Délmagyarország, 1967. június (57. évfolyam, 127-152. szám)

1967-06-18 / 142. szám

Henry Moore budapesti kiállításáról SOMFAI LASULÖ JÓT AKARUNK. SZERKESZTŐ UR király Es királyné csalad Nem mondom. bizonyos kérdésekben talán hamarabb és a megszokottnál kissé merevebben szoktam dönteni, de hát erre szükség vam Mert például mit szólna a Komarek, ha azt látja, a főnöke tétovázik? Az eredmények meg többnyire engem igazoltak. Ha nem, mindig kéznél voltak azok az objektív nehézségek, amelyek kisegítettek . Azt. tetszik kérdeni, hogy szerettek-e? Kissé különös ez a kérdés, de azért válaszolok ra. Ez voltaképpen soha nem érdiekeit. Mentem a magam útján. Csodálatosképpen — ez mások számára volt csodálatos — nem az anyagiak érdekeltek. A kocsi? Istenkém, ez csaknem úgy hozzátartozik az életvonalamhoz, mint mondjuk másoknak — például ennek a Komareknek — a vasárnapi futbalimérkőzés. Meg kellett is. A telep, amelyet rambiztak, hat kilométerre van, s a vállalati kocsit soktelé rángatjuk. Még jót is teszek velük tulajdonképpen, ha a benzin áráért a magamét koptatom. Hogy ezt eddig még senki meg nem köszönte, azon nem csodálkozom. Korkép. Ja, hogy a gyerek!... Hát Igen. Ez van. De uram, tehetek én erről? Higgye el, a mai társadalom ... illetve a cimborák, akik az ilyen bátortalan, mafla gyereket mindenbe beleviszik. Hogy nem kellett volna tavaly a kezébe adni a kocsit? De kérem, ez a gyerek úgy furikázik a motorcsónakkal a Velencei-tavon, hogy a versenyzők is megirigylik. Mert kérem, a motort. azt aztán szereti. Valamit ért is hozzá. A gimnáziumban a motorszerelő szakkört végezte, a legjobban mind közül. A katonaságnál a kedvencük volt, hiszen szenvedélyesen ugrott, :í ha valamelyikük motorkerékpárja kaputot mondott. Kérem, arról az esetről nem sokat tudok. Éppen egy fontos országos értekezleten jartam — vesztemre a vállalati kocsin —, amikor történt. A fiam csak a kórházi ágyon láttam viszont. Mondhatom. bátran viselte. ,,Semmi, apa! Ebcsont beforr! .Már nem is fáj. Igen. a sipcsont. itt a térdem alatt..." Hát így. Bocsásson meg. ha , elmondom, egy kicsit büszke is voltam rá. Apjafia. Eszem|É be jutott az oroszországi * nagy futás. A német le akart lökni a kocsiról, de én nem hagytam magam, s mint — hogyan is tanultuk még az elemiben? —, mint Dugovics Titusz ... Nagyot hemperegtünk az árokban a hóban, s amikor a pisztolytáskájához kapott, egy gyalogsági ásóval megelőztem. A kislány? Hát azt végtelenül sajnálom. Egy amputálás mindig szomorú dolog, pláne nőnél. Szerencsére nem a jobb karja ... Szerkesztő úr, hát mondja meg nekem. hogyan lehetett ezt az áldott jó gyereket annyi mindenbe belevinni? Milyen szülők azok. akik hagyják, hogy az utcán nőjön föl a gyerek, hogy csavarogjon, rossz nők ágyában forgolódjon, iskolát kerüljön? Ki a felelős ezért? Ezeket nem tudta megnevelni a társadalom? Mert a mi fiunk áldott szelíd gyerek volt kiskorától. A feleségem egy időben aggódott is. „Te, nincs ennek a gyereknek valami baja? Ez nem megy csavarogni, nem futballozik, nem csúzlizik be ablakokat. Normális dolog az. hogy folyton itthol ül, s oivas, olvas a végtelenségig?" Nekem ez akkor fel sem tűnt, éppen akkor készültem az államvizsgámra, s a levelező hallgatóknak, talán tudja, szerkesztő úr, nem rózsásak a kilátásaik. Még meg is haragudtam a fiam egyik tanárára, aki valamilyen társaságban