Délmagyarország, 1967. február (57. évfolyam, 27-50. szám)

1967-02-19 / 43. szám

Tíz év a nép szolgálatában I Irta. Kelemen Sándor a Munkásőrség | Szeged városi parancsnoka V ajon ki nem emlékezik vissza szívesen, büszkeséggel 1957. sokat ígérő tavasz elejére, amikor először jelentek meg Szeged utcáin, a dolgozó tömegek előtt, a kék overálba öltözött munkásőrök, farkasszemet nézve az akkor még néha nyíltan provokáló ellenforra­dalmi elemekkel és huligánokkal. Nem kell különösebben elemezni és részletezni azokat a körülményeket, azt a helyzetet, mely az ellenforra­dalom után jellemezte városunk életét 1957. első napjaiban. Ezeket a napokat nyugodtan •ügy is jellemez­hetnénk, mint a politikai feloesúdás napjait, mert valóban valahogy így is volt... Az ellenforradalom őrjöngő forgó­szele után vészteljes csend követke­zett be, amikor mindenki azt kérdez­te önmagától, hogy most mit kelle­ne tennünk? Ezt az időt használták ki az egymásra talált kommunisták, a becsületes, rendszerünkhöz hű pár­tonkívüli dolgozók, parasztok és értel­miségiek, akiknek a kérésére, köve­telésére a párt javaslatára megszüle­tett a felfegyverzett munkásság és egyéb területen dolgozók hadserege, a Munkásőrség. Keserű volt számunkra a történelmi lecke, melyet kaptunk, de meg kellett tanulnunk és tanul­ságként kell kezelnünk a jövőben is. Kikre számíthattunk ebben az idő­ben elsősorban? A feltett kérdésre önmagától adódik a válasz — a sok politikai harcban kipróbált kommu­nistákra, a több évtizedes mozgalmi harcokban megőszült veteránokra, akik idős korukról megfeledkezve, a lelkesedéstől átfűtve ragadtak fegy­vert, és álltak a proletárhaza védel­mére. Az egy évtized távlatából még ma h csak megilletődötten tudunk gon­dolni ezekre az emberekre, akik közül ma már sokan nincsenek közöttünk, akik kivették részüket mindabból, mely telítve volt nemcsak örömteli munkával, hanem komoly nehézsé­gekkel is. Minden tisztelet és meg­becsülés ezeknek az embereknek szól, akik tíz éve állnak fegyverrel a ke­zükben, akik küzdöttek az ellenfor­radalmi szenny ellen, küzdöttek az egyes emberek megátalkodottságával szemben, vagy gyújtottak világosságot az egyes megtévedt emberek fejében. Talán közhelyként hangzik némelyek számára, amikor kijelentjük, hogy megkülönböztetett tisztelettel állunk ezek előtt az emberek előtt, és min­denkor kitüntetésnek vesszük, hogy ilyen embereknek lehetünk a pa­rancsnokai. A megalakulás és az azt követő készültségi állapot után kemény mun­ka következett. Ez jelentette szá­munkra azt, hogy e lelkes tömeget kemény, fegyelmezett, fegyveres egy­séggé szervezzük, kovácsoljuk, mely képes minden időben és minden kö­rülmények között a kitűzött harcfe­ladatát eredményesen végrehajtani. Ebben az időben még felsőbb szer­veinktől sem számíthattunk segítség­re, így a kezdeti idő útkeresésében támogatónk mindig a párt volt, amely megszabta számunkra és kijelölte a eélt, a feladatot, az utat. Ezeket az időket követik azok az egyszerű munkás-hétköznapok, me­lyeket mi az akkori idők meghatá­rozásában a konszolidáció éveinek nevezünk. Ekkor térhettünk rá a Munkásőrség szervezett-szerű és felül­ről irányított egységes kiképzési rend­szerére. Ezekre az időszakokra nemcsak a kemény kiképzési munka, hanem a szívós, felvilágosító, politikai munka is a jellemző. Köztudott dolog volt egyes elvtársaink között az a helyte­len nézet, mely ellenezte a Munkás­őrség politikai befeléfordultságának feloldását. A felvilágosító munka esz­közével meg tudjuk értetni ezekkel az elvtársainkkal, hogy a munkásőr­ség nemcsak a kommunistáké, hanem az egész szocializmust építő társada­lomé, s a becsületes és a rendsze­rünkhöz hű pártonkívüli