Délmagyarország, 1967. május (57. évfolyam, 102-126. szám)

1967-05-13 / 111. szám

flz NDK miniszterelnöke meghívta a nyugatnémet szövetségi kancellárt W/7// Stoph levele nagy visszhangot keltett 0 Bonn (MTI) Willi Stophnak, az NDK miniszterelnökének Kiesin­ger kancellárhoz intézett le­vele nagy visszhangot kel­tett a bonni politikai körök­ben. A levél a többi között a következőket tartalmazza: Az NDK kormánya a bé­ke megóvásának szükséges­ségéből kiindulva nagy súlyt helyez a két német állam kapcsolatainak nor­malizálására. A levél megismétli Wal­ter Ulbvichtnak, az NDK Államtanácsa elnökének új­évi üzenetében foglaltakat és kifejezi az NDK hajlan­dóságát a szövetségi köz­társaság hasonló, vagy más kérdéseket érintő javaslatai­nak tanulmányozására. Az NDK miniszterelnöké­nek levele felhívja Bonnt a békellenes kizárólagos kép­viseleti igény feladására és arra, hogy az NSZK köz­vetlenül a Német Demokra­tikus Köztársaság kormá­nyával kössön olyan egyez­ményt, amely kimondja az erőszak alkalmazásáról va­ló lemondást Befejezésül az NDK mi­niszterelnöke, a két ország külügyminiszterének előké­szítő megbeszéléseit javasol­va, meghívta tárgyalásokra a nyugatnémet szövetségi kancellárt a Német Demok­ratikus Köztársaságba, i ­letve kifejezi, hogy kész Bonnba utazni a két ország közötti tárgyalások folytatá­sára. Kiesinger tájékoztatta a levél tartalmáról Wehner össznémetügyi minisztert és mint egy szóvivő közölte, a jövő szerdai' minisztertanács elé fogja terjeszteni. Ez rz első eset az NSZK fennál­lása óta, hogy egy NDK­kormányfőtől érkező levél­lel hivatalosan foglalkoznak és ezt el is ismerik. Enciklika a „Népek haladásáról" T izenkétezer szó — eny- „Populorum progressio" for- adott társadalmi és tulajdoi­nyit tartalmaz VI. Pál dulatot jelent XIII. Leó ,.Re- viszonyok keretei közeit pápa ..Populorum rum Novarum" enciklikájá- programozást és tervezést Ja­Újabb bombatámadás Hanoi ellen A. szabadságharcosok akna tüze két Saigon környéki repülőtér ellen 0 Hanoi (VNA) Pénteken délután amerikai repülőgépek több hullámban barbár légitámadást intéztek a főváros, Hanoi sűrűn la­kott negyedei és Ha Tay me­gye lakott területei ellen. A repülőgépeket heves és pontos légelhárító'tűz fogad­ta, felszálltak a vietnami néphadsereg vadászgépei és működésbe lépett a rakétael­hárítás is. Az első jelentések szerint az amerikaiak öt repülőgép elvesztésével fizettek meg a támadásért. 0 Saigon (UPL AFP) használt kisebb Phuoc Vinh-i repülőteret, amely a dél-vi­etnami fővárostól körülbelül 55 kilométernyire északra fekszik. A támadás során hat amerikai katona meghalt, legalább száz megsebesült Amerikai hírügynökségek szerint 25—27, az AFP fran­cia hírügynökség szerint vi­szont legalább 30 amerikai repülőgép teljesen használ­hatatlanná vált, vagy erősen megrongálódott. A partizánok rakétarend­szerű aknavetővel körülbelül tíz kilométer távolságból tá madlák a repülőtereket. Hír­Pénteken hajnalban a sza-v ügynökségek megjegyzik, 140 badsagharcosok a vietnami milliméteres aknavetőket el­progresslb" .című, tehát a „Ncpek haladásáról" szóló enciklikájá.. Sz az ötödik pápai enciklika. amelyet a vatikáni diplomácia kifino­mult mestere, Montini bíbo­ros kibobsátótt. mióta VI. Pál néven elfoglalta a pápai hoz, valamint XI. Pius „Qu- vasol, a „közhatalom" (tehát adragesime Armo'-jához ké- a kapitalista állám) erőtelje­pest, amelyeit más-más ter- sebb beleszólását a követén­minológiával