Délmagyarország, 1966. október (56. évfolyam, 232-257. szám)

1966-10-18 / 246. szám

Negyvenezer kilométer a vízen Teremkézilabda-balnokság 5M1ÍT srufli Holnap: SZVSE —Bp. Előre A hét végén a SZEAC és az SZVSE labdarúgó-csapa­ta is Szegeden mérkőzik. A SZEAC-nak vasárnap dél­után a Miskolci VSC lesz az ellenfele, a Vasutas pedig a Bp. Előre ellen már holnap, szombaton játszik. A Vasu­tas-stadionban az SZVSE— Bp. Előre mérkőzés délután 2 órakor kezdődik. A talál­kozó főleg a budapesti csa­pat részére fontos. Itt említjük még meg, hogy szombaton megyei bajnoki találkozót ls játszanak Sze­geden: az Sz. Építők és az UTC a SZAK-pályán csap össze a bajnoki pontokért, délután fél 3 órai kezdettel. Az evezősöknél már véget ért a versenyidény. A SZE­AC gárdája idén is jó ered­ményeket ért el. Lássunk né­hány adatot. Evezésben vállalásuk 40 ezer kilométer volt, amit az előjelek szerint az év végéig túlteljesítenek, 1965. novem­ber 1-től 1966. szeptember 1­ig 57 szárazföldi és 142 vízi edzésen vettek részt. A győri vidéki bajnoksá­gon Dudás László fölényesen nyerte az ifjúsági egypáreve­zős számot, az ifi kormá­nyos négyes pedig csak tar­talékos volta miatt került a második helyre. Az év leg­szebb teljesítményét a júli­usban megrendezett országos ifjúsági bajnokság hozta: Dudás László az ifi egypár­evezősben tizenkét induló kö­zül a harmadik helyet sze­rezte meg, s az ifi kormányos négyes tizenhat Induló kő­zött, ugyancsak harmadik lett. A szabadtéri játékok alkal­mából megrendezett verse­nyen — melyen tizenkét egyesület versenyzői szálltak vízre és ahol a bajnok Győri ETO is indult — a szegediek nem tudtak első helyet sze­rezni. Kiss Judit, Drégelyi József és a Sebesvári négyes a második helyet harcolták ki. s hogy értékeli a munkát Soós István, az evezősök szakoktatója? — Idei eredményeink biz­tatóak, az ország középmező­nyében foglalunk helyet. Na­gyon nehéz ebben a sportban „nagy" eredményeket elérni. Ügy tudjuk, hogy új minősí­tési rendszert dolgoznak ki és szeretnénk, ha ez maid a kisebb egyesületek fejlődését ls biztosítaná. Jövőre Dudás Lászlótői és az Ifjúsági kormányos né­gyestől komoly fejlődést vá­runk. Versenyzőink létszám­ban és minőségben is kielé­gítik igényeinket, s úgy vél­jük, képesek lesznek az eddi­gieknél jobb eredmények el­érésére. S. M. A szegedi városi kézilab­da szövetség ezen a télen is­mét megrendezi a már ha­gyományos terembajnoksá­got. A küzdelmeket megint megyei jelleggel bonyolítják le, tehát a szegedi csapato­kon kívül előreláthatólag ma­kóiak és hódmezővásárhe­lyiek, valamint falusi együt­tesek is neveznek. Kiírták a diákcsapatok és az alapfokú csapatok bajnokságát is. A nevezési határidő november 8-a. Az első fordulót december 3-án ós 4-én bonyolítják le, majd utána a karácsonyi és az újévi ünnepek kivételé­vel minden szombaton és vasárnap lesznek mérkőzé­sek a Rókusi Tornacsarnok­ban. A döntőket január vé­gén, vagy február elején játsszák. A legfrissebb eredmények Döntő — alapfokon Csütörtökön NB l-es férfi helyi tekerangadó volt Sze­geden; SZVSE—Szegedi Építők 6:2, 2483:2472. Ruhagyári pálya Vezette: Fekete, Gémes. Leg­jobb dobó: Hegedűs 438, Martusz 427, Petrás 424, il­letve: Sötét József 439, Bá­lint 429, Tóth 