Délmagyarország, 1966. május (56. évfolyam, 102-127. szám)

1966-05-22 / 120. szám

IDOK ROSTÁJÁN ÉJSZAKAI MONOLÓG Napi veasftdaégeinknak nyoma vérz, gyötrelmünk elfüstölög múló éveinkkel Ki tudja, hány éjjelt virrasztottam égő szemmel azon, hogyan csináljam jobban, amire vállalkoztam? Menynyi tépelődés be veszett órám sütő tüze hamvadt el, miközben nem találtam meg a nagy igazságok értő-vallása mögött húzódó piciny részigazságok belső eredetét. Nem írjuk fel ezt a házakra, gyárakra, országutak hátára. Meggyőződéssel, kínlódó őrlődéssel, ideggel és erővel tesszük dolgainkat, s marad az utódok számára e szép. a fény és az új. Természetesnek vállalják é.s vallják. Marad-e valami rólunk, belső lényünkről, megjárt utunkról, valami eredeti, nagy és igaz? Nem ez élet kérgéről, külső tapintással érzékelhetőről: rólunk, akik új pályát vágtak a nemzet számára. Sokfélék vagyunk mi még. Sokfélék vagyunk, belső lényegünk szerint. Tarka-barkaságunkból elcsípnek valamit a tollforgatók, érdekeset és érdektelent, lényegeset és ostobát, s néha ezeket az elcsípett. mozzanatokat a teljesség és a valóság igazi igényével tálalják. Pedig a belevójás, a lejutás a mélybe, a belső piciny részigaz.ságok eredetéhez, s ott. megfejteni az embert — a ma emberét —, csak ez ad hű és igaz képet Bátorságot, türelmet jó ítélőképességet, s eredetiségre törekvő igényt kíván ez attól, aki az utókor számára örökíteni akar a mából. Aki nem hisz abban, hogy a jövő embere munkál már a mában, olajos kézzel, szerelóoverálban, és elfelejti megenni az ebédjét, mert odakötötte az űj felfedezések izgalma a padhoz — az nem értheti meg a piciny, de élet határozó, valóságos mozgatórugókat. A szántón botorkáló paraszt lelkében fogant érzés csapódik föl: derékig ázottan hűzza-vágja a csatorna útját hogy mentse a gabonát a pusztító talajvíztől. A hütött-altatott kutya fölé hajló orvos tüdőt ültet a másik eb mellkasába és órákig figyel az állat mellett: „jaj, csak sikerüljön". Görnyedve virraszt, asztalánál a tisztviselő, tervek és tervrajzok fölött, s már régen múlt a vacsoraidő, de az most elmarad, mert az asztalon valami szép, új készül. fl* új vágatot munkálók nagy tábora összeforrott, erővel keresi évek léptékei alá a legjobb szellemi téglákat Közélet és laboratórium, gazdaság és film: egy nagy szellemi koncentrátum ez, lépcsőépitők hada. Erós, biztonságon lépcsőket készítenek, mert veritékes munkával egy nemzet cipeli föl önmagát ezeken a lépcsőkön. Ez az új (a lassacskán érlelődő új) az emberben, és ez a meghatározója mindennek. Aki ezzel szemben süket va gy vak, az ne legyen Ítésze, lelki mérnöke a kornak. Jól tudom én, hogy van más is. Cívódások, öncélú egyént kis ütközetek. Egymást sandán méregető emberek, alkalmi szituációk szerint helyezkedő mitugráezok, megátalkodottak, kapzsik és gyenge jellemű rafináltak. Könnyű megismerni őket, mert belőlük hiányzik valami eleven, belső forrongás, egészséges, okos tettvágv, s emiatt a külsőségek bűvöletében élnek. Grádicsa* egzisztenciákban számlálják az éveket, s emberi értékmérést is így végeznek. Ki tudja majd, hogy Lantos azért intrikált Gombosra, mert annak szőke a sörénye, vagy egy tízessel többet kapott jutalomosztáskor? Intimitások szüzek és szajhák ágya körül, hogy kt volt ott és a férj nem tud róla..., mit mondott a vörös Trézsi és mit válaszolt a tömzsi Józsi... — micsoda ízes szellemi táplálék egy csésze forró fekete fölött De kit érdekel ez? Ki figyel oda — a szellemi léhaságra — azok közül, akik e generáció maradandó alkotásét nyögve, erőlködve