Délmagyarország, 1967. március (57. évfolyam, 51-76. szám)
1967-03-29 / 74. szám
Meghalt Sinkó Ervin Vasárnap délelőtt, 68 éves korában, Zágrábban meghalt Sinkó Ervin, a kiváló Jugoszláviai magyar író, az öjvidéki egyetem magyar b-odalom történeti tanszékének professzora, a Jugoszláv Tudományos Akadémia tagja. Az apatini születésű Sinkó Ervin egészen fiatal korában bekapcsolódott a munkásmozgalomba: mint szabadkai középiskolás, a munkásotthon könyvtárosa volt. Részt vett az első világháborúban, majd a Tarácsköztársaság idején Kecskemét katonai parancsnoka is volt. A fehérterror elől Bécsbe menekült, majd Jugoszláviában, később Párizsban, 1935-től 37-ig Moszkvában élt. 1939-ben visszatért Jugoszláviába. A nálunk is ismert és népszerű író szépirodalmi munkássága a magyar munkásmozgalomhoz, mindenekelőtt a Tanácsköztársaság harcaihoz kapcsolódik. Erről szól életének fő műve, az Optimisták című regény. Másik nagy regénye, a nálunk nemrégiben megjelent Tizennégy nap, a magyar kommunista mozgalom két mártírjának, Sailai és Fürst elvtárs életének .tragédiájának éllít emléket. Sinkó Ervin utolsó írása valószínűleg az a rövid megemlékezés volt. amelyet Szeged nagv írójáról, Tömörkény Istvánról írt a Szegeden kiadott Emlékkönyv számára. Lesz-e díjnyertes köztük? Szomorú statisztika Az országos kiállításra készülnek a tsz-ek Jó nevet szereztek maguknak az utóbbi években a Csongrád megyei tsz-ek, több val jelentkeznek augusztusban. gazdaság országosan is elis- p-.nrjLa rtt/fimnlrQ mérésre méltó eredményt rdpilKd, gyUII ILtiLO ért el. Ezekkel mutatkozik be idén a 66. Országos Mezőgazdasági Kiállításon Csongrád megye több mint 30 termelőszövetkezete. Többségük növénytermesztési eredményeit. 10 tsz pedig gyümölcs- és zöldségtermesztési, illetve állattenyésztési sikereit reprezentál ja a kiállításon. gazdasagi Kiállításon elsősorban vágott, újfa.ita rózsáival szeretné megnyerni a bíráló bizottság tetszését. A szegedi táj jellegzetes gyümölcsével, az őszibarackA szegedi Űj Élet Tsz neve kai elsősorban a szatymazi a fűszerpaprika tsz-ek jelentkeznek a kiállításon. A korábbi kiállítók elsősorban termesztéséhez kapcsolódik. A gazdaság 309 holdon 53 közül a tápéi Tiszatáj és a mázsa 40 kiló átlagtermést röszkei Kossuth termelőszöért el, 72 hold öntözött te- vetkezetek idén is szeretnérületen pedig 62,2 mázsát nek eljutni az országos seszüreteltek. Évek óta kiváló regszemlére. A híres szentesi búzát aratnak Mihályteleken, fehérpaprikával remél sikert a tsz tavaly 351 holdon 21 aratni a szentesi Űjbarázda mázsa holdankénti hozamot Tsz. A világhírű makói hagy, .1 takarított be Mindhárom mát a helybeli Lenin Tsz Kukorica, CSITK6 eredményt bemutatják az mutatja be, mely 917 holdA szegedi tsz-ek közül a Móra Ferenc és az Üj Élet Tsz növénytermesztési, illetországos kiállításon. ról 102 mázsás átlagtermést A szegedi Haladás Tsz takarított be. Reméljük, a több nemzetközi versenyen Csongrád megyei közös gazérmet nyert virágaival, dísz- daságok a kiállításon igazolve kertészeti eredményeit növényeivel. Természetesen ják jó gazda hírnevüket. mutatja be. A Móra Ferenc Tsz elismerésre számít a