Délmagyarország, 1966. november (56. évfolyam, 258-282. szám)
1966-11-29 / 281. szám
A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának beszámolója (Folytatás az 5. oldalról.) A felszabadulást követően voltak éles politikai harcaink különböző egyháaak vezetőivel, de nem egvháal. hanem világi ás hatalmi k • rriérekben. Amikor egves egyházi vezetők még a Habsburg királvi házhoz való hűségért, a földbirtokos és kapitalista osztály érdekeinek védelmében léptek fel és imperialista ellenségténkk"! szövetkezetek, akkor éles volt a hairc, de ez ebben a formában már a múlté. Jelenleg a Magvarországon működő egyházak és az állam viszonyát, mindkét fél számára elfogadható egv oz mén vek szabá4 értik kielégítően. Amióta az efTvháznk vezetői a szociális1 a társadalmi rend meg. születését és fennállását tudomásul vették és a helyzetet e reális valóság alapján ítélik meg. nem egy társadalmi kérdésben is közelíteni tudtuk álláspontunkat. Az állam, az egyház számára elfogadható és a nép érdekeinek, szocialista építő munkájának megfelelő helyzet kialakításában a párt. az állam helyes politikája me"etl szerepe van a hivő tömegek demokratikus állásfoglalásának. Szerepük van az egvházak vezető testületeiben reálisan gondolkodó embereknek, és a különböző egyházak, gyarapodó számi! baladó papjainak is, akikkel a Hazafias Népfront keretében a kölcsönös tisztelet alapján, egyetértésben dolgozunk népünk javára. A tapasztalatok alapján ml üdvözöljük a marxisták és keresztények között a nyugati országokban megkezdődött párbeszédet, amelynek célja, hogy a haladás és a béke érdekében a közös fellépés alapjait és módozatait megtalálják. A Központi IUzottság referátuma összegezte a tudom/nyos élet, n kutató munka területén elért fejlődést, s az elmúlt évek tapasztalatai alapján felhívta a figyelmet: A következő években arra kell törekednünk, hogy az ipar, a mezőgazdaság, kulturális életünk igényelje a tudomány fokozottabb segítségét, s határozzon meg konkrét, Időszerű feladatokat, amelyeket a tudomány eszközeivel kell megoldani. Kutatóink, a tudományos élet vezetői építsék és erősítsék a kapcsolatot az ipar, a népgazdaság termelő munkáját irányítókkal, s olyan tudományos témák művelését állítsák előtérbe, melyek társadalmunk céljait a legeredményesebben szolgálják. A tudománvos eredmények megalkotói és felhasználói közös erővel munkálkodjanak a tudomány kincseinek eddiginél gyorsabb hasznosításán. Kedves elvtársak! Aa utóbbi négy évben népűnk műveltsége tovább gyarapodott. Minden általános iskolát végzett 100 tanuló közül 42 középiskolában. 41 pedig szakmunkástanuló Intézetben folytatja tanulmányait. Ma évenként másfélszer annyi szakembert bocsátanak ki egyetemeink, főiskoláink, mint az egvetemi, főiskolai hallgatók száma 1937—38-ban összesen volt. A tízezer lakosra jutó nappali tagozatos egyetemi és főiskolai hallgatók száma és aránya tekintetében olyan fejlett európai kapitalista országokat előztünk meg, mint Anglia, Franciaország, Olaszország, Svédország. E tények szocialista épitcsünk legszebb eredményei közé sorolhatók. A VIII. kongresszus egyik jelentős döntése a származási kategóriák eltörlése és az új egyetemi-főiskolai felvételi rendszer bevezetése volt. A döntés helyességét a gyakorlat igazolta. A felvételi rendszer követelményei: a felkészültség, a tehetség, rátermettség és a magatartás fokozottabb helytállásra serkent, és jobb tanulásra, a képességek fejlesztésére ösztönöz. Az ez évi egyetemi felvételi vizsgákon a korábbinál nagyobb lehetőségeket biztosítottunk a felkészültség mellett a tehetség, a rátermettség és a magatartás figyelembevételére. Nem számolva a ma más munkakörben dolgozó korábbi munkások és parasztok gyermekeit, a fizikai dolgozók gyermekeinek aránya országosan nem csökkent, a hallgatók 44—45 százaléka közülük való. Nem mehetünk el azonban szó nélkül amellett, hogy egyes — különösen budapesti — egyetemeken arányuk alacsony. 