Délmagyarország, 1966. április (56. évfolyam, 77-101. szám)
1966-04-19 / 91. szám
A szíriai miniszterelnök Moszkvában 0 Moszkva (MTI) Hétfőn délben tekintélyes szíriai politikai és gazdasági küldöttség élén Moszkvába érkezett dr. Juszef Zuajen, a Szíriai Arab Köztársaság miniszterelnöke. A 35 év® orvraminiszterelnököt a vnukovoi repülőtéren Koszigln miniszterelnök és a szovjet kormány más magas rangú képviselői fogadták. Látogatása hivatalra jellegű, és egyrészt magas szintű tárgyalásokat, másrészt országnézést foglal magában. Waller Ulbricht a német párbeszédről 0 Berlin (TASZSZ) Walter Ulbricht, a Német Szocialista Egységpárt Központi Bizottságának első titkára, az NDK Államtanácsának elnöke hétfőn Berlinben a szakszervezetek képviselőivel történt találkozása során annak az óhajának adott kifejezést, hogy a béke biztosításának, a nyugat-németországi revansizmus és militarizmus megfékezésének kérdésében vezessen a munkásosztály kölcsönös megértésére Németország két nagy pártja — a Német Szocialista Egységpárt és a Német Szociáldemokrata Párt párbeszéde. ,,A fő íeladat az, hogy létrejöjjön az NDK és NyugatNémetország munkásainak egysége" — mondotta. Nem jött létre közeledés a francia—nyugatnémet külügyminiszteri találkozón • Bonn (MTI) Couve de Murville francia külügyminiszter vasárnap nép® küldöttség élén Bonnba érkezett, hogy nyugatnémet kollégájával megvitassa a két országot foglalkoztató kérdéseket, nevezetesen Franciaország kilépését a NATO-ból. „Bonn és Párizs viszonya kritikus ponthoz közeleg" — ..Bonn feltételeket szab Párizsnak", „Dacszövetség Párizzsal szemben" — a nyugatnémet sajtóban ilyen és hasonló címfeliratok és kommentárok jellemzik azt a légkört, amelyben hétfőn a bonni külügyminisztériumban megkezdődött Couve de Murville és Schröder külügyminiszterek „konzultációs ®zmecseréje". Hétfő késő estig folytak Bonnban a nyugatnémetfrancia tanácskozások. A megbeszélésekről, amelyek középpontjában az NSZKban állomásozó francia csapatok kérdése állt, nem adtak ki hivatalos közleményt. Eddig kiszivárgott értesülések szerint a hétfői „konzultációs ®zmecserén" nem bontakoztak ki megegyezés körvonalai. A két külügyminiszter csupán kormányai ismert álláspontját szögezte le és Indokolta meg. így Schröder külügyminiszter rámutatott arra, hogy a francia csapatok a NATOintegrációból való kivonulás után nom maradhatnak Nyugat-Németországban az 1954-ben kötött megállapodás alapján, hanem új egyezmény megkötésére van szükség. Ezenkívül a francia csapatokat konfliktus esetén azonnal NATO-parancsnokság alá kell helyezni és már béke idején pontosan meg kell szabni harci feladataikat. Couve de Murville hangoztatta: Párizs hajlandó tárgyalni az 1954. évi egyezmény módosításáról és a francia csapatok további nyugat-németországi állomásozta tásának módozatairól. VIETNAM Tito Romániában • Ilukarcst (MTI) Joszip Broz Tito jugoszláv köztársasági elnök és felesége, valamint kísérete hétfőn reggel — magyar idő szerint — 9 órakor repülőgépen Bukarestbe érkezett A repülőtéri fogadtatás után Tito elnök gépkocsin szállására hajtatott; Bukarest fellobogózott utcáin tíz és tízezrek köszöntötték. A jugoszláv elnök hétfő délelőtt, Bukarestbe való megérkezése után, látogatást tett Nicolae Ceausescunál, a Román Kommunista Párt Központi Bizottságának főtitkáránál, majd Chivu Stoicánál, a Román Szocialista Köztársaság Államtanácsának elnökénél. Délben a jugoszláv elnök megkoszorúzta a nép és a haza szabadságáért vívott harcosok hőseinek mauzóleumát, ahol Petru Groza & Gheorghiu-Dej hamvai nyugszanak, majd a román hősi emlékművön helyezett el koszorút. Hétfőn délután Bukarestben, a Köztársasági Palotában megkezdődtek a román és a jftgoszláv