Délmagyarország, 1966. október (56. évfolyam, 232-257. szám)

1966-10-23 / 251. szám

(ismtftsgy lajos Érzem a téli szeleket Hámlik a szolpáll vakolat szivemről; ami szép volt csupa elfáradt zokogás csupa jaj csupa kék folt hullnak az őszi levelek beterítik a földet érzem a téli szeleket éltem hoz-e még zöldet felködlik lágyos alakod lebben lánykori képed szivem utána csavarog lesve akkori lépted korholom érte eleget húsz éves vem lehet már régen nem sárkányt ereget mögöttem az a sok nyár amitől lettem öregebb s hiába takarództam csókokba egyre nehezebb megifjodnom a borban hámlik a rákent vakolat szivemről: ami szép volt csupa eltitkolt zokogás csupa jaj csupa kék folt. CSANADY JÁNOS Nyárvégi lap Már lassan Itt az ősz. A magány lezárja az évet. Minden kapu lkitárva; mint kihillt pajta-ajtók, lengenek. Keresztül vágat a [huzat a tájon csendesen. Szép. szomorú eső konoklik, zsebbe kerülnek a monoklik, hogy meg ne ázzanak. Libák, libák kavarognak. varjak kárognak. Hált sirály-csapat, kíséri sz üres hajót. Nincs ntas, nincs galacsinnlamizsna, esökkent az idegenforgalom, elvándorolt a turista, a gólya, a fecske, a nyári cirkusz sátor, a gyáva oroszlán is a bátor majom. Loccspoccs a járdán. Medrében leng a Balaton árván, mint utolsó levél kihűlt vulkánok galagonya-ágán. öravec János "Szemben ülnek egymással a padlótlan. földes konyhában. Hallgatnak. Az öreg nézi a fiát, saját vonásait keresi az arcán, de sikertelenül. Rekedt hangján megszólal: — Elhíztál, mióta igazgató vagy. Ezt az autó teszi. Máskor az öreg ilyen kijelentésére a már férfikor derekán járó fia elnevette volna magát. Most azonban meg sem rezdül az arca. Nézi az apját, akinek ősz a haja, bajusza és néhány napos szakálla. Nézi az öreg agyonfoltozott ruháját, rövid lábait, melyek alig érnek le a székről a földre. Később a ház gerendáira téved a tekintete. melyeket sok-sok évvel ezelőtt vágtak, faragtak ki. Látja, hogy a régi bútordarabok belesüppednek a konyha földpadlójába. A századfordulón készült öntöttvas fazekak, lábasok mozdulatlanul nehezednek a téglából rakott tűzhely kihűlt platniján. Fából faragott sótartó lóg felettük a falon, melyet tüzes vassal, égetéssel cifráztak. Az ellipszis • lakú lavórban mozdulatlanul áll az enyhén szappanos víz, a talpas, kerek farámába szorított borotválkozó tükör a fehér falra veti a kis ablakon beszökő öszi nap gyenge fényét ' — Nézze, apuka! Most már, hogy nyugdíjba ment nem kellene dolgoznia. — Ezt már mondtad — kapja fel a fejét az öreg. — Inkább azt mondd meg, hogy miért — Dolgozott már eleget egész életében — mondja rábeszélően a fia. — Pihennie kellene. Kímélni az egészségét. — Nincs énnekem semmi bajom — vágja rá az öreg és gúnyosan néz a fiára. — Remélem, nem akarod azt mondani, hogy túl sovány vagyok. — Nem, nem akarom. Apuka mindig ilyen vékony volt de izmos, szívós — szólt hirtelen közbe a fia. — A. kövérség nem mindig egészség — int az öreg a fiára. — Inkább te törödj többet az egészségeddel. — Nincs nekem se semmi bajom — mondja idegesen a fia.