Délmagyarország, 1967. június (57. évfolyam, 127-152. szám)

1967-06-18 / 142. szám

Változatlan kenyérgabona­árak 1987-rs A Mezőgazdasági és Élel­mezésügyi Minisztériumban tájékoztatásul közölték, hogy a tavaly felemelt kenyérga­bona árak 1967-re is válto­zatlanul érvényesek: a szok­ványminőségű búzáért má­zsánként az egész országban egységesen 267, a rozsért 245 forintot fizetnek a termény­forgalmi vállalatok. Ezenkí­vül az értékesített gabona minden mázsája után 30 fo­rintos adókedvezmény illeti meg a termelőszövetkezete­ket és termelőszövetkezeti csoportokat. Az erőteljesen fejlődő, többnyire sűrű állományú gabonák terméskilátásai szin­te mindenütt kedvezőek. A legutóbbi összegezés szerint a termelőüzemek több mint 84 000 vagon kenyérgabona értékesítésére szerződtek a terményforgalmi vállalatok­kal. A gazdaságok azonban — a terméskilátások fonto­sabb ismeretében — máris megkezdhetik a pótszerződé­sek kötését. A szerződés nélkül átadott kenyérgabo­náért mázsánként átlagban 10 forinttal kevesebbet fi­zetnek az állami felvásár­lók. Nagyobb gondot fordítanak a szakközépiskolákra - Módosítják az ösztöndíjrendszert Ill:u Pál tájékoztatója a megyei tanácselnökök értekezletén A Parlamentben dr. Dal­los Ferencnek, a Miniszter­tanács tanácsszervek osztá­lya vezetőjének elnökletével értekezletet tartottak a me­gyei, a fővárosi és a megyei jogú városi tanácsok végre­hajtó bizottságainak elnökei. Ilku Pál művelődésügyi miniszter, az MSZMP Poli­tikai Bizottságának póttagja, vitaindító referátumában hangsúlyozta, hogy a gazda­ságirányítás új rendszerében kulturális kérdésekben is megnő a tanácsok hatás­köre és felelőssége. Az elfogadott elvek szelle­mében a megyei tanácsok dönte­nek például a különböző oktatási intézmények fenn­tartásának, működésének számos kérdésében. A végrehajtó bizottságok el­lenőrzik majd, hogy terüle­tükön helyesen és hiánytala­nul érvényesülnek-e műve­lődéspolitikánk elvei, orszá­gos céljai, figyelembe véve a helyi adottságokat. A tanácsi hatáskör bővülé­sének megfelelően átalakul a Művelődésügyi Minisztérium irányító segítő tevékenysége: országos vagy regionális (helyi) érvényű jogszabá­lyokkal, rendeletekkel gon­doskodik az oktatási tör­vény gyakorlati végrehaj­tásáról (ilyen pl. tantervek, tan­könyvek bevezetésének el­rendelése, iskoláztatás stb.); a megyei tanácsok végrehaj­tó bizottságainak rendelke­zésére bocsátja az országos tapasztalatok elemzését, ösz­szegezését, amelyből a helyi szervek saját munkájukra nézve is hasznos következte­téseket vonhatnak le. Ilku Pál a továbbiakban rátért az iskolareform végre­hajtásának néhány kérdésé­re. Hangsúlyozta: az általá­nos iskola változatlanul köz­művelődésünk alapja; fej­lesztése, hálózatának teljes kiépítése és az ezzel együttjáró gazda­sági döntések teljes egé­szükben a tanácsok hatás­körébe kerülnek. A helyi államigazgatási szer­vek a jövőben nem kapnak ll Játék" a közösség javára Management a kenderfonógyárban A zsűri elfoglalta helyét az elnöki asztalnál. Mellet­tük magas tábla: eredmény­jelző. A könyvtárszobában körülbelül húszan ültek, a gyár vezető beosztású dol­gozói. A játékvezető ismer­tette a szabályokat. A