Délmagyarország, 1966. november (56. évfolyam, 258-282. szám)
1966-11-17 / 271. szám
A politikai és a szakmai nevelés egységéért L Kollégiumi vezetőn cső megyei konferenciája sa most már elodázhatatlan. A párt- és a KISZ-szervek, ideológiai tanszékek, szaktanszékek, kollégiumi nevelök egységes koncepcióra épülő politikai működésére van szükség. E koncepció !timunkáiáisára és koordinált gyakorlati felkértük ség, az erők egységes, koncentrált felhasználására. Csongrád megye hat felsőoktatási intézményeihez 7 kollégium, 6 diákotthon és az Eötvös Loránd szakkollégium tartozik. A kollégiumokban a felsőoktatási intéz menyek 5220 hallgatója közül 2651 lakik. Ezek az intézmények fontos szerepet töltenek be a fiatal érteirr;ség nevelésében. A KISZ Csongrád megyei bizottsága azért rendezte meg — az egyetemi napok keretében — a kollégiumi vezetők első megyei konferenciáját, hogy elemezzék az elmúlt négy év tapasztalatait, eredményeit, és meghatározzák a következő évek diákotthoni és kollégiumi nevelési feladatait, tennivalóit. A konferencia tegnap reggel kezdte tanácskozását a Szegedi Tanárképző Főiskola Petőfi Sándor Leánykollégiumában. Az elnökségben foglalt helvet Siklós János, az MSZMP Csongrád megyei bizottságának titkára. dr. Gombár József, a KISZ Központi Bizottsága iskolai osztályának vezetője és Szabó G. László, az MSZMP Szeged városi bizottságának munkatársa is. Bíró Lajosnak, a KISZ Csongrád megyei bizottsága első titkárának megnyitója után dr. Koncz János, a KISZ Csongrád megyei bizottsága iskolai osztályának kijról, a nagy realista íróa közéleti tevékenység alapján azonosul a fiatal értelmiség — értelmileg és érzelmileg — szocialista hazájának, népének nagy erőfeszítéssel járó életével. Most ismertessék meg az egyetemen, főiskolákon a gazdaalkalmazására sági irányítás reformjának a párt egyetemi fő vonásait. Erre igen nagy vezető szerveit és az ideoló- szükség van. giai tanszékek vezetőit E ^ Gombár József szánsurgeto feladat kamunkálá- tón az ifjúság politikai nesa, elindítása jelenti itt vetéséről szólt Arról, hogy partmunkánk egyik legfon- egy átfog6 program keretéfefbb tennivalóját Most ^ kell megszlervezni a már tettekre, elképzelese.í saakmai & politikai nevevaloraváJtására van. szük- ]ést Ehhez a munkához a — Csak e szívós, okos politikai munka alakítja a hallgatókat egészséges felfogású közéleti emberré. Az intenzív politikai munka szilárdítja meg és teszi életízűvé a megtanult marxista ideológiát. Enélkül a világnézet száraz tantárgy rad. Befejezésül Siklós János elvtárs arról beszélt, hogy KISZ Központi Bizottsága minden lehető támogatást megad. Autonómiát biztosítanak a KISZ-bizottságoknak, hogy a helyi sajátosságok figyelembevételével dolgozzanak, segítsenek kifejleszteni a fiatalok önművelést igényét. A konferencia megtárgyalta a Csongrád megyei I"a" KISZ-bizottság által kidolgozott irányelveket, s a késő délutáni órákban fejezte be munkáját Közéletünk híiM A JAPÁN MAGYKÖVOT BÜCSÜLÁTOGATÁSAI Dobi István, a Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöke szerdán búcsúlátogatáson fogadta Ken-Ichiro Yoshida japán nagykövetet, aki a közeljövőben végleg eltávozik Magyarországról. Fogadta a nagykövetet Kállai Gyula, a Minisztertanács elnöke, valamint