— Abbahagytam a cigarettázást és egy kicsit elhíztam. — Egy kicsit tényleg elhíztál — mondja az öreg és ravaszkásan mosolyog. — Apuka is meghízna, ha letenné a pipát. — Én? Soha. A munka nem hizlal... — És Ha a pipa mellé letenné a munkát is? — Aat. már nem! Az igiazgató idegesen megmozdul a széken, amely megreccsen alatta. Hirtelen kimondja, amire készült: — És azzal nem törődik apuka, hogy én rólam mit beszélnek itt a faluban? — Mit beszélnek? — kéréH az öreg és megszigorul az arca. — Hát azt — nyel egyet az igazgató —, hogy nem törődöm magával, pedig támogathatnám egv kis pénzzel, hogy magának ne kelljen öreg korában munkára kényszerülni. Az öreg már áll is fel. Magára teríti a kabátot és kimegy a konyhából, de nyitva hagyja maga után az altot, mintha hívná a fiát, jöjjön utána. Az igazgató érzi. hogy nem kellett volna ezt kimondani. Idegesen felhajtja a fél pohár bort és az öreg utan megy a ház elé, a kertbe és leül az apja háta mögé egy fatuskóra. Csendes a kora ősz! és koraesti falu. És ebbe a csendességbe szinte belesimul az öreg nyugodt hangja. Felvesz egy száraz rögöt, szétmorzsolja az újjai között és beszólni kezd. Most már egész nyugodt a hangja: — Mit tudsz te én rólam, fiam? Keveset. Amíg otthon voltál, kicsi voltál, hogy erről beszélgethettünk volna. Mikor meg emberré nőttél, elmentél a városban tanulni. Csak látogatóba járcal haza. Emberként nem nagyon beszélgethettünk. így hát nem érted, nem értheted, miért akarok én nyugdij.is koromban is dolgozni. Nem sok minden törté.it velem az életben. Ha leírná valaki, elférne egy lapon, mfrit ez a kis föld itt. a tenyeremen. Azt tudod, hogy a nagyapád uradalmi cseléd volt. Azt is t.udod. hogy mi hatan voltunk testvérek. Én négy osztályt jártam, aztán családfentartó lettem, mert nagyapádat elvitte a hábonj katorának. Csak háború után jött haza. Mondtam akkor neki hogy hagyjunk fel a cselédélettel. Tudod, mit válaszolt? Azt. hogy nem ie1 et, mert nem élünk meg. Akkor ezt én sem értettem még. össze is vesztünk. Én elhagytam volna akkor őket. mert utáltam a csalédsorsot Nem embernek való. Jött a Eljött aztán a szünet, Ideje Stop napsütés ígérkezett, mintha csak pótolni akarná a borongós, esős nyarat. A szőlőszemek maid kipattantak a bennük rejtőző édes nedűtől. A gazdák az eget kémlelték, no, csak még kitartson egy kicsit a jó idő! Az asszonyok pedig már napok óta készülődtek, úgy „sütkéreztek" mintha búcsúra indítanák a népet. A vezetőség, köztük István bácsi is, tervezgetett. Hogvsmint, volna jobb, gyorsabb a munka és hát hasznothajtóbb is mindegyiküknek. — Vasárnap bálát kellene iaérnl a fiataloknak, hadd legyen kedvük a közös munkához — javallotta a párttitkár, aki maga is az ifjabb korosztályhoz tartozott. — Hazabeszélsz, de igazad van — hagyta helyben az elnök. Aztán István bácsi tette le a voksot: — Ne úgy csináljuk a szüretet, mintha az orrunk vére folyna. Hanem úgy, mint régen is, hogv csak úgy zengett a szőlőhegy ilyentájt. Egv pár birgét nem kéne sajnálni az emberektől. Ne kelljen főzöeskézni külön-külön, ha már a kalácsot, süteményt nem is hagyják el az asszonyok. A többit meg bízzuk a fiatalokra, majd csináljak azok a hangulatot. Hát, csinálták is, ami azt illeti, becsületesen.' Különösen a legények, akik már előző este végig gajdolták a falut és úgv felöntöttek a garatra, hogy másnap bizony, amikor kora reggel előálltak a szekerek, esak lézengett némelyikük. Volt is mit hallgatniuk a ..nyelves-brigád" tagjaitól, akik mind egy szálig eljöttek kisegíteni a szőlősöket. De azért a munkában nem volt hiba. jól dolgoztak a puttonyosok, s győzték a hordást, nedig ugyancsak szaporan teltek a kosarak. Rozinak k«t kiszolgálója is akadt, s ő úgy tett, mintha nem venné észre a titkos versengést. Annál inkább az édesanyja. aki három sorral odébb hajladozott, de szeme folyton oda-odatévedt. ahol a lánya villogtatta kis csipedő ollóját. Nem is csúnya ez a lány, pedig az istennek sem vette fel az új holmikat, azt mondta, majd