Délmagyarország, 1967. február (57. évfolyam, 27-50. szám)
1967-02-07 / 32. szám
BELVÍZ Szegeden nem fenyeget közvetlen belvízveszély Sok gondot és munkát fordítottak a megelőzésre Ezen a télen két alkalom- elsőként kellett volna emmal annyi hó hullott Sze- líteni: a belvíz megjelenése gedre és környékére (50 előtt elrendeltük a záporcentiméter), mint más évek- víztározók folyamatos szint- pott. ben novembertől február véSzegedi Víz- és Csatornaművek hat nagy teljesítményű hordozható szivattyút kasüllyesztését, hogy később géig szokott. Február elején mind kevesebb vízzel kelltartunk még, de eltűnt a hó jen számolnunk. Ezt tettük nács építési és közlekedési nagyja, elolvasztotta a nap- a hattyas-holt tiszai részen, osztálya az állandó figyelőa Vöröskeresztes-tónál, a szolgálatot fény, elmosta az eső. A taSzeged egész területére megszervezte a városi taMegvizsgálták, laj azonban annyira telített, Csengeri utcánál, az újsze- hogy melyik utcában és hogy újabb hótömeget, nagyobb mennyiségű csapadégedi szivattyútelepnél és mely házak előtt hordták temég másutt. A szivattyúié- le a lakók salakkal a vízelvezető árkokat, rongálták meg az átereszeket Ahol a felszólításnak nem volt foganatja, megbírságolták a szabálysértőket. Mindent összegezve: a beihelyeken va az osztályvezető elmon- vízelvezető rendszerek feegyik óráról a másikra meg- dotta, hogy a belvízelvezető lülvizsgálására, karbantartáostromolta a víz a mélyeb- rendszert a holt tiszai főcsa- sára és újak építésére anytornával összekötötték. Biztonságos állapotot teremtetkot nem tud már magába lepek korai üzemeltetése a fogadni. Szerencsére az éj- megelőző védekezést szolszakai fagyok meggátolják a gálja. hó gyorsabb olvadását, s Hattyastelepről és a Mánem hirtelen tűnik el, mint , . .. . 0idal4ról szól_ tavaly, amikor Szeged külső tyas _er vlfff oiaaiarox szolrészein egyes ben fekvő házakat. — Jelenleg nincs különösebb veszély — mondotta tek a Tisza-malom környényit fordított alig egy év alatt a városi tanács építési és közlekedési osztálya, Tóth József, a Szeged me- kén, valamint a Mátyás té- mint azelőtt 20—25 év alatt. ren is. Megszabadultak a minden tavasszal jelentkező belvíztől, mert új csatornarendszert fektettek le. A Ezek az Intézkedések azonban csak egy részét képezik a további munkának. K. J. gyei jogú városi tanács épí tési és közlekedési osztályának vezetője. — Okulva a tavaly tavaszi hirtelen támadt vizekből, a főbb vízelvezetőket rendbehoztuk, illetve új csatornarendszert hoztunk létre, mely Újszegeden a Petrozsényi utcát, a Hátszegi sort, a Thököly _ utcát, a Rózsa Ferenc sugár- ntógVefTertuetén^kéT 'helTen" modtak. utat érinti. E munkákkal a hódmezővásárhelyi és a száz meterrel meghosszabbi- szentesi szakaszmérnökség tornát, s így a megduzzatottuk^a főgyűjtő^ csatoniát körzetében vasárnap má- dó víz energiájával töretik -- - - - - -•* godfokú belvízvédelmi készültséget rendeltek el. A hódmezővásárhelyi úgyneve Vízállások a földeken, vetéseken Az Alsó-tiszavidéki Víz- gvobb, szélesebb csatornákon ügyi Igazgatóság Csongrád ötletes módszerhez folyamodtak. Időszakosan, néhány órára lezárják a csais. Hogy időben elkészülhettünk, a lakosságnak is köszönhető. Társadalmi