kukorica termesztésben szerzett tapasztalataival, 850 holdon ugyanis tavaly 25 és fél mázsa átlagtermést ért el májusi morzsoltban. Fűszerpaprikából 90 holdon 59 mázsa 40 kiló átlagtermést szüreteltek. Országosan is figyelemre méltó a Móra Ferenc Tsz „csirkegyárának" eredménye az egy kiiógram hús előállítására felhasznált takarmány tekintetében. Sajnos ennek bemutatására nincs lehetőség a kiállításon, így csupán egyik újításukkal, a baromfiházak automata önitatójáa budapesti Országos Mező-ik ü. Nagy gépszállitmányok a közös gazdaságoknak A több mint 9,5 millió hol- keretében a mezőgazdasági don gazdálkodó mezőgazda- üzemek 2360 hazai és 4850 sági termelőszövetkezetek import-traktort, kétezer SZ— szervezeti megszilárdulásuk- 4-es szovjet gabonakombájnt, kai párhuzamosan az utóbbi százötven csehszlovák gyárthat évben kialakították anya- mányú speciális dombvidéki gi-technifcai bázisukat, s ez- aratógépet, 7300 pótkocsit és zel önálló gazdálkodásuk többezer különféle rendelteegyik legfőbb feltételét Ma tésű munkagépet vásárolhatmár szinte kivétel nélkül nak. Ezek nagy része ugyanvalamennyi termelőszövet- csak a közös gazdaságok kezeinek megvan a sa.iát korszerű gépparkja és állandó gépkezelői gárdája. A gépállomások és gépjavító állomások 1961 és 1966 között kereken tizennégyezer traktort, 800 SZK—3-as és SZK—4-es gabonakombájnt, valamint több tízezer munkagépet adtak át a közös gazdaságoknak. Ez idő alatt a tsz-ek új gépekből többek között 28 130 traktort, 1332 gabonakombájnt, 165 silókombájnt és 25 000 pótkocsit vásároltak. Tehergépkocsiparkjuk meghaladja a három és félezret. Az idei gépesítési program gépparkját bővíti. (MTI) RÁDIÓMŰSOR KOSSUTH OADIO 19.30 Magnósok, figyelem! Z0.15 ..39 Hirek. Időjárás. 4.32 Haj- Férj és feleség. Rádiójáték. 20.52 naltól reggelig .... 4 45 Falurá- Hirek. Időjárás. 20.57 Zenés est dió. 5.00 Hirek. Időjárás. 5.30 hat tételben. 22.00 Itlrek. IdőtáReggeli krónika. 6.00 Hírek. Idő- rás. 22.11) Időszerű nemzetközi járás. 7.00 Reggeli krónika II. kérdések 22.20 Sporthírek. 22.25 7.15 Körzeti időjárás. 7.30 Üj Kilátó. A rádió kulturális világkönyvek. 8.00 Hfrek. Időjárás, híradója. 23.25 Goldmark: a-moll 8.05 Műsorismertetés. 8.22 Tim- hegedűverseny. 24.00 Hírek. Időmy-Tom. Mesejáték. 8.44 Eise- járás. 0.10—0.25 A dzsessz kedvemann Mihály operettjeiből. 9.16 lóinek. Orvost tanácsok. 9.21 Nagy köl- prT>_ „ártin tők megzenésített versei. 9.34 PETŐFI RADIO Rádió-szabadegyetem, 10.00 Hl- 4.30—7.58 Azonos a Kossuth Rárck. Hazai lapszemle. Időjárás, dió műsorával. Közben 6.20—6.30 10.10 Rácz Vilmos népi zene- Torna. 10.00 Elisabeth Sehwarzkara játszik. 10.40 Zenekari mu- kopf és Irmgard seefrted énekel, zsíka. 11.30 A Szabó-család. t2.00 Wllhalm Backhaus zongorázik. Hírek. Időjárás. 12.15 Tánczenei 10.40 Zslroekenyér és alma. 11.00 koktél. 13.00 A budapesti szín- Könnyűzenei híradó. 11.30 Dalok házak műsora. 13.03 Válaszo- a munkásmozgalom történetélunk hallgatóinknak. 13.ÍR Erika bői. 1141 Ritkán hallható ToscaKéth én Kónya Sándor énekel, nini-lemezekből. 12.15 Gazda13.52 Jónás Mátyás népi zeneka- szemmel a nagyvilág mezőgazdara játszik. 