Délmagyarország, 1967. január (57. évfolyam, 1-26. szám)

1967-01-22 / 19. szám

I verseskötet Az üzlelek kirakataiból eltűntek a karácsonyi vásár feliratai. Könj-vhetek előtt ás után hétköznapi eletüket élik a könyvesboltok is. Használjuk ki ezt a ritka alkalmat, és emeljünk le néhány könyvet a polcok megritkult soraiból. S hs a véletlen úgy hozza. hogy a Szépirodalmi Könyvkiadó év végi verseskönyvei közül került a kezünkbe öt — azt inkább csak a véletlennek lehet felróni. Garai Gábor: Kedd című legújabb, sorrendben hetedik verseskönyve, a Kedd nemcsak a számmisztikát igazolja azzal, hogy szerencsés kézzel alkótott, szép mü lett, de hiszem, hogy a költői óuvre-ben is nagy fontosságú. Ismerkedem a világgal megint | hisz ábráit s nyelvét is elfeledtem | mig a kétség feketét s rózsaszint \ váltó prizmáit hordtam a szememben vall egyik versében a költői világlátás tájat, tárgyakat, színeket és hangokat átlényegítő változásairól. Ahogy a színházi világító a reflektor sugarát, úgy bocsátja lassú enaedéknveséggel a tisztuló fényt a világra mintegy versenként melegítve a színt. Az első ciklusnak, "» talán az egész kötetnek legnagyobb verse az Idegosztály. Garai a világ és az egyén közti kapcsok meglazulásának tanújaként fordul a „megtartó kö:ö«ég"-hee, a kívülállókhoz. „Az emberélet útjának felén" túl Jut el immár akár emberséget és szerelmet is elhagyva csupán az igazság virrasztó közelségének tudatában a „kilépni önmagunkból" közösségi érzéséig. Igv szólalhat meg nem kevésbé személyes és ' zen vedéi yes de mindennapi énünkhöz közelebbi szavakkal a Hittel és haraggal, a Vernek egy embert mintegy visszhangozva a voznyeszenszkiji Ütnek egy asszonyt rokonhangjaira) költőjének vallomása, a kis hazugságok, megalkuvások és árulások közegében is a feltétlen bizalmat hirdető ember töretlen hite. A „harmadik Garai", a tanulmányíró az Élet és irodalom Január 14-1 számában szólal meg. Fodor József: Mindennapi költészet című — általunk is kiválasztott — kötetét elemezve tanítványi tisztelettel: „itt nem a rezignált és megfáradt költő búcsúzik az élettől... nem, valóban szó sincs itt búcsúzásról, még csak pedáns összegezesről sem: ez az .öregkort' — valóban csak az évek számára éltes — költészet egészen egyedülálló teljesítmény líránkban. Bölcs és mégis fiatalos, áttekintést adó, de mégis előrenéző, itt-ott kiábrándult, de mégis téttre-késztő, kamaszosan, olykor könynyelműen csapongó, de férfiasan felelős beszéd". S ez nemcsak szavak játéka. Garai azért cs most adózik az Énekek napközben költőjének, mert most talál egymásra világérzésük egy-egy nyugodt pillanat „örömös" borzongásaiban — Jó ez a gazdagság, ló hogy nyugodt vagy / Mély nagy csended ben elhal a világ / S hogy tudod már, milyen kiesi, mi itt nagy, / őrjöng az ember, s birkóznak a fák — s főleg a „férfiasan felelős beszédben". Fodor József „tücsökzenéje" (ezt kettős idézőjelben kellene írni) sajátos egysége az önéletrajzi líra meditativ és a nagv angol romantikust, Shelleyt idéző epika filozofikus elemeinek. Kárpáti Kamill: Ördöggolyó éimű verseskönyve nem kevesebb, mint tizenöt év munkájának eredménye — éppen a kimunkáltságra hivatkozik a tisztelt olvasó előtt. Az ördöggolyót Kínában nemzedékek fúrták-vésték egyetlen darab eiefántesontból hangyaszorgalommal, s végül, anélkül, hogv szélvágáshoz és összeforrasztáshoz a modem játékkészítés egyszerű machinációihoz folyamodtak volna, a legkülső gömbben kialakult a második, abban a harmadik, negyedik golyó. „Így ez a cím sugalmazza az elemzés móriszerét is. Türelemre és némi ügyességre biztat.. A hosszú teremtés időt kér nemcsak az ész — a szeretet számára is." Sajnos, nem tudtam rájönni, hogy türelmemben vagy hozzáértésemben van-e a hiba. A nagyon zavaros világnézetet — sőt, egyáltalában: világrendet — tükrözd versek ugyanis nem egyszerűen érthetetlen életrajzi vonatkozások A kirakatból / Wolff Feri mellszobra nevet, de a — szavunknak nemcsak macskakörmözött értelmében — „szédületes" képzavarok Az utca vet most cigánykercket / hiszen a hatalmasok nem járják. / Csak az életben ismeretlen '-•oltó / látja néha. a köd-bárkát / amint háztól házig hullámozik, / s begyűjti elpergett napok árát, a kétségbeejtően rossz rímek és ritmusok miatt folynak össze szemem előtt borzalmas zagyvasággá a versek. Sajnos, hasonló okok miatt nem tudtak a szívembe férkőzni Varga Katalin: Az égő csipkefa egyébként nagyon magas emberi kvalitásokról tanúskodó művei sem. Az ismert gyerekkönyvírónak ez a most megjelent második verseskötete a súlyosan beteg férj mellett négv gyerekkel bajlódó, önfeláldozó asszony Urai önvallomását és egv oratóriumot fog egybe. Megrázó^ élmény, ha az. olvasó csak a kegyetlen tényekre és nem az alkalmakként tetszetősnek és modernnek tűnő megoldásokra tekint. Vidor Miklós: Lakatlan évszak cimű kötete az évtizedes műfordítói gyakorlat credménveként is gondosságával (és intellektuális pontosságával) üt el az előző kettőtől. A Nyugtalanság énekének szerelmet, búcsúztató keserűsége. a Kloroform rejtjelekkel teljes magánya, az Arany és méz mmdennnpi kettőségek közé feszült, szorongása a Tanúk beszéde mesterekre, pályatársakra és szeretett nőkre emlékező meditációi után az utolsó cikHis madártávlatú eszmélkedése, a Másvilág idegence oldja józan jelenné az emlékezést. VERESS MIKLÓS Utazás a művészetek országútjain actak" között Henri Matisse, igy tartják az egész világon, a XX. évszázad egyik legnagyobb mestere. Müveinek nagyszerű gyűjteménye látható a leningrádi Ermitázsban, különb a párizsi Musée de l'art moderne-énál. ö az úgynevezett „école de Paris", a párizsi „iskola" vezető mestere, de fő alakja annak az irányzatnak is, amelyet fauvizmus (fóvizmus) néven ismer a legújabb művészet története. A .fauvok, magyarra fordítva a szót: vadak mozgalma 1906-tal datálható. Ebben az esztendőben a a Függetlenek Szalonjában együtt szerepelt egy csoport, fiatal festő. Vásznaikon harsogtak n színek és szabadon irta erős kontúrjait az ecset. Vauxcelles úr, a neves kritikus a színeknek ezen az orgiáján megütközött. A terem közepén egy kis Donatello modorában készült szobor állott. Vauxcelles így kiáltott fel: Donatello a vadak között! A szó futótűzként terjedt, el szakkörökben, a mozgalom el volt keresztelve. A modem művészetet a XIX. század Párizsában még irtani lehelért. a XX. században megindult diadalútján. Matisse egrike lesz a zászlóvivőknek. Persze nem minden érték, ami új. Igaza volt Tornyai Jánosnak, aki ha igaz. az anekdota, arra a kérdésre, mi a véleménye a modern művészetrő'. így válaszolt: Olyan nincsen. Van jó kép és van rossz kép. Elképzelem olvasóim arckifejezését. ennél a megállapításnál, bizonyára azt. fejezi ki: — Ezzel ugyan nem megi-ünk sokra, nem vagyunk szakértők. hogy eldöntsük egy művészi alkotásról, jó-e, vagv rossz. De látom a felcsillanó szemeket is: bírói székbe ülhetünk, a művész aszerint alkosson, amilyen szabályt mi szabunk neki. Egyik álláspont sem vezet eredményre. Mégis csak tanulni kell valamit, a dologról, el kell sajátítani a képzőművészeti alapműveltséget. Ez nálunk ma már mindenki számára hozzáérhető. Erinél Is fontosabb azonban, hogv ne sajátitsunk el hamis tételeket, rossz konvenciókat. Nézzünk a gyermek tiszta szemével is egy kicsit, már amennyire az lehetséges. Matisse úgy néz. Bizony ez. az irt közölt csendélet, ha akarom, jobban hasonlít a kis iskolás lányok festményeihez. mint a XVII. század holland csendéleteihez.. Azok „gyönyörűen kidolgozottak", a tárgyak csakúgy csillognak az nnyagszerűscgtől. A festészet, mindent, elkövet ott. hogv magára öltse a tárgyi valóság tulajdonságait, festék és ccset minden mást meg akar mutatni, de nem önmagát. A kép s'kiát tagadnia kell a tér látszatával, a színek eredeti minőségét az árnyalattal. az ecset munkáját a sima etdolgozással. Szép dolog a valóság csalódásig hű másának illúzióját nyújtani, kétségtelen. Csakhogy ez a fajta szépség szervesen egybekötődik azzal a polgári, sőt