Délmagyarország, 1966. október (56. évfolyam, 232-257. szám)

1966-10-11 / 240. szám

j LABDARÚGÁS Első helyen a SZEGC ATLÉTIKA A i NB I B-ben már a szombati forduló ls megiepe­téssel kezdődött — amint ezt jelentettük. A Ka­posvári Honvéd Budapesten legyőzte a BVSC együtte­sét Nyíregyházán vasárnap kikapott Debrecen, s Kom­lónak és a G. MÁVAG-nak is be kellett érnie a dön­tetlennel. Ezzel szemben csapatunk ismét jó formát mutatott és a lelkes szurkológárda előtt 2:0-ra le­győzte az Oroszlányt. A küzdeniakarás és a lelkesedés megérlelt* az eredményt felkerültek a táblázat első helyére. A többi NB-s csapatunknak fekete vasárnapja volt, mindannyian vereséget szenvedtek. Sajnáljuk, mert tu­dósítóink jelentése szerint a két vereségben a játékve­zetés is ludasnak látszik. A megyei bajnokságban a Szentesi KMTE vette át n vezetést, a SZAK és az Építők győzelmével felzár­kózott az élhez, és ismét kiélesedett a feljutásért való harc. Mezolúr-Szeged! Honvéd 2:1 (0:0) Benn maradi az NB l-ben a férficsapat SZEBC—Oroszlány 2:0 (2:0) A vasárnapi mérkőzés részletedről írjunk, amikor a bajnoki tabella élére ke­rült a SZEAC? Egy talál­kozó tudósítása elsekélyesí­tené e jelentős sportese­niányt, hiszen a szurkolóik körében számosan. kissé „népiesen" — miután meg­tudták a többi NB I B-s eredményeket is — így tet­ték fel a kérdést: „Na öreg fiú. mit szólsz a SZEAC el­ső helyéhez?" Ezúttal tényleg a kifejezés szoros értelmében az „öreg fiúk" mondják el vélemé­nyüket — tudósítás helyett — a SZEAC „13-fl-es talá­latáról" — az első hely el­éréséről. Baráth János: „Amikor annak Idején mi is kies­tünk az NB I-ből. az NB II­böl szinte „visszasétáltunk" a legjobb labdarúgó-együtte­sek csoportjába. Az NB I B­ben a vártnál erősebb, szo­rosabb a mezőny, alkalmaz­kodni kell az itteni játék­modorhoz és bizony meg kellett küzdeni a most el­éld eredményért. Bizonyítja ext az is, hogy a SZEAC most 29 ponttal az első és az utolsó helyezettnek pe­dig 19 pontja van! A meg­fiatalított csapat — példá­ul a tehetséges Kozma, Pusztai, Várhelyi, Csömör — beváltotta a hozzáfűzött reményeket, s ha az együt­tes továbbra is lelkiismere­tesen készül a mérkőzések­re, akikor osztályzé nélkül visszakerül az NB I-be". Mészáros Károly: „Vall­juk be őszintén, csak titok­ban bíztunk abban, hogy az első négy közé bejutunk. A kiesett csapatnak idő kell, hogy asszimilálódjon a más típusú együttesekkel szemben: és ez sikerült A Játékosok felnőttek a fel­adatokhoz és most már nem szabad „kiénekelni a szánk­ból a sajtot". Nagyobb lett a harci kedv, az önbizalom és kedvező a további sor­solás is. Amennyiben a hát­ralevő hat mérkőzésen — három idehaza lesz — még legalább nyolc pontot meg­szerez a SZEAC, bajnak lesz". Bánáti János: „Az együt­tes játéktudása az NB I B többi csapata fölött áll. Ez indokolja az első helyet. A kezdeti sikertelenségek mi­att a SZEAC nem veszítet­te el a kedvét