Délmagyarország, 1966. november (56. évfolyam, 258-282. szám)

1966-11-27 / 280. szám

Utazás a művészei országútjain j™ Az impresszionizmus ÚJ VERSEK 1 SASS ERVINOszi vázlatok Hej-hai, lestvér Sokszor halljuk a festészettel kapcsolatosan, hogy bizonyos képekről azt mondják a hozzáértőbbek: impresszionista kép felfogása impresszionisztlkus. Szó esik arról is elég gyakran, hogy nem elégedhetünk meg az olyan állásponttal, amely nem megy túl az impreszszionizmuson és így tovább. Olykor jó lenne pontosan tudni mi is az az impreszariosrizmusT Maga a szó Is elárul valamit, impresszionizmus a benyomások Irányzatát jelenti. Legtipikusabb képviselője Claude Monet. Vegyük eló hát egyik festményének legalább szürke reprodukcióját, és próbáljunk kissé közelebb férkőzni a problémához. Az igazság az, hogy nincs ezen az Itt közölt képen semmi különös, természetes, ma már régóta szokott festményszerü ábrázolása egy egyszerű tájnak. Mi Szegeden egy kicsit otthonosan it érezzük magunkat, ha ránézünk: a Szajna Argenteuilnél olyasfele lehet, mint a Tisza a mi közelünkben. A nap csendesen süt, a felhók békésen úszkálnak az égen, nem zavarjók meg a nyár derűjét. A víztükör éppen csak a folyó mozgásán törik meg, rendre csobbanó hullómsorokban, a hídfő, a hid pillérei, a túlpart fái, épületei, ha rezegve is, de visszatükröződnek ezen a fénylő felületen. Mi, akik jól ismerjük Nyilasy Sándor, Károlyi Lajos festészetét, nem találunk ebben semmi különöset, semmi szokatlant. Magában véve a festőnek az az eljárásmódja, hogy egymás mellé apró, váltakozó színű ecsetvonásokat fest, az tehát, hogy nem dolgozza el szép simán a festek felületét, mjnt a múlt század el só felében tették Markó Károly, vagy Barabás Miklós — ezen ma már senki sem csodálkozik. Persze kevesen tudják, hogy ez a foltokra osztott eljárás valamikor milyen felháborodást váltott ki a nézőkből. Olyat, mintha csak ma a mázoló akarna nekünk egyenetlenül mázolt bútort átadni. Bizony nem fizetnénk érte. Az impresszionisták olykor közel is jártak az éhenhaláshoz. Persze nemcsak alaki kérdések okozták a kortársak felháborodását. Az akadémikusok a jól jövedelmező művészetpolitikai konvenciót védték velük szemben, a közönség sértve érezte magát, mert olyat tártak elé, amit a régi szemüvegen át csak rosszul lehet látni. Miért bomlasztotta fel hát Monet. Renoir. Pissarro, majd Monet hatására Manet és még néhányan a régi jól bevált festési hagyományt? A munkamegosztás fejlődésével a művészet rég különvált az ipartól, nem remekbekiszult munkadarabot akart, hanem szellemi állásfoglalást akart kifejezni. Sem a munkamódszer, sem az életstílus nem volt töbMONET FESTMÉNY! bé a régi. Az impresszionistákat jobban érdekelte az akkor modern tudomány színelmélete, mint a festészet kézműipari hagyományai. Az Impresszionisták is ecsettel festik s képet vászonra, bár jobban szeretik a világító fehér alapot, mint a hagyományos szürkét, jobban a kevesebb olajjal tört festéket, mert derűsebb színt ad, de ezek nem alapvető változások. Lényegesebb a módszer megváltoztatása. Monetnak például nem kellett műterem, a szabadban festett« képeit. A régi mesterek a szabadban vázlatokat, tanulmányokat készítettek, magát a képet műteremben festették meg. A régiek arra törekedtek, hogy a képen sok jellegzetes tulajdonságot fejezzenek ki, például a nyár vagy a tél minden fontos eseményét. Így