427. Tegnap Szőregen elmaradt városi bajnoki labdarúgó­mérkőzést játszottak: Szőreg—Sándorfalva 2:1 (0:1). Vezette: Füzessi. Sző­reg: Budavári —. Kasza, Ker­Három csapat, három nyilatkozat Mi újság a kceárlabda NB II-ben? A küzdelmek ebben az osztályban is a végefelé közelednek, és a szegcdi csa­patok általában közepesen szerepelnek. Kilátogattunk az edzésekre, s megkértük az edzőiket, hogy mondják el véleményüket •sapatukról. Az alábbi válaszokat kap­tuk. A SZEAC edzője elégedett Halász János, a SZEAC női együttesének edzője mondta: — A csapat a 6. helyen áll. Az alapozás sikerült, s ez a mérkőzéseken a jó erőnlét­ben is megmutatkozik. Az újonnan igazolt játékosok, Bajtui és Izing egyre jobban beilleszkednek a csapatba. A játékosok hozzáállásával elé­gedettek lehetünk. Szorga­lomban és akaratban sincs hiány. Az utóbbi két év alatt pedig megszokva az NB-s légkört, a megfelelő rutinra is szert tettek. Jó az együt­tes közösségi szelleme is. Ja­vítani kell még a védekezé­sen, valamint a távoli dobá­sokon. A hátralevő mérkő­zéseket itthon játsszuk a Bp. Pénzjegy, a Sz. Postás és az Egyesült Gyógyszer csapatá­val. Vasárnap a Pénzjegy­nyomda ellen győzelmet vá­runk ... „Kieső jelöllek vagyunku A Szegedi Postás leányai­ról dr. Faragó József edző így nyilatkozott. — A biztos két kieső a Vasas Izzó és a Magyar Nemzeti Bank, a harmadik kieső a Pénzjegy és közülünk közül kerül ki. A gyengébb szereplés oka az erőnlét, a rutin és a taktikai érettség hiánya, amely nagymérték­ben a játékosok fiatal élet­korával magyarázható. Ré­der sérülése — a legpont­erősebb játékos kiesése — komoly hátrányt jelentett. Mivel a Pénzjegy csapatától Budapesten 14 pontos vere­séget szenvedtünk, Itthon legalább 15 ponttal kell győzni ellenük. Cél az ötödik hely A Szegedi Postás férfi csapatának edzője, Heiszig József így nyilatkozott: — A csapat a 7. helyen van, de küzdünk az 5. he­lyért Vasárnap a Rókusi Tornacsarnokban a KISTEXT elleni mérkőzésen ez eldől­het. A heti két foglalkozás kevésnek bizonyult a jobb eredményhez, különösen azért, mert az alapozás idő­szakában nem voltak eléggé látogatottak az edzések. Kecskeméti sérülése és Hézső eltiltása is hátráltatta a csa­patot. A hátralevő mérkőzé­seken itthon fogadjuk a KISTEXT-et és a Kecske­mét csapatát, míg idegenben az Egyesült Gyógyszerrel mérkőzünk. Rigó József llfovszky Rudolf az új szövetségi kapitány Az MLSZ elnöksége októ­ber 27-én megtartott ülésén az MTS elnökségével egyet­értésben Baróti Lajost saját kérésére, érdemeinek elis­merésével felmentette a labdarúgó szövetségi kapi­tányi tisztsége alól. Ugyan­akkor megbízta Illovszky Rudolfot, a magyar labda­rúgó válogatott szövetségi kapitányi tisztségének ellá­tásával. Az elnökségi ülésen fel­szólalt Epri Gyula, az MTS elnöke is, és méltatta Ba­róti Lajos munkásságát, aki a jövőben is a magyar lab­darúgósport területén mun­kálkodik. • A Magyar Népköztársa­ság Elnöki Tanácsa Baróti Lajosnak, a labdarúgó­sportban kifejtett munkája elismeréséül a Munka Ér­demrend arany fokozata ki­tüntetést adományozta. A kitüntetést Dobi István, az Elnöki Tanács elnöke adta át. A kitüntetés átadá­sánál jelen volt Egri Gyula, az MTS elnöke, Háry Béla, az MSZMP KB osztályve­zető-helyettese és Hegyi