Délmagyarország, 1966. augusztus (56. évfolyam, 181-205. szám)
1966-08-26 / 201. szám
VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK1 m&sgj 'mg®. A M 4 G f 4 R SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT LAPJA 56. évfolyam, 201. szám Ara: 50 fillér Péntek, 1966. augusztus 26. De Gaulle-t tüntetők fogadták Az Elnöki Tanács rendeletei A Minisztertanács ülése Üzemképtelen új tejház Búcsúzik a nyár ? ervén í1© 8&hB A IX. pártkongresszus tiszteletére A szegedi szérűkön alkot- ellenére ls valamivel jobb a mányunk ünnepének előes- szegediek átlagtermése most, téjén véglegesen elcsend® mint egy évvel korábban, sedtek a cséplőgépek. Azóta Ennek pedig egyetlen „titka" már a termés számbavétele van: a korai, kifogástalanul is megtörtént Kiderült, hogy előkészített talajba való ve- ékben az aratás közepén sem a szegedi gazdák ismét igen tés. A szegediek az idén is tartottak, amikor a szegediek jó kenyérgabonatermést ta- ehhez az „alaptörvényhez" már lényegében készen voLkarítottak be. tartják magukat. Mint Ho- tak. A városban holdanként vorka István, a megyei jogú Koránt sem ilyen kedvező Mindez az előrelátó szervezés és annak a következménye, hogy az összes kalászosok 92 százalékát gépekkel tudták learatni. Más tess(Siflis József felvételei Az újszentlváni Üj Élet Tsz gazdáinak kicsivel gyengébb lett a búzatermésük, mint remélték. Ennek ellenére azonban becsülettel teljesítik az állammal szemben vállalt kötelezettségeiket. Mintegy 40 vagon gabonát adtak át a felvásárlóknak. Képünk a búzaszállításról készült most a helyzet a szegedi járásban. Bár a cséplés a falyakban is a végét járja, a felvásárlási u^'i^'ö-™ = mmaenutt Dciejczien (ora>k ízesítésének métt sok téli, tavaszi belvíz, mégis a kalászosoknak tervezett tTvek te,jesltósenfk "fg "f tavaly a sokkal kedvezőbb szabad terülteken össze- a boa. Bar a felvásárlás meg időjárás mellett is csak 16 ^ 1159 kataszteri holdon folyik, félő azonban, hogy a kilogrammal volt magasabb már befejeződött a vetőszán- terv® nem tudják majd 17,56 mázsa az átlag ke- városi tanács mezőgazdasági nyérgabonatermés. osztályának vezetője elmonErd kes, vagy inkább külö- dotta, nös, hogy a szegedi határt is a szalmalehordást már alaposan megsanyargatta a mindenütt befejezték kenyérgabonából Szegeden a _ holdanként! átlag, mint most. A négy gazdaság közül mennyi az Üj Élet Tsz vitte el ismét a pálmát 20 mázsa 93 kilogramm búza átlagtermésévél. A Móra Ferenc Tsz gazdái 20 mázsa tás, a talajelőkészftés valamozzanata. S ha akarnának, akár a mai napon is vethetnének már. Nagy gond® fordítottak a tavaszi vetés®? alá szánt ta40 tóiogramm!' a"iíaladis Tsz lajok ápolására is. Jellemző, kezetekben' is "legalább ak15 mázsa 48 kilogramm és a hogy eddig az összes tarlóhiánytalanul teljesíteni. A kés® vetésű kalászosokat a járásban is alaposain megviselte a tél és a belvizek. Ezért van most arra szükség, hogy a szegedi járási szövetrangot, becsületet teremtsenek a kenyérgabonának, Felszabadulás Tsz gazdái pe~ területek 89 százalékán fe"^fii^0^"™ i ez ték be az esedékes mu® atlagtermest ertek el buza- • ... .... , bú] kálatokat. A kapasnovenyefe A rozstermés hozamai az betakarítását is ott kezdik mint amekkorát már a szeidén megkétszereződtek elsőként, ahová még az őszön gedi tsz-ek ben kiérdemeltek Szegeden. .. vetni akarnak. kalászos növényeink. Ilyen körülmények kozott nem okozott gond® egyik tsz-nek sem az állam iránt vállalt kötelezettség teljesítése. összesen 104 vagon búza és rozs átadása szerepelt a tervükben s augusztus 20ig 120 vagonnyit szállítottak be az állami raktárakba, s még szállítanak. Pedig 700 holdnyi őszi vetést a szegedi határban is teljesen elpusztított a belvíz. Ezt a veszteség® azonban pótolták a learatott terül®ek kiemelkedően magas hozamai. Árpából 12,40 mázsa az id® városi átlagtermés a tavaiyi 11,72 mázsával szemben. A zab átlaea pedig 52 kilogrammal több most, mint 1965-ben volt. Tehát az összes őszi kalászosokat együttvéve az időjárás minden nehézsége az Milliós eredmények élelmiszeripari üzemekben Csongrád megye és Sze- túlteljesítésére, valamint az ged tizenkét