Délmagyarország, 1966. június (56. évfolyam, 128-153. szám)
1966-06-14 / 139. szám
Levél-, csomag-, táviratfeladás Tájékoztatás a postaszolgálati rendről, az ünnepi hetek előtti felkészülésről Az utóbbi időben a mun- tünk is jogosan — kifogásolt biek — nyitvatartási ideje ka korszerű szervezése és nagyállomási 2-es posta is) ugyan nem _ változik, de az a gazdaságossági szem- csak munkanapokon tart 1'es postahivatalban 7-23 pontok érvényesítése mi- ., . . . , . , , óráig mindennemű postai att néhány új ren- nyitva' A 2"es Postahivatal szolugáltatás igénybe vehető. delkezéssel szabályozták a 7-21 oraiS- a tpbbi tíz posta- Ezenkívül idén is dolgozik az posta szolgáltató tevékenysé- hivatal, illetve fiókposta pe- autóposta, amely napközben gét. Olvasóink levelei és sa- dig napi nyolcórás műszak- a Széchenyi téri korzón, ilját megállapításaink alapján barlj különböző kezdési idő- letve szükség esetén a forgallapunkban is többször írtunk Dontokkal masabb helyeken, este pedig a posta munkájáról, s köz- p a játékok nézőtéri tribünje ben igyekeztünk az általunk Bélveaautomalák mellett található és az előtapasztalt fontos kérdések ' " •>««•«•«» adások utolsó szünete után megoldására felhívni a posta a nyitvatartási idő szabá- Z(ír• innen félóránként tovezetőinek figyelmét. A szol- lyozásának kiegészítéséül vábbítják a feladott küldegáltatások rendjének mégis- szolgólnak a különféle autó- ményeket a főpostára. A Szemertetésére és a közelgő Sze- maták. Az l-es, 3-as és 5-ös ged 2- postahivatal alkalmi gedi Ünnepi Hetek emelke- postahivatalban, az I. számú bélyegzőt, az autóposta pedő idegenforgalmára való te- és II. számú városi kórház- dig ..Autóposta" feliratú békintettel általános tájékozta- ban és nyári szezon alatt az lyegzőt használ, tást kért a Dél-Magyarország újszegedi camping bejárató- Gondoskodnak arról is, munkatársa dr. Hódi István nál bélyegautomaták mű- hogy a játékok heteiben a postai főtanácsostól, a Szege- ködnek, ez utóbbinál képes- ^rf„Li„„«.,„1,K.„ dl Postaigazgatóság vezetőhe- lapot árusító automata is Postahivatalokban ™nel lyettesétől. van. A bélvegautomaták többfajta es címletű belyeget . igénybevételével, kellő bér- árusítsanak, ugyanerre az li nyitvalartas mentesítéssel expressz és időre megerősítik a táviratDr. Hódi István elmondot- ajánlott levélpostai külde- kézbesítő, a távbeszélő és a ta. hogy a postavezérigazga- mény is feladható a levél- ^Irételi szolgálatot, az igaztosag 1965. februárjától a fakranyekI^pU"kbaűn gatóság alkalmazottai pedig munkaszüneti napokra, 1966. azonban többször eszrevete- * * ellenőrzéssel Segítik februárjától pedik a munka- leztuk, hogy az automatak ' " , 6 napokra szabályozta a posta- gyakran elromlanak, s kése- a nagyobb forgalom zavarhivatalok nyitvatartásiidé- delmes a javításuk. Ezzel talan lebonyolítását. Az unjét. Ennek megfelelően Sze- kapcsolatban úgy tájékozta- nepi hetek alatt - telkeresgeden - s minden megye- tott dr. Hódi István, hogy fe - a nagyobb kiallitásoszékhelyen - egy postahiva- ezentúl fokozott gondot for- kon> rendezvenyeken alkalmi talt jelölnek ki állandó, te- dítank a gépek hibáinak Postahivatalt is nyit a postahát munkaszüneti napokon is azonnali megszüntetésére. igazgatosag. a kötelező nyitvatartásra. Ez A tájékoztatás szerint a a hivatal Szegeden az l-es ÜUlOpÓSta ÉS „CrÖSÍtéSSk" postaigazgatóság intézkedései számú posta, amelyet a nagy- nyomán a postahivatalok — közönség főpostának nevez, A Szegedi Szabadtéri Já- különösen a legnagyobb formert ott bonyolódik le a leg- tékok idején különleges in- galmat lebonyolító főposta és nagyobb forgalom. Ezért tézkedésekre kerül sor a az ideiglenesen működő autómunkanapokon 7—23 óráig postai szolgáltatásokban. Az posta — felkészültek az ideáll a közönség szolgálatára, l-es postahivatal — s a töb- genforgalomra. Ezen belül 7.