Péter János külügyminiszter la. MEGÉRKEZETT SZUDÁN KÖVETE Szerdán Buda-pestre érkezett Osman Abda!la Hamid, a Szudáni Köztársaság új magyarországi rendkívüli követe és meghatalmazott minisztere. Nyolcszázmilliós árukészlet Árucsere a szocalista országokkal Az Országos Áruházi Vál- áruházakban vásárolt cikkelaiat szerdán a Magyar Sajtó ket — a blokk ellenében — Házában bemutatóval egy- az ország bármelyik áruház3 bekötött sajtótájékoztatót visszaveszi, kicseréli, tartott, amelyen Tarján Ist- Az ország 28 áruháza feiván vezérigazgató ismertette készült az év végi, a karóaz áruházak téli felkészü- csonyi csúcsforgalomra: 800 lését. millió forintos árukészlettel A vállalat idei áruforgal- várják a vevőket. A csúcami terve mintegy 4,1 milli- forgalomra való felkészülést árd forint, s ezt, az eddigi nagyban seg'tette, hogy a eredmények alapján, várha- vállalat NDK és csehszlovák tóan 170 millió forinttal túl- áruházaktól árucsere formáteljesítik. A kedvező ered- jában sokféle cikket szerzett ményt a nagy vállalat és az be. Jövőre lengyel és jugoáruházak nagyobb önállósá- szláv áruházakkal is szeretga teszi lehetővé. nének hasonló együttműköJövőre Győrött és Tatabá- dóst kialakítani. A csúcsíornyán saját konfekciórészle- galom zavartalan lebonyoliget állítanak munkába. Ja- tására több mint kétszáz kínuár 1-től nyolc vidéki áru- segítő eladót vesznek fel cs házban vezetik be az extra száz nyugdíjast állítanak deméretű ruházati cikkek áru- eemberben munkába az árusítását. Tervezik, hogy az hazak. PANASZLERAKÓ Zárva a szegedi textilmű- rény, az asztalon újságok, ellene: ki védi meg az S vek pártirodájának ajtaja. A különféle kimutatások, a sa- tekintélyét? „A tekintély 1 l-es szobában még nincs rokban vörös vándorzásziócs- egyik feltétele — válaszolt Gorkij-est az egyelem Pontos rajzot vázolni Gor- Nagy Endre, egy parodiszvezetője tartotta meg vitaindító referátumát a megye kollégiumi és diákotthoni életéről, helyzetéről. Többek között elmondotta, hogy az elmúlt években sok tekintetben fejlődött a KISZ és a kollégiumok kapcsolata. Erre különösen a Szegedi Orvostudományi Egyetem 1962-ben megnyitott kollégiuma szolgáltat jó példát. Itt létrejött a KISZ és a kollégiumi ifjúság közös akcióprogramja. Közösen szerveznek szakköröket, hirdetnek különféle pályázatokat, társadalmi munkákat, közös kirándulásokat stb., s ezzel segítik fiataljaikat a magasabb szintű műveltség megszerzésében. Eredményesen működik a tanári tanácsadó testület is, emely közvetlen kontaktust terem-tett a diák önkormányzattal. A kol 1 égiirmoknak; diákotthonoknak egyre nagyobb szerep jut a szocialista szakemberképzésben. Ennek eredményessége attól függ, hogyan sikerül a szakmai munkát egyesíteni ez ideológiai neveléssel. A referátumot követő vitában felszólalt Siklós János elvtárs is. — A kollégium — mondotta többek között — a yzocia'ista gondolkodásra, érzésvilágra nevelésnek egvik legjobb fóruma. Alap ehhoz is, hogy a világnézeti és a politikai nevelés egységét megteremtsük a hallgatók körében is. Most még nincs meg ez az egység és hiánva kétségkívül veszel veket hordoz. — Az összehangolt politikai tevékenység kimunkálása és gyakorlati alkalmazátikus humorú monológgal Racsmány Mihály és Maurer Adél. I író - o'vaso