Délmagyarország, 1966. december (56. évfolyam, 283-308. szám)

1966-12-21 / 300. szám

Fontos határozatok az ENSZ záróülése előtt 0 New York (MTI) Az ENSZ-közgyűlés, az ülésszak befejezése előtt, több fontos határozatot fo­gadott el. A közgyűlés 114 szavazat­tal elfogadta a Szovjetunió által előterjesztett és a la­tin-amerikai, afro-ázsial or­szágok csoportja által módo­sításokkal ellátott határozat­tervezetet, amely elítéli az államok belügyeibe való be­avatkozás valamennyi for­máját. Anglia és Málta kül­döttsége tartózkodott a sza­vazástól. A közgyűlés Jóváhagyta a politikai bizottságnak a „ko­reai kérdésben" hozott hatá­rozatát, amelynek megvita­tását, akárcsak korábban, most is az Egyesült Álla­mok erőszakolta a bizott­ságra. Mint ismeretes, az Egyesült Államok megaka­dályozta, ho© a kérdés me©itatásában részt vegyen a KNDK képviselője és ho© elfogadják 14 ország (e©es szocialista országok, Kongó [Brazzavllle], Kambodzsa, Mali, Szíria) határozatát az amerikai és más külföldi csapatok kivonásáról, vala­mint az ENSZ koreai bizott­ságénak feloszlatásáról. Fe­dorenkó szovjet küldött ja­vasolta, ho© a politikai bi­zottság határozatához fogad­janak el módosítást, amely­nek értelmében a kÖz©űlés határozatot hozna a „koreai kérdés" megvitatásának meg­szüntetéséről. A közgyűlés 67 szavazattal 19 ellenében, 32 tartózkodással elfogadta a politikai bizottság határoza­tát. A köz©űlés 56 szavazat­tal 36 ellenében, 25 tartóz­kodással elfogadta 18 afro­ázslal ország és Jugoszlávia közös határozati Javaslatát, amely azt ajánlja, ho© az ENSZ békefenntartó műve­letel kérdésének átfogó vizs­gálatával bízzák meg a köz­gyűlés 5. rendkívüli ülését, legkésőbb 1967. április 30-ig. A köz©űlés ugyancsak e©hangúlag jóváha©ta azt a határozatot, amely helyesli a világűr — beleértve a Holdat és más égitesteket — kutatásával és felhasználá­sával foglalkozó szerződést. Ez a szerződés megállapítja, ho© a Holdat és más égi­testeket csupán békés célok­ra lehet felhasználni. U Thant ENSZ-főtitkár üdvö­zölte a köz©űlést a határo­zat elfogadásával kapcsolat­ban. Az ENSZ-közgyűlés jogi bizottsága december eleje óta folytatott tárgyalásokat arról a kérdésről, amelyet a közgyűlés a ma©ar kor­mány javaslatára tűzött na­pirendre. A javaslat — amelyet a köz©űlés jogi bizottsága és azt követően a köz©űlés plé­numa is egyhangúlag elfo­gadott — az ENSZ program­jába Iktatta a nemzetközi kereskedelem programjának fokozatos fejlesztését, az egyes országok kereskedelmi jogainak e©ségesítését. A javaslat vitabevezetőjét dr. Ustor Endre na©követ, magyar küldött tartotta meg. A vita során határozati ja­vaslat került a jogi bizott­ság elé, amelyet Magyaror­szág és 34 más ország kö­zösen terjesztett elő. A társ­szerzők között egyaránt vol­tak afrikai és ázsiai álla­mok, szocialista és tőkésor­szágok, köztük az Egyesült Államok is. A közgyűlés e tár©ban 29 tagú állandó bizottság léte­sítését határozta el. A ma­gyar kormány kezdeménye­zése tehát sikerrel járt. December 20-án, az ENSZ­köz©űlés 21. ülésszakának utolsó napján a közgyűlés elfogadta a ©ánisági bizott­ság és a ©ámsági tanács több ajánlását, majd meg­tartotta záróülését U Thant kitart javaslatai mellett a vietnami kérdésben 0 Saigon (MTI) B—52-es amerikai nehéz­bombázók kedden hajnalban Ismét támadták a vietnami demilitarizált övezet déli ré­szét, az 1954-es genfi e©ez­mény értelmében különleges védettséget élvező területet. Thunderchief F—105-ös va­dászbombázók hétfőn a VDK területén ismét bombázták a Vinh és Dong Hoi között húzódó vasútvonalat, ame­lyet már e©szer elpusztítot­tak, de Észak-Vietnam la­kossága az elmúlt hónapban újra helyreállított. 