Délmagyarország, 1967. március (57. évfolyam, 51-76. szám)

1967-03-26 / 73. szám

/ JI legfrissebb eredmények ||a{van év - egy SpOrtepSÜletnél Tecnap NB l-es labdarú- küldte a hálóba. 1:0. Utána 9 • * Sok sérült a SZEAC-ban A SZEAC labdarúgó-csa­pata tegnap reggel utazott fel Budapestre a Vasas elle­ni bajnoki mérköaésre. Az összeállítás a sérültek miatt előreláthatólag a következő lesz: Tóth — Várhelyi III., Kővári, Dobó — Dezsőfi, Csömör — Pusztai, Hajós dr. (Gyifkó), Vass, Nemes Kószó. Az elutazás előtt Rába., László edző a következőket mondta: — Nem tudunk a legjobb csapattal kiállni. Mint is­meretes, Kozma az ifjúsági válogatott tagja. A magyar csapat vasárnap az UEFA­torna selejtezőjének vissza­vágóját játssza a csehszlo­vákokkal, és a találkozón fiatal csatárunk is szerepel. Ezenkívül tele vagyunk sé­rültekkel. Rományik, Vár­helyi I., Terhes és Arató is harcképtelen. Hajós játéka, szintén sérülés miatt, bi­zonytalan. Ezért Gyifkó is készenlétben álL A sok ne­hézség ellenére igyekeztem felkészíteni a csapatot, a rendqjkezésre álló gárdából legjobb formában levő Já­tékosokat szerepeltetem. Nagyon nehéz mérkőzésünk tesz, de Budapesten is sze­retnénk becsülettel helyt állni... Végül közöljük: a SZEAC szerdán (március 28-én) a Szegedi Építőkkel Játszik barátságos mérkőzést a Ti­sza-parti stadionban, délu­tán 4 órai kezdettel. Tegnap NB l-es labdarú­gó-mérkőzést játszottak Kis­pesten, mintegy 15 ezer néző előtt: MTK—BP. HONVÉD2:20:1) Vezette: Zsolt Góllövő: Takács, Török, illetve: Szend­rei, Tichy. Az MTK kétszer is vezetett a Honvéd az utolsó percekben Tichy ti­zenegyesével egyenlített Szegeden NB III-as helyi rangadó volt: SZEGEDI SPARTACUS— SZEGEDI AK 1:0 (0:0) Hunyadi tér, 800 néző. Ve­zette: Balda. Spartacus: Bor­bély — Varga, Csányi, ör­dögh — Gerendeli, Véber — Bába. Janka dr., Sándor, Ba­log, Gábor. SZAK: Jáger — Lippal, Radnai, Pető — Mochlár, Szaiai — Szémann, Polyvás, Nagy Zs., Kovács I., Pusztaszeri. A SZAK az első öt perc­ben három szögietet ért el. A félidő közepéig a mezőny­ben folyt a játék, a kapuk ritkán kerültek veszélybe. A 25. percben nagy helyzet adódott az újszegedi csatá­rok előtt: gyors lefutás után Szémann beadott és Varga Polyvás elől csak az utolsó pillanatban tudott menteni. A félidő hátralevő részében folytatódott a mezőnyjáték. Szünet után inkább a Spar­tacus irányította a játékot. A 17. percben a hazaiak vé­delmi hibából megszerezték a mérkőzés egyetlen gólját Szalay hátraküldött labdáját Lipai a tizenhatoson kívül levő kapus kezébe továbbí­totta. A tizennyolc méteres szabadrúgást Sándor a SZAK sorfal felett védhetetlenül limai műsor TASARNAP labdarúgás. NB II: Sze­gedi VSE—Budai Spartacus, Vasutas-stadion, 3 óra (He­gyes). Előtte SZVSE—Sz. Dózsa megyei tartalékbaj­noki mérkőzés. NB III: Sz Kossuth SIB—Kiskunhalasi MÁV, Juta-pálya, fét 11 (Stefkovits). Utána Se. Kos­suth—UTC tartalékbajnoki mérkőzés. Megyei bajnok­ság: Tápé—Hódmezővásár­helyi Vasas, Tápé, fél 10 (Jurka). Kistelek—Csongrád, Kistelek, 3 óra (Kormányos). Ifjúsági