Délmagyarország, 1966. december (56. évfolyam, 283-308. szám)
1966-12-02 / 284. szám
A MÁV Hazánk munkáskórusának 'Elmaradt vallomás Az orsiágos minősítési versen) ben arany fokozatot nyert férfikarával és az ezüst diplomával kitüntetett vegyeskarral adott hnngversenvt szerda este a szegedi MAV Hnzánk munkáskórusa a vasutas művelődési otthonban. Az együttes Erdős János vezénvietével régi repertoárdnrabiait és új számait mutatta be a termet zsúfolásig megtöltő hallgatóságnak. Preklaszszikus — Pitoni. Friderici —, klasszikus — Haydn —. romantikus — Schubert. Schumann. Brahms, Smetana, Lis-t, Verdi — mesterek és századunk kiemelkedő magvar komponistáinak. Bartók Bélának. Kodály Zoltánnak és Bárdos Laiosnak egy-egv művét szólaltatták meg. Igényesen megválogatott, ízlésesen összeállított műsorukban népdalesokroktól operarészletekig széles skálán adtak ízelítőt tudásukból. Nagy sikert aratott a koncertre meghívott két vendégművész: Várnagy Lajos hangversenye (hegedű) és Gregor József (ének) fellépése. Várnagy Itaios magasszínvonalú műsorából. ha lehet valamit kiemelni, talán Bartók Román táncok című darabjának előadását írnánk le külön. Gregor József dicséretét pedig mi sem mutatja jobban, mint hogv Nicolai operájának, a Windsori víg nőknek híres bordalát meg kellett ismételnie A kórusmüvek szólistái Koskóczi Lajos, Veszelyi Gabriella és Kiss István voltak Zongorán kísért Szönye Katalin. I. N. Gyászközlemények Köszönetet mondunk mindazon rokonoknak, ism r isüknzk, kik felejthetctl' n ZSUZSIK VNK temetésén me: jelentek. Részvétükkel és virágaikkal fájdalmunkat enyhíteni Igyekeztek. Továbbá köszönetet mondunk a kezelő adjunktusnőnek, a gyvi mekklinika orvosainak és ápolóinak, fáradságos munkájukért. Temkó család. Mátyás tér is. Mély fájdalommal tudatom, hogv szeretett feleségem, ÖRDtfÓH jozscfnE pópity Mária, életének 78. évében elhunyt. Te metése felyó hó 2-án 11 órakor le«z a Gvevl-t-mctő ravatalozójából. Gyászoló férj, Petöfitelep. X. SOS. T. 2835. Tudatiuk, hogv MIKLÓS PAL kőfaragó, életének 77. évében elhunyt. Temetése folvó hó 2-án 18 órakor lesz a Gycvi-temetó ravatalozóiéból. A gyászoló család, Molnár u. IS. T. 2833. Köszönetet mondunk a Petőfitelep párlvrzetoségének, a MAHART dolgozóinak, a rokonoknak és Ismerősöknek, kik szeretett balettunk. CSÁKI MIHALYNÉ lemetésén megjelenlek, részvétükkel és virágaikkal mélv fáidalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család. K. 15 .752. Köszönetet mondunk mindazon rokonoknak, Ismerősöknek. kik szeretett édesan-ánk. FARKAS ANTALNÉ lemetésén megjelentek. részvétükkel és virágaikkal mélv fá'dalmunkat enyhíteni Igyekeztek. Köszönetet mondunk továbbá a Tüdőgondozó orvosainak és ápolóinak odaadó munkájukért. A gyászoló család, Vértanúk tere 5/b. T. 2829. Egv szabályos kritika bizonyára mindenekelőtt azt mondaná el erről a Vasco Pratolini-regényből