Délmagyarország, 1967. január (57. évfolyam, 1-26. szám)

1967-01-13 / 11. szám

Kiábrándulással fogadják Johnson üzenetének visszhangja # Washington (MTI) az furcsa prognózist tartal­Johnson elnöknek az Egye- ™az a Kelet és Nyugat közöt­Bült Államok helyzetéről el- ti enyhülésre vonatkozólag, hangzott kongresszusi üzene- Az elnöknek arra a kijelen­tét többnyire kiábrándulással tésére. hogy nem vonul visz­fogadják amerikai politikai sza Vietnamból, a vietnami körökben A New York Ti- n«P barátainak azzal kell mes, amely csütörtökön válaszolniok, hoci' nem hagy­mlndhárom vezércikkét az iák cserben az igazsagos elnöki program elemzésének ügyért kuzdo vietnami népet, szenteli, „ötletszegénynek" fiz amerikaiak felégetik a falvakat Rusk elutasította U Thant bírálatát — Megbeszélések tárgyalások létrehozásáról elrej­© Saigon (Reuter, AP) A Saigontól 30 kilométerre északra kezdődő úgyneve­zett Vas-háromszög dús ős­erdeiből csütörtökön füst­oszlopok szálltak a magasba: az erdőket, amelyek tették a partizánokat. James Pringle, a Reuter tudósítója An Dien faluból, a helyszínről számol be a vietnami háború eddigi leg­fontosságú nyersanyagtarta­lékok kerülnének veszélybe". A külügyminiszter szerdán egy másik interjúban hasonló kijelentéseket tett. s arra hi­vatkozott, hogy „az Egyesült az amerikaiak felgyújtották nagyobb szabású hadművele- Államok négy elnöke: Tru­minősíti az üzenetet, s nzt írja, hogy a beszéd az ad­minisztráció fáradtságát, bü­rokratikus gondolkodásmód­ját tükrözte. A New York Times külö­nös határozottsággal bírálja Johnson vietnami politiká­ját. „Az a fajta béke, ame­lyet az elnök akar Vietnam­ban megteremteni, ez tudni­illik, amely katonai győzetem eredménye lenne, továbbra is elérhetetlen számára" — írja a lap. A Washington Po6t rá­mutat, hogy Johnson nem sokba veszi a világ közvéle­ményét, mert beszédében nem foglalkozott behatóan a vietnami béke megteremtésé­nek lehetőségével. A lap úgy véli, hogy Johnson azokra n tanácsadóira hallgat, akik szerint a „béketörekvések ••hangsúlyozása* az ellensé­get segíti". 0 Párizs (MTI) Semmilyen lényeges új elemet nem tartalmaz nem­zetközi vonatkozásban John­son amerikai elnök szokásos éveleji üzenete a kongresz­szushpz — állapítják meg csaknem egyöntetűen a csü­törtöki francia lapok, ame­lyek címeikben kiemelik a beszédnek vietnami vonatko­zásban pesszimisztikus hang­nemét. egyébként magát a beszédet elsősorban csak is­mertetik és kevéssé kom­mentálják. 0 Varsó (PAP) A lengyel lapok közül a Dzlennik Ludowy Johnson üzenetéről megállapítja, hogy (MTI Külföldi Képszolgálat) Irimű könyv első folytatása megjelent az amerikai Look­Maguzinban. A képes folyóirat két nappal a tervezett megjelenés elótt adta ki Manchester könyvének első rész­letét. Képünk a folyóirat címlapját mutatja „Egv elnök halála" n Kirdell üzenete az európai parlamentekhez 0 Belgrád (MTI) számol a Belgium, Bulgária, határozatnak, amely a kü­Edvard Kardelj, a Jugo- Dánja, Finnország, Magyar- lönböző társadalmi rendszerű szláv Szövetségi Nemzetgyű- ország, Románia, Svédország európai országok baráti lés elnöke a napokban leve- és Jugoszlávia parlamenti együttműködésének előmoz­let intézett az európai parla- képviselőinek tavaly szép- dításjt sürgeti. A Belgrád­mentek elnökeihez a terve temberben Belgrádban tar- ban tartott tanácskozáson zett összeurópai parlamenti tott előzetes tanácskozásának az említett országok parla­értekezlet összehívása ügyé- eredményeiről. Az említett menti képviselői javaslatot ben. nyolc orezág és Ausztria fogadtak el az összeurópai Az üzenet részletesen be- társszerzője annak az ENSZ- értekezlet össze­hívásáról. Abban is megál­lapodtak, hogy később dön­tenek az értekezlet helyéről, idejéről és napirendjéről. Belgrádi hírek szerint a ki­lenc európai ország külügy­miniszterei