ugyan, de rí- dő célok kitűzésébe és a degen és mereven hangoz- megvalósítás eszközeinek lá­tatják a magántulajdon „ter- választásába. így tehát az új mészét jog" jellegét. Sőt, eb- enciklika társadalmi alapal­ben a vonatkozásban az új lása: a „modern" ós refor­trónt.. a „Népek haladása" — enciklika lépést jelent előre mlsta vonsáokat mutató al­szinlc megdöbbentően óriási XXIII. János „Mater et Ma- lam — a monopolista kaplta­probléma. Felvetésének té- gistra" enciklikájával szem- lizmus pozícióinak megerőú­nye és-kezelésének módja ben is. Ugyancsak eltér ez tése és támogatása. S a „hfj­azt mutatja, hogy a címében • az enciklika a korábbiaktól madik világban" levő egyhá­íoglalt „haladás" szót a Va- abban is, hogy a pápa nem zi pozíciókról, azok védel­tikán hivatalos álláspontja- ítélte el a kommunistákat, mérői sem szabad megfeled­ként akarja értelmezni. nem támadta a szocializ- keznt az újhángú enciklika Az enciklika szinte drámai must Megállapításai, bíróin- kapcsán. tai, elemzesei azonban nem Figyelemre méltó az enc k­"fal ^ mozognak. Ennek megfelelő- molysaggal foglalkozo Rinős­en az orvoslás keresett útjai cita megjegyzése, amely is korlátozottak: a kisajátí- szerint a nemzetközi politi­tás lehetőségét is csak tőkés kai együttműködés kérdésé­keretek között vázolja, nem lép túl ezen. Mindez természetesen még­is elegendő volt ahhoz, hogy a gyarmati uralom és a ka­pitalizmus „nagy erődeiben" élességgel hívja fel az em­beriseg figyelmét az éhező népek és a bőségben élő né­pek közötti óriási szakadék­ra, s ezt a szakadékot olyan szavakkal jellemzi, mint: „botrány ... kiáltó egyenlőt­lenség". A tény tudomásul­vételén túlmenően, az encik­lika igazi fontossága és új vonása abban van, hogy a Vatikán minden eddiginél határozottabban — világi cé­lokat, vriágias nyelvezettel fogai mázva —' a gyarmatosí­tást és a kapitalizmust teszi elsőrendűen felelőssé ezért a „botrányért". • „A múlttól örökölt mechanizmusban" látja annak az okát hogv a gazdasági fejlődés .az élet­színvonal-szakadék mélyülé­se felé vezet s hogy a sze­gény népek fejlődési üteme lassúbb mint a gazdag né­peké. • ;|| Az enciklika rőszletmegál­lapitásai azonban félreérthe­tetlenné teszik, hogy ez a „múlttól örökölt mechaniz­ben a „Populorum progres­sio" kevésbé reális álláspon­tot foglal el, mint XXIII Já­nos „Facem in Terris"-e. Az utóbbi ugyanis — mint a megdöbbenéssel és sértődött- folyóirat megállapítja — „a Seggel fpgadják az új en- versengő együttélés" elméle­cikPkát. A pápa személye tóre épüit) tehát reálisan él­iránti tisztelet magától érte- j történelem új po­jocioen korlatozza c birula- . ' tok hangnemét, a New York litlkai és alIami valóságát, a Herald Tribüné azonban így szocialista világrendszert. VI. ts szükségenek tartotta meg- pál enciklikájá a nemzetközi háború eddigi leghevesebb aknatüzet zúdították két Saigon környéki amerikai repülőtérre. Mintegy negyed­órán ét lőtték a Saigontól körülbelül 25 kilométerre le­vő Bien Hoa-i repülőteret, ahonnan az amerikai ag­resszorok dél-vietnami har­ci repüléseinek csaknem fele kiindul, valamint a főként szállítórepülőgépek által ső ízben használtak a sza­badságharcosok Saigon köz­vetlen közelében. 