Délmagyarország, 1966. március (56. évfolyam, 50-76. szám)
1966-03-13 / 61. szám
INDONÉZtA A kormányzás a jobboldali katonai vezetők kezébe került Sttkarno elnök átadta a politikai hatalmat Suharto tábornoknak # Djakarta fAP, AFP) A djakartal rádió szombat hajnali adásában bejelentette, hogy Sukarno indonéz elnök lemondott a hatalom gyakorlásáról és Suharto tábornokot, a hadseregügyi minisztert bízta meg az ország ügyelnek irányításával. Sukarno megtartja ugyan elnöki tisztségét, de a közvetlen kormányzás a jobboldali katonai vezetők kezébe kerül. Szombaton reggel a djakartai rádió már Suharto tábornok nyilatkozatát ismertette. A hadseregügyi miniszter bejelentésében azt állította, hogy az elnöktől kapott megbízatást a „biztonság és a forradalom fenntartására és az államfő megoltalmazására". Az elnök nevében Suharto tábornok azonnali hatállyal véglegesítette az Indonéz Kommunista Párt és más haladó szervezetek betiltását, az úgynevezett szeptember 30-a mozgalom „maradványainak felszámolását". A hatalomátvétel gyorsan, harc nélkül zajlott le. A főváros kulcspontjait megszállták a szárazföldi hadsereg egységei és Suharto tábornok utasítására vidékről Egy hét a vilIgpoutikIbun Az elmúlt héten De Gaulle két fronton nyitott tüzet az Egyesült Államok európai hegemóniájára. Az akció azzal indult, hogy a francia köztársaság elnöke levélben kiérte Johnsont, kezdjenek kétoldalú tárgyalásokat a Franciaország területén levő amerikai fegyveres erők francia parancsnokság alá helyezése céljából. Johnson elutasító válasza igen gyorsan megérkezett Párizsba. A francia minisztertanács foglalkozott ezután a kérdéssel és a kormány szóvivője közölte: bár Franciaország az Atlanti Szövetség tagja marad, de az ország szuverenitásának biztosítására a katonai szövetség módosítását kívánja. KIÉLEZŐDTEK A FRANCIA—AMERIKAI EI.LENTÉTEK Iönböző típusú amerikai repülőgépet és helikoptert semmisítettek meg. A felszabadító haderő a hét végén a laoszi határ közelében, igen súlyos harcok után, egy rendkívül fontos amerikai— dél-vietnami támaszpontot foglalt el. A katonai kudarcokra az amerikaiak ismét csak a terrorakciók fokozásával tudnak válaszolni. A B—52-és légierődök folytatták a szőnyegbombázásaikat, a sugárhajtású vadászbombázók és az amerikai repülőgép-anyahajók gépei egy nap alatt huszonkét bevetésben vettek részt a Vietnami Demokratikus Köztársaság területe ellen, ISMÉT KLAOS ALAKIT KORMÁNYT AUSZTBIADe Gaulle elhatározása kínosan érintette az Egyesült Államokat. Washingtonban már azt fontolgatják, hova helyezzék a NATO főhadiszállását Franciaországból, és milyen új utánpótlási útvonalat biztosítanak majd a Nyugat-Németországban állomásozó amerikai katonai erőknek? Mindez persze új katonai kiadásokat jelentene. Washingtonban több mint 700 millió dollárra becsülik az áthelyezés költségeit Az valószínűnek BAN Az ausztriai választások után a köztársasági elnök a Néppárt vezetőjét, Klaust bízta meg a kormányalakítási tárgyalásokkal. A szocialisták vezetősége az együttműködés további fenntartása mellett van, és a jelek szerint erre hajlik a Néppárt is. Ennek elsősorban gazdasági és taktikai okai vannak, az üzleti körök úgy vélik, előnyösebb számukra, ha a Szociáldemokrata Párt bent van a kormányban, mivel akkor — amint azt az eddigi tapasztalatok is mutatják — jobban tudják érvényesíteni terveiket. Az persze látszik, hogy ha létrejön Is az újabb koalíció, a Néppárt igyekszik majd minél több pozíciót kivonni a szociáldemokraták kezébőL FELOSZLOTT AZ ANGOL PARLAMENT Az elmúlt új helyzet ráadásul megingathatja a NATO katonai struktúráját, hiszen azt eredetileg úgy tervezték, hogy a szervezetnek Franciaország is részese. A nyugat-európai katonai utánpótlás létfontosságú vasútvonalai Franciaországon haladnak keresztül és ugyanez a térség jelentős bázisa a légierők és a rakéták elhe- politikai viták lyezésének. Az esetleges után francia kiválás