Délmagyarország, 1967. március (57. évfolyam, 51-76. szám)
1967-03-29 / 74. szám
Húsvéti békemenetek Tömegtün tétén Kurőpn-szer >jc a vietnami szennyes háború ellen 0 Bonn (MTI) Viharos szél, zivatarok és hózáporok ellenére mintegy húszezer tüntető vonult végig hétfőn délután London központi útvonalain, tiltakozva az Egyesült Államok vietnami szennyes háborúja ellen. A nukleáris leszerelésért küzdő angol mozgalom és húsz más békeszervez.et szombaton kezdődött tüntetéssorozatn hétfőn a késő délutáni órákban a Trafalgár-téren impozáns méretű tömeggyűléssel fejeződött be. A Trafalgár-térre vonuló tüntetők útközben viharos demonstrációt tartottak a sűrű rendőrkordonnal védett amerikai nagykövetség, az angol miniszterelnöki, illetve külügyminiszteri hivatal előtt A Trafalgár-téri nagygyűlésen rész vettek a nyugat-európai, az. amerikai, a kanadai, az ázsiai és az. afrikai békeszervezetek képviselői is. A szónokok megbélyegezték az amerikai kormány háborús bűneit, a vietnami nép ellen folvó szisztematikus irtóhadjáratot 0 Bonn (MTI) A leszerelésért küzdő akcióbizottság tájékoztatása szerint a húsvéti békemenetekben, valamint az azzal kapcsolatos gyűléseken több mint 150 000 ember vett részt NyugatNémetországban. A tüntetéseken új eszközöket alkalmaztak, úgymint autós felvonulásokat, szabadtéri vitákat, utcai koncerteket revüket kiállításokat, ötszáznyolcvan városban és községben megtartott gyűléseken, és nagygyűléseken számos egyetemi tanár. író, szakszervezeti tisztségviselő beszélt. Beszédet mondott Martin Nlemöller lelkész, az Egyházak Vllágtanácsának elnöke, valamint két angol munkáspárti képviselő és a délvietnami buddhisták egy képviselője is. Az akció befejezése után az akcióbizottság egy öt pontból álló nyilatkozatot adott ki. Ez felszólítja az NSZK kormányát, hogy csatlakozzon az atomsorompó-egyezményhez. tekintsen el a szükségállapot törvény meghozatalától, mondjon le az egyedüli képviselet elvéről, amelynek a realitások miatt semmiféle értelme nincs és amely csak a feszültség enyhítését akadályozza, valamint Bonn mondjon le az amerikaiak vietnami agressziójának támogatásáról. © Róma (MTI) Az elmúlt héten Olaszországban megsokszorozódtak a követelések, hogy az olasz kormány csatlakozzék azokhoz, akik a világ minden táján követelik a VDK bombázásának beszüntetését és a Délvietnami Nemzeti Felszabadítási Front elismerését Az elmúlt napokban nagyszabású népi megmozdulások voltak Olaszország egész területén. így Torinóban mintegy 15 000 ember rendezett többórás néma felvonulást. Rómában is több tüntetésre került sor. Hasonló megmozdulások zajlottak le Firenzében, Nápolyban, Sienáhan és Pisában, Reggio Emíliában és másutt. A VDK álláspontja: fiz USA vessen véget agresszióiának! U Thant új terve a vietnami konfliktus felszc molásdra 0 New York (AFP, Reuter) gálata által kiadott tájékoz- bérmilyen formában ls be U xliant ENSZ-főtitkár tatás teljességgel ellentétes avatkozzék a vietnami kérkedden közölte, hogy új ter- » vietnami valósággal és a désbe". vet készített a vietnami konf- VDK kormanyának szem- mmmm liktus felszámolására. A terv pontjaival, első lépésként általános ka- A vietnami probléma megtonai fegyvernyugvást java- oldásának igazságos útja az, solt, a második lépés előze- hogy az Egyesült Államok tes