Délmagyarország, 1966. szeptember (56. évfolyam, 206-231. szám)

1966-09-03 / 208. szám

Milliókat éra ötlet Nemrég a mezőgazdasági újságírók országos értekezletén is szerepelt a szilvaügy. Panaszolták: a fákon romlik meg a termés, mert a MÉK tehetetlenné vált az idei szilvadömpinggel szemben. A konzervipar hasznosíthatná ezt a kitűnő gyümölcsöt, szilva-pudingot készíthetne belőle, erre azonban nincs lehetőség. A szilvaszezon ugyanis egybeesik a paradicsomszezonnal; a paradicsomot is nehezen győzik feldolgozni a gyárakban. Ezek után könnyű megérteni, mit jelent népgazdaságunknak az a nagyszerű ötlet, mely két héttel ezelőtt Farkas Jánosnak, a Szegedi Konzervgyár főmérnökének és Martonosi Józsefnek, a Csongrád megyei MÉK osztályvezetőjének agyában fogant meg. A lényege: magozott, felezett szilvát adjanak át a termelők a MÉK-nek, s az igy továbbítja a gyárnak. Ha ez sikerül, akkor az egy vagon szilvapuding gyártásához szükséges emberi munkaerő kétezerötszáz óráról körülbelül 100 örára csökkenthető. , Martonosi József néhány napig a szentesi telepen kísérletezett, de nem sok eredménnyel, ugyanis munkaerő dolgában a MÉK sem áll valami jól. Ekkor fordultak a termelőkhöz, s elmondották: otthon esténként családi körben megvalósítható egy-egy kosár vagy egy mázsa szilva kimagozása, felezése. Eddig a puding-szilváért 1 forint 90 fillért fizettek kilogrammonként. Ezután 3 forint lesz az ár, tekintettel a súlyveszteségre, meg a munkára, ha a szemeket elfelezik, s kimagozzák. A Szentes—Csongrád környéki házikert tulajdonosok, háztáji gazdák kapva kaptak a munkán, s alig 10 nap alatt 25 vagon félkész terméket juttattak a MÉK útján a szegedi gyárnak. Ezzel az áruval most már néhány ember is könnyen boldogul az üzemben. Forrázzák, sterilizálják, s ügyes gépekkel gyorsan dobozolják. Máris valóságos kis hegyeket alkotnak a raktárakban a szép, aranyszínű, friss felezett szilvával telt 5 kilós dobozok. Értékük megközelíti a 3 millió forintot. Jó pénzt kaptak a termelők, komoly haszonhoz jutott a népgazdaság is, mert a szilva-pudding az egyik legpénzesebb exporttermék is. Cs. J. Mit lát a világból? Puha kenyeret eszünk, húzatjuk a cigánnyal, autózgatunk Európa országútjain, kávét szürcsölünk a presszóban, vagy szerelmünkkel mulatjuk az időt. Emberek vagyunk, s azt tesszük, ami egyéniségünknek, hangulatunknak, vagy éppen pénztárcánknak megfelel. Megérdemeljük az élet napos oldalát, mert a mi kezünk nyomán fakad minden érték, szépség és élvezet De vajon, mire gondolunk a süteményes tálnál, merre kószál az eszünk két ráérős mozdulat között? Emberek vagyunk, illenék tudni, hogy nemcsak magunk lélegzünk ezen a glóbuszon. Cinizmus Hát nem tudjuk? Nem (Erezzük? Olykor kétségek támadhak bennem. Egy ismerősöm L- mint mondja — az idegBsszeroppanás mezsgyéjén éli, mert idén nem kapott útlevelet az Egyesült Államokba azzal a megokolással, hogy két évvel ezelőtt járt kint. Égbekiáltó igazságtalanságot emleget, jogait yéli durván megsértve. Egy megrázó kép lebeg felőttem, azt hiszem, a tévé képernyőjéről tapadt rám múlhatatlanul. Valahol Vietnamban sáros, véres fejű kisgyerek harapja kínjában a földet, s a „tisztogató hadművelet" katonái olyan közönnyel lépdesnek át rajta, mint egy vakondtúráson. Aztán a Szabad Európa Rádió kommentátorának hangja ver a fülembe, azt bizonygatván, hogy az amerikai tőkések ráfizetnek a háborúra. Alátámasztásul idéz az egyik business-lapból, amely adatokat közöl a háborús idők profit-visszaeséséről, majd végezetül kioktatja a marxistákat: nem ártana, ha Marx Tőkéje helyett ezeket a bankvezéri közleményeket olvasnák. Vajon milyen emberek, s mennyi pénzt zsebelnek be azok, akik ekkora arcátlanságot mernek az éterbe ereszteni? Mekkora cinizmus szükségeltetik ahhoz, hogy valaki süket és érzéketlen legyen az ártatlan