Délmagyarország, 1967. május (57. évfolyam, 102-126. szám)
1967-05-16 / 113. szám
h VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK1 ZáSXlÓdíSS, rÓSSÁk A MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT LAPJA 57. évfolyam, 113. szám Ara: 50 fillér Kedd, 1967. május 16. Megkezdődött a SZÖVOSZ VI. kongresszusa Kitüntették a kiemelkedő munkát végző földművesszövetkezeti dolgozókat Csongrád megyei küldött felszólalása Hétfőn, az építők Rózsa Ferenc Művelődési Házában ünnepélyesen megnyílt a Szövetkezetek Országos Szövetségének VI. kongresszusa. A kongresszuson mintegy 470 küldött, valamint számos meghívott vendég — az állami és társadalmi szervek, a társszövetkezetek képviselői — jelent meg. Részt vesz a magyar földművesszövetkezetek kongresszusán 32 ország szövetkezeti küldöttsége is. A kongresszus elnökségében foglalt helyet Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke, továbbá Fehér Lajos, a Minisztertanács elnökhelyettese és Nyers Rezső, a Központi Bizottság titkára, az MSZMP Politikai Bizottságának tagjai, dr. Tímár Mátyás, a Minisztertanács elnökhelyettese, Dobi István, az Elnöki Tanács nyugalmazott elnöke, valamint a szövetkezeti mozgalom számos képviselője. Az elnökség tagja G. J. Nijhof. n Holland Szövetkezetek Szövetségének elnöke ls, aki a Szövetkezetek Nemzetközi Szövetségét képviseli a SZÖVOSZ VI. kongresszusán. Dr. Sághy Vilmos, a mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter első helyettese nyitotta meg a kongresszust. Javaslatára megválasztották a kongresszus különböző bizottságait. Ezután Szirmai Jenő, a SZÖVOSZ elnöke ismertette az Országos Földművesszövetkezeti Tanács beszámolóját. A továbbiakban Nánási László, a SZÖVOSZ felügyelő bizottságának elnöke terjesztette a kongreszszus elé a felügyelő bizottság jelentését. A vitában elsőként Nacsa Bálint Csongrád megyei küldött szólalt fel. (Felszólalását lapunk 3. oldalán ismertetjük.) A továbbiakban felszólalt Rigócki István Tolna megyei, Kassa József Heves megyei, Botló Etelka Baranya megyei, Pell Rudolf Veszprém megyei, Németh József Szolnok megyei küldött A délutáni ülésen Hoffmann Béláné Pest megyei, Farkas László Győr-Sopron megyei küldött beszélt. Ezután G. J. Nijhof, a Holland Szövetkezetek Szövetségének elnöke, a Szövetkezetek Nemzetközi Szövetsége Központi Bizottságának tagja tolmácsolta a nemzetközi szervezet üdvözletét. Brachna János Bács megyei küldött felszólalása után dr. Tímár Mátyás, a Minisztertanács elnökhelyettese mondott beszédet (Tímár Mátyás beszédét lapunk holnapi számában ismertetjük.) A továbbiakban Ecsedi Bálintné Hajdú-Bihar megyei, Dani Jolán Somogy megyei küldött szólalt feL N. 1. Szupotnyickij, a Centroszojuz igazgatójának első elnökhelyettese, a kongreszusra hazánkba érkezett szovjet delegáció vezetője lépett a szónoki emelvényre. Hangoztatta, egyebek között, hogy a magyar és a szovjet szövetkezetek között évről évre erősödik az együttműködés. Ezután dr. Horváth Béla Somogy megyei, Kósa Katalin, a bicskei általános iskola tanulója, a Pajtás fogyasztási szövetkezet küldötte, dr. Pacs István budapesti és Mezővári József Nógrád megyei küldött szólalt fel. A hétfői ülésen felszólalt még Lo Kong Bin, a VDK Beszerző és Értékesítő Szövetkezet Központi Szövetségének képviselője. Az Algériai Szövetkezeti Szövetség üdvözletét Bekka Abdel Aziz, a szövetség első elnökhelyettese, az angol szövetkezők jókívánságait Mrs. E. Chatterton, az osztrák szövetkezőkét pedig dr. Anton Pecher, a Fogyasztási