1961 óta közoktatásunk egészét átfogó reform megvalósításán dolgozunk.Az oktatási reform eddigi tapasztalatai igazolták a lefektetett alapelvek helyességét. Az iskolareformmal a Központi Bizottság behatóan foglalkozott. A gyakorlati végrehajtás néhány torzulását ée hibás értelmezését — különösen a középfokú oktatásban — kijavítottuk. Folytatnunk kell azonban erőfeszítéseinket, hogy az eredeti célnak megfelelően csökkentsük a tanulók megterhelését, ugyanakkor minden iskolatípusban korszerű műveltséget nyújtsunk, tegyük hatékov rabbá a tudományos, szocialista világnézeti nevelést, s készítsük fel tanulóinkat a tudatos szakmaválasztásra és választott élethivatásukra. A mi társadalmunkban a műveltség, a szakmai Ismeretek, a tudás megszerzésének különböző útjai vannak. Vannak, akik iskolai keretben sajátítják el mások pedig egyénileg képezik magukat. Olyan gyakorlatot javasolunk — és elkezdtük ennek bevezetését —. mely mindenkinek lehetővé teszi, hogy bármely oktatási intézményben vizsgázhasson, és megfelelő tudás esetén erről bizonyítványt is kaphasson. Társadalmunk becsületet szerzett minden munkának. Megbecsülést biztosít a fizikai munkának, amely mind több szaktudást. elméleti ismeretet és szellemi erőfeszítést követel. Az ipar. a mezőgazdaság a szakmunkások tízezreit igényli. Ez az 6 NOVEMBER 18, KEDD Igény nem csökken, hanem a technika fejlődésével állandóan növekszik. Ezért olyan iskolarendszert, iskoláztatást, pályaválasztást és nem utolsó sorban olyan közhangulatot kell kialakítanunk, amely megfelel ennek. Az ifjúság nevelésében, oktatásában alapvető szerepük van a pedagógusoknak. Nevelőink többsége hivatását átérezve, munkájával, magatartásával igazolja, hogy a párt, rendszerünk hűséges szövetségese. Most is azt kérjük tőlük: soha el ne felejtsék, hogy népünk legféltettebb kincsét a jövő nemzedékét bízza rájuk. Tisztelt elvtársak! Kulturális politikánk eredményességét bizonyítja, hogy a szocialista közművelődés az utóbbi négy esztendőben népünk újabb, még szélesebb tömegeit fogta át A könyvforgalom az utóbbi öt évben 554 millió forintról 778 millióra, a tanácsi és üzemi közművelődési könyvtárakba beiratkozott olvasók száma több, mint 2 millióra, a kölcsönzött kötetek száma pedig 30 millióról 49,5 millióra emelkedett Az is figyelemre méltó, hogy a múzeumés tárlatlátogatók száma az utóbbi években kétmillióval nőtt hogy a múlt év hangversenyeinek és esztrád műsorai nak 1,2 milliós közönsége felerészben komoly zenét hallgatott, hogy a mozilátogatók 65—70 százaléka szocialista filmeket tekintett meg. Talán még fontosabb, hogy a közvélemény az utóbbi időben az alkotásokat a kulturális és művészeti élet jelenségeit, eseményeit, mint közéleti kérdéseket, érthetően, kritikusan és széles körben vitatja. Kultúrforradalmunk legjelentősebb új eredménye, hogy a közvélemény nemcsak passzív befogadója, hanem mindinA referátum ezután a pártélet kérdéseire tért át — Az utóbbi négy évben a párt egészségesen fejlődött, a taglétszám évenként 3.5 százalékkal, a négy év alatt 73 ezer fővel növekedett, és jelenleg a párttagok és tagjelöltek száma 584 ezer 849 fő. A párttagság összetétele alapjában megfelelő. A tagság 42.5 százaléka fizikai dolgozó, 37,3 százaléka szellemi dolgozó, 7.9 százaléka a fegyveres erőknél teljesít szolgálatot, egyéb foglalkozású és tanuló 3 százalék, 9,3 százalék nyugdíjas. A párttagság 22,9 százaléka nő. A párt ereje nemcsak létszámában, hanem elsősorban tagjainak öntudatában, felkészültségében, aktív munkájában, a párt egységében és összeforrottságában van. Ezért továbbra sem célunk a taglétszám nagyarányú növelése. Arra kell törekednünk, hogy új tagokat elsősorban a termelő és társadalmi munkában kitűnt munkások, termelőszövetkezeti tagok, a nők és fiatalok soraiból vegyünk fel. A Központi Bizottság jelentheti a kongresszusnak, hogy pártunkoan a lenini normák a pártélet meghatározói, a