tárgyalások megindítása vessen véget agressziójának, lenne, harmadik lépésként Ez az alapvető szelleme a pedig újabb genfi értekezle- VDK kormánya négy ENSZ-főtitkár javaslataival tef hívnának egybe a viet- pontba foglalt álláspontjá- kapcsolatban, p.ami probléma megvitatá- nak és a DNFF ötpontos Az amerikai nyilatkozat sára. nyilatkozatának. A világ né- azt állítja ugyan, hogy WaKeddi sajtóértekezletén a pei teljességgel ezt az igaz- shington elfogadja U Thant főtitkár kijelentette, megnőtt ságos álláspontot támogat- három pontból álló vietnami a veszélye annak, hogy a ják. béketervét, de ugyanakkor vietnami konfliktus az or- A két felet tűzszünetre és nem tesz említést arról, szág határain túl terjed és feltétel nélküli tárgyalások hogy a főtitkár sajtóértekeza vietnami háború folytató- indítására hívni fel abban a létén újságírók kérdéseire dása veszélyes következmé- pillanatban, amikor az Egye- válaszolva természetszerűnyekkel járhat a világszer- sült Államok agressziót kö- nek mondotta a VDK elleni vezetre nézve. vet el Vietnam ellen ás ko- bombatámadások feltétel nélU Thant közölte, hogy a moly mértékben kiterjeszti küll beszüntetését. Arról vietnami kérdés rendezésére a háborút Vietnam mindkét sem szól, hogy milyen bizvonatkozó új tervét március részében, ez annyit jelent, tosítékokat hajlandó adni az 14-én juttatta el az érdekelt hogy nem tesznek különbséfelekhez. A főtitkár kifejez- get az agresszorok és az agte meggyőződését, hogy a resszió áldozata között és azt cselekedeteinek VDK elleni bombatámadá- követelik a vietnami néptől, tésére. sok előzetes megszüntetése hogy az agresszorok feltételényeges feltételét képezi leit fogadja el. minden tárgyalásnak. 0 Washington (Reuter. AFP) A* amerikai külügyminisztérium kedden nyilatkozatban foglalt állást U Thant Egyesült Államok expedí ciós hadserege agressziós megszünteJóllehet U Thant békejavasiata nem tett említést a Ezen alkalomból újból le saigoni bábrezsimről, az kell szögezni, hogy a VDK amerikai nyilatkozat szüksé0 Hanoi (VNA) A VDK külügyminisztériumának szóvivője U Thant javaslatával kijelentette: „A napnál világosabb, hogy az Egyesült Államok agressziót követ el Vietnam ellen. Az egész világ élesen elítéli az amerikai imperialisták agressziós háborúját és határozottan támogatja a vietnami nép honvédő harcát Az ENSZ tájékoztató szolkormányának álláspontja ér- gesnek tartja telmében a vietnami prob- „feltételezhető, léma nem tartozik az ENSZ- Vietnam re és az ENSZ-nek egyálta- lelő hangoztatni; hogy Délkormánya megfemódon közrejátszik kapcsolatban ján njncsen joga ai-ra) hogy majd az egész folyamatban." Olajinvázió a brit partok mentén © London (MTI) tot a Doveri-szorosig. Jen- nát képező 120 000 tonna kőA brit kormány kedden kins belügyminiszter vezeté- olajat angol kikötőbe, amireggel tűzveszélyes övezetnek sével szükségállapot-bizottsá- kor a brit partoktól alig 20 nyilvánította a 6zigetorezág got hoztak létre, s a három kilométernyire, de a területi veszélyzóna partvédő mun- vizeken kívül zátonyra fukálatainak közvetlen irányi- tott. Délután négykor az antására húrom államminisztert gol légierő hat Buccaneer neveztek ki. bombázója repült a roncsok l ndke beszédében elemezte Többezer katona, tűzoltó fölé. Az első két 500 kilós |az ötnapos munkahétre vaéts