Délmagyarország, 1967. május (57. évfolyam, 102-126. szám)

1967-05-14 / 112. szám

P

olányiéknál ismerkedtem meg vele. Polányiékról köteteket lehetne és kelleme írni. A seázadeleji magyar haladó ertelmiség fészke volt lakásuk. Innen repült ki a fiatal tudósok, írók, művészek legtöbbje. Ide jöttek a fiatalok közé a beérkezettek, a kontinuitás fenntartására és egy kis hízelgő véleménykutatásra. Innen indult ki a Galilei Kör is. Polanyiné özvegyasszony volt. A férje mérnök és vasútépítő vállalkozó. Tönkrement és öngyilkos lett. Felesége a vagyon romjaiból és rokoni támogatásból tartotta fenn igényes környezetét. Orosz származású volt, hihetetlen élénk szellemű, kultúrára ás új emberek megismerésére éhes. Leányai rendkívül szépek ós fiai rendkívül tehetségesek. Egyikük, Misi később a fizikai kémia egyetemi tanára lett Birminghamben, a másik, Karii, jogász, a radikális ifjúsági mozgalomnak lelke, később a New Yorkban, a Columbia egyetemen a gazdaságtörténet tanára. Náluk ismerkedtem meg Balázs Bélával. Alakja is meglehetősen festői külsejű fiatal óriások között is íeltünért keltett Alacsony, zörnök termetú volt. Mellényt nem hordott fekete atlaszból vállon és nyakon gombolható orosz inget viselt amely majd a térdéig lógott le a nadrágja fölött Sűrű saőkée-barna haj tömegét felfelé fésülte. Rövid orrát nem lehetett sas-orrnak, inkább bagoly-orrnak nevezni. Átható tekintetű, világos, kékes-szürke szemei hideg fényforrásoknak hatottak. Karikatúrát is rajzoltam róla, amely kezről-kezne járt, mindenkit erdekeit a furcsa, magabiztos új fiu. Balázs Béla mint bölcsészhallgató az Eötvös Kollégium tagja volt De akkor 1907-ben, már 23 éves korában a berlini és párizsi útjáról visszatért esztéta költő és drámaíró volt. A Halaiesztétika című, már megjelent művére nagyon büszke volt A szövegből is kivehetően az akkoriban nagyon híres svájci-német festő, Arnold Böcklim önarcképe ihlette meg, amelyen a müveszmek festés közben a halált jelképező csontváz hegedül. Ekkor már megjelent első drámája Ls: Dr. Szélpál Margit. A Nemzeti Színházban is bemutatták, de az első előadáson végleg megbukott Fiatal, ínég leány orvo«nő megható sorsat akarta színre vinni. Jászai Marinak, a nagy tragikának, aki akkor 5B éves volt, borzasztóan tetszett a szerep, szívesen eljátszotta voLna. De a fiatalabb Márkus Emíliának adták, aki addig csak 47 tavaszt ért meg. Miután * darab visszavonhatatlanul megbukott, Jaszni Mari diadalmasan kivágta: „Hát persze, ha ilyen szerepet egy ilyen csitrinek adnak." Balázs Bélának már verseskötetét is kiadták. Természetesen érdeklődéssel fordultunk az új nagyság felé. Megtudtuk, hogy Szegedről jött Apja anyja tanárok voltak. Apja. Bauer Simon, a lőcisei gimnáziumban tanított és Goethe Efftnont-jáinak kiadásahoz bevezető tanulmányt írt. Korán meghalt. Özvegye a szegedi Felsőbb Leányiskolában németet és franciát tanított A gondosan nevelt úrilányok magam leckéket is vettek a nagyon művelt tanárnőtől. Ottlétemkor csodálkozva hallgattam a hosszú passzusokat amelyeket kívülről tudtak a klasszikusokból. Ezt Bauer néninek köszönhették. Három gyermekét nevelte és tanította szerény jövedelméből: Herbertet aki a Balázs Béla nevet Sós Aladár A fiatal Balázs Béla vette fel. Ervint, a neves liziologust, Kaffka Margit férjét, aki a Tanácsköztársaság elfojtása után Szovjetunióba emigrált, es Hildát. Tordai Schilling Oszkár grafikus feleségél, aki a Sorbonne-on tanult francia nyelvet és irodalmat, és ezt tanította Budapesten. Akkoriban Ervin még orvostanhallgató és Hilda nagyon csinos, szellemes tanárjelölt. Herbert volt a család büszkesége. Bauer néni eldicsekedett leánytanítványainak: „Balázs Béla ma már valaki Budapesten." Balázs Béla metafizikai, elvont esztétikai és szubjektív érzés és gondolatvilágával nem