0 New York (MTI) U Thant közvetlen kör­nyezetéből szerzett értesülé­sek szerint — írja a DPA — a világszervezet főtitkára továbbra is szilárdan kitart három pontból álló javaslata mellett, amelynek értelmé­ben bármiféle tár©alás meg­kezdésének előfeltétele: a VDK amerikai bombázásá­nak beszüntetése, a hadmű­veletek fokozatos megszün­tetése és az, ho© az Egye­sült Államok tárgyalópart­nernek Ismerje el a DNFF-et. A francia hfrü©nökség biztos forrásból ú© érte­sült, ho© U Thant közölni fogja Washingtonnal; ha­szontalanok lesznek mindad­dig azok a lépések, amelye­ket az amerikai kormány vár tőle, amíg az esetleges tár©alópartnerrel nem kö­zölheti, hogy az E©esült Államok jelentős módon en­gedett eddigi álláspontjából. IICSKP Központi Bizottságának állásfoglalása eddigi antileninlsta és fő­képpen nacionalista politi­kájukat, amely a munkás­mozgalom e©sége ellen irá­nyul. A KKP vezetői táma­dásalkat elsősorban az SZKP és más testvérpártok ellen irányítják. A CSKP KB foglalkozott a kommunista és munkás­pártok nemzetközi tanácsko­zása összehívásának kérdé­sével, és több testvérpárt nézetével összhangban, egyetért a tanácskozás össze­hívása előkészítésének meg­©orsításával, a testvérpár­tok legszélesebb körű rész­vételével. 0 Prága (MTI) December 19-én és 20-án tartotta a CSKP KB plená­ris ülését. A Központi Bi­zottság meghallgatta V. Kouckynak, a CSKP KB tit­kárának a nemzetközi kom­munista mozgalom jelenle­gi helyzetéről és a Kínai Kommunista Párt vezetői eljárásának következményei­ről szóló tájékoztatóját, és álláspontját határozatban le­fejezte kl. A CSKP KB-nak az a véleménye, ho© a KKP vezetői tudatosan fokozzák ÁLLAMI GAZDASAGOK, TERMELŐ SZÖVETKE­ZETEK. EGYÉNI TERMELŐK! A Mezőhegyes! Cukorgyártői azonnal korlátlan mennyiségben vontatóval és vasúton e©szer préselt nyersszelet métermázsánként 5 forintos, kétszer préselt nyers szelet vasúton 9 forintos árban járműbe rakva meg­rendelhető. A vonatfuvar a vásárlót terheli. Megrendelés Írás­ban, va© telefonon azonnal. k 426 Mezőhe©esl Cukor©ár Sukarno beszéde 0 Djakarta (MTI) Sukarno indonéz elnök kedden, hónapok óta elsőíz­ben jelent meg hívei előtt, és intézett hozzájuk mozgó­sító beszédet Az elnök pa­lotájában fogadta az Indo­néz Nemzeti Párt ifjúsági szervezetének 1500 tagú cso­portját Kijelentette, ho© tovább halad a maga útján — „nem fog meghátrálni". Az elnök hevesen támadta a Kami szélsőjobboldali di­ákszervezetet amely Sukar­no lemondását és bíróság elé állítását sürgeti. U©anakkor bírálta Mashuri felsőoktatás­ügyi minisztert ls. Mint is­meretes, Mashuri volt az, aki az Indonéz forradalom befejezettségét nyilvánította kl, és követelte az elnök ha­talomf osztását Beszéd közben Sukarno fel©űrte ingujját és felhe­vülten kiáltotta, ho© „Ma­shuri ellenforradalmár". Burkoltan bírálta saját kormányát ls, mert az szem­melláthatóan élvezi a nyu­gati hatalmak támogatását Az AP a beszéd ismerteté­sének kapcsán megjegyzi, politikai megfl©elők közül sokan ú© vélekednek, ho© a Sukarnóhoz hű és a Su­karno-ellenes erők elkerül­hetetlenül összecsapnak, ha­csak Suharto tábornoknak nem sikerül beavatkoznia. ítélet a Sobibor-perben • Hagen (MTD A tervezettnél pontosan egy évvel később hirdettek ítéletet a sobiborl (Len©el­ország) koncentrációs-tábor SS-©ilkosainak