és ez meg­hozta a gyümölcsét. Sőt már előre is kell gondolni. Mi, „öreg fiúk" árgus sze­mekkel figyeljük a „helyi" tehetségeket, mert vélemé­nyem szerint úgynevezett saját nevelésű játékosokkal lehet elsősorban erősíte­ni..." Rábai László: „Az utóbbi három mérkőzésen négy gólt lőttünk,' egyet sem kaptunk, javult a gólarányunk ós ez­zel vagyunk elsők. Különö­sen örvendetes, hogy felja­vult a védelem, s a mos tár­ni sikeres szereplés alapja a jó erőnlét. A fiúk átérzik, mit jelent az első hely, hi­szen a 14. helyről küzdöt­ték fel magukat. Természe­tesen minden tőlünk telhe­tőt megteszünk, hogy ezt az előkelő helyet meg is tart­suk. Nem lesz körmyű, mert például a hétfői, budapesti értekezleten még a nyolca­dik csapat képviselője is úgy nyilatkozott, hogy bele akar­nak szólni a feljutás kérdé­sébe. Csapatunkban azonban hosszú idő után létrejött a baráti, közösségi szellem és érezzük, visszaszereztük a régi közönségünket. Bízunk abban, hogy a szurkolók további, még fokozottabb tá­mogatásával el tudjuk érni közös álmunkat: újra az el­ső osztályban játszhatunk". Markovits Tibor 1. Szexed !. BVSC »• Fger 4. Debrecen 5. G.'MIVAG 6. Oroszlány 7. Komló 8. Sz.-fchérv. 9. Szombatig 10. Szállítók 11. Budafok 18. Ny .-háza 18. Miskolc 14. MAV-DAC 15. Kaposvár 16. Egyetértői További NB I B osztálvú ered­mények: Nyíregyháza—Debre­cen 2:0 (1:0). Székesfehérvár— Egyetértés 4:0 (4:0) MAV-DAC— Komló 3:3. Budafok—Eger 2:3 (1:3). Miskole-Ganz-MAVAG 0:0 Szombathely—Szállítók 1:0 (0:0). Mezőtúr, 400 néző. Vezet­te: Boronkai (Kecskemét). Az első félidőben inkább mezőnyjáték folyt, mezőtúri fölénnyel. A „nagyobb" eseményekre a második fél­időben került sor. A 15. percben tizenegyeshez jutott Mezőtúr, de a lövést Bor­bély kivédte. A 25. percben egy kapufáról kipattanó lab­dát Véber az alapvonalon túlra akart fejelni, de az a kapu felső sarkában kötött ka. öngól! 1:0. Pár perccel ké­sőbb Sándor egyenlített 1:1. Mezőtúr győztes gólja köz­vetlen a befejezés előtt esett. A jobbszélső elfutott a lab­•úrra IRI BE.TS) £ •rum C5F55S8 T dával, de Szalay lekeresz­tezte, és szabályosan az alapvonalon túlra rúgta a labdát. A mezőtúri játékos közben „bedobta magát" a 16-oson belülre. A bíró to­vábbot intett, majd pár má­sodperc elteltével a 11-es pontra mutatott. A büntetőt Mezőtúr értékesítette. 2:1. 1. Kecskemét 25 13 10 2 43:19 36 2. Martra 25 15 6 4 36:17 36 3. M.-kováésh. 25 15 6 4 37:23 36 4. Bcs. Honv. 24 12 9 3 38:18 33 5. Szeg. Honv. 25 15 3 7 38:21 33 6. Kiskunhalas 25 11 7 7 42:35 29 7. Mezőtúr 25 10 6 9 31:29 26 8. Kai. VTSK 25 7 9 9 23:31 23 9. Orosháza 25 8 6 11 29:33 22 10. Mezőhegyes 24 8 5 11 30:42 21 11. Szeg. Sp. 25 6 5 12 26:37 21 12. BCS. VTSK 25 7 6 12 33:29 20 13. *al. Honvéd 24 8 4 12 40:38 20 14. Makó 25 5 8 12 20:35 18 15. Tiszaföldvár 24 3 6 15 23:50 12 16. Csongrád 25 2 6 17 14:18 10 További eredmények: Békés­csabai VTSK—Csongrád 