Délmagyarország, 1966. június (56. évfolyam, 128-153. szám)

1966-06-19 / 144. szám

D TEREMTŐ MUNKÁÉRT 4/ i anyag megmunkálásába, sok- FÓRUMA TWAMtI^^/ Verseny = megbecsülés $ Elég-e a szenvedély? i«js Hű szövetségesek $ Aranyjelvényesből brigádvezető Mint arról lapunkban már beszámoltunk — június 15-én, szercián a MÜM. 6<X) Iparitanuló Intezet évzáró ünnepségén M fiatal ka/p la meg a Szakma kiváló tanulója arany jelvényt. Az ipartanuló-iskolában a diákok vetélkedőjét évről évre rendszeresen megrendezik. Jelentősége ma már igen nagy a jövő szakmunkásnemzedék képzősében; nem öncélú, magamutogató futam, hanem az oktatró. az emberformálás hatékony, bevált eszköze 1065—66-ban is több mint ezer fiatal versenyzett a tanulásban, gyakorlati munkában és a fegyelemben. Közülük az ács-, a villanyszerelő-, a kőmúv®-, a parkettázó-, az esztergályos-, e szobafestő szakma legjobbjai, az aranyérmes győztesek vallottak életükről, a versenyről, a szakmaszeretetről, terveikről. A legbátrabb - Datrf Gyula elsóévee villanyszerelő-tanuló — kért először szót — A gimnáziumban ismerkedtem meg a villamossággal. ott is szerettem meg. Amikor maaodikban kimaradam és döntenem kellett a jövőmröL. nem sokáig teketóriáztam: a villanyszerelést választottam. Itt az iparitanuló-iskolátoan új légkör, más szellem fogadott S ezt legjobban azegymassal folytatott versenyben éreztem meg. Valamiféle lázban dolgoztunk, tanultunk. A munka elsajátításán kívül egymás erő is hajtott: elsőnek, legjobbnak lenni. Ebben az évben jórendű lettem, de jövőre javítani fogok. Szerintem saüteség van erre a versenyre, mert ambicionál bennünket. Igen, de én mást is mondanék — teszi hozzá Szűcs Károly. — Nyugtalan fiú, ő jellegzetesen a mindig többet akaró típusa. A megkezdett mondatot rövid gondolkodás után így folytatja: — Nekem teljesen mindegy, hogy versenyben dolgozom-e vagy nem. Más hajt: a villamosság titkai, a törvények újbóli felfedezése, megismerése. Otthon például „maszek" radiosműhelyt rendeztem be. Szabadidőmben univerzális mérőműszereket és tranzisztoros rádiókat csinálok. Mert nem elégít ki a kötelező tanrend szerinti villanyszerelés. Persze örüiök, hogv a versenyben jó eredményt értem el, de bevallom enélkül is így dolgoznék. • — Örülök a versenyünknek — mondja Matuszka Ferenc harmadéi'® ácstanuló. — Néhány nap múlva valamelyik építkezésen elkészítem a vizsgamunkamat. Befejeződik a háromévi tanulás. ahogy ezt mondani szokták, kilépek az életbe. Ha visszagondolok az ikolában töltött időre a legszívesebben a versenyünkre emlékezem. Miért? — Azért, mert a bizonyítványba írt jegyeknél, a dicséreteknél az első helyezés többet adott nekem. A munkám, az igyekezetem kézzelfogható elismerését. Egy példát említenék erre: tavaly az. NDK-ba jutalomüdülésre küldtek el. Nagv cm jól éreztem magam, nagy élmény volt. Azonban még ennél is többet ért az, hogy a mesterünk ezután más hangon szólt hozzám, hozzánk. Más színben látott minket, ipari tanulókat. Eddig sehogyan se jöttünk ki vele. akadékoskodott, nem hallgatta meg a véleményünket. Akinek hosszabb volt a haja. vagy bővebb a nadrágja. nem állt. meg előtte. Kijelentette: így nem válhatunk becsületes emberekké. De előtte is bizonyított az arany jelvény. A következő évben már a legnagyobb egyetértésben dolgoztunk együtt, megértette elképzelése inket. A verseny miközöttünk folyt, s az élethez hozott közelebb. ahhoz, amit majd ránk vár az iskolán túl. a hétköznapi, igazi munkában. Én ebben látom legnagyobb értékét és örülök, hogy részt vettem benne. Matuszka