nyomják föl a magasba. Ez már most a múló idők erjedő terméke, s ez az utókort valóban nem érdekli, jelent mutató alkotásokban. Milyen sok önemésztő gond marta le élet hosszúságom tizedét, hogy mire nevelem lányomat, ezt a zárkózott gátlásokkal küzdő, életre készülő gyereket, aki nem meri elmondani nekem, hogy mi bántja, s mi az, ami örömet szerez a Bzámára. Talán fél tőlem, pedig én értem, keservesen megértem élettől félő, életre induló kis vívódását. De mire is nevelem? Mit adhatnék neki, ami edzetté. életrevalóvá teszi, harciassá és bátorrá? Mert a félszegeket, gátlással küzdőket még elsöprik a könyöklő szájasok. Az eszmében fogant meggyőződés, hogy a 6zerény, szorgalmas, dolgos boldogul — tudom, valóságra érik, de a magunkban cipelt régi szemét nem takarodik el oly gyorsan, bármily erős is az óhaj. Az illúzió itt is ártalom. Kis kosztümjét megvarratom, veszek neki szép cipőt, teljen kedve benne. Hátha fölenged durva hangra rezzenő érzékeny világa. Nem gye rek kultuszból, segíteni akarásból, mert én boldog leszek egy kedélyes órájától. Asszonyszáj rebbent panaszra. A fia miatt mert elcsavarogja ez iskolát Vidéken dolgozik az apa, hetente egy napra sieti haza a sorsa, az asszony meg több műszakban keresi a kenyeret Korholja az iskolát, a nevelőket, mintha ott tanulna rosszat vegy kevés jót Pedig nem a nevelön múlik a gyerek sorsa, hanem a családén. Először otthon mit kap és mit lát a szülői háznál. Nincs ellenőrzés, megfelelő felügyelet, de ezen nem tud változtatni a nevelő, legfeljebb segítséget adhat. Segít is. Perli az asszony a társadalmat epésen szórja szavait az életviszonyokra. Megoldást sürget Protekciót keres. Elmegy mindenüvé, hogy a férj itt kapjon munkát. Protekció? Nem azt kér, csak jobb családi körülményeket akar. Félti a gyereket és félti az apát. aki csak hetente egyszer kerül közéjük. Jól van ez így? Nincsen jól, de holnapra nem is javul meg. Az önös életkörülményeit jobbá alakítani kívánó ember igénye jogos. A jogos vagy jogtalan igényt néha nem is a törvényes intézkedés, hanem a lelkiismeret minősíti. De sok apró és mégis életesen nagy gond sízünne meg, ha a másik ember fájdalmát, sérelmét és kínját annyira éreznénk, mint önmagunkét Itt megtorpan a toprengő gondolat Az ablakkal szemben — a Villányi út és a Budaörsi út sarkán — nagyot csikordult a daru, megroppant a vonólánc és az éjjeli duruzsoló csöndbe csattan a széjjelhulló betonelem. Kiáltás, szitok, rohanó emberek, arcukon vastagon a cement, por, szemük nem látszik R sárgás fényben. Üjra csönd, s a mentő szirénázva jön, a lakóházakból csődület támad a kerítések körül, egy véres ruhájú betomarcú fekvő alá tolják a hordágyat Reggelre friss kávéval várja RZ aszszony, s talán egy magába zárkózott kislány, akinek az apja a legfontosabb. De az építőmunkás nem megy haza többé! Traktor pöfög két vontatóval, lassan halad súlyos terhével, óvatosan fordul a Bartók Béla út felé a piactérre, a ponyvákon kabátba húzódva ülnek, a cigaretták parazsa villan. Hajnalodik már. Nemsokára indul az elsö villamos. Valami igára' nagy írói markolás kéne már, olyan döbbenetes erejű, szörnyű drámai, és ezáltal igazán szép, Rtnely megörökíti sorsunkat. Ezt a küzdéses életet egekig csapó tüzével, elhanyatló és újra lendülő hullámzásával. Megörökíti az emberi sorsot itten: e negyven esztendő emberének — amelynek derekán vagyunk — kis és nagy napjait, eszmélkedéseit és kételkedéseit, útkereső nekibuzdulásait, megtorpanó figyeléseit Hiteles megörökítést sürget az idő, mert a múló esztendők maguk alá temetnek millió