Délmagyarország, 1966. március (56. évfolyam, 50-76. szám)

1966-03-13 / 61. szám

OROSZ JÁNOS MEGÉGETETT EMBEREK TAKNAI LÁSZLÓ Tavasz APMLY LAJOSNAK Indul az élet, újra éled, ébred már a barna határ. Pattan a szikra, szirmát kibontja kertünkben száz tarka virág Tükröz a fényben, azúr kékben, arany szekerével úszik a nap. Lágy melegében, patak vizében •illan a hullám — hullámba [csap. Sötét erdőben, nap keresőben, lányokat kerget a férfi-sereg. Nagyot kacagnak, hegyről szaladnak onnan, ahonnan a fényt [keresed. KOVÁCS MIKLÓS MAGASBA EMELT KEZEK A VIETNAMI SZOLIDARITÁSI HÉTRE A magasba lendülnek a kezek, s a világ néma lesz, Lobognak, legnek a kezek a tömegek feje felett A kezek között a kedvesemé, az anyámé, a testvéremé —; karok bozótjai, ágai emelik őket világ tájai fölé. Összekapaszkodtak még az éjjel a csöndber — ragaszkodó szeretök —, mozdulatukra városok fényei gyúltak, gépek zakatolták előbb, tollat vezettek, sorokat róttak, a mélyből érchegyeket emeltek ki, olvasztották és újra formálták az imént e kezek. Szerszámnyelekkel, csavarokkal, szóltak száguldó vonatokkal — halottak szeme lecsukódott, születők szeme kinyílt —, rakéták fordultak vissza a földnek —: a dolgokat terelték intéseik. Ezek a magasba emelt kezek a nap előtt, ragyognak, fénylenek. A vér — mint a zöld a leveleken — átdereng e színekben pompázó kezeken. Szivek ítélő harag-jelszavát * löki. emeli magasba rajtuk a világ tereire özönlő sokaság. Beszélnek ezek a kezek — oly öntudatosak —, ezek az integető kezek parancsolok, szabadok. E kezekért egyenesek a derekak, csak e felemelt kezekért, e feltartott zászlóknak szánt kezekért, csak értük ragyog a nap. Kezek, sírokat hantolók, . háborúk tetemeit eltakarók, romokat eltüntetők, gyógyítók, a béke melegágyába magokat szórók, bölcsőket ringatók, a világ csavarait igazítők, új létezési módot alakítók, árnyakat szétfoszlatók, reményeket sírók, hiteket erősítők, vágyakat tágítók, 6 sóvárgó kezek, 6 ragyogó kezek! Mitől vagytok a költészet magas egében virágok, fényjelek, mitől ragyogtok, mint a szemek, zúgtok, mint a harag, mitől süvöltőtök, mint a jelszavak, s mitől gögicséltek, ti kezek? Ö kezek fűszál sokasága, kezek kelyhet, kezek . vasmarka, zászlai, dolgozó kezek, anyák keze, szeretők keze, élet szerszám? akikben a szabadság lüktet kiáltani és világítanil Lökődjetek a fejek fölé, nyíljatok, tenyerek, ujjak, mint a virágok, a kék földi derengés gyerekarcát ujjongva tapogassátok, összefonódjatok, nyúljatok át « hegyeken, szövetségetek megingó földrészek oltalma legyen* a rendet öltsék magukra a napok, a terek, a tárgyak, szabjátok meg elszántan útját az idő emberi fordulatának, oltsátok ki a Veszély parázsló kanócait, s közönyösök szívében szávatokra lobbanjon öntudat lángra a hit: — A kezekben, melyekből esznek a gyerekek, a madarak, ha kell, az atomban megbomló változásig hevülhet fel a vas! Lobogjatok, lengjetek, kezek, bízók, erősek, énekeljetek, a béke igéretét magasba nyújtva, védjétek meg az életet! IGEN és NEM SzMakU Hadd kezdjem egy adomával: Halálát érezte az öreg borkereskedő, s magához intette fiait. „Gyermekeim — szólt —, elárulok nektek egy nagy titkot". Á fiuk szinte a szájára tapadtak, úgy lestek a szót. S az öreg suttogva emelte rájuk a szemét: „Tudjátok meg, hogy bort — szőlőből is lehet csinálni !... Dürrenmatt bocsássa meg, hogy ez az adoma A fizikusok vígszínházbeli előadásán ötlött az eszembe. De hogyan kerül' a csizma az asztalra? Nyomban megmagyarázom, de előbb még valamit el kell mondanom. A fizikusokat talán a mai napig sem láthattam volna, ha a zsúfolt ház ellenére is a Vígszínház előzékenysége nem biztosítja