Délmagyarország, 1966. április (56. évfolyam, 77-101. szám)

1966-04-01 / 77. szám

Kádár János felszólalása rmTHtm az SZKP kongresszusán A magyar kommunisták azt vallják, hogy az inter­nacionalizmus próbaköve volt mindig, és ma is az a Szovjetunióhoz való elvi, elvtársi viszony. (Folytatás az 1. oldalrólj elvtársaikkal. Meghallgattuk kongresszusára figyel. Az a Központi Bizottság beszá­Igaz ügyért harcolók, az el- mólóját, amelyet Brezsnyev nyomottak és megtámadot- elvtárs adott elő. tek. a békéért aggódók re- Küldöttségünk egyetért az ménnyel és támaszt várva abban kifejtett fő politikai tekintenek a kongresszusra, irányvonallal és törekvé­t: ez természetes. Érthető az sekkel, is, hogy a kommunizmus eb Sikert kívánunk testvérpár­lenségei gyűlölködve néznek tunknak. a Szovjetunió a Szovjetunióra. Viszont kü- Kommunista Pártjának, a lönös, hogy manapság olya- szovjet népnek a kongresz­nok is akadnak, akik „igazi" szus határozatainak végre­marxista—leninistának neve- hajtásához, az ötéves terv zik magukat. ugyanakkor megvalósításához, szovjetellenes hangulatkel- Éljen a Szovjetunió, a téssel próbálkoznak. szovjet nép és lenini Kom­munista Pártja! Éljen és legyen mindig erősebb a magyar—szovjet barátság! Éljen a proletár interna­cionalizmus, a kommunista és munkáspártok egysége! Saovjetellenes kommunizmus Éljen a kommunizmus és nem volt, nincs, és nem is a béke! lesz sohasem. Kádár János elvtárs fel­Ezekre gondol küldöttsé- szólalását több ízben szaki­günk, amikor kijelenti, hogy totta meg a küldöttek tap­a magyar kommunisták tel- sa. A beszéd végén a részt­jes mértékben és fenntartás vevők viharos tapssal fe­néikül .szolidárisak szovjet jezték ki tetszésüket. ANGLIA Hagy munkáspárti győzelem Az első választási jelentések alapján # bondon (Reuter. AFP) ható munkáspárti győzelmet Mint a legfrissebb hírügy- jósolnak. Lapzártakor asza­nökségi jelentések közlik, az vazatszámlálás még tartott. első hat választókörzetből beérkezett eredmények azt mutatják, hogy az Angol Munkáspárt általában 4 szá­zalékkal növelte szavazatai­nak számát a konzervatívok rovására. Választási szakér­tők szerint cz országos mé­retekre kivetve azt jelent­heti. hogy a Munkáspart ezáz-százötven mandátum­többséget szerez az alsóház­ban. LAPZÁRTAKOR JELENTETTÉK: A DNFF 1064 harci akciója egy hét alatt Johnson további csapatokat küld 0 Saigon (UPI, AFP) junta három vezetőjének Csütörtökön reggel a sai- kiszögezett karikatúrái vol­goni piactéren több ezer tün- tak láthatók. A tüntetők kor­tető gyülekezett a buddhista mányellenes és Amerika-elle­fiatalok mozgalmának fel- nes feliratokat lobogtattak, szólítására. A tömegtüntetés, * amelynek célja, hogy kény- A Saigonban közzétett ka­szerítse a katonai juntát, ad- tonai adatokból kitűnik, hogy ja át a helyét egy megvá- március 26-án zárult héten 638 fő volt, a dél-vietnami egységek 318 halottat vesz­tettek. sebesültjeik számát nem közölték. Az amerikai hadijelentések állításai sze­rint a partizánok súlyos veszteségeket szenvedtek. • Washington (MTI) Johnson elnök csütörtökön ; Jakovlev Lenin-rendet kopott # Moszkva (TASZSZ) Alekszandr Jakovlev is­mert szovjet repülőgép-ter­vezőt Lenin-renddel tüntet­ték ki az új repüléstechnika létrehozásában kifejtett ér­demeiért. lasztott polgári kormánynak, minden eddiginél hevesebb az eddigi legnagyobb szabású harci tevékenység folyt Dél- rögtönzött sajtókonferencián kormányellenes megmozdu- Vietnamban, összesen 1064 jelentette be, hogy újabb lás volt Saigonban — jelen- esetben érkezett jelentés a á^szónokokat"1 halfgató t^feg -badságharcosok akcióiról, mögött, a piactéren áUó ki- Az amerikaiak vesztesége végző oszlopokon, a katonai halottakban és sebesültekben INDONÉZIA Az angol alsóház 630 man­dátuma közül 20-nak a sor­sa már eldőlt. Az eredmény a következő: Munkáspárt 15 (egy nyereség), konzervatí­vok 5 (egy veszteség), a li­berálisok nulla. A szinte percenként beér­kező eredmények alapján földcsuszamláshoz hasonlít­Elitéld nyilatkozat # Kairó (TASZSZ) Az Afro-ázsiai Szolidari­tási Szervezet állandó titkár­sága közölte: az afrikai nem­zeti felszabadító mozgalmak számos képviseletétől panasz érkezett amiatt, hogy e mozgalmak ghanai képvise­leteinek munkatársait az ot­tani hatóságok nem része­sítik megfelelő bánásmód­ban. Az Afro-ázsiai Szolidaritá­si Szervezet állandó titkár­sága ezért nyilatkozatban ítélte el a ghanai hatóságok magatartását. A szervezet ugyanakkor elitélte azokat az elnyomó intézkedéseket is, amelyeket a ghanai ható­ságok az afrikai népeknek az imperialista iga alól tör­ténő felszabadításáért küzdő harcosok ellen foganatosítot­tak. Szélsőjobboldali tüntetés Tovább folyik a „tisztogatás" a Djakarta (AP, Reuter) A djakartai rádió — je­Csütörtökön az indonéz lenti a Reuter — olyan ren­fővárosban nyolcezer főnyi deletet ismertet, amelynek tömeg (a szélsőjobboldali értelmében az indonéz mi­Kami egyetemi diákszervezet nisztériumokban fokozott tagjai) vonult végig az utcá- erővel kell folytatni a tisz­kon, és tüntetett az új kor- togatást és el kell távolítani mány ellen A tüntetők azokat, akiket kommunisták­ugyanakkor' fejét követelték nak vélnek. A djakartai rá­Subandrio volt miniszter- dió jelentése szerint a rende­elnök-helyettesnek és külügy­miniszternek. A Kami szervezet egyik vezetője kijelentette, hogy „nem tartják tökéletesnek az új kormányt" és Suharto tábornoknak újabb változta­tásokat . kellene eszközölnie a kormányban. A magát Szabad Indonézia Hangjának nevező Sukarno­ellenes szélsőségesen jobbol­dali titkos rádióadó csütör­tökön felszólította Indoné­zia népét, hogy lázadjon fel az elnök ellen és „zúzza szét diktatúráját". Az AP olyan értesülést közöl, amely szerint Adam Malik külügyminiszter kilá­tásba helyezte az indonéz diplomáciai szervezet „meg­tisztítását", azaz a külföldön működő indonéz diplomaták egy részének leváltását. letet Sukarno elnök nevében adták ki és Suharto hadügy­miniszter írta alá. csapatokat küld Vietnamba. Az elnök nem közölte, hogy az erősítés milyen nagyságú lesz és mikor kerül bevetés­re. Jelenleg már mintegy 230 ezer amerikai katona tartóz­kodik Dél-Vietnamban. Az elnök azzal próbálta indokolni az újabb erők harc­ba vetését, hogy „megnöveke­dett a beszivárgás Észak­Vietnamból". Sajtóértekez­letét megelőzően azonban, mind a Pentagon, mind a külügyminisztérium szóvivő­je kijelentette: nincs tudo­mása ilyen „beszivárgásról". Ecuadorban rendeződik e helyzet # Quito (MTI) Ecuadorban fokozatosan normalizálódik a helyzet. Véget ért az általános sztrájk, a katonák visszatértek ka­szárnyáikba. Az új elnök közkegyelemben részesítette az összes politikai foglyokat, és engedély adott az emig­ránsok visszatérésére. Cle­mente Yerovi nem tagja egyik pártnak sem, de első nyilatkozatában kijelentette, hogy a „balközép" álláspont­jára helyezkedik. Megígérte, hogy semleges kormányt ala­kít,, és a lehető legrövidebb időn belül kiírja az általá­nos választásokat. Hitet tett amellett, hogy az ország po­litikai problémáit csakis a gazdasági nehézségek