14.20 Nőkről nőknek! ságáról. 12.30 Csenki Imre: Ci14.59 Kóruspódium. 15.00 Hírek, gánvtáncok. 12.41 Ütvesztő. HáNemzetkózi lapszemle. 15.15 A diójáték. 13.47 Vízállásjelentés. Double Sir együttes műsorából. 14.00 Kettőtől—hatig ... A i-etöfi 15.23 Bartók-népdalfeldolgozások. Rádió zenés délutánja. 18.00 Hí15.50 Pardon Csontos Gábor el- rek. Időjárás. 18.05 Kísérleti válbcszélése. 16.08 Holnap közvetít- lalat. 16.35 A Stúdió 11 játszik, jük. 16.26 Újpesti Dózsa—Szara- 19.00 Lakatos Zoltán népi zenejevo KK labdarúgómérkőzés II. kara látszik. 19.20 Illés Béla írói félidő. 17.15 Beethoven összee portréja. 19.54 Jó éjszakát, gyesztmfónjái II. 18.33 A Gazdasági rekek! 20.20 Esti Krónika TI. Bizottság határozata a külkeres- Verdi: Falstaff. HaromfelkeHelemről 15-S v-óta! nP«/u vonásos opera. Közben 21.05— Keaeiemrei. 18.53 Kókal Rezső— ,, ,, Tanárok naplójából. 22.56 Raroezi Bárdos hangsz.: Verbun- Ügelőverseny-eredmények. 23.00kce rapszódia. 19.00 Esti krónika. 23.15 Hírek. Időjárás. TELEVIZIOMÜSOR Magyar televízió tudományos film. 15.00: Tv-új•• 30: Szünidei matiné. 1. Zseb- donságok. 18.15: Kíváncsiak tévé 2. Keresd a szó tövét! egyesülete. 19.00: Ma esti első ITV — Magyar nvelvtan. 3. Me- számunk. 19.30: A tv postája, sélő muzsika I6."8: Hírek. 16.55: 20.00: Tv-hlradó. 20.37: Játékfilm. Jégkorong VB: Szovjetunió— 22.15: TV-hfradő. 20.30: JégkoCsehszlovákla mérkőzés közvetí- rongsze-nle. tése Bécsből. (9.20: Mérnökök, technikusok, figyelem! .Vita a műanyagról. 19.45: Hazai tükör. 10.50: Esti mese. 20.20: TV-hírrdó. jégkorong-mérkőzés közvetítése. 30.20- Hét ország he filmje. 16.20: Icgk sebbjeinknék. 17.00: Utód. Magyarul beszélő ndk Tv-hiradó. 17.20: .Téekorong-mérfllrn. 23.00: T- • híradó, ". kiadás, knzés közvetítése. 19.20: NéuszeJugoszláv televízió rű tudományos műsor. 19.509.48 Iskola-tő' 14.50: Iskola-tv. Hirdetések. 20 20: Film. 21 30: Tv17 cs: Babjáték. 17.25. NepszerU híradó. Minisztériumi döntések a kisipar gyakorlásáról Fontos elvi döntéseket ho- tevékenység, ezért egyikre zott a Könnyűipari Miniszté- sem lehet iparigazolványt rium helyiipari főosztálya a kiadni. Az üveggolyó-készíkisipar gyakorlásával kap- tés azonban szabad ipar. csolathan. Cukrász kisiparosoknak A minisztérium — a többi eszpresszókávé főzésére a között — megállapítja, hogy Könnyűipari Minisztérium a címkekészitö ipar nyom- ad engedélyt, daipari tevékenység, a lakás- Aki kétévi szakmai gyadíszítés viszont nem ipari korlat igazolása alapján szobafestő- vagy mázolóiparra működési engedélyt kap, az nemcsak a már meglevő, hanem az új létesítmények festésével és mázolásával is foglalkozhat Művirágkészítő kisiparos — a csak erre a tevékenységre szóló iparengedély alapján — a jövőben szemfedőt nem készíthet. A fényképész kisiparosokra vonatkozó törvényes rendelkezés: Budapesten és a megyei jogú városokban, a város területén kívül, sem személyesen. sem meghatalmazottak útján megrendelést nem gyűjthetnek. Az új elvi döntések egyike leszögezi: egyes volt kisiparosok ipargyakorlásuk megszüntetésével nagyobb összegű adótartozást hagynak maguk után. majd később más helyen újból kérnek iparjogosítványt, és