Délmagyarország, 1967. június (57. évfolyam, 127-152. szám)
1967-06-03 / 129. szám
-Á Fehér Lajos elvtárs Győr megyében Fehér Lajos, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Minisztertanács elnökhelyettese, pénteken GyőrSopron megyébe látogatott A vendég, a megyei pártbizottság első titkára kíséretében ellátogatott a csornai határőregységhez, a hegyeshalmi új határállomásra, majd Fertődre utazott ahol az állami gazdaság és a konzervüzem munkájával is•nerkedett. (MTI) Kim Ir Szen fogadta Czinege Lajost Kim Ir Szen, a Koreai Munkapárt Központi Bizottságának főtitkára, a Minisztertanács elnöke péntek délután fogadta a Czinege Lajos vezérezredes, az MSZMP PB póttagja, honvédelmi miniszter vezetésével a KNDK-ban tartózkodó magyar katonai küldöttséget. ft vietnami népfrontküldöttség Kállai Gyulánál Kállai Gyula, a Magyar Szocialista Munkáspárt Politikai Bizottságának tagja a Hazafias Népfront Országos Tanácsának elnöke pénteken a parlamentben fogadta a Vietnami Demokratikus Köztrásaság Hazaifas Frontjának küldöttségét, elén Nguyen Thi Liu aszszonnyal, a Front főtitkár- [ helyettesével és a Dél-viet- ! rami Nemzeti Felszabad!tási Front delegációját, amely Nguyen Van Than- nak, a Dél-vietnami Szakszervezetek Központi Bizottsága tagjának vezetésével tartózkodik hazánkban. A Nagy Október tiszteletére Milliós vállalás a szegedi Felszabadulás Tsz-ben Tartalmas versenymozga- kai túlteljesítik, s ugyanak- sárnapon is dolgoznak, szaklom indult a tavaszon a kor 2 százalékkal kevesebb szerűen kertészkednek. A szegedi Felszabadulás Tsz- üzemanyagot használnak fel. rizstermelő brigád több ben. Három szocialista bri- A gépek karbantartását mint 52 vagon rizs előállítágád, továbbá állatgondozók, rendszeresen és gondosan el- sára tett fogadalmat (közel kertészasszonyok, rizsterme- végzik. A szerelők a gépja- 5 vagonnal többet a tervelők, fuvarozók brigádjai vítási terv 5 százalékos túl- zettnél), s ugyanakkor 34 ajánlották jó és takarékos teljesítését és az alkatrész- ezer forintot takarítanak munkájukat a Nagy Októ- költség 1 százalékának meg- meg a rizstermesztési munberi Szocialista Forradalom takarítását ajánlották fel. A káknál. A szállilőbrigád 100 50. évfordulója köszöntésé- Felszabadulás brigád ezen ezer forinttal több bevételt re. Árendás György tsz-el- felül egy emelőállványt, és ér el, mint amennyit előre nök és Molnár Vencel, a egy műtrágya darálógépet kalkuláltak. A tehenészek 10 tsz párttitkára — az agro- készít, mindkettőt használt- százalékos tervtúltejesítést nómusok segítségével — hoz- vasból. Mindez együttvéve ajánlottak fel. A borjúgonzávetőleges számítást végzett kb. 160 ezer forintot hoz a dozók megfelelő takarmáa termelési versenyben tett tsz-nek. nyozással közel 48 ezer fovállalásokról. S az ered- . rint értékű nyereséget biztomény: körülbelül 1 millió , A szociahstabrigad-mozga- sítanak a gazdaságnak. A forintra rúgnak a brigádok lom bolcspjeben számos ne- sertésgondozók, a juhászok vállalásai. Persze ez csupán velojellegu human.sta szan- és a baromfigondozók közel a jubileumi verseny „apró- deku váüalas született: mun- 100 ^ íorint értékű több_ pénze"; azt már lehetetlen ZTJLtcserfkT- le«övedelmet érnek ek forintokban mérni, hogy mi- ^f^SSben*' Mindez pénzben kifejezve lyen sikereket