kollektív vezetés elve érvényesül. A pártmunkában azonban az utóbbi években bizonyos mértékig elhalványult a személyes felelősség. Kívánatos, hogy az elhatározások és döntések meghozatalánál továbbra is szigorúan betartsuk a kollektív vezetés elvét, de a határozatok végrehajtásában jobban érvényesítsük az egyszemélyi felelősség elvét Pártunk a demokratikus centralizmus elvei alapján működik: a felső pártszervek ténylegesen irányítanak, az alsóbb pártszervek megfelelő önállósággal, hatáskörrel dolgoznak, a párt élete demokratikus légkörben és keretek között folyik. A pártdemokrácia továbbfejlődött és erősödött kongresszusunk előkészítő munkája során. A jelölő bizottságok előzetes megválasztása bevált, a párttagság hatékonyan közreműködött a jelöltek kiválasztásában. A választás titkosságának kiterjesztése a pártbizottság tisztségviselőinek, az alapszervezetek titkárainak megválasztására tovább erősítette a pártélet demokratizmusát. A pártdemokrácia ezen új vonásait a jövőben is tovább kell erősíteni és fejleszteni. A következő időszakban a demokratikus centralizmus elvének mindkét oldalát tovább kell erősítenünk. Erősíteni kell a centralizmust is. Ha szórvánvosan is, de előfordul, hogy egyes tagok ugvan élnek a bírálat jogával, de nem veszik ki részüket a határozatok megvalósításából, a feladatok megoldásából. A gvakorlatbnn kell biztosítani és minden párttagnál érvényesíteni igazságos rendünket, azt. hogy pártunkban nem választhatók el egymástól a jogok és a kötelességek. Az elmélet és gvakorlat terén egyaránt folytassuk erőfeszítéseinket a pártdemokrácia fejlesztéséért, kutassuk a módiát. miként lehet a párttagságot jobban bekapcsolni a párt politikájának alakításába. Mindent meg kell tenni, hogv a továbbiakban is hiánytalanul érvényesüljön a pártszervekben és pártszervezetekben a viták és nézetek kifejtésének szabad légköre, ez pártunk ereiének egvik forrása és nem formális, havam valóságos egységének fontos biztosítéka. Pártunkban élénk a kritikai szellem Az élénk kritika ezen szabad légkörében még jobban szembetűnik, hogy vannak, akik önmaguktól eltelve, mindennel elékább aktív részese ls a kulturális életnek. De a nagyarányú fejlődés felszínre hozott új problémákat is. Az életszínvonal emelkedése, a mezőgazdaság szocialista átalakulása, a technika fejlődése új rétegek bekapcsolódását tette lehetővé a kulturális életbe. Társadalmunk különböző rétegeiben azonban még jelentős bázisa van a kispolgári ízlésnek, a giccses, erzelgős termékeknek. Az alkotói légkör jelentős javulásához vezetett az, hogy a kulturális életet elsősorban eszmei eszközökkel irányítjuk, hogy stíluskérdésekbe hatalmi szóval nem szólunk bele, s a kísérletezés szabadságát biztosítjuk. Jórészt ennek köszönhető, hogy az utóbbi időben eszmeileg, művészileg magas színvonalú művek születtek, amelyek nagyrésze szocialista művészetünk nemzetközi tekintélyét is erősítette. A legjelentősebb szocialista és humanista elkötelezettségű alkotások politikai és világnézeti hitelét az adta meg, hogy a valóságot összetetten és mélyen átérzett társadalmi felelősséggel ábrázolták. Irodalmunk közvetlenül is hozzájárult a szocialista tudat, erkölcs, életforma kialakításához: a nemzeti-történelmi önismeret elmélyítéséhez. A paraszti világban végbement átalakulás a szociográfiai irodalom újjászületésével járt. regénybeli ábrázolása pedig történelmi értékű áttekintésekhez vezetett Az sem véletlen, hogy líránk szocialista elkötelezettségű ága, a közéleti líra tett szert a legnagyobb népszerűségre. Művészi erejű filmjeink azért adhattak újat azért arathattak jelentős nemzetközi sikereket. mert a magyar valóságról, népünk múltjáról és társadalmunk jelenéről pártos közéleti szenvedéllyel szóltak. Ha drámairodalmunk nem U dicsekedhet gedettek. Még mindig sok olyan funkcionáriusunk van, aki mindent meg tud magyarázni, aki a kritikát megköszöni — de nem felejti el