Ferenc és tanulótársai előtt becsülete van az. iskolai erőpróbáknak. Mégis milyen energia feszíti a veroeny rugóit az ipari tanulóknak mit kell áldozni a sikerért. Szűcs Károly erről így beszél: — Az előbb azt mondtam, hogy én mindenféle verseny nélkül is így dolgoznék, ilyen ütemben —, szenvedélyből. Már mások is megkérdezték tőlem: esténként miért nem járok moziba, miért töltöm minden időmet a drótjaim, tranzisztoraim, meg • szerszámok között. Én err« mindig egyféleképpen válaszoltam: mert az szórakoztat és ekkor érzem magam a legjobban. — Kint dolgozom az épületelem-előregyártó telepen, a villanyszerelő műhelyben. Motorókat tekercselünk, kisebb kapcsolótáblákat berendezéseket állítok össze. Úgy megy el a munkanap, hogy szinte észre sem veszem. Nincs' szükségem erőfeszítésre sem. Mindig egy következtetésre lyukadok ki. ahányszor csak kérdik, én ezt válaszolom: szeretem a szakmám, szeretem a villanyszerelést. Ez az én magyaré zatoeu. A szenvedélyes „elektromos embertől" Nagy István másodéves szobafestő veszi át a szót: — Szűcs Károly barátom közel jár az igazsághoz, de mégsem értek vele teljesen egyet. Miért mondom ezt? — Mert engem is elsősorban a szakma szeretete, megismerése hajt, de emellett igenis állítom, szükség van erőfeszítésre is. Magunk között igy beszélünk erről, „hajtani" mindig kell, ha jó eredményt akarunk elérni. Szükség van a lendületre, ha többet kell teljesíteni; ha nagyobb falat akarok lefesteni. Egy pillanatnyi csönd után Kormányos Béla harmadév® parkettázó veszi fel a beszéd fonalát. — Ami azt illeti én is inkább Nagy Pista pártján állok. A szenvedélyen kívül nyilván szükség van az energiára, az erőfeszítésre. És pont erre tanít meg bennünket az évközben folyó verseny. Jó. hogy már itt az iskolában hozzászokunk a becsületes, a haladós munkához.. Nem szabad azt képzelni, hogy elég a szakmát „csak szeretni". Mi, a parkettázók mar egy éve önállóan dolgoz.unk. Szakoktatónk korán olyan rendszerhez szoktatott hozzá, hogy ne csak jól. hanem gyorsan is dolgozzunk: elejétől kezdve komplett határidőhöz, kötött feladatokkel bízott meg bennünket. Például megadta, hogv egy 35 négyzetméteres szobát mennyi idő alatt kell beparkettázni. vagy legyalulnunk. Nemcsak szépen és jól, hanem ütemesen is megtanultunk dolgozni. így sikerülhetett például, hogy nemrég a vizsgamunkánkon az előírt 75 százalék helyett 87 százalékra teljesítettük a szakmunkás-normát. Nem titok az se. hogy tavaly már teljesítményre dolgoztunk a Csongrád megyei Építőipari Vállalatnál. — Be kell vallanom, hogy mindezt nem volt könnyű elérni, sokszor beleizzandtunk egy-cgv szálkasabb anyag megmunkálásába, sokszor elfáradtunk, de úgy érzem megérte, mert most nem félek a normától. Nálunk nem adják ingyen sem a kitűnő-rendű szakmunkás-bizonyítványt, sem az arany jelvényt. Éppen ez a jó, mert kint. ez életben, a munkában nincs pardon. Aki nem tud dolgozni, az lemarad és keveset visz haza a borítékban. Mint mondtam a munkahoz nem elég a szenvedély s ehhez nem árt mielőbb hozzászokni. Kormányos Béla oktatójuk nevét említette. — Nagy részben Pölös Józsefnek köszönhetjük, hogy megszerettük a parkettázás mesterségét tette hozzá. A többiek ugyanígy beszélnek azokról az. emberekről, akik megtanították őket a szerszammal bánni. Szűcs József; a kitűnő rendű másodéves köművestanuló a másfél órája tartó beszélgetés során először teszi le a garast. — Én eredetileg esztergályosnak jelentkeztem. Nagyon elszomorodtam, amikor nem vettek fel s végül kőművesnek kellett beiratkoznom. Fél