és — a kukorica kivételével — a kapások fejlődésének. Az őszi árpák és a ma©ar búzafajták egy részét az erős szelek megdöntötték, ez a megdőlés azonban még nem jelent na©obb akadályt a gépi aratás előtt. A kapások közül különösen a cukorrépára és a burgonyára hatott jótékonyan a június eleji csapadék. A melegigényes növények fejlődését hátráltatta a napfényhiány, különösen a kukoricák fejlettsége maradt el körülbelül két héttel a normálisabb esztendők hasonló időszakától. A gabonabetakarítás körülbelül két hét múlva kezdődik. A déli tájakon már szépen sárgulnak az őszi árpák, szőkülnek a rozsok. A szemképződés általában kielégítő. A nagy nyári munkára alaposan fölkészültek a termelőüzemek. A múlt év második felében és az idén 1800 új kombájnt kapott a mezőgazdaság, összesen 10 500 kombájn vár „bevetésre"-. Ezenkívül mintegy háromezer aratógép is a termelőüzemek rendelkezésére áll. A régi típusú kombájnok na©arányú selejtezését is számba véve, kereken félmillió holddal nőtt a gabonabetakarító géppark kapacitása. •w Az első magyar óceánjáró Tegnap a bulgáriai Dimitrov hajó©árban ünnepélyesen vízre bocsátották Magyarország első óceán járóját. A Budapest névre keresztelt ötezer tonnás hajó 114 méter hosszú és .szükség esetén 6225 tonnás rakományt is szállíthat. 3250 lóerős motorja az NDK-beli Halbertstadtban készült, be- és kirakodását teljesen gépesítették. Az óránként 24—25 kilométeres sebességgel haladó óceánjáró megállás nélkül 17 napig tartózkodhat a nyílt tengeren: lehetővé vált tehát, ho© a Budapesttel a ma©ar hajózás kilépjen a Földközi-tengerről a világ óceánjaira. FelldttÉk a Mariner-5-St Az E©esült Államoknak a Kennedy-fokon levő űrhajózási támaszpontjáról szerdán — magyar idő szerint reggel 7 óra 01 perckor — egy Atlas Agena rakéta segítségével a Venus bolygó irányába fellőtték a 245 kilogramm súlyú Mariner—5. űrlaboratóriumot. Október 19-én közelíti meg legjobban bolygótársunkat, amikor annak felszínétől minte© 3200 kilométer távolságban halad el. Mint ismeretes, a Szovjetunióban hétfőn lőtték fel hasonló célból a Venus—4. űrszondát. A szovjet űrszonda súlya közel ötszöröse az amerikaiénak. Fordulóponton az időjárás Kontinensünk közepén, az Adria déli végétől Stockholmig széles sávban még mindig erősen tartja magát a sarkvidéki származású hideg légtömb. A Kárpát-medencében kedden újabb évszázados júniusi „hidegrekord" született: a Budapesten mért napi középhőmérséklet csupán 12,4 fok volt, 7,2 fokkal alacsonyabb a normálszintnél. Ezen a napon hasonlóan alacsony középhőmérséklet száz év óta nem volt hazánkban. A Meteorológiai Intézet központi előrejelző osztályán közölték, hogy a hideg levegő zöme keletre tolódott ót. U©anakkor a kontinens délnyugati és északkeleti partvidékeire melegebb légtömegek érkeztek. A Meteorológiai Intézet szerint a következő öt-hat napos átmeneti időszakban lassú javulás következik. Majd a hónap utolsó dekádjában ismét beköszöntenek a 25—30 fokos, igazán nyárias melegek. Egyelőre tart a hideg lassú beáramlása, de a továbbiakban számíthatunk a hideg levegő fokozatos felmelegedésére. A MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT LAPJA 57. évfolyam, 139. szám Ara: 50 fillér Csütörtök, 1967. június 15. Komócsin Zoltán nyilatkozata a közel-keleti helyzetről Komócsin Zoltán elvtárs, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára szerdán este a közel-keleti helyzetről nyilatkozott a Magyar Rádió és Televízió munkatársának. Nyilatkozatának bevezető részében Komócsin elvtárs