dolgozóké, akik vállvetve harcolhatnak a szocia­lista haza ügyéért, együtt a kommu­nistákkal. A fiatalok felvételével kap­csolatosan is alakultak ki helytelen nézetek. Egyesek azt tartották, hogy a mai fiatalság nagy része nem al­kalmas a mozgalmi munkára. Ezt. is leküzdöttük. Ma már túl vagyunk mindezeken a gondokon, mert az élet bizonyította be nézetünk helyességét, igazságát, így vált Munkásőrségünk a párt egyik legfontosabb nevelő iskolájává. Ma már sok olyan elvtárssal büszkélked­hetünk, akik itt a Munkásőrségben tanulták meg a mozgalmi munka ábécéjét, váltak tevékeny tagjaivá nagymúltú pártunknak. E sorok leírá­sával nemcsak eredményeinket, ha­nem a lezajlott tíz év problémáit is őszintén meg kívántam említeni. Csak így teljes az a kép, melyet a város dolgozói elé kívántunk tárni. Ezen nincs mit szégyelnünk, nincs mit szé­gyenkeznünk, mert nézetünk szerint az a kollektíva erős, mely nemcsak dicsekszik, hanem fel meri tárni hi­báit is. B iztosíthatunk mindenkit, hogy a jövőben is, a fegyveres kikép­zés mellett, a legfontosabb feladatunknak a politikai nevelést fogjuk tartani. A jelenlegi politikai viszonyok között, a jelen na'gy gaz­daságpolitikai célkitűzéseink sikeres végrehajtása érdekében ezt tartjuk a legszükségszerűbbnek. Munkásöreink szilárdan állnak a proletárdiktatúra védelmében és ah­hoz kétség nem fér, hogy ezt esetle­ges adódó alkalommal be is tudnák bizonyítani. Elvtársaink megállják he­lyüket az élet minden területén. Üze­meink, vállalataink párt és gazdasági vezetése mindenkor számíthat be­csületes. áldozatos munkájukra. Ezt bizonyítják azok a gazdasági és mun­kasikerek, melyet felmutathatnak egy­egy üzem termelési eredményeiben. Ezt bizonyítják a különböző üzemek­ben megalakult munkásőr szocialista brigádok, amelyek élenjárnak a szo­cialista munkaversenyben. A Munkásőrség a szocialista forra­dalom egyik fegyveres szerve, mely­nek tagjai a népi hatalomhoz, a szo­cializmushoz hű és legáldozatkészebb emberek szervezett egységét alkotják. A Munkásőrség hazánk védelmi ere­jének szerves része és arra hivatott, hogy a párt vezetése és útmutatása alapján testvéri együttműködésben a társfegyveres erőkkel és testületekkel, szilárdan őrködjék hazánk békéje, függetlensége, belső rendjének szi­lárdsága felett. Ha az eltelt tíz év munkásságából mérleget állítunk, számunkra feltét­lenül azt kell megállapítanunk, hogy eredményeink figyelemreméltóak. Elvtársaink nemcsak a fegyveres ki­képzésben, termelésben, hanem az élet minden területén kiveszik a ré­szüket a politikai és társadalmi mun­kából. Pártaktivistáink, népfrontaktí­váink, tanácstagjaink nagy megbecsü­lésnek örvendenek, mert határozott és iránymutató, részrehajlás nélküli fellépésükkel mindenkor tekintélyt és tiszteletet tudnak maguknak teremte­ni. Igaz, egységünk még olyan hely­zetbe nem került, hogy az elemi csa­pások okozta károk elhárításában részt vett volna, ilyen próbára még nem tett bennünket az élet, de szám­talan esetben végeztünk komoly, köz­érdeket jelentő társadalmi munkát szerte a város területén. Ezért sok esetben elismerésben részesítettek bennünket államhatalmi szerveink és a dolgozó tömegek. Nincs szebb do­log annál, mint amikor ilyen testület munkájáról, mint a mienk, a dolgos hétköznap embere elismeréssel beszél és bizalommal tekint fel ránk. Mert higgye el mindenki, hogy ennél na­gyobb kitüntetést nem kaphat testü­let! Most, amikor a tizedik évforduló ünnepélyes pillanatait éljük, nem ha­ladhatunk el úgy, hogy ne emlékez­nénk meg azokról az elvtársainkról, akik a kezdet nehéz napjaiban együtt voltak velünk, segítettek, biztattak bennünket munkánkban. Nem léphet­jük át az újabb évtized küszöbét