Gyula, az MLSZ elnöke. (MTI) Mancika már uta­zása élőit elkészítet­te ajándékozási lis­táját. Férjének, Pis­tának zsebrádiót vagy villanyborotvát, Zo­likának, a család cl­elsőszülöttjének táv­irányítós autót, a húgocskának, Kati­nak pedig hajasba­bát tervezett. Sógor­nőjének, Lujzikának Moszkva elnevezésű kölnit, vagy rúzst. Kot! névadójának, Anikónak, gyermek­kori barátnőjének emléktárgyat jegy­zett az ajándékozási listára. Hogy önma­gának mit fog vásá­rolni, arról előre nem döntött. Kijevben a város nevezetességeivel va­ló tsnSerkedés köz­ben alkalmat talált arra is, hogy az áru­házakba is bekuk­kantson, de nem vett semmit. — Ráérek a vásár­lással — gondolta—, hiszen még előttem van Leningrád és Moszkva. Am Lenin­F ódban is csak szép emlékekkel gazdagí­totta magát. A vá­Ajándék sárlást meghagyta a fővárosra. Moszkva érdekességeinek megtekintése közben aztán hozzáfogott a vásárláshoz ls. A vásárlás úgy alakult, hogy Man­cika elsőnek önma­gának vásárolt, hi­szen a csodálatosan szép kék-fehér vas­tagcsíkos selyemkel­mének hogyan is le­hetett volna ellen­állni. Az áruházban a kék-fehér csíkos kelme megvásárlása közben elképzelte a készre varrt ruhát. Es közben teljesen elfeledkezett arról, hogy pénzének java része egy csapásra el is fogyott. így hát ajándékozási tervét átalakította. A tíz nap gyorsan eltelt. Mancika kora esti gyorssal érke­zett a családi körbe. A férj örült a Neva önborolvának és a hozzá tartozó zsilett­pengének. Zolika a fürdőszobában azon­nal kipróbálta a mü­anyagcsónakot. Kati­ka a pettyes labdá­val pillanatok alatt célba vett egy vizes­poharat. Lujzika ar­cához éppen illett a rúzs. • Az első élmények mesélése közben Anikó is megérke­zett. — Csak egy pilla­natra jöttem. Akar­talak látni. Igazán meg sem látszik raj­tad, hogy hatezer ki­lométer van mögöt­ted ... a színed is ragyogó. — Az utazás való­ban nem volt fárasz­tó, a kijevi Lavra kolostor, a leningrá­di Brmitázs, a moszkvai Lomono­szov Egyetem és a Metró mind-mind fe­lejthetetlenek ... De erről majd később ... Most hadd adjak neked is... — Ó. Mancikám, éppen ilyen asztali kéotartót álmodtam. Neked bámulatosan jó érzéked van az ajándékvásárláshoz. — No és ehhez mit szólsz? — vette vissza a szót Manci­ka, és a kék-fehér vastag csíkos se­lyemanyagot is elő­vette a bőröndből. Egész utazásom alatt szinte másra sem gondoltam, hogy egy jól kiválasztott fa­zonnal ... — Ne is folytasd! Valóban csodálatos... — Örülök, hogy tetszik, édes Anikóm. — Hogyne tetsze­ne ... 1 És mert Anikó csak pillanatokra ér­kezett, villámgyor­san el is távozott a képtartóval és a kék­fehér csíkos selyem­kelmével. Pista, a férj, a vá­ratlan fordulaton csak nevetett. Lujzi­ka a csodálkozástól nem tudott szóhoz juni. A gyerekek vi­dáman folytatták a játékok gvötrését. Mancika pedig zo­kogva borult a reka­miéra. lönyai SÁNDOR tész, Dobó — Agócs, Csehó — Móra, Varga, Sebők B., Nyári, Juhász I. Sándorfal­va: Juhász — Magony, Gera M., Gera I. — Széli, Hajnal — Kiss, Darázs, Horváth, Tiles, Táborosi. Nem sokkal a szünet előtt a Sándorfalva szerzett veze­tést. A második félidő kö­zepén egy összecsapás után Kertészt és Hajnalt a já­tékvezető kiállította, majd a szőregiek közül egy faultért Nyárinak is el kellett