Délmagyarország, 1967. május (57. évfolyam, 102-126. szám)
1967-05-31 / 126. szám
Szépség, siker, haszon ásodik napja, ho© a na©közönség előtt bezárta kapúit a Budapesti Nemzetközi Vásár. Két napja csak a munkások, rakodók, szállítók tartózkodnak a vásárvárosban, s készülődnek hazafelé a külföldi kiállítók is. Ha csak egy mondattal kívánjuk jellemezni az idei vásárt; szép volt, sikeres és hasznos. Sok élménnyel és tapasztalattal gazdagodott a látogató közönség és általában az egész magyar népgazdaság. Több mint egymillió szakember és nézelődő járta a pavilonokat, bírálta, va© dicsérte a látottakat Volt mit nézni. A ma©ar ipar ismét remekelt Az idei seregszemle azonban nemcsak a jelenlegi állapotokat tükrözte, hanem előremutatás volt a jövőre. Általában még csak beszélünk és írunk az új gazdasági mechanizmus jelentőségéről, előkészületeiről, és tudjuk, ho© majd jövőre életbe lép. Ezen a vásáron a kiállítók és a vendégek már érezhették az új gazdasági mechanizmus előszelét. Mindenki i©ekezett olyan termékkel megjelenni, amely valóban érdekes, irányt mutató és érdeklődésre tarthat számot a nagyvilágban. Az üzemek, vállalatok érzik, hogy e©-e© jó kereskedelmi megállapodás a vásár ideje alatt, megteremtheti a jövő sikereit Érezhető volt az új mechanizmus abban is, hogy a szakemberek ©akran mérlegeltek, érdemes-e megvenni egy-e© gépet va© berendezést és már azt számolgatták, mennyi idő alatt térül vissza az ára. A vendéglátóipari szakemberek például valóságos tanácsot tartottak, hogy mennyi dán kávéfőző automatát vásároljanak, mert mint mondták, a vásári tapasztalatokat fi©elembe véve, e©-e© ilyen gép két és fél-három hónap alatt megtérül. A jövőben nagyobb szerepet kap a kereskedelem és az ipar kapcsolata. Már itt a vásáron ls gyakran tapasztalhatták a sajtó munkatársai, hogy a termelő üzem és a külkereskedelem milyen szoros kapcsolatot tart, s közösen keresik a problémák megoldását Nem kétséges, ho© ez e kollektív munka na© haszonnal jár majd. s jó tapasztalatokat hozott a jövőre. A BNV tehát ebből a szempontból is jó fórum volt, gyümölcsöző kísérlet az ipar és a kereskedelem együttműködésével kapcsolatban, és remélhetően a folytatás az lesz, ho© a következő hónapokban, •ivekben is elmélyül ez az együttműködés. Közösen dolgoznak majd e©-e© termék, új árucikk műszaki fejlesztésén elterjesztésén. Ha a külkereskedelmi vállalat és az ipari vállalat együtt kutatja a piacot, a keresletet és a kínálatot, sokkal gyorsabban realizálhatják tapasztalataikat, mintha külön-külön úton járnának. Megállapítható az is, ho© a külföldi kiállítók előtt mind nagyobb tekintélyre tesz szert a budapesti vásár. Egészséges versengés indult meg a vevőért, mindenki igyekszik valóságos piacot teremteni. Azok a külföldi kiállítók, akik néhány esztendeje még „csecsebecséket" hoztak a májusi vásárokra, már látják, hogy ez nem felel meg a reális tényeknek és a magyar igényekhez próbálnak igazodni. Ezért volt sok a külföldi pavilonokban a munkagép, az útépítőgép. Általában a Budapesti Nemzetközi Vásárt úgy jellemzik, ho© nemzetközi tapasztalatcsere. De nemcsak a szak- 1 embereké, hanem a fo©asztóké is. E©-e© ilyen kiállítás csiszolja, finomítja az igényeket. A magyar vásárlátogató meg©-őződhetett arról, mit kap az ottani boltokban a csehszlovák, a jugoszláv, a német, az angol, a francia háziasszony. Így azután ne csodálkozzék a kereskedelem va© az ipar, ha rövidesen olyan igényekkel állnak elő a fo©asztók, hogy miért nincs ilyen va© ehhez hasonló minőségű, csomagolású árucikk a magyar üzletekben. A szakemberek sokat tanultak, nyitott szemmel