kapnak is. Igy adótartozásuk miatt megvont iparukat tovább folytatják, anélkül, hogy korábbi tartozásukat rendeznék. Sőt, nemegyszer még kedvezőbb körülmények közé is kerülnek, mert ha új működési helyük kisebb lélekszámú község, még adókedvezményben is részesülhetnek. Ezért a jövőben az iparigazolványok kiadásakor az első fokú iparhatóság köteles kikérni a kisiparos lakóhelye szerint illetékes adóhatóság véleményét. Emellett a KIOiSZ országos központja is nyilván tartja azokat a kisiparosokat., akik adótartozásuk miatt adták vissza, illetve veszítették el iparjogositvány ukat. Diákok a vonaton Sok a panasz a vonaton sútvonalon, összesen 73 vonaponta utazó diákokra: vi- natpáron van másodosztályú selkedésük feltűnő, többen tanulókocsi. A tantestületek udvariatlanok a felnőttekkel ellenőrző tanárokat is megszemben, elfoglalják előlük bíznak a vonaton utazó diáa helyeket. A MÁV igazga- kok felügyeletével. Az intéztósághoz több levél is ér- kedés alapja tehát pedagókezett a közelmúltban, ezek- giaí jelentőségű, célja, hogy ben a vonaton utazók szó- az iskolás korúak ne felvá teszik, hogy egyes vo- nőttek között, hanem tőlük nalakon — például Űjsze- elválasztva utazzanak és az ged—Makó és Szeged—Hód- utazási idő egy részét is tamezővásárhely között — a nulásra fordíthassák. Ezért a reggeli és a délutáni vona- tanulókocsikban a tanárokon tok túlzsúfoltak, ugyanakkor és diákokon kívül más nem az úgynevezett „tanulóko- is utazhat, csík" kihasználatlanul, csak- Néhány év óta azonban élném üresen futnak, mert terjedt, hogy a tanulók nem azokba „civil utas" nem másodosztályra, hanem elsőszállhat fel. osztályra váltanak havi utaAz igazgatóságon kapott zási bérletet. Ennek birtotájékoztatás szerint a MÁV kában már a vonatok inés a Művelődésügyi Minisz- dúlása előtt elfoglalják az térium régebben megállapo- első osztályú helyek többsédott abban, hogy a vidék- gét s így a felnőtt utasokat ról iskolába járó tanulók za- kiszorítják a kényelmes utavartalan utazását úgvneve- zás lehetőségéből. Természezett tanulókocsik beállításé- tes, hogy a megvásárolt bérval biztosítják. Ezért a sze- let alapján jogosan utaznak gedi igazgatóság felügyelete diákok is első osztályon. Dealá tartozó valamennyi va- hát akkor mire volt jó a korábbi rendelet? » Helyes lenne, az amúgy is sokszor tűrhetetlenül zsúfolt vonatok meglevő utashelveinek szervezettebb elosztására, ha a Művelődésügyi Minisztérium — a nevelési szempontokat is figyelembe véve — úgy rendelkezne, hogy tanulók csak másodosztályú vasúti utazásra válthassanak bérletet, illetve menetjegyet s csak a részükre kijelölt kocsikban utazhassanak. K. J. Romája televízió 14.00: A Svédország—Kanada A közlekedési balesetek az a téma, amellyel, sajnos, mindennap találkozik az olvasó az újságokban. Csak a szabályszegők tartanak a közlekedési rendőröktől. Ahol az emberrel és a gépjárművel minden rendben van, ott nincs mitől télni. Nem az ellenőrzés és nem a szonda, hanem a szabálytalankodó, ittas vezető az országutak réme. Közlekedési baleset miatt Csongrád megyében tavaly 39-en vesztették életüket az országutakon. Súlyosan sérültek 