labdarúgó-bajnok­ság: Textilművek—Szőreg, textiles pálya, 8 óra. SZVSE —Sz. Dózsa, Vasutas-stadion, fél 10. Járási bajnokság: Röszke—Kübekháza, Röszke, féi 3 (Fodor). Balástya—Mi­hálytelek, Bálástya, 2 óra (Kovács A.). Üjszentiván— Bordány, Üjszentiván, 2 óra (Nagy L.). Üllés—Pusztamér­ges, Üllés, 2 óra (Radnai). Forráskút—Rúzsa, Forrás­kút, 2 óra (Herczeg). Deszk —Szatymaz, Deszk, 3 óra (Kocsis). Asztalítenln. NB TI női: Sz. Spartacus—Bp. Pénzügy­őrök, Kolozsvári téri iskola, fél 9 óra. NB II férfi; Se. Kender—Vác, Dugonics ut­cai iskola, fél 12. küldte a hálóba. 1:0. Utána a Spartacus erősített, de az eredmény már nem válto­zott. Az utolsó tíz percben a SZAK megpróbált egyen­líteni, de a jól záró Sparla­cus-védelem mindent hárí­tott Élénk iramű, de gyenge színvonalú mérkőzést hozott a találkozó. A Spartacus sze­rencsével nyert, a' döntetlen igazságosabb lett volna. Jó: Varga, Sándor, Gábor, illetve: Mochlár, Szémann, Polyvás. Tegnap Hódmezővásárhe­lyen megkezdődtek az 1967. évi Csongrád megyei labda­rúgó-bajnokság küzdelmei Az első két találkózóra a stadionban került sor. Érde­kes, hogy mind a két mér­kőzés döntetlenül végződött. HÓDMEZŐVÁSÁRHELYI TEXTILES—MINDSZENT 0:6 Vezette: Ződi. Idény eleji forma és közepes iram jel­lemezte a mérkőzést Mind a két részről csak egy-egy komoly helyzet akadt HÓDMEZŐVÁSÁRHELYI HUNYADI—ÚJSZEGEDI TC 3:3 (3:2) Vezette: Szopori. UTC: Mózes I. — Ábrahám, Hav­rtnesák, Bakó, Hegyes — Övári, Magyar B. — Magyar L., Soós, Galambos, Tóth. Színvonalas és élénk iramú mérkőzésen a vendégcsapat Magyar L. és Soós góljával már 2:0-ra vezetett, amikor a Hunyadi magára talált, nagyon lelkesen küzdött, s így szünetig Lázár, Krámll és Karácsonyi góljaival a vezetést is megszerezte. A második félidő elején az UTC Övári révén egyenlített Az újszegediek tervszerűbb játékát a hazaiak lelkesedés­sel egyenlítették kt DÖNTETLEN BÉCSBEN A bécsi jégkorong világ­bajnokság B-csoportjában Magyarország tegnap az olasz válogatottal mérkőzött; Olaszország—Magyarország 4:4 (2:3, 1:1, 1:0). Ügy lát­szott, hogy a magyarok győz­tesen hagyják el a pályát, amikor az utolsó percekben az egyik osztrák játékvezető az azzurriknak olyan gólt adott meg, amelyet a gólbíró nem is jelzett Még a század elején, 1907­ben történt, hogv a csak né­hány éve működő Szegedi Atlétikai Klub labdarúgó csapatához új játékosokat igazoltak. A labdarúgás hazánkban akkor indult el hódító út­jára. Angol nevén football­ként emlegették, a labdarú­gót, a játékost pedig jobb híján, német szóval, futbai­icr-nek nevezték el. Nem volt felnőtt csapat, hanem szenior, és az ifjúsági szót nem ismerték, helyette még juniort mondtak. Játékosból intéző 1907 márciusában, ponto­san hatvan évvel ezelőtt ke­rült a SZAK junior csapa­tához Prágai Ferenc, az ak­kori szegedi (polgári iskola negyedikes tanulója. Hama­rosan igazolták, és az ifik közt jobbszélsőt játszott. De nem szerepelhetett sokáig, mert súlyosan megsérült, és így pihenőre kényszerült. Ek­kor vállalta el az intézői tisztséget, ö