Délmagyarország, 1967. február (57. évfolyam, 27-50. szám)
1967-02-15 / 39. szám
Kitüntették az NDK nagykövetét Dobt István, a népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöke kedden fogadta Wilhelm Meissnert, a Német Demokratikus Köztársaság nagykövetét, a budapesti diplomáciai testület doyenjét, aki a közeljövőben végleg távozik Magyarországról. Ez alkalommal Dobi István átnyújtotta a nagykövetnek a Magyar Népköztársaság Zászlórendje I. fokozata kitüntetést. Kállai Gyula, a Minisztertanács elnöke kedden ugyancsak búcsúlátogatáson fogadta Wilhelm Meissnert. Nemzetközi tudományos tanácskozás Szegeden A KGST-országok tudotitkárhelyettes vesz részt a Szlovákiát képviseli az érmányos együttműködésének tekezleten, továbbá F. G. tanácskozáson. Budapesti, keretében tegnap délelőtt Vaklinova és F. A. Atama- martonvásári és szegedi kuháromnapos nemzetközi ta- szova, a Bolgár Tudományos tatók is részt vesznek az Akadémia küldöttei, Z. értekezlet munkájában. Kasprzik, és S. Léva, a var- A tanácskozást Bwdó épületében a biológiai alap- sói egyetem biokémiai inté- Ágoston egyetemi tanár, az kutatások elvi kérdéseiről, zetének képviselői és G. MTA szegedi bizottságának A tanácskozáson részt vesz Fabian, a Román Tudo- elnöke nyitotta meg. mányos Akadémia küldött nácskozás kezdődött Szegeden az Ady téri egyetem a Szovjetunió Tudományos Akadémiájának képviseleté- te. A ben K. A. Romanova pro- nyos fesszor, J. Wlacsek, a KGST giai osztályának képviseállandó titkárságának mun- letében Láng János osztálykatársa, aki egyben Cseh- titkár és Varga Jánosné ja munkáját. Délelőtt a külföldi delegátusok Magyar Tudomá- számoltak be munkájukról, Akadémia bioló- délután tudományos előadások hangzottak el. A tanácskozás ma folytatVálasztási felölő gyűlésekről jelentjük Tíz felszólaló A körzet jól jár vele •r x 1 m k 1 ím- . -.''/^H ||kI pik: li J^^l! ^H; m nmk 9Hr* * SmriMML HL Ifcii ' JHÍM * ÉIÉ * ¥ 1 ú . J M w*^ a A jelölő gyűlés résztvevőivel beszélget Hofgesang Péter (a kép jobb oldalán), a népfront városi bizottságának titkára (Somogy) Károlyné (elvételei) Pántya József (középen) a gyárban Az I. kerülethez II. számú szegedi gyűlési választókerület csat- Péter rövid beszédben felakozó jelölő gyűlését, a 12. jezte ki köszönetét a bizaloszámú megyei jogú városi lanácsi választókerület, valamint a 25. számú és a 26. lakoztak a II. számú számú kerületi választókerület jelölő gyűlését tegnap, kedden rendezték meg, döntéséhez, az SZMT Tolbuhin sugár- Petri Gábort jelölték uti székházában. Becfc Sándor elnöki megnyitóját követően dr. Bödő István javasolta, hogy a 12. számú városi tanácsi választókerületbe Hofgesang Pétert, a Hazafias Népfront Szeged városi bizottságának titkárát jelöljék tanácstagkent Mint javaslatában elmondotta, Hofgesang Péter előbb az úttörőmozgalomban, majd a népfronttartozó szavazták mindhárom java- Tizenkét esztendeig volttá- front városi bizottsága megország- solt jelölését, Hofgesang nácstag. Az ipari, majd a bízásából elhangozzék a jakommunális állandó bízott- vaslat: kerületi tanácstagnak ság elnöki tisztében, s ké- ajánljuk Pántya József elvmért. sőbb a megyei jogú városi társat. A gyűlés resztvevői csat- tanács vb tagjaként egyaránt a gyűlés résztvevői, akik or- elismerésre méltó munkát zsúfolásig megtöltötték a szággyűlési választókerület végzett. Tettekkel érdemelte termet — rendre hallatták jelölő gyűlésének korábbi ki> hogy a Szilléri sugárúti egyetértő szavukat. Elmondmelyen dr. iskolában megtartott jelöiő Iák, mi az amiért Pántya ... . 