azonban nemcsak Washington és Párizs viszonyában jelent újabb problémát. A francia vonalvezetésnek fontos része az is, hogy Párizs ellenzi Bonn atomfelfegyverzését. Erre pedig revansista nyugatnémet politikai körök idegesen reagálnak. De Gaullenak a NATO-val kapcsolatos újabb lépése nyilván tovább lazítja majd a francia—nyugatnémet kapcsolatokat. Bonnban már nyomatékosan hangsúlyozták: ragaszkodnak az Atlanti Szövetség eddigi rendszeréhez. EGYRE SÚLYOSABB AMEhéten viharos záróakkordja feloszlatták az angol parlamentet. A kétnapos vita semmit sem tisztázott, a központi probléma változatlanul fennáll. Ennek a lényege: a kormány az Egyesült Államok mellett elvállalt katonai segéderő szerepében túl messzire ment. Ráadásul Wilson nem váltotta be azt a választások előtti ígéretét, hogy függetlenebb politikát folytat. A vita során egyes képviselők már hivatkoztak Franciaország, szerepére, mondván: nem kell minden nyugati országnak az Egyesült Államok gátlás nélküli kiszolgálójává válnia, Sümegi Endre több eaer jól felfegyverzett katona érkezett Djákartába. Az AP és az AFP hírügynökség jól értesült djakartai körökre hivatkozva az alábbiakban vázolja a szombat reggel bekövetkezett események közvetlen hátterét: » katonai vezetők a hét elején ultimátumot intéztek Sukarnóhoz, s ebben Subandrio eltávolítását követelték szombatig bezárólag Ezzel egyidőben megkezdődött a csapategységek beszivárgása a fővárosba. A pénteki minisztertanácson, az elnököt nyíltan felszólították a hatalom átadására. Sukarno végül is aláírta az erről szóló okmányt Ezután Subandrio kíséretében bogorí palotájába repült, itt azonban már Sarblni hadügyminiszter és más tábornokok fogadták, s közölték vele, hogy ők is az ultimátum mellett foglalnak állást és nem támogatják a továbbiakban. Sukarnót és Subsndriót erős katonai kísérettel vlP ték vissza Djakartába, ahol szombaton reggel részt vettek a hatalomátadási ceremónián. Az elnöki palotában lefolyt reggeli tanácskozást követően az indonéz hadsereg katonai parádét tartott a főváros utcáin. A felvonulást a hírügynökségek Suharto tábornok „erődemonstrációjaként" értékelik. Nehézpáncélosok kíséretében vonult fel a katonaság az utcákon felsorakozott tömeg első soraiban a diákok helyezkedtek eL Politikai megfigyelők számítanak arra, hogy Síüiarto rövidesen az egész ország területére elrendeli a rendkívüli hadbíráskodást és hamarosan bejelenti az új kormány megalakítását. Suharto tábornok Ismert kommunistáé 11 enességéről. ö volt az, aki leverte Untung alezredes balsikeres államcsínykísérletét és ő szervezte meg a hajtóvadászatot a kommunisták ellen. Suharto Nasution hadügyminiszter jobbkezének és közeli barátjának számított NATO-TÁLSJtG Párizs után — Brüsszel ? A főhadiszállás valószínűleg elköltözik Franciaországból f Párizs (MTI) Párizsban valószínűnek tartják, hogy a NATO főhadiszállása rövidesen elköltözik Franciaországból. Az állandó NATO-kép viselők pénteki értekezletén, amelyre Franciaországot nem hívták meg, a többségnek az volt a véleménye, hogy De Gaulle döntései Franciaországnak a katonai szervezetből való tényleges kiválását jelentik és ezért fontolóra kell venni a NATO átszervezését, hogy Franciaország nélkül is tovább működjék. Brüsszelnek van legtöbb esélye arra, hogy a NATO katonai közipontjává váljék. I közvélemény helyesli A francia közvélemény helyesli a kormánynak a NATO-val kapcsolatos álláspontját és figyelemre méltó, hogy még az ellenzéki lapok is elismerik De Gaulle ' érvelésének megalapozottságát így a Combat Is aláhúzza, hogy Franciaország nem teheti függővé somsát az Egyesült Államok politikájától. — Az amerikaiak — írja a lap — katonai erejüktől elvakultan mindenütt érvényt akarnak szerezni saját koncepciójuknak. Partra szállnak Santo Domingóban, háborút viselnek DélkeletÁzsiában, amely Kína elleni háborúvá fajulhat, és súlyos következményeikkel járhat Európára nézve. Miért