nagyon oldódott fel közöttünk. Bennünket szociális kérdések, természettudományok és ismeretelméleti problémák érdekeltek. Annyi bizonyos, hogy inkább a társasag nötagjaival jutott szorosabb kapcsolatba őket jobban megfogta finom költészete és színes egyénisége. Egymásután jelentek meg a következő években versei, meséi, drámái. De sem körünkben, som a nagyobb közönség előtt nem lett nagyon népszerű. Csak egy ember állt sziWel-lélekkel mellejc: Lukács György, a másik fiatalon nagy sikereket aratott filozófus és esztéta, aki ekkor már elnyerte a Kisfaludy Társasag díját a modern dráma fejlődésének történetével. Mindketten lelkesedtek Georg Simmel-ért, az akkoriban nagy hatású német filozófusért, aki történelcmbölcseletről, vallásról, etikáról, Kantról, Schopenhauerről és Nietzscheiül írt mély értelmű könyveket. Lukács ez időben nagyon sokra tartotta barátját és látva a szűkebb kör és a távolálló nagv közönség tartózkodását, Balázs Béla és akivek nem kell címmel igyekezett hőse nagyságát és a maga igazát bizonyítani. Ez a könyv sokak figyelmét irányította Balázs Bélára. A Társadalomtudományi Társaság is elfogadta tekintélynek és megbízta a Szabadiskolában tartandó előadásokkal. 1910-ben Balázs Béla hazautazott cs találkozott Juhász Gyulával, aki csakugyan magányosan és visszavonultan élt Szegeden. Nem állhatta meg, hogy el ne mondja költótársának a maca sikereit. Juhász Gyflla nem volt irigy természetű. De ilyen fényes pályafutás hallatára kis, szelíden gúnyos verset írt Balázs Béla nevében, amelyben a költő felsorolja sikereit, és azzal fejezi be: En még csak huszonhat éves vagyok! Petőfi ilyenkor már rég halott. Balázs Béla tovább írta szorgalmasan verseit, drámáit, meséit és szimbolikus színjátékait. Barátokul nyerte Bartókot, Kodályt, Bánffy Miklóst, az opera főigazgatóját és Berény Róbertet, a festőművészt. Igazi diadalait azonban továbbra is a nők között aratta. Ha lejött Szegedre, a művelt úri lányok megilletődve hallgatták irodalmi mezbe öltöztetett vallomásait és csodálták merész fejesugrásait a Tombácz uszodában. ö bőkezűen osztogatta kézírásával dedikált köteteit az irodalmat kedvelő leányok között. 1912 nyarán is lerándult Szegedre, ahol barátai büszkén fogadták híressé lett iskolatársukat. Megint összeverődött a régi társaság. Juhász Gyula és Petri Lajos, a szobrászművész, aki ezekben az években mintázta meg Kaffka Margitot, Kodály Zoltánt, Juhász Gyulát és Balázs Bélát. A kis csoportba tartozott még Dettre János, Szeged v város ügyésze, Ocskay Kornél, az operaéneke, és Balázs Béla huga, ltilda, a köréje sereglö barátnőkkel. Közöttük volt későbbi feleségem, Schreiber Boriska is, aki akkor a zeneakadémián Bartók Béla növendéke volt. Tudtunk komo szerelmeiről is. F.ev festőművésznő állítólag őmiatta lett öngyilkos. De mindez semmi sem volt ahhoz képes*, hogy Hajós Edit hozzáment feleségül. Edit gyanús volt előttem már akkor, amikor Balázs Béláról készített körbeadott karikatúrum eltűnt Hírneves, gazdag, pesti ügyvédnek volt n leánya, és ha valaki Balázs Bélának poláris ellentétét kereste volna, nem találhatóit megfelelőbbet. Nagy darab nő volt, testsúlyra cs térfogatra sokkal tekinlélvesebb, mint ifjú férje. Szentimentalizmusnak. töprengésnek, se.itelmességnek nyoma sem volt nála. Józan, praktikus, céltudatos es erélyes. Bizonyára 6 is a maga ellenpólusát kereste és találta meg Balázs Bélában. És ez nem sokat ellenkezhetett, átengedte magát a különben sem riasztó sorsának. De úgy látszik, a lelkes polaritásnak külön törvényei vannak. Amilyen hirtelen vonzzák, éppoly hitelen taszítják egymást az ellentéles töltések. Csakhamar elváltak. Balázs Béla újból megnősült, ezúttal is nagyon művelt, de kevésbé erélyes és gyakorlatias özvegyaszonvt vett el feleségül Amikor az első világháború