Délmagyarország, 1966. június (56. évfolyam, 128-153. szám)

1966-06-15 / 140. szám

^^^^ világ proletárjai. egyesüljetek: dn-Hwmnm A MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT LAPJA 56. évfolyam, 110. szám Ara: 50 fillér Szerda. 1966. június 15. Tiltakozó menetek Saigonban Kor$7erű honvédelem A vgsasüzemek 6 millió forintja Fesztivál előtt A magyar párt­kormányküldöttség körúton az HDK-ban Kállai Gyula elvtárs beszéde Magdeburgban Vita a Béke-világtanács ülésén SÍK ENDRE FELSZÓLALÁSA A Béke-világtanács genfi ülésén kedden egész napon át tartott a négy napirendi pont beszámolóinak vitája. Felszólalt a többi között a Szovjetunió, az Egyesült Ál­lamok, Kína és hazánk kül­dötte. Alekszandr Kornyejcsuk szovjet delegátus hangoztat­ta: lehetetlen a nemzetközi feszültséget lényegesen csök­kenteni mindaddig. amíg nem vetnek véget az ameri­kaiak vietnami agressziójá­nak. Üj konkrét intézkedésekre, kezdeményezésekre van szükség Vietnam ügyének támogatására. Kornyejcsuk felhívta a fi­gyelmet arra. hogy a békét Kubában is veszély fenye­geti, ahol az amerikaiak meg­sokszorozzák provokációikat. Carlton B. Goodlett ame­rikai küldött hangoztatta: Vietnam az Egy®ült Álla­mok szégyene. ró Csu-ven. a kínai kül­döttség vezetője elöljáróban ugyancsak a vietnami kér­déssel foglalkozott. beszé­dének túlnyomó részét azon­ban szovjetellenes kirohaná­soknak. vádaskodásoknak szentelte. A kedd délutáni ülésen szólalt fel Sík Endre, az Or­szágos Béketanács elnöke, a magyar delegáció vezetője, aki beszámolt róla. hogyan nyújt a magyar nép gazdasági, katonai, or­vosi segítséget a harcoló Vietnamnak. Sík Endre megállapította^ hogv érnek a feltételek egy európai biztonsági rendszer megteremtéséhez. A magyar küldöttségnek az a véleménye, hogv a je­lenlegi nemzetközi helyzet" ben elsőrendű fontosságú: a RVT szervezetének a jobb életet és barátságot szolgáló nemzetközi együtt­működés központjává kell válnia — fejezte be tapssal foga­dott felszólalását Sík Endre. (MTI) hétfői tárgyalása kijelentette: a világ minden haladó emberével és száz­milliókkal együtt követeljük, hogy véget kell vetni az Egyesült Államok imperialis­ta kormánya által elkövetett a Képünkön: A magyar és az NDK párt- és kormányküldöttség Berlinben A Kádár János vezette ma- Kállai Gyula a többi kö­gvar pári- és kormánykül- zött elmondotta: döttség Willi Sfoph-nak, az — Nagyrabecsüléssé! és sze­NSZEP Politikai Bizottsága retettel köszöntöm a nagy­tagjának. az NDK miniszter- hírű Ernst Tháímann Mü­elnökének kíséretében kéd- vek dolgozóit. Nagyon örü­den reggel Berlinből a hallei lünk, hogy meglátogathattuk. szénnyes agresszióknak, és a magdebürgi kerületbe az önök kitűnő üzemét, ta- békés vietnami városok es utazott, Zörbig községnél, a lólkozhattunk annak a for- falvak barbár bombázásá­Halle-kerület határánál radalmi német munkásosz- nak, a szabadságáért küzdő Horst Sindermann, az NSZEP tálynak a képviselőivel, vietnami nép kíméletlen el­Politikai Bizottságának pót- amely a Német Szocialista nyomásának, tagja, kerületi első titkár és Egységpárt vezetésével elis- Kállai Gyula nagy tapssal a kerület más vezetői üdvö- merésre méltó nagy eredmé- fogadott beszéde után a gyár zölték a vendégeket, majd nyeket