Délmagyarország, 1967. május (57. évfolyam, 102-126. szám)
1967-05-12 / 110. szám
fl Hazafias HépVront{ m i küldöttsége 1 Helsinkiben Csütörtökön elutazott Helsinkibe a Hazafias Népfront delegációja. Bugár Jánosné, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának főtitkárhelyettese és Hajduska István, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának tagja a népfront képviseletében részt vesz a Finn Nép Demokratikus Uniójának közelgő kongresszusán. Hétfőn kezdődik a SZÖVOSZ kongresszusa Szirmai Jenő, a Szövetkezetek Országos Szövetségének elnöke, csütörtökön a magyar sajtó házában tájékoztatta az újságírókat a SZÖVOSZ május 15—17 között Budapesten megrendezésre kerülő VI. kongresszusának előkészületeiről és programjáról. Ismertette a tavasz folyamán országszerte megtartott földművesszövetkezeti küldöttértekezletek, közgyűlések és választások tapasztalatait Vegyigyár a laboratóriumban Szegedi feltaláló új, porlasztásos technológiája Húskonzervek (Somogyiné felv.) A Szegedi Konzervgyár egyik legízletesebb terméke „különleges vagdallhús" néven kerül a belföldi üzletekbe. A vásárlók hamar megkedvelték a húskonzervet, idén összesen 100 vagon — 550 ezer doboz — vagdalthús készül a konzervgyárban. Hogyan értsük a törvényt? © Az öregségi nyugdíjhoz, ugyanúgy, mint a munkaviszonyban álló dolgozóknál, legalább tíz nyugdíjév szükséges. Nyugdíjévnek számítanak azok a naptári évek, amelyek tartama alatt a nyugdíjbiztosítás fennállott és a tag a közös gazdaságban 150 (a tsz nőtag.ia 100) tízórás munkanapnak megfelelő munkát végzett Ha a tsz tag ennél kevesebbet dolgozott a közösben, ilyen esetben nem szerez teljes nyugdíjévet hanem nyugdíjhónapokban veszik számításba munkaidejét A férfi tsz-tag 13 munkanappal, a nő tsz-tag pedig 8 munkanappal szerez egy nyugdíjhónapot. Vagyis, ha a férfi szövetkezeti tag a kötelezően előírt 150 munkanap helyett csak 130-at teljesített akkor nem egy nyugdíjévet szerzett, hanem csak tíz hónapot Munkanapnak számít az a nap is, amelyen a termelőszövetkezeti tag kártalanítási segélyben, kórházi ápolásban, vagy a termelőszövetkezettől betegségi segélyben részesült szülési szabadságon volt, továbbá katonai szolgálatot teljesített, vagy az 1958. évi 40. számú törvényerejű rendelet hatálya alá eső munkaviszonyban állt a közgyűlés hozzájárulásával közép- vagy felsőfokú oktatási intézmény nappali tagozatának hallgatója volt, vagy egész napos tanfolyamon (iskolán, edzőtáborban stb.) vett részt. S végül a termelőszövetkezet által engedélyezett tanulmányi vagy pedig olyan szabadságon volt amelyre díjazást kapott. — Milyen esetben számítják be a nyugdíjévekbe azt az időt, amikor a tsztag családtagként dolgozott a szövetkezetben? Azok a családtagok, akik e termelőszövetkezetbe belépnek, kérhetik a korábbi közös munkában töltött idejük beszámítását a nyugdíjidőbe. Erre a beszámításra akkor van lehetőség, ha a családtag a szóbanforgó évben az akkor előírt, a nyugdíjév megszerzéséhez szükséges legkisebb munkaegységet a közös gazadságban teljesítette és a nyugdíjjárulékot — nyugdíjosztálya szerint — visszamenően megfizeti. Ily módon legfeljebb öt évet lehet beszámítani. Hogyan számítják ki a nyugdíjéveket? Családtagnak az tekinthető, aki a termelőszövetkezet tagjával a szóbanforgó naptári évek alatt közös háztartásban élt. Az a családtag. aki 1967. január 1ét megelőzően lett tsz-tag, az legkésőbb 1967. december 31-ig kérheti a nyugdíjévek beszámítását. 