látogatott fel az akkori déli kerületi szövet­ségbe az igazolásokkal, jár­ta a régi szegedi grundokat, hogy újabb tehetségeket fe­dezzen fel a SZAK részére. Egyszóval: korán belecsöp­pent a sportvezetésbe és a fiatalon elkezdett munkát még most, hatvan év után sem hagyta abba. Egyesülete most Is műkö­dik. A SZAK irodája a Ju­hász Gyula művelődési ott­honban található, ahol Feri bácsi minden délután és es­te dolgozik. Amikor meglá­togattuk, és a sportkörnél vi­selt tisztségéről kérdeztük, nevetve válaszolta: — Mindenes vagyok .. És ebben sok az igazság. Az elnökség tagja, s ilyen tisztségben főleg a gazdasá­gi ügyeket Intézi. Emellett törődik a labdarúgókkal, a tekézőkkel, az úszókkal és a természetjárókkai is. Foci és teke — ötven éven át a labda­rúgásért éltem-haltam — mondta Prágai Ferenc, — most is kedvelem ezt a fér­fias sportot, de tíz év óta egy másik sportot is nagyon megszerettem. A tekézők sok örömet okoznak nekem. Az ság kisorsolt mérkőzését le­játszani ... » Félcipős" edzés NB Il-es férfi csapat és az NB l-es női együttes hazai mérkőzéseit majdnem min­dig végig izgulom, de több­ször idegenbe is elutazom velük. A női csapat tagjai sokszor hívnak magukkal, mert amikor velük vagyok sohasem kapnak ki... Sok régi emléke van, ame­lyek közül nekünk kettőt elevenített fel: — Még az első világhábo­rú idején történt... — mondta. — I916-ot írtunk, és a nagy világégés közepén alig volt játékosunk, mert sok fiatalt a frontra vittek. Ráadásul felszerelésünk sem volt, mert a cipők és a dresszek tönkre mentek. De nem csüggedtünk, összeto­boroztuk a csapatot, játéko­sainknak több mint a fele diák volt. A felszerelés leg­nagyob részét a Játékosok, vagy azok szülei vették meg, így azután csak elutaztunk Temesvárra a hadibajnok­A másik visszaemlékezése későbbi. Ez az eset a har­mincas évek elején történt: — Akkoriban Horváth Pál edzősködött a mi labdarú­góinknál, természetesen fi­zetés nélkül, társadalmi munkában. Agglegény volt, és így ráért a futballal tö­rődni ... Mindig nagy súlyt helyezett a labdás edzések­re. Emlékszem például, hogy az akkori fiatal balszélsőnek, Stark Tivadarnak sehogyan sem rnent a kapura lövés ... És mit csinált erre Pali bá­csi? A játékosoknak csak a bal lábára volt szabad ci­pőt húznia, a jobblábán zok­ni volt. Ügy rúgott kapura az edzéseken, elejétől végig. Lett is azután Starkból olyan szélső, hogy később az NB II-es SZEAC-ban is ontotta a gólokat. Akkoriban az ilyen „félcipős" edzési mód­szer nem volt ritkaság, ta­lán azért is jelentettek több veszélyt a kapura a régi csa­tárok. Prágai Ferenc azonban nemcsak a régiekre emlé­kezik. Itt él a mában, és lelkesen szurkol a csapatok­nak. Természetesen a SZAK­nak, ezen kívül a SZEAC­nak is lelkes híve. örül az egyetemi labdarúgó-csapat sikeres rajtjának és bízik abban, hogy a SZAK is megállja a helyét a bajnok­ságban. A hatvanéves jubileum al­kalmából azt szeretné, ha kedvenc csapatai sikerrel szerepelnének. Metzger Károly Rangadó a Vasutas-stadionban Ma az NB II második fordulójában