legnagyobb anyagtakarékosságra tett 4 élelmiszeripari üzeme telje- millió forintos vállalás, sítette féléves tervét. Az elő- Nagy. jelentőségűek az üzeállított termékek értéke mi balesetek csökkentését meghaladta az 1 milliárd és a munkafegyelem meg275 millió forintot. Min- szilárdítását célzó felajánden vállalatnál, üzemnél ja- lások. A Csongrád Megyei vult az áruk minősége is. Az MSZMP IX. kongresszusa tiszteletére indított munkaversenv különösen a gazdasági eredményekben éreztette hatását: a tizenkét vállalatnál átlagosan két százalékkal csökkent az önköltség. és 1,8 százalékkal nőtt a termelékenység. A fok® z®tabb takarékossággal és a segédanyagok célszerű felhasználásával a dolgozók Gabonafel dolgozó Vállalatnál , és a Tejipari Vállalatnál is megmutatkozik a kongresszusi verseny aktivizáló ereje: az üzemekben közel másfél millió forint értékű felajánlást tettek a dolgozók. Áldozatkész munka A Szegedi Paprikafeldolgozó Vállalatnál is kimatöbb mint 24 millió forint- gasló gazdasági eredmény® tal növelték meg a vállalati nyereséget. A vállalatok munkájában már éreztette hatását az új gazdasági mechanizmusra való felkészülés: a munkafolyamatok átszervezésével és más módon fél év alatt 124 fővel sikerült csökkenteni a léiiszámot. ket értek el a kongresszusi versenymozgalomban. A vállalat k® és fél millió f® rint értékű felajánlásai főként a termelési és az exportterv túlteljesítésére, az önköltség csökkentésére irányul. Az áldozatkész munkáskollektíva ezek® a célkitűzések® az első fél év Hasznos Célok Végér* majdnem négyszeresen: 9 millió 377 ezer f® rint értékben teljesítette. Jelentősen nőtt az egy munkásra jutó termelési érték, a termelékenység is javult A kongresszusi munkaverseny akárcsak a többi gyárakban, az élelmiszeripari üzemekben is a dolgozók kezdeményezésére, még a SZOT és a KISZ Központi Bizottságának együttes felhívása előtt az év elején kezdődött. Az egyre nagyobb lendülettel kibontakozó vetélkedésben a szocialista brigádok, a kiváló dolgozók, az ifjúmunkások és a kommunisták jártak az élen. A Csongrád Megy® Húsipari Vállalatnál az önköltségcsökkentést: a villamosenergia-, a fuvarozási költség, a túlóra-megtakarítást és a minőség megjavítását helyezték a vállalások középpontjába. A Szegedi Konzervgyár kilenc pontba foglalta versenyprogramját: ezek közül kiemelkedik a termelési és az exportterv 15,5 millió forint értékű Kitűnő eredmények születtek az Állami Pincegazdaság, a Csongrád Megyei Gabonafeldolgozó Vállalat, a szegedi es Szeged környéki sütőipari vállalatoknál is, ahol a kongresszusi verseny hatására a féléves gazdasági terveket jelentősen túlteljesítették. II szocialista brigád címérl A gazdasági feladatok megoldásából jelentős részt vállaltak a szocialista címért küzdő brigádok. Csongrád megyei és szegedi élelmiszeripari üzemekben j® lenleg közel 150 szocialista brigád, 18ÖÖ főv® vesz részt a versenymozgalomban. A kongresszus tiszteletére a brigádmozgalom újabb lendületet kapott: a Csongrád Megyei Húsipari Vállalatnál például tíz, a Sz® gedi Paprikafeldolgozó Vállalatnál tizenkét új brigád alakult. Figyelemre méltó, hogy ezekn® a vállalatoknál ott jöttek létre az új munkáskollektívák, ahol erre a termelés jellege miatt különösen szükség van. . M. X. Hatvan országból 6 ezer 500 kiállító Tájékoztató a lipcsei őszi vásárról Lipcse ismét a keresked®- rendezik meg a közszükmi körök nagy találkozójára ségleti cikkek kiállítását, készül: erről tájékoztatta a Az őszi vásárrá Lipcsébe 60 sajtó képviselőit csütörtökön orsizág mintegy 6500 kiállía Német Demokratikus Köz- tója küldte el termékeit. A szakosit®t árubemutatok Lipcsében ezúttal kilenc külkereskedelmi vállalatunk hét vásárházban mutatja be exportcikkeit, s a kiállításaink összterülete 520 négyzetméter. Lipcsébc társaság budapesti nagykő- ^^^'^oileSt vetségének kereskedelem,p® lesznek és mintegy Jitikai osztályán Herbert Neuen kereskedelmi attasé. Szeptember 4—11 között 130 ezer négyzetméter rületet foglalnak el. Az áruválaszték 30 t® Hungarotex, az Artex, a Kultúra a legújabb, legszebb könyvekk® jelentkezik, s az élelmiszerexporttal foglalk® Vasútépítési