0 Washington (MTI) Az amerikai kormány ha­ladéktalanul visszautasította U Thant ENSZ-főtitkár csü­törtöki megállapításait, ame­lyek az Egyesült Államokat tették felelőssé a vietnami háború folytatásáért. Súlyos amerikai provokáció szovjet hadihajók ellen említeni, hogy az enciklika egyes részei „sértik az Egye­sült Államok és más orszá­gok hivatalos köreit és csa­lódást okoznak nekik". A együttműködést egy „világ­hatóság" megteremtésével hi­szi megvalósíthatónak — te­hát irreállsabb és kevésbé New York Times „erősen földönjáró, mint XXIII. Já­baioldalinak" mondja az en- nos elképzelése. cikiikát. a Time pedig sze­mére veti a pápának, hogy 0 Moszkva (MTI) A moszkvai rádió közlése szerint május 10-én és 11-én szovjet és amerikai torpedó­rombolók ütköztek össze a Japán-tengeren, ahol — a szovjet partok közelében — amerikai és japán haditenge­részeti egységek napok óta közös hadggyakorlatokat tar­tanak. Mint a közlés rámutat, az amerikai hadihajók e gya­korlatok soráíi több ízben provokációs manővereket vé­geztek az e vizeken tartózko­dó szovjet hadihajók közvet­len közelében, durván meg­sértették a nemzetközi elő­vigyázatossági szabályokat. A. szovjet kapitányok felhív-, ták'nii amerikaiak figyelmét a veszélyes manőverezésre. Az amerikai hadihajók azon­ban folytatták veszélyes ma­nőverezésüket, ennek követ­keztében történtek az össze­ütközések. A moszkvai rádió az em­lített esetekkel foglalkozó kommentárjában rámutatott, hogy az amerikaiak régóta és széles körben alkalmazzák mus " azonos a gyarmatost- -.nyers támadást intézett a lássál, a neokolonializmussal, kapitalizmus ellen . sőt szélesebb értelemben A monopolkapitalizmus nem­magával a kapitalizmussal. ze(közi szóvivőinek felhábo­Az enciklika kifejezetten szóváteszi a következő jelen­provokációs módszereiket a szovjet kereskedelmi és ha­dihajókkal szemben. Rend­szeresen provokálják az ame­rikaiak a Vietnam, Kuba és más olyan térségek felé hala­dó szovjet hajókat, ahol a Pentagon rablóháborút foly­tat, vagy blokádot vezetett be. Az amerikai 7. flotta, amelynek egységei most had­gyakorlatot tartanak a Ja­páfi-tengeren, különösen hír­hedtté vált kalózakcióival, is­meretes, hogy ennek a flot­tán^ a hajóiról folytatódik a Vietnami Demokratikus Köztát^aság rendszeres bom­bázása. Az idegeknek ebben a há­borújában a szovjet tenge­részek nem vesztették el hi­degvérüket, és nem vesztik el a jövőben sem. Az amerikai provokációk szervezőinek azonban nem ártana elgon­dolkodni azon, hogy milyen következményekkel járhat­rak ezek a provokációk — zárta kommentárját a moszk­vai rádió. ségeket: 1 A gyarmatosító hatalmak felelőssége, hogy az általuk leigázott orszá­gokban monokulturálls. te­hát egv terménytől függő gazdaságot hagytak maguk után. 2. A világkereskede­lemben ennek a helyzetnek következtében továbbra is a volt gyarmatosító, ma vezető • ipari hatalmak „erőn alapuló politikája" érvényesül hajda­ni gyarmataikkal szemben. "•• Az enciklika állási foglal az úgynevezett „liberális" — tehát korlátozás nélküli — rodasa csak részben indo­kolt. Kétségtelen, hogv az új enciklika, amelv XXIII. Já­nos „Pacem in Teiris" encik­likájának. valamint a zsinat munkájának szerves követ­kezménye — kifejezésre jut­tatja azt a mélyreható moz­gást, amely a katolikusok szá^úljjpipak körében az utóbbi húsz esztendőben végbement, s jelzi e mozgás egészséges hatását az egyház hivatalos álláspontjára! Mindez — mint a Francia Kommunista Párt Politikai kapitalizmus irány^U ellen, B^ág^k kü önSm^ hangoztatva, hogy az e.