ért el az első német ifjúsági termében a magyar a küldöttség tovább utazott munkás-paraszt állam meg- küldöttség tagjai kötetlen és Görzigbe. teremtésében, megszilárdító- közvetlen hangulatú beszél­A magyar küldöttséget sában és állandó fejlesztésé- getést folytattak a gyár ve­Görzig községben nyolctagú ben, amely kitépte Német- zetőivel, majd megtekintették lovasbandérium és a falu ország e részében a íasiz­énekkara fogadta. mus és a militarizmus osz­Fritz Wóit. a görzigi Kari tólygyökereit és ezzel törté­Marx Termelőszövetkezet el- nelmi jelentőségű tettet baj­noké a falu művelődési ott- tott végre, honában megtartott kötetlen Méltán mondhatjuk, hogy beszélgetés során ismertette a Német Demokratikus Köz­a gazdaság életét, majd a társaság megalakulása fordu- burgi kerületi első titkára és magyar küldöttség tagjainak latot jelent a német nép, de a megyei tanács elnöke va­kint a földeken bemutatták, ezen túlmenően egész Európa csorát adott a magyar ven­hogyan szervezték meg a be- történelmében. A jobaratok dégek tiszteletére, takarítást, miképpen hasz- nagyra értékelik, de még el- A küldöttség este fél 11­nálják fel a különböző mező- lenségeink sem tagadhatják kor a magdebürgi főpálya­gazdasági gépeket ügy, hogy ennek óriási horderejét, ha- udvarról különvonaton Ros­az aratást e három nagy té- talmas fontosságát. Az NDK- tock-Warnemündébe uta­eszben — a másodvetéssel ban létrejött az a német ál- zott. együtt — négy és fél nap alatt lam, amely következetesen __ be tudják fejezni. leszámolt a fasizmussal, el­A vendégek e bemutató szántan harcol a revansiz­után a görzigi termelőszö- mus ellen s a népiek legszen­vetkezet számos tagjával tebb követelését írta zászla­együtt a falu művelődési ott- jára: soha többé háborút! Ezután hangsúlyozta, hogy a történelem nagy felelőssé­get rótt a német munkás­osztályra: felelősséget egész Németország sorsáért. A Az állattenyésztés fejlesztésének linSKftndn! Több mint 400 résztvevővel kezdte munkáját KClUCúGl hegeden az állattenyésztési vándorgyűlés Tegnap délelőtt Szegeden, fiállományának 15 és a megyei tanács nagyterme- szarvasmarha állományának ben több mint négyszáz 12 szaz5ieka E terület ad­gyakorlati szakember rész- . lfi é vételével kezdődött meg az a. toias ermclesunk 16 es Állattenyésztési Kutatóinté- tejtermelésünk 13 szazale­zet III. országos vándorgyü- kát. Az állattenyésztés igen lése. A tanácskozási dr. Pa- font® kérdése a megfelelő czuk István, a megyei tanács vb elnökhelyettese nyitotta meg, hangsúlyozva a tudo­mányos kutatók es gyakor­lati szakemberek széleskörű szerkezetű takarmánybázis. A következő években — a gazdasági mechanizmus re­formjának értelmében — ál­találkozójának és tapaszta- lat tenyésztési beruházásain­latcseréjének nagy jelentek ségét az új. eredményesebb és gazdaságosabb állatte­nyésztési módszerek elter­jesztésében. a 11. számú csarnokot. A gyárlátogatás után Ká­dár János és kísérete a magdebürgi Hotel Interna­tionalhoz hajtatott s itt Alois Pisnik, a Német Szo­cialista Egységpárt magde­ka t olyan ágazatoknak és te­rületeknek kell adnunk, ahol azok gyorsabban térül­nek meg. s általuk ki tudjuk használni kedvező lehetősé­geinket. Különösen a fehér­jeigényesebb takarmányozás