Ma­nagement-Games elv kombi­nált felhasználásával meg­rendezett vezetői (üzleti) verseny szabályait. Azt hi­szem első izben rendeztek ilyenfajta „játékot" mosta­nában magyarországi gyár­ban. A kíváncsiság vitt el engem is az eléggé szűkkörű rendezvényre. Jeligés pályázatok A lényeg a következő: a gyár vezetői felkérnek meg­határozott beosztású dolgo­zókat, ho© ve©enek részt a versenyben. Tőlük olyan ja­vaslatokat kérnek, amelyek megvalósításával növelhető az 1967-es nyereség. A pá­lyamunkák kritériuma tehát: mér ebben az évben meg­valósíthatóak le©enek, s ne igényeljenek komolyabb be­ruházási üsszeget. A pá­lyázatokat jeligével kell be­nyújtani, a szerző nevét még külön borítékban sem kell megjelölni. A játék zsűrije — általá­ban igazgató, főmérnök, fő­könyvelő va© más magas beosztású vezetők — előze­tesen értékeli a jeligével be­nyújtott pályázatokat, javas­latokat. Azokra, érdemük szerint pénzjutalmat hatá­roz meg, vagy pedig nem ad rájuk semmit. A versenyen ezek a jeligés pályázatok j,hivatalból" részt vesznek. Ötletek a helyszínen A pályamunkákon kívül a versenyen megjelent szemé­lyele szóban is előadhatnak bármilyen nyereséget javító ötletet. Azokat a zsűri meg­hallgatja és azonnal dönt, értékel: természetesen ezút­tal is pénzben kifejezve. Ha­sonlóan bírálják el a jeligés pályázatokhoz csatlakozó ja­vaslatokat, módosító és an­nak hatékonyságát javító kiegészítéseket. Előfordulhat u©anis, ho© a jeligés pályamüvet azért nem tudták értékelni, mert nem volt elég világosan ki­fejtve az álláspont. A játék idején a benyújtó is helyes­bíthet, javíthat eredeti váz­latán, de ha nem tud, va© nem akar, esetleg más részt­vevő „beszáll" a pályamű védelmében. Ha sikere van, használhatóvá alakította a díjazás nélkül mradt javas­latot, nyert ü©e lehet A ©akorlati versenyt vál­tozatossá teszi a helyszínen kiadott kérdésekre való vá­laszadás, amelyet írásban kell benyújtani a név fel­tüntetése nélkül, A vállalat­nál lényegesnek ítélt, közér­dekű kérdésekre kér választ a zsűri, A beadott — időre elkészített — válaszokat pon­tozzák, és az első három he­lyezettet a helyszínen jutal­mazzák. Ezek volnának a Mana­gement-Games elv alapján kombinált vezetői üzleti ver­seny legfontosabb játéksza­bályai. Ezek után lássuk, hogyan folyt le a szegedi kenderfonó©árban első iz­ben megrendezett verseny: A győztes jelige A játékvezető a jeligéket kis cédulákra írta és e© do­bozban összekeverte. Sorso­lással döntötték el, ho© mi­lyen sorrendben kerüljenek fel az eredményjelző táblára a pályaművek. E módszerrel elkerülhető az előny szer­zése, vagy a hátrányos helyzet. U©anakkor bizto­sítható az érdeklődés is, hiszep a jelige nem árulja el, ki s mi van mögötte és egyáltalán milyen értékíté­lettel indul a versenyen: nullával-e, va© esetleg ezer­forintos jutalommal. A szegedi ©árban előze­tesen 14 jeligés pályázat ér­kezett a zsűrihez, amely 26 javaslatot tartalmazott. Mind alaposan értékelték. A sorsolásnál a „Minősítés" jeligével beadott pályamű kapta az első sorszámot. Aztán a „Gardella", a „Ko­operáció", a „PP—6" az „53,5 százalék"... követke­zett, majd a „Beruházási hányad" és a „Rázós" jelige zárta a sort. A zsűri egyik tagja