kispolgári (s a szót itt nem lebecsülésből használom) szemléletmóddal, amely a régi Hollandiában gyarapodó, szorgalmas és tiszta, a maga házatájának világát élvező embernek természetes sajátja volt. Akkor felfedezésnek számított, hogy kedvelt lakhelye, eszközei, virágai és tápláléka immár nemcsak szentek szolgálatában méltók az ecsetre, hanem mint egyszerű emberi élet tartozékai is. Ez a felismerés azonban ma már nem lehetne meghatározó része a kort vezető eszmék rendszerének. Nem úgy élünk, nem azt tudjuk ebben az évszázadban, ahogyan éltek és amit tudtak akkor. Igen, hallom a kérdést, de hát, a múlt értékei, ha egyszer létrejöttek, nem maradandók-e? Igen maradandók a legnagyobb mértékben, de esak akkor, ha megszüntetve sikerül megtartanunk azokat, ami annyit Jelent, mint tovább élni az életet. A régi modort fenntartva esak alulmaradhatnánk a régivel való versenyben, mert a mi törekvésünk mögött nem hatna az, eleven élet. az ó elevenségük helyére a mi szinészkedésiink lépne. Ez lenne az. igazi dekadencia. A régi azonban szerves része az újnak, valahogy úgy, ahogyan ifjúkorunk. valóságos része későbbi énünknek s nem tőle független külső tárgyra való emlékezés. Persze, tudom én, hogy a mi korunk nehezebbé teszi a korral való sokoldalú szellemi együtt-tartást, mint eddig bármelyik korszaka a történelemnek. A régieknek megvolt a maguk többé-kevésbé zárt esztétikai rendszere, szemléletmódja, stílusa. Természetes volt, hogy azon belül gondolkodtok, hamarosan kiismerték magukat szimbólumaiban, formanyelvében, s így a munkák minőségének megkülönböztetése jó ösztönükre lehetett bízva: ahol több élet sugárzott át a művön, jobban tetszett. ígv lehetne ez. ma is. nehézséget okoz azonban, hogy korunk a kifejezési formák* irányzatok egész sorát hozza létre, s ezek mindegyike saT játos felfogását kívánja á mai életstruktúra különféle oldalaival való kapcsolatoknak. Bonyolítja a helyzetet az is, hogy korunk nemcsak a közvetlen hagyományokat tudja magáénak, hanem úgyszólván mindent., amit a Világ össnes népei mindén időkben produkáltak. Matisse festészetében például nemcsak Cézanne és GengUin számít előzménynek, hanem rokonra talál az egyiptomiak síkban tartott ábrázolásaiban éopúav. mmt a japán ecsetjárás írásos merevzséeében. Engem ennex a csendéletének vitalitása a krétai falfestményekre emlékeztet Nyugat-Európáién a Kelet hatasa régi keletű, felbukkan a rokokó i< lején, a klasszicizmus korában, Maiiéi, Van Gogh. Gauguin tudatoson foglalkoz.iiak a japán fametszetek deKorativ. árnyékmentes szírios.ségévelj wnaikultúrájával. Igy a szycesfzió ts. Matisse ezen a nyomon mem és hitvallásává válik a kifejezés, az exprw.ió elsőrendű fontossága t művészét. ben. Az ő keze járásába a persze nem a keleti iskolák évszázados csiszol te ága, hagyományt átörökítő feudális szellemi kötöttsége teremt kalligráfia!, hanem egy magasul fejlett individualizmus egyéni kézírása felől közelíti meg a rokon eszményt: a természetben való gyönyörködést, a természel életével való azonosulás örömét. És itt nem a természet külső formáinak utánzása a jellemző, hanem a vele való együttműködés funkcioná.lis öröme. Matissera a néger művészet is ilyen expresszív irányban tett mély hatást. Életöröm jut kifejezésre a színek ujjongó ünnepi melegségében, a vonalak ritmikus lejtésében. Képünkön az asztalterítő ciklámenszínü, a háttér terrakotta, zöld levelek és zöld kontúros váza, szűzfehér virágok és átlátszóan sárga citromok foltjai, szilvakék szegélyű tányéron osztrigák játékos hullámmozgást idéző eleven vonalainak vörös-kékje. Olyan egyszerűség ez, amely minden festeni tudáson túl válik elemivé, nyomokban, jelekben kifejezővé, ellentétben a gyermeki, még differenciálatlan, bár spontaneitásában úgyszintén expresszív kifejezésmóddal. Ne gyanakodjunk, hogy Matisse kevés munkával akar drágán eladni fércművet korunknak: a kifejezésnek ez a kevéssel megelevenítő mindenttudása rengeteg munka eredménye, csakhogy azzal