Szövetkezetek Központi Szövetségének jogtanácsosa és dr. Franz Rheinthaler, a Mezőgazdasági Szövetkezetek Szövetségének főtitkára tolmácsolta. A kongresszus ma folytatja munkáját. Az Országos Földművesszövetkezeti Tanács beszámolója tagsága — hangoztatta a továbbiakban a beszámoló — ismeri és magáénak vallja a IX. pártkongresszus határozatait és teljes erejével kész dolgozni azok megAz Országos Földművesszövetkezeti Tanács beszámolója, amelyet Szirmai Jenő terjesztett elő, bevezetőjében a kongresszust megelőző, mintegy 18 000 helyi tanácskozás tapasztalataival foglalkozott Szinte teljes egyetértés alakult ki atekintetben, hogy a szövetkezetek tagságának összetételében bekövetkezett változások, valamint tevékenységi körük bővülése miatt időszerű a „földmű vesszövetkezet" elnevezést „általános fogyasztási és értékesítő szövetkezetre" változtatni. Nem találkozott azonban teljes megértéssel az a javaslat, hogy a részjegyek névértékét az eddigi 50 forintról 100 forintra emeljék. Az utóbbival kapcsolatban éppen ezért azt javasolta, hogy a végső döntés joga maradjon a tagságé, illetve a szövetkezeti küldött-közgyűléseké. A beszámoló a továbbiakban a földművesszövetkezeti mozgalom két kongresszus közötti időszakát elemezte, megállapítva, hogy a földművesszövetkezetek nemcsak lépést tartottak az általános fejlődéssel, hanem sajátos gazdasági és társadalmi tevékenységükkel elő is segítették azt A földművesszövetkezeti kiskereskedelem forgalma öt év alatt 45 százalékkal, a vendéglátóiparé pedig 53 százalékkal szaküzletekben növekedett. A falusi kereskedelem és vendéglátóipar korszerűsítésére ugyanezen idő alatt mintegy kétmilliárd forintot költöttek. A földművesszövetkezetek valósításáért. Világosan látja, hogy a határozatok és az új gazdasági mechanizmus további távlatokat és lehetőségeket nyit szövetkezeti mozgalmunk fejlődése előtt. A felvásárlás és értékesítés problémáiról Az új mechanizmus viszonyai között a fogyasztó — a vevő — kerül a kereskedelmi munka középpontjába, s ez az eddiginél rugalmasabb kereskedelmi tevékenységet kíván. A földművesszövetkezeti kereskedelem az ésszerű gazdaságosság követelményeit szem előtt tartó verseny mellett foglal állást. A kereskedelmi tevékenységet tehát nemcsak a versengésnek, hanem az egyes ágazatok és szektorok együttműködésének is jellemeznie kell. A szövetkezeti kereskedelem tevékenységében az új mechanizmusban fokozott hangsúlyt kap az eladási módszerek fejlesztése. A helyi szervezetekben a szövetkezeti vezetők és a bolti dolgozók keressenek az üzleten kívül is kapcsolatot vevőikkel. Vezessék be a kon, s ha szükséges alkalmazzanak ügynököket A következőkben a zöldség", gyümölcsfelvásárlás és értékesítés problémáival foglalkozott A kedvező és kedvezőtlen vélemények, a jogos és jogtalan bírálatok kereszttüzében, s részben ennek eredményeként ez a szakma is számottevően fej(Folytatás a 3. oldalon.) Megérkezett Taskentbe a magyar küldöttség A% üxbég fővárosban ma nyitják meg a magyar kulturális napokat Hétfőn délelőtt zászlódíszben, rózsákkal fogadta Taskent az üzbekisztáni magyar kulturális napokra ideérkezett küldöttséget Brutyó Jánosnak, az MSZMP Központi Ellenőrző Bizottsága elnökének vezetésével, valamint a magyar művészek csoportját. Moszkvától Hadzsuma Sukurova, az Üzbég Baráti Társaságok Szövetségének elnöke kísérte a küldöttséget. Az üzbég főváros repülőterén magyar,' üzbég és orosznyelvű feliratok és zászlók erdeje üdvözölte a vendégeket. Küldöttségünket Rafik