Az egyetemi napok programjában tegnap este a tanárképző főiskola Petőfi Sándor leánykollégiuméban irodalmi estet rendeztek. Az író—olvasó találkozón Simái Mihály szegedi költő is részt vett, akinek több verse hangról — ezt a feladatot tűzték maguk elé az Egyetemi Színpad rendezői az utóbbi hetekben. Munkájuk az Egyetemi Napok keretében szerda este sorra került Gorkij emlékest után teljesnek mondható. A mintegy mottóként elhangzott eredeti Gorkij-beszéd, a nálunk kevéssé ismert A nap fiai című dráma részlete, egy ön-paródia, és levelek — ez alkotta a gerincét az irodalmi színpadi produkciónak. Az összeállító mtt el a műsorban. Balassa Péter láthatóan ke rülni igyekezett a megszokott részleteket. Ennek érdekében fedezte fel a Gorkij és Lenin közötti levélváltás egyik érdekes dokumentumát a lakáskérdésről, valamint az Írónak Szun Jat Szenhez intézett sorait. A Gorkij-évfordulókat ünnepelve az Egyetemi Színpad tehetséges együttese azt Is bizonyította, hogy nemcsak kamaradarabok színrevitelére, de színvonalas irodalmi színpadi produkcióra is van erejük. Az est sikeréhez hozzájárult a zenét klasszikus orosz zeneszerzők műveiből összeállító Lackó Mihály, valamint a három rendező: Krokovai Zsolt, Csemer Géza és Paál István munkája. A szereplők közül kiemelkedett a drámarészlet előadásában esi és egv tágasabb helyiségből áll. Zsúfolt könyvszekVersenyben az állami gazdaságok A pártkongresszus tisztele- daság a tervezett 2 800 000 téré kezdeményezett munka- forintos nyereséget körülbeversenybe a mezőgazdasági lül négymillió forinttal telfizemek dolgozói is igen ak- jesíti túl. tivan bekapcsolódtak. A A Hódmezővásárhelyi AIkor.gresszusi éves munka- lami Gazdaság barattyosi versenynek és azon belül a sertéshizlaló brigádja 300 000 brigádmozgalom fellendülé- forinttal növelte terven felül sér.ek köszönhető elsősorban, a gazdaság bevételeit, s ezhogy az állami gazdaságok zel éves vállalását máris 120 csaknem mindenütt megtud- százalékra teljesítette. A ták tartani a nyári gabona- szarvasi kísérleti állami gazhetakarításban szerzett két- daságban terven felül holhetes időelőnyüket. dánként 2,3 mázsa rizst terAz utóbbi nanokban újabb nieltek gazdaságok küldtek jelentést A Lajta-hansági Állami kongresszusi vállalásaik tel- Gazdaság szocialista brigádjesítéséről. A Kaposvári Al- jai az ősz folyamán kimalami Gazdaság szocialista gasló teljesítményeket értek brigádjainak száma tavaly el. A gazdaság kukoricatábóta négyről tizenötre, a bri- Iái 25 mázsán felüli holdangádoké 76-ról 303-ra bővült, kénti termést adtak, a cuAz október végi eredmény- korrépából 700 holdon 260 összesítések alapján a gaz- mázsás átlaghozamot értek eL nika Házában, hogy részt vegyen azon a kétnapos vezetéstudományi konferencián, amelyet az MTESZ központi ipargazdasági bizottsága hívott össze. A tanácskozáson megjelentek a szovjet, a csehszlovák, a lengyel és az NDK-beli érdekelt szakterületek képviselői is. A konferenciát Kiss Árpád, az Országos Műszaki stílust kell alkalmazniok. 