Délmagyarország, 1966. szeptember (56. évfolyam, 206-231. szám)

1966-09-25 / 227. szám

KOSZTA ROZÁLIA FESTMÉNYE VASÁRNAPI liiiiiiHiiiiiiiiiiiiiliiiiimiiiiiiiiilliiiiiiiiiiiiiiiiiin könyvszemle Gilbert—Kuhn: Az esztétika története Hérakleitasztól napjainkig sokféle nézet fogalmazódott meg arról, hogy mi a szép, mi a köze a jóhoz és egyáltalán mit ér a művészet, mi a szerepe. A kérdésfelvetéshez és a korábbi nézetekhez alapjában háromféleképpen viszonyulhatunk. Ha egy feltett elgondolásból indulunk ki, egy lehetséges magyarázathoz jutunk, amelynek ugyancsak voltak már elődjei, előzményei a tárgyról alkotott nézetek, vagyis az esztétika története során, mi azonban történetictlenek leszünk és magyarázataink logikája csak a saját területén belül érvényes. Kiindulhatunk a történetből is úgy — amint azt többé-kevésbé Gilbert és Kuhn is teszi esztétikatörténetében —, hogy időrendben sorra veszszük a létrejött nézeteket, ismertetjük, lényegében inkább lexikont adunk, esetleg a nézetek egymásból való származását keressük helyenként A harmadik lehetőség a társadalomban betöltött helyéből kiindulva, annak történetébe ágyazva s azon belül viszonylag önálló eszmei fejlődést, vagyis történetet feltételezve jutni el az összegezésig. Gilbert—Kuhn esztétikatörténete a közbenső megoldáshoz tartozik. A Gondolat Kiadó hézagpótlóként bocsátja közkézre a művet, s annyiban az, hogy időrendben felsorolja a nézeteket, Ismerteti azokat, lexikális alapot nyújt. Etekintetben azonban nem egyenletes. Az első négy fejezet, sőt szigorúbban az első három, amely a görögség esztétikáit mutatja be, bizonyos mértékig túllép a felsoroláson, nemcsak részletesebben ismertet, jobban érzékelteti a kapcsolódásokat, a fejlődést is. Ez fgy a könyv legélvezetesebb része. S ahogy napjainkhoz közeledünk, úgy erősödik a felsoroló, tényközlő, lexikális jelleg. Ugyanakkor bizonyos .részrehajlás" is végigvonul a művön. Bizonyos nyelv- és kultúrterületek tágabb helyet, bővebb ismertetést kapnak, jelentőségük mások rovására nagyobbnak látszik — a bevezetőben Forgács László „angolszász-centrikusság" néven jelöli a mű eme fogyatékosságát —, ez is nyilvánvalóan a szemléletből fakad azonban. Természetesen esztétikatörténetet viszonylag kevesen olvasnak: a szakembereken kívül azok, akiknek tanulmányaik körébe tartozik — s itt körülbelül le is zárul a könyv közönsége. A szakemberek számára minden bizonnyal jó anyag közel ötven oldalon felsorolt forrásmegjelöléseivel. A tájékozatlanok, illetve a tárggyal ismerkedők, tanulmányaikat kezdők számára — önálló ítéletük megalapozatlansága következtében — sok csábító útvesztőt rejt épp azáltal, hogy kritikátlanul közli, lényegében nem haladja meg a létrejött esztétikákat Noha a kritikák részérvényességgel benne rejlenek a történetben, az újabb nézetek részlegesen cáfolják a megelőzőket, bár önmaguk is cáfolhatók. Etekintetben nemcsak a szokványos bevezetésként ajánlható Forgács Lászlónak — már fentebb említett — a művet megelőző tanulmánya, A dialektikus és történelmi materializmus összegező álláspontjáról elemzi azokat a kérdéseket, amelyek a mű olvasása közben felmerülhetnek, de ezt az elemzést nem rendeli alá a műnek. Tanulmányának önállóságát az esztétika helyének, szerepének, az esztétikatörténet meghatározottságának és részleges önállóságának elemzése nyújtja. Érdekes és fontos gondolatmenete a korillúziónak a devalváló szerepéről. Bár az idézet mindig csonkítja a gondolat igazságát a részt kiemelve az egészből, érdemesnek tartom e találó gondolatot idézni: „Amilyen mértékben egybevág ez az önigazolás a társadalom többségének létérdekeivel, olyan mértékben jogosult történetileg a korillúzió. Objektív igazság és korhiedelem elegyedése teremti meg az esztétika