munkájával lehetővé tette, hogy zétT'puszta?ennsíkon,D Szé'kugyanabban az időszakban a város más részén is szabad utat csináljunk a vizeknek. Mi történt Petőfi telepen, rétekre és legelőkre terjed ahol tavaly a mélyebb fek- ki az elemi csapás, de a erőt adnak, s a szakaszmérvésü helyeken házakat vetett fel a belvíz? — A Gerle soron elkészült holdon víz alá kerültek, az övcsatorna, az Alsó-tisza- A mentesítési munkáknál vidéki Vízügyi Igazgatóság közreműködésével. Időben kiképezték az átereszeket és amit igyekeznek megtörni a dályozza a belvizek levezetöbb helyen új műtárgyakat csatornákon, elsősorban a tését. szivattyútelepeknél. A naépítettek be. S amit talán össze a jeget Ezt az eljárást alkalmazták a napokban az algyői főcsatornán is jó eredménnyel. A vízkutas és öföldeák határában ügyi szervek az érdekelt 19 ezer holdon áll víz, míg termelőszövetkezeteket is bea szentesi térségben körül- vonják a védekezési munbelül 10 ezer holdon. Főleg kákba. A közös gazdaságok a saját területükön munkaerőt adnak, s a szakaszmérmélyebben fekvő földeken az nökségek és a vízgazdálkoőszi vetések is néhány ezer dási társulatok szakembereinek irányításával dolgoznak a szövetkezeti gazdák. Egye„„„u„(. „,, . ,„ lőre a Tisza és a Maros víznagy gondot okoz a jég, ónása nem magaSj nem aka_ T. B. H közösségen nem fog ki a természet Egy év munkája a Haladás Tsz közgyűlésének mérlegén Tegnap volt a közös mun- elemezte az egyes brigádok A közgyűlés elégedetten ka tavalyi eredményeinek, szakszerű, lelkiismeretes vette számba a tavalyi eredgondjainak számadása a sze- munkáját. Különösen dicsé- ményeket, hiszen az egy dolgedi Haladás Tsz-ben. Fo- retes az állatgondozók szor- gozó tagra jutó közösből dor István tsz-elnök a zár- galma, tavaly 3 millió 883 származó jövedelem 20 ezer számadási beszámolóban — ezer forintot — a tervezettnél forinton felül volt, 3 ezer tényekkel és példákkal ér- 1 millió 72 ezer forinttal forinttal több az 1965. évi velve — gyakran hangoz- többet — hozott a Haladás keresetnél, tatta: a múlt évben nem Tsz kasszájába az állatte- A hozzászólások során Bavolt jó szövetségesük a ter- nyésztés. Fuvarozásból 1 i0gh István, a városi pártbimészet az újszegedi szántó- millió 443 ezer forint bevé- zottság munkatársa hangsúvetőknek. A brigádok mun- tele volt a gazdaságnak. lyozta. hogy a Haladás Tsz kájának gyümölcsét belvíz, Az újszegedl Haladás Tsz tavalyi termelési eredményei S^M^á "res, aranyérmes virágter- jóval az országos átlag fe™ly l°bb miat 2. ™ fo- mesztő jövedelmének mint_ lett vannak. A közösségnek rint értékű elemi kár erte egy 3Q százaléka ebből szár„ arra kell törekednie, hogy a a közösseget. mazik. Három szegedi üz- munkatermelékenységet nöA természeti csapások el- let-ben kfnálja szé rózsáit vel.je, s minél több és jobb lenere kedvező a gazdasag é szegfűit tevaly vágott ró_ árut kínáljon a szegedi piazarszamadasi merlege. Ta- zsábólS ró'zsatőbéi £ dísz_ cokon. cserjéből több mint 4 mii- A zárszámadó gyűlés málló forint jövedelemre tett sodik témája a „tisztújítás' valy 1 millió 730 ezer forinttal több bevétele volt a tsz-nek, mint tervezték. Az áruértékesítésből származó jövedelem összesen 15 millió 689 ezer forint volt. Az egy szántóegységre jutó szert a gazdaság. A Haladás Tsz tavalyi beruházásai mutatják, hogy a tsz vezetői nagy gondot forbruttójövedelem 6 ezer 6(1 dítanak az állattenyésztés forint, vagyis 300 forinttal fejlesztésére. 