1967-ben előreláthatólag körülbelül ezer-ezerötszáz vezető továbbképzésére lesz mód, de a harmadik ötéves terv időszakában a továbbképzésben részt vevő vezetők számának el kell érnie a 9—10 ezer főt. Tudomásul kell venni azt is, hogy a jövőben összesen több mint Fejlesztési Bizottság elnöke százezer vezető továbbképpyitotta meg. Rámutatott, ősének kell megteremtehogy a természettudományok nünk a fe,léfeleitterén az utóbbi évtizedekben Ezután dr. Harsány! Istbekövetkezett rohamos fej- van egyetemi tanár adott tálődéssel nem tudtak lépést jékoztatást arról, hol tart és tartani a társadalomtudomá- milyen feladatok előtt áll nyok, köztűk éppen a veze- jelenleg a vezetéstudomány téstudomány a legkevésbé, hazánkban, majd megkezdőKülönösen időszerűvé teszi dött a vita. (MTI) azonban ezt a problémakört nálunk az új gazdaságirányítási rendszer bevezetése, amely űj feladatok elé állítja a vezetőket a vállalati és az ennél magasabb szinten egyaránt Az első előadást Polinszky Károly művelődésügyi miniszterhelyettes, akadémiai levelező tag tartotta. Hangsúlyozta, hogy népgazdasági feladataink megoldásának és további előrehaladásunknak egyik legfontosabb feltétele a vezetés színvonalának emelése. A vezetés ma már önálló szakma, amely a képességeken és a rátermettségen túl tudományos ismeretek birtoklását is megköveteli. , „ kák csoportja, rajtuk hímzett az üzemi pártbizottság —, |vége az osztályvezetői ta- felirat. És sok cserepes vi- hogy nem követünk el szanácskozásnak, ahol Resete- rág. Nincs két percnyi nyu- bályta'anságot. Lehet, hogy rics Sándorné, az üzemi galom, újra és újra nyílik az H. I.-né távolmaradása kopártbizottság titkára is részt ajtó' TJ , , , . z ., , nehézséget okozott a ... „ .. , . — Ide bárki bármikor be- termelesben, észt azonban a ve®!. A folyosón lazas futka- jöhet _ kapjuk a magyará- veté való beszélgetéssel meg roaás, szünet nélkül jönnek- zatot. — A gazdasági veze- lehetett volna előzni." mennek az emberek. Közű- tök némelyike, amikor sietős lük szinte minden második ügyben akart beszélni, már r f„rlli* 4 . fcéh megnyomja a pártiroda ki- meg is jegyezte: valóságos '»! I •líIHC CrueXCDBn lincsét, aztán várakoznak, panaszlerakó ez a pártiroda. Levelek is érkeznek N kérdezősködnek, leszaladnák itt semmit sem lehet alapo- Nándorn-i Makó Vadász u * a léocsőn, majd ismét megje- san megtárgyalni 4 szám'alatti lakos' szlnlennek. - S erre mit válaszolnak? tén M üzemi páríi,i7j0tlsúg — Még mindig? titkárához fordult: tegyék Vállvonogatás. I fáfadSáO meü'ÉfÜl lehetővé, hogy lánya, a textilművek iparitanulója he— Csináljuk tovább amit Ivet kapjon a gyári munkásBírd bftfonet kell. Igaz, állandó gondot nőotthcnbain. Az anya azzü .„ , ... okoz a munkások ügyeinek indokolta, kérelmét, hogy ő „Za 1 a P^bizottság intézése, ez a fáradság azon- beteg. munkaképtelen. *s ntKara. A varaKozOK szot ban bőven megtérül az egy- nem tudja megfizetni a havi valtanak az alacsony barna re gyarapodó bizalomban. 300 forintos albérleti díjat, asszonnyal, és mennek dol- Aki valami-yen oknál fogva antit 15 éves lánytól kérnek guK utan. Az iroda egy ki- nem mondja el véleményét Szegeden. Mint írta. azt szeközvetlen felettesének, az re* né, ha a gverek az elvide jön kitárulkozni. társ- k szeme előtt lenne, nePersze nemcsak ide. A j10^ ^ft1^ táraságba szakszervezeti bizottság tit- keveredjek, kára Farkas József né szín- A pártbizottság nyomban tén hosszan sorolja, mi min- intézkedett. Közbenjárt az dennel nyitnak be őhozzá is