hagy­nia a játékteret. A kilenc emberrel játszó hazaiak a 37. percben Sebők B. góljá­val egyenlítettek, majd a 40. percben ugyancsak a kö­zépcsatár tizenegyesből lőtt gólt. Ezzel a városi bajnokság­ban a Tápénak, a Szegedi Postásnak és a Szőregnek is 50 pontja van. Vasárnap az utolsó fordulóban a Tápé Szegeden az IKV-val, a Pos­tás Sándorfalván, a Szőreg pedig Szőregen a Baktóval mérkőzik. Pályaépítés saját erőből Ásók, csákányok élén vil­lan a halványuló őszi nap­fény, földkupacok magasod­nak, mélyül a földteknő, munka zajától visszhangzik az udvar. A Ságvári Endre Gimnázium udvarán szorgos kezek dolgoznak. — Nálunk a testnevelés oktatása és a tanulók iskolán belüli sportolása kezdettől fogva megoldatlan kérdés — mondja Kakuszi László igaz­gatóhelyettes. — Már több­ször is megkíséreltük a prob­léma valamilyen megoldását, de ez megnyugtatóan még soha nem sikerült. Legutóbb a KISZ kezdeményezésére, és az egyetem rektori hivata­lának támogatásával úgy döntöttünk, hogy salakos pá­lyát építünk az udvaron sa­ját erőből. Szeptember köze­pén kezdtük a munkát, s most már látszik is valami... A megállapítás szerény, mert a figyelmes szemlélő gyorsan felmérheti a terepet, s látja, hogy a kb. 35X20 méteres területen 80—50 cm­es földréteget emeltek ki, s előkészítették a medret a durva salak elhelyezésére. Temessy Ferenc, a társadalmi munka legfőbb szervezője, az iskolai KISZ VB szervező­titkára gyorsan kiszámítja, hogy eddig 650 órát „öltek bele" a leendő sportpályába, ami azt jelenti, hogy az is­kola minden fiútanulója ki­vette részét a munkából. Májusban az új pályán akar­ják megrendezni a kosár­labda, a kézilabda és a röp­labda házibajnokságot. F. L A szegedi alapfokú labda­rúgó-bajnokság küzdelmei befejeződtek. Az A-csoport­ban a SZEAC IV., a B-cso­portban a Csongrád megyei tanács csapata lett az első. A döntő mérkőzésen a SZEAC 4:I-re nyert, s így végered­ményben a következő sor­rend alakult ki: 1. SZEAC IV., 2. Csongrád megyei ta­nács, 3. Szegedi Építők. A szegedi városi labdarú­gó-szövetség idén új igazolási módszerrel bonyolított? le az alapfokú bajnokságot. A szö­vetség nyomtatványokat ké­szíttetett, ezért az elmúlt évekhez viszonyítva sokkal kevesebb volt a jogosulatlan szerepeltetés. Kevesebb volt az óvás is, tehát a bajnokság sportszerű keretek között bo­nyolódott le. Szulejmárt és látsai itilYiiiiiii í' í * * '< MM •'• SÉIií: (Metzgrr felvétel*) A Szegedi MEDOSZ lovas-szakosztályában kétfélt munkát végeznek. Lovasokat képeznek ki, ezen kívül csi­kókat vásárolnak, a fiatal állatokat felnevelik, hogy idő­vel jó versenylovak legyenek belőlük. Ez utóbbi Jó anya­gi alapot biztosit, mert az aránylag olcsón megvett lova­kat idővel külföldre jó áron eladják. A befolyt összegből újabb csikókat vásároltak. A Do­rozsmai úton levő istállóban most tíz új paripa ropogtatja a zabot. Mindannyian szépen erősödnek, és kiképzésük máris tart. A szakosztály vezetői, valamint a régi ver­senyzők foglalkoznak velük. Képünkön a régi lovasok és az új lovak közül láthatunk. Elől Szabó Tamás halad Szulejmánon, mögötte pedig az egyik bátor női verseny­ző, Bózsó Magda Szerényen lovagol. Mi lesz a mérkőzés után? A mai labdarúgó-szurko­lóknak megbocsátható, ha számukra