7 millió 200 több az 1965. évinél. Ezek a ezer forint költséggel mintszámadatok azt is példáz- egy 700 holdon telepítenek ) zák, hogy a tsz-közössén ere- szórófejes öntözőhálózatot. je képes dacolni az időjárás hogy a takarmány termesztést viszontagságaival. mentesítsék az időjárás szeA beszámoló részletesen szélyeitől. Szeged és Vidéke Körzeti Fmsz Igazgatósága február 8-án (s?eidán) 17 árakor (Szeged, Szt. István tér 3. sz. alatt) a szövetkezet tanácstermében Taxirendelés autóbuszon Az Autóközlekedési Vezérigazgatóság újabb szolgáltatás bevezetését tervezi: taxielőrendelést a nemzetközi autóbuszjáratokon, valamint a hazai távolsági gyorsjáratokon utazók részére. A nemzetközi járatok utasainak taxiigényét az országhatár utáni első autóbuszállomásról, illetve az útbaeső első megyei székhelyről, a hazai távolsági gyorsjáratok utasainak taxirendelését a megyeszékhelyeken levő autóbuszállomásokról továbbítják. Az így megrendelt taxi az autóbusz érkezésének időpontjában a megjelölt helyen várja az utast. Dara, dió, kocka, darabos Mennyi lehet a szénpor a tüzelőben? A szén fűtőértéke kalóriá- Általánosan tudott, hogy jától függ. Azt is jó tudni, minél nagyobb a szénrög . , . mérete, annál magasabb anhogy fontos minőségi tenye- , „ ... . . . , nak fogyasztoi ara is. A vazője: az egy-egy szénrög mé- sárlók érdeke szempontjárete. A jelenleg forgalomban bói fontos szabály, hogy a levő szeneknél a méretnagy- vásárolt szén között 20 száságot az alábbiak szerint ír- zaléknál több méreten aluli ták elő: daraszén 0-20 mii- szénrög nem szolgálható ki, liméterig, mosott daraszén 5 —20 milliméterig, 20—40 milliméterig, kockaszén 40—80 milliméterig, darabosszén 80 milliméter felett. Tűzoltás szódabikarbónával Munkahelyeken, vállala- részleg ugyanis csak három toknál sok helyen látható van az országban: Miskolkint a falon a pirosra fes- con, Győrött és Szegeden. ellenkező esetben a szenet a diószén T^ZÉP ssj" költségén köteles kirostálni, és a rostán áthulló szenet abba a méretkategóriába sorolni, amelyikbe tartozik. Erre a szabályra különösen akkor kell ügyelni, ha a szén hosszabb ideig volt tárolva. volt Mintegy 250 szövetkezeti gazda egyhangúlag megválasztotta a tsz-igazgatóság, ellenőrző bizottság, fegyelmi és szociális bizottság tagjait. A tsz elnökéül ismét Fodor Istvánt választották meg. tett kézi tűzoltókészülék. Ritkán használják, de akkor létfontosságú lehet. A palaokokon különböző feliratok olvashatók: poroltó, haboltó, szénsavoltó, vízoltó. Ezek speciálisan igazodnak a tüzek minőségéhez. Olaj- és benzintüzeket csak a haboltó olt, elektromos tüzeknél viszont a szénsavoltó és a poroltó használható. A Honvéd téri tűzoltókészülék-javító műhelyben javítják és töltik a kiürült palackokat Ez a műhely a Budapesti Könnyűipari Szerelőés Épületkarbantartó Vállalat tűzoltókészülók-javító részlegének szegedi üzeme. Kecskeméti István; a részleg vezetője elmondta, hogy itt csupán a poroltó-készüléket tölthetik. A többit javítják, festik, nyomáspróbának