-iyeni kezdeményezés és a konku­rencia szabad játéka „tovább gyarapítja a gazdagok gaz­dagságát és az erősek hatal­mát. elmélvítve a szegények nyomorát és még nyomasz­tóbba téve az elnyomottak szolgaságát". Látnivaló, hogy a „Populo­rum progressio" az emberi társadalom nagy és gyötrő problémáira Irányítja figyel­mét, —. megjelölve a beteg­ség tüneteit, sót magát a kórokozót is. A z enciklika fentebb vázolt okfejtése azt jelzi, hogv — mint az Olasz Kommunista Párt el­rdélefi folyóirata, a Rlnasoita nye hangoztatta. — tovább­fej'eszti a „katolikusok és kommunisták közötti nagy párbeszéd" lehetőségeit, amelynek oly komoly sze­repe van számos nyugat­európai ország politikai éle­tének közvetlen alakulása Szempontjából is. T ermészetesen szó sincs azonban, és nem is lehet arról, hogy a New-cVoik Times-liez hason­lóan .„színié marxista doku­mentumnak" lehetne minő­síteni az új enciklikát. Ez egyrészt nem felel meg a tényeknek. Másrészt: magá­tól értetődőén nem is igé­nyelhető az a katolikus egy­ház fejétől. A valóság, hogy S a „populorum prog­ressió"-t az egyház válsághelyzete kény­szeri tette ki, a kiútkeresés eszköze, az egyház védé me mellett a kapitalizmus vé­delmezése. Végső megítélésé­ben természetesen — éppen a realitás nevében — riem lehet csupán általános prog­ramjának elvontságából, kö­vetkezetlenségeiből va©- ép­pen negatívumaiból kiin­dulni. E szociális enciklika a ma­ga egészében mégis lépést ieleut előre, mert tekintse veszi a világban végbement változásokat, mert az embe­riség legszegényebb es kgel­gvötörtebb része, a harma­dik világ problémái felé for­dul; mert a gyarmatosítás­ban találja meg (ha ugvan mellőzi is abban épp a Va­tikán, az egyház szerepét) a nemzetközi nyomor legfőbb és eredendq forrását. Meg­áiianításai jelentős árnyalat­tal hozzák közelebb a kato­likus egyház társadalmi ta­nításait a XX. század hatva­nas éveinek valóságához G. E. Szovjet—pakisztáni Szovjet—libanoni Közös közlemény 0 Moszkva (TASZSZ) Pirzgda pakisztáni kül­ügyminiszter moszkvai lá ­togatásáról pénteken közös közleményt adtak ki. A tárgyalófelek leszögez­ték, hogy fokozzák az együttműködést a békeharc­ban. a népek jogainak vé­delmében és hozzájárulnak a népek erőfeszítéseihez, hogy megakádálvozzák egyes államok beavatkozását más államok belügyeibe. A pakisztáni külügymi­niszter moszkvai látogatása alatt felkereste Alekszej Ko­szigint és Nyikolaj Podgor­ni.it. 0 Bcirut (TASZSZ) A libanoni parlament meghívására május 4-től 12­ig Iljasenkónak, a Szovjet­unió Legfelső Tanácsa El­nöksége elnökhelyettesének vezetésével szovjet parla­menti küldöttség tett vi­szontlátogatást Libanonban. A pénteken Beirútban alá­írt közös közlemény szerint a véleménycserék során meg­mutatkozott, hogy a két or­szág nézetei sok tekintetben megegyeznek, vagy közel állnak egymáshoz. A beszél­getések során a felek kife­jezésre juttatták, hogy mély­ségesen aggódnak a még mindig folytatandó vietnami háború miatt, amely fenye­geti a világbékét. A libanoni államférfiak nagy elismeréssel szóltak a Szovjetuniónak a béke és a biztonság megőrzésére, a nemzetközi együttműködés megerősítésére irányuló po­litikájáról és arról a segít­ségről, amelyet a Szovjet­unió nyújt a fejlődő arab államoknak. is megállapította — n kato- társadalmi vonatkozásban az likus egyház hivatalos állás- enciklika távlata a kapitaliz­pontja újabb lépést tesz a mus „módosításának és kor­ternielőeszközök abszolút tu- szerűsitésének" perspektívá­Konstantin király nem megy Koppenhágába 0 Koppenhága (UPI) küvő altimából tervezett Konstantin görög király