268-an. könnyebben 379-en. 1076 balesetből csak 396-an kerültek ki sérülés nélkül. Arról nincs adatunk, hogy a súlyosan sérültek közül hányan váltak rokkanttá. A megelőző évhez viszonyítva Csongrád megyében közlekedési baleset miatt öttel többen vesztették életüket. A súlyos sérültek száma pedig 29-cel emelkedett. A szegedi járást áts'zelő országutak bizonyultak továbbra is a legveszélyesebbeknek. Azokon 18-an vesztették életüket és 76-an szenvedtek súlyos, vagy életveszélyes sérülést. A statisztika többi adata megoszlik Szeged, Makó, Csongrád, Szentes és Hódmezővásárhely között. Valamelyest javult a közlekedési fegyelem Szegeden. 1965ben 13 haiálos közlekedési baleset történt a városban, tavaly ez a szám ötre csökkent. De ez is nagyon sok, egynek sem lett volna szabad történnie. Tizennyolccal emelkedett a súlyos sérültek száma, és 114-ről 95-re csökkent a kónynyű sérülés. Történt-e lényeges változás az előző évhez viszonyítva a közlekedési baleseteket előidéző főbb okokban? Sajnos, nem. összehasonlításképpen az 1965-ös adatokat zárójelben adjuk: elsőbbségi jog meg nem adása 208 esetben szerepelt (161); a figyelmetlen, gondatlan vetzetés 211-szervolt baleseti ok (176); gyorshajtás 129 esetben (166); szabálytalan előzés 106 (99); szabálytalan kanyarodás 137 (99); követési távolság be nem tartása 33 (59); irányjelzcs elmulasztása 14 (17); műszaki hiba 43 (36). A többi ok előfordulása szórványos, de adott esetben éppen olyan súlyos lehet, mint a legtöbbször szereplő elsőbbségi jog meg nem adása. Az utóbbi előidéző oknak az elemzése bizonyítja, hogy mekkora részt képvisel benne az erőszakos emberi magatartás, a hetvenkedés, „az én kocsim jobb és jobban vezetek" stb. A balesetek főbb okait ezekkel lehetne nevükön nevezni, a helyszínen készült Jegyzőkönyvekben azonban ilyesmik nem szerepelnek, mert mindenki hallgat arról, hogy abban a pillanatban melyik rossz emberi tulajdonsága lett úrrá rajta. Pedig erre kellene gondolnia mindazoknak, akik a maguk és embertársaik életét, testi épségét veszélyeztetik. Lehetetlen nem gondolni néhány súlyos tavalyi balesetre, amely több ember halálával, súlyos sérülésekkel végződött. Egy budapesti úrvezető gyorshajtása felesége és egy másik család kisgyermekének halálát okozta, hét embernek pedig súlyos sérülését. Korábban ugyanő hasonló körülmények között már összetörte gépkocsiját, s a balesetről készült fényképet az új kocsiban hordta, mint kabalát. Volt tehát mit nézegetnie okulásul! Csongrádon egy útszéli fának rohanva ketten égtek benn egy gépkocsiban, mert vezetője kimerült szervezetét erőszakolta a további útra. 1966 utolsó napjának hajnalán részeg állapotban gázolt a gyalogjárdán egy magánautós, aki előtte csak két héttel kapta vissza jogosítványát, amolyet ugyancsak ittas vezetés miatt vontak be tőle időlegesen. Szegeden és Csongrád megyében a közlekedési szabálysértések jelentős részét okozza az ittas vezetés. 