érdekes és küz­delmes mérkőzésre van ki­látás. Az SZVSE a csoport egyik legerősebbnek tartott együttesét, a Budai Sparta­cust fogadja. ! A Budai Spartacus jó előjelekkel érkezik. Az el­ső fordulóban idegenben 2:0-ra legyőzték a Pénzügy­őröket, utána egyik edzőmér­kőzésen 4:1 arányban nyer­tek az NB Il-es BEAC el­RÁDI ÓM Ű S OR •ASARNAP Kossuth Rádió LM Hfrelc. (.1* Kellemes ünne­pet: Közben: Ü.1ÍHÍ.JS Hirdc-to­o«zlop. 4.55—7.15 Músorlsmerie­uas. LM lllrek. 1.10 UJ uperale­mesainkböl. (.00 £des anyanyel­vünk. (.03 Tizenketten a döntő­ben. Uttorő-verseny játék. UL resz. 0.(3 Vaaárnup delelőtt. 11.37 Hallgatóink figyelmébe I 12.00 Hí­rek. 11.10 Jő ebédhez szól a nő­tt. 11.30 Nem azért mondom ... 1LOO Táncdalok. 13.10 Kadló­leatlkon. 13.50 Budapesti beszél­getée Leopold Stokowskival. 14.40 Pillantás s nagyvilágba. 13.00 Hírek. 15.00 Clncalarklnca es a többlek. Mesejáték. 1. rész. 19.31 Mérkőzések percről perc­re. 17.00 Hírek. 17.05 Falusi ud­varlás. Kis komédia két szólam­ra. 17.17 Népdalok. 10.01 Artu­ro Toscanlnl világhírű szólisták­kal készült lemezfelvételeiből. 10.00 Hírek. 10.10 Márkus László bemutatja lemezgyűjteményét. 19.35 A Rádiószínház bemutató­ja. Mertln. a varázsló. 11.14 Ma­gyar nóták. 12.00 "Rlrek. 2? 10 A vasárnap sportja. 32.20 Artu­ro Toscanlnl Beethoven-interpre­tációi. Hl. rész. 33 00 Tánczene. 34 00 Hírek. L10—0.33 Operarész­retSfl Rádié 7.34 A rómaj katolikus egyház félórája. 8.00' Népi tánook. 0.(9 Gazdaszemmel a nagyvilág me­zőgazdaságáról. 8.30 Miska bácsi lemezesládája. 0.00 Operakalauz. 10 00 Tánczene. 11.16 Az Olaax Rádió és Televízió ajándékfelvé­tetelből. Közben: 12.37—13.53 Gondolatok filmekről. 13 30 OJ operettfelvételeinkből. 13.47 Idő­Járás- és vízállásjelentés. 14.03 Táskarádió, lf.33 Mérkőzések percről percre 10.43 Találja kl, hol Járunk? 10.03 Muzsikáló könyvek. 17.03 Mit hallunk a Jö­vő héten? 17.40 Színházi maga­zin. 14.40 Magyar nóták. 10.00 t?J lemezeinkből. 10.53 Jó éjsza­kát. gyerekek! 30.00 Hírek. 10.10 Tánexenekarok parádéja. 10.43 Lakás, család, otthon. Jegyzet. 30 53 Közvetítés Hamburgból. A Hamburgi Rádió azlmfonlkuá zenekarának hangversenye. 17.10 Verbunkosok. 37.50 Galoppver­aeny-eredmények. 33.00—13.10 Hírek. hfttfl Kossuth Hadié t.OO Hírek. Időjárás. (.!•—8.ÜB Kellemes ünnepet. 6.55 Músorfet­meriotés. 7.13 UJul a föld színe. A világ népeinek tavaszi és hús­véti népszokásai. L00 Kírek. Idő­járás. 3.10 Vénusz selyemben. Keszletek Róbert Stolz operett­jebői. S.56 Pillantás a tuplr alá. Aa Ifjúsági Hadid Vidám Szín­pada. 0.55 Boros Lajos népi ze­nekara játszik. Boly József énekel. 10.14 Közvetltén Londoni­ból: a Moszkvai Filharmoniku­sok hangversenye. 11.97 Hallga­tóink figyelmébe. 13.00 Hitek. Időjárás. 13.10 Tánczenei koktél. 11.53 Clncafarklnca és a többiek. Mesejáték — U. rész. 13.40 Mario Lan a énekel. 13.58 A lőcfxtí fe­hér asszony, n. rész. 15.00 Hirek. Idötarás 15.04 Nébtáncegyütte­aek a mikrofon előtt. 15.33 A színfalak mögött. 15.55 Európai koncert. 10.32 Schubert legszebb dalaiból. 15.57 Hallgatóink fi­gyelmébe. 