bolond lesz összekoszolni. Inkább az országjáró kirándulásra tartogatja, amit a KISE szervez a jövő hétre. De úgy látszik, így is megakadt már rajta a legények szeme. Tán az a magas szőke fiú illene jobban hozzá, egyetemista, azt. mondják, és most a szüretre látogatott haza, vagy az a másik, a sötét göndörhajú, aki a gépműhelyből jött át segíteni a szüretelőknek? Ki tudja ... Mindenesetre délben, amikor pokrócokra telepedtek, s a ládákból eszkábált asztalkákon illatozott a bográcsban főtt. piroslevű birkapaprikás, a közelükbe invitálta a két fiatalembert is. Később süteménnyel kínálta őket. megjegyezve, hogy azt Rozika sütötte, amire a lány elpirult, mert a sütés-főzés még mindig gvenge pontja, hiába ösztökéli rá évek óta az édesanyja. De cz, most nem is fontos, hiszen már a bálról folyik a szó és arról, hogy va.ion melyik zenekar jön clv a Kon-Tiki vagy a Mercur, habár egyre' megv, jól játszik mindkettő. Aztán táncszámokat soroltak, de az olyan volt számára, mintha ismerd len nyelven beszélnének előtte. Nem is figyel nagyon oda. Inkább a szomszédok felé lesett, ahonnét kíváncsi pillantások röppentek felélük, s jólesően fedezett fel azokban némi irigységet. No, persze, szüretelni mindenki tud, de azért a legényfogáshoz mégis csak érteni kell. forradalom és én elmentem voroskatonának. De mire vége lett az évnek, levertek minket és közben nagyapád is meghalt. A háborúból hozta magóval a betegsegef. Ezután lettem kubikos Bejártuk az egész országot Csatornákat gátakat, utakat építettünk. Persze, csak akkor, ha volt munka. Keserves kenyér és keserves vándorlás volt éz. De térin: kellet mert megszülettél te, eztán a két hugoi, aztán az öcséd is. A vándorlásnak negyvenötben lett vége, amikor öt hold földet kaptunk. De ezzel is nehezen bírtunk és örültem, hogy később megalakult a szövetkezet. Azóta is ott vagyok. Most nyugdíjba küldtek. Itthon voltam két hónapig, de aztán munkára jelentkeztem. Tudom, azt beszélték a faluban, azért, mert te nem segítesz, holott tehetméd. A nyugdíjból meg nem tudok megélni. Há nem ezért mer tem vissza a mag tarba! Csak mert tétlenül nem elnet az ember. Lassan besötetedik. Az öreg pipára gyújt, köhög, aztan ültében szembefordul a fiával. — Amit most mondok — folytatja az öreg — még nem mondtam neked. Tudod, mikor fiatal vöröskatona voltam, sokan úgy gondoltuk, a munkásember:ick nem kell tovább dolgozni. Csak kérőbb jöttem rá, hogy munka nélkül sem ember, sem szorial izmus nincs, nem lehet. Az utóbbi időben sok m rnden megváltozott, a munka azonban megmaradt. Igaz a föld most is olyan nehéz, mint volt, de a munka, az élet könnyebb lett. Nem kell már látástól vakulásig görnyedni ahhoz, hogy tisztességesen megéljen az ember. Nem kell meggörnyedve munkáért könyörögni sem. És ezt most sokan kihasználják. .. — Csak nem rám céloz, apuka? — szól közbe idegesen az igazgató. Az öreg a kezével elhárító mozdulatot tesz és mintha nem is hallotta volna a kérdést, folytatja: — ... Sokan arra spekulálnak, hogy majd más elvégzi helyettük a munkát és azt hiszik, ezzel a többit becsapják. És nem tudják, hogy saját magukat is. . . Mostanában sokan azért ülnek be az iskolapadba, hogy ne kelljen dolgozni. Hiába fordult nagyot a mi javunkra a világ, tovább kel! még fordítani rajta. És ehhez sok munka, pontos, tisztességes munka kell még. — Ez mind igaz — szólt közbe az igazgató. — Dehát magának már... — Ne is próbálj lebeszélni — áll fel az öreg. — Ne is próbálj. Elballag a fia mellett és bemegy a konyhába. Az ajtót ismét nyitva hagyja maga utón. Bort önt a kancsóból a fia poharába, aztán leül a helyére. A fia utána ión és közben meggyújtja a lámpát. 