1 _ .... „ ,. ... Józsefet erdemesnek tartjak szaggyúlesi képviselőnek. gyűlésén a Hazafias Nep- a fontos közéleti tisztség betöltésére, sőt úgy érzik, hogy a 12-es körzet „jól jár vele". A középkorú férfi húsz évvel ezelőtt a csiszológép mellett kezdte a kéziszerszámgyárban; idén pedig már tízéves jubileumát ülheti annak, hogy ugyanott — igazgató. Mint Csamangó Lajos, a gyár dolgozója elmondotta, a munkások szeretik, becsülik, mert. szívesen foglalkozik problémáikkal, Volt. aki azt bizonygatta, mennyit segített a szegedi tanácsi vállalatoknak mint állandó bizottsági elnök. Sok vonást hozzáadtak még ehhez a képhez a jelenlevők; a párttag, a társadalmi munkás, a közéleti tisztségviselő maradandó, elismert tetteiből egy tevékeny ember portréja bontakozott ki. Napjai szinte összefolynak Egy orvos számára azok az igazi ünnepek, amikor bete_ _ _iv gei felépülten távoznak tőle. mozgalómban" " ^magasló Kátainé^ dr. Csákig Éva, ^az munkát végzett. A 25. szá- J" mú kerületi választókerület tanácstagjelöltjét Csikós Miújszegedi gyermekkórház fül-, orr- és gégeosztályának főorvosa is így tartja számon hály javasolta Csanádi Jó- az ünnepeket, mert különben •zsefné, az SZMT könyvtáro- egyik napja szinte összefosa személyében. Sarnyai lyik a másikkal, a nappalok Vencel Kedves Andrásnét, beleolvadnak az éjszakába, f Gutenberg utcai általános Hányszor csörög a lakásán leanyiskola igazgatojat ajanlotta tanácstagjelöltnek a 26. számú kerületi választókerületben. A gyűlésen sok szó esett Szeged fejlődéséről és a jelöltekről is. Tóth József né, Nagy Ferenc, Horváth Ferencné. Kancsó Istvánné, Andrikó Károly, Papp Gyula, Kovács József, dr. Szabados Istvánné, Pusztai An • dor, Kocsmár Jenő fejezték dolgozója. éjnek idején a telefon: „Súlyos beteget hoztak, főorvos asszony. Gyors beavatkozást igényel." Van úgy, hogy férje, kislánya és szülei csak éppen látják otthon, csak sietve tud velük beszélni, és menet közben is az újabb műtét foglalja le gondolatait. Kommunista. Az egészségügy kiváló ki egyetértésüket felszólalásukban a jelöltek személyéAnnák idején mint tanársegéd, majd mint adjunktus vei. Miután a jelölő gyűlés helyt állt a Szegedi Orvosrésztvevői egyhangúlag meg- tudományi Egyetem klinikéDemokrácia és hatáskör Tisztségviselőket választanak a szakszervezetekben. A legkisebb közösségek, az üzemi csoportok már megválasztották a bizalmit, s befejezéshez közelednek a műhelybizottsági választások is. Most kezdődnek az szb-választások, ahol a legtöbb fórom, a taggyűlés, vagy a küldöttgyűlés megválasztja a vállalati szakszervezeti tanácsot. Sokat beszélgetnek e napokban a szakszervezeti demokráciáról és a szakszervezeti hatáskörről. Figyelik a hirdetőtáblára kifüggesztett listákat: kiket javasol a jelölő bizottság a tisztségviselők sorába? Szegeden és Csongrád megyében 115 ezer szervezett munkás dolgozik és vesz részt a most zajló szakszervezeti választásokon. A választások egyben a szakszervezeti demokrácia kiszélesítésének jegyeit is magukon viselik. Ez megnyilvánul a választás rendjében — a jelölő bizottságok tíz nappal a választás előtt kifüggesztik a jelöltek listáját, hogy minden szakszervezeti tagnak lehetősége és módja nyíljon mérlegelni a jelölteket és ha úgy gondolják, bővítsék is a listán szereplők számát Ugyanakkor a nagyobb vállalatoknál, sőt a kisebbek körében is vállalati szakszervezeti tanácsot választanak. A vállalati szakszervezeti tanácsok létszáma nagyot* lesz mint az szb-é volt, e tanácsok lesznek a szakszervezeti tagság által választott legszélesebb vezető testületek, amelyek saját tagjaikból választják majd meg a kisebb létszámú szakszervezeti bizottságot Persze a szakszervezeti tagság, az alapszervezet legfőbb fóruma a taggyűlés volt és marad. Egyébként a választott szervek nem is tudnák hivatásukat betölteni, ha rendszeresen nem vennék figyelembe az egész tagság