3:0 (2:0). Martfű—Orosházi Kinizsi 2:0 (1:0). Makó—Mezökovácsbáza 0:1 (0:0). Kalocsai Honvéd-Me­zőhegves mérkőzés elmaradt. Kecskemét—Kiskunhalas 4:2 (1:1). A B. Honvéd—Tisza föld­vár találkozót elhalasztották. A hét végén sorsdöntő ta­lálkozón vett részt a szegedi férfiválogatott. Nem keve­sebbről volt szó, mint arról, hogy bent tudnak-e maradni a számukra kétségtelenül igen erős és a legjobbakat Megye! eredmények Gulyás Mária magában fogtoló NB I osz­tályban. Bár az Újpesti Dó­zsától 137:74 arányban ki­kaptak, de Debrecen 122:89 pontarányú legyőzésével biz­tosították bennmaradásukat. Szeged atlétáinak jobb he­lyezései. 400 m: 2. Süli 50.7, 5000 m: 2. Huszár 15:08.6, 10 km gyaloglás: 2. Nóvák 47:38.8, 3000 m akadály: 2. Sárkány 9:53.6, hármas: 3. Gulyás 14,12, súly: 3. Török dr. 14,06, diszkosz: 1. Tégla 52,79, kalapács: 2. Trényi 55,44, 4x100 m: 2. Szeged 44,1, 4x400 m: 2. Szeged 3:26.2. A másik sikert az NB X B-ben szereplő női atlétáink itthon érték el kettős győ­zelmükkel. Ez a Bp. Vörös Meteor ellen 66:51, Békés­csaba ellen pedig 68:49 arányban sikerült. A szegedi leányok vasárnapi kiemelke­dőbb eredményei. 200 m: 1. Marosváry 26.8, 80 m gát: 1. Antalné 13.2, magas: 1. Sáti 150, 2. Várkonyi 150, súly: 1. Gulyás 11,96, 4x100 m: 1. Szegedi válogatott (Antalné, Puskás, Bartal, Marosváry) 50.6 megyei fel­nőtt csúcs! Monostori Tibor Kistelek—Móravárosi Ki­nizsi 2:2 (1:1). Kistelek. Mind a kétszer a hazai csapat szerzett vezetést, de a Ki­nizsi a hajrában fölénybe került és könnyen nyerhe­tett volna. Góllövő: Kordás, Bischoff, Illetve: Nádudvari, Rajcsányi. Szegcdi Építök-j-Dorozsma 1:0 (0:0). Dorozsma. Az első félidőben nagy szél zavarta a játékot. Szünet után fö­lényben volt az Építők. A mérkőzést eldöntő gól a má­sodik félidő 31. percében esett; Tóth Gy. nehéz szög­ből talált a hálóba. Szegcdi AK—Szentesi Víz­mű 5:0 (2:0). Újszeged. Kö­zepes színvonalú mérkőzé­sen a hazai csapat a látot­tak alapján több góllal is győzhetett volna. A szente­siek védekezésre rendezked­tek be és ezzel eleve felad­ták a pontszerzés lehetősé­gét. Góllövő: Nagy Zs. (2), Polyvás, Orovecz, Lippai. Szentesi KMTE—Hódmező­vásárhelyi Honvéd 2:0 (1:0). Szentes. Góllövő: Gazsi (2). Szegedi EAC II.—Űjszegc­di TC 3:1 (1:1). Szeged. Hódmezővásárhelyi ME­DOSZ—Hódmezővásárhelyi Textiles 0:0. Hódmezővásár­hely. 1. Szt. KMTE 21 15 2 4 35:12 32 2. Sz. Dózsa 21 15 3 4 30: 8 31 3. SZAK 21 18 9 2 31:11 29 4. Sz. Építők 21 11 5 5 25:12 27 5. Móravaros 21 11 4 6 39:24 26 6. H. Honvéd 22 8 7 7 29:26 23 7. II. MEDOSZ 24 8 6 7 33:25 22 8. UTC 28 8 5 7 32:22 21 9. A'sóváros 20 6 7 7 22:24 19 10. H. Textil 21 5 8 8 15:25 18 11. Szentesi V. 21 5 2 14 23:44 12 12. Kistelek 21 2 8 11 15:49 12 13. Dorozsma 29 3 5 12 15:43 1» 14. Sz. ' Textil 21 2 5 14 16:44 9 Versenyen kívül: SZEAC n. 24 22 2 - 198:28 46 SZVSE n. 24 6 6 18 39:44 18 ÖKÖLVÍVÁS Küzdelem helyeit