történetében a felemás teljesítményeket". A tanulmány végső bekezdése különösen érdekes aktualitásánál fogva. A marxista esztétikák mai helyzetét elemzi, részletesebben foglalkozva Lukács munkásságával, a „nagyrealizmus" és a „schlllerkedő" avantgardizmus szocialisztikus elméleti interpretálásával, kritizálva Lukács visszahátrálását „Hegeltől I-essinghez", a történetiség igényétől a lessingi azonosító kritikai alapálláshoz, másrészt a „vagy utánzás vagy kifejezés" teóriáit. Végezetül kitér az egzisztencialisták „kiegészítő" alapállására, bemutatva ennek kispolgári romantikus antikapitalizmusból eredő mivoltát. Ezzel az alapvetéssel — mint kalauzzal — már inkább az összegezésre törekvő nézőpontból forgathatjuk Gilbert—Kunh tárgyilag alapos munkáját. N. F. B. tarunk MTI na 17-t számában közöltük Bertolt Brecht Ismeretlen verjél Wallisch KílmSiiről, a vzeíedi direktórium egyik tagjáról, aki a Tanácsköztársaság leverése után Ausztriába emigrált s olt Brurk an rier Mur polgármesterévé választották. 1934-ben a munkásfelkelés Idején a atájerországi felkpldket Irányította. Wallisch életének errói a szakaszáról szól Anna Seghcrs alább közölt írása, melv előszűr 1934-ben Jelent meg. Magvar fordításban lapunk közli elöször. T

íz héttel azután, hogy Wallisch Kálmánt Leobenben kivégezték, egy hétköznap reggel Grazból Bruck an der Murba utaztam. Egész Ausztriában mindenütt kinyíltak az orgonák és a gesztenyefák. Bécsben a szétlőtt, községházakban a fiókos szekrényeken, amelyekben még benne voltak a srapnelszilánkok, vizespoharakban orgonacsokrok álltak. Ha ezek a vasszilánkok nem lettek volna, az ember azt hihette volna, hogy a férfiak fekete ünneplő ruháit óriási molyok rágták szét. A községházakat kívülről helyrehozták, de bent minden változatlan maradt, mert a községnek elfogyott a pénze. Meleg van. Fülkénket parasztok, én, egy brucki fakereskedő és két kereskedelmi utazó teljesen megtöltjük. A kereskedelmi utazók a fakereskedótől az üzletmenet iránt érdeklődnek. A fakereskedő lassan megfordul és szitkozódik. A malmait ért lövések által okozott károkat még mindig nem térítették meg. Frohnleitenben megállunk. A hegyoldalak napos, zöld osendja behatol fülkénkbe. „Milyen nyugalom van most mindenütt és milyen nyugtalanság volt", mondja a fakereskedő. A magas kereskedelmi utazó így szól: „Itt ordította el magát a Wallisch, míg bele nem fojtották a szót Szabadság! — ordította, míg ki nem szorították a szájából a szabadságot, hogy homokot szórjanak bele". A kisebbik kereskedelmi utazó megjegyzi: „Meg kell hagyni, kurázsija volt Wallischnak, amikor meghalt". A fakereskedő dühösen pattog: „Még kurázsijuk se legyen, amikor felheccelték a többieket Egy ilyen uszító, egy Ilyen kommunista, bolsevik!, amilyen 6 volt!" Az emberek ravaszul összhózott szemmel figyelik a fakereskedőt egyesek morogva, mások komoran, vagy mulatva rajta. A fakereskedő a brucki katolikus pap történetével szórakoztatja az utasokat A pap egy kerítést rendelt nála, de nem azért hogy körülvegye vele a temetőt hanem azért hogy a katolikus holtakat elkülönítse a protestánsoktól; nem tudta, hogy a fakereskedőt örök lakása a megrendelt kerítésen túl várja. A fakereskedő felvette a megrendelést aztán óriási öszeget követelt érte. A pap megijedt és a holtakat egymás mellett hagyta. Mindenki nevet a fülkében, a katolikus parasztok is. A fakereskedő és én kiszállunk Bruckban. Wallisch megígérte az embereknek Bruckban, hogy mihelyt komoly lesz a helyzet, átjön Grázből. Amikor kimondták az általános sztrájkot, Wallisch hívta a feleségét és útra keltek. Bruckban teljes volt a sztrájk. A villamosmű állt, a brucki munkások január óta a pincékben és lakásokban rejtegették a fegyvereiket. Pernegg elótt barrikádokat állítottak