Délmagyarország, 1967. június (57. évfolyam, 127-152. szám)

1967-06-01 / 127. szám

VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! 1 A MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT LAP J A 57. évfolyam, 127. szám Ara: 50 fillér Csütörtök, 1967. június 1. K T-tanácskozás Budapesten Mai számunkból: A SZOVJETUNIÓ KÉSZ ALÁÍRNI AZ ATOMSOROMPÓ­EGYEZMÉNYT KÖZGONDOLKO­DÁSUNKRÓL EGYRE ÉLÉNKÜL A SZEGEDI PIAC JÉG PUSZTÍTOTT KISTELEK HATÁRÁBAN PESTI SZÍNHÁZI ESTÉK A tudományos eredmények cseréje elősegíti a terméshozamok növelését Hz Országos Népművelési Tanács ülése Szerdán a Gellért-szálló különtermében megkezdődött a KGST mezőgazdasági ál­landó bizottságának 23. ülésszaka, ame­lyen Bulgária, Csehszlovákia, Magyaror­szág, Mongólia, Lengyelország, NDK, Ro­mánia és a Szovjetunió küldöttségein kí­vül megfigyelőként a Vietnami Demokra­tikus Köztársaság képviselői is részt vesz­nek. A tanácsokzást Szjulemezov, a bolgár küldöttség vezetője, a mezőgazdasági ál­landó bizottság elnöke nyitotta meg, majd Apró Antal, az MSZMP Politikai Bizott­ságának tagja, a Minisztertanács elnök­helyettese, a kormány és a KGST Végre­hajtó Bizottsága nevében köszöntötte a küldötteket. Apró Antal megállapította többek között, hogy a Magyar Népköztár­saság gazdasági fejlődésében különösen fontos szerepet játszik a szocialista orszá­gok közötti, s ezen belül a KGST kereté­ben folyó nemzetközi együttműködés. A tudományos eredmények, az értékes ta­pasztalatok cseréje és bevezetése a me­zőgazdasági termelő üzemek gyakorlatá­ban, nagyban segíti a mezőgazdasági ter­melés növekedését, amely előfeltétele az életszínvonal emelkedésének. Apró Antal hangsúlyozta, hogy a me­zőgazdaság területén is hozzá kell fogni az 1970. utáni tervek egybehangolásához. Az ülésszak résztvevői ezután hozzáfog­tak a programban szereplő kérdések meg­tárgyalásához. A Művelődésügyi Miniszté. riumban tegnap ülést tartott az Országos Népművelési Ta­nács. Dr. Ortutay Gyula, a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat elnöke a társulat tevékenységéről, feladatain 1 tartott tájékoztatót, majd Hajdú, Pest és Szabolcs­Szatmár megye tanácsainas vb-vezetói számoltak be működési területük kulturá­lis életéről. Molnár János miniszterhelyettes, az ONT fótitkára jelentést terjesztett elő a tájjellegű kulturális rendezvényekkel kapcsolatos országos felmérés tapaszta­latairól és problémáiról. Három és fél milliós haszon társadalmi igyekezetből Magyar tudósok tiltakozása (somogyine felv.j Üj dláJtkolégdum épül Szegeden a Liliom utcában az Orvostudományi Egyetem hallgatói részére. A négyeme­letes, 222 férőhelyes épületet ez év végére átadják a Jancsó kollégium jelenlegi lakólnak Oklevelek, ajándékok a faluszépítőknek A szegedi járás legtevéke­nyebb társadalmi munkásai, községi tanácsvezetők teg­nap a megyeházán, a fal­vakban végzett társadalmi munka tavalyi sikereiről és idei feladatairól tanácskoz­tak. A résztvevőket Sajó Gyula, a Hazafias Népfront szegedi járási bizottságának elnöke üdvözölte, majd dr. Ábrahám Antal, a járási tanács vb elnökhelyettese is­mertette a társadalmi munka faluszépítő sikerét. A szegedi járásban tavaly Nagyarányú beruházás első lépései Olajbányászati vándorgyűlés Szegeden A magyar szénhidrogén­kutatás szakemberei Sze­geden, a Tisza szálló kon­certtermében adtak egy­másnak találkozót, hogy kétnapos vándorgyűlés ke­retében beszéljék meg az algyői