a jelenlegi közel-keleti agreszszió előzményeiről szólt. A konfliktus háttere — E térség problémáinak megítélésénél most és a jövőben is fi©elembe kell venni, hogy a második világháború után a gyarmati rendszer széthullott, Anglia és más európai imperialista hatalmak világszerte — így Közel-Keleten is — elvesztették gyarmataik nagy részét. Az arab országok függetlenné váltak. Ebbe a helyzetbe az imperialisták sem törődtek bele. Mindenekelőtt az E©esült Államok és Anglia, de más imperialista hatalmak is megkísérlik visszaszerezni a korábbi pozíciókat, a gazdasági, politikai és katonai hatalmat a Közel-Keleten is — mondotta Komócsin elvtárs, majd utalt arra, hogy e számításokban nagy szerepe van a közel-keleti olajkincsnek: a kapitalista világrendszer jelenlegi olajtermelésének egyharmadát adják az arab országok. — A neokolonialísta törekvések valóravóltásában na© szerepet szánnak Izraelnek — folytatta ezután. — Izrael uralkodó osztálya és kormánya az imperialisták érdekeit és céljait szolgálja. Az a szerepük, hogy a közel-keleti térségben az imperialista érdekekkel, és célokkal összhangban akadályozzák az arab országok fejlődését. Izrael politikája a viszály állandó forrása a Közel-Keleten. Az izraeli törekvések célja az is, hogy az arab országokat elvonja attól a harctól, amelyet a kivívott nemzeti függetlenség és önállóság megszilárdításáért folytatnak az imperialisták ellen. A továbbiakban Komócsin elvtárs arról beszélt, ho© a közel-keleti térségben a leghaladóbb társadalmi rendszert az Egyesült Arab Köztársaság és Szíria teremtette meg. Ezek az országok nagyszabású társadalmi-gaz dasági átalakítást valósítottak meg. következetesen antiimperialista külpolitikát folytatnak. Nem véletlen, hogy politikájuk az imperialisták nemtetszésével találkozik: emlékezetes Szíria legutóbbi olajvitája a nyugati monopoltőkés vállalatokkal. Ez a vita mintegy közvetlen hátteréül szolgált a legutóbbi konfliktusnak. E konfliktus előkészítésének periódusában az izraeli kormány nyíltan megfenyegette Szíriát, hangoztatta, hogy célja a szíriai rendszer megdöntése. Az izraeli fenyegetéssel szemben Szíriával szolidaritást vállalt az E©esült Arab Köztársaság és más arab országok. A Szovjetunió és a szocialista országok szintén szolidárisnak nyilvánították magukat Szíriával, az ETK-kal, az arab népekkel. A Szovjetunió, a szocialista országok célja az volt, hogy elejét ve©ék az összeütközésnek, megakadályozzák a , katonai összecsapást — Köztudott ho© ezt a célt nem sikerült elérni. Ezért Izraelt terheli a felelősség, s a mögötte álló imperialistákat, elsősorban az Egyesült Államokat és Angliát. Az Egyesült Államok és Anglia biztatására az izraeli kormány elhatározta, hogy katonai agressziót indít az arab országok ellen — mutatott rá Komócsin Zoltán, majd részletesen beszélt azokról az erőfeszítésekről, amelyeket a Szovjetunió, s a szocialista országok tettek a tűzszünetért. Az imperialisták lelepleződtek — A Szovjetunió az arab népek érdekeivel összhangban követelte a tűzszünet elrendelését. A szovjet küldött rögtön hangsúlyozta azt is, hogy csak első lépésnek tekinti a túzszünetet, s követeli az izraeli agresszió megbélyegzését, az izraeli csapatok visszavonását ki indulási pontjukra — mondotta —, majd hangsúlyozta, hogy a tűzszünet szorgalmazásának ebben a helyzetben az volt a célja, hogy megakadályozzák a pusztítás továbbfolytatását, elejét vegyék a háború kiterjedésének. Az imperialisták különösképpen az amerikai és az angol imperialisták, ismét