nem terhel bennünket. Ki gondolna a gyümölcsfák virágba borulásakor arra, hogy a kertet meg is kellett művelni? összefoglalva a mondottakat: merjünk egész lélekkel belefeledkezni a művészetbe, ne nyomjuk el legmélyebb sejtelmeinket, ne tagadjuk, mi vonz. mi taszít. És ne legyünk turiálékosak, mert még a tudás sem ment meg a tévedésektől. nemhogy a tévedések melegágya, a tudálékosság. Mindazonáltal tanuljunk is. amennyit lehet. Mégis: a művészettel való egyik4élés legyen folytonos vizs lata érzelmi reakcióinkr önmagunk megismerésének mélyen egyéni é« ugyanakkor szélesen társadalmi funkciója. Erre tanít bennünket Matisse példája. VINKLER LÁSZLÓ VINCEE ANDRÁS Szegény kis srác Már senkinek sem számított, senkisem kereste, nem kapott meghívókat, ajtaja plött senkisem ment cl. a folyoió vegén lakott. Hetvenkéteves volt, magas, hajiolt termetű, szikár, csontos, borotvált árcu, valami régi bricscszt viselt, fekete pamutharisnyát, vastagtalpú marhabőrcipót, rövid karimájú zöld kalapot. Avítt volt rajta minden, bőre, a poszto színe, tekintete, s mindez valahogy egységesen sugározta a tiszla. magános öregseget. Egyenletesen járt. kemény tekintettel nézett meg mindent, magában számontartott ÚJ és legújabb változásokat, rágódott a múlton, nem láidalmasan. nem önkínzóan. csak úgy emlékezöen és egveztetöen. Megmagyarázta utólag magának, mit miért tett. mit miért nem tett. Általában azt hitték róla. hogv mogorva, nem érdekli semmi, rozoga vénség, a múlt. kétlábon.iáró emléke. Vívómester volt Pesten, nyugdija előtt került ide le. már raktárosként.. Izületei megmerevedtek, de az.ért mindennap felórát kínozta magát, szive, tüdeje rendben volt. és megtette a napi kétóra sétát a folyóparton. Szerette az. új épületeket, a friss forgalmat, mindég megnézte az új kirakatokat, úisájtiát gondosan elolvasta, és magában kiegyezett mindennel. Néha fáit. hoev ervedül van. szeretett vo'na valakivel beszélgetni. dc nem szólíthat meg senkit, ez furcsa, és nem neki való. Tudta, hogv a házban, ahol lakott, vér szivarnak csúfolják, a bakancsos, ezt is hallotta, és más egyebeket, sókkal sértőbbeket A fiatalok el sem tudták képzelni, hogy helyesli mindazt, amit a fiatalság jelent, az erőkifejtést, a mást akarást, a lázas tanulást, a lázadást a régi ellen, a gyűlő'- tet. a volt inak ellen, sok mindent helyest bennük, és tudta, hogv ez az ő életük, most csinálják meg életüket, jól akarják csinálni, nem baj az. hogv néha rosszul csinálják. A iavn kiforr céltudatos ember lész, selejt m'nriég akad. Sok tehetsége./ tanítványa elkallódott nók miatt, kezdeti sikerek miatt, vagy egyszerűen ivott. Ismerte a fiatalságot. Ö, a fiatalság! Mennyi erő van eg.v kitörésben. a kardhegvén szikrázik az összpontosított evő és szellem, s nem csak a vívásban van ez íg.v. de ahogy lapátolnak itt szenet, mocskosak a szénportól, gépszerűen jár karjuk, ezt már nem tudná megcsinálni. Viccelnek. 5-ok a felesleg, tréfában sül ki a belső erőieleslcg. Villanypóznák mellett halad el. fent egy kölyök babrál, kölvök. komolv és fontos munkát végez. Italbolt előtt lépked most, itt szokott visszafordulni, ez a végállomás sok érdekességet tartogatott. Lassanként meggyőződésévé vált, hogy akik idejárnak, pusztán unalomból, butaságból isznak, nem tudnak magukkal mit kezdeni. Ha egy óriási tornatermet cdnanak neki. felá'lítaná ezeket a tántorgókat, fecsegőkel, mosdatlanokat, knromkodóknt, felesleges idejűkkel pazarlókat, és megtanítaná őket tornázni, vfvni. Utána zuhany, aztán ki a friss a levegőre, és haza. Ezt csak játékosan gondolta, tisztában volt azzal, hogy az embernek nem elég az egészséges testmozgás, feltétlenül szükséges az egészséges agymozgás is. Dc az embereket nem lehet erre kénvszeríteni. — tessék, nyitva a színház, a könyvtár, nyitva a csapszék, te a csapszékbe mentél, nem tehetek ellene semmit. Ezek a gondolatok többféle variációban forogtak agvában, miközben elért a sarokig, megfordult, té6 DÉL-MAGYARORSZÁG vasárnap. 1961. Január