elő­terjesztette elő a pályamű­vet. Elmondta a javaslat lé­nyegét, megokolta a cóntést, amely 300 forint jutalomra javasolta a tervezetet. Az elszívott hulladék újbóli fel­dolgozásáról volt benne szó, de ü©, ho© kártolni már ne kelljen. A pályázó itt felfedte kilétét, mert úgy érezte, hogy javítani tud eredeti javaslatán. Egyik fő­művezető volt a „Minőség" je'ige mögött, s ott a ver­seny során elmondta, hogy most kerül selejtezés alá egy gép, amelynek a tűme­zőjét fel lehetne használni elképzelésénél, s akkor már­is többet ér az egész. A zsűri összedugta a fejét, majd döntött: felemelte a jutalom értékét 600 forintra. A já­tékvezető felje©ezte a táb­lán az összeget t© ment ez sorra minden jeligénél, persze nem min­denütt sikerült javítani, s nem minden pályázat kapott értékelést. A pálmát, az 1000 forint jutalommal induló előnyt a „Beruházási há­nyad" jeligével beadott pá­lyamű vitte el. Gondolkodásra késztet Ezen a játékon ú© érezte az ember magát, mint egy műszaki továbbképzésen, egy szakmai szemináriumon. De olyanon, ahol nem elmé­letileg, „globálisan" tanács­koznak, hanem egészen pon­tosan tudják a részletet is. Olyan „Ki mit tud?" játék volt ez, ahol a ©ár vezető­beosztású emberei verseny keretei között törték a fejü­ket egy-e© hasznos megol­dáson, olyan műszaki vál­toztatáson, amely még eb­ben az évben nyereséget je­lent az egész kollektíva számára. Ez a fajta management gondolkodásra kényszeríti a jelenlévő „játékosokat", amely játék viszont a kö­zösség javára csakis és kizá­rólag előnyt hozhat. Én a nyelvezetet nem igen értet­tem, mert nem va©ok mű­szaki szakember, de érdek­lődésem e© pillanatra sem lankadt, mint ahogy minden ottlévő játékos élénken dol­gozott. Szeretném megismé­telni ezt az utolsó szót: dol­gozott. Gazdagh István központi irányszámokat, ép­pen ezért nyomatékosan fi­gyelmükbe ajánlja, ho© a középiskolákban szüksé­ges színvonalemelést, a fi­zikai dolgozók gyermekei­nek előbbrejutását az álta­lános iskolában alapozzuk meg. Ismertette a miniszter a továbbtanulási lehetőségeket, a körzeti iskolai hálózat ki­építésének eredményeit, majd az iskolahálózat átalakításá­ról beszélt: a népgazdaság szükségletei, a ©orsan nö­vekvő érdeklődés is megkö­veteli, ho© a jövőben már na©obb gondot fordítsanak a szak­középiskolák hálózatának bővítésére. Kem volna helyes csak a helyi munkalehetőségekhez szabni a felvételi keretszá­mokat, hiszen ezek az okta­tási intézmények adhatják a műszaki egyetemek és főis­kolák utánpótlásának jó ré­szét is. Ezért a hetvenes évek elejére a szakközépiskolák javára változtatjuk meg a gimná­ziumok és a szakközépis­kolák ma még egészségte­len arányát. Az idén érettségizett mint­egy 51 ezer fiatal 69,2 száza­léka jelentkezett e©etemre, főiskolára, örvendetes, hogy a tavalyinál többen készül­nek a felsőfokú techniku­mokba. Csökkent a műszaki egyetemekre, a tanárképző főiskolákra, valamint a ta­nító- és óvónőképző intéze­tekbe jelentkezettek száma, s — bár eddig is sok fiatalt kellett elutasítani — az idén tovább emelkedett a tudo­mányegyetemekre, ezen be­lül a bölcsészettudományi, valamint a jogtudományi ka­rokra benyújtott kérelmek száma. A felvételi