az akkor még nyolcadikos gyerekről ezt mondta: „Valami van ezzel a Simek gyerekkel. Nem, nem az a baj, hogy nem tanul. Tanul ez, kérem, ahogy csak bír. Hanem ennek nincs barátja. Persze, én nem állítom, hogy az egyke volta miatt vadóc, nem. De olyan, mint a mimóza, vagy mit tudom és micsoda. Ha közelednek hozzá, összehúzódik, s szúr. El-elnézem szünetben is. Állítom, valami terheltsége van. S meglátjátok, egyszer fej is tör rajta..." Ezt mondta az a tanár. Szerkesztő úr, én nem bántom a pedagógusokat, de ezt azért ... És olyan társaságban. amelyről tudta, úgyis ViSséfmoWdják nekem. Terheltsége? Ugyan kérem! Apja-anyja egészséges a felmenő ágon végig! Miféle terheltsége van, s kit:1 kapta volna? A Bucskó terjesztette ezt. pedig ő aztán igazán hallgasson! Neki is egy fia van. s mi lett belőle?! ö ugyan hiába barátkozik a tanárokkal, mégsem ért a gyermekneveléshez. Amit a drágalátos Ervin fia véghezvitt! Mondtam is a fiamnak, meg ne lássam őket együtt. Valóságos csirkefogó. Én nem csodálom. Szerkesztő ur, annak a gyereknek mindent szabad. Az én fiam nem nyúlkálhat a pénztárcámhoz szabadon, amikor akar, ezt még a feleségemnek sem engedném meg — hiszen egy összegben megkapja a gyerek havonta azt a 400 forint zsebpénzt, azzal aztán szabadon gazdálkodhat. Különben — ahogy mondtam is — áldott szelíd gyerek, nincs ennek egy hanCosabb szava sem, most 21 éves korában sem. A jeles érettségi után persze jelentkezett az egyetemre. Fel is vették. Nem, nem miattam, hiszen azt sem tudták talán, hogy az én fiam az eléjük kerülő Simek Gábor. Persze csak az esztendős katonáskodás után kezdte újra a tanulást. Ja, hogy aztán mégis miért ismételte az osztályt? Több körülmeny okozta ezt. Akkor volt súlyos beteg az anyja. Két hónap a klinikán, műtét. Nagyon megviselt bennünket. Közben meg a lányok, persze. Kedves szerkesztő úr, maga se gyerek már, tudja, hogy i olt a mi korunkban. De ami itt ma megy; „Még megérem — mondja a feleségem —, hogy egyszer pucéran jön haza. Még a nadrágot. is lehúzzák róluk!'' Én persze nem hiszem el, hogy minden mai lány olyan jóféle. de annyit látok, hogy Gábornak nincs tőlük nyugta. Megyek, kérem, haza az egyik nap, s ott fekszik a rekamién egy csinos kislány. Fölpattan, bemutatkozik. Hat a Gábor? — kérdem. „Leszaladt cigiért" — mondja fesztelenül. De ez a fitos szöszke ebben az évben már a harmadik ebben a kiadásban .... Gábor különben józan életű. összesen háromszor latiam részegen. Tud az. kérem, vigyázni magára, arra is gondol, hogy az én fejemre nem hozhat szégyent. Tulajdonképpen még nem találta meg magát. Tetszik ezt érteni, ugye? Kezdetben azt hitte, bölcsésznek való. Én elhiszem, hogy tévedett. Nincs kedve a filozofálgatáshoz. Hogy szeret olvasni' Persze, változatlanul. Nincs az az útleírás, amit az első betűtől az utolsóig ki ne olvasna. ..De apa. értsd meg, hogy én unalmas Tolsztojokat meg Thackeray-ket olvassak?!" Most jogászkodik. Kedves szerkesztő úr. maga müveit, olvasott ember, aki nyitott szemmel járja a v ilagot. bizonyára megért engem. Nem akarom elmesélni az eletem történetét, pedig abból egy nagy riportot lehetne kerekíteni. Elmúlt, ennyi elég. De hogy milyen mélyről jöttünk, én is. feleségem is azt csak mi ketten tudtak igazán. Aztán eljött az idő. hogy emberi életet kaptunk, kiemelkedtünk. Igaz, a feleségem csak adminisztrátor. de én