Pártunknak becsületet szerez, hogy a hatalommal jól él. nem uralkodik, hanem vezet és a népet szolgálja. Ez a magatartás kötelező a párt minden funkcionáriusára és tagjára. Az egyszerű emberek véleménye a pártról nem kis részben azoknak a kommunistáknak munkájától és magatartásától függ. akiket személyesen ismernek. Funkcionáriusaink, párttagjaink zöme kommunistához méltóan él és dolgozik. A leghatározottabban felléptünk azokban a szórványos esetekben, amikor valaki a rábízott hatalommal visszaélt, és így járunk el a jövőben is. Azt is tapasztaljuk, hogy a kispolgári életmód és erkölcs — az anyagiasság, a jogtalan előnyök kijárása és elfogadása, szerénytelenség, erkölcstelen életmód — hatást gyakorol egyes párttagokra is. Elsőrendű pártérdek, hogy párt- és közéletünket erélyes és hatékony fellépéssel óvjuk minden olyan jelenséggel szemben, ami sérti pártunk tisztaságát, becsületét. Elvtársak! Pártunk eszmeileg, politikailag egységes: a párt tagsága helyesli, és követi a Központi Bizottság politikai irányvonalát. Az egységet pártunk hűsége a marxizmus—leninizmushoz, az a harc formálta, amelyet a jobb- és baloldali nézetek ellen folytatott. Ez pártunk nagy ereje, sikereinek forrása. A taggyűléseken felszólaló százezernyi párttag kifejezte egyetértését a politikai irányvonalunkkal és eltökéltségét annak végrehajtására. A pártdemokrácia lehetővé teszi a vitákai és ennek során elkerülhetetlenül helytelen nézetek is felszínre kerülnek. Ez nem csorbítja a pártegységet az alapvető kérdésekben, sőt: lehetővé teszi a helytelen nézetek leküzdését és ezzel a pártegység még további erősítését. A viták és a nézeteltérések különböző okokra vezethetők vissza. Az élesebb nemzetközi helvzet, a nemzetközi kommunista mozgalom vitái, a fejlődés ellentmondásai nem maradnak hatástalanok pártunk tagSágára sem. Az utóbbi időkben megelevenedtek különböző balos, szektás és jobboldali, revizionista nézetek is, és ezek is hatnak bizonyos körökben. Meg nem értés mutatkozott párttagjaink egy részénél egyes kérdéseknek, a fejlődésnek, mai viszonyainknak megfelelő új megoldását illetően. Igy a származás szerinti kategorizálás megszüntetése, az állampolgári egyenjogúság, egyházpolitikánk értelmezése, más vonatkozásban a gazdasági helyzet, az életszínvonal fejlődesének megítélésében jelentkeztek véleményeltérések. Az egves részkérdések különböző megítélése alapjában korszakunk bonvolultsásából. társadalmunk, gazdaságunk jelenlegi állapotából fakad, összefügg gyakran azzal, hogy sok párttag is illúziókat táplál és a szocializmusban való átmenet korszakát rövidnek, konfliktus nélkülinek véli. Ezért értetlenül állnak életünk sok — gyakran ellentmondásos — jelenségével szemben. Ebben a krrszakbari fokozottan Igaz az a lenini tétel hogv az eszmei-»olitikai egvséaet minden új következtetés és lépés kapcsán őszinte nyílt eszmecserében kell nap mint nap újra megteremteni Azokkal vemben, akik nem értik a párt politikájának egyes részleteit, a türelmes megilyen eredményekkel, színikultúránk az elmúlt időben sok kiemelkedő produkcióval gazdagodott, s külön elismerésre méltó az az erőfeszítés, amivel a vidéki színházak a mai magyar dráma ügyét szolgálták. Zenei életünkben méltó helyre került a Bartók-hagyomány, és a XX. század zenéje: zeneművészetünk több új magyar opera sikerével dicsekedhet. Képző- és iparművészetünk különösen a monumentális szobrászatban, a képgrafikában és az iparművészet több ágában ért el jelentős eredményeket a legutóbbi időben. A beszámoló feltárta a kulturális életben tapasztalható negatív jelenségeket, s rámutatott: Kulturális politikánknak elvileg és gyakorlatilag egyaránt világosabbá kell tennie, hogy mi amellett állunk ki, hogy szocializmust építő népünknek szocialista kultúra kell. Továbbra is minden erőnkkel támogatjuk a széles tömegekhez szóló, szocialista szellemű, humanista alkotásokat. A televízió, a rádió, a sajtó, az