készült új olasz—francia filmről, hogy jó betekintést ad az olasz munkásfiatalok életébe, problémáiba. Aztán nyilván azt, hogy a film alkotói eltértek a hagyományos filmszerkesztéstől, időben és térben felbontották a cselekményt, s hogv a két rendező, Luciano Perugia és Nello Meniconi erős érzelmi hatású. intellektuális hangvételű művet alkotott. Mindez igaz és mindez lényegtelen. Lényegtelen, mert a film mindezzel együtt és mindennek ellenére valójában unalmas. Egyetlen dolog azonban nagyon izgalmassá teszi. Nem az, amit elmond, hanem amiről önkéntelenül árulkodik. A film főhőse egy fiatal szakmunkás, aki nemcsak kiváló szakember. hanem kommunista is. büszke, határozott egyéniség. Nem nyomorog, de többre vágyik annál a viszonylagos jólétnél, amit a kapitalizmustól kap. Szabad ember szeretne lenni. Ez a fiú feltétlenül azok közé tartozik tehát, akik a mai Olaszországban a legjobbak, a legkiválóbbak. S mégis: gondolkodása valójában tulajdonképpen feudális. Társadalmi és politikai szempontból bármenynyire is haladó, következetes, a magánélet tekintetében végzetesen maradi. Azokat az elavult eszméket hordozza és képviseli, amelyek olyan jellemzőek, a mai Olaszországra. Ez a fiú például ezeknek a maradi, feudális eszméknek a képviseletében terrorizálja anyját és akadályozza meg, hogy az asszony felszabadult. emberi életet éljen. Nálunk egy hasonló helyzetű fiatalember sok tekintetben biztosan hasonló lenne ehhez az olasz munkáshoz. De az mindenképpen elképzelhetetlen, hogy ilyen nevetségesen ósdi, elavult nézeteket ilyen konok következetességgel képviseljen. A közgondolkodás nálunk messze modernebb, haladóbb és ezért emberibb is. Azt hiszem, azért, mert nálunk szocializmus van. Ez ennek a filmnek egyik legnagvobb tanulsága és érdekességét. izgalmát valójában ez adja. o. u A boldog halál angyala Eladó tó állapotban levő fekete férfi télikabát. ruhák, cipők és eezlon. Ara u. 2. A l) A * V r T F I. Bor, fehér rizling és vürus kadar 25 litertől kapható. Somcgyl u. 8. Haloszobabutor é« Slnger varrógép áladé Igényesnek. — Kalmány Lajos u. 18.. 1. ajtó. Tragya eladó. Bálvány u. 4. Tisza-malomnál; x Bclvcgei legelőnyösebben vásárolhat értékesíthet Falus bélyegkereskedés. Kelemen u. 4. » Gúmbakie, rozsaújdonságok. fenydk. «n cm-től. diszraorJék. ribizli, egres, máina kaphatok TulliusB Mihálynál. Bérkert tt. 18. x Politúros Íróasztal. Igényesnek eladó. Török u. 4/e. I. em 12. X Méz: nélkülözhetetlen élelmiszer. Szükségletét szerezze be a Szegedi Méhészszövetkezetnél (Szeged. Aranv János u. «.) Salát terméaá akáe- és vegvesvlrácmé* állandóan kanható. keként ?3 forintért. x Fehér boromat 180 literen felült tételben eladásra alánlom 14 hekttáitm. Erd.: nobrt János Bslástva. összesz*k .ve st. v Szoba WC-t keresek megvételre. r.lllbm F»1na' u vt r Cserepet újat. vagy krsználtat kis aa»nnviségben Is veszek „Rtlrgós- 15 238 