koppenhágai látogatását. fele. Ebből a szempontból a mehet túl azon. hogy az 0 Róma (AFP) Nikolasz Nik,olaidisz, Pa­pandreu volt miniszterelnök pártjának, a Centrum Unió­nak főtitkára elmenekült s | jen. ugyaiicsaa leuiuuuiaK. a Athénből és pénteken Ró­: I görög flottának a királyi cs- mába érkezett. közölte, hogy nem vesz részt sógornőjének. Margit dán trónörökösnőnek június 10-én egy francia diplomatával tar­tandó koppenhágai esküvő­Kozmosz 157 0 Moszkva (TASZSZ) A Szovjetunióban földkö­rüli pályára bocsátották a Kozmosz—157 tudományos mesterséges holdat. A be­rendezés normálisan műkö­dik. a koordinációs számító­központ feldolgozza az érke­ző információkat. Podgornij Kanadába látogat 0 Moszkva (TASZSZ) Moszkvában hivatalosan közölték, hogy Nyikolaj Podgornij, a Szovjetunió Legfelső Tanácsa elnökségé­nek elnöke ez év augusztu­sában ellátogat Kanadába. Podgornijt a Kanadai Ál­lamszövetség megalakulá­sának 100. évfordulója alkal­mából, továbbá a montreali világkiállítás „Szovjetunió napja" megrendezésével kap­csolatban meghívta Kanada főkormányzója az országba. h London eviani formulái" keres Adenben? 0 London (MTI) Jól tájékozott angol for­rások szerint Sir Humphrey Frevenlian, újonnan kineve­zett adeni főbiztosnak, aki a csütörtökön leváltott Sir Richárd Turnbull helyébe lép, az lesz a feladata, hogy egy „eviani típusú" megol­dást hozzon tető alá a for­rongó dél-arábiai brit pro­tektorátusban. Emlékeztetnek rá, hogy a francia kormány annakidején Evianban sem­leges területen tárgyalt az Algériai Nemzeti Felszaba­dítási mozgalom képviselői­vel és az ott létrejött meg­oldás tette lehetővé De Gaulle elnöknek, hogy „kibontakoz­zék" az algériai háborúból. A brit kormánykörök állí­tólag azt remélik, hogy Trevvelian, aki annakidején egyiptomi brit nagykövetként jó kapcsolatokat alakított ki Nasszer elnökkel, rá tudja majd venni a Dél-arábiai Nemzeti Felszabadító mozga­lom vezetőit egy semleges területen, esetleg Genfben megrendezendő tanácskozás­ra. Lunar Orbiter-4 0 Pasadena (MTI) A Lunar Orbiter—4 ame­rikai holdszonda csütörtökön éjjel földi parancsra meg­kezdte a Hold-felszínről ké­szített első képek továbbítá­sát. A Hold déli sarkáról ké­szített felvételek a pasadenai laboratórium munkatársai­nak véleménye szerint rend­kívül tiszták, élesek. Groteszk fintor 0 London (MTI) A kínai „nagy proletár kulturális forradalom" gro­teszk fintorai közé tartozik az a hagulatos. „Mao-misé­zés" amelyben külföldi üzlet­emberek, köztük japán és angol kereskedők vesznek részt. A külföldi tőkések a tárgyalások előtt Mao-idéze­tek felolvasását hallgatják ünnepélyes arckifejezéssel, s. több japán tőkés szemrebbe­nés nélkül maga is elvégzi a rituális elolvasást. — Rájöttünk, hogy a kínai külkereskedélmi vállalatok embereivel úgy lehet a leg­előnyösebben üzletet kötni, ha Mao-jelvényekkel feldí­szítve jelenünk meg a tár­gyalásokon és őket megelőz­ve olvassuk fel a kis piros könyvből Mao-elnök gondo­latait — jelentette ki egy élelmes japán nagykereskedő az egyik angol lap tudósító­jának. A csütörtöki Daily Telegraph szerint a Kíná­ban látogató angol üzletem­berek valóságos szaktekin­télynek számítanak „kultu­rális forradalmi" ügyekben, és nagyon kifizetődik ez a játék számukra: ez év első negyedében csaknem három­millió fonttal többet expor­táltak Kínába, mint a múlt év azonos időszakában. 2 DÉL-MAGYARORSZÁG Szombat, 196". május 13. I

Next

/
Oldalképek
Tartalom