a sajtóhelyet. Mert a jegyeket már hetekkel előbb és hetekkel előbbre eladták. A Tháliában Hochhuth A helytartó című drámájánál hasonló a helyzet. Aki jegyhez jut, úgy örül, mint (bocsánat a profán hasonlatért) néhány évvel ezelőtt a hentesnél a disznókarmonádlinak. S láttam munka közben a Nemzeti Színház Népköztársaság úti irodájában a Szegeden is jólismert Holló Waltert. Alig tudtunk szót váttani a telefon csörgésektől: „Sajnos csak áprilisra adhatok, esetleg néhány helyet előjegyzek március végére is..." — ilyesmiket mondott a telefonba munkatársaival együtt A hosszú című IPeter Weiss-darab, röviden a Marat halála iránt jelentkezik ilyen nagy érdeklődés — zsúfolt házak, s a jegyigények húszasával—harmincasával futnak be az irodára. Még egy-két hasonló tapasztalat ide kerülhetne, a régebb óta játszott darabok közül például Salamon Pál Magadra kiálts című színműve, de ennyi is elég ahhoz az ellenpólushoz, amely némely színházban található. Üres kamrában — mondják — bolond a háziaszszony. Az üres színházban sem nyugodtabb a hangulat Mert vannak, ahol vannak üres színházi előadások, kongó nézőterek. Mintha hallottunk volna ilyesmiről. S arról is, hogy a sehogysem menő előadások láttán a Színház vezetői összedugják a fejüket. Nagyon helyesen. Csakhogy aztán ilyesmiket sütnek ki: „A tv az oka, mert hjaj, otthor. papucsban... stb." A másik lemez: „rideg város ez, kényelmes otthonülő emberek, nem szeretik, nem pártolják a színházunkat stb...Aztán sorra kerül a propaganda kellő hiánya, a közönségszervezés fogyatékosságai, s természetesen nem maradhat ki o sajtó sem. „Mert az újság is mindig csak bírál bennünket, ahelyett, hogy népszerűsítene. Ja. hogy X a főszerepben nem találja jól meg a helyét, és a rendezés unalmas volt? De azért mégsem kellett volna úgy írni. S hogy a darab is egy kicsit poros? Hát istenem.. .*' Itt, itt álljunk meg! A darabnál. Mert rendezői és színészi ambíciókat sokmindenben ki lehet élni, de közönséget vonzani csak jó darabokkal lehet. Hogy mi az és mi nem, ez vi tatható. Az előbbiekben felsoroltak sem fenntártásnélküliek számunkra. Igazukat, mondandójukat egyértelműbben és határozottabban is megfogalmazhatnánk: marxista alapról és nézőpontról. De egy valami kétségtelen: művészi igényességgel és erővel szólnak a ma emberét érintő és érdeklő nagy kérdésekről. írói tettek. Lehet, hogy a közönség egy részében csak bizarrságuk kelt kíváncsiságot, de a többség feltétlenül társadalmi időszerűségükhöz, gondolatiságukhoz vonzódik. Jó darabok. Forrnak és tüaesítenek, akár a nemes borok. Am azokat csak -szőlőből lehet csinálni! Talán el is engedik nekem a további magyarázatot . változás nem észlelhető. Fiatalkori élmények kiemelt „kulcskérdés" körüli kóros asszociációja. Agresszivitás. — A házunkban volt a parancsnokság. Ott laxott. Anyám és nővérem elkerülték. én mindig körülötte settenkedtem. Apámról ő is, mi gyerekek is úgy tudtuk, katona, a fronton van. Az ellenállási mozgalom egyik vezetője volt a városban. Csak a háború után tudtam meg, de akkor már nem élt. A kihallgatások többnyire a pincében folytak. A németek ugyan bedeszkézták a kamra felé néző nyílást, ahol azelőtt hordókat gurítottak le, de egy résen be lehetett látni. Kicsi volt a belátási szög, így egyszer sem láttam azt, akit üt, csak őt, válltól felfelé Előbb a kezét lehetett látni, amiben valami fekete botfélét tartott, aztán hirtelen az arcát. Megint a kezét, megint az arcát. Sokáig. Ahogy ütött, előrehajolt, maid vissza ..., ilyenkor emelkedett fel a keze, azután ..., megint az arca ..., és hát..., ugye kitalálja. Igen. a szeme. A naplómba azt írtam akkor, hogy „egészen furcsa". Nem értettem meg, csak tíz év múlva. De nagyon keserves áron. Mintha megfeledkezett volna, miért jött Ide. Szemügyre vett, de alaposan. Cigarettára gyújtottam, vártam. Néhány percnyi vizsgálódás után megnyugodott. «— Akkor még nem tudtam, mi az, amit a szemében láttam. Csak néhányszor villant fel az arca, ahogy a keskény résen belestem, de pár nap múlva, mikor újra megvert valakit, újra olyannak láttam a szemét. Az az ember annyira üvöltött, hogy rosszul lettem. Engem is kínáljon meg egy cigarettával, Lassan, látszólag teljesen nyugodtan szívott néhányat, majd elnyomta az alig megkezdett cigarettát. — Akkor nemcsak azt a szerencsétlent verto agyon, lehet, hogy éppen az apám volt, hanem félig-meddig engem is. Mindeneseire kiverte belőlem a nőt. Elsősorban ezért lettem adósa. Megesküdtem, hogy behajtom rajta. Maga orvos és én nem leszek szemérmes. Tehát tíz évvel később, a közgazdasági egyetemen hallgattam, másodéves voltam. Beleszerettem egy fiúba. Lefeküdtem vele, kétszer, ötször, hússzor, egyre jobban szerettem. Es egyre elégedetlenebb voltam. A szerelemben. ha már feloldódik az ember, többet akar. Mindig többet. Egyszer ölelés közben, altkor, abban a pillanatban őrült vágyat éreztem, hogy kinyissam a szemem, hogy az övét :s lássam. És amikor ő is kinyitotta.... nem is tudom pontosan mi történt. Először megdermedtem, az egész testem összerándult, és olyan erős fizikai fájdalmat éreztem, hogy felsikoltottam. Azt hiszem, el is löktem magamtól. Elájultam. — Ne haragudjon, erről is beszélnem kellett. Azt akarom, hogy megértsen. Én elhiszem, hogy a férfiak szeme olyankor ilyen. Valószínűleg a nőké is. Ésszel megértem, de nem tudok szabadulni attól a gondolattól, hogy emberekben, férfiakban ugyanolyan érzést okozhat az apám agyonverése, mint az én megölelésem. Kapkodni kezdett. — Aztán jött más, és mindig ugyanaz. És jött az undor. És jött a félelem. Szemek ..., szemek ..., szemek. Akárki, idegen akármit tesz..., ugyanaz. Ingerült a villamoskalauz, mert nem találok aprópénzt ... i nem találják a szabotőröket... ugyanaz ..., bizalmatlan a személyzetis..., gyanús a kilencéves kislány... ugyanaz! Ugyanaz!... Mézes-mázos a kollégám felesége, pedig megfojtana egy kanál vízben, mert nem vagyok német.'.. És él... és él... és él... és azért akar megölelni, hogy megölhessen .... meg kell előznöm... Megelőzni! Megelőzni! Érti!?... Az isten szerelmére, segítsen!! Ne nézzen így! Nem, nem..., nem akarom .... nincs menekülés ..., nem akarom ..., nem akarok sírni..., nem sírok..., nem..., nem... Beszélni kezdtem hozzá. Hirtelen elcsendesedett Az ablakhoz lépett, hátat fordított s az utcát bámulta. Szégyellte, hogy sírni láttam. Amikor később elővette táskájából a púdert és a rúzst, már nyugodtan, szinte jóindulattal nézett rám. Vdvaviasan, de határozottan kioktatott. — Figyelmeztetni szeretném, hogy már . nem vagyok kilencéves. Semmi értelme, hogy így beszéljen velem, ön meg akar nyugtatni, de hiszen ez felesleges, mert nyugodt vagyok Én není adok helyet semmiféle rosszul értelmezett szubjektív látásmódnak, és nem terelem tévútra a segíteri akaró orvost. Nagyon jól tudom, hogy minden szavamat elhiszi. Viszont nem azért jöttem ide, hogy megsimogassa a fejemet. Az ön dolga az, hogy eldöntse, egészséges vagyok-e, vagy sem. Én ellenőriztetni akarom magamat. Arra vagyok kíváncsi, hogy a kívülről épnek látszó koponyámban ép-e az agyvelőm, s ha ép, épek-e a gondolatok, amiket szül. Nem a feladatomat akarom áthárítani önre. Egyszerűen ellenőriztetni akarom a logikámat. Helyes ítéletet alkotok-e vagy sem, tudok-e normálisan következtetni vagy sem? Kész! Ez