polgári önkéntes vesz részt bomba célt tévesztett, de a I ló átállás problémáit. Ködéinyugati csücske közelében levő „Hét szikla" körzetét, ahol március 18-án 120 ezer tonna olajrakománnyal a fedélzetén zátonyra futott a Torrey Canyon tankhajó. A Cornwall-félsziget festői szépségű partjait hatalmas patkóalakban körülfogó „olajfolt" már 170—180 kilométer hosszú partsávot szennyezett be. A kormány Cornwall megyét elsőszámú „harci övezetnek" nyilvánította &z „olajcsatában" de másod- és harmadfokú készültségbe helyezte az egész délnyugat-angliai tengerparÖtször 8 óra 12 perc Átállás a Szovjetunióban az ötnapos munkahétre © Moszkva (TASZSZ) Kedden Moszkvában megnyílt a Szovjet Szakszervezetek Központi Tanácsának plénuma. A szakszervezetek vezető testületének ülésén az SZKP Központi Bizottságának titkárai és miniszterei is részt vesznek. Viktor Grisin, a tanács ela partvédő munkálatokban, de gyakorlatilag tehetetlenek a helyenként 30—40 centiméteres vastagságú olajlepedékkel. A Torrey Canyon Japánban épült, amerikai tulajdonban volt, libériai zászló alatt, olasz kapitánnyal és legénységgel hajózott, r a Perzsaöbölből szállította a British Petroleum Company tulajdoharmadik a hajótesten robbant ós felgyújtotta a kőolajat. Ezt követően húsz vadászgép benzinnel töltött tartályokat dobált a hajó körzetében az égő olajra. Kora esti jelentések szerint a Torrey Canyon másfél mérföldes körzetében lángol a tengeren úszó olaj. s ezer méter magasra csap fel a koromfekete füstoszlop. zölte, hogy előzetes adatok szerint az idén 66 millió fő, vagyis a munkások és alkalmazottak létszámának 82 százaléka áll át az új munkarendre. Továbbra is megmarad a 41 órás munkahét. de az eddigi egy helyett két szabadnap lesz. Az új rendszert nem terjesztik ki az oktatás területére és néhány iparágra. Az átálA „Frei-borönd" 1924-ben, röviddel azután, hogy Vlagyimir Iljics Lenin meghalt, a Kremlben levő lakásáról a Lenin Intézetbe szállítottak egy nagy bőröndöt Az intézet munkatársai izgatottan várták az egyszerű utazótáskát, amely óriási értéket rejtett magában. A híres „Frei-bőröndről" van szó. Idézzük csak fel, hogyan írta le Krupszkaja V. I. Lenin készülődését az 1905. évi oroszországi utazásra: „Vlagyimir Iljics Oroszországba készült utazni. Nekem még néhány hétig Genfben kellett maradnom, hogy elintézzem a függőben levő ügyeket Iljlccsel együtt kiválogattuk és borítékokba raktuk iratait és leveleit. Iljics sajátkezűleg írta fel minden borítékra, hogy mit tartalmaz. Mindezt egy bőröndben helyeztük el... A párt történetét fényesen megvilágító okmányok és levelek tömkelege került a bőröndbe." De mi köze ennek a Frei-bőröndhöz? — kérdezheti az olvasó. Nyomban megadjuk a választ. Frei és T-cnin ugyanaz a személy. Az októbert megelőző Időszakban Vlagyimir Iljics gyakran használt álnevet konspirációs elképzelésekből. Cikkeit és leveleit az emigrációban gyakran ezekkel a nevekkel látta el. A Frei szó annyit jelent, mint „szabad", s Lenin nyilvánvalóan ezért részesítette előnyben. N. K. Krupszkaja visszaemlékezéseiben nem véletlenül emejie ki azt, hogy oroszországi utazása előtt. Lenin személyesen rendezte és csomagolta be irattárát Arról van szó. hogy Vlagyimir Iljics precízen összegyűjtötte és megőrizte a pártokmányokat személyes levelezését és a