terem a szo- y y y millió forintot jelent. A jucialista verseny a gazdák A jubileumi verseny azon- bileumi verseny láthatatlan közösségi szemléletében, ban a többi brigádokat, forintja azonban az a közösmunkafegyelmében. munkacsapatokat is szorgos, ségformáló, embergazdagító A traktorosok és gépszere- gazdaságos termelőmunkára em ™e}y a versenyben hat lők brigádja a szocialista serkenti. A szabadföldi és a. Sazdakra., S talan ez utobcím elnverésével köszöntik a üvegházi kertészek mintegy ff 1S eppo y koszonNagy Október évfordulóját. 550 ezer forintot érő zöld- tesf. f ^agy Októberi SzoRánfí István. Jani Dezső és ségfélével termelnek többet oialista Foiradalom 50 evNótin József brigádja vál- a tervezettnél. Hogyan? fordulojanak, mint a fonnlalta. hogy a traktorok nor- Amennyiben a termények tokban merhető vallalas málhold tervét 5 százalék- sürgetik, ünnepnapon és va- B. ö. Biztos lépcsőfok p4 zekben a napokban a dánk, jóllehet tisztázatlan szegedi üzemekben, hi- kérdésekkel még az ősszel vatalokban, ktsz-ekben és kezdődő új tanévben is száintézetekben ünnepélyes rnolni kell. külsőt öltenek a szemináriumi termek, a pártoktatási 1+87 másik kovetelmenyév utolsó foglalkozásaira. A ^ nek is eleget tett a propagandisták és a hallga- pártpropaganda: figyelemtók véleményt mondanak az mel kísérte es magyarazta elmúlt évben tanultakról, a nemzetközi helyzet alakú De nemcsak a különböző lását, társadalmi eletünk fokú tanfolyamokon mérle- időszerű kérdéséit, kulonos gelik az idei oktató-nevelő gondot fordítva a szocialista munkát, hanem a pártszer- hazafiság és a proletár ínvezetek legfelsőbb fórumain, ternacionalizmus elmelyitea taggyűléseken is. A téma sére. itt szintén ugyanaz: milyen Valamennyi oktatási foc hatékony volt a pártpropa- man _ a marxista esti ganda, a tanfolyamhallgatók egyetemtől az időszerű kérhogyan értették meg az désekkel foglalkozó politikai anyagot, hogyan tisztázták tanfolyamokig — a konga felvetődött eszmei-politi- resszus határozatait is fel kai kérdéseket? dolgozták a hallgatók. Az A propagandamunka anyag tanulmányozása szinegészét vizsgálva minden te mindenütt élénk vitái frázis nélkül megállapítha- váltott ki. Ez a nagyfokú tó: idén tovább erősödött a aktivitás bizonyítja: a kompárttagság elvi, politikai munistákat, de a pártonkiszilárdsága, kommunista yüliek többségét is érdekli . ... ^ , társadalmunk, partunk fejmeggyozodese. De nemcsak mése a nemzetközi helya párttagok tanultak, képez- zej alakulása. Sokat vitalték tovább magukat, hanem koztak, beszélgettek a szegyarapították marxista is- mináriumokon a párt, a meretüket a pártonkívüliek munkásosztály vezető szeis. A propagandisták jó Védnökség vietnami iskola fölött Védnökséget vállalnak a Vietnami Demokratikus Köztársaság egyik iskolája fölött — határozták el pénteken a Parlamentben a Magyar Nők Országos Tanácsának ülésén. Részt vett a tanácskozáson Pullai Árpád, sz MSZMP Központi Bizottságának titkára. Cécile Hupeí, a Nemzetközi Demokratikus Nőszövetség megbízott főtitkára, valamint a Vietnami Demokratikus Köztársaság Hazafias Frontja hazánkban tartózkodó küldöttsége. Az ülésen Németi Irén, a Nők Lapja főszerkesztője számolt be a VDK-ban járt magyar nőküldöttség útjáról. Ezután a vietnami vendégek szólaltak fel. Hosszan