Délmagyarország, 1966. augusztus (56. évfolyam, 181-205. szám)
1966-08-27 / 202. szám
Oe Gaulle beszéde Szomálipart parlamentiében „llz ország sorsát nem dönthetik el feliratos táblák" Tüntetések Djiboutiban © D.jibouti (AFP, Reuter) A francia államfő szomáliparti látogatásának második napján ismét tüntettek az ország függetlenségének hívei. Amikor De Gaulle elnök Tiránt kormányzó kíséretében nvitott gépkocsin végighaitatott a főváros utcáin, mindenütt függetlenségi jelszavak szálltak feléje. A Franciaországtól való elszakadás és az anyaországgal fenntartott barátság szószólói kőzáport zúdítottak egymásra. Acélsisakos, fegyveres rendőrök vonultak fel. s könnygáz-gránátokkal igyekeztek visszaszorítani a háborgó tömeget De Gaulle beszédet mondott a szomállparti törvényhozó gyűlés palotájában, ..Az ország sorsát nem dönthetik el feliratos táblák" — mondotta az elnök. „Szomálipart 1958-ban a választásokon francia területnek nyilvánította magát, s ezt a státust Franciaország tiszteletben tartja. A 1elenlegi helyzetet csak demokratikus viszonyok között lehet megváltoztatni. Ez a státus gazdasági szempontból biztosítja az ország fejlődését. Szavatolja továbbá a biztonságát is e területnek, amely a világ olvan részén fekszik, ahol a helyzet veszélyes" — jelentette ki a köztársasági elnök. I USII-bomSiázás amerikai csapatokra 24 óra alatt 133 bevetés a VDK ellen © Saigon (AFP, Reuter) miként lehet elkerülni az Az amerikai 1. gyalogos ilyen tévedéseket, amelyek hadosztály egyik százada különben a legnagyobb puszcsütörtökön súlyos vesztesé* tftást a polgári lakosság sogéket szenvedett a dél-viet- raiban okozzák, namá szabadságharcosok Phu * Loi zászlóaljától Saigontól A VDK elleni légiháborúalig 32 kilométernyire — kö- ban az amerikai haditengezölte az amerikai katonai részeit gépet az elmúlt 24 óra szóvivő. alatt 133 bevetést hajtottak * végre. Többnapos szünet Egy amerikai lökhajtásos után pénteken ismét támadgép pénteken reggel tévedés- tak Hanoi és Haiphong kőből amerikai csapatokra relében levő célpontokat, szórt napalm-bombákat a © Washington (AP) dél-vietnami Lai Kne köze- Az amerikai képviselőház lében. Az első jelentések 182 szavazattal 39 ellenében szerint hét amerikai katona elvetette a hadügyi költségmeghalt, húsz megsebesült, vetéssel kapcsolatban a sze* Az incidensre két nappal nátus által elfogadott rnódoazután került sor, hogy West- sftást, amely felhatalmazta moreland tábornok, a Dél- volna Johnson elnököt a tarVietnamban harcoló ameri- talékosok behívásara, anélkai csapatok főparancsnoka kül, hogy ehhez előzőleg különbizottságot nevezett ki nemzeti szükségállapotot lépannak tanulmányozására, tettek volna életbe. Johnson tarthatatlan álláspontja © Idaho Falls (UPI) Tudatában vagyunk tehát Johnson elnök hét végi annak a ténynek — mom* körutat tesz az Egyesült Al- dotta —, hogy az elkövetlamok nyugati és középnyu- kező években a Szovjetuniógáti államaiban. Utjának so- val fennálló kapcsolataink jerán pénteken délelőtt besaó- lentik fő gondunkat A két det mondott Idaho Fallsban . H u egy kísérleti atomtelepen. ország hetetlen ha* Bestédében az elnök első- talommal rendelkezik, sóiban az Egyesült AUamok Az elnök megismételte azt Sztrájkok, áremelkedések Angliában © London (MTI) Dél-Walesben 750 bányász sztrájkol a tárnák bezárása miatt, országos sztráikra és az egész vasúti hálózatot megbénító munkabeszüntetésre készülnek a bérbefacvasztás ellen a vasúti váltókezelők. Egy hét alatt ismét több mint száz