17 00 Hírek. Idő tárás. 17.08 Made In Hungary 1 Könnyű­zene. tánczene. Iázz. 17.43 Arturo Toscanlnl világhírű szólistákkal készült lemezfelvételeiből. 19 10 Hírek. Időtárás. Sport. 19.13 Mu­zsikaszó. Költőink dalai. 70.00 Akit Móricz Zsigmond fedezett fel. 50.50 Porgy én Beps. Részle­tek Gershwin operájából. 32.00 Hírek. Sport. Időjárás. 27.10 Toscanlnl próbál. 22.53 Gűl Baba. RénzJetek Huszita—Marton ope­rettléből. 23.34 Ravel: a-moll trió. 34.(41 Hírek. Időjár áe. 0.10—0.75 Géczl Dorottya énekel. Balassa P. 7 amáa zongorázik, rltmusfcf­petőn Rádié 8.00 Bach-veraenymü veit. 0.58 Tánczene. 9.36 Beszélgetés Oaa­nádt Imre Húzd rá. cigány 1 e. verséről. 9 50 Liszt-orgonamű­vck. 10.14 Csínom Palkó. Daljá­ték 12.00 Művészlemezek. 13.00 Joeef Scmldt entkel. a Melaeh­ríno zenekar látszik. 13.47 Idő­járás- és vízállásjelentés. 14 1*1 Népdalreokor. 14.40 Puccini: Bo­hémélet. Népv fel vor Asoo opera. 16.30 A Jazz kedvelőinek, 18.45 Magvar Parnasszus. Nagyszalon­tától az Akadémiáig. 17 45 Marija Maksrnkova és Vlagyimir Bun­ratkrí" DunaJevszkH fllmdalnlból énekel. 18.no Reltvénv fejtők klublo. 18.15 Slágerről — sláger­re. 18.50 Az Angol Kamarazene­kar hangveraenye Köziben: 19.54 -30 00 Jó élszakát. gyerekek! fo.no Hírek. TdőlárAs. 20.31 Nóta­csokor. 31.38 Tarka krónikák. 82.03 Könnyűzene. 23.88—33.18 Hí­rek. Időjárás. KEDD Kossuth Hadié 4.30 Hírek. Időjárás. 4.33 Haj­naltól reggelig . . . 4.45 Falu­rádió. 5.00 Hirek. Időjárás. 5.30 Heggel! Krónika. (.00 Hírek. Időjárás. 6.30 Hírek. Időjárás. 7.00 Reggeli Krónika a. 7.13 Körzeti időjárás. 7.30 UJ köny­vek. 8.00 Hírek. Időjárás. 8.05 Műsorismertetés. 8.33 Prágai rit­musok. 8.50 Hol történt? 9.00 Harsan a kürtszól A Gyermek­rádió műsora. 9.40 Fúvós kama­razene. 10.00 Hírek. Időjárás. 10.10 A mosoly országa. Részle­tek Lehár operettjéből. 11.02 Az út végén. 11.37 Hallgatóink fi­gyelmébe! 12.00 Hírek. Időjárás. 12.15 Zenekari muzsika. 13 00 A budapesti színházak músora. 13.03 A komorna. Katherine Mansfleld elbeszélése. 13.18 Ver­bunkosok, magyar nóták. 13.59 Hlrdetőoszlop. 14.14 Tlmmy-Tom. Mesejáték. 14.37 A debreceni n. Nemzetközi Kórusfeszttvál fel­vételeiből. 13.00 Hírek. Időjá­rás. 15.15 Don Jüan. Részletek Mozart operájából. 15.45 Gazda­sági újságíróké a szó. 15.50 Nép­dalok. 16.04 Rádióiskola. 16.57 Hallgatóink figyelmébe. 17.00 Hírek. Nemzetkőzi lapszemle. Időjárás. 17.15 Beethoven összes szimfóniái. 1. Közben 17.40—17.55 Alma Mater: Moszkva — Lenin­grád — Dubna. 18.79 Könnyűze­nei híradó. 19.00 Esti Krónika. 19.30 A Szabó család. 20.00 Pucci­ni: Manón Lescaut. — Szerelmi kettős, n. felv. 20.10 Zenés pár­baj. 20.55 Hírek. Időjárás. 21.00 Eletem, emlékeim. Kőmíves Sán­dor vallomása. 22.00 Hírek. Idő­Járás. 22.20 Sporthírek. 22.25 Meditációk. 22.35 A Magyar Rá­dió és Televízió népi zenekara látszik. Kozák Gábor József ve­zetésével, Baksay Árpád és Kiss Lajos kamarakórusa énekel. 27.10 Kamarazene. 24.00 Hírek. Időjárás. 0.10—0.25 Filmzene. Petőfi Rádiő 4.30—7.38 Azonos a Kossuth Rádiő műsorával. Közben 0.30— 8.30 Torna. 