Délmagyarország, 1967. április (57. évfolyam, 77-101. szám)

1967-04-03 / 79. szám

Tavaszi szélben AMAGYAR SZOCIALISTA MVNKASP ART LAPJA 57. évfolyam, 73. szám Ara: 80 fillér Hétfő, 1967. április 3, T örténelmet sodor emlékezetünkbe a vizeket árasztó, földeket szikkasz­tó, vetéseket dédelgető friss tavaszi széL Ha eltűnődünk a múlton, ha felidéz­zük az első feledhetetlen április 4-ét, nem tehetünk róla, melegség tolakszik szívünk tájékára. Bizony annyi téglát egymásra malteroztunk, annyi örömet megérleltünk, olyan sokat szépítettünk magunkon azóta, amennyire csak futotta tehetségünkből. Ha most népünk dolgos köznapjainak több mint két évtizedes eredmény-leltárát akárcsak hevenyén is összeállítjuk, új erő­re kap bennünk az a meggyőződés, hogy minket ténylegesen, jog és igazság szerint egyaránt megillet a jelen, amelyet nem­rég még csodás jövőként jósolgattak vá­teszi lelkű nagyjaink. Azt mondják, a múló idő a legszebb ér­zelmeket is megkoptatja. Lehetséges. De némelyek hányavetin azzal is megtoldják néha, hogy ami ma van ebben az ország­ban, az olyan természetes, mint a levegő­vétel, hiszen a társadalmi haladás tör­vényszerűsége hozta magával. Pedig ez már nem olyan egyszerű. Élnek más né­pek is a nagyvilág ölében, akik ragyogó lapokat írtak a történelembe, mert mi­helyt kínálkozott az alkalom, azonnal ma­gasba emelték a forradalom zászlaját, s mégis újra, meg újra térdre kényszerítet­ték őket Talán nem volt elég erejük vé­gigvinni a harcot? Vagy mégis gyáváknak bizonyultak? Nem. Victor Hugó megéne­kelt egy párizsi fiút, akit a „tiszta vérrel mosott s gaz vérrel szennyezett" barriká­don társaival együtt elfogtak az ellenfor­radalom darabontjai, s habár őt kivétele­sen futni hagyták volna, nyitott mellel je­lentkezett a kivégzőfalnál. Bátor, igaz fér­fiakban nem volt hiány sem Dózsa György seregében, sem a Magyar Tanács­köztársaság vöröskatonáinak soraiban, mégis fölülkerekedett a bitang reakció. Egyedül Oroszország nagyon-nagyon meg­alázott népe terítetne le végképp elnyo­móit és ezzel követendő példát adott az egész emberiségnek. Hogyan született meg a világhistóriának ez a leggyönyörűbb győzelme? Ügy, hogy az orosz forradal­mat a harcokban megedzett bolsevik párt szervezte és amelynek olyan óriás állt az élén, mint Lenin. Az uralkodó osztályok háborújától megundorodott és feldühödött orosz munkások, katonák, matrózok a le­nini párt fegyverével kergették el a pök­hendi Romanov-dinasztiát és ejtettek egy­úttal gyógyíthatatlan sebet az eddig egy­séges és elbizakodott imperializmus tes­tén. Bebizonyosodott, hogy egyetlen or­szágban is diadalmaskodhat a szocializ­mus, ha kellő pillanatban egy hatalmas, szabadságszerető nép indítja meg a roha­mot. Hazánkban is egyre kiáltozták a költők, hogy „nem játék a világ, látni, teremteni kell", a könnyből, kínból, piszokból még­sem tudtunk a magunk erejéből fölemel­kedni. Vérvörös csütörtökök, Orgoványok, Margit körúti börtöncellák, kommunista mártírok emléke áll elő tanúskodni, hogy a magyar munkásosztály minden lehető­séget megragadott a népszabadság diada­láért. A látók és merők nagyon is akartak itt értelmes életet teremteni, de a belső és a külső ellenség a konstruktív gondola­toknak még a csíráját is igyekezett szét­taposni. Magyarországon — legjobbjaink harcaira is számítva — a Szovjet Hadse­regnek kellett elvégeznie a tavaszi nagy­takarítást. Arről, hogy mi mindent köszönhetünk folszabaditóinknak, bőven beszéltek pél­dául tavaly ősszel a kommunista tanács­kozásokon és az utóbbi két hónapban le­zajlott népes választási gyűléseken. A ta­pasztalatok alapján sokan úgy vélekedtek: nem is annyira a megfogható gazdasági sikereket kell a szocializmus javára el­könyvelni, hanem azt a kétségtelen tényt, hogy meghatványozódott a világos gon­dolkodású, a további bonyolult tennivalók elvégzésére is kész állampolgárok száma. Másoknak az jelent soha nem halványuló élményt, hogy nyugodtan ébredhetünk reggelente, mert a megélhetés gondja nem fájdítja többé a fejüket. És valóban, akik