vezetők hivatalos tárgyalásai. Amerikai repülőgépek Hanoi külvárosát bombázták • Hanoi (VNÁ) Vasárnap amerikai vadászrepülőgépek Hanoi egyik külvárosát bombázták. Ugyanakkor több amerikai gép lakott területeket bombázott és lőtt fedélzeti fegyverekkel Hai Duong tartományban. A Vietnami Néphadsereg főparancsnokságának összekötő bizottsága a nemzetközi ellenőrző bizottsághoz intézett sürgős tiltakozó üzenetében egyebek között megállapította: az amerikai imperialistáknak a VDK ellen vívott romboló háborújában újabb lépés történt, s ez a világ béke- és igazságszerető közvéleményének arcátlan kihívása. E gátlástalan légitámadások is bizonyítják, hogy az amerikai imperialisták konokul terj®ztik tovább és fokozA VDK sürgős tiltakozása zák agresszív háborújukat, hogy megpróbálják menteni vietnami helyzetüket. • Saigon (AFP, Reuter) Az amerikai katonai szóvivő hétfőn elismerte, hogy az amerikai gépek vasárnap egy légitámadás során minden eddiginél jobban, 24 kilométerre megközelítették Hanoit. Thich Tri Quang buddhista főpap, a legutóbbi hetek kormányellenes mozgalmának egyik vezetője hétfőn Da Nang városában kijelentette: nem követeli a Ky-kormány azonnali lemondását. A buddhisták lehetőséget kívánnak nyújtani a kormányzatnak arra. hogy teljesítse a választások megszervezéséről szóló ígéretét. Thich Tri Quang felhívta a hívőket, szüntessék be a kormányellen® tüntetéseket. Ugyanakkor a vallási vezető hangoztatta, hogy egyáltalán nem táplál illúziókat a Ky-kormánvzattal szemben. Kijelentette, hogy a Ky-kormány az Egy®ült Államok bábja. Millenniumi ünnepségek Lengyelországban Tyereskova a svéd királynál 0 Stockholm (TASZSZ) VI. Gusztáv Adolf svéd király hétfőn délelőtt fogadta Valentyina NylkolajevaTyereskova szovjet űrhajósnőt, aki jelenleg Svédországban tartózkodik. A király 35-perc® beszélgetést folytatott a szovjet úrhajósnővel, különböző kérdéseket tett fel neki kozmikus útjára vonatkozólag és nagy érdeklődéssel hallgatta válaszait. A királynál tett látogatás után Tyereskova svéd űrkutató tudósokkal találkozott. R Állásfoglalások az európai kerekasztal-konferencián Rédei Jenő, a Budap®ti Konjunktúra és a Piackutató Intézet igazgatója a gazdasági kerekasztal-konferencia egyik vitaindító előadását tartotta a Kelet és Nyugat kereskedelmét fékező diszkriminációs jelenségekről. Az európai kerekasztalkonferencia elhatározta, hogy legközelebbi tanácskozását 1967-ben március végén Budap®ten tartja. 0 Párizs (MTI) Párizsban véget ért az európai kerekasztal-konferencia. amelyen 17 ország képviselői a kelet-nyugati kapcsolatok és az európai biztonság kérdését vitatták meg. Az értekezleten. amelyen részt vett egyebek között IIja Erenburg is hazánkat Sik Endre volt külügyminiszter képviselte. A konferencia egyhangúlag állást foglalt az Atlanti Szerződés és a Varsói Szerződés tagállamai közti meg nem tamadási egyezmény megkötése mellett. Ezenkívül azt javasolta, hogy az atomhatalmak az atomfegyverek elterjedését megakadályozó egyezményen túlmenően mondják kl: még háború esetén sem nyúlnak a tömegpusztító fegyverekhez. A kerekaszt al-értekezlet rámutatott a német militarizmus veszélyére, a határozat a német egy®ítés egyik fontos telét látja abban, hogy a két Németország között közeledés történjék. Külön határozatban szögezte le álláspontját az értekezlet a vietnami háború kérdésében. A kcrekasztalkonlerencia a VDK bombázásának azonnali beszüntetését és a Délvietnami Eelszabadítasi Front tárgyaló félkent való elismerését követeli. A Kelet- és Nyugat-Európa közötti gazdasági együttműködés problémáit a politikai kérdésekkel párhuzamosan vitatták meg neves közgazdászok és a nagy nyugateurópai Iparvállalatok, pénzcsoportok képviselőinek