a flamand Brueghel Tél című képén például, ahol hó is van, disznót pörkölnek, korcsolyáznak, vadászni mennek stb. Monetnak és társainak fő törekvése az, hogy ott helyben, a szabadban ragadják meg annak a pillanatnak a hangulatát, amelyet éppen akkor, éppen ott átélnek. Azért is mondjuk, hogy az impresszionizmus a múló pillanat, a véletlen jelenségek festészete. Bizonyos tekintetben tehát igazabb, konkrétebb, mint a réglek festészete, hiszen a valóságban rendszerint nincs minden együtt, ami elvileg együtt lehetne. A régiek sokszor olyan módon sűrítették egy képbe a jellegzetességeket, hogy nekünk már túlzottnak tűnne, ha mi tennénk így. Viszont az impresszionizmus ellenfeleinek is igaza van abban, hogy oz ember futó benyomással sem érhfti be, hiszen a dolgoknak nemcsak változó, múló tulajdonságai vannak. hanem vannak maradandó jellegzetességei ls. Nekünk ma sokszor jobban tetszik a „paraszt" Brueghel, mint egy >,polgári" impresszionista. Mégsem utánozhatjuk ót sem. Pedig Brueghel idején olyan forradalmi harcok voltak Flandriában — ezekre emlékeztet Till Vlenspiegel alakja — amelyekre mi nagyobb rokonszenvvel gondolunk, mint a párizsi kommün utáni kapitalista fejlődésre. Mégis a mi életünknek sok olyan eleme van, ami Brueghel idejében hiányzott, viszont az impresszionizmus idejében már megvolt. Ilven például a gyáripar, a rohamosan fejlődő technika, a nagvvárosi élet. Ml köze van az impreszszionizmus módszerének a fejlett munkamegosztáshoz, a kapitalista viszonyokhoz? Lehet-e egváltalán a társadalmi struktúrát és ezt a művészi felfogásmódot öszszefüggésbe hozni? Biznnvára. Az impresszionista világa mindinkább kitágult, a szobából kiment festeni a szabadba. F.z az egyszerű tény már önmagában is kifejez valamit abból a folyamatból, amely a közlekedés gyorsulásával, a kereskedelem hálózatainak kiszélesedésével, az emberek számára kitárja otthonuk, városuk kapuit, környezetüknek zártságát. Az impresszionizmusnak sok köze van a vízhez, a tengerhez, a folyóhoz. Előfutárait ott kell keresni ahol a hajózás, a gyarmatosítás fellendülése először törte meg a feudális viszonyokat. Hollandiában, majd Angliában. Az angol Turner tengeri képein olykor már más sincs mint atmoszféra és mozgás (bár őt még romantikusnak tekintjük). Monetra Londonban 6 volt hatással. Egyébként Boudintöl tanult, aki Le Havreban a tengeri kikötőben festett. Tűnő messzeség, tükröződés és fényvisszaverődés a tengeren olyan közeg, amelyből az általa ismert élet, mint valami káoszból származik, onnan jönnek hajók és áruk apja üzletébe is (Monet apjának Le Havreban volt gyarmatáru kereskedése), amely saját létének is alapja. F,z a szemlélet alakítja magához azután művészetében a szárazföldi tájat, a nagyvárost, az embert magát, mindent A szabadban az egyes embernek nincsen hozzámért, meghatározott, környezete, mint otthonában, munkahelyén. Az impresszionista számára az ember is környezetéhe oldódik a fény töréseiben és visszaverődései, reflexei által. Optikai elemek futó találkozásában közös nevezőre kes-ül fű, fa, szikla ember, levegő, víz. Minden rezgés csupán pontosan érzékelt színek optikai minőségének sokszorosan mérlegelt összefüggése (a színek festői, fénytől, levegőtől meghatározott értékeit szaknyelven naíőrnek nevezik.) Fokozza a színek erejét, amelyeket a kevesebb keverés így nem tör meg. Ha a divizionizmus