Délmagyarország, 1967. január (57. évfolyam, 1-26. szám)

1967-01-21 / 18. szám

Ú; víztorony épül A 31-es Építőipari Vállalat dolgozói Bonyhádon négyszáz vagonos gabonasilót, Berety­tyóújfaluban 42 méter ma­gas víztornyot, a Tiszai Ve­gyikfumbinátban pedig szel­lőzőkéményt építettek csúszó zsalus betonozással azóta, hogy a Budapest Szálló kör­tornyának európai viszony­latban egyedülálló falazási munkálatait elvégezték. Rendkívüli feladatot jelentett a vegyikombinát szellőzőké­ményének építése is. A vállalat csúszó-zisalús építésvezetőségének dolgozói tavasszal megkezdik a tv­adótornyok építési program­ját. A vállalat dolgozói ezen­kívül a Tiszai Vegyikombi­nátban újabb szellőzökémé­nyeket, Sármellékén száz köbméteres, Szegeden 1500 köbméteres víztornyot és a Gyöngyösi Hőerőműnél két na w hűtőtornyot építenek. (MTI) É!en -árá Tusági btfgyok [u'aüinazása A szegedi textilművekben tegnap ünnepi megbeszélésre gyűltek össze az ifjúsági bri­gádok vezetői. A napirenden a kongresszusi verseny ered­ményeinek értékelése szere­pelt. A fonodaiak, a szövők és az egyéb területen dol­gozó ifjúmunkás kollektívák külön csoportokban vetélked­tek, így a versenynek az üzemben három első helye­zettje van. A fonodában a B-műszak KISZ-brigádja bizonyult a legjobbnak, a szövődében pedig az A-müszak Novem­ber 7 munkacsapata. A labo­ratóriumban dolgozó fiatalok brigádja, amely a „Jó minő­ség" nevet viseli, s valóban sokat is tett a nevében fog­laltakért; szintén első helye­zést ért el. Az első helyezett brigádok a legjobbakat megillető zász­lót nyerték el, de kívülük a második, harmadik helye­zést elért kollektívákat is megjutalmazták. A sze?e<fr gyermekklinikán elSszor Oxigénnel gyógyítják az égési sebeket Az első kórteremben, aho­va beléptünk, egy kétéves kislány feküdt. Halkan nyö­szörgött. Deréktól lefelé el­gennyesedett égési sebek bo­rították. Két hét alatt 12 sérülés — Ennek a kétéves kis­lánynak — mondja dr. Do­bay Erzsébet adjunktus — annyi fájdalomcsillapítót kell adni, mint egy meglett, húsz­éves embernek, komoly fáj­dalmak esetén. Sajnos, nem ez az egyetlen Ilyen eset. Az elmúlt két hétben 12 kisgyer­meket hoztak a szegedi gyer­mekklinikára súlyos égési se­bekkel. Valamennyien a szü­lői meggondolatlanság áldo­zatai. Ennek a kislánynak az édesanyja például egy forró vízzel telt fazekat tett a konyhában a padlóra, s mi­vel az anya nem vigyázott, a gyermek beleült. — Egy tízéves kisfiú hor­dóforrázás közben égett meg. Már három hónapja ápoljuk, de a teljes gyógyuláshoz még két hónapot itt kell töl­tenie. — Van egy kis pacien­sünk is, aki hároméves ko­rától van bent. Jelenleg öt­éves. A gyufával játszott... — A gyerekek nagy része forró vízzel, vagy teával for­rázta le magát, a többiek pedig gyufával játszottak. Sokuknak azért kell ilyen hosszú ideig bent maradni, mert újból járni kell tanu!­niok. Némely esetben plasz­tikai műtétet ls végzünk. jük a levegőt. Egy-egy bete­günk gyógyításához naponta három palack oxigént hasz­nálunk fel, melynek értéke 700 forint. Nem ls olyan drá­ga, hiszen az emberi életért bármilyen áldozatra készek vagyunk. Ez nemcsak anya­glakban, de orvosaink és ápolóink lelkiismeretességé­ben is megmutatkozik. Ezzel a módszerrel eredményesebb és fájdalommentesebb a gyó­gyítás. — Volt olyan gyerek, aki már hónapok óta bent fe­küdt klinikánkon, de az égési sebek nem akartak gyógyul­ni. Sőt, a kötések cserélése­kor annyira