1967. január 1. után tsz-be lépő gazda pedig legkésőbb a felvételét követő egy éven belül kérje. A kérelmet a SZOT társadalombiztosítási főigazgatóságnak a termelőszövetkezet székhelye szerint illetékes megyei igazgatósághoz, vagy í megyei igazgatóság kirendetségéhez kell írásban előterjeszteni. — Milyen összegű nyugdíjjárulékot fizetnek alsztagok? A legkisebb nyugdíjjárulék három százalék, ha a gazda közösből származó havi jövedelme az 1800 forintot nem haladja meg. Ezenfelül egészen 2300 forintig a jövedelem négy százaléka, 3000 forintig öt százaléka, 4000 forintig a jövedelem hat százaléka. A négyezer forintot meghaladó kereset esetén a jövedelem hét százalékát kell nyugdíjjárulékként fizetni. • A járulékot a termelőszövetkezet vonja le a részesedésből. Idén még a régi szabályok szerint fizetik a gazdák a járulékot, az új rendelkezés csak 1968. január 1-én lép életbe. — Hogyan rendelkezik a jogszabály a tsz-tagok rokkantsági nyugdíjáról? Az a termelőszövetkezeti tag jogosult rokkantsági nyugdíjra, aki munkaképességét legalább kétharmad részben elvesztette, a szükséges nyugdíjéveket megszerezte, s rokkantsága egy év alatt előreláthatólag nem szűnik meg. A rokkantsági nyugdíjhoz szükséges nyugdíjévek száma a munkaviszonyban álló dolgozók nyugdíjrendszeréhez hasonlóan az életkortól függ. 22 éves kor betöltése előtt a rokkantsági nyugdíjhoz két nyugdíjév szük- I séges. 22—24 éves életkor-' ban négy nyugdíjévet, 25— 29 éves életkorban hat nyugdíjévet, 30—34 éves életkorban nyolc nyugdíjévet, 35 éves életkor betöltése után tíz nyugdíjévet kell igazolni. A rokkantsági nyugdíj megállapítása előtt az igénylőt orvosi vizsgálat alapján, rokkantsági foka szerint, úgynevezett rokkantsági csoportba sorolják. I. csoportbeli rokkant az, aki munkaképességét teljesen elvesztette és mások gondozására szorul; II. csoportbeli rokkantnak az tekinthető, aki munkaképességét teljesen elvesztette ugyan, de mások gondozására nem szorul, s végül III. csoportbeli rokkant az, aki munkaképességét legalább kétharmad részben elvesztette. A rokkantsági nyugdíj a III. rokkantsági csoportban a havi átlagjövedelem 33 százaléka, & II. rokkantsági csoportban a havi átlagjövedelem 38 százaléka, az I. rokkantsági csoportban a havi átlagjövedelem 43 százaléka. Ha az igénylő több nyugdíjévet igazol, mint amennyire kora szerint szükség van, magasabb nyugdíj illeti meg. A rokkantsági nyugdíj legkisebb összege a III. rokkantsági csoportban havi 400 forint, a II. rokkantsági csoportban havi 430 forint, az I. rokkantsági csoportban havi 470 forint. Rokkantsági nyugdíjra a dolgozó attól a naptól kezdve jogosult, amely naptól a rokkantság az orvos véleménye szerint fennállott. A Szegedi József Attila Tudományegyetem Alkalmazottkémiai Intézetének adjunktusa, dr. Mészáros Lajos — a világsikert aratott komplex katalitikus laboratóriuma után — újabb találmányt dolgozott ki. Ennek lényege, hogy új rendszerű porlasztási technológiával rendkívül meggyorsítja a vegyfolyamatok lezajlását, másrészt a módszer alkalmas az eddiginél lényegesen hatékonyabb szárítási feladatokra — például az élelmiszeriparban és más területeken. Pillanatok alatt Az alapgondolat az előbbi találmányból következett: a folytatott kísérletekhez katalitikus laboratóriummal ugyanis szükség volt cigarc tafüst finomságú fémmás anyagködökre — mi katalizátorokra. Ezeket sike rült — nem kevesebb mint hatvan féle porlasztó kikísérletezésével — olyan tökéletesen előállítania, hogy végülis ebből fejlődött ki az újabb találmány. Az űj módszer azáltal gyorsítja meg a vegyi folyamatokat, hogy a köddé alakított anyagok összeporlasztva, milliószorosra növelt felületen érintkeznek s így a hagyományos vegyítés idejének töredéke alatt egyesülnek. Gyakorlatilag tehát: ha a módszert például