Délmagyarország, 1967. február (57. évfolyam, 27-50. szám)
1967-02-14 / 38. szám
Hatalmas hűtőházakat építenek Az élelmiszeripar termelési volumene az idén 4,5 —5 százalékkal nő. Az Élelmezésügyi Minisztérium a rendelkezésre álló anyagi uszközöket a központi keretből jutó mintegy 1,3 milliárd forintot a legfontosabb iparágak fejlesztésére, a hűlő- és a tárolóterek bővítésére és a technológiai folyamatok gépesítésére fordítja. A vállalatok a saját erejükből felhasználható több mint háromszázötvenmillió forint beruházási összeget ugyancsak a nagyobb feladatokat elősegítő rekonstrukciókra, az üzemek korszerűsítésére költik. Az élelmiszeripar leggyorsabban fejlődő ága, a hűtőipar gyors fagyasztott termékeinek jó részét exportra, * ebből is sokat tőkés exportra gyárt. A termelés több mint ötvenszázalékos idei növekedését két új hűtőház összesen 1700 vagonos mirelite-gyártó kapacitásának belépése teszi lehetővé, A bajai hűtőházban a múlt évben elkészült 750 vagonos tároló mellett — késve ugyan — várhatóan a szezon elején üzembeáll az ezervagonos gyorsfagyasztó üzem. A székesfehérvári hűtőház beruházói és kivitelezői szocialista szerződésben vállalták, hogy a létesítményt május elején átadják rendeltetésének. Folytatják a jövőre elkészülő ezer-ezer vagonos győri hűtőház és mirelite üzem építését, amellyel — a következő évekre tervezett nagy ütemű fejlesztéssel együtt az ötéves terv végéig 6700 vagonra növekszik a hűtőipar gyorsfagyasztott árutermelése. Gyors ütemben fejlődik a konzervipar is, amely a tavaly kezdődött nagy rekonstrukciók — a nagykőrösi és a szigetvári konzervgyár bővítése — nyomán az idén 1900 vagonnal több termék gyártására lesz képes. Folytatódik a paksi és a nagyatádi konzervgyár bővítése, korszerűsítése. Az idén már nagy lendülettel épül az 1969-ben vagy 1970ben elkészülő debreceni konzervgyár, ahol ezervagonos hűtőház is és ezervagonos gyorsfagyasztó üzem is helyet kap. Ezenkívül fizetési mérleg javító hitelből Mosonmagyaróvárott kétszáz vagon paradicsompüré gyártására alkalmas üzemet létesítenek a szezon kezdetére. Kumszomol-vizető Község, város, megye Ivan Komov, a Komszomol KB nemzetközi kapcsolatokkal foglalkozó osztályának vezetője a KISZ KB vendégeként hasonló funkciójú magyar kollégája, Szűts Pál társaságában szombaton Szegedre látogatott. Városnézés után a textilművekbe érkeztek, este pedig a Kenderfonó- és Szövőipari Vállalat KISZ bizottságának ifjúsági klubjában Heltai-műsort tekintettek meg. Az üzemekben Szalybély Mihály főmérnök és Szlávik Margit, az üzemi KISZ bizottság titkárhelyettese; illetve Palotás Jenőné alapszervezeti KISZ-titkár fogadta a vendégeket. Vasárnap délelőtt az egyetemi KISZ-klubban Hevér László számolt be az egyetemi ifjúsági szervezet eredményeiről. Az egyetemi KISZ VB titkára részletesen foglalkozott az odesszai Mecsnyikov-egyetemmel kapcsolatos tervekkel, elképzelésekkel. A nyárra például kibővítik az építőtáborokba utazó csere csoportok keretét: így a József Attila tudományegyetemről valószínű hogy 15 leány és ugyanennyi fiú utazik a Szovjetunióba nyári munkára. Ivan Komov vasárnap délután folytatta útját Jugoszláviába. A táblázatok és számadatok önmagukban száraz olvasmányok, de a számok mögött mégis az eleven élet húzódik. A Statisztikai Hivatal Csongrád megyei igazgatóságának összefoglaló jelentése a múlt évről érdekes adatokat közöl, érdemes tallózni a számok között. Új munkahelyek Csongrád megye népessége 1966-ban elérte a 438 ezer főt. a természetes szaporodás nem emelkedett ugyan, de mintegy 1000—1500 fő