tartó, nagy tapssal fogadott szavaik után a Magyar Nők Országos Tanácsa elhatározta, hogy védnökséget vállal a VDK egyik iskolája fölött, s a háború végéig — a magyar asszonyok, lányok adományaiból — a tanításhoz szükséges minden felszereléssel ellátják az oktatási intézményt. Pedagógusok és építőmunkások kitüntetése Kiváló tanárok, tanítók, óvónők t kola és Nagy Jánosné, a SzeA pedagógusnap alkalma- nak ls: Vozáry Pálnénak, a ff UmS'gSkorló áUalános ból llku Pál művelődésügyi J°«ef Attila Tudomány- iskolójanak tanítója k tL miniszter pénteken délelőtt ^árfíakt^Sf Fel ~ a minisztérium Petőfi-termé- rencnek, a hódmezővásárheDégi Jánosné, a hódmezővásárhelyi Tanácsköztársaben - eredményes oktató lyi Bethlen Gábor gimná- tferefVrézt T'^eeeS nevelő munkájuk elismeré- zium tanárának. „Kiváló ta- Marx téH óvoda helyeft7s séül - 70 pedagógusnak cimet^songrad ^me- ^^ a m-vel6désügyi adott át kitüntetést. Negyszatvmazi belterületi általá- minisztertől „Kiváló óvónő" vennégyen „Kiváló tanár", nos iskola, Hantos Mihály- kitüntető címet kapott tizenhatan „Kiváló tanító", tizen pedig „Kiváló óvónő" kitüntető címet kaptak. A kitüntetési ünnepségen részt vett dr. Orbán László, a Az építőszakma kiválói Országszerte így van ezek- Kiemelkedő tevékenységéért művelődésügyi miniszter el- ben a"apkoban: felvonulási szakszervezeti munkájáért - u ! f, miniszter ei epületekben sereglenek osz- i..t„,mat k„nntt Iá so helyettese, Lugossy Jenő sze az é ítök s a fai Jutalmat kapott Banyai Jaminiszterhelyettes es Pe- üzemekben téglagyárakban nos' Masa ,Teno. Racz Kater Ernő. a Pedagógusok más építőa'nyagipari munka- roly Keresztes N. Erzsébet, Szakszervezetenek fotitkara helyeken is megpihennek a Keresztes N. Lajos, Biczók IS- szerszámok, gépek egy kis Jánosné, Nyári Sándorné, A kitüntetések átnyújtá- időre. Az építők napját a Kiss Mihály, Kiss Sándor, sakor mondott beszédében llku Pál egyebek közt hangKeltetik a fácáncsibéket Á Szeged) Felszabadulás pig tart a gondozás, utána Vadásztársaság tagjai — szabadon engedik őket. munkacsapatot alakítva — Az idén megyeszerte jobb járják a mezőket. Algyő és szaporulatot várnak a szakTápé határában szedik a lu- emberek, mint más évekcernásokból a fácántojáso- ben. A mezei vadszárnyasok kat. A vadőrök gondosan ugyanis csak kisebb számügyeltek arra, hogy a kaszá- ban fészkeltek a lucernáláskor a lucernavágó gépek sokban, inkább a magasra ne tegyenek kárt a vadszár- nőtt őszi gabonákban telenyasok fészkeiben. Négy he- pedtek meg. Innét nem kell lyen keltetik a fácáncsibéket összegyűjteni a tojásokat, és a Felszabadulás Termelő- mert háborítatlanul költhetszövetkezet sándorfalvi uti , ,. . . , ... Rózsa-majorjában elhelye- nek a íacántyukok. Mire az sett központi nevelőtelepre aratas kezdődik, egytől egyig viszik be. Itt másfél hóna- felnőnek a csibék. héten több rövid megemlé- Laczkó István, Horti Ferenc, súlyozta- Az Önök szemé- kez®s köszöntötte már Sze- Kertész Imre, Siklósi Istlyében azokat az óvónőket, geden is. Tegnap pedig az ván, Vajda László, Kovács tanítókat és tanárokat kö- Építők-, Fa- és Építőanyag- Bertalan, dr. Szögi Zoltán, szönjük, akik az utóbbi idő- jpari Dolgozók Szakszerveze- C. Nagy Imre és Nagy Érben leginkább rászolgáltak a ^nek Csongrád megyei bi- nő. megtisztelő