legyű­résével lehet megoldani. Dominikai szolidaritási hét 0 Havanna (Reuter) A trikontinentális szolida­ritási szervezet végrehajtó titkársága közleményt adott ki, amely az április 24-től 30-ig terjedő hetet a domi­nikai néppel való szolidari­tás hetének nyilvánította. A szolidaritási szervezet felszó­lítja a világ népeit, hogy ezen a héten tartsanak tün­tetéseket, s ezeken követel­ték a jenki csapatok kivoná­sát Dominikából, nyújtsanak támogatást a dominikai nép harcához. Nincs haladás a leszerelési értekezleten # Genf (DPA) ugyanis ismét előállt azzal A tizennyolchatalmi genfi az érvvel, hogy a katonai leszerelési bizottság csütör- szövetségek — így a NATO tökön megtartott 253. mun- — valamennyi tagjának rész­kaülésén sem sikerült hala- vétele „a közös katonai ter­el ást elérni a terítéken levő vezésben" még nem jelenti kérdésekben. Fisher, az Egye- az atomfegyverek elterjedé­sült Államok megbízottja sét NATO-VÁLSÁG II francia kormány nem fedezi az elköltöztefés költségeit Moszkva Norodom Sziltanuk herceg, kambodzsai államfő Nyiko­laj Podgornijhoz, a Szovjet­unió Legfelső Tanácsa El­nökségének elnökéhez és Alekszej Kosziginhoz, a Szovjetunió Minisztertanácsa elnökéhez táviratot intézett, amelyben a kambodzsai nép, a királyi kormány és a ma­ga nevében mélységes hálá­ját fejezi ki a Szovjetunió által Kambodzsának nyúj­tott újabb segítségért. New York Szerdán éjfélkor az Egye­sült Államok nyolc legna­gyobb vasútvonalán nyolc­ezer mozdonyvezető és fűtő sztrájkot kezdett. A sztráj­kot szakszervezetük hirdette meg, hogy a munkáltatókat az elmúlt években elbocsá­tott 18 000 vasutas visszavé­telére, vagy megfelelő mun­kakörbe helyezésére kény­szerítse. Capc Kennedy Az amerikai űr-hatóságok legalább egv héttel elhalasz­tották az „Égi teleszkóp" el­nevezésű óriás műhold fellö­vését, miután a hordozóra­kéta szerdán meghibásodott Új-Delhi Az indiai hadügyminisz­térium csütörtökön bejelen­tette, hogy India és Pakisz­tán az 1949-es szintre csök­kentette Kasmírban állomá­sozó csapatainak létszámát. A létszámcsökkentés csütör­tökön fejeződött be ahhoz a megállapodáshoz híven, ame­lyet a január 10-1 taskenti nyilatkozatot követően kö­töttek a két fél katonai pa­rancsnokai. Párizs Az Air Francé repülőtár­saság lemondta csütörtöki és pénteki járatait Előző nap már nagy zavarokat okozott a légiközlekedésben a párizsi repülőtéri alkalmazottak sztrájkja. Csütörtökön hajnal­ban azonban a repülő-sze­mélyzet lépett 48 órás sztrájkba és ez megbénította a forgalmat. Beirut A libanoni biztonsági szer­vek szerdán bejelentették, hogy több mint egymillió dollárt érő 10 tonna csem­pészárut foglaltak le. Egy 42 tagú csempészbanda 8 tag­ját elfogták. \ " NÜRNBERGI" PER AZ USA-BAN Nem mindenna- — Bármikor kész pi per folyik a vagyok a katonai manhattani fel- szolgálatra, nem lebbviteli birósá- vagyok pacifista, gon. H. Mitch::ll-t de a vietnami a katonai szolgá- háborúban sem­lat megtagadásá- milyen formában val vádolják. A nem vagyok haj­vádlott könyv- landó részt ven­ügynök, aki bizo- ni. nyára szereti a _ Nem követei­történelmet, hi- tem> hogy ment­szen magatartását senek fel front­nem kisebb állí- szolgálat alól. tásokkal, mint a második világhá­ború utáni nürn­bergi per angol: amerikai bírái­nak szavaiból vett idézetekkel ma­gyarázta. Szeptemberben több évig terjedő börtönre és 5 ezer dollár pénz­büntetésre Ítélte Mitchell-t a New Haven-i bíróság. Utóbb azonban a szövetségi bíró­ság alaki okok miatt perújrafel­vételt rendelt el. • A 23 éves