úgy, hogy ne gondoljunk megilletődötten azokra az elvtársakra, akik már ki­dőltek mellőlünk. Néma tisztelettel adózunk emléküknek ... Amikor visszatekintünk a munkás­ságban gazdag és tevékeny tíz esz­tendőre, akkor egy szempillantás alatt elsuhan előttünk a múlt. Az eltelt évek munkásőr tradíciói, megnyilvá­nulásai villannak fel bennünk s az emlékek egy-egy akciónkról. Film­szerűen pereg le előttünk az elmúlt tíz év minden jelentős munkásőr-ese­ménye. Ilyenkor tudjuk meg, hogy mit jelent munkásőrnek lenni. Ilyen­kor érezzük át, hogy mit jelent ál­dozatos munkát végezni a közös ügy érdekében. Hány át nem aludt éj­szaka, hány szolgálati nap van elv­társaink mögött, amikor esőben, sár­ban, hófúvásban ott álltak, ahová állítottuk őket! Köszönet jár érte. De ha érdemekről beszélünk, akkor tiszteletteljesen köszöntjük a mi hű segítőtársainkat, munkásőr asszonya­inkat, lányainkat, munkásőr felesége­ket, akik áldozatosan állnak őrt ott­hon a családi tűzhelynél akkor, ami­kor a család jobban megkívánná a férfit, a családfőt. Nagy és áldozatos munka ez, melyet azonban továbbra is igénylünk a munkásőr feleségek­től. De köszönet jár a vállalataink, üzemeink párt és gazdasági vezetői­nek is, akik lehetővé teszik számunk­ra azt, hogy munkásőreink üzemeink­ből eljöhetnek a foglalkozásokra. Bizonyára minden munkásőr átér­zi, hogy az eltelt tíz évben becsület­tel teljesítettük vállalt kötelezettsé­geinket. A szabadidőből felhasznált sok óra, á végrehajtott tétteiffit fém­jelzik az áldozatos munkát Ez a munka pedig a nép, a párt megbe­csülésének a forrása. Mint minden ilyen évfordulónál, akkor cselekszünk helyesen, ha feladatainkat figyelem­be vesszük, s ebből kiindulva készü­lünk fel, hogy átlépjük az újabb munkás évtized küszöbét. «/»it is kívánhatnánk mindehhez [yj elvtársainknak? Legyenek elv­hűek, kemények és bátrak, le­gyenek áldozatvállalók, mérhetetlenül szeressék szocialista hazájukat! Te­gyék magukévá és minden erejükkel segítsék pártunk IX. kongresszusa ha­tározatainak eredményes megvalósí­tását! Mert higgye el mindenki és minden munkásőr, hogy nincs szebb és megtisztelöbb feladat, mint ezt a nagyra hivatott és dolgos népet fel­tétel nélkül, mély tisztelettel, odaadó­an szolgálni. Kommunista aktívaülés Makón Szombaton délelőtt Makóra látogatott Komócsin Zol­tán elvtárs, az MSZMP Politikai Bizottságának ta#*a, a Központi Bizottság titkára és Győri Imre elvtárs, a Köz­ponti Bizottság tagja, a Csongrád megyei pártbizottság el­ső titkára. Makó és a járás községeinek vezető kommunis­táival és gazdasági vezetőivel a városi tanács nagytermé­ben találkoztak. Szönyi Ferenc elvtárs, a járási pártbizott­ság első titkára nyitotta meg az aktívaülést, amelynek résztvevői egyperces néma felállással adóztak az elhunyt Szabó János, a párt- és a munkásmozgalom régi harcosa emlékének. Komócsin Zoltán elvtárs előadásában az időszerű nemzetközi kérdésekről adott nagy érdeklődéssel kísért tájékoztatót. Komócsin Zoltán elvtárs látogatása Zákányszéken Komócsin Zoltán elvtárs, az MSZMP Politikai Bizott­ságának tagja, a Központi Bizottság titkára szombaton az esti órákban Zákányszék­re látogatott. A községi mű­velődési házban találkozott a lakossággal. Tájékoztatót adott a magyar mezőgazda­ság helyzetéről, feladatairól, fejlődésének perspektíváiról, valamint az új választáai törvényről, a választások ed­digi előkészületeiről. Az esti nagygyűlésen részt vett Rózsa István elvtárs, az MSZMP Csongrád me­gyei bizottságának titkára, Csápenszki István elvtárs, a szegedi járási pártbizottság első titkára és Farkas Ist­ván elvtárs, a szegedi járá­si tanács vb elnöke. (űwmogyl Karolyné felvétele) Megbeszélések a lézsef