fel. A főutcán még egyszer látom távolról a fakereskedőt, zömök termetét, kabátujján a gyerekes bőr könyökvédőt. Nevetve áll meg egy csomó ember mellett, akik nevetve nézik, hogyan tisztítják a diákok és az Inasok hatalmas söprűkkel az utcát. A csendőrök lábhoz tett fegyverrel mosolyogva ellenőrzik az úttisztítást Sok vidéki városban lehet ezt látni, összesöprlk a papírhorogkereszteket, amelyeket előző este szórtak szét. A gesztenyefák mögötti nagy. vörös ház a népház. Itt is csendörök állnak, lábhoz tett fegyverrel. De ezek nem mosolyognak. Felszólítanak, hogy térjek ki. Nem mehetek az épület közelébe. A februárban befogot,takat tartják itt bezárva. A kisvárosi polgárság Leobenben, Bruckban és minden vidéki városban népházakba zárja foglyait. A golyóktól átlyuggatott csendőrkaszárnya azt mutatja, hogy Bruckban más volt a parancs, mint a többi városban. Támadás és nem védekezés. A munkásszövetség tagjai elvéreztek az ostromban. A templomajtókon nagy falragaszok: Katolikusok! Vegyetek részt mindannyian a máriacelli zarandoklaton! Az idén több okotok van, mint máskor, a halaadasra. X SSzfetSS fölött magasod!? S Schlossberg. Akinek ez a kezében volt, az egvúttal ura volt a városnak és a városba vezető utaknak is. Tizennegyedikére, szerdára virradó éjjel a katonaság és a Heinrwehr tagjai ágyúkkal a puskák ellen — megostromolták. Wallisch a Mur bal partján gyűjtötte össze embereit. Átkaroló mozdulattal a tüzérség hátába akart kerülni. Megveszem Felsőstájerország térkékét „Az egész vállalkozás rossz szelleme", — hasonlítom össze a térképet a vádbeszédről szóló tudósításai, ami az ítéletvégrehajtással végződik, — „Felsőstájerország rossz szelleme megbeszélést tartott a munkaszövetség katonai vezetőjével, Ruhs-al. Wallisch azt a feladatot kapta, hogy a külső csapatokat Bruckba vonja össze". Ruhs Wallischtól támogatva megszabta, hogy egy szakasz foglalja el a esendórkaszárnyát, egy másik az erdészeti szakiskolát, a harmadik pedig a Felten és Guillaume cég irodaházát, amelyben csendőröket helyeztek el. Amikor a helyzet tarthatatlanná vált, február 13-án reggel Ruhs és Wallisch a Mur balpartján Utschgraben felé elvonultak és Ilochanger irányába hágtak fel". Ha a Kapfenberg felé vezető út tűz alatt volt, akkor Wallischnak feleségével és 400 emberével itt kellett elvonulnia A hegyeket méter magas hó borította. Bár már huszonegyben átjött Wallisch, mégse lett annyira Kerget mSr etfoglalta a Saionasigt, Frohnleiten irányában akartak áttörni, és friss fegyverekkel tovább harcolni. „Wallischnak volt itt egy pártcsoport.ia a parasztoknál ls. Mit tenne most Wallisch, ha még élne? Vájjon Brünnben ülne-e a többiekkel? Nem hiszem". Itt lent még járható volt az út, Wallisch emberei ledöngölték, ahogy elvonultak. „A nácik? Van belőlük néhány. Volt néhány ostoba pimasz nálunk, főleg tornászok, akik átmentek hozzájuk, mert a náciknak van tornatermük, a mienket meg bezárták. A nácik meg hagyják őket a korlátaikon lengeni. Mások meg úgy gondolkoznak, ha kenyértörésre kerül a sor, mindegy, hogy kivel vannak, csak Dolfuss fejére üthessenek. Ostobaság, mert n nácik reggel kinyitják a börtönök kapuit. De ez csak porhintés. Este megint bezárják azokat, akiket reggel szabadon engedtek". „Aki nálunk ér valamit, az mind balra tolódott. Nálunk mindig erősen Bécs ellenes volt a hangulat. Azelőtt negyven-ötven kommunista volt Bruckban. Én még mindig bánkódom, ha arra gondolok, hogy Wallisch megmenekülhetett volna és még most is élne, ha nem lett volna vele a felesége. Az asszony mindig vele volt, minden gyűlésen, a végnél le ott akart lenni. Wallisch miatta nem tudott a hóban a hegyeken gyalog átmenni, miatta kellett autóba ülnie". A Murba ömlő patak árjával szemben a nagy farakás mellett kell