ennek a részlegnek a vezetője, hisz tudja jól. De már megbocsásson, hol van az előírva, hogy a mi vérünk, a mi fiunk éppúgy verekedjen húsz körömmel az életért, mint mi egykor? Mondja meg a szivére tett kézzel, bün-e az. amit nemrég a könyvelőnktől hallottam? „Már megbocsássatok, az én gyermekem az — en gyermekem, s megértem, hogy a várakozás álláspontjára helyezkedik. Ugyan, mi < árhat ránk? Háború? Üj nyomor és romok? Várni kell, apa. Így beszél. S talán igaza is van." Szerkesztő úr, nem rabolom sokáig az idejét. Ugye nem riportalanya voltam? Nagyon megkérem, egy szot se arról, amit beszéltem! Hogy mégis elmondtam, azért volt, hogy ennek ismeretében ítélje meg a gyereknek legújabb ... botlását... h8 szabad igy neveznem. Biztos vagyok benne, a rossz társaság vitte bele. pedig folyton ettől óvjuk; kérem. Ha anyagi oldala is van a dolognak, természetesen megtérítem, csak valahogy nyilvánosságra ne kerüljön. Már csak az anyja miatt se. Mostanában egyre többet panaszkodik a szívére. Mindent megtéritek, hiszen a fiam, s azt akarom, amit minden szülő, hogy becsületes, rendes embert faragjak belőle. Két szerelmes vers Ueaanka Maksimovics shhez az kell, hogy minden életlen kés, olló, bárd. balta ide jöjjön. Mert drága a jegy. Aztán azt hallja, hogy Mariska igeri. mindjárt fordul, s hozza az étterem összes kését éleztetesre. Majd kifizeti a szövetkezet. A köszörűs a szakácsnő ringó járása után sandít, amint siet át a piactéren az étterembe.. A borbély lányka nem szól. Szomorúan lerakja a holmikat a faládára. Elmegy, mert sürgős dolga van. De a tanácsháza boltíves oszlopai alatt meghúzódik onnan lesi a köszörűs munkáját.. Vagyis inkább a megrendelőket, akik között, alig akad férfi, talán egy se. És ami a legérdekesebb, először minden lány, meg aszszony vihogva beszelget a köszörűssel, átadja neki azt az egy-két szerszámot, aztán eltávozik, s kis idő múlva rengeteg életlen szerszámmal tér vissza. Most éppen azt látja, hogv a nagy kövér önkiszolgáló boltos lánv alkudozik a szalámivágó kés élére. Még nevetgélnek is. Pedig ha a beszédüket is hallaná, akkor lenne igazán sápadt szegény kis borbély lányka: — És mennyiért köszörüli? — Hát ... én már csak a szivem szerint bírom szabni az árakat: sovány lánynak 12 forint, kövér lánynak 8 forint. — Oh, igazán ... ne mondja ... hahaha ... S amint a cirkuszra terelődik a szó, boldogan pattan a kövér boltos lány: — Elhozom még a kenyérvágó késeket. És felsikolt a köszörűs keze alatt a kes. De nem sokáig. Ujabb kuncsaft érkezik: az iskolaigazgató Teréz lánya: — Mennyiért köszörüli meg ezt a húsdaráló kést? — Megcsinálom jó aron, de szép lánynak fél áron. Két perc múlva már a cirkuszról van szó: — Ha maga eljönne. Mert maga a faluban a legszebb. Csak draga ám a cirkuszi belépőjegy, es kevés a köszörültető. Olyan nézéssel tapad a szép Terézkére. aminek még egy elvált asszony sem bírna ellentállni. Terézke pedig boldogan szalad két késért, meg a papa bicskájáért, hadd legyen a köszörűsnek pénze sok. De közbe beszól a Seresék Verájának, a Posztó patikusék Klárikájának: gyorsan vigyenek minden életlen tárgyat a piactérre, mert olyan kiváló köszörűs van itt. hogy csuda. Aztán Vera is. a Klárika is sorrajárja a maga ismerősét, csakúgy ömlik a sok rossz, életlen szerszám a köszörűs faládájára, aki alig győzi már taposni a pedált. De nincs