cikk ára emelkedett: ezek voltak a pénteki nap legjellegzetesebb eseményei az angliai fontválság híranyagában. A Tribuna újabb mérleget közöl a blackoooli szakszervezeti kongresszus erőviszonyairól: az eddigi adatok szerint csaknem 800 000 szavazattal vezetnek a hivatalos kormánypolitika ellenfelei. Az amerikai tulajdonban levő wollesdeni gépgyár dolgozói felszólították a miniszterelnököt tegyen diplomáciai lépéseket és lár.ion közbej Washingtonnál, hogy az amerikai tőkések vonják vissza a munkások elbocsátásáról hozott döntésüket^ Végül egy jellemző karikatúra: a Sun kifigurázza Wilson miniszterelnököt, aki szeptember fl-án kénytelen lesz „békelátogatást" tenni a szakszervezeti kongresszuson. - i Az amerikai főhadiszállás Párizsból Stuttgartba költözik © Washington (UPI) Az amerikai hadügyminisztérium bejelentette, hogy az Európában állomásozó amerikai haderők főparancsnokságát, amelynek főhadiszállása jelenleg Párizs közelében van, a jövő év elején a nyugat-németországi Stuttgartba helyezik át. Az intézkedés újabb szakasza az amerikai csapatok kivonásának Franciaországból. Mint emlékezetes, De Gaulle elnök kijelentette, hogy 1967 áprilisáig ki kell vonni a külföldi csapatokat Franciaország területéről. Wllsöö mQfelhóborodáso Kommentárok az ango'—rhodesiai tárgyaiások megszakadásáról © London (MTI) Miután csütörtökön befejeződött az angol—rhodesiai titkos tárgyalások harmadik menete és a brit küldöttséget „hazarendelték", londoni hivatalos körök olyan magyarázattal szolgáltak, hogv. a tárgyalásokat a Smith-rezsim újabb provokációja miatt kellett megszakítani. Smithék ugyanis éppen a „konzultációk" napjaiban hozták nyilvánosságra 1965. évi szeparatista alkotmányuk módosítását amelv a kormánynak széleskörű felhatalmazást ad politikai ellenfeleinek internálására. A magyarázat nem elégíti ki a londoni megfigyelőkei. akik rámutatnak, hogy Wilson ezzel a „drámai" lépéssel akarta kifogni a szelet f. vitorlákból a nemzetközösség szeptemberi miniszterelnöki értekezlete előtt A péntek reggeli londoni lapok kommentárjai is arra mutatnak, hogv az angol kormánynak csupán a nemzetközösségi értekezlet miatt volt szüksége a mflfedháborodásra. és a Szovjetunió viszonyával foglalkozott. Hangsúlyozta, hogy a két országnak mindenáron el kell kerülnie a nukleáris összecsapást. A Bundeswehr-válság nem ült el © Ronn (MTI) deswehr-válséggaí foglalkoA nyugatnémet közvéle- "tán tartott ményt továbbra is élénken feaz2et*" 1n%« ffff foglalkoztatja a Bundes- Scbmkit- « S?P uehr-vezclés most lezajlott ?ek *2g válsága. A kommentárok " " ' " többsége hangoztatja, hogy a válság csak egyik tünete a bonni politika általános válságának és igy nz ügy még korántsem jutott végleg nyugvópontra. a szociáldemokrata párt szervezett reformot követel a hadügyminisztériumban: egy politikai államtitkár kinevezését. aki a hadügyminiszter állandó helyettese lenne. Schmidt hangoztatta, hogy az SPD továbbra is Az SPD vezetősége pénte- Von Hassel távozását követeki ülésén ugyancsak a Bun- li. Kanadát jelölik a BT-be © New York (Reuter, UPI) A világszervezet székhelyén szerdán húsz „nyugati" ENSZ-tagállam képviselői megbeszélést tartottak, hogy megállapodjanak jelöltjükben az Üj-Zéland mandátulejártakor megüresedő biztonsági tanácsi helyre. Az érdekelt államok képviselői úgy döntöttek, hogy Üj-Zéland helyébe Kanadát jelölik. Kanada képviselője mának az év végén történő elfogadta a jelölést. Elfogták Davist © Newark (MTI) A véletlen segítette Chester Rakowskl