0 is visszaül a helyére, rákönyököl a viaszkos vászonnal letakart asztalra, és nézi az apját. Az öreg felveszi a poharat, int vele a fiának és kiissza a bort. A fia utánozza az öreg mozdulatát. aztán megint az arcát nézi és saját vonásait keresi. — Szólhatnál a sofőrnek, hogv jöjjön he — mond.n váratlanul az öreg. — Nem jó az, ha kint vár a kocsiban az a jóember. Az igazgató felsóhajt és a karórájára tekint. Aztán ránéz a falon egyenletes ütemben ketyegő faliórára, melynek a súlya alig észlelhető módon, de könyörtelenül közeledik a föld tóié Megköszörüli a torkát ós csak ennyit mond: Fontos. Pontosan jár... Q költészet napjai Holnap tejcződlk lie Budapesten a Költészet Naptai címmel megrendezett kulturális eseménvsorozrt, Fbből ar. alkelombnl közlünk összeállítást külföldlköHfivcndégetnk verseihői: 5sémién Kirszanov az egyik legismertebb szovlet költő. E-onyld Marfinov. a magyar líra legtermékenyebb orosz nvelvű tolmácsolója, a magyarul is tudó észt Ellen NiH és a francia Eugene Guillevlc müveiből. SFEMJON RIRSZANOV Én nem mondom... En nem mondom, hogy rám egy csepp se hulljon, s utánam jöhet már a vízözön. Hogy lesz-e még ezer és öt év múlva utamon friss nyom — van hozzá közöm! Hogy sehol se kolduljanak már félve s futhassanak mezítláb gyermekek itt, e földön, hol ezer és öt év múlva záporban áztunk, s átöleltelek. Hallottam már: csodás a bolygónk, kérem, de mit bánom, hogy vele majd mi lesz... Más hogy van ezzel, nem tudom, de nékem e földön úgy élnem nem érdemes. Radó Gjörgy fordítása LEONYID MARTINON Szeretem, s ezért... en magát szeretem s ezért a világot újjáteremtem. Vén a világ, sok millió évet. élt, sok benne a furcsa, az esetlen, a nevetséges, a suta, az á, a semmire sem használható. Nézd, a kohók lángolnak, nézd. lesújt egy kalapács, arany és ólom eggyéolvad, eggyéforrasztja a pörölycsapás. Mindennek, ami átmegy a kezünkön, kincseket rejt a gyomra — minden elektronokra esküszöm, én esküszöm minden megbontott atomra! Hát maga miért nem mosolyog reám? Haragszik talán? Vajon mit róhat nekem fel? ... Tudom már, miért neheztel: mert nem formáltam eleddig a fülönfüggőjének párját a kozmikus világenergia parányi forrásává át. Csak nyugalom, kérem, nyugalom! Előbb még meg kell gyógyítana. azt, akit eltorzított a kegyetlen erő, előbb még jogába iktatom azt, akit kisemmizett a lelketlen, s ha örökségéb" már visszahelyeztem ha törvénytelenül kirégeztettet is életre keltettem — akkor a világot újjá terem'em! Radó György forditasa ELLEN MIT Tavaszi dal Egert két felleg-hajtő ring: a nap gyönyörködve bólint, szikrázva a partra néz. Domboldalon, két nyírfa áll, mert ha a tavasz itt van már, élni egyedül nehéz. Két karcsú fenyő és odább két zelnice, csupa virág, két madár van minden fán. Fenyő tövét két kő nyomja, * párosával fut zubogva tengeren is a hullám. Hát csoda-e, hogy mi ls igy találtuk meg egymást a víg virágzásban, napfényben? S hogy azóta együtt járunk s havat és fényt együtt várunk — tgy él a szív, másképp nem. Képes Géza fordítása GtJILLEVIC Ha volna hely... Ha volna hely amely Megnyílnék végül is Ha volna hely amely Annak ki egyre megy csak Megadna néki mindent Meglátni, hogy mit is rejt Hős-volta dijaként, A végső meredek. Ki futna meg az aldozattólT Túl a láng és a kén örvényes förgetegjén. Tímár György fordító Vasárnap. 1966. oktober 23. DÉL-MAGYARORSZÁG 7