szociáldemokrata irodalmat. Csaknem minden európai városban, ahol Lenin élt és dolgozott, nagy irattári anyag halmozódott fel, amelyet Vlagyimir Iljics széleskörűen felhasznált forradalmi harcában és igyekezett azt megőrizni. De térjünk vissza Genfbe, ahonnan Vlagyimir Iljics 1905 november elején illegálisan Oroszországba utazott, hogy a megindult forradalmat irányítsa. N. K. Krupszkaja a megbízható elvtársak egy csoport jávai, Lenin elutazása után néhány nappal, a Frei-bőröndöt, amely az Oroszországi Szociáldemokrata Munkáspárt Központi Bizottságának iratait tartalmazta, — ideiglenes megőrzésre letétbe helyezte a genfi könyvtárban. A pártarchívumnak és Iljics személyi irattárának megőrzési helyét szigorúan titokban tartották, de miután Krupszkaja elutazott Oroszországba, a mensevikek valamilyen úton-módon tudomást szereztek az archívumról, és megpróbálták kezükbe kaparintani a „Frei-bőröndöt", hogy tartalmát a maguk frakciós harcában felhasználják. Csupán Lenin heves visszautasítása vetett véget a mensevikek jogtalan követelőzéseinek. Az első oroszországi forradalom veresége után Vlagyimir Iljics kénytelen volt újból emigrálni. 1910-ben. amikor Lenin Franciaországban élt, roppant fontosnak tartotta, hogy a genfi pártarchívumot Párizsba szállítsák, amely akkor az oroszországi politikai emigráció központja volt. Vlagyimir Tljicsnek ezt az óhaját teljesítettek. A párt. archívumával és vagyonával együtt a Frei-bőröndöt is Genfből Párizsba szállították és az emigráns közkönyvtárban helyezték el. Bárhová költözött is később Lenin. — Krakkóba, Poroninba. Bernbe, Zürichbe és más városokba — a Frei bőrönd hosszú éveken át továbbra is Párizsban maradt. 1917. március 27-én (április 9-én) Lenin Krupszkajávai és a pártmunkások egy csoportjával Svájcból Oroszországba utazott, hogy előkészítse a Nagy Októberi Szocialista Forradalmat. Az utazásra való felkészülés igen rövid volt. Az utazási okmányok megszerzése után a legközelebbi vonat indulásáig mindössze két óra maradt. Ezért csak a legszükségesebb dolgokat és okmányokat vitték magukkal. A személyi archívum, s ezen belül a Frei-bőrönd is, külföldön maradt, megbízható személyeknél, ideiglenesen megőrzésre. Vlagyimir Iljics személyes utasítására az Októberi Forradalom után a külföldön akkreditált szovjet diplomáciai képviselők hamarosan megkezdték az Oroszországi Szociáldemokrata Munkáspárt Központi Bizottsága pártarchívumának felkutatását és összegyűjtését. 1923-ban Moszkvába szállították a Frei-bőröndöt is. Mi volt hát ebben a „titokzatos" bőröndben? Tartalma valóban felbecsülhetetlen értékűnek bizonyult: azon művek kéziratait tartalmazta, amelyeket Lenin főleg az 1900-tól 1905 októberéig terjedó időszakban írt. továbbá a helyi pártszervezetekkel való egész levelezését Ez a bórönd rejtette magában Vlagyimir Iljics olyan zseniális műveit mint az F,gy lépés előre, két lépés hátra, A szociáldemokrácia két. taktikája a demokratikus forradalomban, stb. A Frei-bőrönd tartalma a szovjet nép közkincse lett és azóta örökre bekerült a marxizmus—leninizmus kincstárába. ALEKSZANDR ALOV lás eredményeként gyakorlatilag a Szovjetunióban lesz a legrövidebb a munkahét. A föld alatti és az egészségre ártalmas munkahelyeken továbbra is 36 órát fognak dolgozni. Grisin rámutatott, hogy az ötnapos