eléri lehetőségeinek szélső határát és a kép olyan, mintha konfettiből állna, pointillizmusnsk, pontfestésnek hívják. A mi évszázadunk derekán is jelentkezik a foltfestésnek újabb formája, a tachizmus. A foltok a tachiszlák képein már nem a természetből vett megfigyelések eredményei, hanem belső indulatoknak, érzéseknek hordozói. Az impresszionizmus az érzékelés pontosságának követelményétől már Monet festészetében késői művein eljut a színfoltok költői képzeletet szolgáló felhasználásáig. s onnan a tachizmus absztrakt impresszionizmusáig vagy ha jobban tetszik: absztrakt expresszionizmusáig. Az atomizalódási folyamat művészi tükröződése ezzel el is érkezik végkifejletéig és kozmikus léptékrendbe csap át. VINKLER LÁSZLÓ A szegedi határban A Nagy Feketén már a dér lehullott a krumpliföld mind, mint a csatatér. A barázdákon csöndes eke kullog, és Csorvásról a csorda hazatér. Bus szél dúdol a kukorica szárán, csorgó levele téhöl sustorog. De dal zeng Mérges, Domaszék határán, hol a présen már sűrű must csorog, A szántáson a csoroszlya csörögve írja sorba az élet vonalát, magot hullat a zsíros barna rögbe, omig fölötte kavargón körözve fekete varjúsereg vonul át. Károgásuk havat igér maholnap, a hántolton is éhes nyúl üget. Röszke felöl szekerek bandukolnak, hordják a gazdag, színes terhüket, a paprikák bibor halom füzérét. Nem volt hiába hát a sok dolog. A rögre hullt ter^ger verejték bérét így adja meg a barna dús homok. Lezáll a csönd. A tar gally meg sem rezdül, felhők mögött kihunyt a napvilág, s a rét fölött a kék párán keresztül nagy hanggal húznak el a vadlibák. Az eget kémli ekkor már a gazda, mert a felhőt a szemhatár fellett a bukó nap pirosra sugarazta. Esőt hoz ez? Vagy csak hideg szelet?... Arca derűs nyugalmat sugárzó, a szép vetésen hogy most elmereng. S fölötte, mint as ünnepesti zászló, az őszi alkony bibor selyme leng. A parkban A november végigsepert a parkon, s holt levelet kergetett kavargón. A lombot addig csűrte és csavarta, míg mind lehullt a nedves hűs avarba. Ha kisüt a nap olykor délfelé tán, tócsákat csillant rá az árva sétány, fakó lett, mint az ég, a sárga sóder, lombbal takarta már be az október, A pad is búsong: — hát a nagy szerelmek, mint a madarak, másfelé telelnek? S hová szökött a fénybe tündökölt nyár?.., Nem pille száll, csak szép ezüst ökörnyál. Mint részeg cigány száján üvölt a flóta, az ősz bősz nótát fúj már hajnal óta. Fölsikongva, jajongva, mint a gyász lip, csak fújja az ősz a bolondulásig, örült zenész, csak fújja egyre fújja, és zeng a vad, halálos halleluja. S düllövgve, mint a gyásztoron a részeg, a bokrok, fák is vele fütyürésznek. Duhajul kurjong, hajlong a platánsor, a lomb kering, a kerti lámpa táneol. Veszett haláltánc, — most ugyan Jri bánja! s őrjöngve fújja az ősz vad cigánya mind szüajabban hársaknak, füzeknek, s a fák ezért gavallérul fizetnek. Tékozlón, mint a léha lump bolondok, aranyként szórják szét a sárga lombot. S csak egyre szórják kincsüket az ősznek, amíg egészen pőrére vetkőznek. S az ősz flótája többé meg sem csendül.'