részvételével. Felbomlott ez osztrák koalíció 0 Bécs (AP) Az osztrák szocialisták és a Néppárt két évtizedes kormánykoalíciója felbomlott. A Szocialista Párt végrehajtó bizottsága nem fogadta el a Néppárt kormányalakítási feltételeit és hétfőn úgy döntött, hogy e párt ellenzékbe vonui. Klaus kancellár ezután felkér®te Jonas köztársasági elnököt és közölte vele, hogy néppárti kormányt alakít. * Hétfőn, a késő ®ti órákban az Osztrák Néppárt vezetőségének tanácskozása után közzétették az új kormány névsorát, amely ma, icedden délelőtt mutatkozik be Jonas köztársasági elnöknek. A kabinet élén Josef Klaus kancellár áll. (Telefoto MTI Külföldi Képszolgálat) Szombaton és vasárnap egész Lengyelországban megkezdődtek az idei millenniumi ünnepségek. A hetedik éve tartó millenniumi megemlékezések ezzel utol^>, legünnepélyesebb fázisukhoz érkeztek. Országszerte antifasiszta gyűlések és megemlékezések voltak a hitlerista haláltáborok helyén. Képünkön Wladyslaw Gomulka, a LEMP KB első titkára beszélt Poznanban az ezeréves évforduló emlékére rendezett nagygyűlésen Kina megszakítja gazdasági együttműködését Indonéiiával Hat nagykövetet hazarendeltek # Peking (MTI) pet és felszerelést adott és Kína megszakítja gazda- szakértőket is küldött. Ezzel sági együttműködésé? Indo- kapcsolatban a kínai kornéziával és nem avújt több nlány hétfőn intézett jegyzésegítséget a bandjanari tex- k«t Indonézia pekingi nagytiigyár építéséhez, amihez követségéhez. A történtekért eddig 8200 tonna súlyú géújrafeltéGyőz az egység ügye A Pravda a kommunista A hétfői Pravdában Fjodor Burlackij szemleíro „Győz az egység ügye" című cikkében rámutat. hogy a XXIII. pártkongresszus legjellemzőbb vonása a kommunisták internacionalista szolidaritásának megnyilvánulása volt. A kongreszszus munkájának erre a fontos mozzanatára felfigyelt a szocialista sajtó, a burzsoá lapok és rádiók hírmagyarázói pedig nem titkolták, hogy o 86 kommunista- és munkáspárt, valamint a nemzeti demokratikus és c. baloldali szocialista pártok részvétele a kongresszuson váratlan meglepetés volt számukra. — A burzsoá sajtó - folytatja a cikkíró — most csökkenteni szeretné azt az óriási hatást, amelyet az antiimperialista erők egységének nyilvánítása gyakorolt a világra. A külföldi propagandisták o legkülönbözőbb módon magyarázzák ezt a tényt, s magyarázataik igen távol állnak az igazságtól. Burzsoá vitapartnereink egyike sem hajlandó beismerni azt az egyszerű igazságot, hogy a kommunista mozgalomban az ismert nehézségek: néhány kommunista párt ellenzéki magatartása és annak ellenére. hogy néhány kommunista párt vezetősége számos fontos kérdésben továbbra is más nézeteket vall, egyre inkább felülkerekedik a marxista-leninista elveken, az 1957-es és 1960-as moszkvai nyilatkozavilágmozgalom egységéről tokon alapuló egységre és összeforrottságra való törekvés. — Nem az a lényeg, hogy számszerint hány kommunista párt sürgeti az egységet — hangoztatja a cikk —, hanem arról a minőségi haladásról van szó, amely az utóbbi időben ment végbe és amelyet nem akarnak meglátni Nyugaton azok az emberek, akik a kommunista mozgalomban felmerült ellentétek elmélyülésére építik tei veiket. — Az idő, az osztályerők helyzete és a nemzetközi események egész menete — folytatja a szerző — nem a kommunisták szétválasztásán, hanem egyesítésén dolgozik. Burlackij rámutat: megengedhető, hogy egy® pártoknál a békéért, a demokráciáért, a nemzeti függetlenségért, a szocializmusért folytatott közös harc alapvető problémái általános internacionalista értékelése mellett árnyalati eltérések, sőt véleménykülönbségek lehetnek egyes konkrét kérdésekben. A XXIII. pártkongresszus hangsúlyozta, hogy a kommunista és munkáspártok különböző