semmit sem je­lentenek ezek a nevek: Bá­donyi Gyula, Pozsonyi Im­re, Pokorny József. Pedig ők valamikor oszlopos tag­jai voltak a magyar váloga­tottnak, de az nagyon régen volt. 1902 októberében ját­szotta a magyar labdarúgó­válogatott első mérkőzését, még pedig Bécsben az oszt­rákokkal. Az osztrákok job­bak voltak, csapatunk 5:0­ra kikapott, de már ekkor is akadtak mentségek. Ezt bizonyítja, hogy Gillemot Fe­renc szövetségi kapitány je­lentésében többek között a következőket írta az MLSZ­nek: — A labda megjátszásá­ban erősen le vagyunk ma­radva. Igaz, hogy az osztrá­kok már több mint három évvel ezelőtt játszották első válogatott mérkőzésüket, de a gólarány túlzott. Este a díszvacsorán alig öt-hat oszt­rák játékos jelent meg, ők is hamar eltűntek. Így az­után magunkra maradtunk. A fentieket csak azért em­lítjük, mert vasárnap — hatvannégy év eltelte után — már a száztizenegyedik találkozót vívja a magyar csapat az osztrákokkal. Bá­donyi késői utóda Geleí, Po­zsonyié Mészöly, Pokornyé pedig Albert lesz. Bízunk benne, hogy az utódok nem búsulnak majd a mérkőzés utáni... =S=0=R=0=K=B=A=N= A Szegedi Tanárképző Fő­iskolán november 7. tiszte­letére kupaversenyt írtak ki. Az atlétikai-versenyt — ame­lyen a „gólyák" is bemutat­koztak, már megtartották. Jobb eredmények. Nők. Ma­gasugrás: 1. Komlósi 140 cm. Távolugrás: 1. Müller 439 cm. Súlylökés: 1. Gulyás 11.45. Gerelyhajítás: 1. Ha­boziné: 42.76 m. 400 méter: 1. Berzsenyi 65.2. 100 méter: 1. Kószó 13,2. Férfiak: 100 méter: 1. Süli 11.3. 800 mé­ter: 1. Berta 2:16.7. Magas­ugrás: 1. Szabó J. 170 cm. Tá­volugrás: 1. Farkasvölgyi 558 cm. Súlylökés: 1. Vörös 11.29 m. Gerelyhajítás: I. Tóth D. 45.84 m. * Békéscsabán elmaradt NB III-as labdarúgó-mérkőzést játszottak, és ezen hatalmas meglepetésre a Tiszaföldvári TSZ SK a B. Honvéd ellen 5:3 (4:2) arányban győzött. A Honvéd vereségével lehet, hogy nem kerül az első há­rom közé, a Tiszaföldvár vi­szont így valószínűleg elke­rüli a kiesést és a Csongrád mond majd búcsút az NB IH-nak. * A Csongrád megyei ifjú­sági labdarúgó-bajnokságban a Szegedi Építők és a SZE­AC II. már bajnoknak te­kinthető. Az ifibajnokságot két egyforma jogú csoport­ban rendezik meg. • Az NB l-es női kézilabda­bajnokság befejeződött. A bajnoki címet a Ferencváros szerezte meg. Az utolsó he­lyen a Makói VSE végzett, s igya Maros menti város csa­pata jövőre az NB II-ben szerepel. DÉL-MAGYARORSZÁG \ Magyar Szocialista Munkád­par- Csongrád megyei és Szeged városi bizottsága éa s -anács lapja. Megjelenik n -it fő kivételével mindennap Szerkeszti a szerkesztő bizottság Főszerkesztő: dr Lfikös Zoltán. Szerkesztőség: •tzeged Marvar Tanácskőztárs* sás útla 10 Telefon: 35-33. 3D-«S Blszakal tel "fon: 35-06 Klaűla a Csongrád Megvet Lapkladő Vállalat Felelős kladő: Kr-ács Lászl.' Kiadóhivatal: Szeged. Maevar Ta 1 í sköztársa. sáv útla 10 Telefon: 35-00. 31-16. (Beküldött kéziratokat nem őr­zünk mee és nem adunk vissza.) A lapot nyomta a Szegedi Nvomda Szeged. Bntcrv Zrij(ns7icv u 28 sz INDEX r» 058 rertesztik a Csongrád mesvel oustahlvatalok Kifizetési dll egy hóneDra 12 «t Előfizethető bármely postnhtvalalnál és kéz­besítőnél. \2 DÉL-MAGYARORSZÁG Péntek, 1966. október 28. a

Next

/
Oldalképek
Tartalom