véleményét, ha nem ismernék meg egyes kérdésekben az egész tagság álláspontját S fordítva is érvényes ez a gyakorlat: a tisztségviselőknek időnként be kell számolniuk az őket megválasztó tagságnak a végzett munkáról. Kérdés azonban, hogy meddig terjedhet a szakszervezeti demokrácia és a hatáskör úgy, hogy ne sértse az éj gazdasági mechanizmusban kibontakozó vállalati önállóságot, a gazdasági vezetők bővülő hatáskörét, döntési jogkörét Minden apróságba nem feltétlen kell a szakszervezeteknek beleszólniuk. Ellenben a kevesebb területen vaW határozott állásfoglalásnak, a szakszervezeti hatáskör és jogkör gyakorlásának jobban kell érvényesülnie. A szakszervezeteknek eddig ls széles volt a hatáskörük és jogkörük. Csak felsorolásképpen néhány területet] tagjainak jogi képviseletet nyújt még a bíróságok előtt is; a vállalati döntőbizottságok tevékenysége a legtöbb ügyben odáig terjed, hogy határozata ellen nem is lehet fellebbezni, hanem végre kell azt hajtani. Különösen kiterjedt a szakszervezetek hatásköre az üzemi biztonság megtartása terén, hiszen a szakszervezetek képviselőinek — munkavédelmi főfelügyelőinek és más vezető testületeinek — jogukban áll akár leállítani azt az üzemet, ahol nem biztonságos a munka. A bérkérdésekben ugyancsak közismert a szakszervezetek hatásköre. Természetesen a szakszervezetek munkájában ezután inkább előtérbe kerül majd az érdekvédelem, az érdekképviselet funkciója. S itt kell említést tenni arról, hogy az érdekvédelem nem mindig csak döntőbizottsági védelmet, vagy bér- és normakérdésben hozott határozatot jelent. A legjelentősebb érdekvédelem a munkáshatalom erősítése. Csak erős munkáshatalom képes javítani nap mlat nap a munkásság helyzetén, életnívóján, munkakörülményein. Ezért jelentheti a munkáshatalom erősítése a legjobb és legnagyobb érdekvédelmet. Sokan úgy vélik, hogy a gazdaságirányítási rendszer reformja szükségszerűen háttérbe szorítja a szakszervezeti szerveket eddigi hatáskörükben, mivel a vállalati gazdasági vezetőknek nagyobb és szabadabb kezet biztosít az üzem irányításában. A gazdasági vezetőknek valóban nagyobb lesz a hatáskörük, de nagyobb lesz a felelősségük is. Tovább menve az is igaz, hogy az űj gazdaság! mechanizmusban a munkásság is jobban érdekelt lesz a vállalkozás sikerében. Magyarán mondva, a munkás a vállaikozás részese is. Eléggé elhalványult ez eddig, de a jövőben jobban ki fog domborodni a részesség, a tulajdonos* ság. S mivel a munkás anyagilag is érdekelt lesz a vállalkozásban, jogot formál és lehetőséget kér arra, hogy hatékonyabban részt vehessen a vállalkozás döntéseiben, elmondhassa véleményét. Mindebből következik, hogy a szakszervezetek nBvekvő hatásköre ad majd biztosítékot a vállalat egész kollektívájának, hogy a vállalkozásban hallassa szavát, részt vegyen az ellenőrzésben, a döntésekben és véleményt mondjon, akán vétójogát is használja. E tevékenység persze nem a gazdasági vezetők és a szakszervezetek szembenállásához vezet, hanem éppen az együttműködést erősíti, a helyes gazdasági irányvonalért, a társadalmi érdekeknek megfelelően. A választások most kezdődnek m alapszervezetekben. Minden bizonnyal akkor választanak helyesen a kollektívák, ha olyan embereket delegálnak a vezető testűletekbe, akik felelősen képesek állást foglalni a kollektíva nevében a gazdasági mechanizmus adta lehetőségek és feladatok közepette. GAZDAC,H ISTVÁN A mai tanácstagjelölő gyűlések Szegeden ján is. Tízesztendei ottani munkája alapján kérték fel 1962-ben, hogy vállalja el a gyermekkórház fül-, orrés gégeosztályának vezetését. Minden tekintetben kitűnő kollektíva fogadta, amelynek segítségével ma már orszáipari Technikumban (József gos hírűvé tette osztályát, mú városi választókerült 39-es Attila sgt. 115.) 