jel igére a Sajtóázba. x Négyszemélyes reka mié í fotellal két székkel éa négyszemélyes rekamié igénvesr-k eladó. Baka v Nándor u. 91. Eladók sürgősen konyhakredenc, — ágyak, székek, asztal. stelázsi. könyvszekrény. sezlon. gáztűzhely, matracpárnák. tükör, ágyba sodronyok, márványlapok kis kálvha. hálószobabútor, konyhabútor. ruha szekrény 208 forintért. egvaüós keskeny sz"krény. Kossuth Lajos sgt. g sz x Velőre* 250-es rokkantkocsi eladó. — Kálvária tér «.. htv 2. Kifogástalan fehér nikkelre kályha eladó. Április 4 úttá 27. sz.. fszt. 1.. út érdet x Garázs kiadó és egv hordozható eaerénkálvha etadó. Holló u. 11 sz. alatt. Érdeklődni délután tél 4-t ól. * Fehér hízott serté sek. 2008 darab tetőpala eladó. Közép n. s. Kisipari hordozható cserépkályha. nlkkeles díszítéssel tgénvesnek. ..Zastava" típusú gépkoeslho« csomagtartó ..Crowb" (japán) zsebrádió etaló. — Meetektnthető szom haton 18 órától. Kaz'nezy u. 14. mfszt Magasabb termetre sötétkék új bunda és kópeny eladó. — Zákány u. 5 a. I. X.. délelőtti órákoan. UJ kétaknás román kályha eladó. Szél u. »/«. ÜJ román cserépkályha eladó. Hunyadi tér 15. Ér deklódnl szombaton és vasárnap 8—IX b. Fejes káposzta má zsánként ls kapható. gyermekágy matraccal eladó. Tisza Lajos u. 18. Eladó 180 kg-os hízott sertés. Földműves n- 37Fehér zománcos tűz hely eladó. Danku Pista u. 14. Igényesnek Is megfelelő kétszemélyes rekamié es Orlonton táskarádió ela 16. pille u. 35Eladó tüzelni való szárizék. Szeged. Sándor n. 86. Két kárpitozott csővázas szék kifogás talán állapotban el adó. Kárász u. 11.. I emelet l-es ájtó. Zongora, rövid, kereszthüroa. páncéltőkés leénvesnek keleti antik kin fekete asztal, két őszszecsukhaté vaságy, matraccal, mtpet rátáé eladó. Ctm Hajeé.rzv n Xk. IS mm-es hangosft'm-vetltöt venne a Szegedi Radnóti Miklós Gimnázium. Terta gyártmányú előnvben. Ajánlatot les-élben t Ív-szekrényt, fali polcot. virágállványt, asztalt készen kaphat. Harmos asztalos. Szent György tér 8. Kisméretű kombinált szekrény (Jugoszláv). egyszemélyes heverő Igényesnek eladó. Érdeklődni nanonta délután 8—7 között. Mérev u. 17.. I. em. 2. vasárnap kivételével. X berkstr keverék. 2 fehér. 1 fekete hússertés 208 kgcsak eladók. Rákóczi U. 22. Kettő db 150 kg-os bízó eladó. Petőfitcicp. Vadas Márton u. 43.. volt VII. utca. érdeklődni szombaton 1-491, vasárnap egész nap. Tóthné. Kombinált szekrény. állólámpa, könyvszekrény. fél háló, sublót eladó. Becsel u. 18. Erd.: du. 5 óra után. Eladó zománcos kályha, lisztesláda, Magvarné. Dugonlca tér 7. I. Eladó látkép, művészi festmény, ágyneműtartó, karosnad, láda. horganylemez-tetővel. Baiesy-Zslllnszky u. 28 . m. JÓ a 407-es Moszkvics Igényesnek is eladó. Erd.: szombaton. vasárnap. Hódmezővásárhely. Vivő u. j. Kévés hrre eladó, nagv kukoricamorzsolót megvételre keresek. Ábrahám Pál. Makkosházi u. 18 208 literes vashordó, kifolyó csappal és új petróleum gázlámpa eladó. Osztrovszky u. 24/b. Fladó rekamié, fotelok. hármasszekrény. tv-szekrény. heverő. Kossuth Laios sgt 32., fszt. bal. Olcsó egyszemélyes strandkablnt vennék, délután 2-től. Pásztor Endre, ösz u. 18. 