anyák, csecsemők, aggok, betegek módszeres halálba küldése iránt, s ugyanakkor az agresszió okozóit és táplálóit igyekezzék sajnál tatni? Minden egészséges emberi elme arra a kézenfekvő válaszra jut, hogy aki nem bírja, tegye le. Ha a Wall Street nagyiparosainak zsebére megy a vietnami háború, akkor ne csinálják: szedjék a sátorfájukat és hurcolkodjanak haza. De Johnson elnöknek egyelőre esze ágában sincs ilyen parancsot kiadni. Ellenkezőleg, minduntalan a katonai költségvetés további megemelését sürgeti, katonákat kunyerál a csatlós országok kormányaitól, pedig már az egesz földkerekség harsogja a fülébe, hogy semmi keresnivalója Vietnamban. Miért erőlködik mégis? Nyilván azért, mert imperialista megbízóinak busás hasznot jelent a kis népek szabadságának eltiprása. Következésképpen: a SZER alkalmazottai szemrebbenés nélkül hazudnak, mit sem törődve azzal, hogy már tudja róluk mindenki. Mégsem... Mindenki? De hiszen éppen az a szörnyű, hogy ez nem igaz. Az én Amerikába vágyakozó ismerősöm se tudja, vagy nem akarja tudni. Nem hallja a megtámadottak jajait és átkait,, csak a nyugati halandzsa jut el a fülébe. Megkérdezem tőle, miért akar ő az Egyesült Államokba utazni. Ügy mered rám. mintha meghibbantam volna. Néhány pillanatig tűnődni látszik, hogy érdemesítsen-e a válaszra, aztán valóságos dicshimnuszba kezd a tengerentúli gazdagságról, a nagyvonalúságról, a szabad érvényesülésről. Tudom: ha elmondanám neki, hogy a kapitalizmus „jóvoltából" a világon jelenleg is 40 millió ember hal éhen évente és mintegy kétmilliárd nem lakik jól rendszeresen, ezt is merő kitalálásnak tartaná. Furcsa. Neki is megvan a feje, keze, lába, ugyanazt a levegőt szedi, mint én, mégsem értjük egymást. Minden érvet elhárít Reménytelen eset vagyunk egymás számára. Tudom, ezer meg ezer tisztafejű ember jut nálunk egyetlen zavaros ismeretűre. Azzal is tisztában vagyok, hogy milliók közös akaratával szemben lényegében tehetetlen az itt-ott felbukkanó individualizmus. Mégis foglalkoztat a rák módjára viselkedők természetrajza. A talajt vizsgálgatom, ahonnan kisarjadhat egy-egy közönyös, vagy kificamodott magatartás, az okot keresem, amelyből a torz okozat következhet. A séma nem jó. Az egyik kisipari szövetkezetben tíz év óta dolgozik egy hajdani nagygazda fia és már tud lelkesedni is azért, amit tapasztal maga körül. Alakul, formálódik, lassan egészen kicserélődik koponyájának tartalma, mert fogékony volt a társadalmi igazság felismerésére és befogadására. Ma megbecsülik és boldogul. De aki miatt ezeket a sorokat írom, annak nincs brosúra szerinti gyökere, amely az embertelenséghez kötné. Az olyan családok, mint az övé, ma tömegesen igénylik a mát és nem tartják rossznak azt, amit a párt mond az országnak. ö kétezernyolcszázat vág zsebre havonta, a felesége is keres ezernyolcszázat, s nem is tagadja: az anyagi gondok mindig elkerülték a háza tájékát Mi a magyarázat? Dehát akkor miért fulladozik ott, ahol az egész nép kellemesen érzi magát? A kérdésre — bevallom — nem tudok kielégítő választ adni. Csak azt a magyarázatot lelem, hogy az embereknek egy vékony rétege tudatlan, gyáva és lusta: képtelen a társadalmi problémák mélyéig hatolni, nincs mersze a nyílt elvi vitákhoz és kényelmességből az olyan demagóg beszédeknek hisz, amelyek hízelegnek tartalmatlan egyéniségének. S mit tehetünk? Azt Jiiszem, kár emésztenünk magunkat, mert habár az ilyen talajtalan és elszigetelt egyének sorsa kétségtelenül sajnálatra méltó, minket elsősorban a nagy alkotó közösség boldogulása érdekel. F. NAGY ISTVÁN flz erőket összefogva Az első nemzetközi szocialista kongresszus 100. évfordulója S