fegyelmezetlenség Vasárnap a Rókusi Torna­csarnokban a Szegedi Dózsa —Hódmezővásárhelyi Vasas területi CSB-mérkőzésen a vendégek nem tudtak teljes csapattal indulni. A szabá­lyokban a bajnok^ mérkőzé­sekre előírt 7 főt a vásárhe­lyiek nem tudták biztosíta­ni, mert a légsúlyú Nóvét az ügyeletes orvos nem en­gedte indulni s így csak 6 versenyzőjük mérkőzhetett. Mivel a szegediek csapata ugyanekkor teljes volt, a ta­lálkozót a Dózsa 20:0 arány­ban megnyerte. KOSÁRLABDA Egy győzelem - három vereség 24 14 24 11 24 12 24 11 24 10 24 8 « 11 7 9 9 4 9 3 5 11 5 10 7 6 6 7 9 43:31 29 6 34:30 29 7 36:39 29 7 40:30 28 8 35:26 26 6 23:19 26 8 42:33 25 10 31:26 23 7 31:31 23 8 18:28 23 11 38:34 22 12 26:33 21 8 24:36 21 9 28:36 20 11 31:45 20 11 25:28 19 Vasárnap újabb bajnoki váriak és 58:58-ra alakult a Pécsi VSK—Sz. Postás mérkőzéseket vívtak a szege- végeredmény. Ekkor 5 per- 66:37 (39:18). NB Il-es női di NB-s kosárlabda-csapa- ces hosszabbítás következett, csapatunk most sem tudott tok. Ez a forduló nem volt s ebben a' szegedi csapat megfelelő teljesítményt rvúj­szerencsés, mert csak a alulmaradt. tani SZEAC női együttese győ- SZEAC—BP. MNB 64:17 • zött. . (37:8). Az NB Il-es női mér- A Romániában megrende­NB l-es férfimérkőzésen kőzésen izgalmat mindössze zett női kosárlabda Európa­Budapesten: csak egy egér okozott, amely bajnokságon szereplő ma­VTSK—SZEAC 78:66 (44:35). a SZEAC leányok cserepad- gyar csapat a kilencedik hé­ja alól előbújva szétrebben- lyen végzett tette a játékosokat R. Z. RÖPLABDA Csoportelső a Kender és a Spartacus Kiskunfélegyházi Vasas—SZVSE 3:2 (2:1) A mérkőzés elején kiegyen­lített küzdelem folyt s a hazaiak csak fokozatosan tudták kihasználni a hazai pálya előnyét Győzelmüket a jól küzdő szegediekkel szemben biztos távoli dobá­saiknak és magassági fölé­njmknek kösrönhetik A leg- Sz Kender—Bp. Spartacus játszott NB Il-es női mér­jobb dobok: Hegedűs 26, Ka- 3;0_ (14,1,10). a szegedi torna- kőzésen a hazai csapat a torra 15 illetve: Hoöy 19, csarnokban rendezett mér- vártnál könnyebben szerezte Faragó 16, Schmidt 11. kőzésen a szegedi NB l-es meg a győzelmet. Az erős Kaposvári Honvéd—Sz. c^pat jó játékkal megérde- szél a játék szépségét befo­Postás 70:67 (29:32). NB Il-es meUen győzött. Jók: Miklós, lyásolta. A szegediek közül férfimérkőzes. Az első fél- Molnár és Zsiga, illetve: Siri. Tóth, Patik és Halál játszott Sz. Spartacus—Bp. Ferro- 3 legjobban. A vasárnapi forduló győ­időben a szegediek szerezték meg a vezetést a második félidőben azonban nagyobb glóbusz 3:0 (10,9,4). A Tisza­szerencsével dobtak a kapós- parti gimnázium udvarán le­Kiskunfélegvháza, 800 né­ző. Vezette: Igaz. SZVSE: Simái — Kelemen. Thékes, Hájas — Farkas, Katona — Halász, Bite, Kársai, Szamos­völgyi, Tihanyi. Az első negyedórában ki­egyenlített játék folyt, mind­két kapu előtt akadtak gól­helyzetek. A 12. percben a jobbfedezet Adám, a kapu bal sarkába lőtt: 1:0! A gól után a vasutasok lendültek támadásba és a 18. percben kavarodás során Halász kö­zelről a kapuba továbbított. 