729 közúti ellenőrzésen 190 esetben bizonyított a szondázás alkoholos befolyásoltságot. Annak ellenére, hogy a KRES3 a gépjárművezetők legelemibb kötelmei közé sorolja az alkoholtól való tartózkodást vezetés előtt és közben! Tavaly meglehetősen sok helyszíni bírságból is tanulhattak a közlekedési rend szabálysértői, a gépjárművezetők és a gyalogosok egyaránt, összesen 222-en váltak meg hosszabb-rövidebb időre jogosítványuktól, s ennek következtében többen kenyérkeresetüktől is. Az l-es számú ellenőrző lapot 796 gépjárművezető sajnálhatja. Nagyon is indokolt tehát a közutak, a közlekedési rend rendszeres és sűrű ellenőrzése. Az lenne jó, ha nem következnék be egyetlen baleset sem, ha nem kellene évről évre szomorú statisztikában lapozni, s az adatokat öszszegezni tanulságul, a további megelőzés végett. Lődi Ferenc Láthatatlanok Maga a történet sablon. Egy eléggé átlagos kaliberű, szürke rejtvény, detektívek vaskos noteszából. Skálagyakorlat nyomozóknak. Talán alkotói is így vélhették, hiszen a vásznon mozgó nyomozók zöme fiatal, a filmről saccolva kezdők a szakmában. Feladatuk, hogy felgöngyölítsenek egy külföldről megbízott csoportot, mint később kiderül, mindössze kéttagút. A másik kettőt ugyanis már korán elfogják. Az izgalom, amit ígér Vlagyimir Kuznyecov forgatókönyve, viszonylag kevés, a szokottnál is kevesebb. Hanem valami más köti le a stáb figyelmét. A kémek pszichológiája. Pontosabban a Szovjetunióba küldött, vagy már eleve ott dolgozó kémek lélektani viaskodása áruló és orosz önmagukkal. Mert más egv angol spionnak orosz földről pénzért információkat szerezni, és más ugyanez egy orosznak. Anatolij Bobrovszklj tehát ily módon rendezte át filmjét egy konvencionálisnak tűnő. újat adásra eleve reménytelennek látszó históriából félig-meddig morális természetű történetet produkált. Vlagyimir Boganov kamerája így közelebb került a szereplők egyéniségéhez. gondolati és problémavilágához. mint az ilyen svádájú filmeknél szokás. Cj fii m Ezzel magyarázható, hogy a főhős, egy hajdani orosz emigráns család sarja, tulajdonképpen rokonszenves fickó, akinek inkább szurkol a néző, mintsem elvesztését akarja, de akinél végül mégis szimpatikusabb lesz az őt üldöző fiatal detektívek erkölcsi és — ezen keresztül — társadalmi beállítottsága. Mert itt inkább erről van szó, semmint egy szimpla labirintus néhány méteres Ariadne-fonalának bárgyú göngyölítgetéséről. N. L Családi ház szereléssel A Dunaújvárosi Épületelemgyár kezdeményezésére Pável Gyula, a Dunaújvárosi Tervező Iroda mérnöke olyan egy- és kétszintes családi házakat tervez, amelyek előregyártott elemekből falun is rendkívül gyorsan és egyszerűen összeszerelhetők. A házgyár augusztusban gyártja le az elemeket és szeptemberben kerül sor a családi házak összeszerelésére. ősszel be is költözhetnek a lakók az új lakásokba. Az amatőr tánczenekarok és táncdalénekesek fesztiváljának III. selejtezőjét 1967. áprilisg-én rendezzük meg a Kamaraszínházban este 6 órai kezdettel. Belépődíj 10.— Ft. Jegyek elővételben az Ifjúsági Házban kaphatók. K <• restink tehergépkocsi vezetői Igazolvánnyal és daruvezetői vizsgával rendelkező gépkocsÍTczelőkel Jelentkezni: Szegedi Falemezgyár, munkaerőgazdátkodó, Szeged, Budapesti u. 1. x Gyakorlott gép- gyorsírót felvesz a Szegedi Kenderfonógyár Londoni krt. 3. íhk. 110 Sscrda. 1961. március 29. Qfo-MAGYARORSZÁG 5