csendőrörmestert az ötszörös gyilkos; Arthur Davis elfogásához. Davis a péntekre virradó éljél New Havenben betört lányismerőse lakására és ott öt emberi agyonlőtt, kettőt pedig mesebesített. A 26 éves néger Davis úgv került kézre, hogy Rakowskl pénteken a hajnali órákban Newark egyik útkereszteződésében egy szabálytalanul, Világítás nélkül haladó gépkocsira lett figyelmes. Az őrmester. aki riadóautót vezetett. az út szélére parancsolta. hoev elkérje okmányait, az autós azonban ehelyett gázt adott. Valóságos üldözóvensenv bontakozott ki ezután a két kocsi között, amelybe később más járőrautók is bekapcsolódtak. ípíg végül erv rendőr szétlőtte a menekülő kocsi egyik tömlőjét s fgv megállásra kényszerítette. A kecskeszakállas gyilkos ezután már nem fejtett ki ellenállást. a tarthatatlan álláspontját, amely szerint a vietnami agresszióval, Észak-Vietnam bombázásával egyidejűleg az amerikai kormány törekedhet a szovjet—amerikai kapcsolatok elmélyítésére. Hozzáfűzte: a megértés új területeinek keresése nem jelenti azt, hogy meghitt barátokká kell válnunk. Őrködnünk kell azonban azon, hogy az egyes adott problémák ne válhassanak veszélyesekké. Q; Orbller—1 Hold-Föld felvétele © Madrid (AP) A spanyolországi Rodledo De Chavela-ban levő amerikai—spanyol űrmegfigyelő állomáson pénteken felfogták a Hold körül keringő Orbiter—1. amerikai űrhajó felvételét amelv a Holdat ábrázol la «— háttérben a Földdel. A Föld felhőkkel borított félholdszerű formát mutat a kocka bal oldalán, mfg jobb oldalon a Hold egvik kráterekkel borított részlete látható. A Föld megvilágított részén a tudósok felismerték az Antarktiszt. Dél-Amerika keleti partialt és az nmerilcat partokat, valamint Dél-Európát. Pekinga„kulturális forradalom" © Peking (TASZSZ) A Kínai Kommunista Párt Központi Bizottságának 11. plénuma után Peking rendkívüli napokat él át. Az utcákat ifjak és kiskorúak lepték el katonai egyenruhához hasonló öltözetben, balkarjukon vörös szalaggal. A „Vörös gárda" tagjai ezek, a pekingi egyetemi hallgatók és iskolai tanulók új szervezetéé, amely „a nagy kulturális forradalom" során keletkezett. A „Vörös gárda" tagjai fogadalmat tettek, hogy „egész életükben Mao elnököt védelmezik". A városban kézzel és Írógépen írt, litografált és nyomtatott hirdetményeket, felszólításokat, ultimátupiokat ragasztottak ki, kézíráson „fali újságokat" állítottak fel, amelyek a szervezet különböző követeléseit és határozatait tartalmazzák. Bezárták a Liu Lí-c.sang utcában azokat a világhírű üzleteket is, ahol régi és modern művészek alkotásait, festményeit hozták forgalomba. A Zsunbaoosaj áruházban, amely arról volt nevezetes, hogy Ismert régi és mai kfnal művészek képelnek pompás reprodukcióit lehetett Itt megvásárolni, most kiA sóndorfslvi Rór.sa Ferenc Tsz megvételre felkínál jó mínrtsí'gíi lucernásáénál a u H4 Csongrád-Szolnok vidéki Pincegazdaság a szüreti munkavállalók előjegyzését megkezdte. Jelentkezés a helyi pincészetek vezetétnél. H. K. 285 sodrában záróiag Mao Ce-tung képeit lehet kapni. A „forradalmi diákságé követeli, hogy ne gyártsanak többé „feudális, burzsoá és revizionista" műveket tartalmazó grama fon lemezeket A fenti meghatározáson külföldi és kínai klasszikus zene értendő, köztük Bach, Mozart, Beethoven, Lászt, Chopin, Csajkovszkij, Bartók, Sosztakovics és mások alkotásai, amelyeket az utóbbi időben a kínai sajtó rendszeresen bírált A nagyszámú követelés között van az is, hogy tiltsák be a nemzetköz] és a kínai sakkozást, a sakkozók