1:1! A 35. percben sikerült a hazaiaknak újra megsze­rezniük a vezetést A második félidő első ne­gyedórájában az SZVSE sok szép támadást vezetett és sikerült az egyenlítés. A 16. percben gyors Bite— Karsai—Tihanyi összjáték után a kiugró Halász 15 méterről védhetetlen gólt 1 'tt. 2:2. A gól után a hazaiak nagy erőfeszítéseket tettek a győzelem kivívásáért. So­kat támadtak, és ezek során a 25. percben Vass lesről in­dulva Sahin I.-hez továbbí­tott aki 10 méterről élesen lőtt a hálóba. 3:2! Közepes színvonalú, erős iramú mérkőzést hozott a ta­lálkozó, amelyen a játékve­zető nem állt mindig fel­adatának magaslatán. Hely­telen ítéleteivel általában a vasutasokat sújtotta. Döntet­len igazságosabb lett volna. Solti Mihály NB n J. Kecskemét 27 14 8 5 56:23 36 2. Szoln. MAV 27 15 6 6 53:30 36 3. Bp. Spart. 27 16 4 7 37:2C 36 4. Bp. Előre 27 13 9 5 17:24 35 5. Na!;yl)9(. 27 14 4 9 39:39 32 6. B.-csnhn 27 12 7 8 39:32 31 7. Pénzíl-yrtr 27 12 5 10 47:"8 29 8. Borsodi B. 27 10 7 10 39:31 27 9. Gyula 27 11 5 11 39:12 27 10. SZVSE 27 12 3 12 39:'5 27 11. Szoln. MTE 27 9 7 11 34:47 25 12. MGM Debr 27 7 8 12 85:12 2> 13. Jászberény 27 10 2 15 31:45 22 14. Sálg. KSE 27 8 6 13 28:4t 2'! 15. Kiskuni. 27 8 5 11 33:59 21 16. KISTEKT 27 5 10 12 31:'9 20 17. Creléd 77 7 5 15 17-55 19 18. Mlsk B. 27 6 7 11 34:53 19 K'STEVT—Gyula 2:2 (1:1). Salgótarján—r -.-löd 9:4 (1:8). Bn. Spartacus—Békécrcba 2:0 (1:0). Nagybátonv-Szo'nokt MTE 3:1 (1:0). Debrecen—Pénzügyőrök 20 (1:0). Szolnoki MAV—Bn. Előre 1:1 (1:9) Kecskemét—Jász­berény 2:0 (0:0). Miskolc—Bor­sodi Bányász 0:0. kbzilabda 1 flz Eoilők nyerte az NB Il-es rangadót Sz. 25:19 -Makói VSE sodik félidő közepéig a sze-Epitők (12:3). Szegedi Építők tetszetős és Előréből: Fülöp és Kővári. zelmeivel mindkét csapat megerősítette csoportjában az első helyét A Szegedi Kender a három részre osz­tott NB I harmadik csoport­jában, a 9—14. helyért mér­kőzik most az őszi idényben. (Tavasszal a szokásos beosz­tás szerint mérkőztek a csa­A versenykiírás szerint azonban a vesztes csapat­nak meglévő versenyzőive! ilyen esetben is ki kell áll­nia, barátságos mérkőzésre. A veoidégek azonban ezt ar, előírást meglehetősen szabo­tálták, egyetlen ütésváltás nélküli mérkőzésfeladások­kal és „nagy jelenetekkeL" Ez az eset nemcsak a pon­tokat vette el a vendégcsa­pattól, de rendkívül kelle­metlen helyzetbe hozták m rendező egyesületet is, ve­szélyeztetve ezzel más talál­kozók iránti érdeklődés in­tenzitását A csalódott sze­gedi közönség joggal kérdezi a Megyei ökölvívó Szövet­ségtől, hogy ennek a sport­szerűtlenségnek milyen kö­vetkezményei lesznek... Új erőpróbák előtt A hónap végén újabb nemzetközi feladatokat kell megoldania a magyar lab­darúgásnak. Október 30-án, a hagyományc® magyar— osztrák