jártak, s remélhetően ugyanú©, mint az idén, valóban sok terméket hoznak forgalomba abból, amit a vásáron bemutattak. Érdekes jellemvonása volt az idei vásárnak, ho© nemcsak egyszerű kereskedelmi megállapodásokat kötöttek, adtak va© vettek, hanem tárgyalásokat folytattak közös munkáról, együttműködésről. A kooperáció jól bevált gyakorlat, amely hasznos volt mindkét fél, a mi eset úr lében mindkét szerződő ország részére. Már most is megjelent jó néhány olyan termék, amely német motorral, magyar tervezők által készített külalakban látott napvilágot. A jövőben sok ilyen és ehhez hasonló gyártmány születik majd a baráti és nyugati országok kooperációiból. VT éget ért tehát a Budapesti Nemzetközi Vásár. A * magyar ipar számára, kereskedelmi és gazdasági szakemberek részére azonban még korántsem. Csupán az árumintabemutató zárta be kapuit, de az igazi kereskedelem csak most kezdődik. Kedden is történtek üzletkötések, s ez még folytatódik a következő napokban. A vásáron látottak alapján pedig a jövőben realizálódik az üzletkötések újabb sora. Vásár ez, egész évben tartó — a javából. A kiállítók, a résztvevők így köszöntek egymástól hétfőn este: „Viszontlátásra 1968-ban". Ü© gondolom, hasonló a látogatóközönség óhaja is. De nemcsak a vásárral kapcsolatban, hanem az itt látott és bemutatott termékekkel kapcsolatban is. KAPALYAG IMRE VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK7 magyar szocialista munkáspárt lapja 57. évfolyam, 126. szám Ara: 50 fillér Szerda, 1967. május 31. Losonczi Pál látogatása Csongrád megyében Kitüntetéses doktorrá avatás Szegeden Ünnepség Makón (Somogylné telv.) Beszélgetés az ünnepség ntán. Dr. Szabó Zoltán, Losonczi Pál, dr. Tóth Károly, dr. Pólay Anna és dr. Szvétek Ágnes A szegedi József Attila na orvost, a bőr©ógyászati Az Elnöki Tanács elnöke a Tudományegyetem és a Sze- klinika ©akornokát, az or- továbbiakban hangsúlyozta, gedi Orvostudományi E©e- vosegyetem tanácsa Sub hogy szocialista államunk tem tanácsa kedden délben Auspiciis Rei Publicae Popu- nagy figyelmet fordít a két az e©etemek Dugonics téri laris kitüntetéssel doktorrá szegedi egyetem fejlesztésére avassa. is. A közelmúltban felújíA két e©etem rektora ez- tották például az orvostuután ismertette a jelöltek dományi e©etem nőgyóéietrajzát és munkásságát, ©ászati klinikáját, valamint Dr. Kemenes Béla tanszék- az i_es számú fogászati kiivezető docens, az állam- és nikát, ez évben fejeződik be jogtudományi kar dékánja az egyetem épületeinek térés dr. Szontágh Ferenc e©e- málvíz-fűtéses átalakítása temi tanár, az orvostudomá- és elkészül e© új kollégiközponti épületének aulájában ünnepélyes doktorrá avató e©üttes tanácsülést tartott. Ebből az alkalomból Szegedre érkezett és a nyilvános rendkívüli tanácsülésen részt vett Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke, dr. Vedres István, az ^ egészségü©i miniszter első nyi egyetem általános orvosi um_" helyettese, dr. Polinszky Károly művelődésü©i miniszterhelyettes. Ott volt Siklós János és Rózsa István, az MSZMP Csongrád megyei bizottságának titkáUjabb vállalatok kaptak exportimport jogot A gazdasági bizottság egyik legutóbbi határozatával az export-, importjogot több iparvállalatra és néhány kereskedelmi vállalatra is kiterjeszti, s mas, eddig is önállóan exportáló vállalatok külkereskedelmi jogkörét bővíti. A határozattal kapcsolatban az MTI munkatársa a Külkereskedelmi Minisztériumban a következő tájékoztatást kapta: A külkereskedelmi jog kiterjesztése azt a célt szolgálja, ho© azok a termelő vállalatok, amelyek készítményeik nagy többségét exportra ©-ártják és általában speciális termékeik e©edü!i előállítói, közvetlen kapcsolatot tartsanak a külföldi piaccal. A határozat az új gazdasági mechanizmus bevezetésével e© időben, 19u8. június 1-vel lép életbe, végrehajtására azonban már most felkészültek az érdekelt kereskedelmi és ipari vállalatok. A gazdasági bizottság utasította a külkereskedelmi minisztert és az érdekelt szervek vezetőit, ho© 1968. január !