vállaljon Franciaország részt egy ilyen kalandorpolitikábam? Vagy-vagy 0 Bonn (MTI) NATO-válsággal kapcsolatban Bonnban azt mondják, hogy a francia javaslatokra vonatkozó emlékirat átadásával — amelyet pénteken délután nyújtottak át Párizsban Klaiber nyugatnémet nagykövetnek — megkezdődött „a mérkőzés második fordulója". A francia emlékirat részleteit Bonnban nem hozták nyilvánosságra. A nyugatnémet kormány azonban a jelek szerint teljes erővel támogatja azt az amerikai taktikát, amely nem valamiféle kompromisszumos megoldás elérésére irányul, hanem: vagy meghátrál De Gaulle, és visszavonja követeléseit, vagy pedig teljesen szakítania kell majd az Atlanti Szövetséggel. London szervezkedik # London (MTI) A brit kormány élére állt a Párizs elszigetelésére irányuló „NATO-egységfronf* megszervezésének: tizenhárom NATO-tagállam fővárosában a brit nagykövetek közös fellépést előirányzó nyilatkozattervezetet terjesztettek az érdekelt kormányok elé. Értesülések szerint a nyilatkozat kifejezné a 14 tagállamnak azt az eltökéltségét, hogy fenn kívánja tartani a NATO „integrációjáT' és Franciaországnak * „NATO egészével" kell megtárgyalnia az általa sürgetett változtatásokat. VIETNAM Saigonban mii feszült a helyzet • Saigon (Reuter, AT) A saigoni tudósítások szerint a ckél-vietnami fővárosban még mindig érződik a Thi tábornok eltávolítása nyomán támadt feszültség. Az esetleges katonai puccstól való félelem még mindig nem múlt el, erre mutat, hogy továbbra, is katonai alakulatok és páncélos egységek állnak készenlétben. Különösképpen a repül fiteret őrzik fokozott éberséggel. Tüntetés Thi mellett Pénteken este és saotabation reggel DéL-VSetaara több városában tüntettek Thi tábornok hívei. Magáról líd tábornokról nem érkeztek jelentések. Holléte ismeretlen, de egyesek tudni vétik, hogy „valahol Saigonban házi őrizetben tartják". Kilakoltatták a csangkajsekisták párizsi „képviseletét" • Párizs (AFP) A párizsi rendőrség a francia külügyminisztérium képviselőjének jelenlétében szombaton délben kilakoltatta az V. György sugárút 11. számú épületből a csangkajsekisták UNESCO-képviseletét Ezzel egyidejűleg a francia hatóságok lefoglalták a Rue Pergolese 47. szám alatti épületet Is, amelyben szintén csangkajsekista tisztviselők tartózkodtak. A francia külügyminisztérium szóvivője közölte, hogy az intézkedést azért hozták, mert az épületek birtokosa jogilag a Kínai Népköztársaság. Korábban ugyan a két épület a tajvani hatóságok tulajdonát képezte, mikor azonban 1964. január 27-én Franciaország elismerte a Kínai Népköztársaságot és ezt kővetően február 10-én megszakadtak diplomáciai kapcsolatai a esangkajsekástákkal, az épületek a nemzetközi jog értelmében automatikusan a Kínai Népköztársaság tulajdonába kerültek. A francia hatóságok többször felszólították a csanghatós ágakat az épületek átadására, de a tajvani kormányzat ezt mind ez ideig megtagadta. Minthogy a csangkajsekisták az utolsó felszólításnak sem tettek eleget, a francia hatóságok elhatározták, hogy „kilakoltatják" őket Sasomba toorv délelőtti órákban a Saigoni folyón, a főváros egyik peremkerületében levegőbe reptDt három horgonyzó uszály 350 tonnányi ffissenrafcománya. A dei .... , — • . . tiorriacíot TOz okozta. A JegérrjiKÓgnefc zoég idejében sikerült elhagynia az uszáiyokst A. saigoni katonai pagDCsncinág szóvivője kijelentette, hegy a robbanás va~ lóefoűleg partezáMBfació követfoeeményfe. Mozgc^tínan a buddhisták 0 Párizs (MTI) A Le Monde Dél-Vietnamba küldött tudósítójának helyzetjelentését közli HuétíoL A 17. szélességi fok kötelében fekvő nagyvárost Da Namgtól csak repülőgépen lehet megközelíteni, mert a város környéke a DNFF kezében van. A városban élő francia telepesek közlése szerint a falvakban a saigoni kormány által kinevezett elöljárók csak névlegesek, a közigazgatást a DNFF képviselői irányítják, a lakosság csak nekik engedelmeskedik. Hué-ben az amerikaiak