bevéreztek, hogy vérátömlesztést kellett al­kalmaznunk. Az új módszer­nél a beteg fedetlenül fek­szik a búra alatt és az oxi­gén minden káros baktéri­umot kiirt. Egyúttal dezodo­ráló hatása is van. A gyó­gyulás sokkal gyorsabb. A betegeknél napról napra lehet észlelni a javulást. — Talán a szülők nagy ré­sze nem is tudja, milyen sú­lyos dolog egy-egy ilyen égéses sérülés. Nemcsak a bőr felületét roncsolja szét, hanem az emberi szervezet­ben is kárt tesz. Az égési sebek veseelégtelenséget okozhatnak, ami miatt az or­vosnak az első napokban ál­landóan a beteg mellett kell tartózkodnia, és állandó or­vosi, laboratóriumi és mű­szeres ellátást kell biztosíta­ni. A gyógyuláshoz szükséges hosszú fekvés pedig káros hatással van az idegrend­szerre. Ma már olyan égési sérüléseket is gyógyítunk, amelyeket nemrég még re­ménytelennek tartottunk. A szülők felelőssége — Természetesen az, hogy ma már szinte minden égési sérülés gyógyítható, nem je­lenti azt, hogy a szülők ne vigyázzanak gyerekeikre, mert a megégett kisgyerme­kek hosszú szenvedés útján juthatnak csak el a gyógyu­láshoz. Éppen ezért mi, a kli­nika orvosai ismételten fi­gyelmeztetjük a szülőket, jobban vigyázzanak a még csetlő-botló picinyeikre. Körmendi Zsuzsa Az élő szó varázsa |%I émelyek szerint esténként mindenki kuckójába húzódik, és a tv-képernyőn művelődik. Az élő szó varázsát, a kellemes baráti együttlétek erejét, a közvetlen szópárbajok Izgalmát azonban nem helyet­tesítheti a televízió. Persze, az unalmas előadásokra senki se kíváncsi, és ha áporodottság üli meg az an­kétokat, ne csodálkozzunk az ürességtől ásítozó szék­sorokon és a megjelentek menekülésén. Az emberekben eleven a közlési vágy, a véle­ményalkotás igénye, a nézetek kicserélésének gond­ja, a polémiák iránti fogékonyság. Ha azok jó lég­körűek és célratörőek, a résztvevők felfrissülve és szellemiekben gazdagodva kerülnek ki a vitából. Egy szó, mint száz — akár egyetlen szó vagy száz is, megfogja a hallgatót, ha a meggyőződés heve, az igazság szenvedélye, a tudás szépsége fűti. Köl­tői estek sikere, színházi előadások lélekmozgató ha­tása vall az előszó reneszánszáról. A rendező szervek és intézmények versengenek a jó előadók megnyeréséért Jó előadók tolmácsolá­sában az emberek mindig szívesen hallgatják a nemzetközi helyzet megvilágítását, a közgazdasági elemzéseket vagy művészi irányzatok bemutatását. Annyit tudunk, hogy személyiségük varázsa, a hall­gatók iránt érzett megbecsülésük és tiszteletük, gon­dos felkészülésük nem téveszti hatását Népművelési tanácskozásokon gyakran Igénylik a szükséges eszközöket az ismeretterjesztő előadások szemléltetéséhez. Szükség van rájuk, hisz az érzéke­lés fontos szerepet játszik az értelmi gazdagodásban. Csak talán arról szoktak megfeledkezni, hogy van belső szemléltetés is, és ennek eszköze, forrása, ala­nya az előadó, aki példáival, színes fordulataival, stílusával, még hanglejtésével is nagyon plasztikussá, megfoghatóvá teheti a gondolatokat, a legelvontabb igazságokat is. SARK0ZI ANDOR Jól kereskedni TaggyWétek, küldött­gyűlések a fö dműves­szövetkezetekben A földmflvesszővetkezetek nagy segítséget Jelentenek a eredményéről számolnak be. és takarékszövetkezetek szá- körzeti földművesszövetke- A sikerek gazdag időszaka mára a tél vége amolyan zetek jövőbeni munkájában. ^Su^Sr ..