szappanfőzésénél alkalmazzák, akkor nem kell az anyagot órákig kevergetni, mert a szükséges vegyi reakció pillanatok alatt lezajlik, emellett kevesebb melléktermék keletkezik. Ugyanígy meggyorsíthatok, s teljesen automatizálhatok a szappanfőzésénél bonyolultabb eljárások is. Ipari felhasználása A módszer másik alkalmazási területe az élelmiszerés más anyagok porlasztásos szárítása előtt is hatalmas távlatok nyílnak. A különleges porlasztófejjel, például zárt, forró térbe beporlasztott folyékonl élemiszer megszárad, amikorra aláhull. Az eljárás ipari méretű felhasználása azt eredményezné, hogy például egy levespor készítő-, vagy más porlasztó üzem helyszükségleteinek, berendezésének költsége, s nem utolsó sorban importigénye, a hagyományos technológiával működő üzemekének kis hányadára csökkenne. Lényegében, folyamatosan termelő kis üzemként működik a feltaláló laboratóriumában, a sokszáz üvegés fém alkatrészből összeállított berendezés is. Az élelmiszer porlasztásra használatos külföldi berendezések hátránya, hogy egyebek között óriási — 25 ezres — fordulatszámú alkatrészeket igényelnek, különleges szerkezeti anyagokkal rendelkeznek, széles körű a hibaforrásuk, s költséges az importalkatrészek cseréje. Az első példányok A két féle — pneumatikus és elektromágneses-porlasztási eljárás részletfeladatai nak kidolgozásában nagy segítséget nyújtott Mészáros adjunktusnak Schöbel György tanársegéd és felesége — aki a Gyógyszerkutató Intézet tudományos munkatársaként szerepel a szegedi intézetnek a gyakorlati élettel kapcsolatos tevékenységében. Hatékonyan működött közre a kísérleteknél Samu Lajos, az üvegtechnikai műhely vezetője is, aki rendkívüli precizitással, századmilliméteres pontosságú, üvegfejű, igen nagy teljesítményű porlasztókat állított elő a kutató elgondolása szerint. A találmány alapján a Szegedi Vas- és Fémipari Ktsz megkezdte az ilyen porlasztásos technológiával működő berendezések első példányainak készítését. Ezek arra alkalmasak, hogy különféle vegyi gyártási folyamatokat gyorsan kikísérletezzenek segítségükkel. Ilyen berendezésekre máris számos hazai kutató intézet igényt tart. A találmánynak, illetve az ennek alapján készülő berendezéseknek nagy az export lehetősége is. Dobó Balázs fl gazdasági és pénzügyi ellenőrzés Új rendszere 4 Gasda*Ági Bizottság határozata Az űj mechanizmus bevezetésével január 1-től megváltozik a gazdasági és pénzügyi ellenőrzés rendszere is. Ennek elveiről a Gazdasági Bizottság a közelmúltban határozatot hozott. A határozat kimondja, hogy a gazdaságirányítás új rendszerében a minisztériumok, országos hatáskörű szervek, a tanácsok végrehajtó bizottságai vállalati felügyeleti feladataik ellátásában ellenőrzési jogokkal rendelkeznek. Ez azonban nem jogosítja fel őket, hogy a kormány által meghatározott jogkörüket túllépve közvetlenül, operatív módon beavatkoznak a vállalatok munkájába. A felügyeleti szervek tulajdonosi szemlélettel, a hosszabb távú feladatoknak megfelelően átfogóan értékelik a vállalat gazdasági tevékenységét. A gazdasági ellenőrzés és értékelés a felügyeleti szerv saját apparátusának a feladata, erre a célra azonban egyes esetekben komplexbizottságokat, vagy vállalati felügyelő bizottságokat is létrehozhatnak. A komplexbizottságokat valamely részfeladat, vagy egyéb különleges szakértelmet igénylő feladatok megoldására szervezheti a felügyeleti szerv vezetője. Vállalati felügyelő bizottságokat csak a nagyvállalatokhoz célszerű kinevezni. A földmű vessző vetkezetek és a kisipari termelőszövetkezetek területén, sajátossá* gaiknak megfelelően a SZÖVOSZ és az OKISZ az alábbi elvektől