évig még a munkától is elhúzódtam, nem találtam a helyemet az állványon. Kisgyerek koromban is mindig csak az járt a fejemben, hogy én vasas leszek. Látta a töprengésemet, a problémámat Farkas István, a szakoktatóm is. Ezidő tájt építettük Újszegeden a József Attila Tudományegyetem új diákszállóját. Én vidékről járok be, többször előfordult, hogy késve érkeztem, a többiek már dolgoztak, a megbeszélés már korábban megtörtént. Farkas •István ekkor mindig újra elmagyarázta nekem, hogy mit, miért kell csinálni, s ígv nem maradtam el. Sőt. körbevitt a hatalmas betonelemek mellett, nem sajnálta a fáradságot, hogy megcsillantsa előttem az építészet szépségeit. Előfordult, hogy vele együtt indultam a városba. útközben a régi házak formáiról, stílusáról, a régi építési elvekről beszélgettünk. Az első félév vége felé már érdekelt a kőműves munka. Lassan elfelejtettem a régi célomat é.s megtaláltam az újat. Szerettem végignézni a kezünk nyomán emelkedő falakon, a téglák szabályos rendjén. — A legutóbbi versenyben a seprügvári homlokzat vakolásán 11-en indultunk. Első lettem. Amikor otthon a falumban édesapám megkérkezte miért, azt feleltem: mert megszerettem a szakmámat, becsülöm a kőművesek munkáját. Azt is hozzátettem. hogy mindezt Farkas István oktatómnak köszönhettem. — Én vasesztergályos szerettem volna lenni, s ez sikerült is — veszi ál a szót Molnár István elsőéves esztergályos. majd így folytatja: — Egy üzemlátogatáson n Szegedi Vas- és Fémipari Ktsz-ben láttam először eszterga gépet és ismertem meg Pipicz Józsefet, a jelenlegi oktatómat. Most elsőéves vaigyok, s azt tudom mondani, (jól választottam szakmát, az elképzelésem bevált. Persze ezt leginkább Pipicz József oktatómnak köszönhetem. A műhelyben először a legegyszerűbb szerszámokkal ismertetett meg, s azután a gépekkel. Bevallom, először féltem a gyorsan forgó anyagtól, a gépmunkától. Az oktatóm segített. Türelmesen mindent, újból és újból elmagyarázott, megértettem, ha követem tanácsait, nem lehet baj. Elfelejtettem a félelmet, és ma már nagy örömet okoz ez a munka. vényt. Harmadévesek voltak néhány nap múlva személyi igazolványukban a tanulói bejegyzés helyett a szakmunkás szót írják. Kormányos Béla nem fél a jövő feladataitól öt társával együtt, közösen kezdi el az igazi munkát. — Nagy fába vágtuk a fejszénket — mondja. Megkértük a Csongrád megyei Építőipari Vállalatot, ahol „inaskodtunk", engedje meg, hogy mi, a most végző parkettázó évfolyam együtt maradjon, brigádot alakítson, örömmel mondom, a belegyezést meg is kaptuk, s mér meg is beszéltük, hogy a szocialista , címért küzdő brigádunk acs. Ifjúsági nevet fogja viselni. Nem félünk az önállóságtól és a norma tói sem. hiszen mi az iskolai versenyben" már megszoktuk a követelményeket. Meg aztán segítenek a vállalatnál is, különösen Palotai János művezető. Kormányos Béla helyett társai emiitik. hogy az ifjúsági brigád vezetőjének egyhangúan őt választották. — Mindannyian értik a dolgukat, de Kormányos, a versenygyözelemmel igazolta, 5 a legrátermettebb, — tesz* hozzá Matuszka Ferenc. Egy percig elgondolkodik s csak azután szól: — Eltelt három év, általános iskolásokból szakmukásokká váltunk. Most máshogy érzem magam, mint amikor beléptem a szakiskola ajtaján. Bevallom, akkor egy kicsit féltem, hogy mi lesz velem. Most már nincs így, tudom és érzem, amit i tanultam, az acsmesterséggel jól meg lehet élni. És a tér- ! vem sem egyéb, mint az, ] hogy becsületesen dolgozzak. Az idő eljárt. A Tolbuhin sugárúti iskolában talán már csak mi vagyunk