2 db 180 kg-os hízó eledó. Jizsef Attila sgt. 81. sz. Egv háromlángú gáztűzhely eladó. — Erd.: szombaton és vasárnap a házfelig velőnél. József A. sgt ta. 4 db modern NDKrotel eladó. Dózsa Or. u. J.. n. 11. Egy 158 kg körüli hízott sertés eladó. Cibálom ti 8 Alig használt komplett fürdőkályha hengerrel eladó. — Maiász u 22 96 hasszusos Weltpietster tangóbarmon'ks 1ó állapotban eladó. Király. Zákánv n. *3. Kiadó egy sötét kt húzhatós ágyneműtartós rekamié. Érdeklődni rssárnan kh-étet ével délután 5-től 1-4g. Odessza. XTTT ,.C" TV IX. Marhatrácra, fehér hízók eladók. Béketelep. Hosazó utca 24. sz. Wartburg kocsi el adó. Orosháza. Oláh. i n. 14. IX elemes vtllamosredtátor Mtőteat eladó. Szeged. Katona «. 1 b. fszt. Finom szürke divatos férfi télikabát magas alakra, zsírosbödön. fálitükör eladó. Dózsa Sfórry « . 4 . 14. Garanciális villanysütő. téli kabátok, ballonkabátok és Str.ger varrógén olcsón eladók. József Attila sgt 4. sz.. fszt. S. ajtó. Festett kombinált szoba és nolttiiros hálószoba olcsón elr.dé Gém u. T. Nem elavult stílű ebédlő olcsón eladó. Tároestó u. 25 Tv u's7»<téd. x Eladó egy új férfi bőrkabát 54 es. tűzhely. vaskályha, dunvha. Tompa M. u. 28. Redőnyös (amerikai) íróasztal, vashordó, csikóbundaanyag eladó. Btásl krt. ll'A. llarmónlumot keresek megvételre. Remény u. 34 b. Ragyogó szép rövid nyloncsipke menyasszonyi ruha eladó. Erd.: Kossuth T.f- 1os sgt. 77. alatt. Masszív festett ha lószobabútor. sodrcr.vok. matracok, madonnakóp. var rógép. minden elfogadható áron sürgősen eladő. Gogol u. 13. Kályha, kis samot1ns olcsón eladó. — Teréz u. 18. Bárányi. Dunyha, párna, moséleknő eladó. József Attila sgt. 44— 46.. I. emelet 2. Fhédlőgs ml túrák, áey. s-ekrények eladók. Oltványi u. 4.. felső esengő Oj elektromos gitáelsdó tokkal ls. — Marx tér 1-3., H. emelet 18. Nyolc darabból álló politúros ebédlöbútor. heverő. cimbalom. minden elfogadható árért eladó. Algyői út 55.. esténként és vasárnap. Fehér hízott sertesek 170-198 kg-lg eladók. Sárkány u. 9. Modern nanoflx- és perzsalábbunda príma állapotban eladó. Béke u. 4. Külföldi modern estélyi ruhák és everrr.ekruhák. kötött dolgok eladók. Béke u. 4. Egy 208 kg-on felüli fehér hfzott sertés elítélő. Szées! u. 15. NDK velúr úl szönye". 