adnak valamit az emberi méltóságra, azoknak népköztársaságunk alkotmánya drágább a betevő falatnál, ök így fogal­maznak: az a „megfizethetetlen", hogy most már nem rugdos belénk senki, ha szabadságdalra támad kedvünk; nem itat­nak le bennünket, mielőtt szavazni in­dulunk, nem fordít hátat a hatalom, ami­kor panasszal megyünk hozzá; nem kell kilincselnünk az elemi munkajog ügyé­ben; nem muszáj imádkoznunk, ha értel­metlennek találjuk; nem tartják nyilván, hogy mikor, kivel állunk meg beszélgetni. Igen, ma már csakugyan afelé hajlunk, hogy magától értetődő dolgok ezek, de azt nem feledhetjük sohasem: csak azóta, mióta április 4-e legnagyobb nemzeti ün­nepünkként szerepel a kalendáriumban. Idegenkedünk a frázisoktól, s már ez is iskolázottságunk, kifejlődött politikai igé­nyességünk eredménye. De azt közel 10 millióan is nyugodtan elismerhetjük, hogy most már nekünk zöldell tavasszal a cu­korborsó, a magunk gyáraiban szőjük a divatos kelmét, a mi számunkra tárják föl rejtett lényegüket az elemek. Minden gondunkkal-bajunkkal együtt őszintén tu­dunk örülni azoknak a messzemenően hu­manista intézkedéseknek, amelyek a párt IX. kongresszusából fakadnak. Az egész ország szemeláttára fokozatosan valósul meg az a jelszó, hogy „mindent az ember érdekébein". Ma már eljutattunk odáig, hogy a lakos­ság zöme megérti: csak azt fogyaszthatjuk el, amit erőnkkel, tudásunkkal megterme­lünk, nincs tehát sok értelme az úgyne­vezett kívánságlisták benyújtásának, ha kielégítéséhez még hiányuk az anyagi fe­dezet E széles körű belátás alapján érté­kelik legtöbben az üzemi munkaidő csök­kentését, a gyermekgondozási segély be­vezetését, a szövetkezeti gazdákra vonat­kozó nyugdíjrendeletet és az' újonnan épülő lakások még Igazságosabb elosztá­sának szándékát Nincs ezzel ellentétben az sem, hogy mindenfelé élénk viták zaj­lanak további fejlődésünk lehetőségeiről, módszereiről. Az a lényeg, hogy a párt és a kormány gondjait milliók vallják magukénak, közéletünk élénken pezseg és egyre fokozódik a dolgozó tömegek al­kotóvágya és készsége. ri rthető ezek után, hogy április 4-ét Jjj évről évre levett kalappal, s kissé megilletődötten ünnepeljük. Érthe­tő, hogy ezen a nagy napon mindig koszo­rúkat viszünk a mi szabad boldogulásun­kért elesett szovjet hősök emlékoszlopára és sírjaira. A hála virágaival, a rövidke tisztelgéssel azonban egyúttal magunkat is emlékeztetjük a folyamatos felelősségre. Arra, hogy soha a legszédítőbb eredmé­nyek láttán sem szabad ölbe ejtenünk a kezünket, hanem egymást szinte naponta nevelve, ellenőrizni és buzdítva kell tető alá hoznunk azt a művet, amelyet huszon­két évvel ezelőtt óriási lendülettel és nagy-nagy bizakodással kezdtünk el épí­teni. F. NAGY ISTVÁN Díszünnepség, fogatialomtétel, koszorúzás Ünnepi program Szegeden és a járásban Ma. április 3-án délelőtt 10 órai kezdettel Szegeden a Vörös Csillag Moziban díszünnepséget rendez ha­zánk felszabadulásának 22. évfordulója alkalmából az MSZMP Szeged városi bi­zottsága, az mj. városi ta­nács és a Hazafias Népfront városi bizotsága. Ünnepi be­szédet mond Sipos Géza, az MSZMP városi bizottságának titkára. Kedden, április 4-én dél­előtt 10 órai kezdettel több ezer ifjúkomunista tesz ün-; nepélyes fogadalmat a Szé­chenyi téren, a KISZ Sze­ged városi bizottságának rendezésében. Ünnepi beszé­det mond Mészáros Zoltán, a KISZ KB osztályvezetője. Közvetlenül a fogadalom­tétel után, 11 órakor a párt, a népfront, a tanácsi szer­vek, a társadalmi és tömeg­szervezetek, az üzemek, az intézmények, a fegyveres testületek megyei és városi képviselői megkoszorúzzák a Széchenyi téri és a Dugo­nics temetőben levő szovjet hősi emlékműveket. Az ünnep két napján több helyen rendeznek ünnepsé­geket. Komszomol—KISZ ta­lálkozókat A szegedi járás­ban tíz községben tesznek a legfiatalabb KISZ-esek ün­nepélyes fogadalmat Ezek­ben a napokban Kiskundo­rozsmán, Szőregen, Röszkén, Mórahalmon, Üllésen, Kiste­leken, Sándorfalván, Algyön, Szatymazon és Üjszentivá­non rendeznek fogadalomté­telt (Somogyi