18.80 Szürkebarát. 10.58 Látogatóban ,.miniszter" Mari néninél . . . 11.88 Ftlltörő. Zenei rejtvényműsor. 12.98 Megy a dallam vándorútra. 13.40 Há­zunk tája. 18.80 Indulók. 13.10 Szvjatoszlav Rlehter zongorázik. 13 47 Vízállásjelentés. 14.00 Ket­tőtől hatig ... A Petőfi Rádió zenés délutánja. 18.06 Hírek. Idő­Járás. 18.10 Cigánydalok, csár­dások. 18.35 Rádió-szabadegye­tem. A természet zsákutcái. 19.00 A majlandl tornyok. Részletek Kerekes—Erdődy daljátékából. 10.20 Hangverseny a stúdióban. 19.55 Jó éjszakát, gyerekek! 20.00 Esti Krónika II. 20.30 Faragó András éa Szónyl Olga enekel. 21.00 Szeged. 1067. Aa Idei ün­nepi Játékok elé. 21.15 Vidéki kórusok és népi zenekarok mű­sorából. 21.51 Arthuro Toscanlnl Csajkovszkij-műveket vezényel. 23.00—23.15 Hírek. Időjárás. TELEVÍZIÓMŰSOR VASÁRNAP Magyar televízió 8.55 Iskola-tv. Fizika fkőzép­lsk. II. o.). 1.25 Angol nyelv (kö­zéplak. III—rv. o.). 9.40 Táma­dás a király ellen. Sakktanfo­lyam gyerekeknek. 10.00 Kl mi­ben tudós? Történelmi döntő. 11.00 Látogatás az Állami Kép­zőművészeti Múzeumban. 11.30 Ki miben tudós? A történelmi döntó folytatása. 12.15 Tánczene. Közvetítés Katowicéből. 16.18 Po­peye-sorozat: A dzsungel hőse. 10 25 A Magyar Hirdető műso­ra. 10.35 Szépség, bátorság, erő. Kisfilm az NDK tornász-váloga­tottjának közreműködésével. 16.50 roxi Maxi kalandjai. Ma­gyarul beszélő amerikai rajz­filmsorozat. 17.15 A logika éa az automaták. 4. Szavazatszámláló automaták. 17.40 Tájak, városok, emberek. Hong-Kong. 17.55 Peng a gitár. Filmösszeállítás. 18.35 Költészet. Nagy László: Menyegző. 18.55 Tv-szőttes. 10.15 Ivanhoe. Magyarul beszélő an­gol filmsorozat. 12. A köpenye­sek. 13.40 Esti mese. 20.00 Tv­hlradő. 20.20 Hét ország, hét filmje. Minden kezdet nehéz. Magyar film (10 éven felüllek­nek). 22.15 Sporthírek. 32.2$ Tv­híradó. n. kiadás. Jugoszláv televízió 18.45 Ezer miért. 11.30 Kalan­dok a déli tengeren. Sorozat­fllm. 12.00 Vasárnapi tv - konfe­rencia. 13.00 Népszerű tudomá­nyos film. 13.30 Az állam és a munka között. 14.00 Hol van. ml lehet? 15.30 Versenyezzen ve­lünk! 18.55 Tornász EB. in oo Do­kumentum és Idő. 18.30 Népi ze­nerevü. 19.00 Tornász. EB. 20.00 Tv-híradó. 28.43 Hirdetések. 20 50 Kívánságok nyomában. 21.50 Le­leplezett város 22.40 Hirdetések. 23.54 Tv-híradó. Román lefe v laló T.S4 Háziasszonyok műsora. 8.15 Iskolások műsora. 9.30 Fa­lumflsor. 11.13 Szimfonikus hang­verseny. Délután: Egy sport­esemény közvetítése. 17.00 Tv­mapnzln 17.45 Tv-hlradó 18.00 Távbeszélgetés. 21.30 Tv-sport. 31.50 Tv-hiradó. HETFO Magyar televízió 9.43 Húsvéti locsolás. 10.45 Csi­pogó 001. Rádióépítők ábécéje. 11.15 Foxi Maxi kalandjai. Ma­gyarul beszélő amerikai rajz­filmsorozat. 15.03 A Magyar Hir­dető műsora. 15.15 Angyalok földjén. Magyar film. 16.45 50 éve történt . . . 16.55 Jégkorong VB. Csehszlovákia—Svédország mérkőzés közvetítése Bécsből. 