mérkőzésre kerül sor, ezt megelőzőleg pedig októ­ber 24-én a B-válogatott utazik a Koreai Népi De­mokratikus Köztársaságba, két mérkőzés lejátszására. A szakvezetés már kidol­gozta a felkészülési terveket Kijelölték a különböző ke­reteket is, az A keretből ter­mészetesen a héten hiányoz­nak mér a Lisszabonban Európa Kupa mérkőzést ját­szó Vasas-labdarúgók. A B csapatba meghívást ka­pott Tichy Lajos, a Bp. Honvéd csatára is. A válo­gatott játékos azonban csa­ládi okokra hivatkozással le­mondta a szereplést Újszeged. A gedi csapat vezetett. Jók az gjj^ "apján ^'kiültek * a csoportokba.) gólratörő játékát már az el­ső percekben siker koronáz­ta, és az első félidőben na­gyobb előnyre tettek szert. A második félidőben feljött a makói együttes, de a nagy gólkülönbséget nem sikerült kiegyenlítenie. A makóiak játékára a sok kihagyott gól­helyzet volt a jellemző. A másik NB Il-es férfi­csapatunk a Szegedi Előre a KISTEXT együttese ellen játszott és 16:13 arányban vereséget szenvedett A má­így keireü volna tippelni! 1. Bp. Honvéd—Vasas x 3:3 2. FIC—Tatabánya x 1:1 3. DVTK—Pécs 1 2:0 4. SB1C-Ü. Dózsa 2 1:4 5. Dunaújv.—Csepel 2 0:3 6. Nylrcgyh.—DVSr 1 2:0 7. Sz.ékesf.—Egyetértés 1 4:0 8. Szeged—Oroszlány 1 2:0 9. S-ombath.—Szállítók 1 1:0 10. Pécsi Bányász—PVSK x 2:2 11. Kap. Kiulz-l—Autóbusz x ':) 12. Sopron-ZTF. X 2:2 13. Dombóvár-Fszíergon- x 0:0 + l: 14. Pápa—Budai Sp. 2 3:4 13 találatot 2 pályázó ért el. nvereménv szelvényenként a nvereményll'etélc levonása után 180 309 forint. A 13 találatot elért fogadók közül az egyik plusz 1 mérkő­zést i.s eltalálta. Nyereménye a Jutalommal együtt a nveremény­illeiék levonasa után 448 604 fo­rint. 12 találatot 51 pályázó ért el. nyereményük. szelvényenként 4714 forint. 11 találatot 822 pályázó ért el. nyereményük szelvényenként 290 forint. A 19 találatos szelvények szá ma 6090 darab, nyeremény szel­vényenként a nvereménvilleték levonása után 59 forint. Az 1009 forinton aluli nyere­mények kifizetésére október 15-től. az 1000 forinton felülieké­re október 20-tól kerül 6or. (MTI) DÉL-MAGYARORSZÁG A Magyar Szocialista Mnnkáa­pár> Csongrád megvel és Szeged városi bizottsága és a -anács lapja. Megjelenik hétfő kivitelével mindennap Szerkeszti a szerkesztő bizottság Főszerkesztő: dr I.őktts Zoltán, Szerkesztőség! •tzeged Mnffvar Tanácskőzté—a sáe útja 10 Telefon: 85-95. 30-M Elszakat tel-fon: 35-06 Kladla a Csongrád Megyei ' Laokládé Vállalat Felelős kiadó: Ke ács László Kiadóhivatal; Szeged. Mrcvar Tao 1 skőztársa­sáa útja 10 Telefon: 35-00 31-19 'Beküldött kéziratokat nem őr. zünk meg és pem adunk vissza.) A laoot nyírnia a Szegedi Nvomda Szeged Ftjiiesv v-m-szkv u 28 sz INDEX 29 053 Terlesztik a Csongrád mgevel postahivatalok E9 Jfizetési dll rev hónapra 12 "t Előfizethető bármely postahivatalnál és kéz­besitJnéL 6 DÉL-MAGYARORSZÁG Csütörtök. 1966. október IX

Next

/
Oldalképek
Tartalom