vizsgák lebo­nyolítása és az igazsága; döntések meghozatala tehá1 ebben az évben is na© fel­adatokat ró a felsőoktatás: intézmények tanáraira Né­pünk most is elvárja tőlük, hogy a legrátermettebbek szá­mára adjanak lehetőséget a továbbtanulásra, s ne en­gedjék, hogy elkallódjanak a munkásszülők tehetséges gyermekei — mondta Ilku Pál, s beje­lentette: 1968-tól módosul az ösztöndíjrend­szer. Továbbra is támogatásban részesítik a kiskeresetű csa­ládok fiait, lányait, u©an­akkor azonban arra töreked­nek, hogy az ösztöndíj elnyerésében nagyobb szerepe legyen a tanulmányi eredménynek. _E©éb kulturális kérdések­ről szólva a művelődésü©i miniszter hangsúlyozta: min­den területen az új követel­ményeknek megfelelően kel) szabályozni a gazdálkodás rendjét. Ilku Pál referátumát vita követte. Szeged és az idegenforgalom Egy halvacsora nem a világ, érdemes érte átruccan­ni Szabadkáról Szegedre: akkor is ha hó fedi a mű­utat, s méginkább ha lombkoronás fák kísérik kanyaru­latait. Persze, nyolcvan esztendővel ezelőtt, amikor Lip­csében kiadták német nyelven az első városismertető könyvet Szegedről, még másként értelmezték az idegen­forgalmat, mint manapság, de azért hagyománynak nem lebecsülendő: bárha napjainkban is nagyobb szükségét éreznék külföldön Szeged népszerűsítésének. Ezzel az első olvasásra talán kissé fanyarnak tűnő megjegyzéssel már érzékeltettük: elérkezett az ideje an­nak, hogy újraértékeljük Szeged és közvetlen környéke jelentőségét a ma©ar idegenforgalomban. A város loká­lis jellege, „végvári" helyzete a múlté, tények, adatok bi­zonyítják, hogy a szocialista Ma©arország egyik legna­gyobb vonzású, leglátogatottabb idegenforgalmi centruma Szeged. Nézzük csak ezeket a tényeket! Egy évtized sem telt még el a fellendülés első éve, 1958 óta, s a város vendégforgalma többszörösére növe­kedett: 1958-ban 37 ezer belföldi és 907 külföldi járt Sze­geden, 1966-ban 96 ezer belföldi és 79 ezer külföldi ven­dég. A számok igen érzékletesek! A fejlődés okait nagy­jából három tényezőre vezethetjük vissza: a Szegedi Ün­nepi Hetek nagyerejű idegenforgalmi vonzására, a ma­gyar—jugoszláv kishatárforgalmi egyezmény életbelépte­tésére és az úgynevezett tranzitforgalom megugrására. A Szegedi Ünnepi Hetek eseménysorozatának közép­pontjában a szabadtéri játékok állnak. A vita eldőlt: ez a rendezvény az egész országé, művészi színvonala, kul­turális jeletősége felkeltette a külföld érdeklődését is. A kísérő programok: az ipari vásár és kiállítás, a nyári képzőművészeti tárlat, a pedagógiai szabade©etem, a né­pi együttesek fesztiválja, s a különböző kiállítások ele­gendő és magas szintű elfoglaltságot, szórakozást nyújta­nak a vendégeknek. A kishatárforgalom mindkét oldalon na© tömegeket mozgatott meg. Tavaly körülbelül háromne©ed millió, idén — a becslések szerint — több mint egymillió em­ber indul szomszédolni, meglátogatni a családtagokat, ismerősöket. Az ideérkező jugoszláv állampolgárok betér­nek a Nemzeti Színház egy-egy előadására is, az öreg Kőrössy fűzfái alatt elfogysztják a szegedi halászlét, té­rülnek-fordulnak, jól érzik magukat minálunk. Szeged modern idegenforgalmának harmadik jelleg­zetessége a város „tranzitszálló" mivolta. Az ünnepi he­tek idején 100—350 ezer autós turista fékez a város­ban, s máskor is számláhatatlanul sok személygépkocsi áll meg, ha csak órácskára is, hogy utasai felfrissítsék magukat egy-egy feketekávéval, üdítőitallal. Gondoljunk csak bele; az E 5-ös nemzetközi műút átvezet a városon, mindazok érintik Szegedet, akik Közép-Európából a Bal­kán országaiba, sőt Törökországba igyekeznek, s megfor­dítva! Az átmenő forgalmat vizsgálva már meg sem le­het állapítani, hogy nyár van-e vagy tél, főszezon vagy utóidény. Nincs különbség köztük. A röszkei határállo­máson az ország valamennyi határállomásán be- és ki­utazó külföldiek 24,5 százaléka fordult meg 1966-ban. Mindebből nyilvánvaló, ho© Szeged új helyet, jelen­tős helyet tölt be a magyar idegenforgalomban. Az ország előszobája lett, s ezt a szerepet nem is akárhogy látja el. Képes arra, hogy a város nevezetességein, érdekessé­gein, emlékein túl megmutassa vendégeinknek — jöjje­nek bárhonnan — szocialista társadalmunk vívmányait, azokat a na©szerű eredményeket, melyeket népünk a felszabadulás óta eltelt 22 esztendőben elért. A városba érkező vendégek ellátásán is sok múlik. A szegedi szállodák, a fizetővendég szolgálat, a kollégiumok, a kemping e©szerre csaknem ötezer embernek nyújtanak szállást, a kerskedelem és a vendéglátóipar egyre színvo­nalasabban igyekszik kiszolgálni a sokrétű igényeket. Az adatok azt mutatják, hogy 1958-tól 1960-ig körülbelül 150 millió forintot költöttek el vendégeink Szegeden, s ennek tetemes részét devizában hagyták itt a külföldiek. Ha az mondjuk — és joggal mondjuk —, hogy elérkezett az idő Szeged idegenforgalmi jelentőségének újraértékelésé­re, ennek legfőbb oka, hogy még mindig nem ismertük fel kellőképpen a város óriási idegenforgalmának, külö­nösképpen pedgi tranzitforgalmának lehetőségeit a keres­kedelemben. Ha ezelőtt nyolcvan éve kifizetődött német nyelvű városismertetőt nyomtatni Lipcsében, ma sokkal inkább kifizetődne nekünk az eddiginél nagyobb és tartalmasabb propagandával népszerűsíteni Szegedet. Az idegen, főképp a külföldi, szórakozva akar világot látni. Nem szaladna tovább járműve a nagykörúton, ha invitálnánk a város­ba, ha az eddiginél jobban törődnénk igényeivel va© akár hobbyjaival is. A Dunakanyarban, a Balaton men­tén — külön költsé©etéssel működő — intéző bizottsá­gok hangolják össze a kulturális, a vendéglátóipari. a kereskedelmi szervek tevékenységét. Valami hasonló in­tézmény na©on elkelne itt Szegeden is, hiszen ez a vá­ros és környéke az említett helyek, valamint Budapest után az ország legrangosabb idegenforgalmi központjává lett az utóbbi esztendőkben. FEHÉR KALMAN JÓ Úi a kempinghez A Városgazdálkodási Vál­lalat Üjszegeden az Odessza körút és a Bertalan emlék­mű között 1 millió 400 ezer forintos költséggel új út építését kezdte meg a múlt hónapban. Amennyiben az anyagellátásban nem lesz za­var, a munkát július 15-re — a turistaszezon kezdetére — befejezi a vállalat. Az új út különösen az épülő KISZ­társasházak lakóinak, vala­mint a kempinghez i©ekvő autósoknak a közlekedését könnyíti meg. Vasárnap, 1967. június 18. DÉL-MAGYARORSZÁG 5

Next

/
Oldalképek
Tartalom