eltérően is szabályozhatja a gazdasági ellenőrzést. A Gazdasági Bizottság határozata kimondja, hogy a vállalatok és a szövetkezetek pénzügyi revíziója az adóhatóságok feladata. Ezek ellenőrzik, hogy a vállalatok betartják-e az állammal szembeni pénzügyi kötelezettségeiket, érvényesülnek-e a különféle pénzügyi kötelezettségeket érintő hatósági jogszabályok. Az állami vállalatokat és a szövetkezeteket szükség szerint az eredeti okmányok és bizonylatok alapján a helyszínen ellenőrizhetik, függetlenül attól, hogy a vállalat igazgatója mikor hagyja jóvá a mérlegbeszámolót. Ha a revízió adóhiányt fedez fel, az illetékes adóhatóságoknak intézkedniök kell az adó és a bírság behajtásáról. Az adózással kapcsolatos elmarasztaló, intézkedések ellen fellebbezési és panaszlehetőségeket is biztosítani kell. A határozat ezután az adóhatóságok pénzügyi revíziójának szervezetéről intézkedik. Eszerint a Pénzügyminisztérium a központi adóhivatalból bevételi főigazgatóságot, továbbá a minisztériumi vállalatok első fokú adóhatóságaként Budapesten, Debrecenben, Győrött, Miskolcon, Pécsett és Szegeden bevételi igazgatóságot szervez. Egy héttel a nyitás előtt a Budapesti Nemzetkőzi Vásáron Utolsó szakaszához érkezett a BNV építése. Mind az 57 kiállítási épületet kellő időben birtokukba vehették a kiállítók, a belső átalakítások is befejeződtek, s most már lényegében csak a kiállítási anyag elhelyezése, a pavilonok külső csinosítása van hátra. Az idei BNV-re befejeződik a vásár főterének végső kialakítása. A szökőkút hátterében elkészült a tavaly felépült félkörív alakú alumínium pavilon ikertestvére, az előzőével azonos nagyságú. A csarnok előtt felállították a Stadionból ismert eredményhirdető berendezést. Ez a vásáron új rendeltetést kap: a pontos idő mellett hirdetéseket közöl. A Budapesti Nemzetközi Vásár környezetéhez hozzátartozó Városligeti tó feltöltését e héten megkezdték. A főigazgatóság és a területi igazgatóságok összlétszáma 280 főnél több nem lehet, s ebben az apparátusban a jelenlegi központi adóhivatal dolgozóit, továbbá a minisztériumokban felszabaduló szakemberek egy részét kell alkalmazni. A tanácsi vállalatok, a kisipari és földművesszövetkezetek első fokú adóhatóságaként a pénzügyi revízió éa egyéb feladatok ellátására a tanácsi apparátuson belül fővárosi, megyei, megyei jogú városi vállalati adóhivatalokat kell szervezni. A mezőgazdasági és a halászati termelőszövetkezetekkel, továbbá ezek közös vállalkozásaival összefüggő adóhatósági feladatokat, beleértve a pénzügyi revíziót is — a vám- és pénzügyőrségi szr- vek kezelésébe utalt adok kivételével — első fokon a járási tanácsok végrehajtó bizottságainak pénzügyi osztályai végzik. Ez azonban nem járhat a pénzügyi és a mezőgazdasági szakigazgatási szerveknél a szövetkezetek pénzügyeivel foglalkozó apparátus létszámának emelkedésével. A költségvetési szervek gazdasági és pénzügyi revíziójára a költségvetési gazdálkodásban végrehajtandó változtatásokkal összhangban készül majd jogszabály. A Pénzügyminisztérium a minisztériumokat, az országos hatáskörű szerveket, a fővárosi, a megyei és a megyei jogú városi tanácsok vbtitkárságát és szakigazgatási szerveit összefoglaló adatok alapján — felsőbb szinten — ellenőrzi. Az összefoglaló adatok részleteit, megbízhatóságát is ellenőrizheti az állami költségvetésből fenntartott, vagy azzal pénzügyi kapcsolatban álló (befizetésre kötelezett vagy támogatott) gazdálkodó szervnek Ezeknek az ellenőrzéseknek a célja, hogy megfelelő képet kapjanak a pénzügyi követelményekkel járó intézkedések eredményeiről. Péntek, 1967. május JZ. DÉL-MAGYARORSZÁG 3