megállás, nincs idő pihenésre, mert gyűlnek az asszonyok, lányok, gyűlik a sok munka. FT R agvognak a csillagok. Az esti szél a kis téren recsegő zenet kerget. Megszólal a csengő, a tömeg ömlik a sátor alá. A pénztárablak alatt legalább tíz szoknyás lányka toporzékol. Ott áll Mariska, a szakácsnő, a kövér önkiszolgáló boltos lány, Terézke, Seres Vera, Posztós Klárika, meg a többiek, szép kellemesen kiöltözve. Parfömillat terjeng körülöttük. A bejárati oszlopnál is álldogál egy fiatal lányka. Magában. Zsebkendőt tart az orra alatt, néha beleszipog. Csótó borbély kis segedje ő, aki a tanács oszlopai alatt leste a csúf esetet. Ö. az a nyomorult, közönséges köszörűs. Csak egy vigasztalja: az a tíz lány. Mariska. Terez. Éva, Vera. Klári, mind itt várja a randit, de hiába. Nevetnivaló, hogy egviksem tudja a másikról, hogv az is a köszörűs vendege lenne. Mind azt hiszi, hogy valóhan jön majd a köszörűs, csak késik. Hát, aki annyi kést megköszörült egész nap. az késhet is. És mind azt hiszi magáról, hogy valóban ö a legszebb a faluban. Ez vigasztaló. Legszebb öröm a káröröm. A sátor alatt elhallgat a zene. Torzhangú bohocrikoltozás szűrődik ki, nyomában hatalmas, ezernyi torokból feltörő nevetés. A lányok ott a pénztárablak alatt mintha megsejtenének valamit. összenéznek. Hátukon hideg fut át. Nincs kire várni. És egymáshoz nem szólva, settenkedve elszállingóznak onnan, mintha ott se lettek volna. Csak a kis borbélylánvka álldogál hűségesen a bejáratnál, zsebkendőjével. apfényes délelőtt. A nagy sátor körül idomított kutyák sétálnak, póniiovak rágcsálják a jóizű szénát. A cirkuszosok pokrócokon elnyúlva napoznak, pihenik az esti produkció fáradalmait. A tér túlsó véginél feltűnik egy kereken guruló láda. Mögötte, a láda fogóját markolva férfifej imbolyog. Megáll, lenyomja a két fogót, a kerék felülre kerül, a láda tótágast áll. Pillanatok alatt felkerül a kerékre a szíj, és recsegve sikolt a reklám-bárd a köszrükövön. Aztán felhangzik a kiáltás: — Köszörűs. De mintha berekedt volna; mély a hangja, erőtlen, öreges. E pillanatban kivágódik a borbélyműhely ajtaja. A kis fehérköpenyes borbély lányka szalad ki rajta. Szalad-szalad egyenesen a piactérre, a köszörűs felé. Már ott van a nagv faláda előtt. Megáll, megtorpan. A melléhez kap: — Hát... nem hajt meg... Kristóf bácsi? — Én? Már mér'fialtam volna meg. kedves? A lányka lehajtja a fejét. Megfordul, indul visszafelé. Csak ennyi jön ki a torkán: — Ó, a nyomorult, a közönséges! Intelem Elmondom, halld [a titkomat, ne hagyj magamra lsohasem ha valaki zenei. Megeshet, mélynek bársonyosnak erzem egy szemper egészen kozönseges túzét. Megeshet velem, ágy énem, örvevyebe (kap a zene s minden férfinak nyújtom a kezem. Ilyenkor megeshet, hogy szépnek ttelem szeretni a tünékeny alkalmi szerelmet. Elmondhatom, megeshet ha zene bujtogat, legdrágább titkomat: hogy mennyire szeretlek Ó, ne hagyj magamra Isohasem ha valaki zenél. Dudás Kálmán forditasa Solymos Ida Góhka Ssataid keskeny [folyama! rajt ide-oda csonakazom. Nem gondolok read [soha: te lettél a [foglalkozásom. Osztok, szorzok: mit reméljek? Majd ülök veled teljes órahosszat. Terhet nem bir, nem bir a szó — zsebedben lakni volna (jó a szó se hosszabb, mint az élet, a szó is ciganyútra téved. Ha gondolod, hogy elbírod, majd nézlek, nézlek. Vasárnap, 1967. június 18. DÉL-MAGYARORSZÁG 4