munkahét lehetővé teszi a munkaidő ésszerűbb kihasználását. Minthogy a munkanapok száma kevesebb lesz, kevesebb időt kell a munkahelyre és a hazautazással tölteni, csökken a váltások között a munka átadására fordított idő. Grisin leszögezte, hogy a közszolgáltatásokat az új munkarendnek megfelelően kell megszervezni és a szolgáltató vállalatokat úgy kell üzemeltetni, hogy biztosíthassák a lakosság ellátását. Megfelelően bővítik a közlekedés munkáját is. hogy igazodjék az eddiginél hoszszabb, nyolc óra 12 perces napi munkaidőhöz. Végül, mint a szovjet szakszervezetek vezetője hangoztatta, a több szabad idő hatására minden bizonnyal emelkedni fog az esti iskolások és főiskolások száma. Jelenleg a Szovjetunióban mintegy 9 millió dolgozó tanul napi munkája mellett. Tudományos konferencia Moszkvában © Moszkva (TASZSZ) Kedden Moszkvában tudományos konferencia nyílt a Nagy Októberi Szocialista Forradalom nemzetközi jelentőségéről. A forradalom közelgő 50. évfordulója tiszteletére rendezett konferencián a nemzetközi kommunista és munkásmozgalom 500 neves képviselője, 50 európai, amerikai, ázsiai és afrikai ország küldöttet vesznek részt. A konferencia vendégei között van egyebek között Dolores Ibarruri, a Spanyol Kommunista Párt elnöke, Jasus Faria, a Venezuelai Kommunista Párt főtitkára éa Rodney Arismendi, az Uruguay-i KP első titkára. A konferencián magyar tudósküldöttség is részt vesz, élén dr. Pach Zsigmond Pállal, az MTA levelező tagjával, a budapesti Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem rektorával. A konferencia négy napig tart Kél elnök — egv repülőgépen Újabb hirtelen változás Sierra Leoneban 0 Frcetown (TASZSZ, Reuter) Nyugati hírügynökségek és a TASZSZ közlése szerint Freetown-ban, Sierra Leone fővárosában hétfőn hivatalosan bejelentették, hogy Ambrose Genda alezredest leváltották a Nemzeti Üjjászületés Tanácsának elnöki tisztségéből, s helyébe Andrew Juxon-Smith alezredest nevezték ki. A két elnök — a volt és az új — ugyanannak a repülőgépnek a fedélzetén hagyta el hétfőn Londont, hogy Sierre Leonéba utazzék. A Reuter egyik híre arról számol be. hogy Las Palmasban leszállt az a repülőgép. amely Londonból Freetown felé vitte JuxonSmith alezredest, az újonnan kinevezett elnököt és Genda ezredes nélkül repült tovább, aki azonban további szándékairól nem nyilatkozott. Willlam Leigh, Sierra Leone rendőr-főbiztosa, a Nemzeti Üjjászületés Tanácsának elnökhelyettese egy keddi közleményében azzal magyarázta a hirtelen változást a tanács elnökének kinevezésében, hogy ezzel „a törzsi egyensúlyt" akarták helyreállítani. Friss Viroma, Csipke és Vitasprlnt szörpök érkeítek Gyógynövények nagy vtUasztékben. GyógynövénySzaküzlet Lenin krt. 57. 12-381. Telefon: X Most becseréljük televízióját a legújabb típusú készülékek bármelyikére A cserével kapcsolatban bővebb felvilágosítást ad, Szegeden: Rádió TV. Szakbolt Rádió TV. Szakbolt Rádió TV. Szakbolt Rádió TV. Szakbolt Hódmezővásárhelyen: Klauzál tér Tel.: 11-541 Kárász u. 10. Tel.: 12-760 Nagy Jenő u. 4. Tel.: 15-247 Mikszáth K. u. 5. Tel.: 12-483 Rádió TV. Szakbolt Szántó K. J. u 1. Tel.: 110 A TV. készülék hazaszállítása díjmentes. Érdeklődjön Szakboltjainkban telefonon is! Csm. V. Iparcikk Kisker. Váll X H. 34 859 522 DÉL-MAGYARORSZÁG Szerda. 1967. március 2*.