a függetlenség és a szabadság könyörtelen ellenségeként lepleződtek le a népek előtt. A továbbiakban Komócsin elvtárs azokról az elvi alapokról szólt, amelyeken a Szovjetunió és más szocialista országok — köztük hazánk — állásfoglalása nyugszik a közel-keleti kérdésben. — Azt tesszük, ami megfelel népeink, országaink érdekeinek, a nemzetközi munkásmozgalom céljainak — mondotta. — Azt vizsgáljuk, hogyan lehet elősegíteni a békéért, a nemzeti függetlenségért, szabadságért, demokráciáért és szocializmusért harcoló erők küzdel(Folytatás a 2. oldalon.) Mai számunkból: SZAVAZÁS A BIZTONSÁGI TANACSBAN AZ ARAB CSÚCSÉRTEKEZLET ELŐKÉSZÍTÉSE A PARTOKTATAS MEGNÖVEKEDETT FELADATAI A TEJ MINŐSÉGE ÉS ARA Az Országos Oktatási Tanács ülése Az Országos Oktatási Tanács — Ilku Pál művelődésügyi miniszter elnökletével — szerdán ülést tartott Az ülésen megtár©alták „A középiskolai hálózat felülvizsgálata; javaslat a középiskolák arányaira 1970-ig, tendenciák 1980-ig" című előterjesztést. A megtár©alt témákkal kapcsolatos állásfoglalásokat a tanács hamarosan nyilvánosságra hozza. Átadták rendeltetésének az MTA szegedi központját Dr Erdey-Gruz Tibor akadémikus, a Ma©ar Tudományos Akadémia főtitkára tegnap, szerdán délelőtt átadta rendeltetésének az MTA szegedi központi épületét. Az Oskola utca és a Somo©i Béla út sarkán álló volt Hungária házban, mely 1861ben Hild József tervei alapján készült, a Szegedi Akadémiai Bizottságon kívül helyet kapott több — eddig a József Attila Tudományegyetem intézeteiben dolgozó — akadémiai kutatócsoport: az analízis-, a matematikai logika és automataelméleti akadémiai, valamint a lumineszcencia és félvezető akadémiai és tanszéki kutatócsoport Az Akadémiának ezt az első vidéki központját dr. Budó Ágoston akadémikus, a Szegedi Akadémiai Bizottság elnöke vette át, s ünnepi beszédében a többi között hangsúlyozta, ho© élni kívánnak azokkal az új lehetőségekkel, amelyeket az új székház jelent a kutatások és a tudományos élet további fejlesztésében. Beszéde végén pénzjutalmat adott át a felújítási munkában kitűnt dolgozóknak: Zilahy János építésvezető mérnöknek, Hell István művezetőnek, Darvas Tamás tervfelbontónak, Tulipán István Takács János és Minyó László művezetőknek, valamint Kispéter Mihály brigádvezetőnek. Az átadási ünnepségen megjelent Sípos Géza, a városi pártbizottság titkára, dr. Straub F. Bruno akadémikus, az MTA alelnöke, Papp Gyula és Árvái József, a városi tanács vb elnökhelyettesei, dr. Tóth Károly, a Szegedi Orvostudományi E©etem rektora, dr. Szalai László, a József Attila Tudománye©etem rektorhelyettese, továbbá az Akadémia több vezető munkatársa és a szegedi felsőoktatási intézmények számos vezetője. A több mint hét millió forintos költséggel felújít-itt és korszerűsített intézetben dolgozó kutatók munkáját a nagyértékú műszereken, laboratóriumi berendezéseken kívül két speciális könyvtár is segíti. Az egyes kutatócsoportok új műszerekkel is gazdagodtak. Itt helyezik üzembe például az NDK-ból vásárolt laser-berendezéseket — az elsőket Szegeden — és itt kap helyet a szegedi kibernetikusok logikai gépe. Mindezeken felül klubélet kialakítására alkalmas, kondicionáló berendezéssel ellátott na©terem, faburkolattal felszerelt szobák szolgáljak a kutatók kényelmét Az MTA szegedi központi épülete a különféle tudományágak képviselőinek az eddiginél szorosabb együttműködésére. sokoldalú tudományos megbeszélések megszervezésére is lehetőséget nyújt Képünkön: az Akadémia szegedi központjának épülete t