perében. A Nyugat-Németország-! Ha­genben az ügyet tár©aló bí­róság esküdtszéke kedden délelőtt a 11 vádlott közül 6-ot bűnösnek mondott ki, minte© 150 000 zsidó meg­gyilkolásában. őt vádlottat „megfelelő bizonyítékok hiá­nyában" felmentettek. Mint emlékezetes a per fővádlott­ja. Kurt Bölender ez év ok­tóberében cellájában ön©il­kosságot követett el. Kari Frenzel, volt SS-őr­mestert életfo©tlglanl bör­tönbüntetésre ítélték, öt vád­lott-társa — két volt SS-tiszt és a sobibori tábor három voll őre — 3—8 évig terjedő fe©házbüntetést kapott. Koszigin Ankarában (Folytatás az 1. oldalról.) dult a szovjet kormányfő­höz. Kiemelte ho© a török— szovjet kapcsolatok majdnem fél évszázados történetében most látogat el először szov­jet minisztereinolt Török­országba. — A török kormány és a török nép őszintén óhajtja a Szovjetunióhoz fűződő jó­szomszédi kapcsolatok fejlő­dését — folytatta Demirel. Nem kételkedünk abban ho© ezek a kapcsolatok elősegítik a békét és a nyugalmat tér­ségünkben és világszerte, s hasznosaik országaink szá­mára. Koszi gin válaszában meg­köszönte a szívélyes fogad­tatást majd í© folytatta: — Látogatásunkat a jóaka­rat és a barátság jellemzi. — Azért érkeztünk ide, ho© ta­lálkozzunk és eszmecserét folytassunk önnel és a Tö­rök Köztársaság más állam­férfiaival. Szeretnénk meg­szilárdítani a szovjet—török kapcsolatoknak az utóbbi években történt pozitív ala­kulását, sőt ahol lehetséges, tovább haladni e kapcsolatok fejlesztésében. Ezután Koszigln DemJrel kíséretében szállására, a tö­rök' külügyminisztérium vil­lájába hajtatott A feldíszí­tett útvonalakon a török fő­város lakosai melegen üdvö­zölték a szovjet vendégéket Koszigin szovjet miniszter­elnök kedden megkoszorúzta Kemal Atatürk, a Török Köztársaság első elnöke mau­zóleumát U©ancsak kedden meg­kezdődtek a hivatalos tár­©alások Koszigin szovjet miniszterelnök és Demirol török kormányfő között ÖSzovIetunié Legfelső Tanácsa Elnökségének ülése 0 Moszkva (TASZSZ) A Szovjetunió Legfelső Ta­nácsának Elnöksége keddi ülésén jóváhagyta Nyikolaj Podgornij elnök tevékenysé­gét legutóbbi ausztriai láto­gatása során. Podgornij be­számolójában hangoztatta: a bécsi tár©alások bebizonyí­tották, ho© az osztrák fél nézetei egyes nemzetközi kérdésekben azonosak a Szovjetunió nézeteivel. Ide sorolta az atomsorompó szer­ződést, a kelet-nyugat kö­zötti feszültség enyhítését éa az atomfegyver kísérletek összes faj tál nak beszünteté­sét A Legfelső Tanács ugyan­csak Jóváhagyta a nemrégi­ben Angliában és Kambod­zsában járt parlamenti kül­döttség tevékenységét. Walter Uibricht a kongresszus előkészítéséről 0 Berlin (TASZSZ) Walter Uibricht a Német Szocialista E©ségpárt Köz­ponti Bizottságának plénu­mán elhangzott záróbeszédé­ben kijelentette: a VII. párt­kongresszus előkészítésiében a legfontosabb az, ho© a vezetőket és a dolgozókat te­vékenységükben a szocializ­mus gazdasági rendszerének elvei vezéreljék és erőfeszí­téseiket a szocializmus épí­tése befejezésének szenteljék. Hangsúlyozta, ho© a nép­gazdaság minden területé* következetesen meg kell va­lósítani ax új gazdasági rend, szert Klaus kancellár tobb szocialista országba látogat „Egy elnök halála" 0 New York (MTD Jacqucline Kennedynek, a meg©ilkolt elnök özvegyé­nek keresetét az „Egy elnök halála" című könyv kiadá­sának betiltása kérdésében december 27-én tárgyalja egy New York-i bíróság. A Reuter jelentése szerint a Kennedy család a hosszú könyvből tulajdonképpen csupán