gondot és derűt, egészséges keserűséget, szívből jövő széles örömöt. Minden évben mások vagyunk, arcunkon az életvésnökök kozmetikája, eszünk, tapasztalásunk is fordul, bővül, érzéseink változandóságát nem Ls tudjuk mérni. Valami zseniálts ember, vagy több ember: adys erővel, gorkiji összegezéssel, aki egybefoglalná életünket, sorsunkat és a munkánk tárgyi tételeihez tenné az utókor számára. Sok ezer rezdülés, mozzanat, életűt íródott már. értékesen, szépen, csa.k kellene már: öaszefogottan. fl mi életünkről a munkás-míves alkotások szólnak igazán és értelmesen oz utódokhoz. Tudom, ez a legfontosabb. De ez sem elég. Látok idős embereket eljárni oda — nyugdíjasén —, ahol életük erejét, értelmét hagyták. S talán azért bírják el a tétlen nyugdijat, mert tudják: maradandót hagytak cvtt. Kézzelfogható maradandót, vagy az élet fenntartásában. megújulásában örököset. Városok, utcák, házak, gyárak, gépek, új ültetésű erdők őrzik emlékünket névtelenül, és mégis dicsőséggel dicsőségünket. Fényképeink megfakulnak, arcunk vonásait elmossa az idő, de alkotásainkat megőrzi. Napi vergődéseinknek nyoma vész, gyötrelmeink elfüstölögnek éveinkkel. Ki tudja hány éjjelt virrasztottam égő szemmel azon, hogyan tegyem jobban és okosabban a dolgom? Mennyi bajt, gondot csináltunk magunknak fölöslegesen. Pazaroltuk pazarul erőnket, tudásunkat — pazaroltuk és mégis értelmeset cselekedtünk. Ki emlékszik majd nagy erőfeszítéseinkre? öncélú egyéni kis ütközetekre, amelyben az intrika a fegyver. Ki tartja számon, hogy szüzek és szajhák hálószobáinak Intimitásai még ma is színvonalas szellemi csemegék egv párolgó kávé fölött? Ki emlékezik majd az összetört kőművesre, a piacra vonuló vontatókra? A halhatatlanságba nyúló szellem ls meséljen olyan szépen, győzelmesen és keserűen, drámaian és viharosan rólunk, amilyenek mi vagyunk. Arcunkról, érzéseinkről, örömünkről, keserűségünkről. valamennyiőnkről. Mi még itt nagyon sokfélék vagyunk. Kihullunk egymás után az idő rostáján — es mégis szeretnénk megmaradni... ÉDÖSKE JA pár hónapja élt már altkor a városban, de az ország más táján „kovácsolódott" fülének idegen, sőt majdhogynem el'enszenves volt az ottani beszéd. Egyik földijét akivel egyszerre vetette ide a sors. s aki fel év múltán már úgv „ő"-zött. mintha itt látta volna meg * napvilágot emiatt csaknem renegátnak tartotta. — Barátom — mondotta —. ha a századfordulóig nék is itt, sohasem tudnék leszokni a mi ízes. otthoni nyelvjárásunkról. Hogy tehettél ilyet?! — vonta kerdőre felháborodottan. A szerencsétlen csak hümmögött De már a következő tavaszon megoldódott a rejtély, fény derült „elhajlása" indító okaira. Megnősült és a lányról ragadt ra a ..kór", úgy, hogy a mai napig sem vetkőzte le. s minden bizonnyal nem i« fogja már soha! De ő tartotta magát, nem adta be a derekát Mrnfladdic. amíg meg nem ismerte Évát A haja barna, a dereka karcsú és ha nevet, kinyílik, mint a virág... van benne valami a milói Vénuszból, és — nagyon sok az édesanyjából. Ha a kacagása — nagy sétáik közben a parkban felcsendült, az a bolond szíve irgalmatlanul oszszefacsarodott. Különösen, ha mások jelenlétében, társaságban került sor erre a kacajra, öltött egészen rendkívüli méretekel a szívszorulás. Éva is észrevette színváltozását és nemsokára engesztelésképpen a fülébe súgta: — Szivem, későn van, haza köll mönnöm... — Hogy mondod?! — vágták mellbe az „ő"-k. De azért egv percig sem tudott úgy haragudni rá, mint egykor a barátiára. Bele kellett nyugodnia, hogy Év* helybéli lány. R az . akcentus" ..jelen van" nála