19.20 Utazás Jegy nélkül. A tör­ténelmi Moszkva, n. rész. 19.40 Esti mese 20.00 Marc Camoletti: Leszállás Párizsban. Vígjáték két részben. A Kis Színpad elő­adása, felvételről. (16 éven fe­lülieknek!) A szünetben: Hí­rek. Jugoszláv televízió 9.40 Iskola-tv. 14.35 Az Olasz­ország—Portugália labdarúgó­mérkőzés közvetítése. 17.25 Kis világom. 17.50 Rajzfilmek. 18.00 Tv-újdonságok 18.15 Népi mu­zsika a nézők kívánságára. 18.45 Az állam és a munka között. 19.15 Sportszemle. 20.00 TV-hír­adó. 20.30 Avatar. Lengyel Já­tékfilm. 21.25 A zeneirodalom remeketbői. 21.40 Könyv, szín­ház, film. 22.00 Tv-hlradó. Román televízió 17.00 A Csehszlovákia—Svédor­szág Jégkorongmérkőzés közve­títése. 20 30 A Szovjetunió—Ka­nada Jégkorongmérkőzés közve­títése. KEDD Magyar televízió 8.39 Szünidei matiné. ll.M A Magyar Hirdető műsora. Jugoszláv televízió 17.30 Heti szemle albán nyel­ven. 18.00 Hírek. 18.10 Kedden este. 18.30 Telesport. 14.10 Éb­resztőtől takarodóig. 30.80 Tv­híradó. 20 30 Fiatal muzsikusok versenye. 21.20 Filmszatírák. 22.00 Dokumentumfilm. 27 15 Hírek. Román televízió 17.68 Legkisebbjeinknek. 17 28 Iskolások műsora. 17.50 Hirdeté­sek. 18 00 Tv-hlradó. 16 23 Sook kapitány utazásai 18.30 Zenés képeslapok. 19.00 Krónika. 19.30 Színházi közvetítés. 21.10 Pano­ráma. 21.30 Tv-hiradó. len. A csapat vezetősége időt és fáradságot nem ld­mélve sokat áldozott az együttes felerősítésére. Ott látjuk köztük a következő volt NB l-es játékosokat: Makrait, Törőcsiket, Pál I.­et és a SZEAC-ból koráb­ban eltávozott Szekerest is. Tavaly a nyugati csoportban a 7. helyen végeztek. Most nem titkolják, hogy a baj­nokságra törnek. A körülményeket mérle­gelve, úgy véljük, hogy a sikeres helytálláshoz a Gyu­la ellen mutatott teljesít­ménynél nagyobb erőbedo­básra lesz szükség. A lehe­tőség adva van. Vörös és Sajtos formajavulása, az egész együttes fokozódó har­ci elszántsága, a támadósor kapu előtti nagyobb határo­zottsága döntó hatással le­het az eredmény alakulásá­ra. Szigorú taktikai fegye­lem betartása mellett az SZVSE jelenlegi csapatát képesnek tartjuk arra, hogy sikerrel helytálljon. A közönség ma az NB II egyik rangadóját láthatja. Az SZVSE-nek a hazai pá­lya sokat segíthet. Szeret­nénk, ha a vasutasok szur­kolói olyan lelkesen támo­gatnák csapatukat, mint azt legutóbb a SZEAC szurkolói tették. Solti Mihály DáL-MAffYAHOSSrAa A Magvat Szocialista Munkáé­pari Csongrád meg vei ós Szeged városi bizottsága ás a tanács lap la. Megjelenik hétfő kivételével mindennap Szerfceiztl a szerkesztő bizottsá* Főszerkesztő- dr Lőkös Zoltán. Szerkesztőség: Szeged Magyar Tanácsköztársa­ság útja 14. Telefon: 13-539. 13-003 Éjszakai telefon: 13-504 Kiadta a Csongrád Megvei La okiadó Vállalat Felelős kiadó: Kovács László Kiadóhivatal: S.eged MaRv.tr Tan i-aközt ár sa­•ág útja 10. Telefon: 13-500. 11-110 (Beküldött kéziratokat nem Őr» ztlnk mes és nem adunk vlssza.9 A lanot nvomla a Szegedi Nvomda Szeged Batcsv-rstnnszkv i: st az. INDEX 38 883 Terjesztik a Csongrád megvei postahivatalok Előfizetést dfj egv hónapra 13 Ft Előfizethető bármely postahivatalnál és kéz* besltőaóL 12 DÉL-MAGYARORSZÁG VMÚIUV. IMI níreUu M,

Next

/
Oldalképek
Tartalom