záz esztendővel ezelőtt, 1866. szeptember 3án ült össze a svájci hegyek között, Genf városában a Nemzetközi Munkásszövetség, az Internacionálé első kongreszszusa. Az I. Internacionálé 1864-ben alakult meg azzal a céllal, hogy szervezetileg összefogja az erősödő szocialista mozgalom különböző csoportjait és irányzatait. A múlt század ötvenes-hatvanas éveiben ugyanis sorra létesültek a gyárak, fejlődött a bányászat, a vasútvonalak hálózata mindinkább befonta a kontinenst. A tőkés fejlődés azonban egyben létrehozta azt a társadalmi osztályt, a proletariátust, amelynek történelmi hivatása éppen a kapitalista kizsákmányolás elleni küzdelem volt. A munkásosztály ügyének képviselőit már a század első felében foglalkoztatták azok a célkitűzések és módszerek, amelyek elérhetővé teszik egy „igazságos" társadalmi rendszer" megvalósítását Több irányzat is magáévá tette a tőkés tulajdon megszüntetésének, kisajátításának követelését Ezekből a különböző irányzatokból magasodott ki az 1848-as európai forradalmak előestéjén Marx és Engels elmélete: a tudományos szocializmus. A történelmi fejlődés tapasztalata, az osztályellentétek mélyülése mind több és több munkást ébresztett öntudatra; mind több proletár vallotta magát a kapitalizmus ellenségének. A Nemzetköri Munkásszövetség tagjai különböző nemzetiségűek voltak, a kapitalizmus elleni küzdelemről különféleképpen vélekedtek, egyet értettek azonban a munkásosztály felszabadításának nagy végső célkitűzésében. Marx és Engels ezért álltak a Nemzetköri Munkásszövetség megalakításáért vívott küzdelem élére, mert életbevágóan fontosnak tartották a szocializmus nemzetközi erőinek tömörítését. Tudatában voltak annak is, hogy a tudományos szocializmus az Internacionáléban mindinkább megnöveli majd befolyását; mind több munkás fog ráébredni arra, hogy a tőkés kizsákmányolás elleni nemzetközi forradalmi küzdelem eszméi világíthatják csak meg a munkásosztály végleges felszabadulásához vezető utat A

marxizmus érvényre juttatásáért azonban az Internacionálén belül is meg kellett küzdeni. Éppen ennek a küzdelemnek volt jelentős állomása a genfi kongresszus. Az Angliából, Németországból. Franciaországból, Svájcból megjelent, több mint hatvan küldött véleménye megoszlott szervezeti és elméleti-politikai kérdésekben egyaránt A kongresszus — hosszú vita után — végül is a demokratikus centralizmus alapelvén félépülő, éppen ezért úttörő jellegű, Marx által fogalmazott szervezeti szabályzatot fogadta el; azt a történelmi dokumentumot, amely félreérthetetlenül kimondotta, hogy a munkásság felszabadulása csak magának a munkásosztálynak a műve lehet A Szabályzat meghirdetése egyben mindenfajta, a szervezettség jelentőségét elvető anarchista nézet és a munkásmozgalom feladatait leszűkitetten felfogó, szektás vélemény elutasítását is jelentette. A kongresszuson részvevő marxisták következetesen felléptek a proudhonista nézetek ellen. Proudhon a francia munkásmozgalom alakja volt Híveivel együtt kárhoztatta a kizsákmányolást, azonban nem talált rá az ellene vívandó küzdelem helyes útjára. A proudhonisták így nem ismerték fél azt sem, hogy kapitalista viszonyok között a sztrájkok a munkásság helyzetének megjavításáért folyó harc hatékony eszközei. A kongreszszus azzal, hogy — a proudhonisták véleményét elutasítva — állást foglalt a sztrájkmozgalmak mellett, nagy szolgálatokat tett a további fejlődés ügyének. A küldöttek zöme a munkásság gazdasági küzdelmével foglalkozva — ugyancsak a proudhonistákkal szemben — kiemelte a szakszervezetek jelentőségét. Hangsúlyozta, hogy a szakmai egyleteknek küzdeniük kell a munkásság helyzetének megjavításáért, kizsákmányolás mérsékléséért és egyben részt kell vállalniuk a proletariátus teljes felszabadítását célzó küzdelemben. Hasonló jelentőségű volt az a határozat is, amely — egyes küldöttek aggályoskodása ellenére — hitet tett a törvényesen biztosított 8 órás napi munkaidő követelése mellett A munkások mindennapi életviszonyaival foglalkozva a tanácskozások részvevői a termelésibe mindinkább bevont nők és gyermekek munkafeltételeinek megjavítását szorgalmazták. A kongresszus kiemelte a munkás-szövetkezetek jelentőségét is. N