olaj- és gáztelepek mélyfúrási, valamint mű­veléstechnológiai kérdé­seit, Az Országos Magyar Bányászati és Kohászati Egyesület (OMBKE) olaj­bányászati szakosztályának szegedi tanácskozásán több mint száz szakember vesz részt A szerdai megnyi­tón és a délelőtti plenáris előadásokon részt vett dr. Komócsin Mihály, az MSZMP Csongrád megyei bizottságának titkára és Csakmag György, a me­gyei pártbizottság osztály­vezetője is. A szakemberek előtt dr. Gyulai Zoltán egyetemi ta­nár, a Miskolci Nehézipari Műszaki Egyetem tanszékve­zetője, az OMBKE elnöke tartott megnyitó előadást. Ezután három előadásra ke­rült sor. Patsch Ferenc és dr. Szalánczy Gyula, az Or­szágos Kőolaj- és Gázipari Tröszt főosztályvezetői az algyői mező kutatási és fú­rási problémáiról számoltak be. Elmondták, hogy a szege­di medencében kétlépcsős' kutatást folytatnak, az úgy­nevezett felső pannon réte­geit 2—2100 méteres fúrá­sokkal tárják fel, míg az alsó pannon rétegeit ennél mélyebb fúrásokkal vizsgál­ják. A szegedi medencébe jelenleg 16 fúróberendezést csoportosítottak, hogy meg­gyorsítsák a feltárási mun­kálatokat. A tempó igen jó, s az eredmény megfelel az el képzeléseknek. Októberig befejezik a sze­gedi medence feltárásáruik első szakaszát és év végé­re elkészítik geológiai zá­rójelentésüket. Azt is el­mondták, hogy újabb tech­nikai és technológiai mód­szerekkel a 2000—2100 mé­teres fúrásokat 18—20 nap alatt végzik el a régebbi 30 nap helyett Ezután dr. Bán Ákos, az Országos Kőolaj- és Gáz­ipari Tröszt vezérigazgató­helyettese tartotta meg elő­adását Az algyői mező je­lentősége szénhidrogén-ter­melésünkben és a termelés­beállítás problémái cím­mel. Bevezetőjében elmond­ta, hogy a hazai szénhidro­gén vagyon több mint fele a szegedi medencében van, s e kincs felkutatása és ki­termelése érdekében nagy­összegű — 3,2 milliárd fo­rint értékű — beruházást valósítanak meg Szegeden és környékén. A beruházás első lépései megtörténtek: készen áll az algyői töltő­állomás, működik a Tápé és Algyő közötti gerincvezeték és rendezik az algyői Ipar­telep alapjait. A szegedi medencéből je­lenleg naponta 550 tonna olajat termelnek, a meny­nyiség állandóan emelkedik és 1970-re eléri az ismert és tervezett évi 1 millió ton­na olaj és 1 milliárd köb­méter földgázmennyiséget. Kitűnt az előadásból, hogy a szegedi medencébe befek­tetett pénzösszeg gazdaságo­san visszatérül, s nem ma­gasabb annál az átlagnál, amelyet a dunántúli olajme­zőkre fordítottak, vagy amennyit világviszonylatban fordítanak egy tonna kő­olaj kitermelésére. A délelőtti program Var­ga Bélának, a Nagy-alföldi Kőolajtermelő Vállalat igaz­gatójának előadásával ért véget, aki a vállalat felada­taival és műszaki fejleszté­sének fő irányaival foglal­kozott. Szerdán délután két szekcióban folytatta mun­káját az olajbányász szak­emberek vándorgyűlése. Az egyik szekcióban a mélyfú­rás kérdéseiről hangzott el négy előadás, a másik szek­cióban pedig a művelés és a termeléstechnológiával foglalkoztak az előadók, majd vita következett. A vándorgyűlés mai prog­ramja a szekciók munkájá­val folytatódik, amelynek keretében hét-hét előadásra és vitára kerül sor. 3 millió 533 ezer forint ér­tékű munkával segítette a falvak lakossága a község­fejlesztést. (Ez közel 900 ezer forinttal több, mint 1965­ben * Az egy .lakosra jutó érték 32 forint 70 fillér, já­rásunk eddigi legjobb ered­ménye. A községek között azon­ban