géplánc Csütörtökön a Közlekedés- rűbb hézag nélküli vasútvoés Postaügyi Minisztérium nalát építik így, amelyen a gépesített vasútépítési bemu- vonatok az eddiginél nagyobb tatót rendezett Rakamaz és teherrel és csaknem 140 kiloGörögszállás között, ahol öt- méteres sebességgel, zökkeven kilométeres sínpálya fel- nésmentesen haladhatnak. A újításán, illetve kicserélésén Szerencs—Nyíregyháza ködolgoznak. Ezen a szakaszon zötti vasútépítés a hagyomáegv vasútépítési géplánc nyos módszerrel két és fél mintegv hat kilométer hosz- évet vett volna igénybe. A szan dolgozik és naponta 360 bemutatott gépesítéssel ezt a métert halad előre. feladatot nyolc hónap alatt Az ország egyik legkorsze- oldják meg. mai csoportra tagozódik, fel- ^ vállalatok szintén bőséges ö'eli a közszükségleti cikk áruválaszték® nyújtanak, gyártás minden terül®®, az Bemutatják például azokat SÍTSSrttai f"1 a készételek® és lésektől a könyvekig. Az idei vásárra 80 országból több mint 200 ezer látogatót várnak. Az NDK árukínálata tükrözi majd azt a jelentős fejlődésit, amely® az új gazdasági mechanizmus szakaszában eddig el®-tek. A magyar külkereskedelem szintén részt vesz a lipcsei őszi vásáron, és a magyar árubemutatókról a Magyar Kereskedelmi Kamara képviselői adtak tájékoztatást. konzervek®, amelyek az NDK-ban igen kedveltek. Amerikai beismerések vietnami veszteségeikről Fokozzák a légibevetéseket a YDK ellen A dél-vi®nami Quang Nan tartományban az a® gusztus 13-val véget ért héten a felszabadító erők szétzúztak egy ellenséges tisztogató hadműveletet Harcképtelenné tették 1100 ellenséges katonát, köztük 425 amerikai tengerészgyalogost, lelőttek és megrongáltak 18 helikoptert, felgyújtottak hat páncélkocsit — közölte a dél-vi®nami felszabadítást hírügynökség csütörtökön. vesztesége 91 halott és 425 sebesült volt, míg a kormánycsapatok 216 halottat vesztettek. Az amerikaiak saját adataik szerint az év eleje óta 3054 hal®tat vesztettek, a háború eleje óta pedig veszteségük 4081 fő. Ebben a számban nem szerepelnek a VDK fölött lelőtt gépek pilótái. • . t: ,5Ky tábornok, dél-vietnami miniszterelnök szerdán közölte, hogy a d®-vietnaa * szabadságharcosok a v« wSE? Ko^nyzat által meghird® vö koziese szerint szerdán ^ szeptem5er n_j válaBZ_ az amerikai légierő tobb tások elleni harc jegyében bombatámadást intézett a VDK területe ellen, mint a vietnami háború során eddig bármikor. Az amerikai gépek 1'46 nagyszabású akciót indítottak. Az elmúlt három hétben a partizánok a miniszterelnök beismerése szerint 11 stratégiai falu és 134 katonai őrállás ellen intézi®? végre a VDK területe folott tímarláct Egy-egy harci feladat k®- R három gép akcióját jelenti, az amerikai gépek tehát 4 —500 bevetésben támadták a VDK terület® — elsősorban az ország d®i részén. A műit h®en az újonnan érkezett egységekkel amerikai csapatok létszáma először haladta meg Dél-VietRusk amerikai külügyminiszter csütörtökön azt mondotta, hogy az Egy® sült Államokat mintegy negyven országhoz fűzi k®vagy többoldalú katonai szerződ®. Rusk szerint ezek a szerződések „a világbéke biztosítása és az Egyesült namban a háromszázezer Államok biztonsága" szemfőt — közölte az amerikai pontjából egyaránt font® szóvivő. Ezen a héten ®ak, s az USA mindent megegyébként az amerikaiak tesz e szerződésekben vál___________________ lalt kötelezettségeinek telj® sítésére. A külügyiminiszter végül azt hangoztatta, hogy az USA azokban az esetekben is beavatkozhat, ha erre saját ®dekei szem,pontjából szükség van. — „Az Egyesült Államok nem akar a világ csendőre lenni — mondotta a külügyminiszter —, de „mindent megtesz annak érdekében, hogy fenn tartsa J^J^mtet. a VjlÁgEzermilÜctrd fonna vasérc Az utóbbi esztendőkben felfedezett szibériai vasérclelőhelyek tartalékait mintegy ezermilliárd tonnára becsülik. Á szovjet geológusok feltételezik azonban, hogy Szibéria vasérctartalékai ennél sokkal nagyobbak, és az Urál tói a Csendes-óceán partvidékéig még nagy mennyiségű vasérc rejlik, A Távol-Keleten, ahol most nagyméretű kutatások folynak, a vasérctartalékok nagyobbak lehetnek a Szibériában eddig talál* mennyiségnek