kitört, Balázs Béla bevonult katonának. Mint egyéves önkéntes nem szolgált, tehát honvéd közkatonaként kellett bevonulnia. Részt vett a Szerbia elleni harcokban, és tizedes rangig vitte. Élményeiről Lélek a háborúban című naplójában számolt be. és szutan leszerelt. Mint civil jött le 1917ben Szegedre. A helyi írók és újságírók tisztelettel fogadták háborút járt neves pesti kollégájukat. Velem, régi ismerősével külön is találkozott a Tisza szálló kávéházában. Nem voltunk mindig egy véleményen. Sokat vitatkoztunk. Nem a világ folyásáról, sem a háború esélyeiről, még a nőkről sem. hanem irodalmi és esztétikai kérdésekről. Jó barátságban váltunk el egymástól, vitánk emlékére nekem is könyvet ajándékozott és dedikált, a Halálos fiatalság című drámáját Aztán jött a háború vége. a forradalom. A Tanácsköztársaság ideje alatt Balázs Béla az író direktórium tagja lett. Emiatt emigrálnia kellett, előbb Bécsbe, azután a Szovjetunióba. A második világháború után hazajött. A Fészek klubban még néhányszor találkoztunk. De már nem vitatkoztunk. A tudat alatt, és tudat fölött kalandozó költő, mint szakember jött haza. a film.iátékok és felvételek szaktekintélye. Ezen a területen már nem mertem vele vitatkozni. Szabó Iván szegedi kiállításáról KÖSZÖNTÉS Vasvári István Megyek. A völgyben homály heverész; valahol zirreg egy szorgos fűrész — másutt tölgy szólít kopar-melegen; Osztozol társam hús vénségemen? Agak rezzennek havas szél alatt; kod futorászik, megcsap gyantaszag, s úgy viszem magammal az ózon ég ízért, hogy bennem ragyog a rebbenő vidék. Bennem ragyog a rózsa fagy-üveg — csillámain a huhhanó hideg; valahol messze szan-csilingelő — szavával szól az elsüllyedt idő. Tőrkölyszagú és tehénillatú háromkirályok; hol van a falu? Csak arra, arra, arra egyenest, amerre látsz egy csillagot, tüzest! OC" LÁSZLÓ I BOSZSB iiiiiiiiiiiiiiiii KÁNY FHGAS Lele Pista is meghalt, hát. Tápé. a kis Tisza-parti falu Pista báes'ja. Mór el is temették olyan tisztesseggel, amilyen joggal megilette. Icaz ugyan, hogy némi katonai pompa is dukált volna neki, mert ha szigorúan veszszük. talán az első világháború hősi halottját is tisztelhettek volna benne. Ott szerzett sebe sohasem gyógyult be. Kicsinyke seb volt ez, valami oktalan srapnell-szilánk roncsolta szét egyik kezének kisujját, de miért miért nem. rendbejönni teljesen sohasem tudott. Kiújult az minduntalan, hiába kezelték doktorok. Volt közöttük, aki mindenáron szerette volna lemetélni a csonka ujjoerecet. de Pista bácsi nem azért volt Lele Pista, hogy beleállapodott volna ebbe a műveletbe. Végül mégis csak ez a roncsolt kisujj kerekedett fölül rajta. Tgnz, hogy soká tartott a birok. Amint a fejfáján is olvasható, hetvenegy esztendőt élt meg. Talán esztendeje kezdett újból okoskodni. Kiújult ismét a régi seb. és amit korábban sohasem tett, most gennyesed ni is kezdett. Csúnya, barnáslila folt támadt körülötte, és szép lassan elindult a karlán. azután fölért a válláig. — Érszűkület — mondták fejcsóválva a doktorok. — A kés talán még mindig segítene rajta. lele Pista most is legényesen legyintett komiszkodó kezével. — Erre a rövid időre most aztán már igazán nem érdemes. Az első világháború esontkeze nyúlt érte most. és parancsolta végül a föld alá. Lehet, hogy az Ls szökevényként tartotta számon, és csak ilyen későn jutott nyomára, de az is lehetséges, hogy olyan ügyesen és bátran bújkált előle, mint kerek ötven évvel ezelőtt, tizenhatban a Ferenc Jóska zsandárjai elől. A história nagyon régi. de elevenen él ma is. A katonaapák mesélgették fiaiknak, az.ok pedig továbbadták az unokáknak. Az unokák Ls nyilván továbbadják, amikor sor kerül rá. Még nótát is csinált róla valami falusi versfaragó. A nagyon öreg tápéi assz.onyok közül nem egy el is dúdolgatja, ha szépen