között jelenleg élénk tanácskozások folynak a tervezett összeurópai parla­menti értekezletről. O Renmin Ribao vezércikke 0 Peking (MTI) célja, hogy megfojtsa a nagy „Szembe kell szállni az proletár kulturális forradal­ekonomizmussal és szét kell mat, széthullásra ítélje a verni a burzsoá reakciós po- proletárdiktatúrát és a szo­litika legutóbbi ellentámadá- cializmus rendszerét" — sát" _ ezzel a címmel Je- hangzik a cikk, amely fi­lent meg a Renmin Ribao és gyelmezteti a burzsoá reak­a Vörös Zászló csütörtöki ve- ciós irányvonal követőit, áll­zércikke, amelyet azonban az janak meg a szakadék szé­összes pekingi napilapok kö- lén, amíg lehetőség van ar­zöltek. A cikk a Kínában ra, hogy jó magaviseletük­megnyilvánuló „óriási fórra- kel jóvá tegyék bűneiket, dal ml lendül et"-ről ír, majd >Ha nem hajolnak meg a azt mondja hogy e forradal- forradalml nép eiőtt> akkor mi lendület ellenségei az „ ,, „ekonomizmus" álláspontját hadd vesszenek" — mondja képviselik. „Az ekonomizmus a Renmin Ribao. „ENSZ-város" Bécsben? 0 Bécs (MTI) működik. Bécsben, felmerült Elképzelhető, hogy a kö- a terv, hogy a Duna északi vetkező években „ÉNSZ-vá- partján, a kertészeti világ­rost" építenek fel az osztrák kiállítás helyén „ENSZ-vá­ÍŐvárosban —, mondta csü- rost" építenek fel. törtöki bécsi sajtóértekezle- • tén Abdul Rahman, az ENSZ | iparfejlesztési szervezetének (UNIDO) igazgatója. A fiatal ENSZ-intézmény székhelyét még ebben az évben Bécsbe helyezik át. Az UNIDO fel­adata a fejlődő országoknak nyújtott segítség egybehango­lása. Az osztrák fővárosban az UNIDO titkársága egyelő­re valószínűleg egv belváro­si'irodaházban talál otthon­ra. Miután a nemzetközi atomenergia ügynökség mel­lett most már a második ENSZ szakosított intézmény téről. A három nappal ez­előtt kitelepített parasztasz­szonyok, akik csütörtökön reggel visszatértek a faluba, "nogy magukkal vigyék, ami még menthető, már csak há­zaik füstölgő romjait talál­ban, Eisenhower, Kennedy és Johnson szerint amerikai szempontból létfontosságú az USA jelenléte Délkelet­Ázsiában". A főtitkár véle­ményével szembeszállva megismételte azt az állítást, ták ott: az amerikaiak szer- hogy az amerikai politika dán felégették a községet. A megváltoztatása esetén „más faluban robbanások zaja hal- országok. így például Laosz látszott: az amerikai műszaki és Thaiföld áldozatul esné­alakulatok lerombolják a nek az agressziónak". föld alatti alagutakat, ame­lyeken át a partizánok egér­utat nyertek. A légierő eddig több mint 800 bevetésben tá­madta a 160 négyzetkilométer­nyi területet, ahol korábban m Tokió (MTI) Salisbury. a New York Ti­mes Észak-Vietnamban járt szerkesztője Tokioban az Asahi című lapnak kijelen­tette: valószínűnek tartja, több falu és egy kisváros, hogy a VDK hajlandó lenne Ben Suc terült el. Ben Suc lakóit ugyancsak kitelepítik, majd a várost buldózerek­kel és robbanóanyaggal a föld színével teszik egyenlő­vé — írja az AP. 0 Washington (MTI) Rusk külügyminiszter csü­törtökön egy tv-interiúban nyíltan elutasította U Thant ENSZ főtitkár keddi bírála­tát az Egyesült Államok vi­etnami politikájáról. Míg a tárgyalásokra, ha az Egye sült Államok beszüntetné Észak-Vietnam bombázását. 0 Ottawa (MTI) A tárgyalásokkal kapcso­latos az az ottawai hír is. hogy Paul Martin kanadai külügyminiszter szerdán a parlamentben kijelentette, kormánya több más főváros­sal kapcsolatban áll és aktí­van foglalkozik a vietnami konfliktus rendezésére irá­íőtitkár azt hangoztatta, hogy nyu]ó tárgvalások megSzer­megítélése szerint Dél-Viet- vezésével. Kijelentette, nem nam „stratégiailag nem lét- mondhat ennél többet, de fontosságú" az USA számára, azt hozzáfűzte hogy • j- r, i i i •• i »„i Kanadán kívül más erdekel­aődig Rusk ismét kijelentet- között is fo,vnak megbe. te: az amerikaiak nélkül szélesek a