jelentőségét hangsúlyozta, s kitért a lucerna és vörös­here termőterület és az ap­rómagtermesztés elégtelen­ségére is. Végül a harmadik ötéves tervből eredő felada­tokat körvonalazta, melyek , , , . , .. az állattenyésztés ióvedel­vetelek jelentősen gyors,t- mének mintegy 14 szazaié_ ják a korszerű nagyüzemi kos növekedését kívánják, állattenyésztési módszerek elterjedését. A III. vándor­gyűlés székhelyéül Szegedet választották, a Dél-Alföld központját, mert e területen Az Allattenvésztési Kuta­orszag®an is jelentós az tointézet széleskörű munka­állattenyésztés és a takar- jából a vándorgyűlésre azo­mányteriuesztés. Békés és Csongrád Csongrád megye szerepe Dr. Szűcs Kálmán, a Föld­müvelésügyi Minisztérium szakoktatási és kísérletügyi főigazgatója tartott beveze­tő előadást. Mint mondotta, a korábbi pécsi és miskolci vándorgyűlések tapasztala­tai szerint ezek az összejö­fl fehérjei)iány csökkentése me­gyében van az ország sertés­állományának 15,6, barom­kat a témakat választották ki, amelyek a legtöbb ter­melő üzemet érdeklik, s így legnagyobb horderejűek. Dr. Tangl Harald intézeti igaz­gató előadásában — többek kőzött — elmondotta: állat­tenyésztésünk fehérjehiány­nyal küzd. Ezt három módon lehet csökkenteni: a fehérje­termelés növelése, a fehér­jepusztulás csökkentése, vé­gül a takarmány hatásfoká­nak növelése révén. A pusz­tulás csökkentése terén az intézet kutatói jelentős eredményeket, értek el. Az általuk kidolgozott szellőz­tetése.* szénaszárítás minél gyorsabban történik, annál több tápanyagot óv meg. Egy berendezéssel 10—12 méteres kazalban 1500—2000 mázsa szénát száríthatunk, amelyben 3 százalékkal több emészthető fehérje találha­tó. Ma már több mint 3000 ilyen hideglevegős légáram­lásos berendezés működik hazánkban. Tavaly 1000 va­gon fehérjét mentettek meg a pusztulástól, s ez közel kétmillió hektoliter tej ter­meléséhez elég. Ismertette a forrólevegős szárítók még jobb hatásfokát, amellyel a karotin veszteséget sikerült jelentősen csökkenteni lu­cernaliszt, majd brikett ké­szítése révén. Felhívta a fi­gyelmet a jobb fehérjeerté­kesítés erdekében a zöldlu­cerna pépesítés jelentőségé­re is. honóban ebédeltek, majd to­vábbutaztak Magdeburg fe­lé. Neugatterslebennél. a magdebürgi kerület határá­nál Alois Pisnik, az NSZEP kerületi első titkára és a ke- munkásosztály egysége, a rület más vezetői várták és munkáspártok közös harci üdvözölték a küldöttséget. frontja minden nép életében Görzig község után a ma- sorsdöntő, gvar küldöttség Magdeburg Országainkat szorosan egy­felé vette útját. A város ha- bekapcsolja szocialista társa­tárától kezdve az Ernst dalmi rendünk azonossága. Thalmann nehézgépipari gyá- Gazdasági, tudomány®, kul­rig az utca két oldalán sűrű embererdö üdvözölte a nyi­tott. kocsiban utazó Kádár Já­nost. Kállai Gyulát és Willi Stoph-ot. Az Ernst Thal­turális és idegenforgalmi kapcsolataink állandóan szé­lesednek és mindkét ország, mindkét nép javát szolgál­ják. Bár tárgyalásainkat a Budapesten megnyílt az ENSZ-szeminárium mann-gyár kapujában Ernst Német Szocialista Egységpárt Hoberg gyárigazgató üdvö- és a kormány vezetőivel zölte a vendégeket, majd az még nem fejeztük be, de üzemi munkásőrség parancs- már most örömmel