Nyisanov, az Üzbég KP KB titkára. Szárvár Azomov üzbég miniszterelnökhelyettes és külügyminiszter fogadták. Vahir Zahidov, a köztársaság művelődésügyi minisztere köszöntötte a magyar vendégeket. Brutyó János válaszában tolmácsolta Kádár János üdvözletét — aki néhány évvel ezelőtt ellátogatott Taskentbe — köszönetet mondott a rendkívül szívélyes fogadtatásért és kifejezte azt a reményét, hogy az idei magyar kulturális napok közelebb hozzák egymáshoz népeinket, elmélyítik barátságukat. Taskent utcáin, amerre kocsioszlopuk elhaladt, barátságosan integetve üdvözölték az üzbég főváros lakói a magyar kultúra, a magyar-szovjet barátság küldötteit, A magyar kulturális napok ünnepélyes megnyitására Taskentben kedden délután kerül sor. (MTI) Tárgyalások Kairóban Szarka Károly Mahmud Riadnál Szarka Károly külügyminiszterhelyettes hétfőn délelőtt meglátogatta Haszunát, az Arab Liga főtitkárát a liga kairói székházában. Szarka Károly ezt követően Mahmud Riadnál, az EAK külügyminiszterénél tett látogatást. A külügyminiszterhelyettes a találkozó során Magyarország és az arab Államok kapcsolatának elmélyítéséről folytatott megbeszélést , A magyar delegáció ellátogat a vörös-tengeri tartományba és Alexandriába, majd pénteken tér vissza Kairóba. (MTI) Lengyel és csehszlovák pártdelegáciő Budapesten Győri Imre elvtárs Mongóliában Magyar pártmunkás-kü!döttség utazott vasárnap * Mongol Népköztársaságba, a Mongol Népi Forrodn in i Párt Központi Bizottságanci c meghívására. A küldöttsé; vezetője Győri Imre, a Mi.gyar Szocialista Munkáspái t Központi Bizottságának tar ja. a Csongrád megyei páríbizottság első titkára. A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának meghívására hétfőn Budapestre érkezett Tadeusz Rudolf, a Lengyel Egyesült Munkáspárt KB párt- és tömegszervezetek osztályának helyettes vezetője és Henryk Holder, a Lengyel Népköztársaság Államtanácsa titkárságának vezetője. Ugyancsak a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának meghívására hétfőn csehszlovák pártmunkásküldöttség érkezett Budapestre, Jan Janik-nak, Csehszlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottsága tagjának, Szlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottsága titkárának vezetésével. Szovjet pártmunkásküldöttség hazánkban Az MSZMP Központi Bizottságának meghívására hétfőn Budapestre érke: ett az SZKP pártmunkás-küldöttsége. J. M. Cseharinrak, az SZKP Központi Bizottsága tudományos és közoktatási osztálya helyettes vezetőjének vezetésével. Időtartam: 30 hónap Megjelent a gyermekgondozási segély folyósításának végrehajtási utasítása A SZOT Társadalombizto- jével együtt a harminc hósítási Főigazgatósága közzé- r.apot nem haladhatja meg. tette a gyermekgondozási segély folyósításának végrehajtási utasítását A rendelkezés szerint a dolgozó nőt, ha gyermekének gondozása miatt fizetés nélküli szabadsáA gyermekgondozási segély nem társadalombiztosítási szolgáltatás, ezért a jogosultság nincs biztosítási jogviszonyhoz kötve. vl hatszáz, a mezőgazdasági termelőszövetkezeti nők esetében havi ötszáz forint A BNV nyitása előtt Hétfőn, négy nappal a megnyitás előtt végső szakaszához érkezett a vásár építése. A vásárlátogatók egy része előre gondoskodik belépőjegyről, s a közönségszervező irodák csaknem százezer jegyet igényeltek. A minta utáni értékesítést, MAV jegypénztáraiban, az szervezzék meg az élelmiszerek és iparcikkek házhozszállítását, az iparcikknyújtsanak az áruhoz kapcsolódó szolgáltatásokat rendezzenek