megkérik rá, de bizony mostanában már csak ritkásan kérik, mert a megváltozott idők egészen másfajta nótákra nevelték a fiatalságot. Nekem egy csöndes nyári estén maga Lele Pista mesélte el hitelesen, amikor az udvari lócán üldögéltünk es közbe-közbe kóstolgattuk a savanykás rizlinget. A keze akkor már nagyon beteg volt vastag pólyába csavarták a klinikán, fájhatott is komiszul, olykor megakasztotta a szót is. Ép kezével, a másikkal, szelíden simogatta, ütögette, amíg nem nyugodott meg kissé. — Az voltam én. az. katonaszökevény — fogott a mesébe —. mert hát mást nem tehettem. Apám kint a fronton, Ambrus öcsém fogságban, anyám idehaza az öt kislánnyal, meg a tizenhat hold földdel egymaga. Aztán férfiember égy se. A kamra üres, ami kevés volt benne, azt elrekvirálták, Magam éppen a frontról keveredtem nagynehezen haza, kurta szabadságra. Láttam anyum vergődését, hallottam a mindig éhes kislányok sírását, Amikor pedig kinéztem a földbe, semmit sem láttam, csak a gizgazzal benőtt ugart. Tudja, kora tavasz volt akkor, a föld már várta volna az ekét, a magot. Megtört fényű kék szemével messze elnézett most fölöttem. Lehet, hogy a meddő határt látta, az ekét meg a magot váró gazos barázdákat. Torka is megszikkadhatott, mert ép kezével a kispohárért nyúlt, odakoccintotta az enyémhez, és parányit kortyolt belőle. — Bűnömül ne rója fel az isten — folytatta kissé rekedtessé vált hangon —, de irgalmatlan csúnyán elkáromkodtam magamat Akkor fogadtam meg, hogy addig nem vonulok be a szabadságról, amíg rendbe nem teszem a földet, föl nem szántom, el nem vetem bele a magot, és be nem takarítom róla a termést. Nem szóltam én erről senkinek. még édesanyámnak se. Senki sem tudta, hogv menynyi időre szól a szabadság, csak én. Aztán nekiláttam a dolognak. Volt még ket jó lovunk, a Piros meg a Csillag, többit ekívánta már a háború! Befogtam őket. kivittem az ekét a határba, és nekiláttam egymagam. Egyik-másik kislány olykor kijött velem. Amíg a szabadságból telt. nyugodtan dolgoztam, de amikor letelt, már vigyázni kellett. Tudtam, hogy keresni fognak. Kerestek is A csendőrök. Egyre sűrűbben. Jöttek azok éjszaka, nappal, amikor éppen eszükbe jutott. Ha éjszaka jültek. a kutya riasztott föl. Bújtam a kürtőbe, a padlásra,"agy átugrottam a kerítést es a szomszédos szalmakazal adott menedéket. Kint, a határban könnyebb volt. Az egvik lovat mindig csakúgy kötöttem az ekéhez vagy a kocsihoz, hogy könnyen eloldhassam. ha meglátom a kakastollat. Egyik szemem mindig a barázdán, de a másik a falu felé ügyelt. Bizony, sokszor abba kellett hagynom a munkát. Rá a Csillagra, csak úgy szórin. Aztán neki a határnak. Soha el nem csíptek, pedig nagyon iparkodtak. Ha anyámat faggatták, hát vele se mentek sokra. Leszidta őket, a szégyenteleneket. Csak nem kívánják tőle. hogy kiadja a fiát. Fogják meg, ha bírják. Az egész falu velem volt, senki el nem árult, mindenki a kezemre járt. rejtegetett, bújtatott. Ette a fene a zsandárokat. de tőlem ehette. Fölszántottam, elvetettem, aztán learattam és betakarítottam mindent. Mikor aztán az utolsó zsák életei is fölöntöttem a padlásra, már szeptember táján, anyámmal elökerestettem a mundéromat, megölelgettem a kislányokat, és mentem be a városba, a kaszárnyába jelentkezni. Csak akkor gondoltam rá. hogy a halállal játszottam, hiszen katonaszökevény voltam es erre a háború törvénye halált mond. Lesz. ami lesz — gondoltam —. de ezen a télen legalább nem vesz éhen se anyám, se a kislányok. Elhallgatott egy kicsit. Kemény bronzarcán látszott, hogy most újból átéli mindazt, ami akkor történt. Bizony vasra verték és az egyesbe dobták. Csak később tudta meg, hogy édesanyja ügyvédet fogadott a védelmere. — Mezei Palit fogadta föl, talán ismerte is? Annak b DÉL-MAGYARQRSZAfi Yasarnap, 1967. május 11.