-21 óráig veszik fel a levélpostai küldeményeket és árusítanak értékcikkeket, 8-19 óráig tart a csomag- és értékküldemények felvétele, takrék be- és visszafizetés, pénz be- és kifizetés. Az időntúli csomagfelvétel és pénzbefizetés lehetséges még 19-20 óráig. A zsák® pénzbefizetés, a táviratfelvétel és a nyilvános távbeszélőállomás-szolgálat 7 —23 óráig tart. Munkaszüneti napokon az l-es postahivatal 7—21 óráig tart nyitva, s ilyen napokon a levélpostai küldemények felvétele, az értékcikkek árusítása, a táviratfelvétel, a nyilvános távbeszélő állomás kezelés és a zsákos pénzbefizetés 7^21 óráig, az időntúli távirati utalvány és csomag felvétele 8—20 óráig lehetséges. A távbeszélő előfizetők részére munkanapokon és munkaszüneti napokon egyaránt éjjel-nappali szolgálatot tart az l-es postahivatal, ugyanígy éjjel-nappal van táviratkézbesítés a város egész területén. A többi postahivatal (így az emiatt többször — szerinElsőként cselekedve A gyár párt-végrehajtóbi- dasági mechanizmus reform- hanem azokból éppen az álzottságának ülésén — harma- ja - mindez nemcsak fog- talánost, a jellemzőt kiszűrdik napirendi pontként — a lalkoztatja az embereket, ha- ve, hol és mit tehetnek a szakszervezet termelési fele- nem kérdések sokaságát kommunisták, a pártszervelőse számolt be a kongresz- szüli, s a kérdésekre vála- zetek. szusi verseny helyzetéről, szólni kell. A felkészülés a eddigi eredményeiről. Nem kongresszusra nem ragadhat A munka finomítása ígérkezett h®szadalmasnak meg csak a jobb termelési a téma, azért is tették a na- eredmények elősegítésénél. A A végrehajtó bizottsági pirend végére; a gyárban jó kongresszusi verseny — ha ülésen az egyik felszólaló: a eredményeket értek el a IX. átvitt értelemben is — ver- „lendület katonái"-nak nepártkongresszus tiszteletére seny az emberek formálá- vezte a kommunistákat, akik vállalást tett brigádok, üzem- sáért, gondolkodásuk alakítá- személyes példamutatásukrészek, s a gyár egészét te- sáért, a szocializmus ügyé- kai a legtöbbet tehetik a kintve is jelentősen javult a nek jobb megértetéséért. Ért- kongresszusi verseny sikerémunka. A tömör, mindössze hető hát, hogy mindebben a ért. Ahol gond van, ahol háromoldalas írásos anyag- kommunistáknak kell a leg- fennakadás mutatkozik, ahol ban sok oldalról, s példák nagyobb szerepet vállalniok. nekigyűrkőzésre van szükség, tucatjával bizonyították ezt, Az említett párt-végrehaj- e!söként a k°m^unisták mindössze egyetlen monda- vállaljak a cselekvő szeretőt szentelve annak, hogy „a tóbizottsógi ulesen ezt ugy pét Ahogyan társadalmi méközponti igazgatás műszaki fogalmaztak meg, hogy „a retekben e lendületet a párt és termelési főosztályain, részletek összegezésének fel- egésze képviseli, úgy helyiosztályain nem sikerült ed- adata és felelőssége a kom- jeg a pártszervezetek s küdig biztosítani az üzemré- munista kollektíváé". Már iön-külön minden egyes kom* mSatásrTaebrén fe7entós akkor felismerni a jelentkező munistának ezt kell tennie, szerepe van az ott dolgozó uJat- pozitívat, amikor an- Nem túlzás azt állítani. kommunisták passzivitásá- nak csak csirái vannak meg, s hogy a kongresszusi; verseny nak