árukiállításokat, jelenjenek meg a vásárokon és piaco1EUSZ vidéki menetjegyirodáiban, az idegenforgalmi hivataloknál és számos városi, községi tanácsnál megkezdődött a 33 százalékos kedvezményes utazásra jogosító, úgynevezett vásárigazolványok árusítása. A 10 forintos igazolvány a vasúti kedvezA gyermekgondozás céljából igénybe vett fizetés nélküli szabadságot be kellszágot vesz igénybe, a gyerme- - Juttatásban részesülhet mítani a munkaviszonyban f . . . ... , , például az a takarítónő is, töltött időbe, a nyugdíj alapket ket es fel eves koráig akinek biztosítása nem kö- jául szolgáló szolgálati időgyermekgondozási segély il- telező, s napi nyolc órátdol- be. E segély folyósításának leti meg. Ez a juttatás cin- gozik. tartama alatt a vállalatnak, nak jár aki közvetlenül a Nem jogosult gyermekgon- a kisipari szövetkezetnek az eriilés élőtt tirenkét hóna- dozási segélyre a bedolgozó, illető női dolgozó után táre, c. nzen^et nona ^ otthon doigozó. A bejáró sadalombiztosítási járulékot, pig munkaviszonyban volt, és a bentlakó háztartási al- a dolgozó nőnek pedig nyugvagy másfél éven belül ősz- kalmazott azonban nem te- díjjárulékot nem kell fizetszesen legalább 12 hónapig kinthető otthon dolgozónak nie. A termelőszövetkezet nőállt munkaviszonyban, s a és ha napi nyolcórás lekö- tagjai után a folyósítás időmunkakörében megállapított töttséggel munkaviszonyban tartamára nem keli fizetni , .... . , all, ugy gyermekgondozási betegellátási, baleseti biztositeljes munkaidőben dolgo- segélyt kaphat. E segéiy a tási díjat és nyugdíjjárulézott. A gyermekgondozási se- dolgozó nőt örökbefogadott, kot gély folyósításának időtarta- mostoha és nevelt gyermeke A dolgozó nő ma a szülési szabadság ide- utan is megilleti A mezőgazdasagi termelő- fizetés nélküli szabadsagai szövetkezet nőtagja a segélyre akkor jogosult, ha a szü- a gyermek harminc hónapos lést megelőző naptári évben kora előtt megszakíthatja, de vagy 12 hónapban tsz-tag- ezt harminc nappal előbb ként legalább 120 napon át köte]es vánalatnak beje. reszt vett a kozos munka- . ban. Egy munkanapnak tíz Jentenimunkában eltöltött óra szá- A gyermekgondozási sémit. A közös munkában el- gélyre való jogosultságot a töltöttnek kell tekinteni azo- dolgozó nőt foglalkozta1 ó kat a napokat is, amikor a vállalat, fegyveres és rendétermelőszövetkezet nőtagja szeti testület szerve, kisipari kártalanítási segélyben, kór- szövetkezet, mezőgazdasági házápolásban, betegségi se- termelőszövetkezet bírálja el. gélyben részesült, szülési sza- Ha valaki egyszerre többvá!badságon volt, a közgyűlés lalatnál áll munkaviszonyhozzájárulásával közép-vagy ban, jogosultságát az a vélfelsőfokú oktatási intézmény lalat bírálja el, illetve igar.appali tagozatának hallga- zolja, amely az illető dolgotója volt, vagy egész napos zó nő munkakönyvét őrzi. tanfolyamon, iskolán edző- A gyermekgondozási setaborozason vett reszt gélyt az 1967. január 1-én A gyermekgondozási segély vagy az azóta született gyerösszege gyermekenként ha- mekek után folyósítják. ményen felül feljogosít arra is. hogy azzal egyszeri alkalommal belépjenek a BNV területére. A vásárigazolvánnyal május 18-án 0 órától kezdődhet meg az utazás és a visszaútra május 30-án 24 óráig érvényes. A külföldi kiállítók, látogatók is már több ezer vásárigazolványt kértek. A BNV megnyitása előtt sajtótájékoztatót tart a vásáron hivatalosan résztvevő több ország budapesti kereskedelmi képviselete, illetve a kiállított cégek számos megbízottja.