szervezeteit pedig oszlassák fel, mert a sakk „a feudálisokat és a burzsoáziát szolgálja". A -„forradalmi diákság" követeléseinek megfelelően a pekingi közjxmiti áruházban és más üzletekben a kirakatokból eltávolították a kölnivizes-üvegeket, a parfümöket púdereket, krémeket és más illatszer-készítményeket A polcokon csak szappan, kefék, fogkefék, borotvák és más ilyen jellegű tárgyak maradtak. A „forradalmi diákság" követeli az illatszerek gyártásának beszüntetését „az illatszerek — írja az egyik faliújság — a burzsoáziát és a szépségükkel hivalkodókat szolgálja". Azt is ajánlják, hogy tűnjenek el az áruházakbői és üsűetekbd! a gyermekek számára készített játék-órák, táskák és egyéb játékszerek, mert ezek „burzsoá és revizionista szokásokat oltanak a gyermekekbe". Áz ultimátum* jellegű követeléseknek megfelelően megtiltották n frizura-hajvágási, euró pad szabású ruhák ós cipők viselését. A „vörös gárdisták" követelték a napszemüvegek árusításának betiltását ls. A „forradalmi diákság" sürgeti, hogv országszerte szüntessék meg a taxikat Azt ajánlják, hogy a kereskedelemben eddig használt neonreklámok helyett Mao Ce-tung műveiből vett idézeteket sugározzanak a fénybetűk. Követelik, hogy az autóbuszokon és a trolibuszokon két napon beKil akasszák ki Mao Ce-tung képeit. Azokat az autóbusz- vagy troli vezetőket, illetve kalauzokat, akik e követelést nem teljesítik, felelősségre vonják. A „forradalmi diákság" sét akarja, hogy a köztereken jelöljenek kJ olyan területeket, ahol Mao Ce-tung műveiből tartanak felolvasásokat. A „kulturális forradalom" újabb hulláma együtt jár a nacionalista érzelmek és szovjetellenes hangulatok felszításával. A kínai lapok és hatóságok helyeslik, sőt buzdítják a „Vörös gárda" a „Forradalmi diákság" szervezetének, valamint a -„Vörös zászló" harci csoportoknak a tevékenységét n Csongrád megyei Tanácsi Építőipari Váüafat azonnali belépéssel alkalmaz víz- és kőzpontifűU'si anyagismerettel rendelkező raktárkezelőt szegedi munkahellyel. — Erkölcsi bizonyítvány bemutatása kötelező. — Fizetés megegyezés szerint. Csongrád megye területére azonnali belépéssel alkalmaz építőipari gépkezelőt, kőműves szakmunkásokat és segédmunkásokat. Teljesítménybérezés van, vidéki munka esetén különélési pótlékot fizetünk. Jelentkezni lehet: Hódmezővásárhely. Tanácsköztársaság tér 59. és Szeged, Tolbuhin sugárút 13. sz. alatt. S 91 507 A Csongrád megyei Talajerőgazdálkodási Vállalat felvételre keres szegedi munkahelyre terv-statisztikus és utókalkulátort összevont munkakörre, megfelelő képesítéssel és gyakorlattal rendelkező dolgozót, valamint hódmezővásárhelyi munkahelyre üzemegységvezeifit közgazdasági technikum vagy mezőgazdasági technikumi végzettséggel és megfelelő gyakorlattal. Mindkét munkakör betöltéséhez erkölcsi bizonyítvány szükséges. — Jelentkezés írásban: Csongrád megyei Talajerőgazdálkodási Vállalat Szeged, Mikszáth Kálmán utca 11. H K 299 A Szolnoki Cukorgyár augusztus 29-én induló gyártási idényre férfs segédmunkásodat felvesz. Ebéd, vacsora, szállás térítés ellenében biztosítva. x. V. 69 563. i l Cowboy revü SZEGEDEN szeptember 2-án este fél 8 órakor, 3-án és 4-én du fél 4 órakor és este fél 8 órakor, 5-én és 6-án fél 8 órakor a Kolozsvári téren ZIRKUS PROBST BUDAPEST LEGNAGYOBB NYÁRI SZENZÁCIÓJA' Napkelettől vadnyugatig cimmel óriás műsor 100 szelíd, vad- és egzotikus állat! Jegyek a színház elővételi pénztáránál válthatók a mai naptól! S 96 55 2 DÉL-MAGÍARORSZAG Szombat, 1966. augusztus 27.