itt néhányan, de a szó alig akar elfogyni. Új és új kérdések, mondatok születnek egymásután. Mindegyikben közös a gondolat,: az én munkám, a villanyszerelő, a kőműves, az ács, az esztergályos szakma a legszebb. Érvek és jelzők sereglenek, vívnak csatát egymással, s mindebből egy nagyon biztató kép bontakozik ki. Ezek a 17-20 év® fiatal fiúk őszintén megszerették a teremtő munkát. Nekik bártan jósolhatom j meg a jövő sikereit, ilyenkor| év végén — bizonyítványoszt askor. A kritika kritikái Matkó István Amióta a napilapok müvészetkritikai írásokat közölnek, azóta tart a vita. hogy ezek a cikkek tulajdonképpen kiknek szólnak, maguknak a művészeknek-e, vagy pedig az olvasóknak. Végleges és minden szempontból kifogástalan, megtámadhatatlan eredményig ezek a viták még a mai napig sem jutottak el. Az általános gyakorlat azonban mégis az. hogy az újságok elsősorban az olvasók tájékoztatására közölnek ilyen írásokat. Az a céljuk tehát, hogy irodalmi, képzőművészeti alkotásokról. színházi előadásokról, filmekről olyan ismertetést nyújtsanak az olvasóknak, hogy a kritikák és az elemzett művek mondanivalóját, tartalmát szakképzettség nélkül is megérthessék. Emellett természetesen nem haszontalanok ezek a kritikák a szakemberek számára sem, az a cél. hogy ők ifi tanuljanak belőle. A szerkesztőségek általában. s a mi szerk®ztőségünk is különös gonddal kezeli azokat a leveleket, olvasói véleményeket, amelyek ezekkei a művészetkritikai írásokkal kapcsolatban érkeznek. Ha ezeknek a leveleknek a mennyisége, magától értetődően, nem is olyan nagy, mint például a par naszleveleké, a bennük felvetett gondolatok fontossága miatt megérdemlik a s'zerk®ztőségek különös figyelmét. Ezek az olvasói levelek két részre oszthatók. Kisebb részük általában egyetért a színházi előadást, képzőművészeti alkotást, vagy filmet bíráló cikkünkkel. Nagyobbik felük azonban nem. Ez azonban nem tükrözi az olvasói vélemény arányát, hiszen éppen a másféle vélemény indulata készteti az olvasót levélírásra, arra. hogy az újságcikkel szemben a maga helv®nek vélt álláspontját kifejtse. Mostanában, az elmúlt néhány évben megszaporodtak ezek a levelek. Ez. nem véletlen. Amióta ugyanis a módosult művelődéspolitika1 következtében olyan művészeti áramlatokkal is találkozhatnak az olvasók, amelyek addig szinte teljesen ismeretlenek voltak számukra, bizonyos fajta eltérés keletkezett az új művészeti irányokat általában támogató újságkritika és a hagyománvosabb izlé6Ü olvasók között. Különösen « modern képzőművészeti alkotások kritikaira válaszolnak élénkén az olvasók. A cikkeinkből világosán kimutatható álláspont szerint mi ezeke' az új irányzatokat mindaddig támogatjuk. amíg mondanivalójuk haladó, társadalmilag jelentős. Ezesetben akkor is, ha ezek a múvek eltávolodnak a hagyományos ábrázolási módtól. s megszokott közlési formaktol. Sok olvasot éppen ezek a formai újdonságok zavarnak meg. Értetlenül. tanac*talanul állnak előttük, nem tudják őket beilleszteni eddigi ismeretük rendszerebe. Ezek az olvasók tanácsot kérő levelekkel fordulnak szerkesztőségünkhöz.. Mások azonban harciasan szólnak hozzá a kritikákhoz ® rögtön hatosági beavatkozast, adminisztratív intézked®eket. a szóbanforgó tárlat bezárását követelik. Mondanunk sem kell, hogy ilyen esetekben nem adhatunk igazat a levélírónak, hanem ehelyett alaposabb tájékozódást. több olvasást, a problémák gondosabb tanulmányozását javasoljuk neki. Nyilvánvaló ugyanis. hogy itt egyfajta maradisaggal állunk szemben. A maradiság nemcsak akkor ilyen