tárgyalások létre­„emberek százmillió és lét- hozásáról. flz NSZK és az atomfegyver Kiesinger párizsi útja előtt 0 Bonn (MTI) lapodott meg, hogy a lesze­A Kiesinger-kormány mi- relésre irányuló minden lé­nisztertanácsi ülésén Brandt Pést tamogat és ezért pozití­külügyminiszter tájékoztatta van viszonyul a megkotendo a kormányt azokkal a szov- egyezményhez, jet—amerikai tárgyalásokkal Az atomfegyver kérdése kapcsolatban, amelyeknek körül a vita központi témá­tárgya egyezmény megkötése jává válik az egész nyugat­az atomfegyverek további el- x , ° . , terjedésének megakadályozá- német politikai életnek. sáról. 0 Párizs (MTI) A tájékoztatót követö ví- a Combat bonni tudósítása tában — az MTI tudósítójá- arról számol be, hogy Kie­nak értesülése szerint — singer párizsi utazása előtt Strauss azt az álláspontot pesszimizmus uralkodik az vallotta, hogy az egyezmény- NSZK fővárosában. Ami a nek nyitva kell hagynia az kelet—nyugati kapcsolatokat ajtót egy „európai" atomha- illeti, Bonn szeretné, ha eb­talom későbbi kiépítéséhez, ben Franciaország segítene Schröder hadügyminiszter az NSZK-nak. Attól tarta­pedig továbbra is azt a vé- nak azonban, hogy De leményt képviselte, hogy Gaulle nyersen azt javasolja nem kellene feladni a re- majd nekik, másítsák meg ményt valamilyen részvétel- az Odera—Neisse-határra vo­ről a NATO atompotenciál- natkozó álláspontjukat és jában. Brandt ezzel ellenté- mondjanak le az atomfegy­tes álláspontot foglalt el. Vé- ver feletti rendelkezésre tá­gül is a kormány abban ál- masztott igényükről. Brezsnyev elvtárs Gorkijban 0 Moszkva (TASZSZ) Leonyid Brezsnyev, az SZKP Központi Bizottságá­nak főtitkára csütörtökön Gorkij város pártaktívájának értekezletén beszámolt az SZKP Központi Bizottsága 1966 decemberében tartott plénumának eredményeirőL A gyűlés részvevői egyhan­gúlag jóváhagyták az SZKP Központi Bizottsága plénu­mának határozatait Később Brezsnyev találkozott a Gor­kij-i terület párt-, tanácsi és gazdaságú vezetőivel. A meg­beszélésen elemezték a terü­let ötéves gazdasági fejlődé­sének problémáit. Brezsnyev külön hangsúlyozta, hogy ja­vítani kell a politikai mun­kát és emelni kell a párt­vezetés szerepét. Ellentétek a 0 Brüsszel (TASZSZ) Csütörtökön a belga fővá­rosban Franciaorsszág, az NSZK, Olaszország, Belgi­um, Hollandia és Luxem­burg képviselőinek részvé­telével megtartották a Kö­zös Piac országainak mi­nisztertanácsi értekezletét Az eredetileg háromna­posra tervezett tanácskozás meglepetésszerűen egyetlen nap alatt véget ért. A mi-. niszteri tanács napirendjén a Kennedy-forduló január 23-án Genfben újrakezdődő tárgyalásainak előkészületei szerepeltek; Mint ismeretes, az amerikaiak sürgetik e vámok kölcsönös 50 száza­lékos csökkentését az Egye­sült Államok és az európai országok, mindenekelőtt a Közös Piac részvevői között. A csütörtöki értekezleten a miniszteri tanács a fenye­gető nyilatkozatok vissza­vonására szólította fel azon országokat és országcsopor­tokat, amelyek azzal fenye­getőztek, hogy kivonulnak a tárgyalásokról, ha a „ha­tok" nem tesznek engedmé­nyeket. Ellenkező esetben a Közös Piac országai el­lenigényekkel állnak elö. Ily módon a Közös Piac tagországainak csütörtöki minisztertanácsi értekezlete után nyilvánvalóvá lett, hogy a megelőző tárgyalá­sok során nem sikerült rendezni a tárgyaló partne­rek közötti ellentéteket. Sok, nyugat-európai ország nem hajlandó behódolni az Egyesült Államoknak a vámilletékek kérdésében. A döntő összecsapásra a Kennedy-forduló nemsoká­ra megkezdődő genfi tár­gyalásain kerül majd sor. Halálos ítélet 0 Damaszkusz (MTI) Egy öttagú katonai bíró­ság szerdán az észak-szí­riai Aleppóban halálra ítélt két földesurat, mivel bűnös­nek találta őket három pa­raszt meggyilkolásában és ,,a szíriai szocialista rend­szerrel szembeni ellenállás­ban". díjak