17 órakor. Az Szegeden ő az egyetlen oszés 40-es számú kerületi válasz- 52-es számú városi választóké- ízi,,a f^nmcní „rozárület 40-es és 4i-es kerületi vá- talyvezeto toorvosno, orsza lasztókerületének lakói részére gosan IS O az egyedüli ilyen a petőüteiepi 3-as számú isko- beosztású nő a szakágon beIában (Balatoni utca 11.) 17 jqj 6rakor- Mindezt tudják róla az I. A in. kerületben: A 73-as kerületben, különösen pedig kólában 17.30 órakor. A 2i-es számú városi választókerület azok, akik új városi tanácsszámú városi választókerület 31-es és 32-es kerületi választó- teuot lob-nőt- fnooritát ol u kerületének lakót részére a tag-jeioltjuKneK logadtaK el a Bem tábornok utcai óvodában tegnap esti jelölő gyűlésen a Az I. kerületben: A 19-es szátokerületének lakói részére Gyógypedagógiai iskolában (Osztrovszky utca) 17.30 órakor. A 20-as számú városi választókerület 4l-es és 42-es kerületi választókerületének lakói részére a Dugonics utcai is43-as és 44-es számú kerületi választókerületének lakói réSzilárd közrend, közbiztonság K*® gÍmnáZÍUmban 11 választókerület5 ^Vs^'- Madách utcai általán°s isk°" 5l-es es kerületi választókerületének Iában. Az egybegyűltek egyválasztókérület lakói részére a Hámán Kató ál- hanCr,-, wavajaltal cAltuL-<•!»., laidnn. icteiáh.n /TtehA „tea nangu szavazauai szouaK 17.30 orakor. A II. kerületben: Az számú városi 38-as és 39-es kerületi választó- talános Iskolában (Dobó utca kerület lakói részére a Textil- 42.) 17 órakor. _ mellette. Az embereket mindig élénken foglalkoztatja lakóhelyük közbiztonsága. Ezért kísérik figyelemmel a hatóságok a rendőrség munkáját, s nyújtanak szívesen segítséget is hozzá. A Szegeden tavaly elkövetett bűncselekményeket vizsgálva megállapítható, hogy csökkent az ezer forintos kárt meghaladó társadalmi tulajdon elleni lopások, betörések, sikkasztások száma. Kevesebb volt a besurranással elkövetett lopás és a kerékpárlopás. Javult a közrend, a családi, az ifjúsági és a nemi erkölcs tekintetében is. Érdemes megemlíteni, hogy 1966-ban egyetlen fiatalkorúakból álló bűnöző csoport sem garázdálkodott Szegeden. A pedagógus önkéntes rendőrökön kívül ifjúgárdisták is járják az utcákat és szórakozóhelyeket ellenőrzésképpen. Néhány bűntett a korábbinál valamivel nagyobb számban fordult elő tavaly. Több volt az ezer forintnál kisebb kárt okozó társadalmi tulajdon elleni lopások száma. Ezek egy része az építőiparban mutatkozó laza ellenőrzés miatt következett be. Feltűnően gyakori az öltözői lopás a textilművekben, (ahol az átalakítás óta még nem minden dolgozónak van saját szekrénye), valamint az űjszegedi szövőgyárban. Személyi tulajdon kárára elkövetett csalás is többször fordult elő, amire olykor egyes emberek hiszékenysége adott lehetőséget Sokszor fordult elő tavaly deviza- és vámbűntett, illetve szabálysértés. Ez azzal függ össze, hogy — 1966-ban először — szinte egész éven át idegenforgalmi főidény volt, s több százezren fordultak meg Szegeden. Valamivel több mint 300 közlekedési baleset volt tavaly Szegeden — közülük három halálos — az egy évvel korábbival körülbelül megegyező számú. Mind a közönséges, mind a közlekedési bűntettek tekintélyes részét alkoholos állapotban követték el. A városi tanács végrehajtó bizottsága tegnapi ülésén megállapította, hogy Szeged közrendje és közbiztonsága megfelelően alakult 1966-ban. A város társadalmi és gazdasági életében tapasztalható fejlődés jó hatással volt a lakosság állampolgári magatartására. A társadalmi és állami szervek együttes munka iával nemcsak megtartható, hanem tovább is szilárdítható a közrend és a közbiztonság Szegeden. Szerda, 1967. február 15. OiL-MAGYAROASZAG 3 \