-re az export-, illetve importjoggal felruházott vállalatoknál biztosítsák a kereskedelmi munka folyamatosságát. Ennek érdekében a külkereskedelmi vállalatoknál az átszervezés során felszabaduló munkaerőket az érdekelt vállalatok külkereskedelmi részlegeinek engedjék át. (MTI) karának dékánja doktorrá Losonczi Pál befejezésül avatta a jelölteket. A ha- elmondotta gyományos szokás szerint a _ Meleg nagyrabecsülés- í két rektor és a két egyetemi sel köszöntjük kedves új tanács tagjai kézfogással doktoraink szüleit is, nagvdoktortársaikká fogadták az szerű emberformáló és nerai, Sípos Géza a szegedi újonnan felavatott kituntete- velő munkájukért, áldozataivarosi pártbizottság titkára, Ses doktorokat, akik ezután kért és joggal mondhatjuk, Hantos Mihály, a Csongrád az Elnöki Tanács elnöke elé a gyűrű fényének csillogáme©ei és Papp Gyula a járultak, ho© - a párt és sából nem kevés uleti 6ket szegedi városi tanacs vb el- az állam elismerésének je- ? u. . leként - átvegyék a Nép- A kitüntetettek nevében 2 c e a!" köztársaság címerével díszt- dr. Pólay Anna mondott komikus, a szegedi József At- tet aranygyűrűt. szünetet tora ^^tottogyetfmnHzf" Losonczi Pál, az Elnöki A két'szegedi egyetem ünwir—= TJtfT Tanács elnöke a Sub Auspi- nepi tanácsülése dr. Tóth üfést Mafd^i^ento^to ; ciis Rei Publicae Popularis Károly zárszavával ért véJ -beÍf,lePtf"f: » kitüntetéses doktorrá avatás- get Népköztársaság Elnöki Tana- sal együttjáró gyűrű átadása- 8 Az avatás után Losonczi kor meleg szavakkal fejezte p^i részt vett a két egyeki elismerését a kitüntetett tem rektorának fogadásán, fiataloknak. ahol megismerkedett és — A két egyetemi tanács hosszan elbeszélgetett az együttes ünnepi ülése — újonnan avatott két doktorhangsúlyozta a többi között — elsősorban és mindenekelőtt az újonnan felavatott orvosdoktornő, illetve jogászdoktornő közel csa hozzájárult ahhoz, hogy Szvétek Ágnes jogászt, bírósági fogalmazót, a József Attila Tudománye©etem tanácsa Sub Auspiciis Rei Publicae Popularis kitüntetéssel doktorrá avassa. Ezután dr. Tóth Károly egyetemi tanár, a Szegedi Orvostudományi E©etem rektora ismertette: a Népköz nő szüleivel, családjának tagjaival. Délután a szegedi egyetemi füvészkertbe látogatott. Itt dr. Simoncsics Pál, e©etemi adjunktus istársaság Elnöki Tanácsa k®t évtizedes szorgalmának, mertette a kert nevezeteshozzájárult, hogy Pólay An- '* '"""* Szezon előtt a paprikafeldolgozó vállalat Megérkeztek az új csomagoló automaták A szegedi paprikafeldolgo- kát határidőre, június 39-ra A vállalat tmk-sai viszont zó vállalat időben, március befejezik, sőt hozzákezdenek eredményesen dolgoznak: közepén hozzálátott a tavaszi egy 8 millió forintos beruhá- eddig három csomagoló auíelkészüléshez. Gondosan cl készített terv szerint a szerelök úgyszólván minden berendezest me©izsgáinak — a paprikamalmoktól a szárító gépekig. A szezon műszaki előkézás előkészítéséhez is. Az év tomatát rendben átadtak, a végén új, közvetlen fűtésű paprikamaJmok javítását a alagútkemencéket építenek napokban befejezik. Mórahalmon, Szőregen, Üllé- Az idén két korszerű imsen és Röszkén. port berendezés is segíti Sajnos az energiatelep — a majd a paprikafeldolgozó