minimuma. Jelentős új szabály, hogy a rokkantság­nak — ugyanúgy, mint az iparban — 3 fokozata van, és a rokkantsági nyugdíj összege a rokkantság fokának meg­felelően emelkedik. A nyugdíj összegét kiegészítő új juttatás a nyugdíjasok házastársi pótléka. Az ipari szabályokkal egyezően a termelőszövetkezeti nyugdíjasoknál is 100 forint házastársi pótlék jár, ha nyugdíjuk összege az 1000 forintot nem haladja meg, és a házastárs az iparban is előírt feltéte­leknek megfelel. A hozzátartozói ellátások körében a törvény változ­tatás nélkül átveszi az ipari nyugdíj szabályait. Ennek megfelelően a saját személyében még nem nyugdíjjogosult özvegy részére egyévi időtartamra ideiglenes özvegyi nyug­díj, a nyugdíjjogosultsággal is rendelkező (korhatáron túli, Az új termelőszövsikezeli nyugdíjrendszer (II.) Az új törvény messzemenően egyszerűsítette a nyugdíj megállapításának módját Az ipari szabályokkal egyezően kimondja mindenekelőtt hogy a nyugdíj megál­lapításának alapja az az átlagos havi jövedelem, amelyet a tag a nyugdíjazás évében a nyugdíj igényléséig eltelt hónapokban, valamint a nyugdíjazás évét megelőző 4 év­ben elért A havi átlagos jövedelmet erre az időszakra vonatkoztatva a bejelentett besorolások átlagolásával szá- rokkant vagy 2 gyermek tartásáról gondoskodó) özvegy ré• mítják ki. szére pedig állandó özvegyi nyugdíj jár. Az özvegyi nyug­díj a férfi számára megállapított öregségi vagy rokkant­sági nyugdíj ötven százaléka, de legkevesebb 300 forint. Az árvaellátás összege árvánként az özvegyi nyugdíj ötven százaléka, de legalább 150 forint, a szülői nyugdíj összege azonos az özvegyi nyugdíjjal. Az a családtag, aki a termelőszövetkezetbe tagként be­lép, kérheti a családtagként munkában töltött évek nyug­díjba való beszámítását, ha a szóban forgó években az ak­kor irányadó 120 (nő 80) munkaegységet teljesítette, és az elmaradt nyugdíjjárulékokat ezekre az évekre vissza­menőleg megfizeti. A belépő családtag visszamenőleg leg­feljebb 5 ilyen nyugdíjév elismerésének jogát szerezheti meg. Az elmaradt nyugdíjjárulék befizetésére egyévi ha­lasztás adható, amelyet indokolt esetben további egy év A nyugdíj kiszámításának módja röviden úgy foglalható tartamára meg lehet hosszobbítani. Ha a belépett család­ÖRK7x» hr»7v 10 a UíTottolörn ín- „„ taf n iá rlllélxrtt 17 O TY1 f 1 7ofi morf 4 ol íno ... _ 1. A nyugdíj megállapításának alapja a 10 évi nyug­díjidő. Az a tag, aki ennyi nyugdíjévvel kér nyugdíjat, megállapított átlagos havi jövedelmének kereken egy­harmadát (pontosan 33 százalékát) kapja nyugdíjként. Ha a tagnak 10-néI több nyugdíjéve van, nyugdíja az átla­gos havi jövedelemnek a 33-nál annyiszor 2-vel több szá­zaléka, ahánnyal több nyugdíjéve van tíznél. (Például, ha 11 éve van, nyugdíjként az átlagjövedelem 35 százaléka, 12 év esetében 37. 13 évnél 39 stb. százaléka jár.) A nyug­díj évi 2 százalékos növekedéssel egyenletesen emelkedik egészen a 25. nyugdíjévig, ekkor eléri a • i átlagjövede­lem 63 százalékát. 25 éven felül rr-'o-' további nyugdíj­évért a havi átlagjövedelem 1—1 SÍ éka jár, de a nyug­díj nem lehet több az átlagjövedelem 70 százalékánál. össze, hogy 10 évre a jövedelem egyharmada jár, és ez minden további nyugdíjév után 2 százalékkal növekszik. Termelőszövetkezeti tagság alapján járó öregségi nyug­díj összege nem lehet kevesebb 400 forintnál. Hasonló szabályok érvényesülnek a rokkantsági nyug­díjaknál is, és ezek esetében is meg van határozva a nyűg­2 OtL-MAGIAHUHZZA6 Péntek. 1967. ianuár 11 tag a járulékot nem fizeti meg teljes egészében, úgy csak a járulékbefizetéssel fedezett nyugdíjéveket veszik figye­lembe. A baleseti biztosítás szabályai lényegében idáig is ipari szintű ellátást biztosítottak a balesetet szenvedett termelőszövetkezeti tagoknak. Az ide felvett szabályok I

Next

/
Oldalképek
Tartalom