85x185 keveset használt. gyermek fehér mélvkocsi eladó. Jóslka u. 23.. emelet. Fiatal fetiér angol húzók eladok. Érd.: délután 15-től. Újszeged. Töltés u. 57. Garázs építéséhez horganyzott hullámlemez. koncert magnó eladó. Dugonics lér 1. Nemes. Tcveszőrbélcsíi zöld múbőrkabát. rézkarnisnk eladók. Baiesv-Zstltn.ezkv út 19/21.. I. emelet L i á / « « « 4 r. Csinos értelmiségi munkakörben dolg >zo növel megismerkednék házasság céliából 40 évesig. Berendezett összkomfortos lakásom, nyaralóm van. Válaszokat ..Jólszituált ötvenes" 15 259 jeligére a Sajtóházba kérek. x 41 éves nőtlen műszaki tisztviselő független hölgynek fényképes levelét várta házasság céltából. ..Szerény" — 15 324 jeligére a Sajtóházba. llazasság céljából megismerkednék 65 től 7 (Mg józanéletű ny tigdíjas férfivel, saját nyugddam van. ..Szerénv" 15 356 lellgére a Sajtóházba. Társaság hiányában 27 éves nőtlen férfi kis beszédhibával, minden káros szenvedélytől mentes, saját házzal rendelkező gazdálkodó ke: i esi korban hozzáillő leánv ismeretségét házasság r*l1ábél. Csak fényképes levelekre válaszolok. ..Tavaszt hoztál a szívembe 97' kllgére a Hirdetőbe. Házasság céljából keresem olyan leány ismeretségét aki komoly élettársra vár. 2 szoba összkomfortos lekássa' rendelkezem és ló fizetéssel. 28-tól 77!g. kizárólag fényképes le-elekre és pentns címre válaszolok. ..Karácsony °"4" lellgére a Hirdetőbe, íotib Bejárónőt felveszek. Fehér, Dózsa György u. 2.. II. 26. Kisgyermek gondozását lakásomon vállalom. Lenin krt. 63.. mfszt. 3. ajtó. Bugái* nevű puli eltűnt. Marx tér t. Jutalmat kap. Gyermekfelügyeletre nj ugdíjas asszonyt felveszek, reggeli és esti órákban, dlsznőperzselést vállalok. Arvlz u. 12. szám. fszt. 2. Motorkerékpórok, Junak, Izs. BMW. Simson. Pannónia. Danuvla stb. ég minden típusú kismotor. kis-kózép és generál Javítását vállaljuk vállalatot, közületek és magánosok részére rövid határidőre. Nyltvatartás naponta 7töi 15.38 Telefon: 14 65. Finommechanikai Vállalat. Szöged. Petőfi Sándor sgt. 77. x Termelőszövetkezetek. társulások árulnak pécsi értékesítését vállalná, zöldség- és gyümölcsös szakember. Pécsi elárusítóhelyek létesítéséhez közreműködne. ..Megállapodás- 15 982 j eltéére Pécs Sallai ti. Htédeíóbp. X Garázs kiadó. Erd.: Újszeged. Szőreg! u. 5.. délután 16—17 óra közölt. Fűrészporos kályhák kóezeo kaphatók. mindenféle lakatosmunkát vállalunk. Tóthné. Csaba u. 18'a. Kárpitosmflheiyemet megnyitottam Szatymazon. Kossuth u. 23. szém alatt. Rekamié. fotelok, székek, sezlonok. ágybetétek készítését véUalnm. TÍ1 sezlonok készen kaphatók Káról vl Zoltán, károtiosmester. x Fúsfüstölés megkezdődött. átvétele egész nao. Ütszeged. Rózsa Ferene Sgt. 96. x Jó állapotban levő F.S7 oltó szaxofon eladó. Érdeklődni: Hétvezér u. 23.. I.. E B. 2. Vörös Pál Pé X Hálószoba-, ebédlő-, előszoba- és konyhabútor. gáztűzhely, női és férfiruhák, edények eladók. Vasa ssrentoéter utca 6,'a 8-12-ie x Volkswagen export de Lux eladó. Ér deklódnl: délelőtt Rágváritelep (Keeskéatelep). Szabadkai 11. 48 Kétsz-métves dunvha eladó. Wunvadl tér »1 Ktrálveé Márkás festmények (Dinnyés). halast csipke. Szflá zvj-f éle maevar történelem. 