kazánház — garanciális javí- vállalat tevékenységét: egy születel a felújítások mint- tásához késve kezdett a Sze- NSZK gyártmányú levesporegy 30 ezer munkaórát vesz- gedi Gázmű. Gyors munkára csomagoló, valamint e© nek igénybe. van szükség, hogy június 10- olasz gyártmányú leveskocA legfontosabb gépek kö- re, a kitűzött határidőre bezé tartozó szárítók "javítása fejezzék a javítást. Ha ez megfelelő ütemben, kielégí- nem sikerül, a paprikafeltően halad. A szegedi üzem- dolgozó vállalat nem tud eleben és a vidéki telepeken get tenni exportkötelezettösszesen 19-et ellenőriznek ségének és emiatt több milés javítanak ki. Ezt a mun- liós kára keletkezhet. kázó és csomagoló berendezés már megérkezett az üzembe. A közel 2 millió forint értékű gépeket a külföldi cégek szerelői a közeli hetekben állítják össze a helyszínen. kötelességtudásának, kiváló képességeinek és tanulmányainak eredménye. Enélkül minden egyéb felétetel — legyen az bármilyen tökéletes is —, nem hozhatott volna kellő sikert. Ugyanakkor munkájuk megbecsülését érezhetik azok a professzorok, e©etemi oktatók, pedagógusok, akik a magas szakmai tudás elnyeréséhez hozzásegítették őket. A most ségeit A délutáni órákban Losonczi Pál Makóra látogatott. Kíséretében volt Rózsa István, az MSZMP Csongrád megyei Bizottságának titkára is. Makón, a városi tanács épületében bensőséges ünnepségre került sor. Az Elnöki Tanács elnökét, valamint az ünnepség résztveavatott két fiatal doktor ki- vőit dr. Forgó István, a váemelkedő eredményei is- rosi tanács vb elnöke kömételen bizonyítják, ho© a szöntötte. Ezután Losonczi Má©ar Szocialista Munkás- Pál szólt az ünnepség résztpárt és a kormány kultúr- vevőihez. Elmondotta: megpolitikájának me©alósítá- tisztelő kötelességének tesz sában Szeged két egyeteme jó munkát végez. A szegedi e©etemek elismerésre méltó eredményeiben szerepet játszanak a fejlett nemzetközi kapcsolatok is. A külföldi tudományos és szakmai tanácskozásokon, konferenciákon, tanulmányutakon való részvétel hatékony segítséget jelent az egyetem oktatóinak az új tudományos eredmények megismerésében. eleget, amikor az Elnöki Tanács által adományozott Munka Érdemrend arany fokozatát átadja Mágori Sándornak, a makói Úttörő Tsz nyugdíjas elnökének. Méltatta Mágori Sándornak a szövetkezeti mozgalomban kifejtett tevékenységét. Az ünnepség után Losonczi Pál hosszasan elbeszélgetett a megye, a járás, a város megjelent képviselőivel. Gáspár Sándor Skóciában Napok óta Skóciában tartózkodik a magyar sza Szervezetek háromtagú küldöttsége, Gáspár Sándor, a Szakszervezetek Országos Tanácsa főtitkárának vezetésével. A küldöttség ellátogatott a hunterstoni atomerőműbe, a Rolls Royce Társaság repülőgéphaj tómű üzemébe. Glasgow főpolgármestere, John Johnston kedden ebéden látta vendégül Gáspár Sándort és a küldöttség tagjait. A magyar vendégek több találkozón vettek részt Délnyugat-Skócia dolgozóival, Glasgow-ban és Ayr me©ében. Gáspár Sándor a találkozókon válaszolt a ma©ar dolgozók munkájáról, életkörülményeiről feltett kérdésekre. Elku Pál látogatása az SZKP Központi Bizottságában Pjotr Gyemicsev, az SZKP Központi Bizottságának titkára, a Politikai Bizottság póttagja kedden fogadta a Szovjetunióban tartózkodó Ilku Pál művelődésü©'i minisztert, az MSZMP Politikai Bizottsága póttagját és Rosta Endrét, a Kulturális Kapcsolatok Intézetének ügyvezető elnökét. A találkozóról kiadott közlemény szerint a szívélyesség és kölcsönös megértés légkörében lezajlott beszélgetés során me©itatták a két ország kulturális kapcsolatai további tejlesztésének aktuális kérdéseit (MTI) t t