költözött a megyébe más megyékből. Mérséklődött a falusiak beáramlása a megye székhelyére, Szegedre. Az iparban 2000 új munkahely létesült a múlt évben. Üzembe helyezték a nagylaki pozdorjalemez üzemet, jelentősen bővült az EMERGÉ gumigyár és a hódmezővásárhelyi Divat Kötöttárugyár. A szegedi medencében folyó szénhidrogénfeltárás már közel ezer embert foglalkoztat. A szénhidrogén-feltárás újabb munkaalkalmakat teremt, s lehetővé teszi, hogy .a leállításra kerülő, gazdaságtalan szénbányák dolgozóinak egy része itt találjon elhelyezkedési lehetőséget. Szeged és Csongrád megye iparában több mint 55 ezer • Csongrád megye lakossága 438 ezer • Ötvenötezer ember dolgozik az iparban • A kereskedelem forgalma 4 milliárd f orint • Nyolcvanegyezer tanuló az iskolákban Választási jelölő gyűlésekről jelentjük Országszerte folytatódnak a választási jelölő gyűlések. A Hajdú-Bihar megyei tanácstagjelöltek között van a 19 éves, most először szavazó Koroknai Róza, a balmazújvarosi Lenin Termelőszövetkezet dolgozója. Békés megyében eddig 13 esetben fordult elő, hogy az eredetileg javasolt személy helyett a közéletben aktívabban tevékenykedő dolgozóknak szavaznak bizalmat. Fejér megyében a következő négy évben előreláthatóan 41 új tanácstag tevékenykedik majd Fejér megye tanácsában, közöttük húsz nő, majdnem kétszer annyi, mint az elmúlt ciklusban. A mai felelő gyűlések Fáradságot nem kímélve Szegetlen Az T. kerületben. A 12-es sz. városi választókerület 25-ös és 26-os kerületi választókerületének lakói részére a szakszervezeti székházban (Tolbuhin sugárút) 17.30 órakor. A 10-es számú városi választókerület 21-es és 22-es kerületi választókerületének ialtói részére a Béke utcai általános iskolában 17.30 órakor. A 17-es sz. városi választókerület 35-ös és 36-os kerületi választókerületének lakói részére a Madách utcai általános iskolában. 17.30 órakor. A II. kerületben. A 49-es sz. városi választókerület 34-es kerületi választókerületének lakói részére a Hódmezővásárhelyi Közúti Vállalatnál (öthalmi A köpcös Ozmin, ** a Varázsfuvola méltóságteljes SarasM'oja, a viharos tengerész, Daland és sok más felejthetetlen alakítás után tegnap „új szerepet"' kapott Sinkó György, a Szegedi Nemzeti Színház Liszt-díjas operaénekese. De ezúttal nem közvetlen munkahelyén, a színházban, hanem közönségétói, hallgatóitól, akik estéről-estére tapsolnak művészetének. A Gutenberg utcai általános leányiskolában városi tanácstagnak jelölték. Ha valakire illik a jelölő gyűlések immár állandósuló terminus technikusa: „sokfelé ismerik" — talán éppen ő az. Legtöbben városunkhoz fűződő 14 esztendős pályafutására, néhányan a színház szakszervezeti bizottságának elnökeként végzett négyéves társadalmi munkájára emlékeznek. A vároút 18/a) 17 órakor. Az 50-es sz. városi választókerület 36-os és 37-es kerületi választókerületének lakói részére a gedói általános iskolában 17 órakor. A 44-es számú városi választókerület 23-as és 24-es kerületi választókerületének lakói részér c a rókusi általános iskolában 17 órakor. A III. kerületben. A 70-es számú városi választókerület 25-ös és 26-os számú kerületi választókerületének lakói részére a MAV Fiúnevelő Intézetben (Április 4. útja 44.) 