minden. Tehát nem egyszerűen mondanom kell, hanem bebizonyítanom, mégpedig úgy, ahogy 6 akarja, pontosan úgy, kizárólag úgy fogadja el. Nos, először is utána kell nézni, ebben számíthat a segítségemre. Természetesen él. Megérzéseiben nincs okom kételkedni. Nyilván kutya baja, elkerülte az igazságszolgáltatást. Le kell leplezni, bírái elé kell állítani. Nem kétséges, fel fogjak akasztani. A történtek után kizárt dolognak tartom, hogy valaha is ide jöjjön. — És, ha ide jönne?! Nos, akkor... Nem mondtam semmit, csak ránéztem. — Köszönöm! ön tehát igazol engem. Meg kellene próbálnom Híbernállal. Maximális adagokat Ehhez azonban be kellene fektetnem az osztályra. Legalább két hétre. — Maga rendes ember. Köszönöm, hogy megértett. Én nemcsak orvost látok magaban, hanem egy egészséges embert is. Maga úgy gondolkozik, ahogy én, tehát én is egészséges vagyok. Valóban ez az egyetlen helyes út, ezt fogom tenni. Ó. maga kedves csaló. És még mondja, hogy a szem nem a lélek tükre. Engedje meg...; köszönöm..., igazán nagyon köszönöm ... Olyan aranyos kislány volt most, amilyennek egész idő alatt nem láttam. Talán Hibernál sem kell, esetleg kisebb adagok. Talán verhal suggestio ... Barátságosan, szinte kedvesen szólt vissza az ajtóból. — ön, tehát igazol engem. Köszönöm. A helyzet most tehát ez: 30 éves nőbeteg. Egészséges fizikum, kissé fokozott reflexkészség. Paranoid vonások. Régebbi „kulcskérdés" fokozott előtérbe helyezése. Megfigyelendő. Intézeti kezelésre előjegyezni. Utánanézni munka- és életkörülményeinek. Három hét múlt el. Éjjel három óra. Vad, kétségbeesett csengetés. Csapzottan, lihegve esik be az ajtón. Hullafáradtan zuhan s fotelbe. Egy pillantra az egészséges ember kimerültsége jut eszembe. De nem, ez nem az. Hallgat. Elvesz egy cigarettát az asztalról, rágyújt. Felugrik, az ablakhoz rohan, kinéz, összerántja a függönyt, majd az ajtóhoz, rátolja a reteszt. — Elvégeztem! Hirtelen lihegni kezd, kapkodva, szaggatottan beszél, mintha futna, rohanna valahová. — Itt volt. A múltkor.... a múltkor, amikor idejöttem, már tudtam.... láttam .... nem ismert meg ..., maga igazolt engem .... el kellett csábítanom ..., pfuj, vén disznó már..., de a szeme ..., olyan volt a szeme... Ittunk..., sokat ..., nagyon sokat ittunk, aztán lerángattam a pincébe... és ott..., amíg volt benne élet..., ugyanazzal a bottal! Most..., most már igazán üveg volt a szeme ..., üveg, üveg!... Vak, néma üveg! Üveg... Mielőtt elkaphattam volna, hosszában vágódott végig a padlón. Agyrázkódás. A mentőorvosnak pontosan megmondtam, mit csináljon. Régi kolléga, rábízhattam. Reggel majd egy órával korábban bemegyek. Telefonáltam a rendőrségre. Fél órán belül visszahívtak. A válasz röviden enynyi volt: A lakás zárva. A tíznapos hóban a nyitott konyhaablaktól a kerten át futó friss női lábnyom. A lakásban áporodott levegő, több napos ételmaradékok. A szobaasztalon egy üres konyakosüveg, régen üres lehet, száraz, szagtalaii. A pincén lakat, teljesen berozsdásodott, a pinceajtót alig lehetett felnyitni. Lent por, pókháló, néhány láda. üveg, egyébként üres. A szomszédok három hete nom látták, semmi zajt nem hallottak, azt hittek, elutazott. A helyzet most tehát ez. Illetve ... A további részletes decttrsus a 111 1965 napló számú bejegyzesen. Amit még később megtudtam: családjáról, apjáról, házukról, valamint a német megszállásról elmondottak szó szerint megfelelnek a valóságnak. Lehetőséget kaptam a napló felkutatására. Ahhoz, hogy megdöbbentő tartalmát nyilvánosságra hozzam, betegem engedélye kellene. E kéréssel azonban egyelőre nem fordulhatok hozzá. Vasárnap. 1966,, március 13. DÉL-MAGYARORSZÁG 7