őszi szezon ; ekkor érik A mérlegzáró és új prog- szolgálnak az új mechaniz­be az évi termés. Pontosab- j.amot készítő gyűlések egy- mus elvei szerint gazdálko­ban szólva a földművesszö- ben a szövetkezeti vezető- dó-kereskedő földművesszö­vetkezeti boltok és takarék- testületek újjáválasztásának vetkezetek számára. szövetkezetek eredményeit fórumai is. A választásokat ez időtájt összegezi, mérle- három szakaszban bonyolít­geli a népes tagság. Idén, ják je Most folynak — és február második felében, január 31-vel fejeződnek illetve március első hetei- be a földművesszövetke­ben tartják küldöttgyűlései- zetek körzeti tagértekezletei. Ezeken a tagok megvitatják a földmflvesszövetkezet be­ket a szövetkezetek. Az Idei küldöttgyűlések Bírósági ítéletek KÉSELŐ TESTVÉREK Két népes család szórako­zott a kübekházi italboltban. Köztük volt ifj. Dimovics Gábor 25 éves és Jankó László 30 éves, S'zőreg, Aradi utca 28. szám alatti lakos is, akik testvérek. Velük szó­rakozott nagybátyjuk, id. Di­movics György, és unoka­testvérük, Jankó László. Ha­zafelé menet a két család összeszólalkozott, s a vita hevében ifj. Dimovics Gábor hasba szúrta nagybátyját. Testvére, Jankó László pedig a vele azonos nevű unoka­testvérét szúrta vállon és mellbe. A Csongrád megyei bíróság ifj. Dimovics Györ­gyöt emberölés kísérlete, Jankó Lászlót pedig vissza­esőként elkövetett súlyos testi sértés bűntette miatt vonta felelősségre. Dimovi­csot nem jogerősen 4, Jankót pedig 1 év és 6 hónapi sza­badságvesztésre ítélte. BESURRANÓ TOLVAJ Kmetz Magdolna 22 éves, foglalkozás nélküli békéscsa­bai lakos, aki Ideiglenesen Szeged. Jókai utca 11. szám alá jelentkezett be, vagyon elleni bűncselekmény miatt korábban is volt már bün­tetve. Most ismét besurraná­sos tolvajlás miatt állt a szegedi járásbíróság előtt Szegeden hat ízben járt az Irinyi János ás az Apáthy kollégiumban, a Tanárképző Főiskola diákszállójában és besurrant a diákok szobájá­ba. Zsebrádiót, ruhaneműt, táskarádiót, orkánkabátot lo­pott. Főbérlőjétől is két aranyóratokot vitt el, több mint ezer forint értékben A szegedi járásbíróság nem jogerősen 2 és fél évi sza­badságvesztésre ítélte. DRÁGA UTAZÁS Még a múlt év szeptem­ber 8-án kishatár-átlépővel Új eljárás Dr. Boda Domokos, a sze­gedi gyermekklinika igazga­tó-professzora elmondotta, hogy a klinikán az ország­ban először vezették be az égési sebek újfajta gyógyí­tási módját. Az eljárás ki­dolgozása egy adjunktusuk nevéhez fűződik. — A sérülteket egy polie­tilén búra alá helyezzük — mondja a professzor —.,.-». , ,, melybe 150 atmoszféra nyo- segen- Most nemcsak arról mású oxigénpalackból vezet- szo, hogy megyénk 90 lesekre. ezer földmüvesszövetkezeti Ezután tagja, 22 ezer takarékszö­vetkezeti betése számba ve­szi a tavalyt eredményeket, hanem ugyanakkor merő­ben újszerű gazdálkodási B. 0. Újfajta bútorok Az idén 18 féle lakószoba­bútor, 3 féle könyv- és Irat­szekrény, 3 féle íróasztal, 2 féle étkező- és 8 típusú do­hányzóasztal, 4 fajta rádió­és tv-asztal kerül forgalom­ba. Négy új tervezésű kony­habútor is kapható lesz, va­lamint 16 féle sezlon, illetve fotelágy. Az újfajta bútorok­ból egyelőre viszonylag ke­vés kerül forgalomba. túlnőnek a szokásos mérleg­záró tanácskozások jelentő­számolóját Ugyanakkor megválasztják a küldötteket földművesszövetkezeti gyű­Jugoszláviába akart utazni Hajós Zsuzsanna 29 éves, Szeged, Mátyás tér 13. szám alatti, raktáros foglalkozású, büntetlen előéletű lakos. A vámügyi szervek kérdésére azt válaszolta, hogy csak 70 forint készpénzt