meglepő különbségek vannak, Kübekházán 288 fo­rint, Tiszaszigeten 128, Tá­pé?; 100 forint az egy lakos­ra jutó társadalmi munkák értéke. Üllés, Mórahalom, Pusztamérges, Öttömös és Domaszék szintén felzárkó­zott az elsők mögé. De 10 forinton aluli teljesítménnyel kullognak a sereghajtók: Forráskút, Sövényháza, Űj­szentiván, Szőreg, Sándorfal­va és Dóc. Két község pedig azzal vetette észre magát, hogy semmiféle társadalmi munkát nem jelentett be — Ásotthalom és Baks. A hozzászólások során dr. Bodó István, a tápéi közsé­gi tanács vb elnöke javasol­ta, hogy a Hazafias Nép­front járási elnöksége és a járási tanács végrehajtó bi­zottsága ösztönözze a köz­ségi vezetőket a jubileumi évfordulót köszöntő község­fejlesztési versenymozgalom gondos szervezésére. Kiss A.ndrás, a tiszaszigeti tanács vb elnöke elmarasztalta a társadalmi munkát lebecsü­ld községi vezetőket. Márta Ferenc, a bordányi község­fejlesztési állandó bizottság elnöke hangoztatta, hogy a tanács legyen szervezője és irányitója a faluszépitésre felajánlott munkáknak, s.sö­tér András kü'oekházi ta­nácselnök javasolta, hogy a megyei és járási tanács azo­kat a községeket segítse a tartalék pénzből, melyeknek lakossága gondos gazdája a falunak. Farkas Józsefné do­maszéki tanácselnök a közsé­gi tanácstagok nélkülözhe­tetlen szerepéről beszélt. A Csongrád megyei tanács végrehajtó bizottsága nevé­ben Nagy József községit.)­lesztési csoportvezető üdvö­zölte a megjelenteket. Ismer­tette a makói és szentesi járásban meghonosodott tár­sadalmi munkanapok szerve­zésének sikerét, és javasol­ta: idén a szegedi járás fal­vaiban is próbálkozzanak ezzel. Végül Nagy József tolmá­csolta a megyei tanács vég­rehajtó bizottságának elis­merését dr. Ábrahám Antal­nak, Kalapos Istvánnak, De­csov Károlynak és Sashalmi Adolfnak lelkiismeretes köz­ségfejlesztési tevékenységü­kért a járásban. Ezután 140 kiváló tásadalmi munktsnak nyújtotta át a megyei tanács végrehajtó bizottsága által adományozott okleveleket, illetve ajándékokat. A Magyar Tudományos Akadémia elnöksége a Gö­rög Királyság budapasti nagykövetségéhez címzett táviratban fejezte ki tiltako­zását a görögországi esemé­nyek miatt. A távirat egye­bek között hangsúlyozza- a magyar tudományos ölet munkásai aggodalommal fi­gyelik és egyben határozot­tan elítélik a katonai dikta­túra brutális politikáját, az alkotmányos jogok lát bal tiprását, a demokrácia el­fojtását. Tiltakozunk a ha­ladásért küzdők bebörtönzé­se ellen és legmelegebb együttérzésünkről biztosítjuk a szabadságát, emberi mél­tóságát féltő, azért harcold görög népet Konzervgyárakat rendelt a Szovjetunió Moszkvában a KOMPLEX külkereskedelmi vállalat részvétele a nemzetközi szak­kiállításon rögtön nagyará­nyú üzleti eredményeket ho­zott Az új M—2-es tfpusü konzervgyárból huszonkilen­cet rendelt a KOMPLEX szovjet üzletfele, a Techno­proimport. Vásároltak egy nagyobb konzervüzemet Isj összesen 18,7 millió rubel ér­tékű magyar exportról írtak alá szerződést 1/ •• I 1/ I i Ellesett Pillanat a Biztonsági Tanács tegnap! üléséről. Na­KÖ76 -K© ©F pirenden: a Közel-Kelet. A kézbe temetett tenyérbe tá­, • ^ >•» ' >e ' maszkodé arcokon egyszerre tükröződik figyelem és fásult fáradtság. (A fotón balról jobbra: Fedorenko szovjet, Lord Caradon brit, Ignatieff kanadai és Camara brazil ENSZ­delegátus.) A közel-keleti helyzetről tudósítás a 2. oldalon a BT előli

Next

/
Oldalképek
Tartalom