is"- már kezdetekor észlelni a már eddj fs szociaIlsta épi. negatívat, a visszahúzót, a , . , .. , iiimntntAtt kedvezőtlent. Feladat ez és tcmunkank nagyszerű tartatlemzes es ufmutatás felelősség. nagyszerű feladat lékait tárta és tárja fel. a A jelentés e mondata fölött és megtisztelő kötelesség. Az munka további elmélyítése* nem siklott el a végrehajtó itt-ott még felbukkanó for- „finomítása", új, korszerűbb bizottság: tudomásul vette az malitás elleni harc, a meny- munkastfius kialakítása eredményesebb munkamódKét hét múlva békekölcsön-sorsolás Az Ország® Takarékpénztár két hét múlva, június 28-án és 29-én rendezi a II., a III. és a IV. Békekölcsön 1966. első félévi sorsolását. A kétnapos húzáson a három békekölcsönből összesen 824 500 kötvényre 135,2 millió forintot sorsolnak ki nyereménnyel és törlesztéssel. (MTI) Megkezdődött Fiát Julianna és társai deviza-bűnperének tárgyalása Hétfőn a pesti Központi böző külföldi cégektől Kerületi Bíróságon megkez- talékként" 10 000 holland fo„]udődött Fiát Julianna és tár- rintot, 105 000 svájci frankot, teni a munkaverseny anya— —: — — — — „T. .—7/ * nnnn . . . „.. íTÍ _ ,77 l'i c — c l/i faltáfalaíl Hű 77 eredményeket, örömmel álla- nyiségi szemlélet további pította meg a pozitívumokat, visszaszorítása, a jövedelmeám ugyanakkor igen alapo- zőségnövelő tényezők érvé- s?erek alkalmazasa vár fel* san elemezte a központi nyesülésének biztosítása pél- adatként pártszervezeteinkigazgatásnál mutatkozó pasz- da csak arra, hogy a részié- re. szivitás okait, rámutatva az tekben nem eltemetkezve, M. A. ott dolgozó kommunistákat m összefogó két pártalapszervezet munkájának hiányosságaira. A példát azért idéztük részletesebben, mert jó bizonyítéka annak, hogy az üzemi pártszervezetek egészséges érzékenységgel reagálnak az aktivizálódó politikai és gazdasági légkör pozitív és negatív jelenségeire, s ezenbelül a kongresszus tiszteletére kibontakozott versenymozgalom sokrétű feladataira. A kongresszusi verseny nemcsak termelési mozgalom, hanem politikai és gazdasági feladataink eddiginél is szorosabb összeötvözésének lehetősége. A versenyen belül minden társadalmi és tömegszervezetnek megvan a maga feladata, de a verseny gazdája végső soron a kommunisták közössége, a pártszervezet. Nem a szakszervezet helyett kell szerveznie, irányítania a termelési versenyt a pártszervezeteknek, de a szakszervezet aktivistájaként dolgozó kommunistáknak utat mutatva; nem a műszakiak, a termelésirányítók helyett biztosítani, megteremRio de Janeirótól Debrecenig Rövidfilmek a Vörös Csillag moziban Mint az eddigi rövidfilm- Az első film, a csehek kisbemutatókon mindig, tegnap filmje Brazília két városát, sem volt zsúfolt ház a mozi- Rio de Janeirót, és az épülő ban. De a fogadtatás, a fii- új fővárost, Brasiliát mutatta mek vetítése végén elhangzó be. Izgalmasabb téma egy hol gyengébb, hol erősebb útifilm számára ma talán taps már jelezte a változást, nincs is. A csodaszép fekvéAzt, hogy a Csongrád me- sű Rio de Janeiro és az ultgyei Moziüzemi Vállalat nem ramodern, épülő új főváros hiába rendezi időnként eze- ezer és ezer izgalmas látváket a kisfilm-vetítéseket. A nyosággal szolgál. Tetszett a közönség lassanként meg- románok kisfilmje a Dobszereti őket. rudzsai kövek és a szintén Igaz. tegnap este különösen cseh film a Homérosz szigete hálás témákkal találkoztunk, is, amely Afrika régi és új Cseh. jugoszláv, francia, ro- világát mutatta me. A franmán filmek mutatták be a ciák filmje, a Párizsi