visz magá­val, később azonban előke­rült a ruhájában elrejtett 2800 forint, 100 forintos cím­letekben. Devizagazdálkodást sértő bűntettért a Csongrád megyei biróság jogerősen 1200 forint pénzbüntetésre következnek — február 11 és március 12 között — a körzeti földmű­vesszövetkezetek küldöttgyű­lései. A megbeszélések jó előkészítése ezúttal „gazda­mód útjait tapogatja ki, il- ság0Ssági" kérdés ls, hiszen letve vitatja meg. A Csöng' rád megyei földművesszö­vetkezetek idén, kísérletkép­pen már az új gazdaságirá­nyítási rendszer szellemében sokoldalú, reális dolgoznak. ezúttal elsőrendű A közgyűlések vitájában mény, hiszen jelentkeznie kell az önálló­ság szülte leleményesség­nek, kezdeményezésnek és fokozott felelősségnek. A tagok javaslatai, a helyi ítélte és elkobozta tőle a ha- i •-»— * ~ ­tárái lomáson lefoglalt 2800 szükségletek és lehetősége­forintot ' ket feltáró hozzászólások Változatos nyelvoktatás a gimnáziumokban A szegedi gimnáziumok- helyesen — igen változatos nak nyelvoktatásáról rnegál- képet mutat. A Rózsa Ferenc lapíthatjuk, hogy országosan és a Tisza-parti Gimnázium­is az elsők közé tartozott, ban a francia, a német és a ahol megszervezték a nyelvi latin, a Tömörkény Gimná­tagozatokat; ahol a tanulók ziumban pedig a német és négy év során a jártasság fo- a latin nyelv szerepel má­káig jutnak el a nyelvisme- sodik idegen nyelvként. A ret és beszédkészség terén. Ságvári Gimnázium nyelv­Az 1967—68. iskolai évben a oktatása különösen változa­vóltozatosság jellemzi agim- tos: francia, olasz, latin, né­náziumban folyó nyelvokta- met és angol nyelv szerepel tást. A Ságvári Endre Gya- a második idegen nyelvek korló Gimnáziumban orosz között. A Radnóti Miklós és francia, a Tömörkény Ist- Gimnáziumban ugyancsak ván Gimnáziumban angol, a fejlődés tapasztalható, mert Radnóti Miklós Gimnázium- második idegen nyelvként a ban orosz és francia tagozat jövő tanévben a francia, a nyílik. A tárgyi feltételek az latin és a német nyelv mel­eredményes tagozatos okta- lett helyt kap az angol is. táshoz mind a három gim- Az orosz tagozaton második náziumban biztosítva van- nyelvként már angol szere­ti ak. pel, s ezenkívül az egyik . . . általános gimnáziumi tagoza­Az orosz nyelv tanulása . . „_„„,f „ . . , ,. _ * — a. i - ton is angolt tanulnak a ta­minden osztalyban kőtelező. _ ,.. A második idegen nyelv be­vezetése azonban — nagyon K. Gy. minden hasznos javaslat, forrásfeltárás a sikeres ke­reskedelem forintjait jelen­ti. A tervek és lehetőségek elemzése követel­e fórumon hagyják jóvá a községi föld­művesszövetkezet éves ter­vét és beruházási program­ját. A harmadik szakaszban a MÉK, majd a MÉSZÖV kül­döttgyűléseire kerül sor. Az előbbi időpontjául március utolsó napjait jelölik meg. A MÉSZÖV pedig április 12— 13-án tartja küldöttgyűlését, melyen 130 küldött és 20— 30 meghívott vesz részt A megyei földmüvesszövetke­zeti, illetve takarékszövet­kezeti mozgalom ötéves Bach est a Szakiskolában Matúz István (fuvola) és is rendkívüli memóriát ígé­Benkő Zoltán (zongora) a Ze- nyel — bebizonyította, hogy neművésze ti Szakiskola egy év alatt is mennyit fej­KlSZ-szervezetének rendezé- lődött előadói készsége, sében arra a merész feladat- hangszínben és szuggesztivi­ra vállalkozott, hogy egy est tásban. A művek átfogó meg­keretén belül előadja Bach formálásában éppen olyan mind a hét fuvolára és zon- otthonos, mint a miniatűr gorára írt szonátáját. A „he- munkában. Nehéz lenne el­tes" szám első pillanatra el- dönteni, hogy melyik alko­gondolkoztatja a szakértőket tás tolmácsolása sikerült a (mind ez ideig csak hat fu- legtökéletesebben. A közön­vola-szonátáról tudtunk) s ség viharos lelkesedése arra közismert, hogy a barokk utal. hogy talán a h-moll és mesterek hatos sorozatokban az E-dúr szonáta, s különö­publikálták kompozícióikat, sen az utóbbi mű harmadik s ezt a szokást még Haydn tétele rendítette meg legmé­és Mozart is átvette. Az úgy- lyebben a hallgatóságot, nevezett hetedik, Bach szonátát az években ^ezték fel Berlin- egyem.an^ kamarapartneré­ben, és a ket fiatal művész „„„,. Z.^ „wi Bemkő Zoltánról, a klyáló i , fiatal zongoristáról, Matúz _ , _ ről is csak elismeréssel szól­mutatta be Magyarországon. hatunk öt is ^^ már a Matuz Istvánt jól ismeri a szegedi közönség. Nagy Ist­szegedi közönség. Éveken át vánnal, a Tanárképző Főis­a Szakiskola növendéke volt kola tanárával egvütt több S az intézet hangversenyein alkalommal nagysikerű két kívül a város számos ünnep- zongorás koncertet adott, ségén, rendezvényén szere- Bach-interpretálását finom pelt. Néhány évvel ezelőtt a £zlés a stílus beható ismere­televízióban is láthattuk őt a te> végig hibátlanul eltalált szakiskolák közötti zenei ve- tempók jellemezték. A mű­télkedő egyik győzteseként. vek követelményeinek meg­Amilkor Szegedről elment, felelően éppen úgy tudott tanára, dr. Sebestyén István drámaian szólni, intenzíven, technikailag már kiforrott monumentálisan, mint diszk­művészként bocsátotta utjá- réten alkalmazkodni ra, hogy tanulmányait a Ze­neművészeti Főiskolán foly­tassa. Mind a hét kotta nél­kül való szonáta interpretá- há­lásával — ami önmagában Mindkét fiatal művészről még sokat hallunk a jövő­Dr. Nagy István R endszerlnt feb­ruár végén érkeznek az első „csodahírek" a Madártani Intézet­be: „Megjött a sár­garigó!" hallották a jellegze­tes „huncut a bíró' Ulánzómfivészek don legszívesebben az ölyvet „játssza meg". Hasonlóan ki­váló képességű után­zóművész a holló. Viláeosan darak hang5át is el" ri slágereket, hogv Hiteles forrás sze­hozza messze észak- például télvíz idején rjnt egy uradalmi "--*-» — is harsányan fújták gazdatiszt házi hói­ra. De „jópofa" dár kalitkában ma­mi kétség — sárga- JÓ1 utanozza a fecs rigó volt! S alig ket- a cinket, a ve­akarnak hinni a rebet, a kakaskuko­szakembereknek, rékolást és a tyúkok hogy csak a korán kotkodácsol ását. A hazatérő seregélyek budapesti Városliget­„huncutkodnak". ben tanyázó fekete­Az ornitológusok rigó-hímekről felje­szalagra vették a gyezték, hogy régen hasonló „csodák" a Weingruber nyá­egész sorát. A sere- ri vendéglője kör­gél y néha a benn- nyéken úgy megta­szülött afrikai ma- nulták a divatos nyá­az „Ujjé a liget- lója eltanulta az ab­bén ..." dallamát. Az lakból gyakorta ki­énekesrigó előszere- kiáltott parancsot: tettel veszi kölcsön „Tóni, befogás!", és a cinke nyitnikékjét. a gazdája szokott beolvasztja reperto- hangián kiszólt só­áriába a harkályki- ron kívül is a Tó­áitásokat, a vércse- ni kocsisnak. így hát vijjogást, a csörgő- változtatni kellett a réce hápogását. A szokásrenden: csakis kalitkás szajkó ugat, külön üzenetre sza­nvüszít. mind a ku- badott Tóninak a tya, utánozza az aj- ,„„„,.„, , tónylkorgást, kulcs- fogattal elöallni­csörömpölést. Va- Csalié Jenő Szombat, 1967. jauuár XL OÍL-MAGYARORSZAQ 5 V I

Next

/
Oldalképek
Tartalom