címre, arra, hogy „ . , , ,, , f; , , hivatásuk kiváló képviselő- ^^aga tartott aktivaérte- Az ÉM Csongrád megyei jeként tiszteljük önöket kezletet az építőünnep kö- Építőipari Vállalat szegedi — Önök már eddig is pél- szöntésekéPP a Csongrád dolgozói jövő szombaton, dát mutattak emberi maga- me8yei Építőipari Vállalat rendezik meg az építők naptartásukkal éppúgy, mint művelődési termében. ját. A hódmezővásárhelyi 3pedagógiai teljesítményük- Kiss István, a szakszerve- as számú főépítésvezetőség kel. Amikor a part és a kor- zet Csongrád megyei bizott- dolgozói és a sándorfalvi many neveben koszonetet ..... . • j _ * mondok munkásságukért, agának titkara méltatta a epitok pedig most vasarnap egyben kérem: szolgálják munkásmozgalmi hagyomá- emlékeznék meg munkájuk továbbrá is becsülettel a nyokat, amelyekben a mos- ünnepéről, szocialista köznevelés ügyét teni ünnepek gyökereznek, s — mondta, maid alnyujtot- , . , . , , ta a kitüntetéseket. azoka* az ^menyeket, , melyeket az ujja- es ujat A muvelodesugvi minisz- . ... , . . , , . , ter „Kiváló tanár" kitüntető ep,tcsbon ertek el az ,de címet adományozott két tartozó szakmak munkasai. Csongrád megyei pedagógus- Külön köszöntötte a megje, lent szocialista brigádvezetőket, s ez alkalommal köszönte meg a szakszervezeti aktívák lelkes szervezőmunkáját, fáradozását A beszéd után Laczkó István, a szakszervezet megyei bizottságának elnöke kitüntetéseket, jutalmakat adott át. Czakó Istvánné, az ÉM Csongrád megyei Építőipari Vállalat dolgozója az Építőipar Kiváló Dolgozója, Laska Sándor, a ládagyár szb titkára a Faipar Kiváló Dolgozója, Haizler Mihály, a Hódmezővásárhelyi Közúti Üzemi Vállalt szb titkára pedig a KPM Kiváló Dolgozója kitüntetésben részesült. repéről, a párt szövetségi . ... , , politikájáról, az új gazdasámunkajat dicsen, hogy a mechanizmusról és a dolgozók újabb tömegei ér- nemzetközi munkásmozgatették meg és fogadták el lomról. A széleskörű vitáka párt helyes politikáját. A ból .kicsengett a párt politi' . ., . . , . , , .... kájaval való teljes nezetparttagsag es a pártonkívüli- azonosság< az aktiv cselek. ek döntő többsége példát vés vágya, a szocializmus mutat a munkában, ezrek felépítéséért végzett önzetvesznek részt valamilyen fen munka vállalása. formában a közéletben. Pél- A propagandamunka dák egész sorával bizonyít- eredményességének mérleható, hogy megnőtt a közé- ge tehát kétségtelenül poleti és politikai aktivitás. zitív- fe1 oldotta meg a fel, ... . ... adatokat. Az idei oktatási Csak néhányát említve: a éy js bjztos ,épcsőfok voU március 19-en lezajlott ta- a szocialista tudatformálásnácstagi és országgyűlési hoz vezető úton. A kölönképviselöi választások sike- fdle tanfolyamokra Szege., . . , . , den közel 14 ezer embert a választópolgárok ez- szerveztek be a pártszer,T. rei tevékenykedtek. Soha zetek. A tanulási formák is ennyi ember nem jelent megfelelőknek bizonyultak, meg a jelölő gyűléseken, jobban igazodtak a gyakora „„, jati ólét követelményeihez mint az iden. Az üzemi ren- ~ . . . , , . ; Szinte mindenki megtalalta dezvényeken, a termelesi ta- az előképzettségének és érnácskozásokon, a szakszer- deklődésének megfelelő forvezeti vagy a KISZ taggyű- mat- Különösen népszenl léseken imponáló aktivitás Yolt. , a .gazdaságpolitikai