feltételek között dolgoznak, 5 ezért ugyanazokat o feladatokat nem egyformán, hanem a sajátosságuk, az illető ország történelmi és nemzeti hagyományai, iz osztály erők viszonya, a konkrét időpont figyelembevételével oldják meg. Az gátolja, hanem ellenkezőleg, előmozdítja az imperialista ellenes harc akcióegységét. Indonéziát terheli a felelősség — hangoztatja a diplomáciai jegyzék —, mert a legutóbbi indonéziai események szétrombolták a két ország gazdasági együttműködésének alapjait és lehetetlenné tették a további kínai segítségnyújtást, a kínai ipari szakértők további jelenlétét az országban. A diplomáciai okiratot az indonéz ügyvivőnek adtákat, minthogy Djawoto volt nagykövet lemondott és bejelentette. hogy nem tér vissza Djakartába. © Djakartu (Reuter. AFP) A legfrissebb djakartai jelentések szerint megkezdődött a tisztogatás az indonéz külügyminisztériumban. A Berita Yudha című lap közli, hogy Adam Malik külügyminiszter utasítást adott hat nagykövet hazarendelésére. Eszerint Indonézia ceyloni, mali. vetnami. ghanai. ku£aí és kínai nagykövetét váltják le. Az indonéz külügyminisztérium megerősítette, hogy eddig 18 magas rangú tisztviselőt távolítottak el posztjáról. A djakartai lapok — amelyek szerirt a tisztogatás Subandrio volt külügyminiszter hívei ellen irányul — összesen 75 külföldön tartózkodó indonéz diplomata leváltását jósolják. flbdul Rahman flref Irak új elnöke 0 Bagdad (UPI. AFP. MEN) Abdul Rahman Aref vezérőrnagy, a légiszerencsétlenség következtében elhunyt iraki elnök öccse vasárnap az ország új vezetőjeként hivatalba lépett. A 43 esztendős új államelnök a Szovjetunióban tett látogatásáról tért haza bátyja halálának hírére. A UPI, amerikai hírügynökség szerint Arefet a kormány ós az országos védelmi tanára ülésén egyévi időtartamra egyhangúlag választották meg. Megválasztását a hadsereg fellépésének lehet betudni — fűzi hozzá a hírügynökség —, különben valószínűleg Bazzaz miniszterelnök került volna az elnöki posztra. A UPI az új elnököt „viszonylag gyenge és színtelen személynek" könyveli eh aki feltehetően folytatni fogja bátyjának bel- és külpolitikáját, ezen belül az együttműködést az Egy®ült Arab Köztársasággal. Másrészt azonban a hírügynökség kommün istael len® nek nevezi Abdul Rahman Arefet, és ellentétekre számít közte és a baloldali érzelmi fiatal katonatiszti csoport között Az új elnök beszédet mondott Kijelentette: országa továbbra is hú marad ahhoz a politikához, amelyet az arab egység jegyében Abdel Szalam Aref megkezdett Abdel Rahman A1 Ba®zaz iraki miniszterelnök vasárnap benyújtotta kormányának lemondását, de az új iraki elnök kérésére továbbra is ő intézi az ügyeket egy új kormány megalakításáig. Május 17-én lövik fel a Gemini—9-et 0 Washington (DPA) A NASA amerikai űrhajózási hivatal hétfőn hivatalosan bejelentette, hogy az újabb amerikai űrhajót, a „Gemini—9"-et május 17-én indítják útjára. A Gemini—9 űrhajósai: Thomas Stafford és Eügen Cernan. Feladatuk lesz. hogy pótolják azokat a kísérleteket. amelyeket eredetileg az űrrepülést idő előtt megszakítani kényszerült „Gemini— 8-nak" kellett volna végrehajtania. Etiópia és Szenepál ojánlasa 0 Dakar (MTI) Vasárnap Dakarban közös közleményt hoztak nyilvánosságra Hailé Szelasszié etiópiai császár háromnapos szenegáli látogatásának befejezése alkalmából. A tárgyaló felek a közlemény tanúsága szerint állást foglaltak amellett, hogy Afrika, Ázsia és Latin-Amerika ossz® gyengén fejlett országai gazdasági értekezleten vitassák meg problémáikat. Az értekezlet megtartására vonatkozó ajánlást Hailé Szelasszié és Senghor elnök az Afrikai Egységszervezet legközelebbi csúcsértekezletén fogja előterjeszteni. 2 DtL-MAGTARORSZAG Kedd, 1966. április 19.