né© oldalt kifogásol. Ez a né© oldal a követke­ző részletekkel foglalkozik: Kennedynének Johnson el­nökről alkotott protréja. amelyszerint Johnson e© kulturálatlan, faragatlan em­ber, aki mohón kapott a ha­talom után. U©anltt áll, ho© Kennedyné az elnök vérével átitatott ruhát akar­ta hordani, „hadd lássák, mit követtek el". Ezután a titkosszolgálatot bírálta, amely tehetetlennek bizo­nyult U©anezen a négy ol­dalon jut még kifejezésre bizonyos „kellemetlen ér­zés", amely Kennedy szená­torban és Johnson elnökben kölcsönösen alakult ki egy­más irányában. Értesítjük kedves fogyasztóinkat, hogy XII. hó 22-től félzsíros étkezési tárónk változatlan áron, 1 kg-os csomagolásban, ízléses mű­anyagtasakban kerül forgalomba, mely az eddiginél higiénikusabb, biztonságosan szállítható, biztosítja az étkezési túró eredeti állagát Kóstolta meg Ön is! Cs. m. Tejipari Vállalat. H. 140 307 0 Bécs (MTD „1967-ben egy sor, kelet­európai országokba szóló meghívásnak készülök eleget tenni" — jelentette ki Klaus osztrák kancellár keddi bécsi sajtóértekezletén az MTI tu­dósítójának kérdésére. El­mondotta, ho© a lehető leg­hamarabb, í© előrelátható­lag február végén—március elején látogat el a Szovjet­unióba. Később viszonozni szándékozik Maurer román, s Cyranikiewicz len ©el mi­niszterelnök bécsi látogatá­sát egyidejűleg meghívás* van Budapestre és Szófiába. A jövő év folyamán látogat Ausztriába Tito Jugoszláv köztársasági elnök. — „O© vélem, ho© e gazdag utazá­si program ls jellemző ax osztrák külpolitika kelet­európai aktivitására" — mon­dotta válaszában. Klaus igen pozitívan Ítélte meg a néppárti kormány nyolchónapos munkájának eredményeit Megegyezés az FKP és a baloldali szövetség közölt 0 Párizs (MTD Megállapodással értek vé­get a Francia Kommunista Párt és a demokrata—szocia­lista baloldali szövetség ve­zetőinek tár©alásai a már­ciusban esedékes parlamenti választásokon való együtt­működésről. A megállapodás megkötésének a választási taktikán túlmenő jelentősé­gét az adja, ho© 1936, a népfront időszaka óta most történt először, ho© a bal­oldal fontosabb politikai erői a kommunistákkal együtt Ilyen e©ezményt írtak alá. A megállapodás a múlt hét keddjén kezdődött tárgyalá­sok eredménye. A CSM. TEJIPARI VÁLLALAT XII. 20-tól ISMÉT új termékkel kíván kedveskedni FOGYASZTÓINAK. »/i kg-os ÍZLÉSES, HIGÉNIKUS CSOMAGOLÁSBAN SZÉP KIVITELBEN, KELLEMES JELLEGZETES ÍZŰ, JÖ MINŐSÉGŰ TE AS AJTÓI HOZ FORGALOMBA 42.— ft/kg-os áron. KÓSTOLJA MEG AZ ÖN ÍZLÉSÉT IS KIFOGJA ELÉGÍTENI. CSM. TEJIPARI VÁLLALAT angol lap a kínai-amerikai acélügyletről 0 London—Washington (MTI) Donnis Bloodworth, az Ob­server singapore-i tudósítója olyan értesüléseket szerzett, amelyek szerint a Kínai Népiköztársaság több ezer tonna acélt adott el az ame­rikaiaknak, s a vásárlók az acélt új dél-vietnami kato­nai és légitámaszpontok épí­tésére használják fel. Az amerikai külügyminisz­térium szóvivője — a Reuter szerint — kijelentette „igen szkeptikusan fogadja az E©esült Államok kínai Bcélvásárlásaira vonatkozó híreszteléseket". A Kínai Népköztársaság londoni diplomáciai képvise­letének szóvivője rágalomnak minősítette a lapjelentést. Kedden a pekingi stadion­ban — amely a „kulturális forradalom" kezdete óta szinte mindennap politikai gyűlések színtere — újabb százezres nagygyűlést tartot­tak „Peng Csen, Liu Ting-ji, Lo Zsuj-csing és Jang Sang­kun bűneinek leleplezésére". 2 0ÉL-MAGYARORSZÁG szerda, 1966. december U.

Next

/
Oldalképek
Tartalom