harcias, ha helyes, de újszerű áramlatokat támad, hanem akkor is, ha a konzervatív ízlés másféle megnyilvánulásait védelmezi. Itt elsősorban azokra a levelekre gondolunk, amelyek az úgynevezett kom-, mersz filmekről írt kritikáinkra érkeznek be hozzánk. Ilyen filmekre, amelyeknek fő céljuk a szórakoztatás — kalandfilmek, bűnügyi filmek, kémfilmek és bizonyos vígjátékok — magatói értetódőleg szükség van. Csakhogy ezeket a filmeket is többfélekeppen ley het megalkotni, lehet újszerűen. eredetiségre törekedve, és lehet úgy is, hogy bevált sablonokat, elhasznált, elkoptatott kliséket tmmételget, másolgat a filmrendezd. Amikor a Dél-Magyarország ilyen filmeket bírál, mindig az olcsó megoldások ellen szól. Sokan azonban nem v®zik észre azt a. különbségtételt, s abban • téves hiszem ben írják leveleiket a kritikákra, mintha lapunk általában a szórakoztató. kellemes időtöltést biztosító filmeket tamadná. Erről természetesen sző sin®. Bizonyos viszont, hogy ha a közönség megismerkedik a művészi kifejezés új formáival, eszközeivel, az új áramlatokkal, a modern törekvésekkel, akkor ezek a zavaró jelenségek a minimálisra csökkennek, illetve egy idő utan teljesen meg is szűnnek. 9 DÉL-MAGYARORSZÁG Vasárnap, Main. Kormányos Béla a többiekkel együtt utoljára kapott arany ipari tanuló jelVa-n egyrrülli méteres drót, van tóbb milliméteres drót, van fekete drót, van cines drót is, csak nem minálunk, hanem külföldön. Én eddig azt hittem, drót már ott sincs, a világon sehol sincs, de most önkritikusan he kell vallanom: nagyot tévedtem. Szövetkezett parasztdelegació érkezett. meg » minap külföldről. S szavamra mondom, nem káprázott a szememmindenik delegátusunk nyakában egv nagy karika — már amekkorára a szolid valutaellátmányból tellett — drót fityegett. Oreg földim. András bécsi a karikadrót mellett meg kaszát is hozott. — És mit fog szólni a felesege, hogy Külföldi drót neki még egy zacskó medvecukrot, sem hozott külországból, meg az unokák? — Az asszonynak örömet hoztam én és az unokáknak meg nyugalmat — vágta ki az öreg. — Mert teszem azt., ezzel a dróttal meg lehet javítani a kerítést, meg lehet varrni elvásott nádtetőt, fel lehet kötoaü a szétdőlt szőlőlugast. a szétszakadt púnyvalánoot is összeköthetem vele. Kell ennél manapság nagyobb öröm egy tanyai asszonynak? Micsoda semmiség ehhez képest egy brokát fejre való. Már most ha otthon — toldozgatta tovább a szót. — megjavítom a keritest a külföldi dróttal, az unokák i.s elmehetnek búzavirág koszorút kötni, meg ürgét önteni. Nem kell nekik folyton a libákra vigyázni. Na, de nőinek firtassuk ezt tovább — vált eRészen bizalmassá az öreg világjáró Beszéljünk arról kedv® fiam. vannak-e rokonaid külföldön? Mert mint Budán is egyszer volt kutyavásár, parasztdelegáció is egyszer volt a má falunkból. ha lesz másik. abban én máibiztos. hogy nem leszek benne. A rokonaidhoz. azonban kiutaznék még egy kis drótéit. Jó erős harackpálinkat is vinnék nekik. Azt is elmondanám. hogy Magyarországon annyi már az autó meg a traktor hogv máskor a regi fatengeiyes világban igásökör sam volt annyi. És — vágta ki büszkén — ezzel nem ia igen hazudnék. Most már meggyőződtem róla: András bácsi méltó arra, hogy máskon- is jó hazafi módjára külföldön képviselje színeinket. Adtam hat címeket neki. Hálából viszont megígérte: egy kis kanka drótot — színeset, meg fékeiét — a vá•o«i kereskedőtanuló skolanak i.s juttat, őelatta. igazam i»an. Vem nőhet fel egy ifiész. vaskereskedő vemzedék úgy, hogy neg csak nem is laott drótot. Csépi Jozaef * a.