pilvilágnak egy-egy csodálato- lanatképek kissé kilógott ebsan érdek® városát, táját. A bői az összeállításból. Nem két magyar film pedig Deb- Párizst láttuk rajta, hanem recen és Kőszeg szépségeit az utazást és a turisztikát sai, bűnperének tárgyalása. A 3320 svéd koronát, 30 000 fo tanáraelnök ismertette a rintot és több értékes aranyvádiratot. amelyből kitűnik, tárgyat kapott. Az üzletkötő hogy Fiát Julianna, az IM- ismeretségbe került dr. EgePORTEX Vállalat volt üz- dy Elemér orvcwsal, aki az letkötője öt év alatt nyuga- egyik vádlottja volt a legton kötött üzleteinél külön- utóbb lezárult hazaárulási bűnügynek. Fiát Julianna 100 000 forintért 10 000 svájci frankot adott el dr. Egedy Elemérnek. A vádirat szerint Fiát Julianna lakásán 82 000 svájci frankot találtak. Fiát Julianna beismerő vallomást tett. A tárgyalás több napig tart. és előreláthatólag a bíróság a hét végén hirdet ítéletet. vitte vászonra. r 17—18 éves diákokat nyári szünidős munkára felveszünk. UNIVERS YL KTSZ, Lenin krt. 58. S. 78 061 karikírozó kedves, elnéző humorú rajzfilmet. A Jugoszlávia legszebb útjain című kisfilm nem több idegenforgalmi reklámnál, s ezért szintén nem illett az igényes összeállításba. Amit azonban bemutatott — a jugoszláv tengerpart —, az nagyon szép és érdekes. A magyarok filmjei közül a Debrecent bemutató kevésbé tetszett. Szétszórt, kapkodó, csapongó. A Kőszegről szóló kisfilm viszont igényes és érdekes. Ö. L. gi-műszaki feltételeit, de az ilyen beosztásban dolgozó kommunisták kötelességévé tenni ezt, s ellenőrizni annak megvalósulását; nem mások helyett dolgozni tehát, hanem betölteni a maga sajátos, elsőnek cselekedő feladatát: ez a pártszervezetek dolga. A részletek összegezése A Szovjetunió Kommunista Pártja XXIII. kongresszusa, harmadik ötéves tervünk célkitűzései és első esztendei feladatai, a bonyolult nemzetközi helyzet, s a gazBaromfitenyésztő és tojástermelő szakcsoport Huszonnégy tagú baromfi- vetkezet bizt®ítja a szüksétenyésztő és tojástermelő g® takarmánytápokat is. szakcsoport alakult vasárnap Az egyesülés .célja a szeSzegeden. Az új közösség a gedi piacok vágóbaromfival Szeged és Vidéke Körzeti és friss tojással való jobb Földművesszövetkezet kere- ellátása. A szakcsoport vetében kezdte meg működé- zetősége számít arra. hogy sét. Tagjainak többsége ker- már a közeljövőben a sze* tes családi házban lakó üze- gedi egvéni baromfitenyészmi munkás, kik havi jöve- tők közül sokan csatlakozdelmük jelentős kiegészítésé- nak hozzájuk, s kérik felvére számítanak a szervezett teleiket olyan dolgozók is* baromfitenyésztésből. Alap- akik szívesen foglalkoznak szabályban vállalták többek szabad idejükben baromfiteközött, hogy legalább 50 to- nyésztéssel. Várják az új bejótyúkot tartanak. Ellenőr- lépőket a szegedi tsz-ek gazzött eredetű, nagv teljesítő- dái közül is, akik a csoport képességű tenyészállatokról a segítségével a háztájiban alaföldművesszövetkezet gon- kíthatnak ki jól jövedelmező d®kodik. A földművesszö- baromfitenyésztést. Vizsga a nyilvánosság előtt Szombaton ®te a szegedi sikeresen valóra váltott neTömörkénv István Gimná- velői célt is: népek fiainak zium és Szakközépiskola an- kölcsönös megismerkedeset, gol tagozatú osztályai isidé- barátkozását. gen nyelvű műsor® estet A műsor különös figyelrendeztck a közönség — szü- "^t érdemel. Nem tudom* lők és érdeklődők, szakpe- hogv mi volt a műsort öszdagógusok — előtt. A néző- szeállító és rendező Vágvölnek — mielőtt a Kamara- gyi Andrásné szándéka — színház termébe lépett vol- helyesebben szólva talán nena — felhívta a figyelmét vel°i célja —. minthogy küegy gazdag és ügy® kiállí- '°n ez iránt nem érdeklődtás a diákok angol levelezé- tem- de ugy gondolom, a séből Országok szerint rao- műsor alapján nyugodtan port®ítva sorakoztak a szí- visszakövetkeztethetek erre. n® képeslapok, változat® N<ím cél- hanem eszköz volt üdvözlőkártyák. ajándékok. a kezében a szereplés: nem Nemcsak szórakozást és szó- titkoltan a nvilván®ság rakozva tanulást dokumen- elr"tti vizsgára vitte az tált ez a kiállítás — melyet egyébként esztétikailag is a tagozat tanára. Kocsis íst- ütenyesen összeválogatott ván rendezett —. hanem a Azt mondják az orvasok, hogy a merőleg® napsugár nem egészség®, legideálisabb a ferde napsugár. amely a reggeli és a délutáni órákban éri az embert. Ez ideáig rendben is lenne: napozzon a dolgozó ferde napsugarak alatt, ha csak Ferde napsugarak nem közlik a füröd- pénztár előtt. Jogonj vágyó dolgozók- san. Elvégre a nap Pavilonjában isárulkal. A pénztár épü- korongja egyre ma- nak cigarettát. Négynem akar necsenvé- Ietén pedig a kil'rá- Sasabbra emelkedik, feIe, j5 van. egy parc sülni De^máshol sok tömkelege: „Ku- vasárnap van. Ko- mrdoboz tetejere kitvat a furdo terule- rabban kellene nyitni! Cigaretta. Ahogyan a bejárattól sétálgatunk, az el6Ő pavilonban csak egész dobozzal adnak. Egy darabot, kettőt nem! Ezen lehet vitatkozni. de van jó példa Jogo- is- A „Rózsa" büfé van a hiba. ugyanis öml®ztve . tére bevinni tilos !'* . Tervet, Kossuthot, fürdőbeneBnem ®u "Sb. - Vendéglátás. Ke- Symfóniát. meg egy lurdoben nem osu- son nyitnak a pavi- doboz gyufát is Aki pán a nap ereget fer- Van magyarázat is: Ionok. A lángossütő épperí ott kapott de sugarakat, hanem — A takarítónők meg egészen későn kedvet a füstölésre a szervezés ós a ven- munkaideje reggel kezd dolgozni, pedig kivesz egyet és rádéglátás is. hattól nyolcig tart — az a pavilon a leg- gyújt. Jó ez azért is Vasárnap reggel 7 közli a pénztáros, ök látogetottabb. Egy mert a fürdőző emóra. A nap ferde su- ugy látszik megfő- kerek órát kell sor- ber nem hordja magarakat ereget, a gadták az orvosi ta- ban állni, mire Ián- gával a dohány®fürdö pénztárosa vi- nácsot. ismerik a g®hoz jut a vevő. készletét így 'is leszont .meredeket": ferde sugarak jóté- Nagyobb apparátus- het kiszolgálni- ud— Belépés csak 8 kony hatását. Fél ra lenne szükség va- variasan figvelembe órakor! nyolckor körülbelül sárnaponként. Ket- véve a vendégek igéPersze ezt a tényt százan állnak és tü- ten-hárman is süt- nyelt semmilyen formában relmetlenkednek a hetnék állandóan. G. I. műsor keretében a tagozat diákjait, Így azután annál szórakoztatóbb volt szereplésük is, amikor egv-egy szám vagy vens nyelvi és hanghordozásbeli kidolgozottságán túl, azaz e diákoknak mindenképpen munkát jelentő alapozáson át eljutottak az élményhez és feloldódva játszottak, interpretáltak. Nehéz'lenne a gazdag műsort ismertetni, röviden a kellemes dalok mellett — melyet dr. Mihálka György vezényelt — Eurns-. Wordsworth-, Keats-. Byron-, Shelley-, Yeats-versekkel, Shakespeare-. Wilde- és Shaw-darabrészletekkel találkozhattunk többek között. Még bajosabb lenne a sok igyekvő szereplőt megnevezni. akik közül például Megvgy®i Marika. Katona Anna, Joó Sándor, a versekkel Csapó Agn®, Szécsy Éva és Ottovay Eva. a jelenetekben Sebők Jolán, Medgvesi Eva, Vezér Anikó ós Czeisz Gabriella tűnt fel egy-egy fordulattal. F. B. Kedd, 1966. június 11. DÉL-MAGYARORSZÁG S