tájékoz­noka tett jelentést Kádár Jó- tathatom önöket arról, hogy nosnak. Ezután a vendégek ezek eredményeként még to­a gvnr „vörös terén" megtar- ivíbb bővül országaink tott üzemi gyűlésen találkoz­tak a dolgozókkal, Willi Stoph cs Kállai Gyula mon­dott beszédet. Kedden a Magyar Tudomá- fogadta, hogy az ENSZ ha- és fogadóórákat tartanak, nyos Akadémia dísztermé- zánkban rendezze meg azt a amelyeket a lakosság széles ben ünnepélyesen megnyílt szemináriumot, amely a helyi rétegei látogatnak. az ENSZ-szeminárium. Hu- igazgatásban való részvétel szonnégy ország mintegy 70 és az állampolgári jogok ösz- Az ENSZ főtitkárának kép­küldötte - az ENSZ európai szefüggéseinek vizsgálatát viseletében Edward Lawson, tagországainak és szakost- tűzte napirendjére". az ENSZ emberi jogok bi­tott intézményeinek képvise- Ezután Vass Istvánné, az z°ttságának helyettes igazga­tói — a magyar kormány országgyűlés elnöke mondott tój'a emelkedett ezután szó­meghívására Budapesten ült beszédet. Kiemelte: az ál- 'ósra. Beszédében tolmácsolta össze, hogy szeminárium ke- lampolgároknak a helyi igaz- az ENSZ főtitkárának köszö­retébeiT vitassa meg „A helyi gatásban való részvétele a "^fét, hogy a szemináriumot közigazgatásban való részvé- demokratikus igazgatás egyik a magyar kormány meghívá­tel. mint az emberi jogok legfontosabb követelménye. sara Budapesten rendezik előmozdításának eszköze" cí- A 10 millió lakosú Magyar me§­mű témát. Népköztársaságban csupán a A tanácskozás résztvevői Dr. Dallos Ferenc, a Mi- helyi államhatalmi képvise- ezután megválasztották a nisztertanács tanácsszervek leti szerveknek 106 000 vá- szeminárium tisztségviselőit, osztályának vezetője a ma- lasztott tagjuk van és kö- A szeminárium elnökévé gyar kormány nevében üdvö- rülbelül ugyanennyi tagja Szabó Imrét, a magyar de­zölte az ENSZ európai regio- van a különböző bizottságok- legáció vezetőjét, a Magyar együttműködése az élet min-' nális szemináriumának részt- nak is. A választott tanács- Tudományos Akadémia tag-l den területén. Kállai elvtárs ezulan nem­vevőit. s a többi között hang- tagok élénk cs állandó kap- ját. az állam- és jogtudomá­súlyozta: ..A Magyar Népköz- csolatban állnak választóik- nyi intézet igazgatóját vá­zetközi kérdesekről szólva I társaság kormánya örömmel kai, rendszeres beszámolókat lasztottók meg. B kukorica tárolása Minthogy a kukoricatóro­lás nem megoldott kérdés a környék számos gazdaságá­ban is, nagy érdeklődésre tartott számot, dr. Tangl Ha­rald ezzel kapcsolatos köz­lése. Egy-egy hideglevegős szárítóberendezéssel 30—35 vagon csoveskukoricát lehet tárolni. Ennek házi kivite­lezési költsége 60—80 000 fo­rint, míg egy tíz vagon® góréé 120 000 forint. A nap foiyamán még több előadas hangzott el a sza rvasma rha- tenyésztés tárgyköréből. Délután a résztvevők megtekintették a Hódmezővásárhelyi Állami Gazdaság szarvasmarha- és sertés telepeit. * A vándorgyűlésen részt vett Jugoszláviából Zority Slavko, a BÁCSKA-PRO­DUCT export-import válla­lat vezérigazgatója és mun­katársa, Várady I-oránd. a szabad Icai Agrokombinát részéről Vasa Iszakov és két munkatársa, valamint a szabadkai állati gyógyszer­es erötakarmánygvár részé­ről Dorde R. Trifunov is.

Next

/
Oldalképek
Tartalom