Károlyné felvétele) , Szovjet és magyar államférfiak táviratváltása hazánk felszabadulásának 22. évfordulója alkalmából Kádár Jánosnak, az MSZMP Központi te L. I. Brezsnyev, az SZKP KB főtitká­Bizottsága első titkárának, Dobi István- ra, N. V. Podgornij, a Szovjetunió Leg­rvak, az Elnöki Tanács elnökének és Kál- felső Tanácsának elnöke és A. N. Kó­lái Gyulának, a Minisztertanács elnöké- szigin, a Szovjetunió Minisztertanácsá­nek a következő üdvözlő táviratot küld- nak elnöke: „Kedves Elvtársak! A Magyar Népköztársaság nemzeti ünnepe — az ország fa­siszta iga alól történt felszabadulásának 22. évfordulója — alkalmából a Szovjet­unió Kommunista Pártjának Központi Bizottsága, a Szovjetunió Legfelső Tanácsá­nak Elnöksége, a Szovjetunió Minisztertanácsa, minden szovjet ember és a ma­gunk nevében szívélyes üdvözletünket és legjobb kívánságainkat küldjük Önök­nek és a testvéri magyar népnek. Azok a kiemelkedő sikerek, amelyeket a magyar dolgozók marxista—leninista pártjuk vezetésével arattak a politikai, gazdasági és a kulturális életben, fényesen példázzák az új társadalmi rend nagyszerű életerejét és fölényét. A szovjet nép­nek szilárd meggyőződése, hogy sikeresen valóra válnak az MSZMP IX. kong­resszusának határozatai. A IX. kongresszus fontos szakasza a szocializmus Magyar­országon való teljes felépítésének útján. Az a következetes elvi harc, amelyet a Magyar Népköztársaság vfv más test­véri szocialista országokkal együtt a békéért és a szocializmusért, az európai biz­tonság megszilárdításáért, a népek szabadságáért és nemzeti függetlenségéért, az imperializmus ellen, az Egyesült Államok vietnami agresszív rablóháborúja el­len, hozzájárul a szocialista közösség nemzetközi összefogásának megerősödésé­hez, a magyar szocialista állam nemzetközi tekintélyének növekedéséhez. A szovjet embereket őszinte öröm tölti ei, hogy szakadatlanul fejlődik és erő­södik a Szovjetunió és a Magyar Népköztársaság barátsága és sokoldalú együttmű­ködése, a marxizmus—leninizmus és a szocialista internacionalizmus elvei alapján a szovjet és a magyar nép javára, amelyek egy sorban haladnak a közös nagy cél — a kommunizmus felé. Kedves elvtársak, kívánunk Önöknek, a testvéri Magyar Népköztársaság min­den dolgozójának további sikereket a békéért, a demokráciáért és a szocializmusért vívott harcukban." L. I. Brezsnyevnek, N. V. Podgornijnak tot küldte Kádár János, Dobi István és és A. N. Kosziginnek a következő távira- Kállai Gyula: „Kedves Elvtársak! Szívből köszönjük nemzeti ünnepünk, hazánk felszabadu­lása 22. évfordulója alkalmából küldött jókívánságaikat. Barátságunk e nagy napján a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága, a Magyar Népköz­társaság Elnöki Tanácsa, a magyar forradalmi munkás-paraszt kormány, az egész magyar nép nevében testvéri üdvözletünket küldjük Önöknek és a nagy szovjet népnek. E nagy évfordulón népünk a jogos büszkeség érzésével tekinti át eddigi utunk eredményeit. A szocialista Magyarország építőinek tudatában hazánk előrehaladása elválaszthatatlan a Szovjetunió barátságától, testvéri, önzetlen segítségétől. Pár­tunk, kormányunk, népünk a jövőben is barátságunk erősítésén, egységünk elmé­lyítésén, együttműködésünk kiszélesítésén fog munkálkodni. Elve az alkalommal, kívánjuk, hogy a Nagy Októberi Szocialista Forradalom fél évszázados évfordulójának évében a szovjet nép kommunista párt.ia vezetésével érjen el újabb kiemelkedő sikereket, a XXIII. kongresszus határozatainak végre­hajtásában, közös nagy ügyünk, a béke, a szocializmus és a kommunizmus ja­vára." A. A. Gromiko szovjet külügyminiszter és Péter János külügyminiszter kölcsönö­sen jókívánságaikat fejezte ki egymásnak hazánk felszabadulásának 22. évforduló­ja alkalmából. Üdvözlő táviratot váltott a Szovjet Szakszervezetek Központi Tanácsa és a SZOT elnöksége, a lenini Komszomol Központi Bizottsága és a KISZ Központi Bizottsága, valamint a Magyar—Szovjet Baráti Társaság és a Szovtet— Magyar Baráti Társaság elnöksége. (MTI)

Next

/
Oldalképek
Tartalom