alig mernek mutatkozni, mert a hazafias érzelmű lakosság gyűlöli a háborút Az infláció elviselhetetlen nyomorba süllyesztette a lakosságot, a kórházak zsúfolásig tele vannak napalm- és foszíórbombéktől őssuséigBtt TJBUM*tokkal, akik kettesówl-hármasával fekszenek egy ágyban. A különböző buddhista irányzatok most egy lista irányzatú, erősen riikaellenes radikális buddhista uniót terveznek. A mozgalmat befolyásos buddhista papok vezetik. Ujabb feszeget HwM • Washington (AP) Johnson elnök újabb nagy* szabású tanócskozrűisorozaiKto kezdett a vietnami kérdésrőíj Pénteken Rttsk fcülügyrnH niszterrel, McNamara haete ügyminisztenrel és más kara tornai és politikai szakértőira kel tárgyalt A tanácskozás sorozattal egyidőben a Joi»i son kormányzat újabb hata© mas összeget követel a tör* vényhozástól a vietnami hát ború céljaira. • New York (TASZSO) A vietnami agresszióval szemben fellépő, haladó szedlemű ifjúsági „Duboás-Cln* bak" ellen megindított ükldző hadjárat miatt pénteken tiltakozó gyűlést tartoHafc New Yorkban. Jósé Ristomcci, a New York-i club egyik vezetője a gyűlésen kijelentette, hogy a terrarhadjáratra válaszként az amertp kai ifjúság még inkább fira kozza harcát a vietnami agresszió megszűntetéséért. Szófia Szombaton délelőtt Szófiában, az új bolgár kormány megalakulásával és Todor Zsivkov miniszterelnök rövid kormánynyilatkozatának elhangzásával befejeződött a múlt hónapban választott nemzetgyűlés első ülésszaka. New York Kedden délután 16.30 órakar (magyar idő) összeül a Biztonsági Tanács, hogy megtárgyalja a ciprusi ENSZ-rendfenntartó egységek mandátuma meghoszszabbításának kérdését Belgrád Joszip Broz Tito főtitkár zárszavával és a határozatok elfogadásával befejezte munkáját a JKSZ Központi Bizottságának harmadik teljes ülése. A határozatok részletesen elemzik a jugoszláv kommunisták feladatait a gazdasági és társadalmi reform célkitűzéseinek megvalósításáért vívott harcban. Üj-Delhi Indira Gandhi, India miniszterelnöke Washingtonba való utazása során Párizsban De Gaulle elnökkel találkozik. Indira Gandhi amerikai útja után Moszkvába is ellátogat. RIKAI VESZTESÉGEK A vietnami kalózháború fejleményeiről az elmúlt napokban újabb sokatmondó adatok láttak napvilágot. A Néphadsereg főparancsnoksága elismerését fejezte ki egy tartomány fegyveres alakulatainak abból az alkalomból, hogy március 7-én lelőtték a kilencszázadik amerikai repülőgépet. Az ország egész területén pedig három hét alatt dtszáz küFényezelt hálószobák most rendkívüli vákszSéhban BAJCSY-ZSILINSZKY UTCAI BÚTORCSARNOKBAN SZEGED. LION HÁLÖ FRANCLA EXPORT MAHAGÓNI HÁLÓ DÉLIBÁB HÁLÓ ERIKA HÁLÓ MINDEN ÉRDEKLŐDŐT 2688,— Ft SZENTES nÁLŐ 6460,— Ft SZENTES HÁLÓ 6800,— Ft FELSZABADULÁS HÁLÓ 7440,— Ft KECSKEMÉT HÁLÓ 7820,— Ft 8060,— Ft 8680,— Ft 8720,— Ft SZÍVESEN LÁTUNK. CSMV. IPARCIKK KISKER VÁLLALAT X. S. 62 521 Vadalanyom 1 éves őszibarackoltvány Cegléd szépe, Arp, Mlkadó. Vigglnis korai kapható 6.forintos áron darabonként. DÉL-ALFÖLDI MEZŐGAZDASÁGI KÍSÉRLETI INTÉZET Újszeged. Alsókikötő sor T. S. 98 021 Guatemala City A guatemalai választási tanács közölte, hogy 404 választása körzet közül 384-ből beérkezett szavazási eredmények szerint Mendez Montenegro forradalmi pártja a kongresszus 55 mandátumából eddig 27-et szerzett meg. Santo Uomingo Boch, volt dominikai elnök rádióbeszédében azzal vádolta az ideiglenes kormányt és az AÁSZ-t, hogy „eltűrik" az országban élkövetett terrorcselekményeket. Azt állította, hogy az elnök és az A ÁSZ is tudja, kik a terroristák, de semmit sem tettek azok akciódnak megakadályozására. „Dominikában azért nincs béke, mert nem biztosították a „megbékélési okmány" vég. rehajtásáf. Delhi Az éhségzavargások sújtotta Calcuttában a szombati nap viszonylagos nyugalomban telt eL Asszam állam keleti részében az indiai hadsereg folytaája a Mizo-tör2s lázadásának 1Üszámolását 2 DÉL-MAGYARORSZÁG Vasárnap, 1966. március 13.