1* kötet bőrkötés. borrézesan. kármentő. gyflmölcsösládák. nagy széntartőiáda eladó. Április 4. útja 14.. t. s*. altó. Eladó egv világos tiszta háló ágyb tétekkel. Megtekinthető: esak vasárnan. hona u. 4., udvarban. Fladó 5 darab 208 kg-os hfzó. Hattyas sor 14 Nagyállomás a GYflPIU ES MÜSZBLSS TAKARÓ MELEG. KÖNNYŰ ÉS OLCSÓ M. H. 5006 Ügy látszik örök igazság, hogy a krimi műfajában is azokból a történetekből lehet igazán izgalmas filmeket csinálni, melyek valóban meglörtént eseményeket dolgoznak fel, vagy legalábbis ilyen históriák szolgáltatják írásukhoz az alapanyagot. Ezek a „realista krimik" éppen azáltal, hogy mindvégig megőriznek bizonyos életszagot, a valóság konstellációjának elérhető közelségét — természetesen másfajta izgalmat keltenek, és ami értéküket illetően még elég csalhatatlan bizonvságiel: valamiféle utóéletük is van a nézőben. Ilyen elgondolkodtató film ez a csehszlovák bűnügvi történet Is. mely arról szól, hogyan igyekszik a csehszlovák kémelhárítás egy lehallgatott nyugatnémet titkos utasítás hátterének felderítése útján felgöngvölíteni azt a 20 éve rejtélyes ügyet, ami háborús bűnöket és bűnösöket dokumentumok erejével leplezne le. Sem az indítás, sem a nyitva hagyott befejezés nem igényli a szenzációhajhászást; a bravúros nyomozás során előbukkanó meglepetések is — a krimisablonok jellegzetességeinek kesztyűit dobva — látszólag kihasználatlanok maradnak. A rendező Stepán Sknlsky láthatóan tudja. hogy mi mennvit ér. hogyan kell vele gazdálkodni. S ezzel már elég dicséretet is mondtunk róla. ÖL L RÁDIÓMŰSOR PÉNTEK Kossuth Rádió 4.38 Hírek. 4.32 Halnaltől rtxBelie ... 5 oo Hírek. 5.30 ResBell krónika. 5.58 Falurádió. 6.09 Hírek. 6 30 Hírek. 7.00 ReBBeli krónika TI. 7.15 Körzeti időlárás. 7.38 Oi könyvek. 8 08 Hírek. 8.S5 Műsorismertetés. 6.20 Román művészek operafelvételetből. 4 0" JiiBoszláv költők verset. 9.20 Verbunkosok. magyar nóták. '0 88 Hírek Hazat lapszemle. '0.10 MermoBó az óvodában. Óvodások műsora. 10.36 Édes nvanvelvünk. 10 35 Rebestvén János felvételeiből. io 59 Lottóeredméntek. 11.00 Iskolarádió, 11.10 Gtei. Részletek T.newe-T.ernei zenés 1át Urából 11.57 Hallsr.1tr.1nk neveimébe! 12.00 Hírek. T.rvttó. 12.15 Tánczenei koktél. 12.88 A budapesti színházak műsora. 12 ai Zenekart muzsika 14 15 A vásárlók nevében kérem' 14 2fl Kóruspódium. A Rudapestl Férfikar énekel. 14 28 Róka Móka bábszínháza. 15 (18 Hírek 15.15 Üzenet-*k. 15.55 Falusi délután. 16 57 Hallfíatóípk fievelmébe! 17 86 Hírt k. 17.15 Blzet-árták. 17 98 Merre vitt az. ót? Nácik — téoo. Dokumentumműsor. 18 88 D1 zenei úlsái? is 10 Hozzon etrv dalt Budanesire in.42 Tekercs Rándor népdalokat énekel. 19.86 Esti krónika. HankéoeJt. IwMMtások a IX. pártkongreaazu-ról. 26 96 Daltbor Brázda zenekara látszik. Jan Plerre Ferland énekel. 20.55 Földünkön az M9 érik . . . Közben: 22.66 Hírek. 22.26—22.25 Sporthírek. 23.33 SudJ Farkas P*1 néni zenekara játszik. 24.00 Hírek. 