fia­talembert 1961-től 1965 szeptemberé­ig el tudta kerül­ni, hogy Vietnam­ba küldjék. Ekkor azonban behívták katonának, de ő megtagadta a szolgálatot. Ál­láspontjait 4 mondatban foglal­ta össze. dások megsértésé­vel folytatott há­ború". „Háborús bűncselekménynek minősül... váro­sok, kisvárosok és falvak leromlása és kiirtása, ame­lyet nem igazol katonai szükség­szerűség ..." — „Emberiség elleni bűntettnek minő­sül... a polgári lakosság legyilko­lása ... és a pol­gári lakosság el­len elkövetett em­bertelen cseleke­det" • Mitchell azzal érvel, hogy az Egyesült Államok megsértette az 1954-es genfi egyezményt. Ezt hiteles tanúvallo­másokkal akarja alátámasztani. A tanúkat egyenesen Észak- és Dél-Vi­etnamból idéztet­vánja bizonyítani: te meg, akik át­az Egyesült Al- élői és szemtanúi lamok Vietnam- voltak az ameri­ban háborús bű- Kai terrorakciók­nöket követ el, a nak. szőnyegbom­# Párizs (MTI) A francia kormány csü­törtöki ülésén Couve de Mur­ville külügyminiszter beszá­molt a NATO-val kapcsola­tos problémákról. Az ülés után a kormány szóvivője megerősítette: a francia kor­mány felmondta a franciaor­szági NATO-főparancsnok­ságról és egyéb integrált ka­tonai berendezésekről szóló egyezményt, amely így egy év múlva érvényét veszti Franciaország számára. Az amerikai és kanadai katonai támaszpontok fel­számolásának határideje is ezzel egyidőben jár le. A francia erőket ez év július elsején vonják ki a NATO parancsnoksága alól. A fran­cia kormány nem látja indo­koltnak, hogy a katonai be­rendezések elköltöztetésének költségeit fedezze. A szóvivő hangsúlyozta, hogy miután Franciaország nem lép ki az Atlanti Szö­vetségből, a NATO-ból való kivonulása után összekötő tisztek útján kivánja fenn­tartani a kapcsolatot a kat tonai szervezettel. Megnyílt ez afrikéi kis-csúcs • Nairobi (AP) A kenyai parlament épü­letében csütörtökön megnyílt tizenegy kelet- és közép­afrikai ország államfőinek csúcsértekezlete. A tanácsko­zások zárt ajtók mögött foly­nak. — Nem égettem el behívómat. — Nem tarto­zom egyetlen cso­portosuláshoz aem. Mitchell-t Mark Lamé ügyvéd képviseli, illetve védi a perben. Ugyanaz, aki a Warren-bizottság­ban a vádlott Oswald édesany­jának jogi képvi­selője volt. Han­goztatta, hogy a védelem be ki­FIGYELEM! SZÍNES NEGATÍV ÉS DIA előhívást vállalunk FÉNYSZÖV., Kárász u. 13. Telefon: 22-79. xS. 63 239 Újabb facsemetén és szölíioitványoH érkeztek Almából starklng. jo­natán stb.. szőlőolt­ványból afuzálé. Erzsé­bet királyné stb.. kaj­szibarack kapható a Szegedi Földmüvesszövet­kczetnél. Szent István tér 3 sz S. 63 266 nürnbergi per­anyagban körül­írtak szerint. Eb­ből három mozza­natot emel ki. „Béke elleni bűntettnek mi­nősül ... a nem­zetközi egyezmé­nyek, megállapo­bázásoknak. Dávid Mitchell „nürnbergi" peré­ről a New York Herald Tribüné számolt be. Ered­ményről ezidáig még nem számol­hatunk be. M. I. VEGYE IGÉNYBE S7ÜLC ALTAT ASAINKAT! Béreljen rádiót, bőröndöt, hőkandallót, hajszárítót. Rendezvényekhez: tányéro­kat és evőeszközt a Belke­reskedelmi Kölcsönző Vál­lalattól. Szeged. Mikszáth Kálmán u. 12. Telefonon is rendelhet. xS. 62 983. tiűsváii éíö báfáMif beszerzési előjecvzéselíel felvesz a Szegedi Földművesszövet­kezet a bokrosl Kossuth Tsz megbízásából az alábbi helyeken: Marx tér 34. sz. zöldség-gyümölcs pavilon. Szent István téri 45. szá­mú zöldség-gyümölcs pavi­lon. Élöbárány átvétele: április 6. 7. 8-án a Szent István téren. xS. 63 169 2 DÉL-MAGYARORSZÁG Péntek, 1966. április 1.

Next

/
Oldalképek
Tartalom