tanfolyam ipan tagozata és tapasztalható, az emberek g ^^^^ éoítésének magától értetődően monda- kérdésej tanfolyam. A tannak véleményt, bírálva a folyamok anyagai Koro_ hibákat, de félreérthetett e- gan kapcsolódtak a gy^^. nűl kifejezésre juttatva lat- életheZi fontos elvi p<> egyetértésüket a párt poli- Htikai útmutatáat adtak a tikajaval. mindennapi munkához. Az építőmunkában vállalt Nagylétszámú hallgató végfelelősség, a közéleti aktivi- zett idén a marxista középtás elválaszthatatlan a pro- iskolán. Ennek eredményes pagandamunka színvonalé- munkáját igazolja, hogy tói. Ez erős hangsúlyt ka- hallgatói közül sokan jeleritpott az idei oktatási évben, keztek a marxista oktatás de a következő esztendők- egyik legmagasabb falcára, ben még jobban meghatá- az esti egyetemre, rozza a politikai képzés fel- A következő tanévben a adatait, hiszen az elméleti pártpropagandának még munkaban is előtérbe kerül- igényesebb magasabb szin. nek a gazdasagi kerdesek. ,. , , .. , ,, « -j • , , .. , vonalú oktatasra kell toreAz idei oktatási év egyik fo , , . . .. , , .„ . célja volt a gazdaságira- kpdn,{\ A Pártonkivüliek nyitás reformjának megma- nevelóseben Jelentősebb gyarázása, szükségességének részt vállalnak a tömegszermegértetése a dolgozókkal. vezetekEzt lényegében eredménye- A pártszervezetek máris a sen oldotta meg propagan- következő tanév megszervezésén fáradoznak. Jövőre az eddig jól bevált formák mellett a közgazdasági alapismeretek tanfolyamát is meg szervezik. Az egyéves tanfolyamon az új gazdasági merhanizmus megértéséhez szükséges gazdasági alapfogalmakkal ismerkednek a hallgatók. Üj oktatási forma lesz a magyar párttörténet című tanfolyam is. Fíártoktatásunk hatékonyságának kulcsembere a propagandista. Szegeden mintegy 400 pártmunkás fáradozik évről évre e nehéz, de talán legszebb pártmegbízatás maradéktalan teljesítésén. Nehéz napi munkájuk után esténként hajolnak könyveik fölé: tanulnak, hogy taníthassanak. Közülük sokan végezték el a marxista esti egyetemet, az állami egyetemet, főiskolát. Az ő áldozatkész, fáradhatatlan munkájuk eredménye is az idei oktatása év. HORVÁTH LASZLÓNÉ Alku a holtban is A vásárlókkal kor már moso- magyarázattal zsúfolt szegedi lyogva hallgatták szolgált: élelmiszerboltban a beszélgetést, azt _ érdekes párbe- hitték, valami is- , ~ , z n?ar azuj szedre lettem fi- merősével tréfál, kereskedelmi gongyelmes. - Nyolc forin- dolk<^^ -jelleme. — Drága ez az tot adok érte, hi- A boltvezetőnek eper kilenchatva- szen ez már az i°ga van. olcsobnért - így a vá- alja, meg is lö- b?" adnl a. "fpI sárló. — Adja ol- rődött. közben erteket csobban! Az üzletvezető vesztett arut. Az üzletben le- beleegyezően bó- Ezt az űj szelvők mind felfi- lintott, s kimérte lemet csak üdvögyeltek: a szabott az epret. A néni zölni lehet, hiszen árakhoz szokott valóban nyolc fo- például a gyorsan közönségnek fur- rintot fizetett, ér- romló gyümölcsöt csának tűnt az te. Most lepődtek gazdaságosabb állami boltban al- meg igazán a vá- csökkentett áron kudozó néni. sárlók, amikorlát- adni, amíg elad- Mennyit ér ták: nem tréfáról ható' mint maganak? — ker- van szo, hanem dezte az üzletve- érdekes, új dolog- nap kidobnizető. A vevők ek- ról. A boltvezető H. M. masSzombat, 1967. június 3. ^ÉL-MAGYARORSZÁG H *