vetik alá, hitelesítik, de ezeket csak a pesti vállalat töltheti. Ezenkívül a készülékeket ls a részleg ellenőrzi azoknál a vállalatoknál, amelyek erre szerződést kötöttek. Az ellenőrzést máskülönben pz illető vállalat két olyan dolgozója végezheti, aki tűzrendészetből levizsgázott Hatalmas dobozokban levő fehér, lisztszerű anyaggal töltik a poroltó-készüléket Használatkor — tűz esetén — a hozzácsatolt nagynyomású szénsavas palack fújja ki belőle. A haboltó alapanyaga vegyi haboltópor, a szénsavas palacké a szénsavsó — ami fütyülve távozik a megnyitott szelepen. Érdekes még a vegyi vízoltó szerkezete: a vizes tartályba üvegcsőben szódabikarbóna kerül, amely használatkor összetörik, s a nyomáskülönbség spricceli kl a vizet. A megengedett súlyeltérés három dekagramm. A mérésnél nagyon kell vigyázni, hiszen máskülönben a készülék nem használható. A palackok töltését, javítását 15 napos határidővel végzik. Körülbelül 4000 készüléket gondoznak Szegeden. Ehhez a részleghez tartozik Csongrád, Békés, Szolnok, BácsKiskun megye is. Kihelyezett J. A. A szénfajták fogyasztói árát a TÜZÉP-telepeken tárolt szénrakáson is fel kell tüntetni. Jól teszik a vevők, ha ennek elmulasztását kifogásolják. r. P. Karhatalmisták megyei jubileumi találkozója Csongrád megye fcarhatalmistái szombaton este rendezték meg tízéves találkozójukat Hódmezővásárhelyen, a mezőgazdasági gépjavító vállalat kultúrtermében. A találkozón részt vett Győri Imre, az MSZMP Központi Bizottságának tagja, a megyei pártbizottság első titkára* Éózsa István, a megyei pártbizottság titkára, dr. Törköly Ferenc, a városi pártbizottság első titkára is. Az ünnepségen a megye városaiból, falvaiból mintegy 500 karhatalmista jelent meg. Az Internacionálé elhangzása után Rózsa elvtárs mondott pohárköszöntőt, méltatva a karhatalmisták önfeláldozó munkáját, bátor helytállását Ezután Bán László, a karhatalom volt megyei parancsnoka üdvözölte a megjelenteket. Közben a karhatalmisták egyperces néma felállással tisztelegtek elhunyt bajtársaik emlékének. Reprodukciós kiállítás a Béke utcai iskolában A Képzőművészeti Alap eredeti alkotás megtekintéKiadóvállalata által rende- sére is. Minden kép mellett zett Magyar festők a XX. rövid magyarázó, „eligazító'' században című reprodukciós szöveg is van. Egyetlen hikiállítás hétfőn délben nyílt ányérzetünk támadhatna meg a Béke utcai általános csak: viszonylag kicsi az eliskoláhan. Amint azt Papp múlt húsz évben festett kéGyörgy rajzszakfelügyelő a megnyitó beszédben is elmondta, fontos lépés ez a kezdeményezés a képzőművészeti ízlés nevelésében. Ahogyan a matematika oktatásában a cél egyfajta matematikai szemlélet elsajátítpek száma. Ugyancsak .ebben a sorozatban kerül megrendezésre a Rózsa Ferenc gimnáziumban a Remekművek a Szépművészeti Múzeumban és a November 7. Művelődési taggyűlést tart, amelyre minden szövetkezeti tagot — akik elfoglaltságuk "miatt eddig taggyűlésen megjelenni nem tudtak — szeretettel elvár az igazgatóság. Napirenden: az igazgatóság beszámolója, ezt követően a küldöttek és különböző bizottsági tagok megválasztása. S 26 541 Milyen tánc hódit 1967 farsangján? Erről beszélgettünk Guller Jánossal, az egyik tánciskola vezető tanárával. — Az