is. akarcsak sok ezer más ottani beszédében. Mikor becéző nevet keresett neki. sokáig habozott a „cicabogár". ..aranyvirág", ^csillagos ég" és egvéb magasröptű jelzők közt. F.gy pillanatig a -Titina" is eszébe jutott De mindez üresnek, tartalmatlannak hangzott Azután sikerült olyan nevet találnia, ami a legjobban ülik hozzá: „Édöske". Ebben benne van a neki mindinkább nélkülözhetetlen, mondhatatlan édesség, amivet megbűvölte, és a tájszólás is, ami le nem kopik az ajkáról. s hovatovább nem is sérti mér a fülét Muzsika volt csodálatos zamat... És belátta, hogv vegeredmenveben éppen olyan szép beszéd, mint az övék. otthon, a fűzfákat tükröző víz partján. . Aztán egy szép napon — a parkban rozsdás leveleket sodort a szél — macához húzta a leányt: — Löszül-e a feleségöm. Édöske? — Szőrméién, mán mög csúfolkodol — legyintette meg duzzogva az arcát. — Ugyan, kicsim, hlggvél neköm! Hát veled szeretnék boldog lönni, nem értőd i.. ? Megszorította a kezét és a nagv csodálkozó szemében ott fénylett, a végtelenség. Talán akkor vált utősgyökeres" helybelivé... .. _ Jóba Tibor ANDRASSY LAJOS Akiknek gondját toldom Bocsássatok meg srácok Ti komoly komiszárok Volt lakatosok, ácsok Ti vélem ex-munkások Akiknek gondját toldom Ha földig ér az orrom: Nem magamért! —az álmok Eszmék és ideálok Már megkötöttek bennem Rég társadalmi lettem S ami mellembe szűr, már Midőnkért fáj! —Ki úgy jár E-világunkban mint én Csak az érezhet szintén Tlyen gond-nyűgöt .1. Néha Mint két lábára béna Ügy állok terheimmel Elüthetném a viccel Mit fröccsök. mellett, hallók De én a búra hajlok.tl a kommunizmust én ts Szeretném látni — mégis Amíg köveim hordom Nem mércsikélem sorsom S ha engem lökve félre Más váltja aprópénzre: Bocsássatok meg srácok Ti komoly komiszárok Ha földig ér az orrom! Ünnepi könyvhét 66 Larisza Reissner.' Holdfényes Afganisztán A gazdagtehetségű Larisza Reissner bizonyára a szovjet szépirodalom első vonalába emelkedik, ha mindazt megírhatja, amire oly nagy gonddal készült A halál azonban korán közbenyúlt éa Reissner alig harmincegy éves korában elment maga mögött hagyva egy. az uráli munkások sorsát megörökítő nagy regénytrilógia töredékeit Sok megvalósítatlant vitt e! magával, de ami készet hátrahagyott az igen jelentős. Az Európa Könyvkiadónál megjelent négyszázegynéhány oldalas válogatás nem bőséges. de gazdag anyagából elsősorban a kötet címadó írása magasodik kf, ezt a lírai úti- és kornapló. Szokatlan szépségű mű. amely «— különösen az első felében — bámulatos érzékletességével már a prózaversek erejével hat ránk. Reissner aprólékos megfigyeléseiből óriási látomásokat épít és ezek festőivé varázsolják előttünk a sziklás, kopár Afganisztánt. Az írónő epikája egyszerre bájos és erőteljes, a mesehangulatok nem nyomják el a kölcsönt kínálgató tőkések karakterisztikus leírását, azokét, akik az évezredes vakságból és süketségből gyógyuló — a mü 1923-ban íródott — független kis hegyi államra, Afganisztánra rátennék „boldogító" kezüket. Két németországi írásai m 1923-as Hamburg a barikádokon és az 1924-es Hindenburg országában két szűkszavú, felvítlanásos irodaim! riport. A stTlromantl-i kát messze kerüli már a hamburgi munkásfelkeléa leírásának gyorsan pergő soraiban és a német míTftartei rnus tápászkodásaít Is filmszerűen örökíti meg. Mint az alapos wtéraé megírja: Reissner nemcsak művében él ma is, de ott él Vksnywvszkfj nagyszerű Op. timista tragédíá-Ja fel vonásaiban. A komisszár-nő alakját Visnyevszkíj Larisza Reissnerről mintázta, aki nemcsak írónőnek volt kiváló. de