.: Hó hull a parkra puhán, nesztelenül. Halásznóta Húzd a hálót ne ereszd el ezüstpikkely ezüstpikkely harcsa kárász ponty kecsege gyere bele gyere bele fényes pikkely az ujjamon napsugárnak felmutatom szól a folyó hej-ha) testvér ezüstpikkely hová lettél ezüstpikkely eziistpikkely jókedvemből egy kis cikkely kicsi cikkely kicsi karéj szép pénzt adnak a sok halé f A folyó dala Láttam én már évezredet nem ls kettőt nem ti egyet láttam tavaszt borús reggelt mikor a nap bánatra kelt szerelmesek jöttek hozzám rejtekhely volt partom. I fűzfám Dózsa György is hogy megállt [ott mély medrembe belelátott Temes felt ment a sereg szilaj menet szilaj menet mégis hej-haj csak azért ti gyózedelmük hittem én i» Dúdoljuk együtt Dózsa Dózsa Dózsa György hogy elvesztél hogy elvesztél túztrónuson égettettél Dózsa Dózsa Dózsa György unokáid unokái azoknak is unokái Dózsa Dózsa Dózsa György nem hagynak el veled égnek vagy meghalnak vagy [megélnek Dózsa Dózsa Dózsa György GALDONYI BÉLA | Hó Takarékos ég Takarékos az ég! Csillag-kertjében Fchöfüggöny mögé Rejtőztek apró Szent-jános bogarak Takarékos az ég! Nincs lámpása fent. Csak szemed világtt Az arcod tüzel Es en lázban égek.! Takarékos az égi Hunyd le hát szemed. Álmodj hü szerelmet! Hidd! Talán igaz. Mint az éj bársonya. Takarékos az éa! Szobám vak-sötét! Benne a szenvedély Mély kútja ásít, Mégis oda vágyom. Kondorost lános A hetedik — Pech. hogy éppen most zúdult a nyakunkba ez az eső. Hát. persze: bolond is lett volna áztatni magát, csak azért, mert rám mindig várni kell. — Álljunk a sarokba. Jobban észrevesz, ha mégis idejön. — Duns<ztja sincs, hogy moziba hívtam volna. Dehát a lakására nem mehetek utána. Tudod, a nővére miatt. — Az egy irigy tyúk... De itt is akadhat valaki. — Fenét. Mindegyik párban jön. Csöngettek. A ruhatárnál is sokan tolongtak. Később bent játszani kezdték a híradót. — Kié lehet ez az üres szék melletted? — Biztos valami öreg asszonyé. — Ugyan, azok már mind itt vannak. Nézd. az én szomszédom is .,. — Pszt, hallgassanak! Mégiscsak abszurdum. — Látod, nem neveltek meg a koleszban. — Figyeld, mindig ez a kép. Fogadjunk, hogy a dzsungel fölött rögtön megjelenik a helikopter. — Na. jó, hogy eszembe juttattad. Itt a stanicli. Markolj bele, ropogtassuk az amikat! — Disznóság! Mért szórják szét a mogyoró héját? — Hihi, mert azt nem szoktuk megenni. — Klassz voltál! Vigyázz, vége, mindjárt fény derül ránk. Az ajtók újra megnyíltak. Az eső áztatta bőrkabátok avas párát hoztak magukon. Két sorral előbb, csaknem a vászon alatt (•alaki vastag hangon szólt: — Várjanak még a filmmel, elveszett a kesztyűm! A röhögés elnyomta a gong hangját is. S máris a robogó vonat zakatolása töltötte be a termet. — Csere, fiú! Hiszen te észre sem vetted! — Ugyan, ne héklizz, majd bolond leszek. — Ostoba, ki vette a jegyet? Na. faroljl Szüntelenül izegnek-mozognak. Miért nem cseréltek helyet a szünetben? — Bocsánat, elnézést, a haverom kancsal. Csak szélről lát jól. — Pardon. Igazán ne haragudjon, ebben a sötétben. Nagyon ráléptem a lábára? — Ugyan, csak az esernyőmet rúgta meg. — Nahát, ez privát szerencse. Akkor engedje meg. hogy a másik oldalra tegyem. Ez se legyen közöttünk. — Kérem. De ne társalogjon, mert figyelmeztetni fogják. — Majd halkan. Csak a fülébe, jó? Magát, pardon kegyedet érdekli ez a cinéma? — Persze, maradjon nyugton. — Igen, a kedvéért. Milyen Illatos a haja! A tenorista szőlte felesége éppen kitakarta a combját a filmen. Az erkélyen megcsikordult egy szék. Megint a vastag hang: — Mo«t már a másik kesztyűm is etúntj — Dugja a kezét a paplan alá. nézze, hogy arad onnan a meleg. 6 DtL-MAGY ARORSlAfs Yasarnap, 1966. november ZL