em hiányoztak a kifejezetten politikai jellegű határozatok sem. A küldöttek magukévá tették a Marx által írt Alapító Üzenet legfontosabb megállapítását: a munkásosztálynak ahhoz, hogy felszabaduljon mindenfajta kizsákmányolás alól, meg kell a politikai hatalmat hódítania. A kongresszus a továbbiakban azt kívánta, hogy az uralkodó osztályok népelnyomó hadseregeit a nép felfegyverzésévél helyettesítsék. A megjelentek állást foglaltak a materialista világnézet mellett, ugyanakkor azonban hangoztatták a még idealista, vallásos eszmék hatása alatt levő munkások szervezésének fontosságát is. Az 1866-os kongresszus elvi vitában létrejött alapvető határozatai joggal nevezhetők történelmi jelentőségúeknek. A nemzetköri munkásmozgalom Genfben összegyűlt első harcosai olyan követeléseket írtak zászlajukra, amelyekért a munkásosztály világszerte hosszú évtizedeken át küzdött és sok helyütt még küzd ma is. Ugyanakkor ezek a követelések m szocializmus országaiban, s így hazánkban is rendre megvalósultak. ERÉNYI TIBOR Befejező szakasz Budapesten a Körűt és Rákóczi út sai-kán> épülő alauljáró beton födémszerkezete csaknem teljesen elkészült, tető alá került a nagycsarnok. Ezzel egyidejűleg megkezdték a belső szereléseket. Már a helyszínre érkeztek a Szovjetunióból és Bulgáriából az első burkoló fehér márványlapok. Gyors ütemben készül az aluljárót a Földalatti Vasúi állomásával összekötő csarnok oszlopsorának kialakítása. A tervek szerint ebben a hónapban már ismét eredeti helyén közlekedik majd a villamos. A képen: Az aluljáró építkezésének jelenlegi helyzete madártávlatból. II román katonai művészegyüttes hazánkban Szegeden is bemutatják műsorukat Többhetes magyarországi vendégszereplésre tegnap délután Debrecenbe érkezett a Román Néphadsereg Köziponti Művészegyüttese. A román katonaművészek debreceni, nyíregyházi, karcagi és szolnoki vendégjszereplés után szeptember 8-án mutatkoznak be Szegeden, a Nemzeti Színházban. A Munka Érdemrenddel kitüntetett együttes közel két évtizedes, sikerekben gazdag múltra tekint vissza. 1947-ben alakult, s a 180 tagú — férfikórusból, balettkarból, szimfonikus- és népi zenekarból, énekes és hangszeres szólisták csoportjából álló — társulat fennállása óta mintegy 4 és fél millió néző előtt több mint 2 ezer 850 előadást tartott. Műsorukban 500 legkülönfélébb műfajú zenés darab szerepel: zömmel népi ihletésű dalok, katonadalok, klasszikus és modern szerződ; alkotásai. A balettegyüttes repertoárja országuk vidékeinek folklorisztikus elemeit, a katonai élettel kapcsolatos táncokat, más népek művészetét gyűjts egybe. A román ka tonamű vészek Magyarországon kívül idáig Bulgáriában, Csehszlovákiában, Kínában, a Német Demokratikus Köztársaságban, Jugoszláviában, Mongóliában és a Szovjetunióban mutatták már be tudásukat. Az idén először: Őszi ifjúsági építőtáborok a középiskolásoknak Szeptember elején — az idén első izben — a kutasa és a balatonboglári, majd hét további állami gazdaságban újra megnyitják kapuikat a KISZ-if,jósági építő táborai. Több mint ötezer középiskolást látnak vendégül, akik előreláthatólag október végén az őszi betakarítási munkában. az almaszedésben és a szőlőszüretben sgédkeznek majd. A fiatalokat általában állandó jellegű épületekben helyezik el. A 14—18 évesek csoportjai tíznaponként váltják egymást. Nyolc órát dolgoznak a földeken, s teljesítményük arányában rendes munkabért kapnak. A középiskolások őszi építőtáborozását kísérletképp--' i rendezik meg az idén. s ha •• tapasztalatok kedvezőek lesznek. jövőre szélesebb körben szervezik meg az akciót. (MTI) Szombat, 1966. szeptember 3. OÉL-MAGYaHÜMÍAí <5 t