Dttila Tudományegyetemen a jelenlevők előtt. A vitá­ban részt vett Siklós János, a Magyar Szocialista Mun­káspárt Csongrád megyei bi­zottságának titkára és Sípos Géza, a Szeged városi párt­bizottság titkára. Beható vita alapján kialakították az egyetem és Szeged, Csong­rád megye együttműködésé­nek néhány lényeges elvi és gyakorlati módozatát. Mind­két részről szükségesnek tar­Szombaton délelőtt a szegedi József Attila Tudo­mányegyetem és a Csong­rád megyei, illetve a Sze­ged városi pártbizottság képviselői beható eszmecse­rét folytattak különböző egyetempolitikai és tudo­mánypolitikai nevelési és oktatási kérdésekről. Dr. Szabó Zoltán akadé­mikus, a JATE rektora is­mertette a múlt év munká­jának eredményeit és az egyetem gondjait, majd az egyetem oktatói előtt álló feladatokat fogalmazta meg tották a hasonló jellegű megbeszéléseket, eszme­cseréket Harminckétezren a járási jelöld gyűléseken Ülésezett a Hazafias Népfront szegedi járási bizottsága Tegnap délelőtt összegezte a tanácstagi jelölő gyűlések tapasztalatait a Hazafias Népfront járási bizottsága. A megbeszélésen részt vett Far­kas István és dr. Beretzki János, a szegedi járási ta­nács vb elnöke, illetve vb titkára, Kiss István, az MSZ­MP szegedi járási bizottsá­gának osztályvezetője. Sajó Gyula, a Hazafias Népfront járási bizottsága el­nökének üdvözlő szavai után Kalapos István, a Hazafias Népfront járási bizottságának titkára ismertette a jelölő gyűlések eredményeit és ta­pasztalatait. A járásban ösz­szeírt 75 ezer 932 választó­polgárból 32 ezer 607-en vet­tek részt a négy országgyű­lési képviselő, 24 megyei, 58 járási és 1185 községi tanács­tagjelölő gyűlésen. A lakos­ság bizalommal és egyetér­téssel fogadta a Hazafias Népfront jelöltjeit, hat he­lyen állítottak újabb sze­mélyt az első számú jelölt mellé, 26 gyűlésen pedig más tanácstagjelöltet javasoltak. Dr. Ábrahám Antal, a já­rási tanács vb elnökhelyette­se, a Hazafias Népfront já­rási bizottságának alelnöke 57 járási tanácstagjelölt el­fogadását és egy jelölt el­utasítását javasolta a bizott­sági ülésnek. Ismertette, hogy a járási tanácsba 32 régi és 26 új személyt jelöltek a fal­vakban. A népfrontbizottsági ülés foglalkozott a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 50. évfordulójának méltó meg­ünneplésével. Kiss István, a járási pártbizottság osztályve­zetője javasolta, hogy alakít­sanak a járásban egy MSZBT csoportot, mely összefogja, irányítja azokat a rendez­vényeket és kiállításokat, melyek a Szovjetunió gazda­sági és kulturális eredmé­nyeit. illetve a szovjet nép életét ismertetik. Ez alka­lomból több turistacsoport látogat majd el szovjet föld­„Magyar hét" a szovjet sajtóban Budapest felszabadulásá­nak évfordulója, február 13-a megemlékező írások egész során keresztül hozta köze­lebb a „Duna gyöngyét" a szovjet olvasókhoz, A ma­gyar—szovjet barátsági, együttműködési és kölcsönös segélynyújtási szerződés év­fordulója ezen a héten im­már másodszor adott gazdag magyar témát a moszkvai lapoknak. A szombati Pravda első oldalon ismertette azt a táv­iratot, amelyet Brezsnyev, Koszigin és Podgornij kül­dött az évforduló alkalmá­ból a magyar vezetőkhöz. Ugyancsak a Pravda hasáb­jain láttuk Gromiko szovjet külügyminiszter magyar kol­légájához. Péter Jánoshoz intézett táviratát. A moszkvai lapok, ame­lyek beszámoltak a Barát­ság Házában pénteken este megrendezett jubileumi est­ről, sok cikket szenteltek a szerződés évfordulójának. A Pravda budapesti tudósítója „Vörös magyarok" címmé) két magyar internacionalis­tát, Garasin Rudolfot és László Aladárt mutatta be a lap olvasóinak. Vasárnap, 1967. február 19. OtL-MAGYARORSZA* 3

Next

/
Oldalképek
Tartalom