17 órakor. A 71-es sz. városi választókerület 27-es és 28-as kerületi választókerületének lakói részére a Hunyadi János sugárúti óvodában 17 órakor. Premier ember dolgozik, 3 százalékkal több, mint 1965-ben, bár még jelenleg is több mint 6 ezer ember — 90 százalékban férfi — a megyén kívül jár dolgozni, főleg ipari és építőipari vállalatokhoz. Bérek, jövedelmek A foglalkoztatottság emelkedése és a múlt évi februári bérintézkedések következtében a banki bérkifizetések 7 százalékkal emelkedtek. Az átlagkeresetek a megfigyelt ágazatokban 5 százalékkal haladták meg az előző évit, a bérintézkedések hatása ebből 3,5 százalék volt A februári bérintézkedések eredményeképp 61 százalékkal nőtt a megyében kifizetett családi pótlék összege, az alacsony nyugdíjak emelésére pedig 14 millió forintot fordítottak. Az építőiparban a munkások egyharmada havi 350 forint különélési, a műszaki alkalmazottak 63 százaléka pedig havi 230 forint munkahelyi pótlékban részesült. A munkások havi átlagos keresete 1966-ban 1534 forint volt, amely alacsonyabb, mint az ország többi megyéjében. A takarékosság területén viszont Szeged és Csongrád megye az elsők között foglal helyet. A megelőző évhez képest 20 százalékkal nőtt a betétek állománya és év végére meghaladta az 1 milliárd forintot. A betétállomány növekedési üteme és az egy leikosra jutó takarékbetét meghaladja az országos átlagot. Vásárlás, lakásépítés A lakosság 9 százalékkal többet vásárolt, mint a megelőző esztendőben; összesen 4 milliárd forintot hagytunk az üzletekben. Az árintézkedések hatására változott a lakosság vásárlásának szerkezete is. A vártnál nagyobb mértékben emelkedett az olcsóbb és csökkent a drágább cikkek kereslete. A megnövekedett forgalom lebonyolítását elősegítette a kereskedelmi hálózat jelentős fejlesztése. A Szeged kiskereskedelmi eladóterét 31 százalékkal növelő Tisza Áruház mellett 42 új bolt és 26 vendéglátó hely létesült 1966-ban. Ettől függetlenül a lakosság áruellátása az általános javulás és a forgalom jelentős emelkedése ellenére sem volt kielégítő. A múlt év folyamán 1957 lakás épült a megyében és Szegeden, megközelítően ugyanannyi, mint a legutóbbi években. A lakásépítés mértéke továbbra is elmarad az országos átlagtól. A csökkenő lélekszámú községekben és a járási jogú városokban emelkedett a lakásépítés. Tanuló megye Igen érdekesek a művelődésügy adatai, amelyekből kiderül, hogy Szegeden és Csongrád megyében összesen 87 ezer ember jár valamilyen iskolába, a nappali tanulók száma is meghaladja a 80 ezer főt. Szegd és a megye általános iskoláiban 54 ezer tanulót oktatnak, a középiskolákba 10 857-en járnak a nappali és közel 6 ezren esti és levelező tagozatra, a felsőfokú oktatásban 8547 hallgató vesz részt, a nappali tagozaton 5430-an tanulnak. Az Iparitanuló intézetekben 8 ezer fiatal tanul. A Nádor utcai óvodában megtartott jelölő gyűlésen dr. Varga Jánost is egyhangúlag választották kerületi tanácstagjelöltnek. Dr. Varga - a közéletben si tanácsnál több iz- a gyerekek bölcsőben megfordult kol- dei elhelyezésének legák lakásügyében, segítésére. Színpad(Siflis felvétele) Sinkó György otthonában, a zongora mellett próbál ról pedig éppen nem most kell bemutatnunk. Olyan világhírű énekesekkel hallottuk már a szabadtéri rivaldafényében, mint Zenaida Patly, Luigi Ottolini. Margaret Tyries, Svéd Sándor és mások. Alig egy esztendeje magasszínvonalú előadó kultúrája elismeréseképpen Liszt-díjat kapott, s vitrinjét díszíti a Szakszervezetek Csongrád megyei Tanácsának Juhász Gyula művészeti díja is. Szerepei, családja, mindennapjai szoros szálakkal kötik Szegedhez. Itt nyert sikereket, talált otthont, munkahelyet. Érthető tehát, ha úgy beszél, mint akinek számára egyáltalán nem közömbös a város sorsa, további fejlődése. És örül annak, hogy ebben tevékeny részt vállalhat nemcsak mint művész, hanem most már mint a közélet aktív munkása is. (Somogyiné felv.) János fiatal korában gyufagyári dolgozó volt, részt vett az Ifjúsági mozgalomban, a felszabadulás után pedig fontos munkát vállalt a közrend és közbiztonság védelmében. 