úgynevezett beiskolázási bia gyáriak. A pártbizottság zottságnál, ahol kiderítették, képletén is lenne valamennyi hogy éppen van üres hely az személyes problémát magára otthonban, mert valaki levál'.alni, mert akkor nem mondta a bentlakást. A kismaradna ideje a termelés lányt felvették, s azóta bolellenörzésére és a politikai dogan, szorgalmasan dolgomunka szervezésére. De aki zik. ide jön va'amit kérni, annak _ persze érkeznek hoztermészetesen igyekeznek se- zánk ..kollektív" panaszok is Síteni — mondja Rosetaries SánNéhánv példa jól érzékel- dorné ®lvtársnő. — A Doteti, hogy az üzemi pártbi- rozsmáról bejáró munkások zottság ..csak úiy rre'téke- P-'daul Bűtít kérték, hogy sen" milyen ügveket intéz egyvonalas bérletükkel el. H. I.-né keresztorsózónő- 1<íérvbe vehessék az összes nek két kiskorú gyermekére autóbuszjáratot, mert jelenvaló tekintettel a Munka le"' 1x3 PeWlul valamiért ba Törvénykönyve biztosítja, ^ hogy havonta egyszer tetsze- utalhatnak haza. írtunk 'az se, szüksége szerint fizetőt- AKÜV igazgatóságnak a válen szabadnapot vegyen ki. lasz azonban elutasító volt. Mivel ezt a kedvezményt ty?rintom val-milyeti ..... .. _ ... ... uf on-modon ez a problémáig többször egymásután mtndtg megoldható lenne. szombaton délután vette igénybe, a főművezető megorrolt rá és nem igazolta neki a hiányzást. H. I.-né ezt sérelmesnek találta és pártonkívüli létére is azonnal az üzemi pártbizottságtól kért pártfogást. Kapott is. A főművezető azonban úgy érvelt A vezetés - szakma Tudományos konferencia Budapesten Több mint 600 szakember Az új gazdaságirányítási gyűlt össze szerdán a Tech- rendszerben a vezetőknek új B tööbs^g megérti Széchenyi-emlékülés az Akadémián A Magyar Tudományos Akadémia filozófia és történettudományi, valamint gazdasági- és jogtudományi osztálya, a Magyar Történelmi Társulat és a Magyar Közgazdasági Társaság szerdán Széchenyi István születésének 175. évfordulója alkalmából emlékülést tartott az Akadémia dísztermében. Friss István akadémikus, az Akadémia gazdaság- és jogtudományi osztályának titkára mondott megnyitó beszédet A megnyitó után Spira György, a történelemtudományok kandidátusa előadásában összefoglalta a Széchenyikutatás és a magyar polgári átalakulás kutatásának problémáit és méltatta Széchenyi társadalmi reformtörekvéseit. Az úgyszólván elintézhetettén ügyek közé tartozna): a tömeges lakáskére'.mek. A párt-a'apszer vezetek vezetőségei és p.z üzemi pártbizottság tagjai szinte mindenkit ismernek, tudják, hogy sokaknak valóban jogos a panaszuk, mégsem tudnál; segíteni. Ha kap a gyár egykét lakást és azokat bármilyen körültekintően oszt iák is el, aki nem kapott, rögtön sére'mezi: ..Hát én nem érdemeltem vo'na meg?". Pedig nem erről van szó. Néhánv rendelkezésre álló lakásból lehetetlen kétszáz igénylőt kielégíteni, a többség ezt meg is érti. Tizenkettőre jár az idő. Az ajtónyitoaatás megritkul, de eb-d után megint é'énkebbé válik a forgalom, fgv megy ez állandóan. Az iiz-mi nártbizo'tsáfen kivétel r^kül mindenkit meghallgatnak, s ha tudnak, segítenek. Akin pedig sifíto*v»k, pz meznt'uvodva. jó érzéssel távozik, hotv fotetassa n dolgát. És ez önma"ábin is megeri az időt ós a fáradozást. F. Nagy István Csütörtök, 1966. november 17. DÉL+iúAGÍARQRSZAG 3