idén a fiatalság körében három tánc hódít különösen: az every body, a Every body, shake, serf Tud Ön lioppei poppelezni ? Képesítéssel rendelkező eladót azonnali belépéssel keresünk. Lakberendezési Áruház, Széchenyi tér 15. Jelentkezés személyesen 8—12 óra között. tozatos, dallamos zenéje. — Es a fiatalok mit szeretnek, mii tartanak újnak? — Különösen shnkezni és szirtakizni szeretünk — mondja az egyik egyetemista. szabad elfeledkez- többször a nálunk já- Nemrégiben új tánshake ós a serf. Mind- nünk az idősebb ge- ró külföldiektől és cot láttunk. Ez a három még tavaly nerációról sem, főleg a tv-ből előbb hoppéi poppel! Naérkezett Nyugat-Eu- amely a hagyomá- átveszik az újdonsá- gyon kedves, egyszerópából, s gyorsan nyos tangót, keringőt, gokat, mint tőlünk. rű. népszerű lett. Itt slow foxot széreti. — Mi a titka eav lrne az újdonság azonban fiatalokon — Hogy kerülnek . névszerüséaé- leírása: A párok elsősorban „teena- hozzánk új táncok? " . y y egymás mellett hager"-eket kell érteni, — Kapcsolatot tar- ladnak kézen fogva, mert a húsz év felet- tunk nemzetközi — A zene nagyon két futólépés előre, tiek már jobban ked- fláncszövetségekkel. fontos egy tánc elter- majd láblógatás elővelik a nyugodtabb Szakemberek kicseré- jedésében. A jó zene re-hátra, ismét futóritimusú, lassú számo- lik egymás tapaszta- már fél siker. A pes- lépés következik, de kat. vagy éppen a latait, illetve mégis- tike, a pár évvel ez- most a lány átszalad rock and rollt, ami mertetik az új tán- előtt született tánc a fiú másik oldalára az ő tíz-egynéhány cokat. A fiatalság például hamarosan és így folytatják toéves korukat juttatja azonban rendszerint feledésbe merült, vább. Zenéje indulóeszükbe. Persze nem megelőz minket Leg- mert nem volt vál- szerű. Sz. M. tatása példák begyakorlásé- Otthonban A rajzművészet val, éppúgy kell a formák mesterei című kiállítás. Ezfölismerésére^ a6 szemet^'l^- Kapcsolatban a Képzőgyakorolni, trenírozni. muveszeti Alap KiadóvállaA bemutatott anyag Ben- lata és a művelődésügyi oszczúrtól Kádár Györgyig, tály közösen pályázatot hirCsontvárytói Gulácsy Lajo- det az általános iskolák és son át Szőnyi Istvánig szin- gimnáziumok tanulói rété minden jelentős irányzat szére. A pályázat témája lelegjobb képviselőit fölvonul- het vélemény a kiállításról* tatja. A reprodukciók minő- tanulmány egy művészről sége kiváló, alkalmas arra, vagy egy korszakról. Ugyanhogy megsejtesse a valódi csak ebben a témakörben kvalitásokat, s a tanulók ér- vetélkedőt is rendeznek a deklődését fölébressze az November 7. Művelődési Otthonban májusban. A Béke utcai reprodukciós kiállítást március 4-ig tekinthetik meg az érdeklődők, délelőtt 10 és délután 5 óra között. K. E. AZ ÜDtTLO TÁRSULAT Irodáját Dugonics tér 1. szám alá helyeztük át Teleíon: 15-919. x S. 25 530 Áramszünet Az Áramszolgáltató Vállalat közli. hogy 1967. február 12-én 7—15 óráig a Damjanich u., Körtöltés sor. Hona u., Szatymaz u., Petres u„ Kossuth L. sgt., továbbá február J3-tól — 17-ig 7—16 óráig Fodortelep. Tarjántelep, valamint Algyői üt.. Kürt u.. Fenyveslejtő sor. Füge sor. Bálvány u., Virág u.. Acél u. által határolt területen áramszünet lesz. Kedd, 1967. február 7. DÉL-MAGYARORSZÁG 5