8.16-6.25 Ért zene. PetőH Ritáé 4.36—7.53 Azonos a Kosetröi Rádió műsorával Közben: 6.26— 6.26 Torna. 10 06 oábor Andor és a könnvű múzsa. I.sm 11 W Válaszolunk halleatólnknak! 11.16 Mahler: Dal a Földről. 12.1t Ért ls néeer vayyok . . . Versek. 12.27 T.lsa della Fása és Ceisare Vallott! énekel. 12.57 Hivatásuk a víz. Rlnort. 12.12 Nvllvános tánczenei hnneverseov a stúdíóhöl. A Rtűdló 11 játszik. Dobsa Sándor és Zsoldos Imre vezetésével. 12.47 ő-fzállástélentós. 14 86 Kettőtől hntíe ... A Petőfi Rádió zenés délutánja. I6.00 Hírek. 16.05 Családi macazln. 16 06 Hnreversepv a stúdióban, té.16 Nént táncok 19.54 .Tó élszakát Cverekek! 26.66 Ravel: A wermek és a varázslat. 21.61 A búszesztendős UNESCO. Gellért Fodra téása. 21.16 Könnvű hanffszerszólők. 21.46 Láttuk hallottuk. 22 86 Szimfonikus haneverTELEVÍZIÓMŰSOR M»rvar televízió 8.26 Tskola-tv. Orosz nyelv. (Alt. Isk V. őszi.) a 'tarosban 9.06 ÉlőMláe (Alt Isk. V. oszt.) Madárvédelem 9.20 A Hindukusz. ormán. Lenével film. (Ism.) 16,29 A sekezer tó orszápa. Finn kisfilm. (Tsm.) 16.45 Telesnorl. ,'Tsm ) 12.35 Orosz nvelv. (Dm 1 14 28 Élö dláe. (Tsm 1 17.39 fura Itthon. Az Operaház külföld! turnéjáról hazatért balett művészelvel beszélget Demeter Imre '8.16 Iffrek. 18.15 Fáklvavlvök. A maGyarorszáel szabadsápmozsralmak dala!: hőse!, em'ékei. 1. rész; 1641—1868 18.45 Pedspóeueok fóruma. 19.15 Esti mese. 19.26 Tv-hfradó. Az MSZMP TX kongresszusáról ielentlük zeon Bessenv.'l Gvörev szfnházi tée7 ete. rá. 16 Mórtéz ZstcmondPrt muri Rzinmű 3 felvonásban A Nemzett Színház előadása. felvételről. 04 éven felülieknek' 22.25 T"-hfradó - 2. kiadás. Az MSZMP IX. koneresszusárói 'eleotíOk. Jugoszláv televízió 4 46 Iskola-tv 13.56 Iskola-t" 17.55 Hírek. 18.09 Kisfilmek. 18.25 MCsrrismertetés 18.16 Tv-ú1donsácok. 16.45 Fiatalok a képernyőn 19 36 Téli este. Néoi muzs'ka. 19 24 Tó élszakát trverekek! 26 96 Tv-híradó. Hirdetés 28.35 Ankor. Anenl omnlbuszfi'm. 22.65 Tv-hfradó. Román televízió 17.06 C.vermekműsor 18 66 MiIvep Idők várhatók. 18.23 Közlekedésrrrdéezet u sn Péntek esff hr.z.'-l-etés 'OOfl Heti műsnrismertetéc jn ao Bemutató elé. 76.15 Keresztül-katul a naevtd'áshan. 26.35 Híres előadóművészek "1.86 Zenés oróbakár. 21.3' Hirek. Használt hődfnrUú cterepel táaárnlunk Cím: Rzeeedi Cseréokálvha K-ítzltő és Javfó Ktsz Szeled Goeol u. 9. Telefon: 53-74. Rz. 149 870. A CfaONGRAD MEGYEI ALLATFORGALMI VÁLLALAT a megye területén december 5—16-ig Ifüjés/állnl-fVltflánrlásl tart A vásárra felhozható minden 7 hónapos vemhességet betöltött szabad és szerződött vemhesüsző. A felvásárláshoz feltétlenül szükséges a 30 napnál nem régebbi tbc- és vemhességi igazolás, valamint az állat járlatlevele és fedeztetés! igazolása. A vásár időpontjáról és helyéről a helyi felvásárlóink adnak pontos tájékoztatást. Értesítjük tenyésztőinket, hogy február hó l-ig tenyészállatvásárt nem tarunk CSONGRÁD MEGYEI ALLATFORGALMI VÁLLALAT H K. 3S0 6