1958 óta a közigazgatásban tevékenykedik, 1963-ban választották először tanácstagnak, jelenleg a megyei jogú városi tanács igazgatási osztályának vezetője. Munkakörénél fogva is a törvényességi előírások alkalmazásának őre az államigazgatásban. Tanácstagi minőségében is sok-sok kéréssel, panaszszal, problémával fordultak a választópolgárok dr. Varga Jánoshoz, akiről mogt a jelölő gyűlésen elmondották: „mindig, a nehéz ügyekben is megtalálta a legcélravezetőbb megoldást, türelmes felvilágosító szóval, segítőkészen állt a hozzá fordulók mellé". Közismert társadalmi tevékenysége a város labdarúgósportjának fejlesztésében, a sportolók politikai, erkölcsi nevelésében is. Mint a Szegedi EAC labdarúgó szakosztályának elnöke, fáradságot nem kímélve munkálkodott azon, hogy a helyi labdarúbiztosítsanak. Tanácstaggá jelölése alkalmával a felszólalók ezt a nagy ambícióval végzett, nem mindig népszerű társadalmi tevékenységét is szóba hozták a közérdekű munkára való alkalmasság indokolásánál. Lesz elegendő cement! (Budapesti tudósítónktól.) Lesz-e elegendő cement az idei építkezésekhez? — kérdeztük a Cement és Mészipari Vállalat igazgatójától, dr. Szűcs Jánostól. A részletes adatok szerint a Mész és Cementipari Vállalat felkészült a tavalyinál erőteljesebb építkezésre és az idei terv alapján 2 millió 550 ezer tonna cementet ígér. Az első fél évben 1 millió 200 ezer tonna termelést terveznek. — Mind az építőipar, mind a lakosság részére megközelítően biztosítani tudjuk minőség szerint is az igények kielégítését — mondja az igazgató. — Pontos számszerüséget adni még nem tudunk minőségi megoszlás szerint, mert az építőipar és a belkereskedelem minőségi igényét negyedévenként, illetve havonta közlik velünk. A belföldi igényekre jóval több 500-as cementet tudunk majd biztosítani. — Meg kell mondanunk még azt is, hogy az elkövetkezendő 1—2 éven belül, tehát még a harmadik ötéves terv időszakában a dunai cement művek termelését ?00 ezer tonnával növelnünk kell és biztosítani a tervezett évi 1 milliós termelést. — Jelenleg még csak ennek 80—85 százalékát tudiuk termelni a berendezések hiányossága miatt, de 1—2 éven belül több mint 1 millió tonna termelést ér el a DCM. — Mit várhatunk a Beremenden létesülő új cementgyártól? — Az elgondolások szerint Beremenden el kell kezdődnie — még a harmadik ötéves terv ideje alatt — egy olyan hatalmas cementgyár építkezésének, amely évenként legalább 1 millió tonna cementet gyárt majd a negyedik ötéves tervidőszak elején. Legkésőbb 1972-ben termelnie kell a beremendi cementgyárnak. — Az elmúlt esztendő cementellátási nehézségeinek az is oka volt, hogy a cementipar nem tudta felmérni az cpítőioar teljesítését. Az előző években ugyanis voltak lemaradások, viszont a tavalyi időjárás nagymértékben kedvezett az építőiparnak és az — tudomásunk szerint — legalább 10 százalékkal teljesítette túl a tervét. Ez legalább 140 ezer tonna cementtel nagyobb szükségletet jelentett, ami felborította az elosztási mérleg egyensúlvát. Ennek ellenére a hiánvok megszüntetéséhez nagvmértékben hozzájárult a belkereskedelem importja. — Noha a belföldi cementigények ebben az esztendőben is nőnek, mindent elkövetünk a termelés folyama-' tossávára és az igények kielégítésére — feiezte be g tájékoztatást dr. Szűcs János a cement és mészművek igazgatója. Zsolnai László Kedd, 1967. február 14. OÉL-MAGYAROR52A6 3