ismeretterjesztés és népművelés munkájában ezek terjesztésének és propagálásának kell az eddigieknél határozottabban érvényt szerezni. Támogatjuk azokat az útkereséseket, kísérletezéseket is, amelyek a szocializmus eszmekörén belül keresik az újat. Kiinduló szempontunk ebben az esetben is elsősorban a mondanivaló, az eszmeiség és nem a megszokott formákhoz való ragaszkodás lesz. Az eddigieknél határozottabban kell visszautasítani a politikailag ellenséges, antihumanista és a közerkölcsöt sértő alkotásokat A párt feladata, hogy eszmei irányítással erősítse kultúránk szocialista vonásait, biztosítsa további fejlődését győaés a helyes és a célravezető módszer Voltak azonban elenyésző számban olyanok is, akik tudatosan szemben álltak a párt politikájával és a frakciózás útjára léptek. Az ilyen párttagokkal a szervezeti szabályzat rendelkezéseinek megfelelően határozottan jártunk el, pártbüntetést kaptak, vagy súlyosabb esetekben eltávolítottuk őket a párttagság soraibői. Kádár János ezután arról beszélt, hogv felmerülnek a pártéletben a párt vezető szerepének gvengüléséről szóló vélemények ls. Az. e kérdésben folytatott viták részben a párt vezető szerepének különböző megítéléséből fakadnak. Vannak, akik a vezető szerepet úgy értelmezik, hogy a legapróbb részkórdéaekben is a pártszerveknek kell dönteniük, és az állami, társadalmi szervek szerepe csupán a végrehajtás. F.z. helvtelen nézet. A Párt vezető szerepének ez a felfogása oda vezetne, hogy elsorvadna az állami- és tőmegszervezetek önállósága, felelőssége. — Mások a vezető szerepet azonosítják az erőszak, a hatalmi eszközök alkalmazásával. Ez — különösen a szocializmus építésének mostani időszakában — ellentmond a pártvezetés lenini alapelveinek. Nem kevés párttag a párt vezető szerepét egves párlszevezotek szerepével és hatáskörével azonosftia mások abban látják a párt vezető szerepének feltételét, hogy minden vezető beosztást párttagok foglaljanak el. A párt vezető szerepe mindmütt érvénvesül. ahol megvalósul politikája. A párt határozatai esetenként és helyenként nem valósulnak meg elég következetesen, sőt néha el is torzítják azokat. Ahol nem a Párt politikáját valnsitiák meg. ott non lehet a part vezető szerepéről beszélni. Ebben az értelemben és helyileg előfordul — és nem is egy-két esetben —, hogy a párt vezető szerene nem érvényesül. Mégis egves kivételes ewfekből általánosítani hiba. a helvi problémákon lehet és kell is változtatni. De a problémákat nem lehet összetéveszteni az alapkérdéssel. azzal, hogy az országban a párt vezet és meg is valósítja politikáját. Az utóbbi időben hallottunk a nemzetközi hírek között olyan nézetekről, amelyek a centralizmus elvének szükségességét vitatják a munkásosztály forradalmi pártjában. Másutt a párt funkcióját megfoghatatlan eszmei irányításként kezdik értelmezni. Arról a torzulásról nem beszélve, ahol „kulturális forradalom" címén iskolás gyermekeket vezetnek rohamra pártszervek és pártszervezetek ellen, úgymond, „megtisztítási" célzattal. Mi a pártok közötti tapasztalatcsere szükségességét és helyességét elismerve és az egyes pártok önálló véleményét tiszteletben tartva, hangsúlyozni szeretnénk saját pártunk álláspontját a párt vezető szerepét érintő nézetekkel kapcsolatban. A magyar munkásosztály és a dolgozó nép történelmi tapasztalatai is azt bizonyítják, hogy a kapitalizmus elleni következetes harc, a szocialista építés csak marxista—leninista, a demokratikus centralizmus elve alapján felépített és működő kommunista párt vezetésével folyhat sikeresen. Pártunk nehéz harcokban szerzett tapasztalatai bizonyítják, hogy azok az erők, amelyek a párt szervezetei helyett vagy azokkal szemben valami más erőre támaszkodva akarják — úgymond — erősíteni a munkásosztály hatalmát és annak vezetését valójában veszélyeztetik a munkáshatalmat a szocialista építést A pártmunka és a nemzetközi munkásmozgalom időszerű kérdései i 4