forradalmárnak ugyanígy. D. E. LAJTA KÁLMÁN Ami még hiányzik Szerfát — bár soha hangosan ki nem mondta — alapjában véve elégedett saját életével. Pontosabban szólva: életkörülményeivel. Kívánsága, óhaja akad ugyan még, de biztosan tudja, hogy ezek teljesülnek. Merthát miért ne szerezhetne idővel az egyszoba összkomfort helyett kétszoba összkomfortot, esetleg hallt js hozzá. Ehhez neki megvan a jövedelme, és még valami — az esze. Ez lenne tehát az első. ami még nincs, helyesebben, ami majd lesz. Aztán a kártya. Hetenként legalább egy szabad estére mindenképpen szüksége van. Sajnos elfelejtette házassága előtt kikötni. De ezen lehet segíteni... Idővel persze gyerek is kell. Gyerek nélkül egyhangú, sivár az élet Az igénvjogosultság sincs meg különben kétszoba-hall-összkomfortra. Aztán a hobbi. Sokan csodálkoztak, hogy neki semmiféle hobbija nincs. Valamilyen gyűjtés, akár bélyeg, akár ... Mostanában legtöbben régiséget gyűjtenek. Minden fajta lomot, gyertyatartót, régi istálló-mécsest. vaspatkót, rokkát. Szóval, akármit; ezt is azt is .1. De kihez jár majd kártyázni, eleddig jóformán senkivel se tartották a kapcsolatot.. Hívták ugyan őket többen, de nem mentek. Pontosabban szólva. 6 zárkózoít-el eüewe. Bari- a felesége persze azt hitte, miatta ülnek otthon esténként. Észre se vette, hogy ő eleve elzárkózott. Kár pedig, hogy Dóri Üyen otthonülő. Mi lesz akkor, ha ő feladja az elzárkózást?... „Könnyű magénak Karcsi — mondta neki Kürtösiné délelőtt — mindene megvan. Pénz, feleség ráadásul milyen csinos feleség, föltekinteni sincs kedve mellőle". Hát ebben téved Kürtösiné, föltekintett 6 már nem is egyszer, sőt... Lehet hogy éppen ezt akarja? Kínálja magát? Róla azért nem hitte volna... Egy asszonyra is szüksége lesz később, egy nőre. Azt mindenki . tart, kezdi már érteni, miért. Vigyázni kell persze, nagyon kell vigyázni; olyan szép családi életet mint az övé, ahol gyerek is van, ahol gyerek is lesz, nem Kzabad szétzülleszteni, megmérgezni egy nö miatt. Pontosabban szólva egy olyan nő miatt, aki nem elég diszkrét. Nőt szerezni pénzért a legkönynvebb. de sokkal jobb lenne pénz nélkül, azt a kis pénzt aztán másra lehetne fordít*, ni. Rádió, televízió, hűtőgép, porszívó, padlókefélő — ezeken már rég túl vannak, de ezek nem is adnak igazi örömöt, egyszerűen szükségesek. a bejárónő mozdulni se hajlandó nélkülük. Másxa-k(atené (tehát, momya^^ mondjuk vernie rajta H. Hát ez a Kürtösiné alkalmas lenne. Távolabb is van tőle* a könyvelésben, azért 13 nem figyelt föl rá eddig. És micsoda mellei vannak, te jó isten!... Munkahelyén, ha megfeszül se tud több pénzt összehozni a jelenleginél, előbb-: utóbb valamilyen mellékállás után kell néznie. Pontosabban szólva: ki kell érdemelni egyet, jobb az, ha felajánlják. és csak elfogadja az ember. A napokban érdeklődtek tőle az egyik munkatársa felől; milyen emberi mennyire érti a szakmáját Csak úgv titokban, a Teköv-töl. ahova az illető bedolgozik. Nem kellene egyebet tennie, mint megmondani az igazat, hogy ez a Bodora bizony.!. Meglenne ha-: marosan a mellékállás. És azt az időszakost a tanácsnál* azt se kellene akkor feladnia..: Szerfát. a megállótól ment hazafelé. Lassan, sétálva; lépéseihez igazította a lélegzését Figyelnie csak a gondolataira kellett. A langyos tavaszi levegőbe bele-beleáradt. a Tisza felől érkező friss vízszag. Az űtmentl fák hirtelen besűrűsödött lombja szinte eggyéolvadt, tetőt húzott a járda fölé, estét csínált az alkonyaiból. Váratlanul lépett eléje vaé lakuSgyfsrfr. g DÉL-MAGYARORSZÁG Vasárnap, 1366. májna 22)