felcrfrmco Wallisch Kálmán idevalósi, hogy megtanult volna Meinl. „Egy olyan tanácsköztársaság eszményképe lebegett előtte, amilyet Magyarországon élt át és amilyet 27-ben Bruckban akart felállítani" — vélte az államügyész. Átmegyek a síneken és a fakereskedő temetőjéhez jutok. Hétköznap reggel egyedül nem tudok eligazodni a temetőben. A sírásót nem találom. Vidéken még nehezebb, mint Bécsben, megtalálni a februárban elesetteket Grázban kettesével zsákba varrták, majd lapos gödrökbe lökték őket A sírokat cipővel letaposták és megtiltották, hogy virágokat vagy emléktáblákat helyezzenek el rajtuk. Az ember egyedül nem ls tudhatja, hogy ez a füves rész sírokat takar-e? Az országúton egy kerékpárra tói megkérdezem, hogy merre van Utschgraben. ö is oda igyekszik, leszáll és tólja a kerékpárt. Ez az alacsony, bicegő, húszéves fiú, rossz ingben és zsíros nadrágban, egy munkanélküli vasutas fia. Nyíltan meséli el, hogyan töltötte el február végét az erdőben. Még most se lakik Bruckban, hanem valahol a városon kívül egy tanyán. Szerencséje volt „Apám rendes ember, de nem vett részt a harcokban, mert nem bízott a sikerben. A vasutasok nagy sztrájkja nemrégen fulladt kudarcba. Bekasztliztak minket és most is az lesz a vége. Wallisch? Egész éven át biztattuk, hogy kezdje meg a harcot, de ő nem akart vért ontani. Mégis vér folyt. Méghozzá rosszkor. Mondtuk neki: Mit tartod magad az ó szerződéseikhez? Üss oda te először, Wallisch elvtárs! Így aztán Bruck ütőt elöször oda. így történt. Itt nálunk, Bruckban volt a legtöbb halott". Az út hosszú volt. Wallisch emberei szembe kapták a szelet. arcuk tüzelt a cipekedéstól. Még Utschgraben előtt megtudták, hogy Schlossfelé mennem. Wallisch emberei li ezen a helyen kapaszkodtak fel. A hidegtől elgémberedett kezükkel húzták-vonták a három gépfegyverüket Minden áron magukkal akarták vinni. Több napi és éjszakai harc volt már mögöttük. A keskeny Utschgraben bejáratánál egy sor ház kezdődik. Egy szép,' tisztára meszelt ház előtt orgonabokrok között egy erös, öreg ember ül és pipázik. Az ajtó fölött a következő felirat: Ezt a házat én építettem. De nem lakhatok benne. És az utánam jövőt sem Kíméli majd a halál A harmadik jön utána! De egy se marad meg a házba! A ház tulajdonosa nem fjedős ber. Élvezi az orgonáit, a pipáját és a reggeli napsütést A vendégfogadó után érdeklődöm. Kiderül, hogy hétköznap se sör, se tej, se kenyér, se vaj nem kapható. A falu végén, egy nem működő malom mellett, van egy ház. Az aazszony kenyeret és túrót ártó. A sav bábán hat férfi ffli s a pnrasTtaissxeny és a saját szépségével láthatóan n. • elégedett copfos húga. A falakon agancsok, egy tükör, s az istenanya olajnyomatos képe. Az egyik férfi azt mondja: „Hogy mi van most Németországban? Az ember mindenfélét hall. Valaki volt ott, az azt mondja, hogy pontosan a biblia szerint megy minden, mint mindenütt. Akinek van valamije, srwnak még több adatik, aldnek semmije sincs, attól még a keve. set is elveszik. Wallisch? Igen, itt Utschgrabenen keresztül jött négyszáz emberével és a feleségével". Többet nem lehet kiszedni belőle. A parasztasszony örül, hogy fizetek. Még az ajtó elé is kijön. Megtörli a kezét a kötőiébe és mutatja az útat. A hó Wallisch embereinek egészen a mellükig ért. Ügy éreztek, mintha a hegyek, amelyekbe bele akartak kapaszkodni, le akarták volna rázni magukról őket. A hidegtől fagyos szájak az első „lehetetlen"-t rebesgették, de Wallisch nevetett és megmagyarázta nekik, hogy ez az utolsó lehetőségük, ez a menetelés. Egy órai hegymászás után az erdőn keresztül — a falu mögött már csak egyetlen tanya volt — magasan fent a hegytetőn egy füves térségen, széltől megtépázott gyümölcsfák között 6 §ÉL-MAGYARORSZAű Vasárnap, 1966. szeptember 25.